Kis Ujság, 1949. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-15 / 112. szám

SPORT Hozzunk magyar edzőket Bécsbe — javasolták az osztrák futballszövetség ■■ I r f ülésén Az osztrák labdarúgó szövetség ta­nácsa ülést tartott, amelyen Nansch Walter fu­tballkapitány beszámolt az osztrák magyar mérkőzésről, a ma­gyar labdarúgó csapat B:1 arányú nagy győzelméről A szövetségi kapi­tány a vereség okát egyszerűen azzal magyarázta, hogy tartalékos csapatot volt kénytelen szerepeltetni, nincse­nek jó formában az osztrák védő játékosok, ezzel szemben a magyar válogatott csapat valóban nagyvona­lúan, lelkesen és főleg tehetségesen játszott és ez okozta a vereséget. — Az is oka volt a vereségnek — mondotta Nausch Walter —, hogy a magyarok testileg és lelkileg igen jól felkészültek, hogy amerre Buda­pesten jártunk, mindenütt mosoly­gós arcokat láttunk, minden kirakat tömve áruval és minden étteremben azt lehet kapni, amit az ember akar. Az ilyen tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy új porondon a győzelmet kiharcolják. A szövetségi kapitány jelentése után a Stapid képviselője szólalt fel és a bécsi­ zöld-fehérek vezetője éles támadást intézett Nausch Walter szövetségi kapitány ellen. Hangoztatta, hogy a szövetségi kapitány rosszul tette, amikor azt az elvet választotta hogy a győztes csapaton nem változtat. Igaz, hogy megverték Lausanneban a svájcia­kat, azóta azonban sok víz folyt le a Dunán. A szövetségi kapitánynak erőteljesebb, határozottabb, nyersebb védelmet kellett volna a budapesti mérkőzésre küldeni. Az Austria, s .bécsi lila-fehérek képviselője védel­mébe vette a szövetségi kapitányt, mondván, hogy az osztrák csatársor most is jó volt, de a magyar véde­lemnek minden sikerült. Kifejtette, hogy rossz taktikával játszik az osz­trák futballválogatott és amíg az egyesületek sokszor a mérkőző felekhez alkalmazzák a szükséges taktikát, addig a váloga­tott csapat mindig nyíltan jásszik­­ajd nem fedeznek le senkit Még jó, hogy amikor rájöttek arra, hogy Deák, a magyar középcsatár, milyen veszé­lyes, akkor Rendőröket­ állítottak melléje. A Wacker megbízottja Nausch kapitány lemondását követette és Frithwirth edző tá­vozása mellett szólalt fel. Néhányan azt javasolták, hogy úgy, mint régen, amikor a magyar Kon­tart II., majd Schaffer, edzőként mű­ködtek Bécsben és egyik megalapo­zói voltak a bécsi „Wunder manns­schaft“-nak, úgy most is hozzanak magyar edzőket Bécsbe. — Játszunk mi is W-formációban — mondották a tanácsülésen, mire Schwartz­er nevetve közbeszólt, hogy a magyarok sem játszottak az osztrákok ellen így, hanem az össze­kötők „harmonikáztak.“ (Ez is­­ formáció) * A sok beszédnek az lett a vége, hogy nem határoztak semmit. Az eső ellenére nagyszámú közön­ség jelent meg a Gázgyár Tomcsányi­­úti új tenisztelepén. A közönség örömmel és elismeréssel állapította meg, hogy az új teniszsporttelep milyen ki­tűnő, biztosítja a nézők elhelyezkedését és a porond a legjobban felel meg a teniszezőknek. A mérkőzést az eső miatt azonban nem tudták elkezdeni, míg végre fél 4 helyett fél 6-kor megkezdték a magyar-belga Davis Cup teniszmérkőzést. Asbóth és a leg­jobb belga teniszező Washer álltak ki a porondra és az első játékban Asbóth 3:1 arányú vezetéshez jutott, amikor újra megeredt az eső és így a küzdelmet félbeszakították. Sokáig vezetett a Kistext az MTK ellen Pénteken a Kistext sporttelepén mérkőzött az MTK a Kistexttel ba­j­noki küzdelem keretében. Bosánszky révén megszerezte a­z MTK a vezető gólt, mire a Kistext váratlanul ki­egyenlített. A második félidőben alig­hogy megkezdték a mérkőzést, For­gács gólt lőtt az MTK kapujába és így már 2:1-re vezetett a Kistext, ami­kor aztán működésbe lépett az MTK teljes támadó gépezete, kiegyenlítet­tek, sőt 4:2 (1:1) arányban a meg­érdemelt győzelmet is megszerezték. Sport és politika A sportban mindig volt és min­dig lesz politika A sportnak azon­ban azelőtt rossz volt a politikája. Ma viszont fő. Jó politika az, amely támogatja az egyéni sportot, az él­sportolókat, de egyúttal azt az ak­ciót is, amelynek célja, hogy az ipari munkásságtól kezdve a falusi gyerekekig mindenkit bekap­csoljanak a sport áldásaiba. Jó politika volt, amikor a felszabadu­lás után labdarúgócsapataink Mexikóban, Egyiptomban, Török­országban, Franciaországban, Bel­giumban és más-más városokban értékesen, szépen szerepeltek Jó politika volt minden sportágban, teniszben, asztaliteniszben, torná­ban szép győzelmeket kiharcolni. Jó politika volt, hogy a magyar él­sportolókat úgy készítették elő az olimpiára, mint még soha. Testben és lélekben megerősödve szereztük meg a nemzetek nagy versenyében a harmadik helyet. Olimpiai győ­­­zelmek, Európa-bajnokságok, világ­­bajnokságok, szép, nagy futball­­győzelmek jelzik az utat és mu i l látják az irányt. Élsportolóink biz­tosítása, az alapfokú bajnokságok, s a Munkára, Harcra KiSi-sportmoz-­ galom a legszélesebb rétegeket kap­csolja be. A jó politikából lett a jó sport és élsportolók éppúgy, mint a tömeg­sport katonái­ , az egyetemes ma­gyar sporttársadalom hálás a jó politikának. Mindannyian a Nép­frontra szavaznak vábbra is Nausch Walter a szövet­ségi kapitány és Frühwirt­h az edző és az egyesületekre bízzák, hogy azok milyen formációban óhajtanak Elmosta az eső az Asbóth-Washer mérkőzést j­átszani és az egyesületektől függ, hogy akarnak-e magyar edzőket szer­ződtetni, vagy sem. Bécsi tudósításunkhoz hozzáfűz­zük, hogy­ Gutmann Béla, aki annak­ idején váratlanul elhagyta a Kispes­tet, majd az Újpesttel tárgyalt edzői szerződtetés ügyében, több hónapja Bécsben tartózkodik, de még egyet­lenegy ajánlatot sem kapott és nem tudott elhelyezkedni. Arról is szó van, hogy Gutmann hazajön és Bu­dapesten vállal ismét tréneri állást, hacsak közben az osztrákok most nem akarják őt szerződtetni. Országos vásárok Május II, hétfő: Abádszalók (Jász-N.Sz.), Olldfim­ölk (Vas), Csesztreg (Zala), Gátosfa­­(Somogy), Iharosberény (Somogy), Kercse­­ificz (Somogy), Mecsér (Győr-M.), Német­­boly (Baranya), Nyáregyháza (Pest), Széllős­­­­győrök (Somogy), Szőny (Komárom-F.), Tiszapalkonya (Borsód-G.), Salgótarján (Nógrád-H.), Szolnok (Jász-N.-Sz.), Tót­­szerdahely (Zala), Vác (Pest), Vál (Fejér). Május 17, kedd: Felsőinyárád Borsód-G.), Kövesd (Tolna), Regöly (Tolna), Salgótar­ján (Nógrád-H.), Sármellék (Zala), Szombat­hely, Vál (Fejér), Zagyvaróna (Nógrád u­.)­Május 18, szerda: Bajna (Komárom-F­.), Földes (Bihar), Jászberény (Jász-N.-Sz.), Kaposmérő (Somogy), Kőrösladány (Békés), Mu­csi (Tolna), Okány (Békés), Őriszentpéter (Vas), Somogyszob (Somogy), Székesfehér­vár, Veszprémvarsány (Veszprém), Zala­szentlászló (Zala). Május 19.­­ csütörtök: Bajna (Komárom- E.), Gyoma (Békés), Gyula (Békés), Szalk­­szentmárton (Pest), Tét (Győr-M.), Tiszátok (Szabolcs),, Za­laszentiván (Zala), Zánka (Zala). Május 29. péntek: Bak (Zala), Csenger (Szatmár-B.), Drávátok (Somogy), Gyoma (Békés), Gyula (Békés), Kálmáncsa (So­mogy)­. Kisbárapáti (Somogy), Miskolc, Somogyvár (Somogy), Ujpetre (Baranya). Május 21. szombati Gyoma (Békés), Mis­kolc. Pótvásár engedélyezése: az 1949. évi ápri­lis hó 11-én elmaradt vásár helyett május 17-én: Decs (Tolna m.). , Vásáráthelyezés: az 1949. évi május hó 14—16-án elmaradó vásárok helyett: Szegv­ár (Csongrád) május 21-én és 22-én. Rádió az ukrajnai gép- és traktor­állomásokon Ukrajnában évről-évre növekszik a rádiósított gép- és traktorálomások száma. Csupán az elmúlt évben több­száz rádióközpontot adtak át rendel­tetésének a falvakban és ezeknek a rádióállomásoknak a felét az állami gazdaságokban és a gép- és traktor­állomásokon állították fel. Ugyanak­kor kultúrcélokra és a tanintézetek részére 28.000 rádióközpontot létesí­tettek. Jelenleg az ukrán köztársaság területén több mint 1300 állami gazda­ság, gép- és traktorállomás rendelke­zik rádióközponttal és vevőkészülék­kel. HÁZASLACI POSTA Hirdetés díja vasárnap (kb. 20 szó) 7 Ft. Kérjük ki olvasóinkat, hogy minden egyes válaszlevélhez az 1 forint kezelési és levéltovábbítási díjat mellékelni szíveskedjenek, ah­ol ennek hiányában leveleiket nem tudjuk továbbítani. A hirdetés, valamint a válaszok továbbítási díja postabélyegben is beküldhető. 24 ÉVES tanítványomat szeretném boldognak látni egy hozzáillő 18—20 év kö­zötti, csinos, művelt, há­zias.­­•középmagas, barna kislány oldalán, akivel kölcsönös megtetszés ese­tén, boldog házaséletet él­hetne. „Jó iparos“ jelige HÁZASSÁGI szándékból megismerkednék gazdaság­hoz is értő, nemeslelkű, jellemes emberrel, aki mel­lett mint­hű élettárs eddigi szenvedéseimet felejthet­ném. 46 éves, gyermek­te­lep, házias, csinos, özvegy­­asszony vagyok. Elvált em­ber levelét nem kérem. „Komoly szándék" jeligére 28 ÉVES, barna, 180 cm magas gazdálkodó, házas­ság céljából­­ megismer­kedne 20—26 év közötti leánnyal. „Boldogság vár ránk 118“ jelige TOKAJVIDÉKI, 21 éves, r. k.’. magas, barna, szor­galmas, törekvő, józan­életű fiatalember vagyok. HÁZASSÁG céljából meg­ismerkednék olyan hoz­zám illő korú, gyermek sze­rető úriemberrel, akinek otthonába napsugarat, éle­tébe boldogságot vinnék merkednék 13—20 év kö­zötti magános­ otthoná­nak élő, szorgalmas kis­leánnyal. Vagyononk nincs, de munkám után minden­kor megélünk. Jeligém „Becsület-szorgalom“ csinos,­­szolid, házias,­­egy­gyermekes özvegyasszony vagyok. Jeligém „Napsu­gár" ŐSZINTE szívből jövő üzen­­­netemet küldöm egy h­oz­ s­zámilló 24—32 év közötti­ Mév alkalmazottnak, akit m­­ijd mint megértő élet­­tá­rsamat szívesen látnék otthonomban. Vidéki, er­kölcsös, komoly, magas, 23 éves, barna, csinos, nem szegény négy közép­iskolát végzett leány va­gyok. Jeligém „Leány­­élem“ MIELŐBB­ megnősülnék, ha megtalálnám hozzám­ élő, tisztamultú leány vagy öz­vegyasszony személyében jövendőbelimet, 41 éves, középmagas, józanéle­tű, szorgalmas munkásember vagyok. Egy gyermek nem lesz akadály, miután nekem is van. ..Magára várok­! , jelige SOMOGYBÓL üzenek annak a káros szenvedélyektől mentes 30—40 év közötti Máv al­kalmazottnak, aki­nek kölcsönös megtetszés esetén hűséges felesége lennék, 32 éves, 4 közép­iskolát végzett, erkölcsös, komoly, csinosnak mon­dott, gyermektelen özvegy­­asszony vagyok. „Vasutas“ jeligére ISMERETSÉG hiányában ezúton­­keresem o­lyan, le­hetőleg tisztamultú leány személyében leendő páro­mat, aki a háztartáson kívül üzlethez is ért. 44 éves, barna,'? jóképűnek mondott, jó megjelenésű, állásban levő legényember vagyok. Jeligém „Bara­nyai“ BÍZOM ABBAN, hogy meg­találom azt a becsületes, józanéletű, biztos megélhe­tési­ férfit, aki engem sze­retne és feleségül venne, aki a lelki javakat az anyagiaknál többre érté­keli. 28 éves, sötétszőke, az élet nehéz oldalát is ismerő, szolid, házias, szor­galmas leány vagyok. Jel­igém „Barnát keresek“ KERESEM 40 évnél nem idősebb, intelligens férfi­ban jövendőbelimet, aki hatéves kislányomnak jó apja, nekem megértő élet­­társam lenne. Házias, üz­lethez és irodai munkához is értő 33 éves, középma­gas özvegyasszony vagyok. Jelige „A mi kislányunk“ VIDÉKI r. k. 29 éves,­ kö­zépiskolát vészeli iparú vagyok. Mázassá« .­«úljáfep keresek » egy h­ozzAipiUo .Val­lásos kislányt. Ajiyagiaktó függetlenül részletes leve­let „Jólelkű 10*‘ jeligén kerek 41 ÉVES, jó megjelenésű in­teligen&,:v£Kt '* hizlalda tulajdonos, kereskedő va­gyok, akinek egy szép csa­ládi háza van. Feleségi vennék olyan intelligens asszonyt, vagy leányt, ak üzletem megindításához se­gítene, vagy akinek üzle­tében, gazdaságában dol­gozhatnék. Gyerek előny Jeligém ..Szeretni, dolgozn szeretnék i­ő“ 30 ÉVES, árva, anyagiak­kal rendelkező tisztviselő nő, boldogságra vágyom !hozzámilló férfi ismeret­ségét keresem házasság céljából, akinél nem érdek hanem lelki szépség szá­mit. Jelige „Finom lélek itt­“ NEGYVENÉVES, ref., jó megjelenési, magas barna kereskedő vagyok kérhá­­zam­ban. Házi­as, rendsze­re­tő, vagyonos családból való, sokoldalú leányt fe­leségül keresek harminc­évesig. Jelige' ..Boldog ott­­hon 117 . '­­•' EZ ÚTON vélem m­egí lálni' 2'6 évnél nem pic­sebb, csinos, szolid­, m­áias leendő páromat... Sz­égsen venném, ha jövel debelimnek némi anyagi­ volna. Jó meg­jelenései, 11 cm­ magas iparos vágyai Őszinte sorokra válasz lók. Jeligém „Jó szív mű­ delinél többet ér“ TANÍTÓNŐI oklevéllel in­del.kező. 4­1 éves, r. k tisztamullú úrileány vi­gyok. Házasság céjába megismerkednék bizto megélhetéséi, úriemberre Egy két gyermek nem le: akadály. Jeligém .•.Gyöngy virág" TÁRSASÁG hiányában ez úton keresem szerető pá­romat egy hozzámillő szo­lid, csinos, házias kislány személyében. Egyedülálló, 26 éves középmagas, jobb iparos Vágyók. Őszinte vá­laszra bővebben írok. „Sze­retnék én is boldog lenni* jelige VIGKEDÉLYŰ, csinos, há­zias, 21 éves, jóbarátnők vagyunk. Komoly, jómo­dorú és józan életű tanítóval vagy tiszt­viselővel házas­ság céljából megismerked­nénk. Egyikünk szőke, a másikunk barna. Tisztvi­­­selőnők vagyunk. Jeligénk „Aki mert az nyer“ EMELKEDETT LELKÜ tisztamultú, csinos, 32 éves, r. k„ házias, irodalmat kedvelő, intelligens tanító nő vagyok. Megkülönböz­­tetett feleséget kereső úri­ember őszinte sorait „Me­leg családi otthon"' jel­igére kérem TELJESEN egyedülálló, 59 éves, jó megjelenésű, intel­ligens, nemeslelkű nyug­díjas tisztviselőnő keres hozzáillő úriembert házas­ság céljából. Jelige „Sze­retetre, jóságra vágyom* TANYÁN lakó, 42 éves, egyedülálló, józanéletű, intelligen* gazdálkodó va­gyok. Hozzám illő, tanyai életet kedvelő, szerény, finomlelkű, házias, ko­moly nővel ■ házasság cél­jából megismerkednék. „Kölcsönös megértés“ jel­ige JÓMENETELŰ üzlettel ren­delkező, magas, szőke, in­formációképes férfi va­gyok. Házasság céljából megismerkednék 50 év kö­rüli, szolid, csinos, jóér­zésű özvegy asszonnyal. Egy gyermek nem lesz akadály. Jelige „Levélben majd bő­vebben válaszolok“ MAGAS. 44 évnél nem idősebb iparos vagy Mór alkalmazottban szeretném megtalálni leendő páromat. Magamat nem akarom di­csérni, így most nem­ is írok semmit, ha szemé­lyem érdekel valakit, köl­­sönös megtetszés esetén a­lkalma lesz megismerni. Választ kérek „Árva“ jel­igére EZÚTON vélem megtalálni leendő férjemet feltétlenül becsületes, 31—44 év kö­zötti jóérzésű emberben. Gyermekes özvegyember; levelét is szívesen veszem. Jókedélyű, kissé molett, 164 cm magas, barna leány vagyok. „Csalódás nem ér** jelige Ki lesz a párom? 32 éves, ref., gesztenyebarna, ká­ros szenvedélyektől men­tes, jó állásban levő férfi vagyok. Bútorral és kelen­gyével rendelkező 20—30 év közötti leányt, gyermek­telen özvegyet feleségül vennék. Jeligém „Intelli­gens" HŰSÉGES, gondos, meg­értő felesége lennék biztos megélhetésű, jóérzésű 50— 62 év közötti férfinak. Csalódott, jócsaládból való, boldogságra vágyó, házias, gyermektelen, elvált varró­nő vagyok. „Békésmegyei“ Jelige SZERETEM a nyugalmat, a kedélyességet s miután már vágyódom a boldog­ság után, sürgősen férj­­hezk­ötnék 28—35 év kö­zötti férfihoz. Tanítónői oklevelem és kelengyém van. „Férfi legyen a tal­pán“ jelige FELTŰNŐEN csinosnak­­ mondott. 32 éves, intelli-­ gens, jólelkű elvált as­-­­­szony vagyok. Hozzám­­ hasonló sorsú, becsületes embert keresek, aki engem 9 és 3 éves fiammal hol­­t doggá tenne. „Egész élet­e­ten át szeretem“ jelige A 7 Ft (20 síó) díjszabás csak a Házassági posta rovatra vonatkozik. ¥®m$m alkatrésze­k WITTiNBEEIGER és ESZTERGÁLYOS Nagymező utca 66 Telefon: 323—743 Magánjáró szalagfűrész 1500-ért eladó. Csak sze­mélyesen tárgyalok. Pere, Taksony, Pest m. Eladó 20 HP felse. 20 HP Cormick, cserélm is go­­lyóscséplőre válaszlapra: Varnyu, Szabadegyháza Eladó 20 N­P Gasse, cseré­lem golyóscséplőre. Csak válaszlapra: Fekete Ferenc. Mezőtúr Figyelem! Ha nyugodtan akar aludni, motort és szivattyút jótállással Dia­­mantnál. Váci­ út 43. kell beszerezni. Minden motor­os gépjavítást jótállással vállal Fegyvernek! Gőzmalom, mely egyedülálló nagyobb körzetben, hozzátartozó olajütővel, vezető hiányá­ban eladó v. bérbeadó. Ajánlatok: Láng Arnold. Kiskőrös küldendők Eladó 1 drb 35 HP ,HSCS gyártmányú majdnem új, üzemképes traktor hármas ekével 11.000 Ft-ért. Szón­tagh Antalnál, Enying. Nagykustyánpusztán Eladó vagy tengeriért el­cserélhető nagyteljesítmé­nyű szelektor Holdert 5 HP benzinmotorral, mint az új, elfogadható árért Gazsi István. Romhány Cserélhető bármilyen álla­tért, gyümölcsösért 1 drb Fordson-traktor. 20 HP, 3—4-vasú ekékkel, 30-le­­velű tárcsával. 40-kalapá­­csos darálóval .Biztos" jelige Elcserélem generálozott, kitűnő állapotban levő, 350 kbc-es DKW motor­kerékpárom 48-as végig­­golyós, felszerelt Hofherr. Mávag. Máv cséplőért Részletes leírással. Valen­tin Már­tonne. Budapest Csángó­ utca 11 Traktorjai, autóját szakszerűen és olcsón javíttt Schillingergepnisheip Bpest V. Ipoly­ utca 22/b Fordson- és Cormick-trak­toralkatrészek, használtak és újak raktárról kap. Válaszbélvevet T.s 204*396 Keresek K vagy R Hof­­herrt bérbe, cséplőt is, esetleg megvételre. Tóth gépész. Kúnhegyes Veszek Mávag Emag. Szu­perior golyóscséplőt 54*­-ig Zelenyánszky, Békéscsaba. Vasvári­ utca 11 Nyolcszázas golyós garni­túra eladó vagy ezres go­­­lyóscséplőért cserélhető, ilyet veszek is. Horváth olafutó. Mór Locsolásra alkalmas Hof­­herr-motor, körfűrészre szerelve, eladó. Válaszle­veleket: Száva Imre férfi* szabó. Berettyóújfalu • '. • ' tó' Sürgősen, olcsón eladó fóe karban lévő. 201 jelű Máv stabil motor, féllánctalpas magánjáró kocsi. Petrik István, Tápiószele, Alföld, Ceglédi-út Eladó vagy öntözésre ki* adó 14 HP üzemképes sta­­bilmotor. Csepelt árában átveszek. Varga Gábor, Vésztő Eladó engedélyezett Fordu­son-alkatrészek. 48%-os EMAG cséplőgép és alkat­részek. Vasvári Albert, Cegléd, Fürdő-utca 17/c Eladó, traktorral, villany­­motorral cserélhető 60— 80-as új Diesel-motor, cséplőgép, teherautó. Hor­váth., Gérce Csépléshez 20 HP Diesel­­traktoromm­al társulnék, esetleg eladom. Béke gé­pész. Érdliget Hunyadi Mátyás-út 27 Eladó 30 HP Wallis-trak­­tor 3500 forintért. Tóth Imre Türke­ve, Noborda­­utca 19 Eladó 600 m­m­ Pólusú ká­bel és 800 mm Hofherr­­eséplő. Molnár bércséplő. Osli, Sopron m 15 HP Fried petroleum­ üzemű eredeti gyári ma­­gán­járó, mint az új, eladó vagy autóért elcserélhető. Dvorák, Pestújhely, Cser­­venka 17 Locsolómotor. 4 lóerős, 3 colos szivattyúval eladó. Vecsés, Nándor utca 43. Varga Eladó villanymotor 15 HP Ganz, 380 voltos. 2200 Ft, 18 MÁV cséplőhöz szalma­­rázó tengelyek, törekrázó­­tengely. simacsapágyas, dobtengely golyóscsapágy­­gyal. Grepli törekrosta. Funovics. Seregélyes. Fe­­jén pegyo­rll használt mezőgazdasági gépet venni, cserélni vagy eladni akar, hirdetema KIS ÚJSÁG Mezőgazdasági­­­éprovatában! Sörpultok Székek Asztalok Népszínház­ utca Sí Telefon: 139-274 retegtoló önkapású kocsik eladás, kölcsönzés. Gyermekkocsik Siesta Járműraktár VII Damianich­ii 49 T.: 428 202 MAYER BÚTOR nauv választék ki« rezsi olcsó ár Részletre is Ifi Vili. Szerdahely»-illes» ÚRI fodrászat Keleti közelében budapesti iparjogásnak eladó vagy kiadó. Telefon: 420-760 Szakképzett méhészt kere­sek. Szileczki László. Bu­dapest, Krúdy­ utca tizenöt Eladó kocsi, ló sürgősen fuvarosnál. Pestszenterzsé­­bet, Törökflóris­ u. 150 Ballon, átlátszó fődén­, villar- és esőhobál­l Sám­on és Szász imr­e Automata Ivük-BILLIÁÜO asztalt és golyósjátékot rész­letre a készítőnél veti ven! K I S S . ■ J O Z SE F Bp. Vili., Kisfaludo-u 38 PHOENIX körkötőgépek raktárról kaphatók. csipkemintázó AUTOMATA a csipkem­in­­ták munkaidejét felére csökkenti Juriszovszky Sán­dor Baross utca 123 Üzemképes nagy komp eladó. Kisoroszi nők­ullaszabás­,varrást tanít Feszler (többszörösen kitüntetve). Szerkesztésem­ben megjelent a legmoder­nebb szabás-varrás tanítás a 10 füzet ára 45 forint. Bp. VI., Teréz­ körút 52. Telefon: 110-114 Angolra tanít gyorsan, olcsón gyermekeket, fel­nőtteket született angol tanárnő. Soroksári-út 18. I. óra. 15 KOMYHák heti részletre előleg nélkül 950 forinttól, vaióS-át 43 liven még nem vet! 1 .rádió. 1 fejhallgató, 1 detektor, 1 afrikai kris­tály, 4 banán összesen Ft 21.50 szavatossággal BELSSÁGER Vili.. József-körút 31 IX . Ráday-utca 11. Megvételre keresek 2-től 4 hold elsőrendű szőlő­földet. Árajánlatban rész­letes leírást. Jelige ,.Bor­­vidék** k­is Újság 3. évfolyam 112. szám. Felelős kiadó: HALLGSSY BÉLA Az előfizetés ára havonként 15 forint Csekkszámla: 7149 Kiadja a Független Kisgazda Párt Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bpest VI., Eötvös-utca 12­ Telefon: 420-760 Nyomatott a Független­ nyomdában, Bpest. VI­, Eötvös-utca 12. Vállalatvezető: Földi Vilmos

Next