Kis Ujság, 1950. június (4. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-07 / 130. szám

Szerda, j­uni­on 7 Révai József népművelési mi­niszter, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárhelyettese a Párt Köz­ponti Vezetősége ülésén beszá­molójában a többi között ezeket mondotta: A klerikális reakció elleni harc kér­dése nem új kérdés Pártunk és a ma­gyar népi demokrácia fejlődésében és küzdelmeiben a felszabadulás óta. Mindenki tudja, milyen ádáz dühvel támadott ránk a Mindszenti­ által ve­zetett klerikális reakció 1945 óta a magyar demokratikus fejlődés döntő kérdéseiben: hogyan állt a földre­formmal kapcsolatban a nagybirtoko­sok oldalára, a köztársaság kikiáltá­sával kapcsolatban a Habsburgok ol­dalára, hogyan védte minden egyes esetben azokat a kizsákmányoló osz­tályokat, amelyeket sorra-rendre szo­rítottunk ki a hatalomból és gazdasági pozíciókból. Nem új kérdés tehát a klerikális reakció elleni harc kérdése, de új az a helyzet, amelyben a kleri­kális reakció fokozza támadásait nép­­köztársaságunk ellen. Ezért kell ne­künk is változtatni népi demokráciánk önvédelmének módszerein. A klerikális reakció aknamunkájá­nak fokozódása összefügg először az osztályharc élesedésével az ország­ban. A klerikális reakció 1945-től kezdve a nagybirtokos és nagytőkés osztályok, a régi rendszer restauráció­jának előharcosa volt és az ma is — éppen ezért támogatja életre-halálra a kulákság ellenállását a mezőgazda­ság szocialista átalakításával, a ter­melőszövetkezeti mozgalommal szem­ben.A klerikális reakció aknamunkájá­nak fokozódása összefügg másodszor a nemzetközi helyzet kiéleződé­sével. A klerikális reakció növekvő agresszivitása a magyar népi demokrácia ellen egyenes kö­vetkezménye és tükröződése az amerikai imperialisták foko­zódó agresszivitásának, háborús uszításának. Acheson amerikai külügyminiszter nemrégiben egyenesen utalt arra, hogy az Egyesült Államoknak „szö­vetségesei“ vannak a népi demo­kratikus országokban. Ha emlékeze­tünkbe idézzük Nagy Ferenc össze­esküvését, Mindszenti­ összeesküvését, a Ra­k-banda összeesküvését, a AMORT-szabotázst, a Standard-szabo­tázst, akkor meg kell mondanunk, hogy Ach­esonnak bizonyos értelem­ben igaza van: az amerikai imperia­listáknak valóban vannak nálunk „szövetségesei“. Az imperialista ügy­nökségek között az egyik legfonto­sabb szerepet kezdettől fogva a kleri­kális reakció játssza. Legális pártokra vagy egyéb nyílt politikai szerveze­tekre nem támaszkodhatnak már az­ imperialisták. Azzal sem érik be, hogy csak földalatti kém- és szabotőr­­csoportokat szervezzenek. Annál in­kább igyekeznek egy olyan legális szervezetre támaszkodni, amely lát­szólag nem politikai szervezet, amely politikai céljait és módszereit „vallá­­sos“ mezbe bújtatja és ezért különö­sen alkalmas arra, hogy legális szer­vezetével illegális aknamunkát foly­tasson­ a katolikus egyházra. A klerikális reakció ma nálunk az imperialisták ötödik hadoszlopának legfontosabb támasza. Ez következik abból is, hogy a klerikális reakció élén járó katolikus püspöki kar a Vatikántól kapja és fogadja el az utasításokat poli­tikai magatartásár­a nézve, már­pedig közismert hogy a Vatikán az amerikai imperia­listák csatlósa és kiszolgálója. Különösen azokban a népi demokra­tikus országokban, amelyekben a né­pesség jelentős része, vagy többsége katolikus vallású, a katolikus klérus reakciós vezető köreiből kerültek és kerülnek ki igen jelentős részben a reakció agitátorai, a különböző impe­rialista szolgálatban álló kém- és sza­botázsszervezetek aktív vezetői és résztvevői. Amikor Acheson az ame­rikai imperialisták „szövetségeseiről“ beszél a népi demokratikus országok­ban, akkor nem utolsó sorban ezekre a papi talárba bújt kémekre, népelle­nes elemekre gondol, a Mindszenty, Miha­lovics, Justh István típusú pa­pokra. Az imperialisták persze arra töre­kednek, hogy különféle ügynöksé­geik között együttműködést teremtse­nek meg. Az emigrációs szemétdom­bon Peyer Károly és Mihalovics kö­zött épp oly szoros az együttműkö­dés, mint amilyen szoros volt már Peyerék és Mindszentyék között an­nak idején az országban Nem vélet­len az sem, hogy egyre inkább kiala­kul az együttműködés az imperialis­ták titóista ügynöksége és klerikális ügynöksége között. A Tito-banda bé­két köt a klerikális reakcióval arra készül, hogy a fasiszta horvát érse­ket, Stepinacot, szabadon bocsássa. A magyar klerikális reakció is helye­sen értékeli Titóék fasiszta bandáját, tudja, hogy a népi demokrácia elleni harcban cinkosa és szövetségese. Zala megyei falvakban történt, hogy kolduló szerzetesek és apácák látoga­tása után az iskola falára firkált titóista jelszavakat fedeztek fel. A zsák megtalálta foltját: Titoék és a Vatikán szövetkeznek. Az imperialisták háborús politiká­jának egyik fontos tényezője, ötödik hadoszlopok létezése és aknamunkája a szocializmust építő országokban. Az, hogy vannak az országban impe­rialista ügynökök és kémek, hogy van uszító és aknamunkát folytató kleri­kális reakció, növeli a háborús ve­szélyt.* A békéért folytatott harcnak szer­ves része a harc az imperialisták ké­mély ügynökei, szövetségesei ellen. A klerikáls reakció elleni harc szerves része annak a küzdelemnek, amelyet a magyar dolgozók a béke megvé­déséért vívnak. És hogy mi most eré­lyesebben és határozottabban vetjük fel a klerikális reakció elleni önvé­delmi tu­rc kérdéseit, az elsősorban abból a kötelességünkből ered, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket a béke védelmében! A klerikális reakció békeellenes és a háborús uszítókat szolgáló akna­munkája élesen kifejezésre jutott a magyar püspöki kar legutóbbi nyilat­kozatában, amellyel a békemozgalom, a békeívek aláírása ellen fordult. Az a jezsuita köntörfalazás, amellyel a püspöki kar a békemozgalommal való szembefordulását leplezte, nem téveszthet meg senkit. Hiszen lehet beszélni általában a békéről és köz­ben támogatni a háborús uszítókat. Hiszen az amerikai imperialisták is a „békét“ emlegetik, miközben folytat­ják háborús politikájukat. A magyar katolikus püspökök általában­ a béke mellett nyilatkoztak, de az ilyen álta­­lános békenyilatkozatok fabatkát sem érnek. A gyereket nevén kell nevezni. Értéke csak olyan békenyilatko­­zatoknak van, amelyek megmond­ják kereken, hol áll és ki az el­lenség. A m­i püspökeink általá­nos békenyilatkozata és tényleges szembefordulása a békemozga­­lom­nal, épp olyan jezsuita kön­törfalazás volt, mint amilyen jezsuita kibúvó volt nagy nemzeti ünnepünkkel, április 4-vel kapcsolatban, hogy a püspökök elrendelték ugyan a miséket „a ha­záért“ általában, de ugyanakkor meg­tiltották, hogy a templomokban a felszabadulásról, a Szovjetúnióról, a népköztársaságról egyetlen szó is el­hangozzék. A magyar püspöki kar magatartása a békemozgalommal kap­csolatban azt jelentette, hogy a püs­pöki kar szembefordult a magyar dolgozó nép millióinak békeakaratá­val, szembefordult a Magyar Népköz­­társaság kormányának békepolitiká­jával, kirekesztette magát a békéért küzdő magyar dolgozók nagy és egységes közösségéből és szócsövévé vált mindazoknak — volt nagybirtokosoknak, tőkéseknek, kulákoknak —, akiknek egyetlen re­ménysége a harmadik világháború, a nyugati imperialisták fegyveres se­gítsége, az atombomba. Nem véletlen az, amiről Borsod megyéből kap­tunk hírt, hogy ott három volt csend­őrtisztet szenteltek pappá, mégpedig úgy, hogy kedvezményes idő alatt tették lehetővé számukra a papi ta­nulmányok elvégzését. Ez jelképezi talán legjobban, mennyire össze­forrtak a katolikus egyház vezető körei népünk leggyűlöltebb ellensé­geivel. A püspöki kar nyilatkozatát nem­csak mi értékeljük békeellenes állásfoglalásként. Az Observer című angol lap azzal a címmel adott hírt a püspökök nyilatkozatáról, hogy: „a magyar püspökök kihívják a kor­mányt“, megtagadták a békevédelmi nyilatkozat aláírását. Mi a püspöki kartól és a papság­nak attól a részétől, amely az ő uta­sításait követve, a békemozgalom ellen fordult, megkülönböztetjük a papság­nak, elsősorban a lelkészkedő alsó­papságnak azt a részét, amely őszin­tén és meggyőződésből csatlakozott a magyar dolgozó nép nagy békemoz­galmához. Tudjuk, hogy a békeíveket aláíró papok között voltak kétszínűek is, akik aláírták az íveket és aztán el­mentek agitálni a békemozgalom ellen. De a zömük nem volt kétkulacsos. Az a tény, hogy papok százai írták alá a békeíveket, mutatja, hogy a katolikus egyház soraiban növeked­nek azok az erők, melyek a dolgozó magyar nép és a béke ellen forduló klerikális reakcióval szemben készek együtt haladni a népi demokráciával és támogatni annak szocializmus­­építő, békét védelmező munkáját. A Pártnak, a munkásosztálynak, a dol­gozó népnek éles harcot kell foly­tatnia a klerikális reakció ellen, de ugyanakkor segítenie és támogatnia kell az egyháznak a népköztársaság­­hoz őszintén közeledő és a dolgozó néppel becsületesen együttműködni kész elemeit. A klerikális reakció bomlasztó és kártevő munkája arra irányul, hogy aláássa dolgozó népünk egysé­gét, munkakedvét, fegyelmét, hogy megrendítse népköztársaságunk kor­mánya, Pártunk iránti bizalmát és ily módon segítse az imperialista há­borús uszítók terveit. A békeívek alá­írása közben a reakciós klérus szerte az országban kiadta a jelszót: „Nincs földi ember, aki képes megakadá­lyozni a háborút!“ És ezt a jelszót ki­egészítették suttogó propagandával arról, hogy a kommunisták el akar­ják törülni a vallást, de nemsokára jönnek „a felszabadító amerikai csa­patok“. A klerikális reakció, amely a régi rendszer alatt semmiféle részvétet nem mutatott a tőkések üzemeiben folyó embertelen hajszában kizsákmányolt munkások iránt, most, amikor a mun­kások maguknak dolgoznak, egyszer­re felfedezi, hogy a jó munka, az él­munkásmozgalom, a Sztahanov-moz­­galom j árt az egészségnek. A kle­rikális reakció szerte az országban szóról-szóra átveszi és alkalmazza az amerikai rádiónak ú. n. „érveit“ a munkafegyelem, a több és jobb ter­melés, a szocialista munkaverseny ellen. A klerikális reakció arra törekszik, hogy aláaknázza a népi demokrácia iskolapolitikáját. Arra igyekszik rávenni az ifjú­ságot, hogy ne tanuljon, tudatosan előmozdítja a munkás és dolgozó paraszttanulók lemorzsoló­dását az iskolákban. Országos jelen­ség, hogy a reakciós papok kiadják a jelszót a „tanulj jobban“-mozgalom ellen: „Nem érdemes tanulni, mert megváltozik a rendszer.“ Egyes reak­ciós plébánosok azt hirdetik, hogy „bocsánatos bűn“, ha a gyermekek nem tanulnak. A népi demokrácia tudást és mű­veltséget terjeszt, a klerikális reakció a tudatlanságra és a maradiságra épít. A klerikális reakció ország­szerte mozgósított a természettudo­mányos ismeretek terjesztésével szem­ben. Mi azt hirdetjük a dolgozó pa­rasztságnak: nemcsak az időjáráson, hanem elsősorban rajtad, jó munká­don áll, hogy a föld milyen termést hoz, mi arra tanítjuk a népet, hogy az ember meg tudja változtatni a ter­mészetet. A klerikális reakció szem­befordul ezzel a jobib jövőt biztosító neveléssel és azt hirdeti: „a termé­szet az úr, ne kapálódzzunk ellene“, „ami jó volt az apánknak, jó nekünk is“. A természettudományos ismeret­terjesztéssel szemben a klerikális reakció a „csodákban“ való hitet hirdeti. * A protestáns egyházakkal kötött megegyezés változatlanul érvényes és jól funkcionál. Ez a megegyezés bizonyítja, hogy a népköztársaság teljes mértékben biztosítja a vallás­­szabadságot és hogy az egyházak, ha nem szegődtek el szőröstül-bőröstül a külföldi és a belföldi reakció se­gítőtársául, békében tudnak élni és teljesíteni tudják feladataikat a népi demokráciában. De a protestáns egy­házakban is fellépnek reakcós törek­vések. A presbitériumokban igen sok helyi kulákok vannak többségben, egyes protestáns lelkészek április 4-ével kapcsolatban a katolikus reak­cióról vettek példát és reakciós­­horthysta volt politikusok megválasz­tása a protestáns egyházak vezető világi állásaiba is mutatja, hogy a reakció még küzd azért, hogy meg­vesse a lábát ezekben az egyházak­ban és faltörő kosul használhassa fel őket a népköztársaság ellen. * A klerikális reakció elleni har­cunk fokozásánál abból kell kiindulni, hogy ez a harc politikai harc, amely az imperialisták ötödik hadoszlopának egyik legfonto­sabb osztaga ellen irányul, nem pedig a vallás ellen, a hit ellen, sőt nem is az egyház ellen általában. Nekünk semmi bajunk nincs a katolikus dol­gozó tömegekkel, amelyek épp oly odaadó és lelkes támaszai a szocia­lizmust építő népi demokráciának, mint a más felekezetű vagy meggyő­ződésű dolgozók. Bajunk a klerikális reakcióval Van és a feladat éppen abban áll, hogy a klerikális reakciót elszigeteljük a dolgozó tömegektől. De ugyanakkor, amikor az egyházi reakció, a püspöki kar katasztrófa­­politikája ellen erélyesen fellépünk, teljes rokonaién­yünkről és támo­gatásunkról biztosítjuk azokat, akik magában az egyházban lépnek fel — akár papok legyenek, akár vi­lágiak — ez ellen a katasztrófa­­politika ellen, népköztársaságunk és a katolikus egyház közötti béke és megegyezés mellett. Ezt a megegye­zést mi akartuk, a Vatikán és Mind­­szenty politikáját folytató püspöki kar hiúsította meg. Azokkal szemben, akik az egyházból reakciós politikai fegy­vert kovácsolnak, természetesen nem folytathatjuk a régi politikát, mert ők nem megegyezést, hanem harcot akarnak. Mindazok felé azonban, akik akarják a megegyezést a népi de­mokráciával, nyitva vannak a kapuk. Hogy egy ilyen megegyezés elvben le­hetséges, azt a lengyel példa mutatja. A lengyel püspöki kar — idézem a megegyezés szövegét —: „felhívja a lelkészi kart, hogy lelkipásztori mun­kájában a híveket az ország újjáépí­tése és a nemzet jólétének emelése érdekében minél buzgóbb murikálko­dásra buzdítsa“. A mi püspöki ka­runk ennek ellenkezőjére buzdítja a lelkipásztorokat. * Hadd foglaljam össze a föladato­kat. Négy főkérdésről, négy föld­adat­ról van szó: 1. Leleplezni a klerikális reakciót, a katolikus püspöki kart, mint a béke ellenségét. 2. Támogatni és segíteni azokat a néphez hű papokat, akik a püspökök­kel szemben támogatják a békét és a népi demokráciát. 3. Politikai felvilágosító munkával együtt megfelelő állami önvédelmi rendszabályt is kell foganatosítani a klerikális reakció ellen. 4. El kell érni, hogy funkcionáriu­saink, de tagságunk zöme se járassa hittanra gyermekeit, fokoznunk kell a klerikális reakció elleni propagandán­kat a nép közt, fokoznunk kell az egyházi ideológia elleni felvilágosító munkánkat a Pártban. El vagyunk szánva arra, hogy ha­zánk és békénk védelmében, népünk egységének védelmében, szocialista építőmunkánk biztosítására az impe­rialistáknak ezt az ötödik hadoszlo­pát, a­­klerikális reakciót, is felszá­moljuk. Kis Újság Harc a klerikális reakció ellen Révai József beszámolója az MDP Központi Vezetőségének ülésén ­ Az ifjúsági kultúrverseny budapesti döntőjének eredménye A DISZ alakuló 1. kongresszusá­nak tiszteletére rendezett országos ifjúsági kultúrverseny budapesti dön­tője pünkösd két napján zajlott le. A döntőn a következő csoportok értek el helyezést: Tánccsoportok: I. MÁVAG, II. Rákosi Mátyás Mű­vek, III. Egyetemi Orosz Intézet, IV. Lágymányosi Goldberger, V. Test­­nevelési Főiskola, VI. Agráregyetem, VII. Hofher. Kórusok: I. Óbudai MPI, II. XX. kerületi MINSZ, III. XXII. ker. Pedagógiai Gimnázium, IV. VIII. ker. MINSZ. Bartók Béla kórus, V Erzsébet leánygimnázium, VI. Zalka Máté Híradó Tisztképző Iskola, VII. Posta Műszaki Ipari Tanulóiskola, Színjátszócsoportok: 1. Rákosi Mátyás Művek ipari ta­nulói, II. Zalka Máté Híradó Tiszt­­képző és Lágymányosi Goldberger közös csop., III. Ganz Vagon, IV. Tervhivatal, V. I. sz. Autójavító, VI. XV. ker. Vasgyári SZIT, VII. Vegyi­ipari gimnázium. A budapesti döntő újabb nagy len­dületet adott a csoportok munkájá­nak. Lelkesen készülnek a DISZ I kongresszusának megünneplésére. Mit jelent egy község életében a kultúrcsoport? — A Kis Újság kiküldött munkatársától — A függöny legördült... a veszprémi ifjúsági kultúrverseny döntőjének elsőnapi műsorszámai leperegtek. A színház nézőtere kiürült, a bíráló bi­zottság éppen hozzálátott munkájá­hoz, amikor megérkezett a hír: — Most jöttek meg a cserszegto­­maji színjátszók! — Most, délután 3 órakor délelőtt 8 óra helyett? Véget ért már a ver­seny mai bemutatója ... A zsűri a cserszegtomaji színját­szókat mégis végighallgatta, mert ki­derült, hogy ezeknek a lelkes fiata­loknak igen sok akadályt kellett el­­hárítaniok addig, míg Veszprémbe értek. Az autó, mely behozta volna őket, elromlott, ők azonban nem ijedtek meg az „üzemzavartól“. Gya­log, kocsin, vonaton, de eljöttek a versenyre s ha pótműsorszámként is, ha kevesek előtt is, de nagyon jól szerepeltek. Vasas József, a csoport egyik tagja mondja: — 1948 márciusában az országban többfelé alakult meg ku­rcsoport, mi sem késlekedtünk. A 76 EPOSZ- tagból 25 fiatalt vontunk be a szín­játszók közé s azóta nálunk nem múlik el ünnep szereplésünk nélkül. Előadtuk a Fösvényt, a Ludas Ma­tyit, számos kisebb színdarabot — s most itt volnánk. — Nem szerettünk volna kudarcot vallani akkor, mikor kultúrcsopor­­tunn­k valósággal fölrázta a falut a szellemi tespedésből. Már elhatároz­tuk azt is, hogy kultúrházat építünk s minden dolgozó fiatalt bekapcso­lunk a kultúrmunkába. Nem hanya­goljuk el azonban a falu sportéletét sem, sportpályát is építünk. Az EPOSZ fiatalok megfogadták: a DISZ megalakulásának tiszteletére 200 köb­méternyi földmunkát végeznek el, hogy ezzel a sportpálya építését előbbre vigyék! De nem mindenütt sima, zökkenő­mentes, jóindulattal kikövezett egy­­egy kultúrcsoport fejlődésének útja. Példa erre Bakonyoszlop esete. — Az úttörő énekkarunk már 1945 óta működik — mondják ők —, mégpedig igen eredményesen, hisz az első megyei versenyt mi nyertük meg. Ez év márciusában felmerült a fiata­lok közt a gondolat, hogy tánccso­portot alakítanak. Nem kellett itt propaganda, rábeszélés, jöttek a fia­talok önszántukból, nagyon is szíve­sen. Akadtak azonban olyanok, akik­­nek nem tetszett a heti többszöri próba, él-elmaradoztak. S mert fegye­lem nélkül nem lehet komoly ered­ményt elérni, a resteket bizony eltá­­volítottuk. Ők és a reakció által fel­buzdított egyes öregek bizony meg­próbálták tánccsoportunk fejlődését megzavarni. Egyesek — ugyancsak a reakció buzdítására —, azt hangoz­tatták, hogy a tánc erkölcstelen, hisz „repül a szoknya“. — Mondanunk sem kell talán, hogy az itt-ott megnyilvánuló áská­ lódás, gáncsoskodás mellett a falu lakosságának többsége nagyon lelke­sen kíséri figyelemmel a­­tánccsopor­tunk munkáját. A szülők pruszlikot, ruhácskákat vesznek a lánykáknak és­­segítik a munkát... Több község kultúrcsoport­jának vezetője beszélget már arról, hogy mit is jelent egy község életében egy-egy kultúrcsoport? — Mióta megalakult a színjátszó­­csoport, a fiatalok inkább az iskolába járnak, mint a korcsmákba ... Nem kell már vendéglős kártyaasztal mel­lől csalogatni senkit a próbákra, a dallam, az ének meghódította a köz­séget. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Be­­recz Teréz, a Pápai Perutz SZIT lánc­csoportjának tagja: — Megértjük mi azt nagyon is, hogy a falu kulturális felemelkedésé­ben olyan nagyon fontos szerepe van a kultúrcsoportnak. Hisz érezzük ezt még mi üzemi viszonylatban is. — Hogyan? — Mióta a mi tánccsoportunk gyakran szerepel az üzemi dolgozók, így a fiatalok előtt is, hadat üzenhet­tünk az ízléstelen dzsesz-táncoknak, a szvingnek, vugi-buginak, „lovacs­kának“. A mi munkánk eredménye, hogy ma már egyre többen tanulják meg a kedves új magyar táncokat, a tömeg­táncokat, mint például a far­kas­játék és a karikázó. A SZÍT és az EPOSZ csoportok kö­zött a veszprémi kultúrdöntő idején még szorosabbra fűződik a ba­rátság, kölcsönös falu- és üzemlátogatást terveznek a nyárra. Csipka Mária, a veszprémi közgaz­dasági gimnázium III. osztályú ta­nulója szavaival zárjuk ezt a beszá­molót: — A mi csoportunk is megismer­kedett a faluval, kijárunk a környék községeibe, bemutatókat rendezünk. A kölcsönös megismerés nyomán megszületett a kölcsönös megbecsü­lés, s érezzük már mindannyian: a szívünk vágya teljesedik, hogy meg­születik az ifjúsági egység, hogy meg­alakul a Dolgozó Ifjúság Szövetsége... Horváth B. Jenő

Next