Kis Ujság, 1950. június (4. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-07 / 130. szám
Szerda, junion 7 Révai József népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárhelyettese a Párt Központi Vezetősége ülésén beszámolójában a többi között ezeket mondotta: A klerikális reakció elleni harc kérdése nem új kérdés Pártunk és a magyar népi demokrácia fejlődésében és küzdelmeiben a felszabadulás óta. Mindenki tudja, milyen ádáz dühvel támadott ránk a Mindszenti által vezetett klerikális reakció 1945 óta a magyar demokratikus fejlődés döntő kérdéseiben: hogyan állt a földreformmal kapcsolatban a nagybirtokosok oldalára, a köztársaság kikiáltásával kapcsolatban a Habsburgok oldalára, hogyan védte minden egyes esetben azokat a kizsákmányoló osztályokat, amelyeket sorra-rendre szorítottunk ki a hatalomból és gazdasági pozíciókból. Nem új kérdés tehát a klerikális reakció elleni harc kérdése, de új az a helyzet, amelyben a klerikális reakció fokozza támadásait népköztársaságunk ellen. Ezért kell nekünk is változtatni népi demokráciánk önvédelmének módszerein. A klerikális reakció aknamunkájának fokozódása összefügg először az osztályharc élesedésével az országban. A klerikális reakció 1945-től kezdve a nagybirtokos és nagytőkés osztályok, a régi rendszer restaurációjának előharcosa volt és az ma is — éppen ezért támogatja életre-halálra a kulákság ellenállását a mezőgazdaság szocialista átalakításával, a termelőszövetkezeti mozgalommal szemben.A klerikális reakció aknamunkájának fokozódása összefügg másodszor a nemzetközi helyzet kiéleződésével. A klerikális reakció növekvő agresszivitása a magyar népi demokrácia ellen egyenes következménye és tükröződése az amerikai imperialisták fokozódó agresszivitásának, háborús uszításának. Acheson amerikai külügyminiszter nemrégiben egyenesen utalt arra, hogy az Egyesült Államoknak „szövetségesei“ vannak a népi demokratikus országokban. Ha emlékezetünkbe idézzük Nagy Ferenc összeesküvését, Mindszenti összeesküvését, a Rak-banda összeesküvését, a AMORT-szabotázst, a Standard-szabotázst, akkor meg kell mondanunk, hogy Achesonnak bizonyos értelemben igaza van: az amerikai imperialistáknak valóban vannak nálunk „szövetségesei“. Az imperialista ügynökségek között az egyik legfontosabb szerepet kezdettől fogva a klerikális reakció játssza. Legális pártokra vagy egyéb nyílt politikai szervezetekre nem támaszkodhatnak már az imperialisták. Azzal sem érik be, hogy csak földalatti kém- és szabotőrcsoportokat szervezzenek. Annál inkább igyekeznek egy olyan legális szervezetre támaszkodni, amely látszólag nem politikai szervezet, amely politikai céljait és módszereit „vallásos“ mezbe bújtatja és ezért különösen alkalmas arra, hogy legális szervezetével illegális aknamunkát folytasson a katolikus egyházra. A klerikális reakció ma nálunk az imperialisták ötödik hadoszlopának legfontosabb támasza. Ez következik abból is, hogy a klerikális reakció élén járó katolikus püspöki kar a Vatikántól kapja és fogadja el az utasításokat politikai magatartására nézve, márpedig közismert hogy a Vatikán az amerikai imperialisták csatlósa és kiszolgálója. Különösen azokban a népi demokratikus országokban, amelyekben a népesség jelentős része, vagy többsége katolikus vallású, a katolikus klérus reakciós vezető köreiből kerültek és kerülnek ki igen jelentős részben a reakció agitátorai, a különböző imperialista szolgálatban álló kém- és szabotázsszervezetek aktív vezetői és résztvevői. Amikor Acheson az amerikai imperialisták „szövetségeseiről“ beszél a népi demokratikus országokban, akkor nem utolsó sorban ezekre a papi talárba bújt kémekre, népellenes elemekre gondol, a Mindszenty, Mihalovics, Justh István típusú papokra. Az imperialisták persze arra törekednek, hogy különféle ügynökségeik között együttműködést teremtsenek meg. Az emigrációs szemétdombon Peyer Károly és Mihalovics között épp oly szoros az együttműködés, mint amilyen szoros volt már Peyerék és Mindszentyék között annak idején az országban Nem véletlen az sem, hogy egyre inkább kialakul az együttműködés az imperialisták titóista ügynöksége és klerikális ügynöksége között. A Tito-banda békét köt a klerikális reakcióval arra készül, hogy a fasiszta horvát érseket, Stepinacot, szabadon bocsássa. A magyar klerikális reakció is helyesen értékeli Titóék fasiszta bandáját, tudja, hogy a népi demokrácia elleni harcban cinkosa és szövetségese. Zala megyei falvakban történt, hogy kolduló szerzetesek és apácák látogatása után az iskola falára firkált titóista jelszavakat fedeztek fel. A zsák megtalálta foltját: Titoék és a Vatikán szövetkeznek. Az imperialisták háborús politikájának egyik fontos tényezője, ötödik hadoszlopok létezése és aknamunkája a szocializmust építő országokban. Az, hogy vannak az országban imperialista ügynökök és kémek, hogy van uszító és aknamunkát folytató klerikális reakció, növeli a háborús veszélyt.* A békéért folytatott harcnak szerves része a harc az imperialisták kémély ügynökei, szövetségesei ellen. A klerikáls reakció elleni harc szerves része annak a küzdelemnek, amelyet a magyar dolgozók a béke megvédéséért vívnak. És hogy mi most erélyesebben és határozottabban vetjük fel a klerikális reakció elleni önvédelmi turc kérdéseit, az elsősorban abból a kötelességünkből ered, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket a béke védelmében! A klerikális reakció békeellenes és a háborús uszítókat szolgáló aknamunkája élesen kifejezésre jutott a magyar püspöki kar legutóbbi nyilatkozatában, amellyel a békemozgalom, a békeívek aláírása ellen fordult. Az a jezsuita köntörfalazás, amellyel a püspöki kar a békemozgalommal való szembefordulását leplezte, nem téveszthet meg senkit. Hiszen lehet beszélni általában a békéről és közben támogatni a háborús uszítókat. Hiszen az amerikai imperialisták is a „békét“ emlegetik, miközben folytatják háborús politikájukat. A magyar katolikus püspökök általában a béke mellett nyilatkoztak, de az ilyen általános békenyilatkozatok fabatkát sem érnek. A gyereket nevén kell nevezni. Értéke csak olyan békenyilatkozatoknak van, amelyek megmondják kereken, hol áll és ki az ellenség. A mi püspökeink általános békenyilatkozata és tényleges szembefordulása a békemozgalomnal, épp olyan jezsuita köntörfalazás volt, mint amilyen jezsuita kibúvó volt nagy nemzeti ünnepünkkel, április 4-vel kapcsolatban, hogy a püspökök elrendelték ugyan a miséket „a hazáért“ általában, de ugyanakkor megtiltották, hogy a templomokban a felszabadulásról, a Szovjetúnióról, a népköztársaságról egyetlen szó is elhangozzék. A magyar püspöki kar magatartása a békemozgalommal kapcsolatban azt jelentette, hogy a püspöki kar szembefordult a magyar dolgozó nép millióinak békeakaratával, szembefordult a Magyar Népköztársaság kormányának békepolitikájával, kirekesztette magát a békéért küzdő magyar dolgozók nagy és egységes közösségéből és szócsövévé vált mindazoknak — volt nagybirtokosoknak, tőkéseknek, kulákoknak —, akiknek egyetlen reménysége a harmadik világháború, a nyugati imperialisták fegyveres segítsége, az atombomba. Nem véletlen az, amiről Borsod megyéből kaptunk hírt, hogy ott három volt csendőrtisztet szenteltek pappá, mégpedig úgy, hogy kedvezményes idő alatt tették lehetővé számukra a papi tanulmányok elvégzését. Ez jelképezi talán legjobban, mennyire összeforrtak a katolikus egyház vezető körei népünk leggyűlöltebb ellenségeivel. A püspöki kar nyilatkozatát nemcsak mi értékeljük békeellenes állásfoglalásként. Az Observer című angol lap azzal a címmel adott hírt a püspökök nyilatkozatáról, hogy: „a magyar püspökök kihívják a kormányt“, megtagadták a békevédelmi nyilatkozat aláírását. Mi a püspöki kartól és a papságnak attól a részétől, amely az ő utasításait követve, a békemozgalom ellen fordult, megkülönböztetjük a papságnak, elsősorban a lelkészkedő alsópapságnak azt a részét, amely őszintén és meggyőződésből csatlakozott a magyar dolgozó nép nagy békemozgalmához. Tudjuk, hogy a békeíveket aláíró papok között voltak kétszínűek is, akik aláírták az íveket és aztán elmentek agitálni a békemozgalom ellen. De a zömük nem volt kétkulacsos. Az a tény, hogy papok százai írták alá a békeíveket, mutatja, hogy a katolikus egyház soraiban növekednek azok az erők, melyek a dolgozó magyar nép és a béke ellen forduló klerikális reakcióval szemben készek együtt haladni a népi demokráciával és támogatni annak szocializmusépítő, békét védelmező munkáját. A Pártnak, a munkásosztálynak, a dolgozó népnek éles harcot kell folytatnia a klerikális reakció ellen, de ugyanakkor segítenie és támogatnia kell az egyháznak a népköztársasághoz őszintén közeledő és a dolgozó néppel becsületesen együttműködni kész elemeit. A klerikális reakció bomlasztó és kártevő munkája arra irányul, hogy aláássa dolgozó népünk egységét, munkakedvét, fegyelmét, hogy megrendítse népköztársaságunk kormánya, Pártunk iránti bizalmát és ily módon segítse az imperialista háborús uszítók terveit. A békeívek aláírása közben a reakciós klérus szerte az országban kiadta a jelszót: „Nincs földi ember, aki képes megakadályozni a háborút!“ És ezt a jelszót kiegészítették suttogó propagandával arról, hogy a kommunisták el akarják törülni a vallást, de nemsokára jönnek „a felszabadító amerikai csapatok“. A klerikális reakció, amely a régi rendszer alatt semmiféle részvétet nem mutatott a tőkések üzemeiben folyó embertelen hajszában kizsákmányolt munkások iránt, most, amikor a munkások maguknak dolgoznak, egyszerre felfedezi, hogy a jó munka, az élmunkásmozgalom, a Sztahanov-mozgalom j árt az egészségnek. A klerikális reakció szerte az országban szóról-szóra átveszi és alkalmazza az amerikai rádiónak ú. n. „érveit“ a munkafegyelem, a több és jobb termelés, a szocialista munkaverseny ellen. A klerikális reakció arra törekszik, hogy aláaknázza a népi demokrácia iskolapolitikáját. Arra igyekszik rávenni az ifjúságot, hogy ne tanuljon, tudatosan előmozdítja a munkás és dolgozó paraszttanulók lemorzsolódását az iskolákban. Országos jelenség, hogy a reakciós papok kiadják a jelszót a „tanulj jobban“-mozgalom ellen: „Nem érdemes tanulni, mert megváltozik a rendszer.“ Egyes reakciós plébánosok azt hirdetik, hogy „bocsánatos bűn“, ha a gyermekek nem tanulnak. A népi demokrácia tudást és műveltséget terjeszt, a klerikális reakció a tudatlanságra és a maradiságra épít. A klerikális reakció országszerte mozgósított a természettudományos ismeretek terjesztésével szemben. Mi azt hirdetjük a dolgozó parasztságnak: nemcsak az időjáráson, hanem elsősorban rajtad, jó munkádon áll, hogy a föld milyen termést hoz, mi arra tanítjuk a népet, hogy az ember meg tudja változtatni a természetet. A klerikális reakció szembefordul ezzel a jobib jövőt biztosító neveléssel és azt hirdeti: „a természet az úr, ne kapálódzzunk ellene“, „ami jó volt az apánknak, jó nekünk is“. A természettudományos ismeretterjesztéssel szemben a klerikális reakció a „csodákban“ való hitet hirdeti. * A protestáns egyházakkal kötött megegyezés változatlanul érvényes és jól funkcionál. Ez a megegyezés bizonyítja, hogy a népköztársaság teljes mértékben biztosítja a vallásszabadságot és hogy az egyházak, ha nem szegődtek el szőröstül-bőröstül a külföldi és a belföldi reakció segítőtársául, békében tudnak élni és teljesíteni tudják feladataikat a népi demokráciában. De a protestáns egyházakban is fellépnek reakcós törekvések. A presbitériumokban igen sok helyi kulákok vannak többségben, egyes protestáns lelkészek április 4-ével kapcsolatban a katolikus reakcióról vettek példát és reakcióshorthysta volt politikusok megválasztása a protestáns egyházak vezető világi állásaiba is mutatja, hogy a reakció még küzd azért, hogy megvesse a lábát ezekben az egyházakban és faltörő kosul használhassa fel őket a népköztársaság ellen. * A klerikális reakció elleni harcunk fokozásánál abból kell kiindulni, hogy ez a harc politikai harc, amely az imperialisták ötödik hadoszlopának egyik legfontosabb osztaga ellen irányul, nem pedig a vallás ellen, a hit ellen, sőt nem is az egyház ellen általában. Nekünk semmi bajunk nincs a katolikus dolgozó tömegekkel, amelyek épp oly odaadó és lelkes támaszai a szocializmust építő népi demokráciának, mint a más felekezetű vagy meggyőződésű dolgozók. Bajunk a klerikális reakcióval Van és a feladat éppen abban áll, hogy a klerikális reakciót elszigeteljük a dolgozó tömegektől. De ugyanakkor, amikor az egyházi reakció, a püspöki kar katasztrófapolitikája ellen erélyesen fellépünk, teljes rokonaiényünkről és támogatásunkról biztosítjuk azokat, akik magában az egyházban lépnek fel — akár papok legyenek, akár világiak — ez ellen a katasztrófapolitika ellen, népköztársaságunk és a katolikus egyház közötti béke és megegyezés mellett. Ezt a megegyezést mi akartuk, a Vatikán és Mindszenty politikáját folytató püspöki kar hiúsította meg. Azokkal szemben, akik az egyházból reakciós politikai fegyvert kovácsolnak, természetesen nem folytathatjuk a régi politikát, mert ők nem megegyezést, hanem harcot akarnak. Mindazok felé azonban, akik akarják a megegyezést a népi demokráciával, nyitva vannak a kapuk. Hogy egy ilyen megegyezés elvben lehetséges, azt a lengyel példa mutatja. A lengyel püspöki kar — idézem a megegyezés szövegét —: „felhívja a lelkészi kart, hogy lelkipásztori munkájában a híveket az ország újjáépítése és a nemzet jólétének emelése érdekében minél buzgóbb murikálkodásra buzdítsa“. A mi püspöki karunk ennek ellenkezőjére buzdítja a lelkipásztorokat. * Hadd foglaljam össze a föladatokat. Négy főkérdésről, négy földadatról van szó: 1. Leleplezni a klerikális reakciót, a katolikus püspöki kart, mint a béke ellenségét. 2. Támogatni és segíteni azokat a néphez hű papokat, akik a püspökökkel szemben támogatják a békét és a népi demokráciát. 3. Politikai felvilágosító munkával együtt megfelelő állami önvédelmi rendszabályt is kell foganatosítani a klerikális reakció ellen. 4. El kell érni, hogy funkcionáriusaink, de tagságunk zöme se járassa hittanra gyermekeit, fokoznunk kell a klerikális reakció elleni propagandánkat a nép közt, fokoznunk kell az egyházi ideológia elleni felvilágosító munkánkat a Pártban. El vagyunk szánva arra, hogy hazánk és békénk védelmében, népünk egységének védelmében, szocialista építőmunkánk biztosítására az imperialistáknak ezt az ötödik hadoszlopát, aklerikális reakciót, is felszámoljuk. Kis Újság Harc a klerikális reakció ellen Révai József beszámolója az MDP Központi Vezetőségének ülésén Az ifjúsági kultúrverseny budapesti döntőjének eredménye A DISZ alakuló 1. kongresszusának tiszteletére rendezett országos ifjúsági kultúrverseny budapesti döntője pünkösd két napján zajlott le. A döntőn a következő csoportok értek el helyezést: Tánccsoportok: I. MÁVAG, II. Rákosi Mátyás Művek, III. Egyetemi Orosz Intézet, IV. Lágymányosi Goldberger, V. Testnevelési Főiskola, VI. Agráregyetem, VII. Hofher. Kórusok: I. Óbudai MPI, II. XX. kerületi MINSZ, III. XXII. ker. Pedagógiai Gimnázium, IV. VIII. ker. MINSZ. Bartók Béla kórus, V Erzsébet leánygimnázium, VI. Zalka Máté Híradó Tisztképző Iskola, VII. Posta Műszaki Ipari Tanulóiskola, Színjátszócsoportok: 1. Rákosi Mátyás Művek ipari tanulói, II. Zalka Máté Híradó Tisztképző és Lágymányosi Goldberger közös csop., III. Ganz Vagon, IV. Tervhivatal, V. I. sz. Autójavító, VI. XV. ker. Vasgyári SZIT, VII. Vegyiipari gimnázium. A budapesti döntő újabb nagy lendületet adott a csoportok munkájának. Lelkesen készülnek a DISZ I kongresszusának megünneplésére. Mit jelent egy község életében a kultúrcsoport? — A Kis Újság kiküldött munkatársától — A függöny legördült... a veszprémi ifjúsági kultúrverseny döntőjének elsőnapi műsorszámai leperegtek. A színház nézőtere kiürült, a bíráló bizottság éppen hozzálátott munkájához, amikor megérkezett a hír: — Most jöttek meg a cserszegtomaji színjátszók! — Most, délután 3 órakor délelőtt 8 óra helyett? Véget ért már a verseny mai bemutatója ... A zsűri a cserszegtomaji színjátszókat mégis végighallgatta, mert kiderült, hogy ezeknek a lelkes fiataloknak igen sok akadályt kellett elhárítaniok addig, míg Veszprémbe értek. Az autó, mely behozta volna őket, elromlott, ők azonban nem ijedtek meg az „üzemzavartól“. Gyalog, kocsin, vonaton, de eljöttek a versenyre s ha pótműsorszámként is, ha kevesek előtt is, de nagyon jól szerepeltek. Vasas József, a csoport egyik tagja mondja: — 1948 márciusában az országban többfelé alakult meg kurcsoport, mi sem késlekedtünk. A 76 EPOSZ- tagból 25 fiatalt vontunk be a színjátszók közé s azóta nálunk nem múlik el ünnep szereplésünk nélkül. Előadtuk a Fösvényt, a Ludas Matyit, számos kisebb színdarabot — s most itt volnánk. — Nem szerettünk volna kudarcot vallani akkor, mikor kultúrcsoportunnk valósággal fölrázta a falut a szellemi tespedésből. Már elhatároztuk azt is, hogy kultúrházat építünk s minden dolgozó fiatalt bekapcsolunk a kultúrmunkába. Nem hanyagoljuk el azonban a falu sportéletét sem, sportpályát is építünk. Az EPOSZ fiatalok megfogadták: a DISZ megalakulásának tiszteletére 200 köbméternyi földmunkát végeznek el, hogy ezzel a sportpálya építését előbbre vigyék! De nem mindenütt sima, zökkenőmentes, jóindulattal kikövezett egyegy kultúrcsoport fejlődésének útja. Példa erre Bakonyoszlop esete. — Az úttörő énekkarunk már 1945 óta működik — mondják ők —, mégpedig igen eredményesen, hisz az első megyei versenyt mi nyertük meg. Ez év márciusában felmerült a fiatalok közt a gondolat, hogy tánccsoportot alakítanak. Nem kellett itt propaganda, rábeszélés, jöttek a fiatalok önszántukból, nagyon is szívesen. Akadtak azonban olyanok, akiknek nem tetszett a heti többszöri próba, él-elmaradoztak. S mert fegyelem nélkül nem lehet komoly eredményt elérni, a resteket bizony eltávolítottuk. Ők és a reakció által felbuzdított egyes öregek bizony megpróbálták tánccsoportunk fejlődését megzavarni. Egyesek — ugyancsak a reakció buzdítására —, azt hangoztatták, hogy a tánc erkölcstelen, hisz „repül a szoknya“. — Mondanunk sem kell talán, hogy az itt-ott megnyilvánuló áská lódás, gáncsoskodás mellett a falu lakosságának többsége nagyon lelkesen kíséri figyelemmel atánccsoportunk munkáját. A szülők pruszlikot, ruhácskákat vesznek a lánykáknak éssegítik a munkát... Több község kultúrcsoportjának vezetője beszélget már arról, hogy mit is jelent egy község életében egy-egy kultúrcsoport? — Mióta megalakult a színjátszócsoport, a fiatalok inkább az iskolába járnak, mint a korcsmákba ... Nem kell már vendéglős kártyaasztal mellől csalogatni senkit a próbákra, a dallam, az ének meghódította a községet. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Berecz Teréz, a Pápai Perutz SZIT lánccsoportjának tagja: — Megértjük mi azt nagyon is, hogy a falu kulturális felemelkedésében olyan nagyon fontos szerepe van a kultúrcsoportnak. Hisz érezzük ezt még mi üzemi viszonylatban is. — Hogyan? — Mióta a mi tánccsoportunk gyakran szerepel az üzemi dolgozók, így a fiatalok előtt is, hadat üzenhettünk az ízléstelen dzsesz-táncoknak, a szvingnek, vugi-buginak, „lovacskának“. A mi munkánk eredménye, hogy ma már egyre többen tanulják meg a kedves új magyar táncokat, a tömegtáncokat, mint például a farkasjáték és a karikázó. A SZÍT és az EPOSZ csoportok között a veszprémi kultúrdöntő idején még szorosabbra fűződik a barátság, kölcsönös falu- és üzemlátogatást terveznek a nyárra. Csipka Mária, a veszprémi közgazdasági gimnázium III. osztályú tanulója szavaival zárjuk ezt a beszámolót: — A mi csoportunk is megismerkedett a faluval, kijárunk a környék községeibe, bemutatókat rendezünk. A kölcsönös megismerés nyomán megszületett a kölcsönös megbecsülés, s érezzük már mindannyian: a szívünk vágya teljesedik, hogy megszületik az ifjúsági egység, hogy megalakul a Dolgozó Ifjúság Szövetsége... Horváth B. Jenő