Kis Ujság, 1951. december (5. évfolyam, 258-262. szám)

1951-12-02 / 258. szám

4. Lomonoszov jubileuma • A Szovjetunió népei most ünnepük­­Mihail Vasziljevics Lomonoszovnak, a nagy orosz természettudósnak és író­nak 240. éves születési évfordulóját. Vszjevolod Ivanov, a kiváló szovjet költő színdarabot írt Lomonoszov életéről, amelyet most mutatott be a moszkvai Művész Színház, s így hódol a szovjet nép a nagy tudós emlékének, akinek érdemei közé tarto­zik az is, hogy rengeteget tett a tu­domány népszerűsítéséért, az orosz nép szellemi színvonalának emeléséért és nagy népi tehetségei kifejlesz­téséért. Lomonoszov szegény parasztcsalád gyermekeként született a Fehér-tenger partján. Lebírhatatlan akarattal ta­nult és haladt a szegény parasztfiú a tudomány útján, s a »tudomány Nagy Pétereként« tartja őt számon a történeten. A moszkvai szláv-görög­­latin akadémia elvégzése után nagy­szerű latin és görög költőként tűnt fel, de — a felvilágosodás századá­nak méltó fiaként — szellemét hama­rosan a természettudomány vonzotta magához. Az orosz tudomány hírnevét európaszerte Lomonoszov természet­­tudományos kutatásai alapozták meg. 1745-től a kémia tanára. Az első orosz kémiai laboratóriumot ő ren­dezte be. Kutatásai radikálisan meg­változtatták az akkori fizikai és ké­miai tudomány állását. Az elsők közt ismerte fel az atom­elmélet jelentő­ségét a világ felépítésében; jóval Herschel előtt Lomonoszov alkotta meg az első tükrös teleszkópot, ké­szüléket szerkesztett, amely a levegő elektromosságát magához tudta von­zani; a meteorológiai jelenségek vizs­gálatára Lomonoszov konstruálta az első helikoptert. A szovjet tudomány története most rámutat arra, hogy Nyugaton az energia megmaradásá­nak elvét Lavoisiernek, illetve Német­országban Meyernek tulajdonítják, holott egy évszázaddal Lavoisier előtt Lomonoszov már felismerte az energia megmaradásának elvét. Hal­hatatlanok Lomonoszov érdemei az orosz ipar fejlődése terén is. Mint­rofesszor megteremtette az Ural­egységben az orosz vasipart, illetve megszervezte az eddig háziipari mó­don működő kohászatot. 1745-ben az Uralban Lomonoszov egy 13 méter magas kohót állított fel, amely 24 órán belül 15 tonna vasat termelt — az ipari fejlődés élén haladó Anglia akkoriban csak 2—5 tonnát tudott ennyi idő alatt termelni. Hasonló­képpen nagyok Lomonoszov érdemei az orosz irodalom és költészet terén is. Lomonoszov realista költő volt, aki elsőnek énekelte meg az­ orosz irodalomban a mindennapi valóságot, a munkát, a temetést, az ipart. * Méltán hajlik meg a nagy szovjet nép hódolattal és tisztelettel az út­törő tudós emléke előtt, aki a saját sorsával is példázta a szegény orosz parasztság hatalmas tehetségeit, utat mutatva a jövő felé. DALOLÓ MÍP Nincs a földkerekségnek népe, amely a dalt ne szeretné. Ritmus és melódia minden időben, minden tájon és min­den népnél úgy hozzátartoztak az em­beri élethez, öröm és szomorúság ki­fejezéséhez, mint a mosoly és sírás. A Duna-tájon is mindenkor énekel­tek. Az itt élt régi népek dalait elmosta az idő, mit és hogyan dalol­tak, azt senki sem tudja már. A né­pek sűrűn váltakoztak, cserélődtek itt, ahol valaha Aquincum állt, de min­den bizonnyal hagytak maguk után egy-egy dalfoszlányt kelták, avarok s a többi népek is, a magyarok pedig elhozták dallamkincseiket ismeretlen ázsiai őshazájukból és azok keve­redtek. A néplélek fel-felkap egy-egy dalla­mot, formálja, igazítja s ha tetszik neki, megtartja, ha nem felel meg íz­lésének, elveti. És ma már egyre ké­nyesebb ízléssel, finomultabb igényes­séggel történik ez a kiválasztás, hi­szen a dallamigényt ma már nemcsak egy-egy muzsikkálgató legény osteráz­­gatása, furulyaszava, hanem rádión és gramofon lemezen zenekarok, kóru­sok is szolgálják. Az egyre újabb el­feledteti a tegnap még kedveltet és csak az marad meg, hogy mélyebb nyomokat, aminek a néplélekhez köze is van. A kiválasztódás persze nem egyszerű. A népi muzsikának gyökeréhez és a népi dallamkincs továbbfejlesztésé­hez igényes műveikben Bartók és Ko­dály jutottak el igazán. Hatásukra zenei világunk legjobbjai egy egé­szen újirányú közvetítéshez kezdtek; a népből felhozott dallamkincseket igényesebb instrumentumokkal vissza­közvetítették, elfelejtett dalaikra újra megtanítják a népet. Hogy ennek a mozgalomnak sikere lesz, annak biz­tosítéka az elmúlt héten lezajlott zenei hetünk. Bartók és Kodály csodálatos aján­déka új muzsikus tehetségeink mun­kája által válik majd teljesen köz­kinccsé. Ma már munkás és paraszt éppen úgy, mint a szellemi foglalko­zású nem csupán termelő munkája, hanem közös zenei műveltsége és íz­lése által is közelebb kerül egymás­hoz. Ez a zenei hét egyik legfőbb jelentősége. Azért lett olyan népszerű a keresz­tény vallás is, mert egy szép szőke asszony van az istenek között. Az ő szelid égi arca segített meghódítani az emberiséget. S ábrándos, álmodozó embereknek, kik hisznek benne, ő je­lenik meg a legtöbbször. Kutak fene­kéről jön, a vágy hullámaiból kel ki, vagy az erdő titokzatos homályában mutatja meg magát azoknak, akik jók, akiket megszeretett. Látta már néhai Préda János is, azonképpen Szűcs Gergelyné, nemkü­lönben Sánta-Nagy Mihálynak az apja, de még azelőtt is kell, hogy meg­jelent legyen az elődöknek, mert nem hiába építették a gózoni gesztenye­erdőben a kilenc kápolnát a kálváriá­val. Már ami a bátyjakat illeti, azokból csupán Gughi Pannának adatott meg, hogy a Mária megjelenik előtte s el­beszélget vele a szent kútnál, vala­hányszor búcsú van, mert ő a legjám­­­borabb a hívek között s oly szép, áj­­tatos hangon énekli a zsoltárokat, hogy az előéneklő Mindég Jancsi, ki a ko­szorús Krisztust viszi, nem győzi mondogatni: »Ez aztán a hang, a kan­toré otthon, az semmi.« De még a vén Mindég Jancsinál is nagyobb ámulója a menyecske hang­jának, meg... ki tudja... talán a két piros orcája, csípőin ringó karcsú de­rekának is, Csuz Gábor, éppen azért, mert olyan kihíresztelt vallásos le­gény, hogy nála még Gughi Panna sem buzgóbb búcsújáró. Mert éppen abban van valami különös, ha valaki úgy egyszerre nagyon a szentekhez fordul. Ki sokat ácsorog a bíró udva­rán, pőre van az olyannak. Rebesgetik... Ki is beszélte csak?... Alighanem a cséplők a Biziék szérűjén, hogy ott náluk Csoltán, ahol tavaly szolgált, valami Kovács Maris nevű érdemes hajadonnal járt mátkaságban s úgy megvette szívét, hogy az eszét is elvette. Ezek a becsületes emberek egészen fel vannak háborodva a ma­gaviseletén, mikor szerencsétlenné tette, ott hagyta. Hiába üzenget neki szegény Maris, hogy megöli a szé­gyen, hogy égeti fejét a párja, rá sem hederít, feléje sem néz. Nem lesz en­nek gy jó vége. Egyszer csak itt top­pan a leány szégyenével együtt. Vigyázzátok meg fól ezt a Csuz Gábort, van annak az apró szürke szemeiben valami alattomosság, akár­hogy fordítja is őket az ég felé. Ha meg Kovács Marist emlegetik előtte, kenetesen himez-hámoz, hogy így, hogy úgy, volt ugyan köztük valami, de a leány lutheránus, esze ágában sincs elvenni, neki, a buzgó katolikus­nak! De iszen Csuz Gábor, ilyen dol­gokat már nem kíván az isten! Tisztelet-becsület Gughi Pannának, de ez már alighanem az 5 dolga, mert vagy hülye a legény és ő veri bele a vakbuzgóságot, vagy viszony van köztük... hej Panna, Gughi Panna! — már uram bocsáss meg, ha vétke­zem —, de nem egészen tiszta dolog az ő szent élete sem. Igaz, hogy imádság a fekvése, ébre­dése, s ötféle olvasó is van a roko­lyája zsebében, a hóbortos ura, meg a falu is úgy becsüli, mint egy szentet; azt sem lehet tagadni, hogy gráciában áll a mennyeiek előtt; ha valakinek baja van, ő a közbenjáró a boldogsá­­gos Szűznél; de már az nagyon gya­nús, hogy ami pénzt küldenek tőle az ügyes bajos emberek a Máriának, önból egy lyukas tallért múltkor felismert a kartali boltosnál Bede Erzsi; tulaj­don az a pénz, melyet ő küldött a Máriának. Meg is kérdezte Pannától, hogy odaadta-e? — Oda bizony, húgom A Boldog­asszony megígérte, kiengeszteli az édesanyád szívét Szűcs Pali iránt. Át­vette a tallért is s köszöni a lássan. No már hogy volt, hogy nem volt, senki sem tudhatja, hanem az az egy áll, hogy maga a Szűz Mária csak­ugyan nem vihette a tallért a kartali zsidóhoz. Hanem hiszen úgy félig-meddig minden kiviláglott rá egy hétre a gó­zoni őszi búcsún. Szép, enyhe napok voltak. Sokan mentek Bágyról: Timár Zsófi talpig fekete gyolcsrufiéban, az öreg Rizi József, Benyérné, még az ismeretlen Fircsik István is egész háznépestől (bizony visszájárul fordul már a vi­lág!), ott volt a hetyke-petyke Vér Klári (hogy nem szégyel emberek közé jönni a gyalázatos!), meg ki győzné elszámlálni a többit, voltak jók-rosszak vegyest, köztük monda­nom sem kell Gughi Pannát és Csuz Gábort. Nagy sokadalom, vagy harminc pro­­cesszió jött a környékről. Gőzön, Bo- A gózoni Szűz Mária írta: Mikszáth pálmán dok, Kartal, Szitke, Tarján, Beléd, Kesziről, Csoltóról a palócok, még tán a messze Majomnokról is a katolikus rész. Ilyenkor volna jó kivenni áren­­dába a papoktól a perselyeket! A bágyiak hajlott estén érkeztek s alighogy megjárták térden a kilenc kápolnát stációról-stációra, idejük sem volt szétnézni a mézeskalácsosok közt, hol legjobban hullámzott a nép­ség, mindjárt besötétedett, s ott, ahol éjjelre megtelepedtek, a nagyrészét nyomban elnyomta a buzgóság, csak kevesen hallgatták Gughi Pannát, ki csodás dolgokat beszélt el a gózoni Szűz Máriáról. — Hát aztán, aztán ... mondja csak tovább, édes Panna lányom! — ösztökéli Filcsikné. — Kit mondott még a Szent Szűz? — Mindent el kell neki beszél­nem kegyelmetek felül. — Oh, óh, óh! — hajtja a ragyás Böngér Panna éneklő hangon —, de boldog is, aki olyan istennek tetsző, mint te! Ne adjam alád ezt a nagy kendőt is Pannus? Úgy nézem, ke­mény a fekhelyed, drágám. Te pedig Csuz Gábris, piszkáld meg egy ki­csit azt a tűzet, hadd lássuk a galam­bom arcát, mikor beszél... Gábornak nem volt kifogása: meg­csóvált­a egy végén zsarátnok fahasá­bot s úgy világította meg a tömött fekete haját s a szemvesztő két göd­­röcskét, mely azon a piros arcon, mintha feneketlen verem volna, hova a nyugalma, lelke odaveszett. — Mondjad csak, édes szivem — faggatja Filcsikné —, hogy néz ki a Mária? — Jaj nehéz azt elbeszélni... Vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik... — Az ám... a kis Jézus! — Szakasztott így van lefestve az én imádságos könyvemben ... — Meg a bodoki templomban! — teszi hozzá Gábog s átszellemülve szívja magába Panna minden szavát, hogy jön, hogy távozik a Szűz, vakító fény övezi néha, máskor meg egy­szerű kartonruha van rajta. De csak ő láthatja, ha egyedül van ott a Mária-fáknál. — Hát ma meglátod-e? — kérdik. — Nem tudom, álmomban szokott kint — felelte Panna, aztán Gábor­hoz hajolt és a fülébe súgta: de azért csak gyere el, amikorra mondtam! A tűz már nem égett, csak itt-ott pislogott egy-egy szikra a pernye alatt: az álom lecsukta lassanként a szemeket, távolabb is kialudtak a tüzek s az egész búcsús nép, akihez jött, az ür ölében pihent a tér és tisztáson, mely az erdő alján elterült. Csend volt, csak a gózoni erdő zúgott balról s a levegőben rebbente meg szárnyát egy-egy éji madár. Emiatt pedig oly nyugodtan álmodhattak a hívők a vakító fehér arcról, az ara­nyos szőke hajjal..., mint amilyen nyugtalanul álmodozók ébren Csuz Gábor a gödrös piros arcról a holló­hajjal. A bodoki búcsúsnép, a tarjániak, belédiek, a túlsó oldalon pedig, a jó isten tudja, miféle népek fehéredtek köröskörül. Egy alak gyakran meg­mozdult köztük, mintha errefelé kém­lelne. Gábor látta, hogy ott is váltig hánykolódik valami nyugtalan lélek, az sem tud aludni, az is a nagy semmit bámulja talán, mint ő. Hosszú, hosszú idő telt el, míg végre megkondult fent a kálvárián a harang. Látta fölkelni Pannát az asszonyok közül s eltűnni az éjben: várt előbb egy félórát, úgy volt neki meghagyva, s aztán ő is ellopózko­­dott. Sietve ment az erdő tövis­bokrok­kal szegett gyalogútján, néha meg­állt a tüskét kivenni a lábából, s ilyenkor mintha lépteket hallana a háta mögött. Követi tán valaki? De ugyan ki követné? Lihegve ért a Mária-fákhoz. Panna már várta. Ott ült a kút párkányán, fekete, lebontott hajával játszadozott s a csillagok fénye mellett nézte magát a kút vízében —­ Sokáig maradtál, Gábor! Gyere ne, ülj le mellém! — suttogá lágyan. Kigyulladt a Csuz Gábor szürke szeme, oda is ölt mellé, de nem­ merte átkarolni. — Miért félsz tőlem? Hajtsd a feje­det az ölembe. Te is az úr híve vagy, megjavítottam a lelkedet. A Szűz Mária megengedte, hogy sze­ressük egymást. — Igazán mondta? — hebegé a re­gény babonás áhítattal s mégis kedőleg. — Isten a tanúm rá .. . E pillanatban a hold tányérja mintha a földre vágódva összetört volna és fényes cserepei szétesve, be­világították a selyemgyepet. Hús szellő suhant át az erdőn. Gyönge zörejjel váltak szét a gallyak s hirtelen összecsapódtak... ... S eléjök lépett a fák közöl egy mennyei látomány, egy nő­­vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, ... hófehér job­b karján, mely tövise­től vérzik, egy kicsike gyermek édes­deden alszik... — A Szűz Mária! slkotta­ Panna rémülten. Gábor némán fedte el arcát kezei­vel. — Jaj nekem, Szöz Anyám! Ön, könyörülj rajtam! — verte mellét Panna kétségbeesetten s leborult a földre. — Bűnös vagyok. A pénzedet loptam, nevedre hazudtam ... A szomorú arcú anya szelíden el­­mosolyodott. — Semmi közöm hozzád, jé­gas­szony! Nézz ide Gábor, a fésfiadat hoztam el. Ott a népek között nem akartalak megszégyeníteni. Akadozva és szemérmesen folytatta: — Meglestelek... utánad jöttem , itt megtaláltalak. Gábor megdörzsölte érdes kezével a homlokát s félénken közeledett a be­szélő felé. A gyermek éppen most nyitotta ki szemecskéit s mosolygott. — Megtaláltál Kovács Maris, ds nem is veszítesz el soha töb­bé, ha megbocsátasz ... Maris nyájasan nyújtotta neki «•»» gesztelésül a gyermeket. Mohón ka­pott utána, de csakhamar eleresztett«. — Nem, nem! Hadd nézzelek még! Olyan nagyon szép vagy velej !i.,,„ KIS IJ­S­ÍG MI ÚJSÁG A FILMGYÁRBAN? A Nemzeti Színház bemutatója után a pasaréti úti filmgyárban megkezd­ték Urbán Ernő­­Tűzkeresztsége című nagysikerű színdarabja filmváltozatá­nak forgatását. A Kossuth-díjas Bán Frigyes felkészülten rendezi a szín­művet mégpedig úgy, hogy a film­adta összes tehetőségeket kihasznál­ják. Illés György Kossuth-díjas ope­ratőr készíti a felvételeket. A film ki akarja domborítani Urbán Ernő mon­danivalóit és szemlélteti a falu átala­kulását, mezőgazdaságunk szocialista felépítését. Cselekményében kifejezi, hogy a középparaszt nem ellenség, hanem a legközelebbi jövő szövetke­zeti tagja. A másik új magyar filmet a Gyar­mat­ utcában készítik. Címe: »Ütközet békében«. Halász Péter, a kitűnő fiatal író megírja, hogyan lesz a mai fiatal igazi ember a magyar néphad­seregben. A teljes estét betöltő játék­filmnek Szirtes Ádám a főszereplője, míg a többi szerepet növendékek ala­kítják. A filmet Gertler Viktor ren­dezi, operatőrje Pásztor István. A két felvétel mellett dolgozik a laboratórium is. Utolsó si­tiltásokat végzik a »Civil a pályán« című fil­men és elkészült a felszabadulás utáni évek első vidám kisfilmje,­­A selejt bosszújaie címmel. Ezt Békefi István és Kellér Dezső ír­ták, a Kossuth-díjas Keleti Márton rendezi. A kisfilm érdekessége, hogy ebben találkozik a Kossuth-díjas Lata­­bár Kálmán és a Népköztársaság ezüstérem-fokozatával kitüntetett Al­fonso. Játszik a filmben Latabár Ár­pád, Fónay Márta és Ruttkay Éva is. Már a felvételeknél is rengeteget ne­vettek. Az operatőrnek, Forgács Ottó­nak sok nyugalomra van szüksége, hogy a mulatságos jeleneteket fel­vegye. A héten kerül a közönség elé az »ősi lovasnépek« című kisfilm, ame­lyet Popper Imre készített. A film már a szakmai bemutatón nagy sikert ért el. Cselekménye 2500 évvel ez­előtt játszódik és történelmi doku­mentumok alapján mutatja be az ak­kori »ipart«, földművelést és hadá­szatot. A kamera révén láthatjuk az akkori osztály­jelenségeket is, a gazda­gok aranykincseit, a szegények bronz­szerszámait, a gazdagok pompázó sírjait, a szegények jeltelen sirkant­­jait. A régészeti dokumentfilm húsz­­perces, tanulságos és szórakoztató. Szovjet zenemű- és hanglemez­újdonságokból a Szovjet Könyv Ilára kiállítást rendez a Gorkij-fasor 4­5. szám alatt. Előadják Alekszandrov, Pjatnyickoj és Svestnyikov kórusok legújabb műveit hanglemezen. A nagyhatású szovjet kóruskultúra mű­veit széles köröknek mutatják be. Beszélgetés Antoni A lengyel-magyar kudúrcsere-egyez­­mény élő valósága hozta közénk ezt a mosolygóarcú férfit. Külseje pa­raszti származásának robusztus jeleit mutatja, szavai pedig a lengyel nép sok szenvedésben érlelődött, mély hu­manizmusát tükrözik. Antoni Olcha alig 37 éves, de tet­tekkel felérő művek egész sora áll mögötte. Két verskötete a háború alatt jelent meg, részt ve­tt a lengyel könyvtárak megmentésének akciójá­ban, a háború után pedig egyik szer­vezője volt a nyugati területekre át­települő százezres tömegek kulturális életének. Áttelepült az 5 szülőfaluja is, amely nyomorúságáról volt hírhedt. Olcha megírta a falu történetét, régi és új életét. A riportregény elkerült a kivándorolt lengyelek közé, Fran­ciaországtól Brazíliáig , és a könyv­nek nagy része volt abban, hogy a szülőföldjükről elszakadtak tömegesen tértek vissza hazájukba. 48-ban újra verseket adott ki, majd egy év múlva megjelent kétkötetes regénye, a­­Hid a szakadék fetette, melyet a közeljövő­ben oroszra is lefordítanak. A regény vezető eszméje, az ember morális újjá­építésének kérdése, szoros kapcsolat­ban a lengyel falu átalakulásával. Olcha lengyel íróval Egyenes örököse Antoni Olcha azt* nak a nagy lengyel irodalmi hagyaték* nak, amely — mint mondja — 400 éven át legjobb képviselői útján emelte fel szavát a lengyel parasztságért, az ötmilliós falusi szegénységért. Ben­sőségesen szól arról, hogy a mai len­gyel írók felismerték az új valóságot és a nép szereti íróit: tízezer a leg­kisebb és mindennapos a könyvek százezres példányszáma; a háború előtt 0,5 volt, ma ez a könyvvásárlás egy főre eső, évi átlaga Lengyelor­szágban. Költők, írók járják az orszá­got és havonta mintegy 200 irodalmi estet rendeznek, sokszor többezer fő­nyi hallgatóság előtt. A szovjet és a népi demokratikus irodalmi művet is a felmerülő problémákhoz kapcsolva beszélik meg ezeken az amikétokon. Az új magyar irodalom lengyelor­szági elterjedésére egy példát emel­ ki Olcha: majdnem minden latort könyvtárban megvan, parasztemberek ezrei olvassák Illyés Gyula s Két férfié című könyvét. Bem tábornok népének testvéri sze­retét ezúttal Antoni Olcha közvetít! — Petőfi népének. og. ik . Vas-Traip, WSf­ifce. JEGYZETEK A SZOVJET ZENEMŰVEK Iránt, egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg. Ezért a Gorkij Könyvtár átszer­vezte és kibővítette kotta-kölcs­önt­­árát. (Kossuth Lajos­ utca 20.) A szovjet zene minden területét felölelő gazdag anyag csekély díj ellenében kikölcsö­nözhető, vagy lemásolható. * RÁKÓCZI FERENCRŐL a bécsi Volksstime című lapban Harry Sichrov­­sky tollából hatalmas, tanulmányszerű cikket olvasunk. Novemberben múlt 250 éve, hogy Rákóczi Ferenc megszö­kött a bécsújhelyi vár börtönéből és lengyelországi emigrációjából elindul­­hatott a magyar szabadság dicsőséges útján. A szép és terjedelmes cikk méltó módon ismerteti Rákóczi Ferenc történelmi szerepét, kiemelvén, hogy az a nemzeti szabadság, amelyért egy­kor Rákóczi annyit küzdött és szenve­dett, ma megvalósult. ÁG AZ IMMIGRATION című francia hetilap, a bevándoroltakat védő köz­ponti bizottság folyóirata két teljes oldalon ismerteti legutóbbi számában a magyar nép haladó hagyományait és forradalmi örökségét. Részletesen is­merteti Petőfi Sándor, Rém, Guyon Richárd, a branyiszkói hős, Liszt Fe­renc, Frankel Leó, Munkácsy Mihály életét és kapcsolatait Franciaország­­gal, a francia kultúrával. Rákóczi Fe­rencnek külön cikket szentel. Közli Paul Eluard nagy versét Petőfi halálá­­ról. Illusztrált cikkeket szentel a lap az ellenállás magyar hőseinek és rész­letesen ismerteti a magyar népi de­mokrácia ipari és technikát haladá­­sát, munkásosztályunk nagy történ­­ne­lmi szerepét. A FÉNYES ADOLF-TEREM új­­­állításán Petri Lajos szobrászművész tűnik fel mozgást érzékeltető apró szobraival (Hunyadi vágtató lovon, Fejest ugró, Staféta) és jellemábrá­zoló fejszobraival, melyek közül Juhász Gyula arcmása a legjelentő­sebb. Mortnyi Ödön festőművész jel­lemző önarcképpel és arcképekkel, Sárdy Brutus pedig hangulatos táj­képekkel szerepel. *­ A CSEHSZLOVÁK TUDOMÁNYOS VILÁG most ünnepli a prágai egyetem rektorának, dr. Jan Makarovsky pro­fesszornak 60 éves születésnapját. Mukarovsky az új típusú tudósnak meg­­személyesítője. Működési területe az esztétika és irodalomtudomány. A bur­­zsoá csehszlovák köztársaság idején Mukarovsky volt a haladó és forra­dalmi költő­ és írónemzedék vezetője.

Next