Kisalföld, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-31 / 26. szám
TCS 8. Imre Ar .Ts., péntek. Értekezleten vettek részt a megye népművelési szakemberei A mindennapok felvilágosító mimikájának, a műveltség terjesztésének ezen vonalából gyűltek össze tegnap a Megyei Tanács nagytermében a kultúra szürke katonái, Győr-Sopron megye művelődési vezetői, a kultúrplitikának igazgatói. Azok az emberek, akik szinte éjt nappallá téve, őrizetleírül, lelkesen fáradoznak a kulurálás élet fejlesztéséért tanyán, falun, városon egyaránt, dacolva számtalan nehézséggel és hálátlansággal. Először Nádasi László, a Megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője beszélt az egybegyűltekhez. Beszéde több szempontból éretöltés és — megyénk népművelési helyzete miatt — igen hasznos volt. Először is néhány elvi kérdéssel foglalkozott, melyeknek az volt lényegük, hogy elő kell segíteni az ellenforradalom által visszavetett kulturális forradalom erőteljes kibontakoztatását, a munkásosztály kulturális életének hathatós fellendítését. Ezután következett megyénk népművelési helyzetének ismertetése. Nádasa László elmondotta véleményét a Megyei Tanács népművelési csoportjának munkájáról. A népművelési csoport még mindig nem tudott szakítani a régi munkastílussal Sokszor apró-cseprő ügyeken rágódnak, ahelyett, hogy erőteljes eszmei harcot folytatnának a kultúra jegyében mutatkozó giccsek, a különböző magán-színtársulatok színvonaltalan előadásai ellen. A továbbiakban arról beszélt, hogy mennyire jól bevált a kultúrmilmika új módszere, a kiskörzeti hálózati rendszer. Ez valósággal fellendítette a falusi kultúrmunkát. Ismertette azt is, hogy milyen hibákat tapasztaltak a városi kultúrmunkában. Ebből a szempontból elsősorban az ifjúság helyzete okoz igen sok fejtörést a népműveléssel foglalkozó szakembereknek. Felvetette azt az ötletet, amely szerint helyes lenne, ha, Győrött alakulna egy ifjúsági énekkar. De ne úgy, hogy a már működő középiskolás énekkart egyszerűen kinevezték KISZ énekkarnak. Ezután foglalkozott a Kisfaludy Színházzal, a Megyei Könyvtárral, a Xavntus János-imúzeummal, valamint a megye néprajzi feladataival. Beszélt arról a tarthatatlan helyzetről is, amelyben — különböző ésszerűtlen rendeletek miatt — immár teljesen elsorvadnak népi zenekaraink. Vendéglőinkből, éttermeinkből szinte kiveszőben varrnak a népi zenekarok. Ezt az állapotot a művelődési osztály sürgősen megváltoztatja. Elsőnek Jakab Mihályné, a mosonszentjánosi kultúrotthon igazgatója szólt hozzá Nádasa László beszámolójához. Jakab Mihályné a magán-színitársulatok üzleteskedéseiről és a falu igényességéről beszélt. Kijelentette: a falunak ma már nem kell akármilyen színdarab. Nívós előadásokat kívánnak a dolgozó parasztok és nem a harmincas évek szellemét visszaripacskodó színészeket. A téti kultúrotthon igazgatója bejelentette, hogy Kisfaludy Károly szülőfalujában egy régi hagyományt, a nagyszabású dalos találkozót szeretnék ismét feleleveníteni. Felszólalt a népművelési értekezleten Zagyva Imre, a Művelődésügyi Minisztérium tanácsigazgatási főosztályának vezetője is. Beszéde igen józan, alapos és emberséges volt. Igen nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a népművelés szakemberei miként segíthetik kulturális tevékenységeikkel a falu szocialista átalakítását. »Sokan a felsőbb szervek segítségét kérik munkájuk sikeres elvégzéséhez. Én meg vagyok arról győződve, hogy ez a megye, ahol annyi kiváló népművelési ember dolgozik, ahol annyi kitűnő kulturális művészeti intézmény működik, a saját erejéből többet tud megvalósítani, mint a felsőbbség támogatásával.« Hangoztatta az új szellem, az új munkastílus, az új munkamódszer szükségességét is. »A türelmetlen munka ideje, az adminisztratív intézkedések kora lejárt. Tervszerű, türelmes munkát kell végezni és bízzunk az emberekben« — mondotta. — Beszélt a kultúrmunka új koncepcióiról, a kultúrforradalom továbbfejlesztéséről, a Szoocialteta kultúra létrehozásáról és a művelődési politika egységességéről, a községek távlatairól, a különböző vezető szervek közötti együttműködésről. Felszólalása általános tetszést aratott. A népművelési értekezlet lapzártakor még tartott. Megbeszélések a NŐJ és a KISZ közötti együttműködésről Mint ismeretes, a Jugoszláv Népi Ifjúsági Szövetség (NCJ) Belgrádban megtartott VI. kongreszszusán részt vett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége is, élén Eperjesiászlóval, a központi bizottság titkárával. A magyar ifjúsági küldöttség a kongresszus befejeztével most néhány napot még Jugoszláviában tölt, s ezalatt megbeszéléseket folytat a NCJ Központi Bizottságának képviselőivel a két szervezet együttműködéséről. A magyar küldöttséget meghívták néhány üzem megtekintésére is. A laktanya környékének bazaltcöves kocsiútja szikrát vet a lábuk alatt, mikor menetelnek. Olyan keményen, legényesen száll fiatal ajkukról a nóta, hogy ámulva hunyorgatnak a vén házak vaksi, múltba néző ablakszemei, s megremeg omló vakolatruhájuk. Az utcán újoncok, kiképzésük idejét most töltő határőrök szakaszai vonulnak foglalkozási helyükre és vissza, nótaszóval. Ahol csak járnak, amerre harsan a friss hangok sűrűje, s taktust vernek a fegyelmezett katonalábak, üzletajtók és lakásablakok nyílnak, emberek állnak meg a járdán és nézik, hallgatják őket. Mindennap jönnek, mennek ezek a kiskatonák és mindig van nézőközönségük. Mosoly, vidám pillantás villan, feléjük, becéző tekintetek simogatják őket, kisgyerek utánozza menetelésüket, s öreg ember dúdol velük. Egyik zúzmarát reggel a tejcsarnok ajtajában egy tejeskannát és friss, ropogós zsemlyéket cipelő töpörödött, ráncos nénike majd elesett, olyan önfeledt rácsodálkozással nézett utánuk. Igen restette ám a dolgát, s így mentegetőzött a mellette lévőknek:... mert tudják, igen szép ám, amit most énekeltek, hogy: büszke lesz az én babám, meg a jó édesanyám, hogyha a fiát látja. — Sok nótát tudnak ezek! — szólalt meg egy kerékpárját vezető, szerelőruhás, deresbajuszú ember. — Aztán olyan másféléket, mint az én időmben. Mert mikor még én újonc voltam Hódmezővásárhelyt, ilyeneket fújtunk, hogy: Százados úr, sej-haj, százados úr, ha felül a lovára. Viszszatekint sej-haj, visszatekint az elfáradt bakára. Ugye fiúk, szép élet a katonaélet! Csak az a baj, sej-haj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet! Szemüveges, középkorú aszszonykinézése után tisztviselőnőnek, vagy pedagógusnak látszik), bólint ra, s inkább magának mondja, mint mások véleményét irányítóén: — Évek óta járnak errefelé. Már annyira megszoktuk az elevenségüket, hogy nélkülük szinte üres lenne az város. De igazán mondom, valahogy ezek a mostaniak mintha még jobb torkú énekesek lennének, mint a régiek voltak. Üde, pirosarcú fiatal nő tréfásan zsörtölődik: — Megszállta őket a nótázási szentlélek, aztán se látnak, se hallanak tőle. . . Válaszként újabb szakasz ajkán harsan a szives dal: Ne sírj, barna kislány, ne aggódj, nem leszel te árva. Leszerel a harcos, elvesz téged, te leszel annak a párja. . . De még el sem halkul a dalba foglalt katonafogadkozás, már jön a másik csoport és nótában állapítja meg, hogy: A .. . utca szemetes, szemetes, arra jár egy kislány, egyenes, egyenes. Egyenes a rózsám, mint a nád, mint a nád. De kedvemre nevelt fel az édesanyád. . . A következő dal az öreg város utcájáról hirtelen lendülettel a tiszta levegő ég felé szárnyal: Gépmadár, gépmadár, gépmadár. Csillog rajtad az arany napsugár. Feladatra száll a gép, elérte a légterét, pilótája boldog ember már. . . Szép élet a katonaélet, hiába no! S ennél szebb csak azoké a csodált és irigyelt kiválasztottaké lehet, akik minden katona vágyálmát, az égre szökkenő szárnyasmotoros paripákat lovagolják. . . Ezek aztán hetykén eldalolgatják, hogy: Zúg a gép és mi máris messze szállunk, hisz a végtelen ég az én hazám. Nem is csoda, hogyha előbb jön a gépünk, s a lányok, a lányok azután. . . Ejnye, ejnye, azért ez a program nem stimmelhet egészen! Mert akkor hogyan énekelhetnek olyan vidám kárörömmel egy újabb szakasz jótorkú fiataljai. Jómadár, jómadár, jómadár, régen eltérsz az iránytól már. Ide legyen az eszed, én repülök te veled, nem pedig egy szőkehajú lány! A pirosarcú fiatal nő szemrehányása egyáltalán nem volt jogos. Mert a jóízű katonanótákban bizony ott van a szülőföld, s a közösségi élet megbecsülése mellett, a katonaszívek mélyén őrzött kedves lányarcok emléke is. Akiknek göndör a haja, de csöpp szája, határőr a babája. . . S az sem igaz ám, hogy csak énekelnek, s mentesek a rájuktűző lányszemek varázsától. Mert mit mond a nóta: A laktanya udvarán, a század már együtt ál, hullik a piros rózsa. De sok szőkebarna lány, a kapuba mind kiáll, kora reggel óta. Nem tudom, hogy látlak-e még, virágom. Addig is a legjobbakat kívánom! Büszke lesz az én babám, meg a jó édesanyám, mikor maja a fiát látja... A hadnagy pedig előttük megy, mint egyenlők között az első, s velük énekli: Vagyok olyan legény, mint te. . . Neki el lehet nótában panaszkodni, hogy: Hadnagy elvtárs. . . három év az hosszú idő, hogy egy harcos a babáját ne lássa. . . Mire való a katonák éneklése? — kérdezik nemegyszer a kíváncsiak. — Virtus, legénykedés táblán, hetyke férfipalánták ünnepük vele győzelmüket a kiképző gyakorlatok fáradságai telett. Akad benne ilyesmi, mármint ép lélek győzelme az ép test gyarlóságán, de fegyelmező ereje is van. Hiszen minden dal ütemre megy és igazán egyszerre lépni csak ütemre lehet. De benne van ezekben a mai katonadalokban mindennapi életünk, társadalmi rendszerünk képe is. A fiatalok szívesen éneklik, mert büszkék a zászlóra, mely alatt most tudóban a hazát szolgálják. Nem ködös misztikumot, elérhetetlen ábrándokat rejtő illuzórikus fogalmat, hanem közös nyelven beszélő, érző, éneklő és egyforma célokért küzdő közösséget. Ezért a hazáért édes lesz még a nehéz szolgálat is, ezért a hazáért szívből szárnyal az újoncok ajkán a dal. Indul a század, emeljétek magasra a nemzeti zászlót, hogy fújja a szél. Győzelem a cél, fej-haj, határőrök előre! Honnan tudják azt a sok különféle katonadalt, amelytől naponta visszhangzanak a »szemetes« utcák? Rendszeres énektanulással gyakorolják őket, a napi foglalkozás kulúrmunkára előirányzott idejében, énekkari próbákon, gyakorlótéren, szünet alatt, s nemegyszer menet közben. Minden szakasznak van választott énekfelelőse, aki köztük a legjobban tud énekelni. Minden szakasznak van választott kedves nótája, melyet ki- és bevonulásnál a szokottnál is szívesebben harsognak. Egyes csoportok között nótázás terén is verseny folyik, minőség és menynyiség szerint egyformán. Büszkék ám nagyon, ha újabb és újabb nótát tudnak, szólóénekeseiket is nagyon megbecsülik. Többszáz újonc vesz részt a kultúrmunka énekkari részében, ezenkívül 7 színjátszó csoportjuk, tánckaruk és irodalmi kör keretében működő szavalóik is szép számban vannak. Február 16-i kultúrversenyükre készülnek. Néhány ügyes szólótáncoson kívül mintegy 60 tagú tánckar magyar, orosz, román tájjellegű népi táncokkal akar szerepelni. A színjátszó csoport tagjai Karinthy tréfáján kívül olyan jeleneteket, tyakoroltak, melyeket legkedvesebb szovjet könyveik érdekes részeiből maguk dramatizáltak. A szavalók saját válogatású Ady, Petőfi, József Attila és Vörösmarty költeményeket tanulmányoznak, meglepően elnélyülten. Már működik egy afféle vegyes szalonzenekaruk, de nagyon szeretnének komoly fúvószenekart összehozni. A Városi Tanács segítségére volna ebben szükségük, amit módjuk lenne később katonamódra meghálálni. Ha kapnának a városi zenekarnál elfekvő fúvós hangszerekből néhányat kölcsönhasználatm, cserébe szívesen ad adnak majd haladószelemű zenekari műsort, az ilyen téren folyton gondokkal küzdő népművelési szervek részére. A határőr újoncok kiképzése nehéz és úgyszólván percről-percre meg van határozva. Mégis tudják biztosítani a kultúrmunka elvégzését is. Sőt, lelkesek és szinte fáradhatatamok ezen a téren. S amikor majd véget ér a kiképzés és tavolodóan halkul el a mostani jótorkú legények harsány nótázása, valahol a határ mentén, ahol minden őrsön külön kultúrcsoport működik, új fiatal arcok tűnnek majd fel, telkes hangjuk a régiekkel összefonódva énekli akkor: Ugye, gondolsz néha rám? Csillagfényes éjszakán. . . Mikor minden nyugszik csendesen, a határőr nem pihen. . . Kováts Klára: „Mikor nyugszik minden csendesen? a határőr nem pihen... KISALFÖLD Moszkvai tudósítónk jelenti: Önjelölt Szputnyik-utasok 58 országból mintegy 3500 olyan levél érkezett a Szovjetunióba, amelynek szerzője a mesterséges holddal kapcsolatban vet fel kérdést, tesz javaslatot, gratulál, vagy esetleg közli valamilyen megfigyelését. Egyes leveleket egyszerűen így címeznek: „Szputnyik-Moszkva”, másokat különböző tudósoknak vagy szerkesztőségeknek küldenek. A hosszabb, vagy rövidebb irományok szerzői között olyanok is akadnak, akik közlik: vállalkoznak arra, hogy a következő mesterséges hold (vagy különösen: holdrakéta) utasaként elsőnek jussanak el a világűrbe. A Novoje Vremja című folyóirat legújabb száma közli egy Gururadja Rao nevű hyderabadi (India) fiatalember levelét, amelyet az említett lap szerkesztőségébe küldött: „Elhatároztam, hogy elutazom a Holdba és feláldozom életemet az emberiség és az általános béke javára. 23 éves vagyok, egészséges és teli merész tervekkel. Azt hiszem, megfelelnék egy Holdba induló rakéta utasaként Ne gondolják, hogy szüleim, vagy barátaim tiltakoznak majd. Árva vagyok. Szeretem az életet fiatal vagyok és merész. Továbbítsák ezt a levelemet a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának.” Danielle Ermallain 13 éves Marokkóban élő francia kislány Szedov akadémikusnak, a „Szputnyik-1 atyjának” írt levelet Azt kéri, vegyék fel utasnak a következő mesterséges holdra. Mint írja, „mamája hozzájárult ehhez.” A napokban érkezett meg Rabatba, Marokkó fővárosába Szedov akadémikus válasza. „Nagyon sajnálom — írja a szovjet tudós — hogy el kell szomorítanom. Jelenleg a mi mesterséges holdjaink még nem képesek visszatérni a földre, mert végsősoron elpusztulnak a föld légkörében. Ezért, kedves kislány, egyelőre nem hívhatom meg magát utasnak a Szputnyikra.” Lakatos Mihály. TÁGUL a hold Hédervári Péter, fiatal magyar geofizikus érdekes cikket írt a Geofizikai Közleményekbe. A tanulmányban a Holdról szól, Földünk hű kísérőjéről, amelyről úgy tudjuk, hogy kihalt, csendes világ, alig van vele dolga a kutatóknak. Most mégis élénken foglalkoztatja a csillagászokat és geofizikusokat. Megfigyelték, hogy a Hold felületén különféle irányban futó sugarak láthatók. Ezeket a képződményeket nem tudták magyarázni A régi elmélettel, amely feltételezte, hogy az égitestek, így a Föld és Hold is idővel összehúzódnak, a Hold felszínének alakulatait nem lehetett megmagyarázni. Most azonban feltételezik, hogy a Hold is tágul és kitágulása közben felszíne repedezik. A Marscsatornák te ilyen repedések lennének. Hédervári Péter a Hold felületének alakulatait elemezve kimutatja, hogy a sugarak a tágulás okozta repedések. Ezek a hasadások áthaladnak például a holdhegyeken is, tehát későbbi képződmények, mint maguk a hegyek. Az elmélet szerint a Hold tágulása befejeződött. Egyes kutatók plasztikanyagból elkészítették a Hold modelljét és a plasztik nyúlása-repedése hasonló a Hold felszínén látható repedésekhez. Az érdekes tanulmány kiegészíti a Holdról szóló ismereteinket. Dr. H- A.