Kisalföld, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-28 / 125. szám

st KISALFÖLD J­lkszáth K­álmán. Halálának 50. évfordulójára Hjikszáth Kálmán Jókai Mór ha­lálakor írta, hogy a mi országunkban is voltak óriások, össze­gyűltek egyszerre és eltűntek egyenként. Ilyen óriásnak tartot­ta ő Széchenyi Ist­vánt, a legnagyobb magyart, Kossuth La­jost, minden idők legnagyobb szónokát, Petőfi Sándort, a leg­nagyobb lírikust, Arany Jánost, a leg­nagyobb epikust és az utolsó óriásnak Jókai Mórt, a legna­gyobb mesemondót. Mikszáth Kálmán ha­lálának 50. évforduló­ján cáfoljuk az ő tisztelettudó megálla­pítását Jókairól, az utolsó eltűnt óriásról azzal, hogy 1910-ben, Mikszáth Kálmán ha­lálával is a magyar szellemi életből egy óriás tűnt el, de még vele sem az utolsó, mert már ekkor alkotott az 1910-es évek óriása, Ady Endre és a két világháború közti Ma­gyarország legnagyobb prózaíró­jává vált Móricz, 1910-ben már ötödik életévébe lépett a 30-as évek új, óriás lírikusa, József At­tila, s hogy aztán se vesszenek ki erről a földről a szellem nagyjai. Mikszáth gazdag írói élete két nagy forradalom közt telt el. — 1847- ben született, karonülő gyer­mek volt a 48-as szabadságharc idején, s 1910-ben halt meg, ami­kor már kezdtek feltünedezni az 1918—19-es forradalmak jelei, írói tevékenysége a kiegyezéskor­! Magyarország időszakára esett, de még kormánypárti képviselősége­kor is kisebb-nagyobb erővel át­ragyogták eszméit, alkotásait 1848— 49 fényei. A nagy idők em­léke végigkísérte Mikszáthot kicsi gyermekkorától, attól az időtől kezdve, amikor otthon, Szklabo­­nyán először tudta kibetűzni édes­anyja fehérkakasa felkunkorodó tollára írt szavakat: „Éljen Kos­suth Lajos!", amikor először csa­pott a fülébe és ért a szívébe a nógrádi falvak aratólányainak dala az egyszer még visszatérő Kossuthról, Klapkáról. Kevés írónk életében játszott fontosabb szerepet a szülőföld, mint nála. Állandóan visszatért gyermekkora helyére, Nógrádra, a „görbeországba”. Alkotásaiban is­mételten feltűnnek szülőföldjének tájai, emberei, meg-megújulóan felcsendülnek ennek az ország­résznek a dallamai, életének, írói alkotó munká­­­­jának egyik vezérlő esz­méje népiessége volt. Nyelvében stílusában a nép tanítványának vallotta magát. Elbeszélni nem a regényíróktól tanult, hanem a magyar néptől: a népi beszéd szabályaihoz igazodó, egyszerű, a népköltészet színét, hangulatát magába olvasztó stílus Mikszáth stílusa. Ezek mellett a formai je­gyek mellett már nem ennyire egyértelműek népiessége tartalmi vonatkozásai. A nép fiait lírai melegséggel ábrázolja, nemes, vonzó emberi tulajdonságokkal ruházza fel, érzékelteti elesett és elnyomott voltukat is, azonban társadalmi elégedetlenség, úrgyű­lölő kifakadás csak olykor-olykor egy-egy csattanóba vagy anekdo­tába sűrítve szakad ki belőlük. Mikszáth műveiben egyre in­kább uralkodóvá vált az ostorozó, elítélő szatíra. Szatírája jellegét, erejét a feudális társadalom bű­neinek egyre határozottabb felis­merése határozta meg. Karcolatai­­ban eleinte elnéző, lemosolygó, fricskázó humorral mutatta be az országgyűlés semmittevő ma­­melukjait, a kormánypárti képvi­selőket, elnéző és megértő sajnál­kozással figyelte a Katánghy-féle nemeseknek a régi hatalom és a régi munkátlan élet biztosítására törekvő ügyes, raffinált mesterke­déseit, de az 1900-as évektől kezd­ve szatírája megsemmisítővé iz­mosodott. 1900-ban írta meg a Kü­lönös házasság­ot, a szép és em­beri érzéseket megcsúfoló, az ál­szent magatartás palástjába bur­kolózó, vagyonszerzésre és politi­kai hatalomra berendezkedett klerikalizmust leleplező regényét. 1906-ban kezdte írni a Noszthy-fiú esete Tóth Marival című művét, amelyben már a nép ítéletét mondta ki félreérthetetlenül afelett a dzsentri felett, akinek hanyatlását és talajvesztését egy időben sajnálkozó részvéttel fi­gyelte. A társadalombíráló Mik­száth regényei így szakadnak el az illúziókat tápláló Jókai-művektől és így jutnak el a legnagyobb ma­gyar kritikai realista, Móricz Zsigmond alkotásai köz­vetlen kö­zelébe. ■Tarsadaiomszemieietén.ek fej­** lődésével, írói művészeté­nek realistává válásával módosul változik Miloszáthnak írókról, íród­da­lmi kérdésekről vallott felfogá­sa is. Jókai tanítványaként indult, őt tartotta példaképének, azonban a nagy mesemondótól nem kapott egyértelmű útravalót. Jókai mű­vészete lehetővé tette számára, hogy elinduljon, ízes, patakzó el­beszélővé váljék, de a mester nem segítette ahhoz, hogy messzire érjen és a társadalom mélyébe lásson. Ezért mondta élete vége felé Mikszáth azt, ha más sor­rendben olvasott volna, ha ideje­korán tanult volna Dickenstől, Tolsztojtól, Dosztojevszkijtől, más íróvá válhatott volna. 1908-ban állást foglalt a kibontakozó új iro­dalom, Adyék tábora mellett, pe­dig éppen őt szerették volna a konzervatívok megnyerni a nyu­­gatosok elítélésére, térhódítása megakadályozására. Mikszáth nem lett nyugatos, nem lett forradal­már, de nem vállalt közösséget azokkal sem, akik az új eszmei­ség­ű magyar irodalmat meg akar­ták semmisíteni. Mikszáth élete alkonyán így foglalta össze életművét, írói kül­detése lényegét: „Én már körül­belül megírtam, ami énbennem volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért nem jár nekem semmi külön érdem, hiszen azért, mert az ember az anyját szereti, még sohasem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szeretem." Ezek a mélyről fakadó, egyszerű szavak egy nemes tartalmú, igaz emberi élet legszebb tulajdonságára utal­nak, felelősségtől áthatott haza­szeretetre. Hegedűs András Azért lett olyan népszerű a keresztény vallás is, mert egy szép, szőke asszony van az istenek között. Az ő szelíd arca segített meg­hódítani az emberiséget. S ábrándos, álmodozó embereknek, kik hisznek benne, ő jelenik meg a legtöbbször. Kutak fenekéről jön, a vágy hullámaiból kel ki, vagy az erdő titokzatos homályában mu­tatja meg magát azoknak, akik jók, akiket megszeretett. Látta már néhai Préda János is, azonképpen Szűcs Gergelyné, nemkülönben Sántoi Nagy Mihálynak az apja, de még azelőtt is kell, hogy megjelent legyen az elődöknek, mert nemhiába építették a gó­zoni gesztenyeerdőben a kilenc kápolnát a kálváriával. Már ami a bagyiakat illeti, azokból csupán Gughi Pannának adatott meg, hogy a Mária megjelenik előtte s elbeszélget vele a szent kútnál, valahányszor búcsú van, mert ő a legjámborabb a hí­vek között, s oly szép, ájtatos hangon énekli a zsoltárokat, hogy az előéneklő Mindég Jancsi, ki a koszorús Krisztust viszi, nem győzi mondogatni: „Ez aztán hang, a kántoré otthon, az semmi". De még a vén Mindég Jancsinál is nagyobb bámuló­ja a me­nyecske hangjának, meg ...ki tudja ... talán a két piros orcája, csípőn ringó karcsú derekának is, Csuz Gábor, éppen azért, mert olyan kihíresztelt vallásos legény, hogy nála még Gughi Panna sem buzgóbb búcsújáró. Mert éppen abban van valami különös, hogy valaki úgy egyszerre nagyon a szentekhez fordul. Ki sokat ácsorog a bíró udvarán, pőre van az olyannak. Rebesgetik... Ki is beszélte csak?... Alighanem a cséplők a Biziék szérűjén, hogy ott, náluk, Csoltán, ahol tavaly szolgált, va­lami Kovács Maris nevű érdemes hajadonnal járt mátkaságban, s úgy megvette a szívét, hogy az eszét is elvette. Ezek a becsületes emberek egészen fel vannak háborodva a magaviseletén, mikor szerencsétlenné tette, otthagyta Hiába üzenget neki szegény Maris, hogy megöli a szégyen, hogy égeti fejét a párja, rá sem hederít, felé sem néz. Nem lesz ennek így jó vége. Egyszer csak­ itt toppan a leány szégyenével együtt. Vigyázzátok meg jól ezt a Csuz Gábort, van annak az apró szürke szemeiben valami alattomosság, akárhogy fordítja is őket az ég felé. Ha meg Kovács Marist emlegetik előtte, kenetesen himez­­hámoz, hogy így, hogy úgy, volt ugyan köztük valami, de a leány lutheránus, esze ágában sincs elvenni, neki, a buzgó katolikusnak. De histen, Csuz Gábor, ilyen dolgokat már nem kíván az isten! Tisztelet-becsület Gughi Pannának, de ez már alighanem, az ő dolga, mert vagy hülye a legény és ő veri bele a vakbuzgóságot, vagy viszony van köztük... hej Panna, Gughi Panna! — mai uram bocsáss meg, ha vétkeztem — de nem egészen tiszta dolog az ő szent élete sem. Igaz, hogy imádság a fekvése, ébredése, s ötféle olvasó is van a rokolyája zsebében, a hóbortos ura, meg a falu is úgy becsüli, mint egy szentet; azt se lehet tagadni, hogy gráciában áll a meny­­nyeiek előtt; ha valakinek baja van, ő a közbenjáró a Boldogságom Szűznél; de már az nagyon gyanús, hogy ami pénzt küldenek tőle az ügyes-bajos emberek a Máriának, abból egy lyukas tallért múlt­kor fölismert a kartali boltosnál Bede Erzsi; tulajdon az a pénz, melyet ő küldött a Máriának. Meg is kérdezte Pannától, hogy oda­adta-e? — Oda bizony, húgom. A Boldogasszony megígérte, kiengesz­teli az édesanyád szívét a Szűcs Pali iránt. Átvette a tallért is, kö­szöni a lássan. • A Kossuth Könyvkiadó nemrég megjelent: A vallás titkai cím­ű köny­véből. MIKSZÁTH KÁLMÁN: A gózoni Szűz Mária* No már hogy volt, hogy nem volt, senki sem tudhatja, hanem az az egy áll, hogy maga a Szűz Mária csakugyan nem vihette a tallért a kartali zsidóhoz. Hanem hiszen úgy félig-meddig minden kiviláglott rá egy hétre a gózoni őszi búcsún. Szép, enyhe napok voltak. Sokan mentek Bágyról: Tímár Zsófi talpig fekete gyolcsruhában, az öreg Bizi Józsi, Bönyömé, még az istentelen Filcsik István is egész háznépestől (bizony visszájára for­dul már a világ!), ott volt a helyke-petyke Vér Klári (hogy nem szé­gyell emberek közé járni a gyalázatos!), meg ki győzné elszámlálni a többit: voltak jók-rosszak ■vegyest, köztük mondanom sem kell Gughi Pannát és Csuz Gábort. Nagy sokadalom, vagy harminc processzió jött a környékről Gázon, Bodok, Kartal, Szürke, Tarján, Beléd, Kesziről, Csoltóról a penz,­­ is a Katolikus rész. Ilyenkor volna jó kivenni árendába a papoktól a perselyeket! A bágyiak hajlott estén érkeztek, s alig hogy megjárták térden a kilenc kápolnát stációról stációra, idejük sem volt szétnézni a mé­­zeskalácsosok közt, hol legjobban hullámzott a népség, mindjárt be­sötétedett, s ott, ahol éjjelre megtelepedtek, a nagy részét nyomban elnyomta a buzgóság, csak kevesen hallgatták Gughi Pannát, ki csodás dolgokat beszélt el a gózoni Szűz Máriáról. — Hát aztán, aztán... mondjad csak tovább, édes Panna lá­nyom! — ösztökéli Filcsikné. — Mit mondott még a Szent Szűz? —■ Mindent el kell neki beszélnem kegyelmetek felül. — Oh, óh, óh! — hajtja a ragyás Böngér Panna éneklő hangon — de boldog is, aki olyan istennek tetsző, mint te! Ne adjam áldd­ ezt a nagy kendőt is, Pannus? Úgy nézem, kemény a fekhelyed, drá­gám. Te pedig, Csuz Gábris, piszkáld meg egy kicsit azt a tüzet, hadd lássuk a galambom arcát, mikor beszél. Gábornak nem volt kifogása: megcsóváld egy végén zsarátnok fahasábot, s úgy világította meg a tömött fekete hajat s a szem­vesztő két gödröcskét, mely azon a piros arcon mintha feneketlen verem volna, hova a nyugalma, lelke odaveszett. — Mondjad csak, édes szívem... — faggatja Filcsikné —, hogy néz ki a Mária? — Jaj, nehéz azt elbeszélni... Vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, hófehér jobb karján mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édes de­den alszik.. . — Az ám... a kis Jézus! — Szakasztott így van lefestve az én imádságos könyvemben. — Meg a bodoki templomban! — teszi hozzá Gábor s átszelle­mülve szívja magába Panna minden szavát, hogy jön­, hogy távozik a Szűz, vakító fény övezi néha, máskor meg egyszerű kartonruha van rajta. De csak ő láthatja, ha egyedül van ott a Mária-faknak •— Hát ma meglátod-e? — kérdik. — Nem tudom, álmomban szokott hint —’ felelte Pamut, aztán Gáborhoz hajolt és a fülébe súgta: _ De te azért csak gyere amikorra mondtam! A tűz már nem égett, csak itt-ott pislogott egy-egy szikra a per­nye alatt: az álom lecsukta lassanként a szemeket, távolabb is to­ HOVA, MERRE? — PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT — A középiskolákban megtörtén­tek az írásbeli érettségi vizsgák a diákok készülnek a szóbeli érett­ségire. Nemsokára nekivágnak az életnek. — Mik a tervei a gimnázium befejezése után? — kérdezem a győri Kazinczy Gimnázium egyik tanulójától — Bajkó Zsuzsának hívnak, a negyedik vébe járok. Van egy mondás, hogy „minden pálya di­cső.” Ez lebeg előttem, de azért legjobban orvos szeretnék lenni A debreceni egyetemre nyújtot­tam be a kérelmemet. Édesapám azt szerette volna, hogy pedagó­gus legyek. Egyetlen gyerek va­gyok. Bevallom, hogy amikor hat­hét éves voltam, sokszor megszid­tak azért, mert a babáimat szét­szedtem, beoltottam, felboncol­tam. Ez volt a legélvezetesebb já­tékom. Amikor az én karomat szúrták meg az orvosok, bezzeg nem tetszett, de jól megfigyeltem őket. Tetszik nekem a gyógyítás. Gimnáziumba már azzal a szán­dékkal jöttem, hogy orvos lesz belőlem. — Ha nem sikerül egyetemre kerülnie, mi lesz akkor? — Nem esnék akkor sem két­ségbe. Akkor jövőre újra próbál­koznék a felvétellel. Addig pedig elhelyezkednék valahol, legszíve­sebben egészségügyi munkakör­ben. Sok tanulót csábít a techni­ka, engem nem túlságosan érde­kel Az osztályvizsgám kitűnőre sikerült. Most legfontosabb teen­dőm: jó időbeosztással készülni a szóbeli érettségire, hogy azon is megállj­am a helyem. MESEDÉLUTÁN, FILM, VIDÁM FEJTÖRŐ, GYERMEKBÁL A NEMZETKÖZI GYERMEKNAP SOPRONI MŰSORÁN A soproni nőtanács változatos, szép műsort állított össze a gyer­mekek szórakoztatására. Már szombaton megkezdődik az ün­nepség. Délelőtt a Vöröskereszt rendezésében városi és járási kö­tözőverseny lesz az Elzett Vasáru­­gyár kultúrtermében! Délután az úttörőház szakköreinek kiállítása nyílik meg. Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a gyermeknapok meg­szokott és le­gtöbb izgalommal járó műsorszáma, a rollerverseny. Ugyancsak 10 órakor a két nagy filmszínház mesefilmeket vetít. Délután 3 órakor kezdődik a Liszt Ferenc Kultúrházban a gyermek­bál, amely délután 5 óráig tart.

Next