Kisalföld, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-14 / 12. szám

1967. január 14., szombat Ty­etszetes Ajánlatunk a jövő hétre Játék és matematika (kedd, 18:20). Dr. Rényi Alfréd pro­fesszor előadássorozatának be­fejező részét láthatjuk, amely­ben a játék után már a — nemcsak a játékoknál haszno­sulható — játékelméletről is szó lesz. Helyet kap ebben a műfajban az „aki mer, az nyer” közkeletű szólás mate­matikai bizonyítása is. Rényi professzor a merész stratégiát minden játékban — egy bizo­nyos határig — célravezetőbb­nek tartja, mint az óvatosko­dást. A játékelmélet (lineáris programozás néven) ma már a gazdasági élet egyre több területén alkalmazzák — si­kerrel. Bármilyen meglepő, még az olajkutatásnál is. A közlekedésnél vagy a szállí­tásnál pedig könnyen lemér­hető az eredmény. Azt, hogy melyik téglagyárból melyik építkezésre szállítsanak téglát, s úgy, hogy az összút a legrö-­­­videbb és a költségek a leg-­­ kisebbek legyenek, szintén a lineáris programozással szá­mítják ki. A játékok és a ma­tematika egyaránt a valóság modelljei. Mérnökök, technikusok, fi­gyelem! (Csütörtök, 18:25) Az adás a korrózióval foglalko­zik, és a résztvevők azt tűz­ték maguk elé, hogy felhívják a figyelmet arra a megdöb­bentő összegű kárra, amelyet a népgazdaságnak a korrózió okoz. Négymilliárd forint csu­pán a közvetlenül jelentkező kár évente. Ez ugyanannyi, mint az egész magyar mű­szeripar egyéves termelési ér­téke, és több, mint például egész gyapjúiparunké. Az adást azért is szeretnék „riadó­szerűvé” tenni a résztvevők, mivel még a műszakiak közül sem sokan ismerik fel a ve­szély nagyságát. A négymil­liárd forint csak a közvetle­nül jelentkező kárösszeg. A gép­ek korrodálódása miatti kiesés, amelynek következté­ben néha egész gépsorok es­nek ki a termelésből — fel sem mérhető. Szombaton este (szombat, 20:55). A tervek szerint hat­hetenként jelentkezik a tv ha­sonló összeállításával. Miként a szerkesztő, Fodor Imréné elmondta, ezeket a „minden­ből egy kicsit” műsorokat a Foxi Maxi alkotóstábja egy másik rajzfilm-sorozatának egy-egy darabjával kezdik. A rajzfilm címe ezúttal: Lokál-vokál kan­dúrban... és két kőkorszaki házaspárról szól. Két férj feleségek nélkül akar szórakozni a kőkori vlokálban, de a két nő — és ez a varázslatos — a legrosz- s szabókor jelenik meg... He­­­­lyet kap a műsorban néhány­­ cirkusz-produkció is, valamint­­ sanszonok, amelyeket Soós , Szabó Edit ad elő az örök­­ témáról — a nőről. Ezután­­ egy vidám francia rövid kri­mifilm következik „Halló, ne csapja le” címmel, amely két gengszterről szól, akik beha­tolnak egy mérnök lakáásba, ahonnét — a páncélszekrény megfúrásával — bizonyos tervrajzokat akarnak megsze­rezni. A lakásban csak a mér­nök felesége tartózkodik, aki éppen telefonon beszélget egy ügyvéddel. A „mackó” meg­fúrása 25 percet vesz igénybe, a nőt tehát ez idő alatt arra kényszerítik, hogy tovább folytassa a beszélgetést. Befeje­zésül egy már világhírű japán együttest láthatunk, és a To­kióban készített filmben meg­ismerkedhetünk a japán köny­­nyűzene legfiatalabb csilla­gaival is. Butaságom története (vasár­nap, 20:45). Az elmúlt év ta­vaszán már nagy sikert ara­tott magyar filmet mutatja be a televízió. A film Gyárfás Miklós kisregényéből készült és egy fiatal, színésznő egyet­len nap járőr szól — ébredé­sétől a függöny utáni tapsig.­­ A színésznő első főszerepét­­ kapta, és rettenetesen fél a premiertől, teljesen elbizony-­­­talankodik, kétségbevonja te­hetségét. Igyekszik elterelni gondolatait az esetről — a múltban és a jövőben kalan­dozik. Az író éppen ezeknél a jeleneteknél talál alkalmat a könnyed, ironikus hangvé­telű szúrkálásokra J. Gy. Felveszünk kazánlakatos, vasszerke­zeti lakatos, géplakatos, marós szakmunkásokat, segédmunkásokat BUDAPESTI MUNKAHELYRE, valamint VÁLTOZÓ MUN­­KAHELYRE csőszerelő la­­­katost, autogénhegesztőt, vllanyhegesztőt, kovács és szerkezeti lakatos szakmunkásokat, továbbá szerszámgép)bo­rí­tó TMK lakatosokat, va­lamint kemencekőműves, kőműves szakmunkásokat, női és férfi segédmunká­sokat, VASKOHÁSZATI KEMENCE­­ÉPÍTŐ VÁLLALAT, BUDAPEST, XIII., Révész u. 5». ! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szere­tett férjem, édesapám, Varga Lajos temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek vagy fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. Külön köszö­netet mondunk jóbarátai­nak és ismerőseinek, vala­mint az utca lakóinak. A gyászoló család, Sopron. Bélyegsarok A Magyar Posta 1967. évi bélyegkiadási tervében — a már jelzetteken kívül — még három sorozat megjelenése szerepel. Az öttusa-világbaj­nokság magyar sikereinek emlékére öt értékű sorozat és blokk jelenik meg. Budapes­ten rendezik a nemzetközi sporthorgász kongresszust, ez alkalomra hét értékű, szín­pompás sorozatot bocsátanak ki. Az év harmadik sportso­rozata az 1968-as gren­oblei téli olimpiai versenyek tiszte­letére jelenik meg. Az évfor­dulók—események alkalmi bé­lyegei között —■ a már közél­teken kívül — az 1967-es nem­zetközi idegenforgalmi évet, és a szocialista országok köz­lekedési minisztereinek talál­kozóját köszönti egy-egy bé­lyeg. A Bolgár Posta 1967-ben 11 so­rozatban, go bélyeget szándéko­saik kibocsátani. Érdekes lesz a vadász*sorozat, a hegyes ácsokat ábrázoló, a sport- és űrhajós, va­lamint a régi érméket és modern festményeket ábrázoló helyeget. Nemrég fejeződött be Csil­lebércen a filatelista szakkör­vezető pedagógusok tanácsko­zása. Ezen hivatalosan beje­ s temették, hogy a KISZ, vala-­­­mint a Magyar Rádió­ és Te­levízió országos gyermekrajzi­­pályázat meghirdetését terve­zi. A legjobb rajzokat 1963- ban bélyegsorozaton jelentet­nék meg. Az Olasz Posta 1981-es bélyeg­­kiadási tervében csaknem kivé­tel nélkül nagy olasz személyisé­geknek állít emléket: Toscanini, Monteverdi, Giordani és Borro­mini évfordulókra, jelenik meg bélyeg. Megalakult az eszperantista filatelisták szakcsoportja a MABÉOSZ keretében. E­ddig több mint százan jelentkez­tek a munkaközösségbe. A szakosztály tervében — töb­­­­bek között — a bélyeggyűj­­­­téssel kapcsolatos eszperantó- s kifejezések gyűjtése, a világ­i bélyeggyűj­tő eszperantistáiva­­l való kapcsolat és az eszperant s tó-motívuumú bélyegek gyűjté­se szerepel. A munkaközös­ségbe még lehet jelentkezni. Ismeretessé vált az Angol Poter& idei bélyegterve is. Ebben helyet kapott Anglia flórája, angol fest­mények, a­ brit űrkutatás eredmé­nyei és az új forgalmi sorozat. Anglia első ízben ad ki ebben az esztendőben bélyegblokkot a vi­rág­ sőt ábráival. B. S. KISALFÖLD Eredményes év a Nagycenken A hóvihar ell­enére sok sport­­szerető ember részvételével a na­pokban tartotta a Nagycenki Sportegyesület évzáró közgyűlé­sét. Aradi Tibor megnyitója után Rokop János sportköri elnök is­mertette a vezetőség beszámoló­ját, amely hű képet adott az egy­re erősödő szakosztályok műkö­déséről, a vezetőség munkájául és arról az összefogásról, melyet a község tanúsít a sport fejlesz­tésében. Az eredmények azt bizo­nyítják, hogy Nagycenk sportja fellendülőben van.­­ A női kézi­labda csapat veret­lenül nyerte a járási bajnokságot (04:17-es gólaránnyal), s ebben az évben a megyei bajnokság­ban folytathatja szereplését Sza­lai Gergely és Borka Ferenc pe­dagógusok vezetésével. Az után­pótlást biztosító ifi csapat már­­ „edzésben” várja a járási baj­nokság rajtját. — A labdarúgók — Garamvölgyi Mátyás és Fehér Lajos vezetésé­vel — ugyancsak eredményesen zárták az évet: a felnőttek a já­rási bajnokság déli csoportjában elsőként, az ifjúságiak a járási­­bajnokság második helyeze­ttje­­ként végeztek. — Nagy a fejlődés az asztali­tenisz-sportban, itt a legnépesebb az utánpótlás. Az aszta­liteniszezők ötödik helyezése a soproni Vá­rosi bajnokságban, a legjobbak közé jutása a megyei sportakiá­­bon, valamint szereplése a járási csapatbajnokságban­­ dicséretes. Felkészülésüket nagymértékben elősegíti Keszei Dénes iskolaigaz­gató, aki rendelkezésükre bo­csátja a torna­termet. Fi­gyre terjed a sakk-sport is, melynek Gráf Gyula, Fekete Gyula, Alcsuti Mi­hály és Tölgyes István a külön­böző versenyeken becsületet sze­reztek.­­ Az alaku­lóban levő teke­szakosztály működéséhez minden félételt biztosít a modern „iker­­pályás” tekepálya, ám ennek épí­tése a közfelanaltban­ fejeződött be. A vitában felszólalók megelége­déssel fogadták a beszámolót, s a szervezési munkák mellett a nevelő munkára irányították a vezetőség és a tagság figyelmét. A 11z érem, amely a közgyűlésen került kiosztásra, további buzdí­tást adott a sportolóknak. . Bona Antal A CSORNA­­GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS értesíti a Győr-Sopron megyében lévő termelőszövetkezeteket és mezőgazdasági üzemeket, hogy 1967. január 1-ével megkezdte villanyszerelési, vízvezetékszerelési és épületgépészeti tevékenységét. Ezen tevékenységben elvállal minden­féle beruházási, felújítási, karbantartási és ellenőrzési munkát. K­Ö­L­TSÉGVETÉSI ismeretekkel és mérlegképes oklevéllel rendelkező pénz­ügyi csoportvezető­ és építőipari gyakorlattal rendelkező terv és munkaügyi előadót alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezéseket írásban „Költ­­ségvetési” jeligére kérjük a Kiadóba GYŐR, TANÁCSKOZTARSASAG U. 3. A MAGYAR VAGON- ÉS GÉPGYÁR FELVÉTELRE KERES szakmunkás, valamint gyakorlattal rendelkező BETANÍTOTT lakatosokat, villanyhegesztőket, kőművessegéd­­munkásokat, kubikosokat és építésztechnikusokat. JELENTKEZÉS: a vállalat munkaügyi főosztályán LAKK- ÉS FESTÉKIPARI VÁLLALAT 5. sz. gyáregysége GYŐR, Fehérvári út 36—40, azonnali belépéssel felvesz két férfi SEGÉDMUNKÁST. Síbajnokság Sopronban Ma délután fél 3 órai kezdettel a Ballós-hegyen és a Fenyves Szálló környékén a megyei sí­­bajnokság futó, valamint alpesi számait rendezik meg. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Dallos-hegyi lesiklópályán az alpesi számok II. fordulóját (lesiklós óriás­­mű lesik­lói láthatják az érdeklődök. A vetélkedésben Győr,, Sopron és Pannonhalma sízői vesznek részt. ­ A jó szereplés kötelez A Vasas ETO sportkör kerékpá­ros szakosztályának az utóbbi években hullámzó volt a teljesít­ménye. Hol egy kis fellángolás, hol ismét visszaesés mutatkozott. Ennek­ eredményeként 1­965-ben ki­esett a csapat az I. osztályból. 1966-ban új életre kelt a szak­osztály. Huber József és Rozsos Vilmos edző fáradhatatlan mun­kája hamarosan éreztetni, kezdte hatását, egyre jobban belelendült a csapat, és komoly eredményeket ért el. A versenyévad befejezése után felkerestük Smuk László szakosz­tályvezetőt, és felkértük, beszél­jen az eredményekről, hogyan ér­ték azt el és milyen tervei van­nak a jövőre vonatkozóan. . . Sportkörünk elnöksége azt­­ várta a szakosztálytól, hogy a II.­­ osztály közepe táján végezzünk ez I évben. Mi titokban nagyobb célt­­ tűztünk magunk elé, visszakerülni az­ L osztályba! Tavasszal ez még lehetetlennek tűnt, de ahogyan teltek a hónapok, egyre jobban bíztunk benne. Most nagyon bol­dogok és büszkék vagyunk, mert a II. osztály első helyezettjeként ke­rülünk vissza. Tizenöt csapat kö­zül vívtuk ki az első helyet, olyan ellenfeleket hagyva magunk mö­gött, mint a Székesfehérvári Va­sas és a Mosoni Vasas. Ha pedig azt is hozzászámítjuk, hogy jó­részt ifjúsági versenyzőkkel értük el, akkor az eredmény még értéke­­sebb. — Hány versenyen érteik ezt el? — Hat országos Béke-kupa ver­senyen Budapesten. Hozzáteszem, hogy érdekesen alakult. Az első versenyen csak 62 pontot szereztek a fiúk, az utolsón azonban 289-et. Ez beszédes különbség, összesen 820 pontot szereztünk. 9-cel többet, mint az utóbbi évek H. osztályú versenyének első helyezettjei.­­ Ugyanakkor hat területi ver­senyen is részt vettünk. Itt, hat 1. helyezést, nyolc 2. helyezést és ki­lenc 3. helyezést értünk el. Megyei rendezésű versenyeken sem vallottunk szégyent, habár itt a Mosoni Vasas mé­g előttünk jár, öt egyéni 1. helyezést és három csapat 1. helyezést szereztünk. — Ifjúsági csapatunk az orszá­gos megyei bajnokságon 3. helyen végzett hallatlan nehéz terepen a Hármasha­tár-hegyen. — Az idei tervek? — A jó szereplés kötelez. A jö­vőben nemcsak csapatteljesítmé­nyünket akarjuk tartani, hanem­­ egyénileg is jobbat akarunk elérni. " Ehhez minden adottságunk meg­van. 1966. évi szereplésünket mér­legelve azt látjuk, hogy verseny­zőink az évad végén nyújtottak jobb teljesítményt. Ez annak tud­ható be, hogy későn kezdték ta­­vasszal az edzéseket. Rozsos Vilmos edző tervei alap­ján már 1996 végén elkezdtük a kemény alapozást, hogy az évad kezdetére versenyképesek legye­nek fiaink. — Egyénileg kitől várnak ki­emelkedő teljesítményt? — A múlt­ évben is a felnőtt kor­osztályban szerepelt ül. osztá­ly­unktól­­. II., esetleg az I. osztá­lyú minősítési szint elérését vár­juk. Hiszen Fogh Tamás már el­érte. Lad­esz I. osztályú minősítése is ösztönző. Bedő Imre, Tóth Jó­zsef. Bálint Ferenc eddig, mint if­­­júsági sportolók szerepeltek, a leg­jobb eredményeket hozták. Az idén mint felnőttektől, ugyanezt várjuk. Úgy vélem, a többiekben sem fogunk csalódni. A legfiata­labbak közül Dubi Istvánt és Szűcs Ferencet szeretném a példaképül állítani, ők igen rövid idő alatt tet­ték ismertté nevüket. — Természetesen szeretettel vá­runk minden olyan fiatalt, aki kedvet érez e sport iránt, hisz az utánpótlás számunkra sem közöm­bös — mondotta­ a szakosztály, ve­zetője­ , Krim­vei Tibor Az ETO kerékpárosok (balról jobbra): Smuk László szakosztályvezető, Bálint Ferenc, Horváth Mihály, Ladiszlaidesz Ferenc, Csizmadia Sándor, Fogh Tamás, Tombor Ele­mér, Tóth József, Kasper László, Muhovits Péter, Dubi István, Szűcs Ferenc, Huber József intéző. Guggolnak: Bubernik József, Kocsis József, Szémán Gyula, Polák Tibor, Kulcsár György, Sik Gyula és Kiss István. (Z. Szaból Új, előnyös fizetési feltételek, óriási lehetőségek a háztartás gépesítésére. MOSÓGÉPEK, CENTRIFUGÁK, BOYLEREK OTP HITELLEVÉLRE IS VÁSÁROLHATÓK. ON LEVÉLBEN MEGRENDELHETI NÁLUNK, MI BESZEREZZÜK, ÉS POSTÁN ELKÜLDJÜK ÖNNEK az építkezéshez vagy személyes szükségletre szolgáló anyagokat és árukat,­­ ha a vásárláshoz és a szolgáltatás teljesítésére­­ szolgáló összeget postai csekkbefizetési lapon MNB 49 egyszámlánkra befizeti. TEMPO KISZ. BUDAPEST, V., Bajcsy Zs. u. 56. Telefon: 117-428., 310-188., 124-536.

Next