Kisalföld, 1967. november (12. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-12 / 268. szám
------------------------------------------------------------------------------------------ - — Fodor József: A Névánál Ott álltam a Névánál, folyt a hab, folyt. Lélegzett a lágy víz, a tiszta, tág, Türemlett és sikamlott és morajlott. Kék ég és víz, kétoldalt paloták, Emitt a Téli Palota. Mi volt úgy, Hogy egyre néztem, mily gyönyörű iszony? Ezt és mi szemben állt, amott a parton — Komor fal és közén magas torony. Magas torony, véres arany hegyével A napban, mint szuronyvég, csillogott. Mintha egy roppant rém döfölne égre, Hogy éh-dühére tápot nem kapott: Nem: zsákmánytól üres a kőgyomor már S kísértét csak, min ég az esti rőt, Az esti rőt s döbbent szem sugara: Az szemben ott a Péter-Pál erőd! Álltam a nagy víznél, míg folyt a hab, ment. Kék délelőtt, béke, ég, kék idő, S szemben a kettő: gála, ünnep, emlék — Jaj túl — még szinte hallva — rémítő! Fényes napok pompája itt, hamis, vak, S dőzs, mely a bús nappalba vert robot. És hogy ne szűnjön a zene, a tánc itt, Arról, túl, az erőd gondoskodott. Ott nyúltak a kőszirtbe vágva, láttam, A vermek, hová zsarnok dühe vitt Robottól roggyant nyögő nyomorultat S azt nézni-nem bírt bátrat, hazafit. Ott voltak az írók s kiknek a kény fájt, S gyűlt a rab, gyűlt, s a feleg terhe nőtt, Gonoszságtól duzzasztva — és kitömi készítve már az ítéletidőt. Gyűlt a gonoszság! Jártam ott a mélyben. Irtózva száz rab s rémnapok nyomán: Volt ki fejét a szirtbe zúzva vált meg, Más tébolyba bújt üres ostobán. Szólt a sortűz, kötél szisszent s a jaj szállt. Fehérlő arccal járt a Rettenet: De nem ölhette a magot, mit annyi Véres tett s hív székelni elvetett. Mert nem tanult a telt gőz és butult agy, Melynek, míg villám nem sújt, kedve tart. Híven: szent törvény, hogy örökké nyögjön Arany- s vérizzadón a vert, csikart; S ahogy lobbant a jel a népben, éjben, Intő hű székt: csak fegyvert szánt nekik, Míg öröm zaja közt fúlt a nesz ott lenn Az aknán, mely még várt, csak percekig. Ott álltam a Névánál, folyt a hab, folyt, Türemlett, morgott, el- s visszacsapott. Néztem némán: piros, izgalmas éjek Nyomát kerestem s a roppant napot, Mert megmozdult a mély! Kitört az orkán, Tűz-sújtva nyíltak a kazamaták Földrengés, égdörej közt, mely után már Nem lehet többé, mint volt, a világ. Nem lehet többé! súgtam ott a víznek, És még néhány szót mondott a szám: Verje a sors meg, ki még igazat, jót, Néphez hűt láncba fűz, e nap után! S gúny legyen, vad emlék, mint eme kettő — A zord erőd s a nagy palota ott, S jöjjön a nap, mely boldog szabadot lát immár csak, s többé nem gonoszt s rabot. Jöjjön a nap, a szellem, szép igazság Napja, s mi volt annyi hős álma rég, Rend, hol úr, szerte, a nép hozta törvény — S egy célra néző új emberiség: A közös Jóra, Ember, erre törjünk. Így int a Nap, melynek emléke tölt — Kik munkáljuk, szépítjük és emeljük. Mind: fogjuk kézbe. A miénk a Föld. Bihari Sándor: Emlék, jelenre fordítva Ahonnan anyámat, nagyapámat, onnan ismertem őket — nekem egy falu nyelvén szólt a század, azon s itt, hol a nyomorúság a világszínvonalon, állt — fát lopott, s a kést dugta csizmaszárba. Érzett s nem kimondott forradalom. Legfeljebb dühödten megszorulni várták kötélként egy nyakon. * Hómezőről szállt szét, irodalom, agyamba fújt és négy kiskatona sárban úszott, a kert alól, hozták a tanúságot, reményt, hogy épp a nyomorúságból építhet falu fölébe hajlékot, utat a század alá az agy s kar, csendült és csikordult hát a próbatétel, napsütéssel, faggyal. * Így lett Pétervár s Kisgyőr határos — pár ezer kilométer, pár évtized mi élethez-halálhoz, ahhoz a magányhoz, amit az Úr az emberiségnek kínál, míg az idő szorul szívünk körül? Az egyetlen válasz már, amivel ember a Földgolyóra állt fiú, Hamlet kérdését dönti el. •fc Amit az emberiségnek én, a mezei kölyke, mondhatok — innen mondom, szívemben a példa, magyarul, mit mászok-emberek teste a hófúvásba, mint használható eszmét szövegezett, emberrisé°Te fordíthatóan. Földméretűre, az időt nevelőre — a forradalomban. ----------------------------------_______________________________________________________________| A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum jubileumi kiállítása a Műcsarnokban A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum méreteiben is nagy műcsarnoki kiállítása a forradalom 50 esztendős útját, a Szovjetunió és a szocialista világrendszer fejlődését foglalja össze múzeumi tárgyak, ritka dokumentumok, fényképek és fegyverek, zászlók és plakátok tárlatával, seregnyi olyan újszerű megoldással, amelyet eddig kiállításokon nem láthatott a hazai néző. Logikus folytatása, betetőzése volt a bolsevik harc a modern munkásmozgalomnak, Marx és Engels tanításainak. „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete” — hirdeti a Kommunista Kiáltvány mondatát az első térképfal felvillanó táblája, s utána sorra világlanak fel az országok a stilizált Európa-térképen. Az országokat ezúttal fényképekből, régi metszetekből állították össze, s az automatikus felvillanások sorrendjében válnak láthatóvá a kiáltvány korának első nagy történelmi megmozdulásai. Ezután az I. Internacionálénak és az első proletár államnak, a Párizsi Kommünnek állít emléket a kiállítás. Az imperializmus kialakulásáról szóló dokumentumokat követi Eizenstein világhírű filmjének óriásira nagyított filmkockája, amely a Patyomkin cirkálót mutatja, világító diasorozatot az 1905-ös forradalomról, s elsötétített ,,kukucskálót” a Patyomkin útjáról. Lenin nagyméretű portréja után a világháború, a 17-es februári forradalom, az Ideiglenes Kormány és a kettős hatalom emlékei következnek s máris ott áll a néző a Téli Palota ostrománál: a terem közepén levő hatalmas tabló az ostromot mutatja. S most is: a kép előtt hatalmas makett. Pétervár fontosabb épületeivel, hátrább egy vetítőernyő, s valahol — nem látni, csak hallani — egy magnetofon. Peregnek az események: „1917. október 7. Lenin megérkezik Petrográdba az agyelnaja vasútállomásra.” Mindez nemcsak hallható, látható is, mozdul az első dia, mutatja az eseményt a vetítőernyőn, s ugyanakkor kivilágosodik a maketten is egy kis, pontos épület más, a vasútállomásé, így mutatja tovább kép, hang és makett október huszonnégy legfontosabb eseményét, egészen a béke és a föld dekrétumáig. Gombnyomással működtethető berendezések vonják be a nézőt az eseményekbe a második teremben is, amely a forradalom elterjedését, győzelmeit és harcait illusztrálja. Középen kis könnyű hintó áll, rajta géppuska, ez a „tacsanka”, rekonstruált pontos mása a polgárháború harci eszközének. A terem másik sarkában modern szoborcsoportra emlékeztető érdekes dioráma mutatja a polgárháború egyik utolsó csatáját. Éppen a forradalom harmadik évfordulóján, november 7-én győztek Perekopnál a Vörös Hadsereg katonái, erről beszél ugyancsak a néző „vezérelte” magnóról Kun Béláné hangja , valamint Kun Béláról, aki ekkor a Déli Front katonai tanácsának tagjaként tevékenykedett. Hatalmas kivilágított térkép ismét sok gombbal, kigyulladó lámpácskákkal mutatja a polgárháború frontvonalait. Épp olyan, mint az a híres, történelmi nevezetességű villanyfényes térkép, amelyen Lenin hajdan a Goetotervet szemléltette. Erre, a gazdasági fellendülésre is érdekes tárgyak emlékeztetnek a harmadik teremben, ahol a békés építő munka az első szovjet ötéves tervek, a Nagy Honvédő Háború története villan fel. A többi között két téglát látni itt, vallatott partizán kínnal bekarcolt üzenetével: „Nem szóltam egy szót sem”. A negyedik terem fő falát elfoglaló hatalmas térképen négy fázisban gyulladnak ki a lámpák a műanyagfal alatt. Először a felirat: „Korunk fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba.” A kommunista és munkáspártok 1960-as dokumentumából vett idézetet villanó térkép-országok illusztrálják: a Szovjetunió és Mongólia hatalmas vörös foltja; a második fázisban, a háború után szocialistává vált országok piros alakzatai, és az ugyanakkor függetlenségüket elnyerő gyarmati népek fehér országai, majd néhány másodperc után a napjainkban felszabadult gyarmatok, és a szocialista Kuba vöröse, mint a nagy forradalom eredményei. Szocialista országok zászlai fogják körül a térképet, s közben a szocialista népek életének fontos eseményei. Stilizált térkép szemlélteti a KGST országok gazdasági életét, ott fénylik rajta a kis „csőfolyó”, amely a valóságban a hatalmas Barátság Kőolajvezeték. Nyolc méteres modern egyedi plasztika -* stílusa emlékeztet a fiatal szovjet művészek első éveinek korszerű emlékmű-terveire — az űrkutatás nagyjait és hőseit köszönti, vitrinekben és tablókban áll a Szovjetunió mai életének, munkájának, kultúrájának látványos jele. Déli-sarkot megjárt expedíció — zászló, szovjet tudósok Lenin- és Nobel-díj diplomái, népművészeti tárgyak, technikai érdekességek. Tizedét sem mondtuk el a látnivalóknak, a múzeális értékű fényképek százának, szobroknak és képeknek: a Moszkvai Forradalmi Múzeum gyűjteményének ezer darabját adta a kiállításhoz, s a magyar társintézmény is méltó anyaggal egészítette ezt ki. Akárcsak további szervek, egyesületek, az egyik teremben bélyegkiállítást látni, címe: „1917—1967 a bélyegek tükrében”, mellette „A szocialista könyv útja Magyarországon” címmel könyvkiadóink mutatják be a múlt századtól napjainkig a forradalmi munkásmozgalom kiadványait. A szakemberek, múzeológusok a legjobbat nyújtották az évfordulóra. t. gy. birodalom művészet^) A rek««strii"11 t’?psanka” Petrográd — az események színhelye (makett) (Fotó: Gábor)