Kisalföld, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-06 / 206. szám
1969. szeptember 6., szombat Érdekes helyi rangadók ma a megyei I. osztályban Az egyre jobban elterjedő szabad szombat arra készteti a sportkörök vezetőit, hogy ezen a napon is gondoskodjanak híveik szórakoztatásáról. Egyre több bajnoki labdarúgó-mérkőzés kerül sorra a hét utolsó hétköznapján. Ma Győrött egy, Sopronban pedig két érdekes helyi rangadót vívnak a csapatok. Mind a három találkozónak nagy jelentősége van a végső rend kialakulására. S. Vasas—S. Textiles (tavaszi eredmény 2:0). — Meglepetést okozott a tavaszi idényben, amikor az addig győzelem nélkül álló Vasas otthonában győzte le a Textilest. Ez a bravúr azonban csak fellángolásnak bizonyult, utána elég közepesen szerepeltek a vasasok. A textilesek viszont magukra találtak, azóta mindössze két pontot adtak le. Az őszi eredményeket tekintve közelebb áll egymáshoz a két csapat, mint állt tavaszi találkozójukkor. A Vasas egyetlen őszi mérkőzésén sem lőtt eddig kettőnél kevesebb gólt, a textiles csatárok erejéből viszont mind a háromszor csak egyre-egyre futotta. A piros-kékek hat gólt kaptak már, a textilesek hálója pedig már kilenc mérkőzés (nyolcszáztíz perc) óta érintetlen. A textiles védők és a vasas csatárok harcának ígérkezik tehát a találkozó. — Várható eredmény: kevés gólos döntetlen, vagy minimális arányú Textiles-győzelem. SFAC—S. Kinizsi (410). — Az előbbi mérkőzés a bajnokság, ez pedig a kiesés szempontjából fontos. Ugyanis mindkét együttes a veszélyes zóna határán tanyázik, s könnyen lehet, hogy egyikük búcsúzni kényszerül az I. osztálytól. A SFAC a jobbik csapat, segíti a hazai pálya is, esélyesebb tehát a győzelemre. — Várható eredmény, két-három gólos hazai győzelem. Gy. Mezőgép—Gy. Elektromos (0:3). — Érdekes mérkőzés lesz. A Mezőgép otthonában mindenkinek veszélyes ellenfele, jó formában is van a gárda. Az Elektromos múlt vasárnapi nagy gólarányú győzelme viszont a villanyosok javuló formájára utal. Két jól felkészült együttes összecsapását láthatják tehát a nézők. A hazaiaknak a védelem, a vendégeknek a támadósor az erősebb csapatrészük, kérdés, hogy melyik kerekedik felül. A közelmúlt eredményei (négy legutóbbi mérkőzésén az Elektromos győzött) azt bizonyítják, hogy a villanyosoknak megy a játék a kisbácsaiak ellen. Nagyobb szüksége az Elektromosnak van a két pontra, s ez bizonyára megsokszorozza a vendégek lelkesedését. Várható eredmény: döntetlen, vagy Elektromos győzelem. (11) Hét végi sportműsor SZOMBAT GYŐR LABDARÚGÁS Gy. Dózsa—Szegedi EOL, NB I B-s bajnoki mérkőzés, Dózsapálya, du. fél 4 óra. Játékvezető: Bana. Gy. Mezőgép—Gy. Elektromos, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, kisbácsai pálya, du. 4 óra. Játékvezető: Horváth F. TEKE Rába ETO—Pápai Textiles, NB I-es férfi bajnoki mérkőzés, ETO- pálya, de. 10 óra. Játékvezető: Tóth J. és Bencze L. Gy. Lenszövő—Gy. Richards, NB I-es női bajnoki mérkőzés, Lenszövő-pálya, de. 9 óra. Játékvezető: Escher A. Gy. Richards—Tatabánya, NB XI-es férfi bajnoki mérkőzés, de. 11 óra. Játékvezető: Bognár I. Rába ETO B-WAVDAC, megyei bajnoki mérkőzés, ETO-pálya, du. 3 óra. Gy. Cardo—Gy. Richards B, megyei bajnoki mérkőzés, Pamutszövő-pálya, du. 3 óra. SOPRON LABDARÚGÁS S. Vasas—S. Textiles, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, Agfalvi-úti pálya, du. 4 óra. Játékvezető: Farkas J. SF *C—S. Kinizsi, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, Anger-réti pálya, du. 4 óra. Játékvezető: Nyiga. MOSONMAGYARÓVÁR LABDARÚGÁS M. Vasas—Alba Regia, NB inas bajnoki mérkőzés, M. Vasaspálya, du. 4 óra. Játékvezető: Pákozdi. RÖPLABDA MOGARC—Fertőd, NB I-es női bajnoki mérkőzés, Gazdász utca, du. 5 óra. VASÁRNAP GYŐR KÉZILABDA Rába ETO—Vasas, NB I-es férfi bajnoki mérkőzés, ETO kézilabda-pálya, de. fél 11 óra. Gy. Magasépítők—Lőrinci Fenó, NB 11-es férfi bajnoki mérkőzés, Magasépítők-pálya, de. 10 óra. SOPRON LABDARÚGÁS SVSE—Fertőszentmiklós, NB I-as bajnoki mérkőzés, Rákóczipálya, du. 4 óra. Játékvezető: Varga F. MOSONMAGYARÓVÁR LABDARÚGÁS MOFÉM—MOTIM TE, NB III-as bajnoki mérkőzés, MOFÉM-pálya, du. 4 óra. Játékvezető: Csordás. CSORNA KÉZILABDA Csorna—Rába ETO, NB I/B-s női bajnoki mérkőzés, de. 4 óra. LABDARÚGÁS Csorna—S. Postás, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, du. 4 óra. Játékvezető: Pausits. NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzések: Fertőd—Bábolna, Fertőd, du. 4 óra. Játékvezető: Szanyi. Győrszentiván—T. Építők, Győrszentiván, du. 4 óra. Játékvezető: Farkas L. Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzések: Nyúl—Farád, Nyúl, du. 3 óra. Játékvezető: Balogh S. K. MEDOSZ—Mosonszentjános, Kapuvár, du. 4 óra. Játékvezető: Gunyhó. Petőháza—Gy. Textiles, Petőháza, du. 4 óra. Játékvezető: Gróf Köttevény—Gyr. Kinizsi, öttevény, du. 4 óra. Játékvezető: Kovács L. A Győr-Sopron megyei Tanges VB. Egészségügyi Szakiskola (Győr, Amadé László u. 1.) pótfelvételt hirdet kétéves ápolónőképző iskolára. Jelentkezési korhatár 17-32 évig, érettségizettek a felvételnél előnyben részesülnek. Jelentkezési határidő: szeptember 15. Bővebb felvilágosítást a fenti címen kaphatnak az érdeklődök. 1969. szeptember 28-án autóbusz-különjárat indul Sírmeg-Badacsonyba Részvételi díj ebéddel együtt: 109,0 Ft.JELENTKEZÉS a győri IBUSZ Utazási Irodájában. Közlemény Győr Város Tanácsa VB. IX. egészségügyi osztály vezetője a belváros területén kötelező patkányirtást rendel el. A patkányirtás 1969. szeptember 15-től október 29-ig szakaszosan történik. A szakaszok helyi és időrendi részleges beosztásáról az érintett terület ingatlantulajdonosai a belváros területén kifüggesztett „Hirdetmények útján kapnak tájékoztatást. KISALFÖLD A munkahelyi spartakiád döntője Szombaton rendezi meg a Győr városi Testnevelési és Sportszövetség a városi munkahelyi spartakiád döntőit atlétika, kézilabda, röplabda (férfi és női), valamint kispályás labdarúgás sportágakban. A munkahelyi spartakiádon Győr csaknem minden üzeme döntőbe jutott sportolói képviseltetik magukat. A döntőkre délelőtt 9 órától kerül sor a Győri Dózsa pályáján. Nehéz kiérkezés előtt a MÁVDAC Szalai kórházba került Hét közben lehangoló hírt hallottunk Szalairól, a MÁVDAC Kapuvárról Győrbe származott tehetséges játékosáról. A kitűnő csatár csonthártyagyulladást kapott és jelenleg a kapuvári kórház lakója. Békés Ferenc, a MÁVDAC elnökségének tagja pénteken közölte velünk, hogy a labdarúgó szakosztály vezetői éppen látogatóban voltak a fiatal játékosnál. Érdeklődtek, mikorra várható Szalai felgyógyulása. A válasz ápolása huzamosabb időt vesz igénybe, és csak teljes gyógyulása után kezdheti el az edzéseket. Pénteken a kora délutáni órákban annyit sikerült még megtudnunk, hogy a Fűzfőre készülő MÁVDAC játékosai és vezetői a sérülések ellenére is bíznak a jó szereplésben. Papp Ferenc szakosztályvezető a következőket mondta a mérkőzésről. Nagyon nehéz kilencven perc vár ránk Fűzfőn. A tavaszi mérkőzés sem tartozott a könynyű csaták közé. Most, a sérülések miatt fel kell forgatni csapatunkat. Még az sem biztos, hogy Gyomori vállalja-e a játékot. Ha minden jól megy, akkor a következő csapat szerepel Fűzfőn: Tóth — Nyers, Kovács, Lénárt — Tóth S., Egyed — Révai, Germán, Pálos, Szekeres, Gyomoroi (Kursics). PÁPÁRÓL JELENTJÜK Nagy lehangoltságot okozott Pápán mind a szurkolók, mind a szakvezetés körében a szekszárdi súlyos vereség. Ezzel a vereséggel a Pápai Textiles csapata a negyedik helyre esett vissza. A sikertelenség okát a támadósor gólképtelenségében látja a szakvezetés. A tavasszal rendkívül eredményes támadósor most a legújabb helyzeteket is elhibázta. Tóth II. József edző a kiesésre álló Máza-Szászvár ellen változtatást eszközöl a csapat összeállításain. A balhátvéd Horváth Béla a támadósorban kap helyet. A balhátvéd helyére Szabadkai kerül. Növeli a gondokat, hogy Keresztes és Domonkos n. változatlanul sérült, játékukra nem számíthat az edző. Az igaz, hogy Nyári eltiltása letelt és vasárnap elfoglalja helyét a csapatban, de ez is csak sovány vigasz . . . — Milyen eredményekre számít — kérdeztük Tóth II József edzőt. — Annak ellenére, hogy nem a legjobb előjelek mellett utazunk Máza-Szászvárra, az egy pont megszerzésében reménykedünk. — Milyen lesz a csapat összeállítása ? — A következő csapatot küldöm a pályára: Szép— Nyári, Áldozó, Szabadkai — Zsenák, Varga — Horváth O., Szűcs, Horváth K., Gombás, Pintér. MEGYEI RANGADÓ A KÉZILABDÁBAN Óriási érdeklődés előzi meg Csornán a vasárnap sorra kerülő NB I/B-s, női megyei rangadót. Ez alkalommal a Csornai MFDOSZ a Rába ETO csapatát látja vendégül. Nincs azon mit csodálkozni, hogy ezen a mérkőzésen a hazai csapat az esélyes. Az NB I-ben a Textiles férfi csapata ma este Tatabányán villanyfényes mérkőzés keretében találkozik a hazai csapattal. Ha jó eredményt akarnak elérni a Textiles játékosai, akkor elsősorban helyzeteiket kell jobban kihasználni. A Rába ETO—Bp. Vasas döntő fontosságú találkozón a tartalékos vagongyáriaknak nagy szükségük lesz a szurkolók megértő buzdítására. Újdonság a vendégcsapatban, hogy három újonnan igazolt válogatott játékost is szerepeltet: Szakonyi, Csík és Hunyadkürti személyében. A Győri Textiles női csapata tisztes eredményben bízik a Bp. Vasas ellen annak otthonában. A Győri Magasépítők férfi csapata a Lőrinci Fonó jó képességű együttesét fogadja. Bizurk abban, hogy a Magasépítők gárdája Győrött tartja a két bajnoki pontot. A Gy. Richards női csapata Környére utazik,a MEDOSZ elleni bajnoki mérkőzésre. Reméljük, sikerrel veszi ezt az akadályt a Richards csapata. ORSZÁGOS VIDÉKI BAJNOKSÁG GYŐRÖTT Az MHSZ szombaton és vasárnap Győrött rendezi a szorvlövészek országos vidéki bajnokságát A versenyre az MHSZ Bácsai úti lőterén kerül sor, mindkét nap reggel 9 órai kezdettel. A standard-, a sportpisztoly lövésben és a gyorslövés pisztolyversenyben 60 k G6 versenyző foglal helyet a lőállásokban. Az egyes versenyszámokban felnőtt és junior férfi versenyzők vetélkednek a győzelemért. Minden egyes versenyző 60 lövést ad le lőállásából. Az összesítés után eldöntik az egyéni győztest és a csapatbajnokot. VERSENYKIÍRÁS A Győr városi Labdarúgó Szövetség ifjúsági bizottsága felhívással fordul a győri kispályás ifjúsági csapatokhoz. Felhívja figyelmüket arra, hogy elegendő jelentkező esetén többfordulós bajnokságot rendez. A bajnokság lebonyolítása úgy történik, mint a felnőtt kispályás bajnokságé volt. A jelentkezők legfelső korhatára húsz év. Jelentkezni szóban vagy írásban a városi tanácsháza földszint 17-es szobáiában lehet, hétfőn és szerdán 18 órától 20 óráig. Ismét csökken NB-s labdarúgó-csapataink száma Sajnálatos jelenség volt az elmúlt évben, hogy csökkent a Nemzeti Bajnokság különböző osztályaiban játszó megyei csapatok száma. A M. Vasas az NB I-ből az NB II-ba esett vissza, az NB I-nak pedig két együttesünk, az S. Textiles és a Petőháza mondott búcsút. Tizenegy együttes képviseli tehát jelenleg megyénk labdarúgását az országos bajnokságokban. A tavalyi jelenség — sajnos — idén is folytatódik, s így ma már visszaesési folyamatról kell beszélni. A Rába ETO-t és a MAVDAC-ot nem fenyegeti kényszerű osztálycsere veszélye, az NB IIban szereplő csapataink egy része is nyugodtan nézhet a következő fordulók elé, a Gy. Dózsának azonban erős javulásra van szüksége, de reális lehetősége is van a bentmaradásra. Az NB III-ban viszont a Kapuvár sorsa szinte már megpecsételődött, s további visszaeséssel is számolni kell. Korainak látszik talán az ilyen egyértelmű állásfoglalás most, a bajnokság felén alig valamivel túl, de azoktól a csapatoktól, amelyek eddig nagyon gyengén szerepeltek, reálisan nem remélhető nagymérvű javulás. Kapuvár hat ponttal áll a bentmaradást jelentő tizenharmadik helyezett mögött, itt tehát már csak a csoda segíthet. A tavaly még NB II-es M. Vasas helyzete valamivel jobb, de a mosonmagyaróváriak hátránya is négy pont jelenleg. Megmenekülhetnek? Talán! E két jelentős hátrányban levő csapat mellett még másik együtteseket is fenyeget a kiesés réme: közvetlenül veszélyeztetett a Fertőd és a Fertőszentmiklós, de az SVSE sem érezheti magát még páholyban. A legnehezebb a Fertőd helyzete, mert legkevesebb a pontja pillanatnyilag a felsoroltak között, s a legrosszabb a gólaránya is. Ennek is döntő jelentősége lehet ugyanis a végelszámolásnál. Megyénk veszélyeztetett csapatainak pillanatnyi ellenlábasai e harcban a Pápai Vasas, a Bábolna és a Komáromi Olajmunkás, valamint a Bakony VTC. Két Komárom és két Veszprém megyei csapatot fenyeget tehát még a kényszerű osztálycsere réme. Ebből a harcból nehéz lesz úgy kikerülni, hogy egyetlen csapatunk se essen vissza. A visszaesés ténye azonban tovább is gyűrűzik: annyival nő ugyanis a megyei I. osztályból kiesők száma, mint ahány együttes visszajön megyénkbe az NB III-ból. A bajnoki kiírás szerint egy csapat esik ki, de ez a szám (balszerencsés esetben) négyre nőhet. Pillanatnyilag tehát a két sereghajtó újonc mellett a SFAC és az S. Kinizsi is kieső helyen tanyázik, de ha jól megnézzük a táblázatot, a nyolcadik helytől lefelé egyetlen csapat sem érezheti magát biztonságban. Nagy harcra — s reméljük, hogy sportszerű harcra — van tehát kilátás az NB III-ban és a megyei I. osztályban egyaránt! (11) Megnyílik Győrött Gyárvárosban, a Mátyás téren 1969. szeptember 6-án, szombaton a MEK új, korszerű árudása, bővített cikklistával, nagy választékkal. Naponta friss zöldség, gyümölcs. Hálásan megköszönöm mindazoknak, akik Forrás Ernő nyugfőmérnök elhunyta alkalmával részvétüket kifejezve temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek. Külön mondok köszönetet a KPM Közúti Igazgatóságának, az Üzemi Bizottságnak és a M. E. O. E. helyi csoportjának. Gyászoló hozzátartozója Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem és édesapánk, Páli István gépkocsivezető életének 43. évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 6-án, délután 4 órakor lesz a darnózseli temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Illemszky Lajos szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk és rokonunk hosszas betegség után elhunyt. Temetése folyó hó 8-án, 4 órakor lesz a győri köztemetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, testvérem, sógorunk és rokonunk, Major Ferenc szíjgyártó hosszú szenvedés után, 63 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 6-án 4 órakor lesz a Szt. Mihály temető halottasházából. Gyászoló felesége, ____ Sopron 7 Bélyegsarok BÉLYEGKIÁLLÍTÁS SOPRONBAN A Soproni Vasutas Bélyeggyűjtőkör a Tanácsköztársaság megalakulása 50. évfordulójának emlékére szeptember 27-től október 5-ig nagyszabású bélyegkiállítást rendez. Láthatjuk majd a Tanácsköztársaság postaigazgatása által kiadott bélyegeket, emléklapokat, próbanyomatokat és lebetűzéseket, valamint a munkásmizgalmi motívum-gyűjteményeket. A kiállítás színhelyén alkalmi postahivatal működik, ahol különleges alkalmi emlékbélyegzőt használnak az ott feladott küldeményekre. FILATELISTA ÉRDEKESSÉGEK A Magyar és az Osztrák Posta most ünnepli az első postai levelezőlap kiadásának 100. évfordulóját. A Magyar Posta a jubileum alkalmával benyomott értékkel ellátott levelezőlapot hozott forgalomba, amelyen a UI0 évvel ezelőtti ,,Levelezési lap” képe látható. Az Osztrák Poea is hasonló levelezőlapotadott ki német nyelven. MAGYAR VERSENYZŐ KÉPE MONGÓLIAI BÉLYEGEN Mongólia ,,Olimpiai érmesek ” sorozatának 20 k. bélyegén Papp László háromszoros olimpiai bajnok képmását láthatjuk verseny köziben, a rá jellemző mozdulatban. PRÓBANYOMAT A HOLDON Az USA postaigazgatása hivatalosan közölte, hogy az asztronauták az Apollo—11. űrrakétán magukkal vittek egy nyomó lemezt, mellyel a Holdon próbanyomatot készítettek és amelyet későbbi időpontban Washingtonban fognak kiállítani. A lemezen a Holdralépés pillanata látható. Ezzel a lemezzel nyomták amár megjelent 10 centes emlékbélyeget is. Csűr Értesítjük mosonmagyaróvári fogyasztóinkat, hogy 1969. szeptember 7-én, vasárnap 6 órától 14.30 óráig hálózatbővítési munkák miatt— Ipartelep kivételével — a vízszolgáltatás szünetel Továbbá értesítjük a lakosságot, hogy ezen a napon vízszünet miatt A VÁROSI NÉPFÜRDŐ SEM ÜZEMEL. I. sz. Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat.