Kisalföld, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

2 A szakszervezetek forrón helyeslik az ország fejlesztésének programját Az igen fontos gazdasági és szocális feladatok megol­dását — folytatta — elősegí­ti a szocialista verseny, amelyben több mint hetven­­egymillióan vesznek részt. A verseny a termelés hatékony­ságának, a munka termelé­kenysége fokozásának céljait szolgálja, végső fokon a szov­jet nép életszínvonalának, nö­velésére irányul. A szovjet szakszervezetek forrón helyeslik az ország fejlesztésének új szociális­­gazdasági programját — mon­dotta Prohorov. A moszkvai Lihacsov Autó­gyárban az automatizált és gépesített szalagok hossza el­érte a 75 kilométert — mon­dotta felszólalásában PAVEL BOROGYIN, a gyár igazga­tója. Borogyin, aki maga is segédmunkásból vált a ter­melés vezetőjévé, beszámolt azokról a minőségi változá­sokról, amelyek a szovjet munkásosztály képzettségi szintjében mentek végbe. Borogyin közölte: a szovjet népgazdaság igényeit szem előtt tartva az üzem kollek­tívája vállalta, hogy az új öt­éves terv folyamán a vállalat tervezett kapacitását megha­ladó módon növelik a gépko­csigyártást. KONSZTANTYIN GERA­­SZIMOV, az Orosz SZSZSZK miniszterelnök-helyettese és tervbizottságának elnöke fel­szólalásában hangsúlyozta: helyesnek tartja a pártnak a köztársaság keleti körzetei gazdasági potenciáljának nö­velését, természeti kincseinek gyorsított ütemű kihasználá­sát célzó irányvonalát. A MILCAR CABRAL, a Portugál-Guinea és a Zöldfo­­ki-szigetek Afrikai Függet­lenségi Pártjának főtitkára felszólalásában kijelentette: Lenin halhatatlan lángelmé­je és tanítása olyan hatal­mas erő, amely segíti és ál­landóan ösztönzi az igazi an­­tiimperialista harcosokat. HERNAN DEL CANTO, a Chilei Szocialista Párt kép­ Caracas Győzelemmel végződött kedden a kilencezer sztrájkoló venezuelai olajipari munkás harca. A munkáltatók kény­telenek voltak hozzájárulni a fizetések emeléséhez és kö­telezték magukat arra, hogy beszüntetik a munkások el­bocsátását. A Guatemala Ismeretlen tettesek kedden Guatemalában elraboltak egy dúsgazdag férfit. Ugyan­ezen a napon a fővárosban egy fegyveres csoport táma­dást intézett az egyik rendőr­laktanya ellen. A tűzharcban egy rendőrtiszt és egy pol­­gári személy meghalt. Moszkva Szerdán a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—405. jelzésű mes­terséges holdat. A fedélzetén elhelyezett berendezések folytatják a világűr kutatá­sát a korábban bejelentett programnak megfelelően. A mesterséges hold berendezé­sei kifogástalanul működnek A koordinációs számítóköz­pontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Ankara A török nemzetgyűlés szer­dán 321 szavazattal 46 elle­nében három tartózkodás mellett, bizalmat szavazott Nihat Erim professzor kor­mányának. A szavazáskor a 450 nemzetgyűlési képviselő­ből 370 volt jelen. Róma Szerdán Olaszország-szerte leálltak a gyárak, bezártak az üzletek, iskolák, egyete­mek, néhány órára megbé­nult a közlekedés. A három nagy olasz szakszervezet — a CGIL, CISL és UIL — fel­hívására 11 millió olasz dol­gozó és alkalmazott lépett sztrájkba. Az eredeti terv­nek megfelelően — szem előtt tartva a lakosság érde­keit — a városi közlekedés alkalmazottai, valamint az egészségügyi, illetve közszol­gáltatások dolgozói csak kor­látozott időre, 2—4 órára tet­ték le a munkát. Saigon, Pleiku, Hong Kong A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma kedden erélyes tilta­kozását jelentette be az or­szág területén levő Vinh Lin térségének amerikai bombá­zása miatt. A VNA hírügy­nökség által szerdán ismer­tetett tiltakozás leszögezi, hogy a B—52-es amerikai bombázók március 31. és áp­rilis 4. között ismételten tá­madták Huong Lap falut. Ez­zel egyidejűleg az amerikai tüzérség lőtte a VDK terü­letén levő Vinh Guang, Vinh Than és Vinh Son falvakat. Prága—Szófia Prágában és Szófiában szerdán nagy példányszám­ban kiadták Leonyid Brezs­­nyevnek, az SZKP KB főtit­kárának a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXIV. kong­resszusán elhangzott beszá­molóját. Bukarest Hans-Dieter Genscher bon­ni belügyminiszter szerdán hivatalos látogatásra Buka­restbe érkezett. Esti táviratok KISALFÖLD A kilencedik ötéves terv megvitatásával folytatódott az SZKP XXIV. kongresszusa MOSZKVA, Hável József és Aczél Endre, az MTI tudósítói jelentik. A Kremlben szerdán folytatta munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa. Valamivel 10 óra előtt nagy taps fogadta a kongresszus elnökségének terembe lépő tagjait. „Teljesítjük és túlteljesítjük az új ötéves tervet!” — kiáltották felállva a küldöttek. Eközben a tanácskozási terem számos pontján „mini-ünnep­ségek” zajlottak: a küldöttek azokat a társaikat köszöntötték, akik a kongresszus idején kapták meg a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet. Ezt követően Pjotr Mase­­rov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a dél­előtti ülés elnöke PJOTR NYEPOROZSNYIJ energeti­kai és villamosítási minisz­tert szólította a szónoki emelvényre. Nyeporozsnyij miniszter néhány perccel 10 óra után megkezdte felszóla­lását. Nyeporozsnyij részletesen szólt a villamosipar fejlődé­séről, s ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az elmúlt öt év során a fejlődés minősé­gileg új szakaszba érkezett. 1970-ben a Szovjetunió 740 milliárd kilowattóra villa­mosságot termelt, s ezt az eredményt 200—300 kilowatt kapacitású erőművekkel érte el. Üzembe helyezték a világ két legnagyobb vízi erőmű­vét, a bratszkit és a krasz­­nojarszkit. A jövő feladatairól szólva Nyeporozsnyij hangoztatta, hogy egységes villamossági és távvezetékrendszert kell ki­építeni, amelynek a fejlesz­tése nemcsak a Szovjetunión, hanem a szocialista gazdasá­gi integráción belül is fel­adat. Példaként hozta fel a miniszter a Béke-távvezeté­ket, amelybe a Szovjetunión kívül Magyarország, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária is beletartozik. Ezután Vaszilij Prohorov, a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának titkára fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek tevé­kenyen kivették részüket az új ötéves terv irányelveinek kidolgozásából. A dolgozók tízmilliói vitatták meg az irányelveket, számos javas­latot terjesztettek elő, ame­lyeket figyelmesen megvizs­gált az SZKP Központi Bi­zottsága és a minisztertanács. viselője kongresszusi felszó­lalásában megállapította: — Mi, chilei szocialisták nem érezzük idegeneknek és kívülállóknak magunkat a Szovjetunióban. Az önökkel való sokéves barátság lehető­vé tette, hogy megismerjük a szocializmus vívmányait. Nem érezzük idegennek ma­gunkat azért sem, mert a marxista-leninista tanításon alapuló elméleti nézeteink egybeesnek. Harci szolidaritás NISIZAVA TOMIO, a Ja­pán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának titkára üdvözlő beszédében pártjá­nak harci szolidaritásáról biz­tosította a kongresszusi kül­dötteket, az SZKP tagjait és a szovjet népet. NYIKOLAJ TARASZOV szovjet könnyűipari minisz­ter felszólalásában az üze­mek műszaki korszerűsítésé-­ nek problémáival foglalko­zott. Elmondta, hogy ipar­ágában az új ötéves tervben a termelés növekedésének 95 százalékát a munkatermelé­kenység emelésével érik el. MARC DRUMEAUX, a Belga Kommunista Párt el­nöke felszólalásában hangsú­lyozta, hogy az SZKP kong­resszusa nagy hatást gyako­rol és a jövőben is gyakorol­ni fog a békéért, demokrá­ciáért, haladásért és a szocia­lizmusért vívott harc meneté­re. NICOLAS SAUI, a Libano­ni Kommunista Párt főtitká­ra felszólalásában az SZKP XXIV. kongresszusa és a kommunista és munkáspár­tok 1969. évi moszkvai ta­nácskozása közötti szoros kapcsolatra hívta fel hallga­tósága figyelmét. ALEKSZANDRA MONA­HOVA, a „Kommunarka” szovhoz igazgatója elmondot­ta, hogy az új ötéves terv irányelveit megvitatták az általa vezetett szovhozban. Mint mondotta, az irányel­vek lelkes helyeslésre talál­tak a dolgozóknál. GAVRIIL CSIRJAJEV, Jakutia pártszervezetének vezetője, a következő felszó­laló a Szovjet Észak termé­szeti kincseinek kiaknázását ismertette. Az SZKP XXIV. kongresz­­szusa délután folytatta a vi­tát Alekszej Koszigin elő­adói beszédéről. MIHAIL PROKOFJEV, a Szovjetunió közoktatásügyi minisztere a kongresszus dél­utáni ülésén kijelentette, hogy a szovjet pedagógusok helyeslik a népgazdaság fej­lesztésének új ötéves tervére vonatkozó irányelvterveze­tet. A miniszter rámutatott ar­ra, hogy a középfokú képzést nyújtó oktatási intézmények végzős hallgatóinak számát az 1970-es 3,2 millióról 1975-re 4,5—4,7 millióra kell emelni. Jelenleg a nyolcosztályos is­kolát elvégzett serdülőknek mintegy 92 százaléka folytat­ja a tanulást. Az életszínvonal emelése a legfőbb cél NYIKOLAJ BAJBAKOV, a Szovjetunió Állami Terv­bizottságának elnöke felszó­lalásában aláhúzta, hogy az irányelvek tervezete a párt központi bizottsága hatalmas alkotó ,és kollektív munkájá­nak okmánya. A munkát közvetlenül az SZKP Köz­ponti Bizottsága irányította, s kezdettől fogva meghatá­rozta a 9. ötéves terv fő fel­adatát: azt, hogy a népgaz­daság fejlesztését mind tel­jesebben az életszínvonal emelése érdekeinek rendel­jék alá. FRANZ MUHRI, az Oszt­rák Kommunista Párt elnö­ke kijelentette: — A Szovjetunió a béke legfontosabb tényezője, a nemzetközi küzdőtéren a bé­kéért, a nemzeti független­ségért, a demokráciáért és a szocializmusért harcoló erők legfőbb támasza.­­ Ennélfogva az a nyi­latkozatunk, hogy a barátság és a szolidaritás a szocializ­mus első országával pártunk legfontosabb alapelve volt és lesz ezután is, maradéktala­nul összhangban áll saját hazánk nemzeti érdekeivel. JORGE COLLE CVETO, a Bolíviai Kommunista Párt központi bizottságának első titkára hangsúlyozta, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa előmozdítja a nemzetközi kommunista mozgalom egye­­ségének erősödését. A Szovjetunió intő áldozatot hozott az emberiségért MEIR VILNER, az Izraeli Kommunista Párt központi bizottságának főtitkára kije­lentette, hogy az izraeli kor­mánykörök és cionista veze­tők „fékevesztett szovjetel­lenes propagandát folytat­nak". Ezzel bemocskolják a hitlerista fenevadak által megsemmisített hatmillió zsidó emlékét és az imperia­lista államok legagresszí­­vebb, legreakciósabb köreivel fognak össze”.­­ Ámde sem ők, sem ame­rikai gazdáik nem tudják kitörölni a népek emlékeze­téből azt a feledhetetlen tényt, hogy a Szovjetunió döntő szolgálatot tett az em­beriség megmentéséért a ná­ci barbároktól, így sokmillió zsidó megmentéséért is. Az Izraeli Kommunista Párt kezdettől fogva határo­zottan küzd a háború és a megszállás ellen­­, jelen­tette ki a szónok. Ezzel — folytatta — mind internacio­nalista, mind hazafias köte­lességünket teljesítjük. Wilner rámutatott arra, hogy a közös ügynek nagy kárára van a kínai vezetők szovjetellenes, megosztó po­litikája. „Saját tapasztala­tunkból tudjuk, mennyire fontos közös harcunk szem­pontjából a nemzetközi kom­munista és minden imperia­listaellenes mozgalom egy­sége és milyen káros és ve­szélyes a nacionalizmus, a „baloldali” és jobboldali re­­vizionizmus és a szovjetelle­­nesség." A délutáni ülésen 115 tagú bizottságot választottak a Szovjetunió 1971—75-i nép­gazdaság-fejlesztési tervének irányvonal-tervezetével kap­csolatos módosítások és ja­vaslatok megvitatására. Az SZKP XXIV. kongresz­­szusa ma folytatja munká­ját. 1971. április 8., csütörtök A magyar küldöttség Csillagvárosban MOSZKVA Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Rapai Gyula, az MSZMP KB tagja, hazánk moszkvai nagykövete, az SZKP XXIV. kongresszusán részt vevő magyar pártkül­döttség tagjai szerdán láto­­gatást tettek Csillagvárosban, ahol a szovjet űrhajósok él­nek és dolgoznak. A magyar vendégek meg­tekintették Csillagváros ne­vezetességeit, felkeresték a Jurij Gagarin Múzeumot, s levetítették nekik „A mi Ga­­garinunk” című filmet, amely a világűr úttörőjéről készült. A múzeum emlékkönyvébe Kádár János a következőket jegyezte be: „Tiszta szívem­ből minden jót, újabb sike­reket kívánok a szovjet űr­hajósoknak, oktatóiknak és parancsnokaiknak tevékeny­ségükhöz, amely a szovjet nép, minden nép, az egész emberiség javát szolgálja.’’ Kádár Jánost és Rapai Gyulát Georgij Beregovoj, Andrijan Nyikolajev és Pa­vel Popovics űrhajós vezet­te körül Csillagvárosban. A vendégeket elkísérte Vlagyimir Kirillin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese és Pavel Ku­­tahov légimarsall, a Szovjet­unió honvédelmi miniszteré­nek helyettese. (MTI) /Javaslom, hogy terveink megvalósítása céljából szavazatukat a népfront jelöltjére adják” (Folytatás az 1. oldalról.) gépgyár szociális ráfordítá­sokra és juttatásokra az el­múlt három év alatt majd­nem 8 millió forintot költött Ezek az adatok a fejlődésnek csak töredékét bizonyítják, de ismeretük nélkül is meg­győződhetünk eredményeink­ről. Csak arra kell gondolnia mindenkinek, hogy az elmúlt öt év alatt mennyit javultak életkörülményei. — Nemzetközi kapcsola­tainkat vizsgálva joggal el­mondhatjuk — folytatta be­szédét Horváth elvtárs —, hogy népünk meglelte honát a szocializmust tépí­tő Magyar Népköztársaságban. Külpoli­tikánkban következetes elvi internacionalista politikát folytatunk, szolidárisak va­gyunk az igazságukért, sza­badságukért harcoló népek­kel, és külpolitikai tevékeny­ségünk is szélesedett, elmé­lyült. Az eredmények ismerteté­se után Horváth Imre a Ha­zafias Népfront célkitűzései­ről beszélt. — Az MSZMP X. kong­resszusa népünk helyeslésé­től kísérve határozta meg fejlődésünk további irányát. Sikeres építőmunkánk egyik legfontosabb feltétele a nép hatalmának további erősíté­se, a szocialista demokrácia kiszélesítése. Céljaink valóra váltásához népünk cselekvő részvételére van szükség. Ismertette IV. ötéves ter­vünk jellemző adatait, hang­súlyozta, hogy a következő öt évben az egy személyre jutó nemzeti jövedelem 750- ről 1000 dollárra fog emel­kedni Rittért megyénk és Mosonmagyaróvár várható fejlődésére is. Elmondotta, hogy számottevő mértékben fog fejlődni megyénk ipara. A Magyar Vagon- és Gép­gyárban befejeződik a jár­műprogram megvalósítása, a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­­dasági Gépgyárban nagy so­rozatban fognak készíteni to­­jóházaikat, textilipari üzeme­ink még korszerűbb gépeket kapnak, tovább fejlesztik a Soproni Sörgyárat, a Győri Szeszgyárat és Csornán sajt­gyár épül. A következő öt évben megyénkben 18 500 la­kást építenek, ebből 1500-at Mosonmagyaróváron. Meg­­kezdődik a mosonmagyaróvá­ri művelődési otthon építése és befejeződik a városi kór­ház bővítése is. Horváth Imre ezután ha­zánk külpolitikájáról beszélt. Hangsúlyozta együttműködé­sünket a szocialista tábor or­szágaival, elsősorban a Szov­jetunióval. Elmondotta, hogy támogatjuk a fejlődő orszá­gokat és a kapitalista orszá­gok munkásosztályának har­cát. Majd így fejezte be: — Terveinket azonban csak akkor tudjuk megvalósítani, ha mindenki tudása, tehetsé­ge legjavát nyújtva, becsüle­tesen dolgozik. Ehhez kívá­nok önöknek sok sikert, erőt, egészséget, és javasolom, hogy terveink megvalósítása céljából szavazatukat a nép­front jelöltjére adják. (szy) Példátlan merénylet Jugoszlávia svédországi nagykövetsége ellen STOCKHOLM Merényletet követtek el szerdán reggel Jugoszlávia stockholmi nagykövetsége el­len. Két fegyveres ismeretlen hatolt be a követség épületé­be, ahonnét nem sokkal ké­sőbb heves lövöldözés zaja hallatszott ki. A rendőrség azonnal a helyszínre sietett. A merénylők — feltehetően horvát nacionalisták — há­romnegyed órán át a rend­őröket is sakkban tartották, mielőtt megadták volna ma­gukat. Rolovics nagykövetet három golyóval a testében szállítot­ták kórházba. A fején, a gyomrán és a lábán sérült meg. Állapota súlyos. A nagykövet titkára és a kö­vetség egyik nődolgozója is lövést kapott és kórházba ke­rült. Mint később kiderült, a két fegyveres útlevélkérelem ürü­gyével hatolt be a nagykö­vetségre. Elbarikádozták ma­gukat a nagykövet irodájá­ban, akit túszként fogva tar­tottak. A rendőrségnek vé­gül sikerült rávennie őket, hogy engedjék el sebesült foglyukat és letartóztatta őket. ★ A stockholmi kórház szer­dén este kiadott jelentése szerint rosszabbodott Valdi­­mir Rolovics jugoszláv nagy­követ állapota, akinek fejé­ből háromórás műtéttel eltá­volítottak két 7,65 kaliberű revolvergolyót. A nyomozást vezető svéd rendőrfelügyelő elmondotta, hogy Barisics és Brajkovics, a két merénylő mellett őri­zetbe vettek egy harmadik terroristát is, Ante Sztojano­­vot A rendőrség megállapítá­sa szerint Barisics 1970. ja­nuárjában érkezett Jugoszlá­viából Svédországba, Brajko­vics pedig Göteborgból érke­zett Stockholmba. Ante Szto­­janov útleveléből kiderült, hogy mielőtt Svédországba jött volna, Franciaországban élt. Február 10-én horvát usz­tali terroristák már követtek el hasonló akciót a göteborgi jugoszláv konzulátus ellen. Az esetet követően a jugo­szláv nagykövetség a svéd kormányhoz fordult és foko­zott védelmet kért a horvát nacionalisták terrorista ak­ciói ellen. (Reuter, AP, AFP, UPI, MTI)

Next