Kisalföld, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
1971. április 8., csütörtök Visszaesés és fejlődés a soproni járás üzemeiben A Soproni Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága nemrég megvizsgálta a járásban levő üzemek eredményeit, tevékenységét, a dolgozók szociális körülményeit. A járás területe 1969. október 1- én megnövekedett, így újabb üzemek is kerültek a járásba Most ott működik a Petőházi Cukorgyár, a Fertőszentmiklósi Nádüzem, három téglagyár és három kisipari szövetkezet. A megnövekedett járás üzemeiben csaknem 3000 ember dolgozik. Ha az utóbbi néhány évet vesszük alapul, kiderül, hogy az üzemek és a szövetkezetek termelése alig növekedett: 1966-ban 331 millió forint értéket termeltek, 1969-ben 548 millió forint értékűt. A fejlődés három év alatt 3,2 százalékos. (Az országos fejlődés évi 6 százalék.) A Petőházi Cukorgyár 20 millió forinttal, a három téglagyár 3,2 millió forinttal kevesebb termelési értéket állított elő 1970-ben, mint három évvel ezelőtt. A csökkenés oka a cukorgyárban az, hogy évről évre — jelenleg is — csökken a cukorrépa termesztése. A téglagyáraknál a visszaesés legfőbb oka: a munkaerőhiány. A munka nehéz, a bérek alacsonyak, a szociális létesítmények kezdetlegesek, így, aki csak teheti, másutt vállal munkát még akkor is, ha kilométereket kell utaznia lakhelyétől a munkahelyig. Hiba az is, hogy a téglagyárakban alacsony a műszaki színvonal. A hiányosságok sok gondot okoznak a termelésben. A járásban levő üzemek közül dicséretesen fejlődött az elmúlt években a Lövői Késgyár, a Fertőszentmiklósi Nádüzem és a Fertődi Építőipari Szövetkezet. A három üzemben az elmúlt három év alatt 45 millió forinttal emelkedett a termelési érték. A nádüzem exportja is fejlődött: a megtermelt áruk 55,5 százalékát exportálja. Séta kiskabátban. (X. 2. felv.) Játszótér kicsiknek, napközi az öregeknek Ropszli és a társközségek kilenc éve Négy évvel ezelőtt, a legutóbbi tanácsválasztást megelőző jelölőgyűléseken sok jogos kérés hangzott el: az óvodában korhadt a padló, javíttassa meg a tanács. Kicsi az iskola, bővítesd kellene, hiszen Sopronnémetiből is oda járnak a gyerekek. Kevés a beton gyalogjáró. Mi valósult meg a kérésekből? A tanácsnak kevés pénzből kellett jól gazdálkodnia. Négy évvel ezelőtt az egész évi bevétel 177 778 forint volt. A lakók azonban többre vágytak, de nemcsak sürgették a tanácsot a kérések megvalósítására, hanem segítették is. Társadalmi munkájuk értéke 70 000 forint volt. Ennek java részét a gyalogjáró építésénél végezték Bogyoszlón és Potyondon is. Felépítették továbbá a ravatalozót, és gömbruhakral ültették be a falu utcáit. A tanács az 1967. évi bevétel egy részét az iskola bővítésére tartalékolta, így 1968-ban megkezdődhetett az építkezés. A lakók 20 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek az alapozásnál. Amikor ezt befejezték, a bogyoszlói óvodánál segítettek. A községfejlesztésre szánt összeg 1969-ben az iskola építésére kellett. De még így is kevés volt a pénz. A Csornai Járási Tanács V. B. a nagy társadalmi összefogás láttán, és mert Valóban nagy szükség van az iskola bővítésére, 350 000 forinttal segített. Amíg a szakiparosok az iskolán dolgoztak, a lakók a községeket szépítették, virágágyakat készítettek. Munkájuk értéke 66 000 forint volt. Tavaly július 1-én a bogyoszlói tanács közös községi tanáccsá lett, mert társközséget kapott, Jobaházát. A lakók kérésére a tanács az eredeti községfejlesztési tervet valósította meg. Útépítésre és útjavításra Bogyoszlón és Jobaházán 86 000 forintot költött. A lakók 35 000 forint értékű társadalmi munkával segítettek. Jobaházán ugyanabban az évben megkezdődött az óvoda felújítása és az utcák szépítése, parkosítása. A két munka elvégzése 22 001 forintba került. A Bogyoszlói Általános Iskola két új tantermének befejezésére 70 000 forintot adott a tanács. A maradék pénzből a potyondiak kérésére kerítést építtetett a művelődési ház köré. Nem óriási beruházások ezek. A három község lakói mégis örülnek, hiszen ha a négy évvel ezelőtti kéréseket tekintik, kiderül, hogy a tanács túlteljesítette „ígéretét”. Ehhez azonban nagyban hozzájárultak a lakók is, önzetlen társadalmi munkájukkal. A nemrég lezajlott jelölőgyűléseken ismét sok kérés hangzott el: — Még mindig rosszak az utaik és kevés a gyalogjáró. Jobaházán három új családi házban még nincs villany. Potyondon rossz az egyetlen közkút. Az egészségház egy nedves, vizes, egészségtelen helyen tart szolgálatot. Megannyi kérést megannyi jogos igény. Hogyan valósítható meg? A közös községi tanácson az elgondolások máraalakultakk. Eszerint az idén Bogyoszlón házat vásárol a tanács. Azt felújíttatja és odaköltöztet az egészségházat. A terhestanácsadás és a gyermekgondozás is ott lesz. Jobaházán és Potyondon javítják az utakat, és járdákat építenek. Jobaházán a három új családi ház is kap villanyt. Potyondon felújítják a közkutat Az általános iskolások Bogyoszlón gyalkorlókertet és tornaudvart kapnak. A politechnikai műhely építése megkezdődik. A sportolóknak felépül az öltöző és mosdó. A helyi termelőszövetkezet megígérte, hogy társadalmi munkában segít. Mind a három községben autóbuszvárót is építtet a tanács. A tervezésnél az apróságokra és az öregekre is gondolnak: a gyermekeknek a templom mögötti téren játszóteret alakítanak ki hintákkal és homokozóval. Az egyedülálló öregeknek pedig napközi otthont terveznek. A lakók szikezik községüket. Nem vándorolnak onnan el. Ezt bizonyítja, az is, hogy az elmúlt kilenc év alatt csak Bogyoszlón 47 új családi ház épült, hatnak az építése pedig befejezés előtt áll. KISALFÖLD A közöst nem gátolja HÁZTÁJI 1971-BEN Az idő végül is bebizonyította, hogy nagyszerűen megfér egymás mellett a kettő: a közös és a háztáji. A komolyan vett háztáji gazdálkodás megyei szinten is számottevő húsmennyiséggel járul hozzá a lakosság ellátásaihoz. Tavaly a megye háztáji gazdaságai 218 millió forint értékben adtak el sertést és szarvasmarhát, vagyis a messze sertés-, szarvasmarha felvásárlásának csaknem 30 százalékát a háztájiban állítják elő. Gátolja ez az arány a közös gazdaságok erősödését? Ezt ma már senki sem állítja, a szövetkezetek fejlődése is megcáfolná az aggályoskodót. Hogy keményen meg kell dolgoznia annak, aki háztáji állatot tart? Bizony a falusi fiatalok nem véletlenül mondanak le erről a vesződségről. Nézzük például Dör községet, ahol nem ritka a háztáji istállókban az öt—hat szarvasmarha! Habár itt általános vélemény, hogy sertéssel bajlódni jobban megéri, elsősorban éppen azért, mert nem kell annyit bajlódni vele. A dériek mégis kitartanak a szarvasmarha mellett, mert szeretik. A községi tanács és a tsz évek óta erőslködik, hogy összejöjjön a háztájiból egy csordára való koca (60—80), mert ennyinek kifizetődő a kondástartás. A tsz legelőt is adna, sőt nemrég búgatott süldőket juttattak ki a háztájiba, hogy gyarapítsák a kocalétszámot. Eredménytelen próbálkozás maradt. Érdekesség még ebben a faluban, hogy amíg régente a gyerekeik nem a kutyáktól féltek, hanem a gúnároktól, mert olyan sok volt, ma az egész faluban egyetlen gúnár van és két tojó liba, az is Varga Józseféknél. A libákat őrizni kell, a mai falusi gyerek pedig nyáron a Balatonra megy, táborozni megy, de semmiképpen sem fogják libapásztorkodásra. „Hadd menjemek, mi úgyse mehettünk” — hallani az öregektől a bölcs érvet. ★ Pemeczky Gyuláék háztájija átlagos szánt a faluban. Az asszony nemrég lépett be a tsz-be, mivel a harmadik gyerek is lassan iskolás korba kerül. Szarvasmarhából hetet tartanak: két tehenet, két szopós bákaborjút, két üszőt és egy bikát, az már olyan 400 kilós, augusztusban, szeptemberben eladásra érik. Mind a két üszőt leszerződték, az egyik vemhes. Szálas takarmány van elég a rétekből, az árokpartokról, pillangóst a végzett munka arányában juttat a tsz. Az ablak nagy részét a háztáji földön termelik meg. Mivel a szálast lábon méri ki a tsz, a tagra vár a kaszálás, begyűjtés. Ha összeadnánk az errbe „lopott” órákat, éveken át 20—30 munkanapot tesz rá csak a háztájinak szükséges szálas kaszálása, behordása. Persze, ilyenkor a család apraja nagyja összesegít. A gazda hajnal négy órakor kel a marhákhoz, fél nyolc is elmúlik, mire ki trágyáz, almol, etet. Délután ezt újra kezdi. Durván, számolva, a takarmányföltség —két év,, mire elkészül az állat — 10 000 forint körül alakul. A szövetkezeten keresztül adhatja el az állatot, a nagyüzemi feláron 50—50 százalékos arányban osztozik a tsz és a háztáji tenyésztő. A felvásárlási ár természetesen a minőség szerint nő vagy csökken, vesződni úgy érdemes, ha elsőrendű minőséget ér el a gazda, ez főleg a takarhiányozástól függ. Hogy Perneczkyék mennyire szákítalnak? A bikáért 15 000 forint körül, az üszőért 15—16 000 forint. Az élőmunka értékét nem számolják, ha a haszon alakulásáról van szó, csak amynyit mondanak: meg kell érte dolgosaid. ★ Igen, a sertésekkel lényegesen kevesebb a gond. Hatot nevelnék, ebből négyet eladásra, kettő kell a családnak. Van a faluban olyan, aki évente tíz sertésre is szerződik. Egy-egy etetésre tíz percet számolnak, akárhogyan is vesszük, naponta félóráiból kifutja. Könnyebbség, h hogy a szövetkezet segítségével táphoz juthat a gazda, süldőtápot vásárolnak. Átlag, szám a délt háztáji gazdaságokból: egy kiló hús előállításához 4 kiló abrakot számolnak. Később, amikor már híziótápra lenne szüksége az állatnak, a süldőtáphoz gazdasági abrakot kevernek. Az eladási ár kilónként 23 forint. Ha bőven számolják is a takarmányozási költséget, megéri. Mégis a szarvasmarha mellett maradnak, hagyomány, kínálkozó lehetőség a határ adottságaiból. Ma is jól ápolt hagyomány és főleg hasznos ez az ápolási kedv. tsz. ". Válasz pártmunkások kérdéseire Miért változnak az árak? . A szocializmus építésének egyik legfontosabb feladata az, hogy jó termelékenységgel az életszínvonal mind dinamikusabban növekedjék. Ez a törekvés következetesen megvalósul. Az is bizonyítható, hogy miközben az elmúlt öt esztendőben évenként átlagosan egy-másfél százalékos árszintemelkedés mutatkozott, közben a reálbér a tervezettnek megfelelően növekedett. A III. ötéves terv adataiból ismert, hogy 1966—1970-ig a dolgozók reálbére 18 százalékkal emelkedett. Hosszan lehetne sorolni a legkülönbözőbb áruféleségeket — főleg fontos háztartási berendezéseket, gépeket—, amelyek forgalma gyorsan nőtt: öt év alatt hazánkban a kiskereskedelmi áruforgalom 53 százalékot emelkedett. Az árak és az életszínvonal alakulásáról kételyeket tartalmazó kérdések mégis újra és újra elhangzanak. Vajon mivel magyarázható a dolgok meg nem értése? Bizonyosan több oka van, közülük egynéhányat igyekszünk felsorolni. Pártunknak és irományunknak a marxil leniai közgazdasági tudománnyal megalapozott, őszinte, nyílt árpolitikáját a lakosság egy része tévesen értelmezi. Ebből fakad az a kívánság, hogy mindig minden terméknek fix ára legyen. Ez egy sor terméknél nem lehetséges. A gyümölcs és zöldség, valamint az abból készült élelmiszerféleségek termelési költsége erősen függ az időjárástól. Ha kedvező az időjárás, csökken az önköltség, és megnő a kínálat. Ilyenkor alacsony ár alakul ki. Amikor azonban a dolog fordítva történik, a gyümölcs- és zöldségárak kisebb-nagyobb arányban emelkednek. A növénytermesztés és állattenyésztés természetesen hatást gyakorol számos ipari ágazatra is. Az is előfordul, hogy a külsőleg hasonló termék új sorozatának minősége, tartóssága, teljesítőképessége javul. A termék önköltsége is emelkedik. Ez esetben a felületen mutatkozó új, magasabb ár nem áremelkedés, hanem megalapozott, valóságos ár. Hazánk nemzeti jövedelmének 40 százaléka a külkereskedelem útján realizálódik. Az ipar a nyersanyagszükségletének tekintélyes részét külföldről vásárolja. (A nyersanyagért cserébe kész terméket exportálunk.) És amikor az import nyersanyagárak emelkednek, s ez gyakran elkerülhetetlenül mutatkozik a kiskereskedelmi fogyasztói árakban is. Igaz, tapasztalható az is, bár ritkábban, hogy az ár azonos marad, de a minőség romlik. Vagy előfordul, hogy a termék új elnevezéssel, indokolatlanul magasabb áron kerül a fogyasztóhoz. A lakosság nagy részében furcsa kettősség tapasztalható. Amikor a saját vállalata próbálkozik nagyobb nyereséget elérni áremeléssel is, nem történik a dolgozó részéről észrevétel. De amikor az esetleges nagyobb nyereségből vevőként a saját maga termelte áruért kell többet fizetnie, azonnal kifejti nemtetszését. Sajnos, a népgazdasági szemléletet (nem is ritkán) „elnyomja” a vállalata, illetve egyéni érdek szűk látókörű értelmezése. A legfontosabb annak felismerése, hogy mint mindenben, a gazdasági életben is részletekből áll össze a fejlődő egész. A „részleteken” értjük az egyes gyárak magas színvonalú, politikailag képzett gazdasági vezetését, a tervszerűség fejlesztését, a jó minőséget, a gazdag választékot. Ahol e feltételek együttesen kibontakoznak, ott a vállalati ármechanizmus jól alkalmazkodik a népgazdasági terv szolgálatával együtt a fogyasztói érdekeltséghez is ! Egymagában a legjobb szándék sem elegendő. Hatásos, fegyelmezett, termelékeny munkára van szükség. Azt is fontos felismerni, hogy a reálbérek és természetesen a reáljövedelmek ütemes, gyors növekedésének nem feltétele, hogy minden terméknek az ára egyszer és mindenkorra változatlan legyen. A fő törekvés az, hogy a tömegfogyasztási eszközök, köztük a legfontosabb élelmezési és ruházati cikkek árai ne emelkedjenek. Ám azt is szükséges megérteni, hogy a már említett okok hatására az áremelkedésnek is lehetnek elfogadható okai. Bizonyosan az a termelő és értékesítő vállalat cselekszik helyesen, amelyik a társadalmi haladás szolgálatában nagyfokú termelékenységgel, kiváló minőségű áruk forgalmazásával, az önköltség csökkentésével úgy növeli a gazdaságosságot, hogy közben ármérséklést is tud eszközölni. „A termelő és a kereskedelmi vállalatoknak és felügyeleti szerveiknek — olvasható a X. kongresszus határozatában — nagyobb gondot kell fordítaniuk a párt és a kormányzat gazdaságpolitikájával összhangban levő,árpolitika érvényesítésére a mindennapi életben. Esetenként árrendezésre van szükség. A fix áras termékeknél ez központi döntésekhez kötődik, más cikkeknél a vállalatok, trösztök, minisztériumok intézkedése szükségesek. Helyeselve a vállalatok jogosultságát a többletnyereségre, ha ezt a társadalmi érdekekkel összhangban érik el, nem engedhető, meg azonban az, hogy egyes vállalatok a költségek csökkentése, a munka jobb megszervezése, a fölösen lekötött adminisztratív vagy egyéb munkaerők felszabadítása helyett a rezsiköltségek duzzasztásával és az árak emelésével jussanak többletbevételhez, károsítva a lakosságot és a népgazdaságot.” A pártmunkások kérdésére válaszolva helyes utalni a határozatnak arra a gondolatára, hogy éppen a társadalom fejlesztése céljából esetenként átrendezésre is szükség van. Ezt azonban semmiképpen sem helyes úgy felfogni, hogy az csak csökkenő tendenciával juthat kifejezésre. Az is világos, hogy minden megalapozatlan áremelkedés politikailag is káros. Az indokolatlan áremelkedés ellen politikai, gazdasági és esetleg hatósági hadakozás feltétlenül szükséges. Lónyai Sándor