Kisalföld, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
2 A Varsói Szerződés és az európai biztonság A nemzetközi jog történetében sohasem létezett olyan ténylegesen védelmi jellegű politikai-katonai szövetség, mint amilyet 1955. május 14-én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenyegető európai helyzet parancsolóan írta elő a szocialista országok erőfeszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem megszervezését. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekintetben igazolták e lépés megtételének helyességét. A Varsói Szerződés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkcióját: megbízhatóan garantálta valamennyi szerződő fél — köztük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuverenitását, függetlenségét és szabadságát. A koalíciónkban testet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világpolitikában is egyre határozottabban jelentkező katonai erőfölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agreszszív köröket a kockázatos kalandoktól, biztosította a szocializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Több mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szocialista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően bizonyították, hogy földrészünknek ebben a században élvezett aránylag leghosszabb békés időszaka elsősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának köszönhető! Ebből logikusan következik a kérdés: miért ne lehetne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító okmányban kimondták: „Ha létrejön az európai kollektív biztonsági rendszer, és e célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak — a jelen szerződés az általános európai szerződés érvénybelépésének napján érvényét veszti!”. A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig célnak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerül elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO-ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A Politikai Tanácskozó Testület 1966-i, bukaresti, az 1969-i, budapesti, az 1970-i, berlini és az 1972-i, prágai ülésein mindvégig az általános biztonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes, békés egymás mellett élést szabályozhatnák. Minden további előrelépéshez azonban az szükséges, hogy a két szemben álló koalícióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind vonzóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, következetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépésére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Ebben az összefüggésben — számolva azzal, hogy a NATO-t egyelőre nem akarják megszüntetni, sőt növelik katonai erejét — a Varsói Szerződés tagállamai sem engedhetik meg maguknak közös védelmi potenciáljuk gyengítését. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban — a jövőben is teljesítenie kell az európai és a világbékét védelmező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt néphadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív részvételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai biztonságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy megfelelően erősítsük szocialista államunk békepolitikáját, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a testvérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes Kiosztották a XIII. miskolci filmfesztivál díjait A XIII. miskolci filmfesztivál Tóth Józsefnek, az FMT vezető titkárának zárszavával fejeződött be tegnap délután 6 órakor Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A Nemeskürti István elnökletével működő zsűri a SZOT- fődíjat Mészáros Mártának „A Lőrinci fonóban” című filmjéért ítélte oda. Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagydíját a „Soroksári út 160.” című alkotásáért Zolnai Pál kapta. A „Belfasti jelentés” című alkotásáért Sugár András és Mártas Mihály nyerte el Miskolc város nagydíját. A TIT díját „Gékény és olaj” című filmért Lakatos Vince kapta. Az egyes kategóriákban a következő filmek és alkotók kaptak díjat: Mozifilmek kategória: 1. dokumentum — riportfilm: Tisztelt Cím (Gyarmathy Lívia), 2. népszerű tudományos film: Hermann Ottó: Népi halászat (Kiss József), 3. animációs film: A fegyver (Macskássy Gyula — Várnay György), 4. híradó: Balatoni zöldség (Magyar József). A tévéfilmek kategóriájában: Társbérlőnk az ecetfa (Oláh Gábor), A pusztai faragóember (Rácz Gábor), Századunk, XVIII. Macska-egér háború (Bokor Péter), Házibuli Rómában (Edelényi János — Róbert László). A tévéhíradó kategóriájában a BKV 71’ (Baló Gábor). Foglalkozása esztergályos (Bán János). A legjobb operatőrnek járó díjat Rák József a Hímszarvas fényképezéséért kapta. A magyar filmkritikusok díját Eck T. Imre, Romantika nélkül című filmjének ítélte a testület. A XIII. miskolci filmfesztivál értékelésére a jövő héten visszatérünk. KISALFÖLD Heves harcok Indokínában A dél-vietnami Huétől északra és délre szombaton változatlanul heves harcok folytak. Az amerikai légierő vadászbombázói a várostól 9 kilométerre délre napalmbombákat szórtak le. Quang Tri tartomány térségében, amelynek székhelyét a népi erők május 1-én foglalták el, a saigoni kormánycsapatok — az UPI jelentése szerint — újra ellenőrzésük alá vontak három falut. A hadműveletet amerikai helikoptereken odaszállított 1700 kormánykatona hajtotta végre egy 550 fős szárazföldi alakulat támogatásával. A felszabadító erők viszont a központi fennsíkon Pleikutól 20 kilométerre keletre elfoglaltak egy hegyi falut. Kambodzsában a népi erők elfoglalták a fővárostól 50 kilométerrel északra fekvő Tuklakot, a kormánycsapatok megerősített állását; az ország déli részében, Takeo tartományban a kománycsapatok öt megerősített állásét vették birtokukba. Az elmúlt három hétben a kambodzsai felszabadító erők szinte teljes egészében felszabadították az ország legnépesebb tartományait: Prey Venget, Sway Rienget, Kampotot és Takeot. A VDK legnagyobb kikötővárosából, Haiphongból érkezett híreket idézve jelenti a TASZSZ, hogy a Tonkiniöbölben szombaton — több napja először — fegyvernyugvás volt. (MTI) Chile az önállósulás útján Nemzeti képviselet a kormányban (Cikkünk első részét tegnap közöltük.) Chilében továbbra is élénk a politikai élet. Január közepén pótválasztásokat írtak ki, ahol egy sor reakciós jelölt befutott. A sikeren fölbuzdulva a Nemzeti Párt azonnal támadásba kezdett, a kormány programjának teljes megváltoztatását követelte. A Népi Egység koalícióját alkotó pártok nyilatkozatot tettek közzé, amelyben hangsúlyozták, hogy a kormány a tömegek szilárd támogatását, bizalmát élvezi. Leszögezték: Jottányit sem változtatunk kormányprogramunkon, folytatjuk harcunkat! Néhány nap múltán Allende elnök átalakította a kabinallatlan erőpróbát okoz a Népi Egység kormányának az előző rezsimektől örökölt külföldi adósságok törlesztése: 3,8 milliárd dollárról van szó, melynek majdnem a fele az USA követelése. Kamatok és törlesztés címén az idén 400 millió dollárt, az ország pénzügyi bevételeinek egyharmadát kellene kifizetnie Chilének. Allende elnök nemrégi beszédében hangoztatta: készek vagyunk visszafizetni a kölcsönöket, de a hitelezők olyan határidőket állapítottak meg, amelyek veszélyeztetik a kormány gazdasági programjának teljesítését. Éppen ezért kéréssel forduletet, hogy tovább szélesítesse a kormány politikai alapját. A miniszterek beiktatásakor hangsúlyozta: Chile történetében először fordul elő, hogy a belügyminisztérium élére egy munkásember kerül. (Hernan del Canto , a szerk.) Némelyeknek nyilván aggasztó, elkeserítő, vagy dühítő tény, hogy egy munkás vezeti a belügyminisztériumot. Ezeknek is meg kell érteniük, hogy a mi kormányunk végérvényesen a dolgozók kormánya. Teljes határozottsággal, nem elsietve, de nem is halogatva, biztosítani fogjuk a parasztok, munkások, alkalmazottak, műszakiak és értelmiségiek részvételét a kormányban, valamint az egész államapparátusban.Élunk a hitelező országokhoz, hogy vizsgálják fölül a fizetési feltételeket és határidőket. Az El Siglo, a kommunista párt lapja szerint Svédország és Franciaország hajlandó elfogadni a halasztást kérő chilei álláspontot, mások aligha. Ráadásul New York állam bírósága zárolta a chilei Codelco rézkitermelő társaságnak az USÁ-ban elhelyezett tőkéit. Ez az amerikai döntés tulajdonképpen gazdasági háborús lépés, amelyet a monopóliumok azért indítottak, hogy akadályozzák Chile független fejlődését. Az Egyesült Államok akciója egyúttal gyelmeztetés a többi latinamerikai államnak is, ahol ugyancsak hatékonyan intézkedtek a külföldi monopóliumok által fosztogatott nemzeti értékek védelmére. Segít a szocialista tábor A szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió mindent elkövetnek a chilei gazdasági egyensúly segítéséért Támogatják az energiaforrások kiaknázását, a mezőgazdaság fejlesztését. Miniszterelnök-helyettesünk, dr. Tímár Mátyás 1971 őszén a többi között Chilében is járt. Tárgyalásai eredményeképpen megalakult a magyarchilei gazdasági vegyes bizottság, aláírta a magyarchilei gazdasági megállapodást, valamint a műszaki-tudományos együttműködési alapmegállapodást. Allende elnök belátható időn belül országunk vendége lesz. Chile a szocialista országokból 130 nagyszabású tervre kapott hitelt több mint 330 millió dollár értékben, méghozzá olyan könnyítésekkel és előnyös feltételekkel, amelyek világosan mutatják és bizonyítják a szocialista országok népeinek szolidaritását. Chile elindult a szocialista fejlődés, a gazdasági és politikai önállósulás útján, amelyen nemzetközi kötelezettségei tudatában a szocialista országok messzemenően segítik is. (Kulcsár) Kísérlet „gazdasági bekerítésre“ Heti világhíradó így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: Hihetetlen izgalmak jegyében telt el ez a hét. Előrejelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonájának esélyeit latolgathattuk még hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntereken elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgatva elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőinek aknazárral való elzárását. Ugyanakkor kilátásba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen az „aknapolitika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat, s így közvetve kihasson a Dél- Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szakértő leszögezi: a délvietnami nagy offenzíva megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmiszer-mennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek... (Az amerikai hadvezetés számításaira csattanós választ adtak a vietnamiak An Loc elfoglalásával.) Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonákkal, akik megpróbálták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra tévedt az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudósokig, McGovern szenátortól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazástól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp David-be, az Eisenhower—Hruscsov-találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet álláspontot. A hangsúly nemcsak az amerikai lépések elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklődés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmegegyezés. Ugyancsak ráirányult a figyelem a szovjet— amerikai külkereskedelmi tárgyalásokra. Patalicjev szovjet külkereskedelmi minisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett. A sorozatos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat. Ezt a kockázatot a Brandt-kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva álláspontjukat — a végén viszszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Barzel vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni ? A Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti öszszejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huzavonát jó irányba befolyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már parafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légi forgalom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet.) Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is. Az események krónikája: HÉTFŐ: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba. —Pataliejev szovjet külkereskedelmi miniszter az USA-ba utazott. KEDD: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását. — Közzétették az olasz választások eredményét. SZERDA: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitához, majd egy hétre felfüggesztette. — Hanoit és Haiphongot bombázta az amerikai légierő. CSÜTÖRTÖK: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agresszióról. — Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába látogatott. PÉNTEK: Bonnban parafálták a két német állam közlekedési szerződését. — Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. SZOMBAT: An Loc térségében heves harcok dúlnak. — Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal. 1977. május 14., vasárnap