Kisalföld, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

2 A Varsói Szerződés és az európai biztonság A nemzetközi jog történetében sohasem létezett olyan tény­legesen védelmi jellegű politikai-katonai szövetség, mint ami­lyet 1955. május 14-én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenye­gető európai helyzet parancsolóan írta elő a szocialista orszá­gok erőfeszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem meg­szervezését. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekin­tetben igazolták e lépés megtételének helyességét. A Varsói Szerződés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkcióját: megbízhatóan garantálta valamennyi szerződő fél — köztük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuve­renitását, függetlenségét és szabadságát. A koalíciónkban tes­tet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világ­­politikában is egyre határozottabban jelentkező katonai erő­fölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agresz­­szív köröket a kockázatos kalandoktól, biztosította a szo­cializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Több mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szo­cialista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően bizonyították, hogy földrészünknek eb­ben a században élvezett aránylag leghosszabb békés időszaka elsősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának köszönhető! Ebből logikusan következik a kérdés: miért ne lehetne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell ar­ra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító ok­mányban kimondták: „Ha létrejön az európai kollektív biz­tonsági rendszer, és e célból általános európai kollektív biz­tonsági szerződést kötnek — amire a Szerződő Felek állan­dóan törekedni fognak — a jelen szerződés az általános euró­pai szerződés érvénybelépésének napján érvényét veszti!”. A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig cél­nak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerül elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO-ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A Politikai Tanácskozó Testület 1966-i, bukaresti, az 1969-i, budapesti, az 1970-i, ber­lini és az 1972-i, prágai ülésein mindvégig az általános biz­tonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes, békés egymás mellett élést szabályozhatnák. Minden további előre­lépéshez azonban az szükséges, hogy a két szemben álló koa­lícióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind von­zóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, követ­kezetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépé­sére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Ebben az összefüggésben — szá­molva azzal, hogy a NATO-t egyelőre nem akarják megszün­tetni, sőt növelik katonai erejét — a Varsói Szerződés tagálla­mai sem engedhetik meg maguknak közös védelmi potenciál­juk gyengítését. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban­ — a jövőben is teljesítenie kell az európai és a világbékét védel­mező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt nép­hadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív részvételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai bizton­ságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy megfelelően erősítsük szocialista államunk békepoliti­káját, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a testvérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes Kiosztották a XIII. miskolci filmfesztivál díjait A XIII. miskolci filmfeszti­vál Tóth Józsefnek, az FMT vezető titkárának zárszavával fejeződött be tegnap délután 6 órakor Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központ szí­nháztermében. A Nemeskürti István elnök­letével működő zsűri a SZOT- fődíjat Mészáros Mártának „A Lőrinci fonóban” című film­jéért ítélte oda. Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye nagydíját a „Soroksári út 160.” című alkotásáért Zolnai Pál kapta. A „Belfasti jelen­tés” című alkotásáért Sugár András és Mártas Mihály nyerte el Miskolc város nagy­­díját. A TIT díját „Gékény és olaj” című filmért Lakatos Vince kapta. Az egyes kategóriákban a következő filmek és alkotók kaptak díjat: Mozifilmek kategória: 1. dokumentum — riportfilm: Tisztelt Cím (Gyarmathy Lí­via), 2. népszerű tudományos film: Hermann Ottó: Népi halászat (Kiss József), 3. ani­mációs film: A fegyver (Macs­­kássy Gyula — Várnay György), 4. híradó: Balatoni zöldség (Magyar József). A tévéfilmek kategóriájá­ban: Társbérlőnk az ecetfa (Oláh Gábor), A pusztai fara­góember (Rácz Gábor), Szá­zadunk, XVIII. Macska-egér háború (Bokor Péter), Házi­buli Rómában (Edelényi Já­nos — Róbert László). A tévéhíradó kategóriájá­ban a BKV 71’ (Baló Gábor). Foglalkozása esztergályos (Bán János). A legjobb operatőrnek járó díjat Rák József a Hímszarvas fényképezéséért kapta. A magyar filmkritikusok díját Eck T. Imre, Romantika nélkül című filmjének ítélte a testület. A XIII. miskolci filmfesz­tivál értékelésére a jövő hé­ten visszatérünk. KISALFÖLD Heves harcok Indokínában A dél-vietnami Huétől északra és délre szombaton változatlanul heves harcok folytak. Az amerikai légierő vadászbombázói a várostól 9 kilométerre délre napalm­bombákat szórtak le. Quang Tri tartomány tér­ségében, amelynek székhelyét a népi erők május 1-én fog­lalták el, a saigoni kormány­csapatok — az UPI jelentése szerint — újra ellenőrzésük alá vontak három falut. A hadműveletet amerikai heli­koptereken odaszállított 1700 kormánykatona hajtotta vég­re egy 550 fős szárazföldi alakulat támogatásával. A felszabadító erők viszont a központi fennsíkon Pleiku­­tól 20 kilométerre keletre el­foglaltak egy hegyi falut. Kambodzsában a népi erők elfoglalták a fővárostól 50 ki­lométerrel északra fekvő Tuklakot, a kormánycsapatok megerősített állását; az or­szág déli részében, Takeo tar­tományban a kom­ánycsapa­tok öt megerősített állásét vették birtokukba. Az elmúlt három hétben a kambodzsai felszabadító erők szinte tel­jes egészében felszabadították az ország legnépesebb tarto­mányait: Prey Venget, Sway Rienget, Kampotot és Takeot. A VDK legnagyobb kikötő­városából, Haiphongból érke­zett híreket idézve jelenti a TASZSZ, hogy a Tonkini­­öbölben szombaton — több napja először — fegyver­nyugvás volt. (MTI) Chile az önállósulás útján Nemzeti képviselet a kormányban (Cikkünk első részét tegnap közöltük.) Chilében továbbra is élénk a politikai élet. Január köze­pén pótválasztásokat írtak ki, ahol egy sor reakciós jelölt befutott. A sikeren fölbuz­­dulva a Nemzeti Párt azon­nal támadásba kezdett, a kor­mány programjának teljes megváltoztatását követelte. A Népi Egység koalícióját alko­tó pártok nyilatkozatot tettek közzé, amelyben hangsúlyoz­ták, hogy a kormány a töme­gek szilárd támogatását, bi­zalmát élvezi. Leszögezték: Jottányit sem változtatunk kormányprogramunkon, foly­tatjuk harcunkat! Néhány nap múltán Allen­­de elnök átalakította a kabi­nallatlan erőpróbát okoz a Népi Egység kormányának az előző rezsimektől örökölt kül­földi adósságok törlesztése: 3,8 milliárd dollárról van szó, melynek majdnem a fele az USA követelése. Kamatok és törlesztés címén az idén 400 millió dollárt, az ország pénz­ügyi bevételeinek egyharma­­dát kellene kifizetnie Chilé­nek. Allende elnök nemrégi beszédében hangoztatta: ké­szek vagyunk visszafizetni a kölcsönöket, de a hitelezők olyan határidőket állapítot­tak meg, amelyek veszélyez­tetik a kormány gazdasági programjának teljesítését. Éppen ezért kéréssel fordu­letet, hogy tovább széles­í­tesse a kormány politikai alapját. A miniszterek beik­tatásakor hangsúlyozta: Chile történetében először fordul elő, hogy a belügyminisztéri­um élére egy munkásember kerül. (Hernan del Canto , a szerk.) Némelyeknek nyil­ván aggasztó, elkeserítő, vagy dühítő tény, hogy egy munkás vezeti a belügyminisztériu­mot. Ezeknek is meg kell ér­teniük, hogy a mi kormá­nyunk végérvényesen a dol­gozók kormánya. Teljes hatá­rozottsággal, nem elsietve, de nem is halogatva, biztosítani fogjuk a parasztok, munká­sok, alkalmazottak, műszaki­ak és értelmiségiek részvéte­lét a kormányban, valamint az egész államapparátusban.É­lunk a hitelező országokhoz, hogy vizsgálják fölül a fize­tési feltételeket és határidő­ket. Az El Siglo, a kom­munista párt lapja szerint Svédország és Franciaország hajlandó elfogadni a halasz­tást kérő chilei álláspontot, mások aligha. Ráadásul New York állam bírósága zárolta a chilei Co­­delco rézkitermelő társaság­nak az USÁ-ban elhelyezett tőkéit.­­ Ez az amerikai dön­tés tulajdonképpen gazdasá­gi háborús lépés, amelyet a monopóliumok azért indítot­tak, hogy akadályozzák Chile független fejlődését. Az Egye­sült Államok akciója egyúttal gyelmeztetés a többi latin­­amerikai államnak is, ahol ugyancsak hatékonyan intéz­kedtek a külföldi monopóliu­mok által fosztogatott nemze­ti értékek védelmére. Segít a szocialista tábor A szocialista országok, első­sorban a Szovjetunió min­dent elkövetnek a chilei gaz­dasági egyensúly segítéséért Támogatják az energiaforrá­sok kiaknázását, a mezőgaz­daság fejlesztését. Miniszter­elnök-helyettesünk, dr. Tí­már Mátyás 1971 őszén a töb­bi között Chilében is járt. Tárgyalásai eredményekép­pen megalakult a magyar­­chilei gazdasági vegyes bi­zottság, aláírta a magyar­­chilei gazdasági megállapo­dást, valamint a műszaki-tu­dományos együttműködési alapmegállapodást. Allende elnök belátható időn belül or­szágunk vendége lesz. Chile a szocialista orszá­gokból 130 nagyszabású terv­re kapott hitelt több mint 330 millió dollár értékben, még­hozzá olyan könnyítésekkel és előnyös feltételekkel, ame­lyek világosan mutatják és bizonyítják a szocialista or­szágok népeinek szolidaritá­sát. Chile elindult a szocia­lista fejlődés, a gazdasági és politikai önállósulás útján, amelyen nemzetközi kötele­zettségei tudatában a szocia­lista országok messzemenően segítik is. (Kulcsár) Kísérlet „gazdasági bekerítésre“ H­eti világhíradó így látta a hetet hírmagya­rázónk, Pálfy József: Hihetetlen izgalmak jegyé­ben telt el ez a hét. Előrejel­zéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonájának esé­lyeit latolgathattuk még hoz­zátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszorszá­gi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Vol­tak ugyan elszórtan vélemé­nyek arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavá­gást terveznek Washington­ban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntereken elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasz­tás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgat­va elrendelte a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ki­kötőinek aknazárral való el­zárását. Ugyanakkor kilátás­ba helyezte a légi háború­nak minden eddiginél széle­sebb területre való kiterjesz­tését, a VDK területén az or­szágutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Külö­nösen az „aknapolitika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsér­tette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződése­ket és joggyakorlatot. Kato­nai célja az lenne, hogy meg­akadályozza a Vietnami De­mokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat, s így közvetve kihasson a Dél- Vietnamban harcoló szabad­ságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden kato­nai szakértő leszögezi: a dél­­vietnami nagy offenzíva megindításakor a szabadság­­harcosok vezetői nyilvánva­lóan maximális fegyver-, lő­szer- és élelmiszer-mennyisé­get halmoztak fel, utánpótlá­si gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek... (Az amerikai hadvezetés számí­tásaira csattanós választ ad­tak a vietnamiak An Loc el­foglalásával.) Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, kü­lönösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a na­pokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonák­kal, akik megpróbálták elfoj­tani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockáza­tos, kalandor útra tévedt az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudósokig, McGovern szenátortól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazás­tól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp David-be, az Eisen­hower—Hruscsov-találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készül­­­­jön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a vi­­­­lág. A Szovjetunió kormá­nyának nyilatkozata igen ha­tározottan, ugyanakkor mér­téktartóan fejtette ki a szov­jet álláspontot. A hangsúly nemcsak az amerikai lépé­sek elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támo­gatást. A szovjet kormány­­nyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátás­ba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklő­dés kísérte ilyen körülmé­nyek között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegy­verek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmeg­egyezés. Ugyancsak ráirá­nyult a figyelem a szovjet— amerikai külkereskedelmi tárgyalásokra. Patalicjev szovjet külkereskedelmi mi­nisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeménye­dett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizal­matlansági indítvány fölöt­ti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett. A soro­zatos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napi­rendjére a szovjet—nyugat­német és a lengyel—nyugat­német szerződések ratifiká­ciós vitáját, de az utolsó pil­lanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a sza­vazást, elutasítják a ratifiká­ciót ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat. Ezt a kockázatot a Brandt-kormány aligha vál­lalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminisz­ter szándéka, hog­y egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellen­zékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva ál­láspontjukat — a végén visz­­szatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Barzel vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni ? A Német Kommunista Párt el­nökségének nyilatkozata fi­gyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti ösz­­szejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huza­vonát jó irányba befolyásol­hatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel köze­lebb került a megvalósulás­hoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már pa­rafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légi forga­lom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet.) Nem lehet elég nyomatékkal hang­súlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerző­dés a két német állam kö­zött. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is. Az események krónikája: HÉTFŐ: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba. —­­Pataliejev szovjet külkereskedelmi miniszter az USA-ba uta­zott. KEDD: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását. — Közzétették az olasz választások eredményét. SZERDA: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitához, majd egy hétre felfüggesztette. — Hanoit és Haiphon­­got bombázta az amerikai légierő. CSÜTÖRTÖK: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai ag­resszióról. — Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába látogatott. PÉNTEK: Bonnban parafálták a két német állam közleke­dési szerződését. — Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződését. SZOMBAT: An Loc térségében heves harcok dúlnak. — Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal. 1977. május 14., vasárnap

Next