Kisalföld, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
1972. május 14., vasárnap Közgyűlés után: A magyar tudomány seregszemléje A Magyar Tudományos Akadémia minden évben közgyűlést tart. S mivel a tudományos kutatás hazánkban már régen kilépett az öncélúság misztikus „elefántcsonttornyából”, az Akadémia közgyűlése nemcsak a szűk szakembergárda, hanem fejlődő társadalmunk egészének az ügye is. S a mostani, 132. közgyűlés jól tükrözi azokat a változásokat, amelyeket az MSZMP X. kongresszusának a tudományra vonatkozó határozatai, a tudománypolitikai irányelvek és az akadémiai reform nyomán megvalósították a tudomány szervezésének és irányításának a módosítására. A közgyűlés első napján Erdei-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke beszámolójában rámutatott arra, hogy az Akadémia tudományos osztályának és biztonságainak legfontosabb munkája az elmúlt évben az országos távlati tudományos kutatási terv előkészítésében való közreműködés volt. Legkiemelkedőbb törekvése pedig az, hogy tevékenységüket a hazai kutatás egészére érvényesítsék. Az elmúlt évben a Akadémia tudományos testületei fokozottabban részt vettek az országos közéleti kérdések megvitatásában, ami a főhatóságokkal, társadalmi szervekkel való kapcsolatok egyre gyümölcsözőbb kiszélesedését jelentette. Köpeczi Béla főtitkár beszámolója a kutatóbázisok múlt évben lezárt hároméves tervének eredményeit ismertette a közgyűléssel, valamint azt, hogy az akadémiai reform óta eltelt időszak milyen tapasztalatokkal gazdagította az Akadémia vezetőségét a szakigazgatás belső szervezetének a megszilárdításában. Az Akadémia közgyűlésén az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese rámutatott arra, hogy államunk — lehetőségeihez mérten — nagy gondot fordít a tudományos kutatás fejlesztésére. Az elmúlt négy évben 5,5 milliárd forint jutott a kutatást szolgáló beruházásokra. 1971-ben pedig összesen 8,5 milliárd forintot fordított a népgazdaság kutatásra és műszaki fejlesztésre. Beszédében sokra értékelte azt a segítséget, amit a hazai közgazdász kutatógárdánk gazdasági rendszerünk, kidolgozásában és továbbfejlesztésében nyújtott. Az Akadémia és a tudósok mai problémáit jól tükrözte a közgyűlés további napjain az osztályüléseken elhangzott 58 tudományos előadás. Már jelezték az akadémiai reform fokozatos megvalósulását a kutatási programban, és beleilleszkedtek azokba a kutatási irányokba, amelyeket az Akadémia már régebben eldöntött, és amely eredményeire hazai viszonyok között különösen szükség van és lesz is a következő évtizedben. Az alapkutatás területén a szilárd testek — közöttük a félvezetők — fizikájának kutatása a korszerű híradástechnikai, világítástechnikai, automatizálási és számítógépipar alapja. A biológiailag aktív anyagok kutatása nélkül nem lendülhet fel a korszerű gyógyszer- és növényvédőszer-ipar. A természeti erőforrások felkutatására és feltárására irányuló munka elősegíti az ország energia- és nyersanyagbázisának további kibontakozását. A társadalmi igényeket szolgáló biológiai kutatások az életfolyamatok szabályozásának a mechanizmusára, valamint a kemizálás és a biológia alapösszefüggéseire irányulnak. Az élelmiszerellátás magasabb szintre emelését készíti elő a búza, a kukorica, a zöldség, a szőlő és a kertészeti növények termesztésének biológiai alapjaira, illetve gépesítésére vonatkozó kutatások. Különösen időszerűek az ember természeti környezetének védelmére és javítására irányuló kutatások, beleértve a lakosságnak a természetes és mesterséges környezet káros hatásától való megóvásának biológiai vonatkozásait is. A társadalmi kutatás tudományos programjában kiemelkedik a közigazgatás fejlesztésének sokoldalú tudományos vizsgálata, gazdaságpolitikánk tapasztalatainak tudományos elemzése és elgondolások kidolgozása a gazdaságpolitika hatékony továbbfejlesztése, világgazdasági prognózisok felállítása, főleg a népgazdasági tervezés tökéletesítése érdekében. De jelentősek a szocialista alkotmányfejlődés kutatásában, a tanácsi szervezet és igazságszolgáltatás vizsgálatában, valamint a szocialista vállalat tanulmányozásában elért eredmények is. Az alapkutatásokon kívül társadalmunk a termelés konkrétan megfogalmazott feladatainak megoldását is várja a tudománytól, különösen az alumíniumipar, a petrokémia, az építőipar, az automatizálás, a mezőgazdaság területén. Nem könnyűk tehát azok a feladatok, amelyek tudósaink előtt állnak a következő években. Az idei közgyűlés még csak ráirányította a figyelmet egyes megoldandó kérdésekre, a kutatási téma lezárására azonban csak ezután kerülhet sor. Meg vagyunk győződve arról, hogy a kutatók élnek a népgazdaság, a párt és a kormány által biztosított lehetőségekkel, eredményekben gazdag, sikeres kutatási évet kezdenek, és ezzel is segítik a népgazdasági tervek, célkitűzések megvalósítását, az egész nép boldogulása érdekében. Ezt szolgálta az Akadémia pénteken véget ért közgyűlése is. Horti József Drága a helyszíni közvetítés A legnépszerűbb televíziós közvetítések közé tartozik az úgynevezett egyenes adás, a helyszíni közvetítés , amikor a néző történés közben figyelheti az eseményeket. Nem véletlen tehát, hogy az egész világon valamennyi televíziós állomás igyekszik növelni az élőkapcsolások számát. A Magyar Televízió évente 7 896 240 forintot költ az intervízió keretein belül közvetítésre. A nemzetközi megállapodások értelmében 100 kilométer légvonalkénti távolságnál három perc közvetítése 20 aranyfrankba, azaz 200 forintba kerül. Ha csak egy állam akarja a szóban forgó eseményt közvetíteni, akkor teljes vonalköltséget kell fizetnie. A pár perces élőkapcsolás megteremtéséhez hozzá kell számítani az előkészületi és a bontási díjakat. A Magyar Televízió hetente négy alkalommal teremt kapcsolatot az Intervíziós központtal a Prágai Televízióval, ahonnan rendszeresen vesz át és ugyanúgy ad is anyagot. A televízió híradója egy párizsi közvetítésért percenként 1225 forintot fizet. Ez a legdrágább vonal. A legolcsóbb egy perc Prágából, ami 186 forintba kerül. A tengerentúli közvetítéseket Bécsen keresztül kapjuk. Ezekért a bécsi kapcsolási díjat — percenként 229 forintot — kell fizetni. A hazai közvetítések közül a legolcsóbb a székesfehérvári: percenként 90 forint. Legdrágább a Debrecenből, Gyuláról vagy Békéscsabáról történő kapcsolás, percenként 163 forintba kerülni. KISALFÖLDI KÉT GYŐZTES LESZ Csornán a rábaközi napokon az idén is megrendezik a megyei népi táncversenyt. A megyei Művelődési Tanácsadó mellett működő táncszakbizottság és a rábaközi napok intéző bizottsága 16 együttest hívott meg a június 18-i versenyre. A csoportok bemutatóit a Népművelési Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia szakembereiből álló zsűri értékeli. A látottak alapján két kategóriába rangsorolják az együtteseket. Az eredeti táncanyagot bemutató — úgynevezett adatközlő — és a koreográfiát táncoló — úgynevezett feldolgozó — együtteseket külön-külön díjazzák. A rábaközi napok idei népi táncversenyének két győztese lesz. HARRY GLEENNEL együtt koptattam valaha a Harvard-egyetem padjait. Ő a származása miatt került be Észak-Amerika legrangosabb intézményébe, én a fejem miatt. A két „miatt" között abban az időben — bohém idők, kamasz játékok — nem éreztem széljegyzetre érdemesítő különbséget. Egyébként Harry volt az, aki tíz dollárt érő fogadásból villamosszékké alakította át kémiaprofesszorunk katedráját. Gyilkosság nem történt, szerencsére, holott megtörténhetett volna, ismerve Harry figyelmetlen pillanatait. De ezt is megbocsátották neki, mint a többi csínytevését, amelyekben mi csak segítőtársak voltunk, mondom: Harryt a származása emelte valamennyiünk fölé. A csínytevő. . . így maradt emlékezetemben, és így élt akkor is, amikor olvastam a hivatalos lapban, hogy barátomat rakétaszakértőnek hívták meg a Pentagonba, nagy pénzért persze, hiszen Gleen mindenben szerencsés volt. Én akkor Kaliforniában töltöttem napjaimat, egy milliomos ültetvényének laboratóriumában. Aprópénzt kerestem csupán, dollárt alig. Ezért lepett meg a levél, amelyet egy szombati napon dobott be a postás az irodába, a feladóhelyén Harry címével. Mi a fene — mondtam elképedve. — Hát nem felejtett még el ez a gézengúz? A levél nagyon hivatalos hangon íródott. A közlés lényege: hallotta, mennyire lebőgtem az életben, és szívesen segítene rajtam, ha én is úgy akarom. Nevet, karriert persze, nem tud adni, de pénzt igen, és olyan munkát, amelyet nem intézetben és nem kötött munkaidőben kell folytatnom. „Van egy laboratóriumom a ház hátsó traktusában. Lombik, retorta, Bunsen-égő — szóval, ami Neked kell. És nemcsak az én dolgaimat csinálhatod, hanem — ha még van kedved valamihez — szóval értesz, ugye? A pénzed nem sok lesz, de több annál, amit most keresel: napi huszonöt dollár. Ha megfelel ölel satöbbi, satöbbi.” A levelet dühömben összegyűrtem. Később, kisimítva, egészen jónak éreztem a stílusát. Annyira jónak, hogy a táviratban, amelyet Harry címére adtam fel, csak egy szó állott: Oké. És alatta a nevem. Nyolc hónap alatt mindössze háromszor találkoztam Harryval. „Ne haragudj, öregem, de ezek a vén szipolyozók ... Hiszen tudod, hogy van ez nálunk! Fiatal fej, friss értelem. Adom, amit tudok, te meg hozzá a magadét. Nem kevés a huszonöt dollár? Toldjuk meg napi tízzel...” Még sokallottam is. Ezekért a kísérletekért ennyit? Hiszen ezt tucatjával végeztük a Harvard laborjában dollár nélkül, mit tudom, mit keresett rajtunk a professzorunk. Mondtam Harrynak is, ő csak nevetett. — A biztonság végett — mondta. — Ha kell, milliószor egymás után. Már azon a ponton voltam, hogy megmondjam neki: Húzzad vissza, pajtás, azt az újabb tízest, mert abból én semmit sem érdemiek, amikor ... Egy hétfői napon történt. „Azonnal! Sürgős!" — kettős felkiáltójel volt a levélen, amit Harrynak címeztek, de éppen elutazott, s még azt sem tudtam, hová. Feltéptem a levelet. Először csupán a szemem káprázott. Hárommillió? És újból és újból végigolvastam a magam izzadságának elismerését: „Nagyszerű siker! Nem is tudjuk, mivel honoráljuk a munkát, hiszen Mr. Gleen az éjszakáit áldozta a kutatásra, amellyel valójában megoldotta az új rakétahajtó anyag előállítását. Úgy érezzük, hogy hárommillió dollárt előlegként kiutalhatunk önnek...” Csak most kezdtem sejteni, mit oldott meg Harry, illetve oldottam meg én, valóban éjszakákat áldozva a kísérletre. S mindezt napi harmincöt dollárokért. De még nincs vége. A kísérlet befejező szakasza most folyik éppen, s ha abbahagynám, Harry sohasem tudná folytatni. És talán mások sem, nála tehetségesebbek sem. A kezem nem remegett, amikor a konnektorból kihúztam a vezetéket. A sötétkamrában (így neveztük magunk között a páncéllemez alatt fortyogó lombikok rejtekhelyét) csak egy kattanás hallatszott. Akkora csupán, mint amikor valaki a kulcsot kihúzza a zárból. Rácz Ernő Vasárnapi tárca SÖTÉTKAMRA 8251 védett építmény Százéves a magyar műemlékvédelem Magyarországon lesz az ICOMOS kongresszusa A hazai műemlékvédelem a Magyar Tudományos Akadémia archeológiai szakosztályának tevékenységével kezdődött. Pulszky Ferenc, Ipolyi Arnold és legfőképpen Henszlmann Imre, a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben sürgették országos bizottság felállítását. Száz évvel ezelőtt, 1872 tavaszán a közoktatásügyi miniszter megalakítja a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát, s a szervezet feladatává teszi a műemlékek összeírását, osztályozását és a hatósági védelem megszervezését. Az ország akkori területén 48 emléket nyilvánítottak feltétlenül megőrizendőnek. Összehasonlításul manapság 8251 építmény élvez műemléki védettséget ! „Csak úgy biztosíthatja az ország művelődésének fejlődését, ha nem vágja el a múltba vezető szálakat. Minél mélyebbre nyúlnak a gyökerek, annál biztosabban áll a jövő fája, annál több reménységünk lehet a jövő gyümölcseire" — 1919-ben Kernstok Károly így fogalmazta meg a műemlékvédelem nemzeti jelentőségét. A Tanácsköztársaság idején dr. Éber László és Lux Kálmán irányítása alatt álló Országos Műemléki Hivatal a műemlékek gondozását, fenntartását, a tudományos kutatást, felmérést és ismertetést állította tevékenységének központjába. ★ 1949-ben — az Alkotmány kihirdetése után — megszületett az új, szocialista műemlékvédelmi törvény. És ha az újjáépítés korszakában nem volt is a műemlékek helyreállítására elég anyagi eszköz, e törvény a későbbi fejlődésnek alapjává vált, s annak a tevékenységnek, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség és a Budapesti Műemléki Felügyelőség azóta is folytat. Évente félmilliárd forinttal 450—500 műemlék helyreállítására kerül sor. Budapesten pedig 80—100 épületen végeznek renoválást, rekonstrukciót. Gazdagok vagyunk-e műemlékekben, vagy szegények? Hiszen a tatár- és törökdúlás, az örökös harcok, háborúk többször is letarolták országunkat. Érdemes-e enynyit áldozni a „romokra”? Nagyon is érdemes. A műemlékek, történelmi korok hiteles dokumentumai, tudományos, kulturális értékük felbecsülhetetlen. Mint ahogy Merényi Ferenc igazgató és dr. Barcza Géza osztályvezető elmondták, a külföldi kutatók valóságos „lázba” jönnek a római kori emlékeinktől, a honfoglalás előtti, a román stílusú, a gótikus, a reneszánsz, a török kori, a barokk, a klasszicista remekeinktől, amelyek, ha nem is versenyezhetnek a spanyol, olasz, francia „óriásokkal”, mégis különös csillogású ékkövei letűnt koroknak. Világhírű alkotásunk a jáki, a nyírbátori templom, a veleméri freskók, a pécsi ókeresztény sírkamrák. Műemléki épületeink a mai élet igényeinek kielégítésére is alkalmasak: múzeumok, kultúrházak, iskolák, kollégiumok, gyermekotthonok, üdülők, szállodák, kórházak, szociális otthonok működnek bennük, a lakóépületekben pedig — a korszerűt a hagyományossal illesztve állítják helyre — emberek laknak és méghozzá nagyon otthonosan laknak. ★ Megbecsülő szót érdemelnek azok is, akik a műemlékek helyreállítását végzik. Az Országos Műemléki Felügyelőség központjában (az épület maga is műemlék, a híres Hatvany-kastély) 140 tudós, kutató, régész, tervező mérnök, restaurátor dolgozik. Az építésvezetőségeken hatvan kiválóan képzett szakember irányítja a munkát, 70 800 fizikai dolgozó segítségével. A központban 20 000 kötetes, nagy hírű könyvtár áll a kutatók rendelkezésére, rajz-, fénykép- és terv-archívumaikban a Magyarországon fellelhető összes műemlék írásos dokumentumait, terveit őrzik, és bármely pillanatban tudnak fényképet, rajzmásolatot készíteni róluk. A műemlékvédelmi jogszabályaink olyan jól alkalmazhatók, hogy csak az utóbbi két hónapban négy, műemlékekben gazdag ország kérte idegen nyelvű fordításait. Az 1965-ben a Velencében elfogadott CARTA is magyar módszert vett át. Ezért is döntött így az UNESCO keretében működő ICOMOS (A műemlékvédelem nemzetközi szervezete), hogy kongresszusát 1972. júniusában hazánkban rendezi meg. A világ minden tájáról tudóst és világhírű kutatók százait várják a tanácskozásra. Szüts Dénes Anjou-kút a XIV. századból — Visegrádon (mti Fótiks)