Kisalföld, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

A Improvizált is... /lantos István hangversenye A győri tavaszi bérlet má­sodik zongoraművészeként Lantos Istvánt hallhattuk. Beugrásszerű föllépése — Szegedi Anikó helyett jött — méltán sorakozik a megnyi­tó művészé, Lázáris Bermané mellé. Lantos István azok közé a fiatal magyar zongoraművé­szek közé tartozik, akik egé­szen váratlanul és teljes mű­vészettel jelentek meg zenei életünkben. Velük újra kellő számban képviselik a magyar előadóművészetet nemzetközi szinten is a zongoristák. Hangversenyének két csúcs­pontja volt: a műsor első fe­lében a Bartók Szonáta, a másodikban pedig a Liszt B —A—C—H fantázia és fúga. — A Bartók-szonátában a mindent értő és a mindent tudatosan játszó művész tűnt föl a hallgatóságnak. Sikerült azt is elérnie, hogy a Győrött csak tíz évvel ezelőtt bemu­tatott szonáta (M. Suhajda Mária szólaltatta meg akkor emlékezetesen szépen) nem újdonságként hatott, hanem a klasszikus művek értékével hangzott a hétfői hangver­seny hallgatósága előtt. Biz­tos stílusismerete tűnt ki a Mozart-szonátából (B-dúr, K. 570) és az előadott négy De­­bussy-prelűdből. A szünet után Liszt-művek következtek. A két Elfelejtett keringőt a „hódolatzenék” so­rozatába tartozó fantázia és fúga követte: a Bach nevének betűire írt orgonaműnek Liszt Ferenc által készített átirata. A második csúcspontja volt ez a zongoraestnek, és meg­győző bizonyítéka a fiatal művész ragyogó zongorista erényeinek. Valamikor nemcsak az or­gonista, hanem a zongoramű­vész fog­almához is hozzátar­tozott, hogy improvizálni, rögtönözni tudjon. A ver­senyművek kadenciáit illett saját rögtönzőművész­etükből megalkotni. Lantos Istvánról közismert, hogy kitűnő adott­sága az improvizálás művé­szete. Egyik szereplője volt Sopronban a rádióban is su­gárzott Rögtönzés című hang­versenynek. Ez adta az ötle­tet a győri Filharmónia Ki­rendeltség vezetőjének, hogy ráadásképpen rögtönzést kér­jen a művésztől a „Páva-dal­lamra”. A koncertműsorhoz stílusban remekül illeszkedő, szárnyaló fantáziálás hatal­mas közönségsikert aratott, és a hangverseny harmadik csúcspontját jelentette. Jaki Sándor Lepkék, pillék, pillangók A lepke a finnugor lepe szóból származik. A pillangó a latin papillo szóból, s rövi­dített formája a pille. Nyel­vünk gazdagságára utal, hogy a nappali lepkéket rendsze­rint pillangóknak, az éjjeli­eket pedig lepkéknek vagy pilléknek nevezzük. Mészáros Zoltán és Vojnits András: Lepkék, pillék, pillangók cí­mű könyve, amelyet most je­lentetett meg a Natura Könyvkiadó, olyan lepkékkel is megismertet, amelyek Af­rikából indulnak el, átrepül­nek tengereket, és eljutnak egészen Lappföldig. Nemcsak lepkegyűjtőknek értékes a gazdag illusztrációval megje­lent könyv, hanem azoknak is, akik csak gyönyörködnek a lepke röptében. Fővárosi orvosi műszeripa­ri vállalat Győrben létesülő kirendeltségéhez keres fi­nommechanikában, elektro­mos és elektronikus techni­kában gyakorlattal rendelke­ző műszerészeket. Írásbeli je­lentkezés, Budapest, 62. pos­tafiók, 558 ’címen. A gyerekkocsi Aligha van szebb dolog a világon új élet adásánál. A kilenc hónapon át édes ter­het viselő, leendő kismama biológiailag is, lelkileg is át­alakul. Azzá lesz, amire el­sősorban született: anyává. Terhének viselése közben is, szülés után is előnyt élvez: a boltban, az orvosnál, az ut­cán. A kismamának, aki pi­cinyét a kocsiban tolja, min­denki utat enged, csak­ sies­sen, hiszen lehet, hogy elér­kezett a szoptatás vagy a für­detés ideje. Elsőbbségre min­den joga megvan. Ez így szép, így kedves, így emberi. Csakhogy vannak közöt­­tüink, nem is kevesen, az új­szülött csöppségek és kisma­mák mellett öregek, betegek, kampós bottal járó, fájós lá­bú asszonyok, férfiak is, akik pár évtizeddel ezelőtt tolták kocsiban apróságaikat. Ez az érdemük elévülhetetlen. Miért jutottak eszembe ezek a gondolatok? A minap a mindig csúcs­­forgalmat élő győri Lenin­­hídon hajlott hátú öregasz­­szony bicegett kampós botjá­ra támaszkodva. Mögötte egy kismama haladt, kocsiban a gyermekével. A kismama annyira el volt foglalva ba­rátnője beszédének hallgatá­sával, hogy­ neki tolta az öreg néninek a gyermekkocsit. Az ember azt hinné, hogy a­ kismama nemcsak bioló­giailag, hanem lelkileg is át­alakult: gyengédebb, figyel­mesebb lett nemcsak kicsi­nyéhez, másokhoz is. Nem. Amikor az öreg néni riad­tan megtorpant és hátrané­zett, nem bocsánatot kért tő­le a kismama az iménti fi­gyelmetlenségéért, hanem rá­mordult: „Mi az, nem tud vi­gyázni ?!”... A megszeppent öreg szóhoz sem jutott. Ami­kor a kismama és barátnője elviharzottak mellette, csak a fejét csóválta, aztán lassan tovább bicegett... Az eset apróság, mégis szót érdemel. Az idő gyorsan telik, egy­szer ez a kismama is meg­öregszik, s lehet, hogy kam­pós botjára támaszkodva, fá­jós lábbal biceg majd az ut­cán. Akkor mit szól ahhoz, ha nekitaszítják a gyermek­­kocsit, és még rá is mozdul­nak durván? (Sindulár) AGROKER VÁLLALAT azonnali felvételre keres — képesített könyvelőket beosztott könyvelői munkakörbe, — fiatal mezőgazdasági gépszerelőket, — éjjeliőröket, — udvari munkást állandó foglalkoztatás mellett. JELENTKEZÉS: személyesen, AGROKER Vállalat, Győr, József Attila u. 10. szám alatt. AZ OLAJGYÁRI IPARVÁGÁNY teljes hosszában (a Híd utcai SZTK rendelőintézettől a hegyeshalmi vasúti fővonal kiágazásáig) és a MÁKOSDŰLŐI TELEPÜNK egész területén ERŐS MÉREGGEL VEGYSZERES GYOMIRTÁST VÉGZÜNK. Az említett területekre és közvetlen környékére ál­latokat kiengedni, ott legeltetni, kaszálni, füvet szedni a MÉRGEZÉSI VESZÉLY MIATT TILOS. A vegyszer emberre is mérgező hatású. GYŐRI NÖVÉNYOLAJGYÁR KISALFÖLD 1972. június 1., csütörtök HATVANI DÁNIEL: ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL­ ­ Dokumentumregény — Áramlatok a lélek mélyén Szabályos, sőt szabványszerű hosszúkás alakú irodahelyiség. A sarokban mosdókagyló, csempézett falrészlettel, a közelben letakart írógép. Kis kerek asztal, rojtos térítővel. A falon az AMD—65 M-es géppisztoly metszetes rajza. Szemben vele Lenin-portré, két színes fotó: fővárosi ut­carészletek. Az ablakhoz kö­zel országos autótérkép. A hosszú tárgyalóasztal sarkánál ül Horváth Zoltán és dr. Főző Endréné, a kecs­keméti gyógypedagógiai isko­la igazgatónője, pszichológus. Fát, állatot, embert, virá­got rajzoltat a fiúval. — Ha úgy érzed, nem si­került, újra kezdheted. Ereszd el magad, ne gondolj semmire, ami kellemetlen. Kirajzolod magadból a sok idegességet. Zoli kicsmacskát rajzolt. Bár az inkább egy hernyóhoz hasonlít. — Otthon is volt macs­kád? — Igen. Volt egy külün kisz cicám. Piros masnit kötöttem a nyakára. — Ott nevelődött nálatok? — Igen. Mindenből adtam neki, amit én ettem. — És a kutya nem bán­totta a cicát? — Játékból néha megfogta a nyakát. — De ha komolyan bántja mit csinálsz a kutyussal? — Megvertem volna, hogy ne bántsa. A pszichológusnő tesztraj­zokat mutat. — Mondd el, mit látsz ezeken! — Két fiú a ház előtt. Az egyik követ dob az ablakra, ez elszalad, a másik, aki ár­tatlan, az ottmarad. Kinéz az ember a házból és őt okolja. Később az arcképes tesztek következnek. — Itt van nyolc fénykép felragasztva. Válaszd ki kö­zülük azt a kettőt, aki ro­konszenves számodra. Aki jó embernek látszik, akikhez őszintének lehet lenni. Hosszas tűnődés után a fiú rámutat az egyikre. De a másikat már sehogyan sem akarja megtalálni. — Zolikám, muszáj! Pró­báld megkeresni... — Talán ez — mutat egy másikra. — És most azt a kettőt légy szíves kiválasztani, ame­lyik számodra a legellenszen­vesebb, amelyikkel még ta­lálkozni sem szeretnél. A fiú gyorsan rámutat két arcképre. És így megy ez még két al­kalommal: a rokonszenvesek­re nehezen, az ellenszenve­sekre könnyen talál rá. A pszichológusnő jegyzi a fényképek kódszámait. Köz­ben ezt kérdi: — Fáradtnak érzed-e ma­gad? — Nem. — Akkor nyugodtan csi­nálhatjuk tovább. Újból ké­peket mutatok. Ami gondo­latot ébreszt benned, mond el. Mindegyikről csak két­­három mondatot. — Este van, oszlopszerű­ség és egy férfi. És az osz­lopszerűség mellett vala­mi... — Voltál már este úgy, hogy nem ismertél fel vala­mit? — Igen, a bátyámmal, amikor kimentünk az erdő­be... Újabb kép. — Temető lehet. Sír mel­lett áll egy ember. — Hogy kerül oda? — Biztosan meghalt vala­mi hozzátartozója. Mintha meg volna bilincselve... Újabb kép. — Férfi, de le van takar­va az arca. A nő pedig ágyon fekszik. — Mi történhetett? — A férfi mintha sírna. — De miért? — A nő biztosan beteg. A karja is mintha lecsünge­­ne... — Láttál te már olyan em­bert, akinek élettelenül ló­gott le a karja? Mély csend. A fiú csak sokára szólal meg, tompa, töredezett hangon: — Amikor... a bűncselek­ményt ... elkövettük... ült az ülésen... — Melyik karja lógott le? — Amelyik felőlem volt... A jobb karja. Újabb kép. — F­ekszik a nő és oda­tartja a kezét. — De miért? — Meg akarja ijeszteni. — Jó vagy rossz szándék­ból? — Rossz szándékból. — Ti is csak ijeszteni akar­tátok azt a bácsit? Őszin­tén ... — Nem akartuk mi meg­ölni ... Mindig, amikor dr. Fezőné rákérdez, a fiú arca furcsa, taszító mimikába rándul Szeme könnybe lábad, sűrűn pislog, szemhéja rángatózik. Újabb kép. — Valamin vitatkozott a nő és a férfi. A nő most el­fordul és sír. Újabb kép. — A férfi börtönben van és sír. Elkeseredésében. — De miért? — Megbánta, amit csinált. — De ha ott többen van­nak és megvigasztalják, ak­kor mit mond? — Az nem nyugtatja meg. — Ha kiszabadul, mire kell gondolnia? — Hogy nem törődik vele senki. — Édesanyáddal mikor ta­lálkoztál ? — Most jönnek majd b­e. Édesapámmal. — Kit szerettél a legjob­ban? — Mindkettőjüket. — Jó, Zoli, ez az értelmes fiú válasza. De engem az ér­dekel, ami benned belül van... — Talán édesanyámat Már csak ez van hátra: — Amikor nem beszéltél, nem vallottál, hallottad-e, hogy szólnak hozzád? Csökönyös, hosszú hallga­tás következik. A pszicholó­gusnő az elfogást követő pár hetes időszakra utalt, amikor Horváth Zoltán nem „tu­dott” megszólalni. Sokkhatás érte... Úgy látszik, a faggatás sem használ. Végre a fiú, rövid sóhaj kíséretében, kiböki: — Nem­ tudom, mikor volt az. (Folytatjuk) Válasz pártmunkások kérdéseire Az NDK és az NSZK kapcsolatának jövője a „keleti szerződések” törvénybe iktatása után I-------­ Ami az NDK és NSZK II­­I közötti kapcsolatokat I­I illeti, csupán nemzet­közi jogi jellegű kapcsolat jöhet számításba. Hogyan alakult ezen a területen az NSZK-ban a realitásokhoz való alkalmazkodás? Húsz éven keresztül (1949 —1969) — 1966 óta bizonyos módosulással — a nyugatné­met államelv az NDK-val szemben a „folytatólagossági elv”, az „azonossági elv” és a „legitimitási elv” egyvelege volt, s a következőképpen hangzott a különféle keresz­ténydemokrata vezetésű kor­mányok alatt. Az 1871-ben megalakult Német Birodalom (ezen elv alapján) folytatólagosan fenn­áll mind a mai napig. 1945- ben csupán ideiglenesen szü­netelt a német hatóságok te­vékenysége, 1949-ben, az NSZK megalakulásával a né­met hatóságok újra működni kezdtek, s így a folytatólago­san fennálló Német Biro­dalom az NSZK-val azonos. Ezen „azonosságból” adó­dik, hogy csupán az NSZK jogosult (legitimált) a német állam és a német nép kép­viseletére. Ebből adódott az „egyedüli képviseleti elv”, s hogy kb. 30 nyugatnémet törvény területileg egész Né­metországra (értsd az 1937-i határokat) érvényes. Ebből következett, hogy az NSZK abban az időszakban az NDK-t csupán „szovjet meg­szállási övezetnek”, „keleti zónának”, „Közép-Németor­­szágnak” vagy „úgynevezett NDK-nak” tekintette. Kiesin­ger kancellár például „jelen­ségnek” nevezte. Míg a nyugati hatalmak a Német Birodalom, illetve né­met állam folytatólagos fenn­állását nem fogadták el, ad­dig a „legitimitási elvet”, azazhogy az NSZK képviseli a német államot és népet, teljes mértékben támogatták. Ez az 1969-ig érvényes ál­lamelmélet a maga a­gresz­­szív és expanziós jellegéből minden módosításával egye­temben annyira elszakadt a nemzetközi helyzet és erővi­szonyok alakulásától, hogy a Brandt-kormány 1969-ben kénytelen volt szakítani ve­le, s alkalmazkodni az új té­nyekhez, bár ez még Brandt kancellár 1969. októberi kor­mánynyilatkozatában csupán igen óvatos formában tör­tént. Brandt ebben a kormány­­nyilatkozatban így fogalmaz­ta meg az új nyugatnémet államelméletet: Németországban két állam van, és összeköti őket a to­vábbra is egységes német nemzet. Mivel pedig a két állam polgárai németek, nem lehet közöttük olyan kapcso­lat, mely más államok között fennáll, nem lehet a két ál­lam egymáshoz képest kül­föld, hanem csupán „belné­­met különkapcsolat” állhat fenn közöttük. Ebben a kormánynyilatko­zatban Brandt már két né­met államról beszél ugyan, de még mindig valamiféle Németország-tető alatt, vagy pedig mint a szövetségi né­met állam két részéről, s így adódik az a tétel is, hogy a két német állam nem lehet egymással szemben külföld, hanem „belnémet különkap­csolat” fűzi őket egybe, mint bármely szövetségi államban a szövetség különböző álla­mait, tartományait. Tulajdon­képpen itt is (bizonyos lé­nyeges módosítással) még mindig a régi elmélet érvé­nyes, amely szerint az NDK és NSZK létét, mint szuverén államokét (mert ezt jelente­né az egymáshoz, külföldként való megjelölés a nemzetközi jog­ szerint) a Brandt-kor­mány annak idején nem is­merte el. Erfurtban és Kas­­selben is a két német kor­mányfő találkozóján Brandt még ezekből a tételekből in­dult ki. Azóta a kormányhoz közel­álló nyugatnémet politológu­sok és nemzetközi jogászok egy sor elméletet agyaltak ki, melyek közös vonása, hogy igyekeznek számolni a továb­bi realitásokkal, s bizonyos fokig elő akarják készíteni az NSZK lakosságát az NDK- nak nemzetközi jogi alany­ként való elismerésére. Az NDK-ban nagy figyelmet keltenek ezek az alkalmaz­kodási kísérletek, bár még most is fenntartással kell őket megítélni, hiszen kedve­zőtlen irányba fajulhatnak. Az új útkeresési elméletek az úgynevezett „szecessziós, azaz elszakadási elvvel” kez­dődtek, bár ez az elv a feje tetejére állítja a valóságot mégis helyes végkövetkezte­tésre jut. Ezen elv alapján állítólag a németországi ,,szov­jet megszállási övezet” elsza­kadt a német államkerettől, és szovjet támogatással kü­lön állammá vált. A valóság persze az, hogy Németország kettészakítását a nyugati hatalmak hajtották végre, de tény, hogy két szu­verén német állam alakult ki, az NDK és az NSZK. Egy újabb, úgynevezett „összezsugorodott állam” teó­riája szerint a Német Biro­dalom folytatólagosan fenn­áll ugyan, de csak az NSZK határain belül, az NDK nem része ennek a „birodalom­nak”, hanem külföld. Bizo­nyos változata ennek a tétel­nek, hogy a Német Biro­dalom az NSZK határain be­lül folytatólagosan fennáll ugyan, de vannak „kirekesz­tett részei”, mégpedig a volt Kelet-Poroszország egy része a Szovjetunió állami tartozé­ka, az Odera—Neisse vonal­tól keletre elterülő volt né­met területek többi része Lengyelország állami terüle­te, az NDK pedig önálló nem­zetközi alany, azaz állam. Ezen teóriák legutolsó vál­tozata az úgynevezett „rész­rendszerelv”, amely szerint minden tető és kapocs nél­kül két német állam létezik. Mindezen új és sok tekin­tetben érdekes és figyelemre méltó teóriák még elsősor­ban a nemzetközi jogi szak­­irodalomban élnek, de nem kevésszer a bonni kormány félhivatalos publikációjában, a „Deutschland-Archiv”-ban is megjelennek. (Folytatjuk.)

Next