Kisalföld, 1973. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-28 / 278. szám

4 Gerencsér Miklós:­­ Aradi napló XXVI. Itt volt a várós református lelkésze is, csikáran, ünnepi feketében, a protes­táns papok tárgyilagos komorságával. A négy minorita szerzetes pedig, akik a katolikus tábornokoknak jöttek vigaszt nyújtani, ájult-ájtatos szomorúsággal hajtották le fejüket. Csipkézett karing­­jük láttán olyan illúzió támadt, mintha egyházi ünnep készülődne. A kegyes illúziót szempillantás alatt a zúzmarás haláltudat váltotta fel, mi­kor az udvarra lépett a hóhér. Pedig észre kellett venni, hogy nem akart vacogásra ingerlő hatást kelteni. Igen természetesen viselkedett, jószándékú vendégként pillantott körbe. Nyúlánk, de rövid nyakú szőke férfi. Se bajusza, se szakálla. Hosszú kezét könnyedén lóbálta. Zongoristának vagy borbélynak is nézhettük volna, ha piros kabátja el nem árulja, hogy ő az a fontos úr, aki a brünni fegyház alkalmazottja, és a kötél általi kivégzések legképzettebb szakem­bere az osztrák birodalomban. Felszállt Damjanich szekerére. Hátra ült, diszkréten, nehogy zavarja a gö­rögkeleti pappal beszélgető tábornokot. Tehát a hóhér is készen állt az­ útra. Howiger tábornok mintha erre várt volna. Minden formalitás nélkül amo­lyan hessentő mozdulattal intett a zászlóaljparancsnoknak, hogy indulás. Tiphy őrnagy megmutatta, hogy átlagon felül tanulékony, és kedvére való a szerep. Az első alkalommal még nehe­zen leplezte görcsös elfogódottságát Mindössze a nyerget viselő csontos fej tanúsított fesztelenséget. Az őrnagy okult lova példájából, mert ezúttal olyan megszokottan vezényelt, mintha a napi rutingyakorlatra vezette volna ki zászlóalját. Úgy látszik, az alig félórával koráb­ban agyonlőtt négy áldozatot már el is felejtette. Csak az alakiság idegződött belé, azt pedig gyerekjáték elismételni. Alaki rendünk a másik vesztőhely felé igen egyszerű volt. Ezúttal déli irányba, Új-Arad felé vezetett utunk. Sima, legelőszerű rét az út mindkét ol­dalán. Távolabb jobbról, balról a Ma­ros. A kanyarulat medre határolta el a nagy síkságtól ezt a várhoz tartozó ré­tet. Elöl lovagolt Josef Tichy. Az előírá­sos térközöket szigorúan betartva kö­vette a két első század. Em­ögött lép­delt magányosan Schück hadbíró száza­dos. Néhány lépésnyire követte őt Lahn­er György és Knézich Károly, kö­zöttük egy minorita páter. Nyomukban lovag Pöltenberg Ernő és Aulich Lajos, ugyancsak egy minorita atyával. Nagy­sándor József egyedül ballagott vigasz­taló szerzetesével, csakúgy, mint Török Ignác. A vár tábori papja, Karl Marchot Vécsey Károlyt kísérte utolsó útjára. Gróf Leiningen-Westerburg Károly a református tiszteletesbe karolva köze­ledett a vesztőhely felé. A gyalogosokat követte a parasztszekér, amelyben Damjanich János daliás termete rázó­­dott. Beteg bal lábát előrenyújtotta a saroglyára. Egykedvűen szivarozott a tábornok, és a mögötte ülő hóhér mindezt egykedvűen nézte. Az elítéltek vasban voltak. Láncuk szabad végét egy-egy porkoláb tartotta. Még Damjanichét is, és a gyalogos porkolábnak nyújtózkodnia kellett, mert rövid volt a lánc. A bilincsbe vertek menetét mindkét oldalon nyolc-nyolc feltűzött szuronyú katona kísérte. Én a szekér mögött haladtam Wochen­­gruber főtörzsfoglár társaságában. Vé­gül a zászlóalj másik fele, két század masírozott a nyomunkban. Menetünkön kívül egy lélek sem lát­szott az egész környéken, őszi csend és hűvös párák alatt lapult a nagy rét. Tízpercnyi gyaloglás után megláttuk a síkságból előmeredő oszlopokat. A nyers faragású fenyődúcok szabályos rendben sorakoztak, távközre, magas­ságra egyformán. Amikor egy vonalba értünk a baloldalt ágaskodó bírókkal, Tichy őrnagy derékszögben változtatott irányt. A fenyőoszlopok közelébe lova­golt, szembe fordította lovát, a zászló­aljjal és hangosan, jól érthetően vezé­nyelt: — Menetből négyszöggé fejlődni! El­ső század a bitók mögé öt lépésre! Má­sodik század balról, harmadik század jobbról merőlegesen csatlakozik az első század szárnyaihoz! Negyedik század lezárja a négyszöget! Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a Wacher gyalogezred első zászlóalja megbízhatóan begyakorolta a felállást. Mint a díszszemlén, olyan olajozottan zárta le a négy század a kivégzési négy­szög egy-egy oldalát. Mire megálltak a mozgásban lévő sorok, mi már a négy­szög belsejében találtuk magunkat. Azt mondják, a végzet szeszélyes. De nem az ember csinálta végzet. Ennek terve van, rituáléja van, mint a koro­názásnak. Csak akkor imponál, ha tö­kéletes benne a pedantéria. Márpedig mi osztrákok szeretünk imponálni, mert azt akarjuk, hogy féljenek tőlünk. Az elítéltek tudtak erről a mániánk­ról, mert nem voltak hajlandók félni. Legalábbis nem mutatták. Nem is vet­tek tudomást a körülöttünk zajló pará­déról. Egymással törődtek. Damjanich szekere köré gyűltek és gróf Leiningen- Westerburg kívánságára közösen imád­koztak. Ki-ki a maga vallása szerinti imát mondta, papjával egyetemben. Mindannyian rájuk figyeltünk, imáju­kat hallgattuk. Még a hadbíró is, még a zászlóaljparancsnak is. Ezekben a percekben csak a hóhér nem törődött a lélekkel. Amíg tartott az imádkozás, gondosan megvizsgálta a bitókat. Mindegyiknél előkészítette a zsinegeit. Tüzetesen, mozgékonyan dol­gozott, mint a hosszú gyakorlattal bíró főkellékes, aki gondoskodik a zárójele­nethez szükséges eszközökről. Mintha nem is igazi, hanem csak színpadi ha­lált ígért volna a szörnyű dráma fősze­replőinek itt az új­ aradi réten. Schück százados, a hadbíró már úgy viselkedett, hogy igenis komoly a játék. Amikor előrelépett a négyszög közepé­re, háttal a kilenc bitó sorfalának, még a hóhér is feléje fordult. — Ahogy a törvény rendeli, végre­hajtás előtt felolvasom az ítéleteket — mondta olyan fenyegető nyomatokkal, mintha nem bízott volna eléggé abban, hogy az ítéletek önmagukért beszélnek. Megjegyezte: — A négy, golyó általi ki­végzést ma reggel hat óra és fél hét kö­zött végrehajtottuk. • Ezután elővette papírjait, és olykép­pen, ahogy a legzordonabb evangéliumi idézetek szoktak templomi szószékről elhangzani, felolvasta az ítéletek szöve­gét Damjanich János változatlanul sziva­rozott. Mivel a rá vonatkozó verdikt ke­rült sorra utolsónak, a felolvasás befe­jeztével méltóságteljesen mozdult a hadbíróra: — Kár volt annyit fáradnia. Nincs az a hosszú beszéd, ami elfedné gyalázatu­kat. A szigorú, katonás arcvonásait­ válto­zatlan önérzettel őrző Aulich Lajos pe­dig így szólott: — Rajtunk bosszút állhatnak, az igaz­ságon soha. Gyilkosok ítélkeztek fe­lettünk. Tisztjeink úgy tettek, mintha nem hallottak volna semmit. A hadbíró in­tett a zászlóaljparancsnoknak, az pedig a főtörzsfoglárnak. Wochengruber for­ma szerint kegyelmet kért az­ elítéltek­nek. Tichy őrnagy be sem várta a mon­dat végét. Szinte bosszúsan sietett a fe­lelettel: — Istennél a kegyelem. (Folytatjuk.) A bábolnaiak — a ló-, a hintómúzeum, a madárrezer­vátum után — kukoricamú­zeumot rendeztek be. Fő lát­ványossága a „kukoricaipar” kialakulását, fejlődését be­mutató gyűjtemény. Ismere­tes, hogy a bábolnaiak dol­gozták ki érmék a technoló­giailag és biológiailag leg­gyorsabban iparosítható nö­vénynek a korszerű termelé­si rendszerét. Egy chicagói céggel együttműködve ala­kították ki a ma már CPS névein közismert rendszert, amelyben a hazai tapasztala­toknak és a világszerte is­mert módszereknek a legjobb elemeit ötvözték egybe. Magyarország hatalmas térképe szemlélteti a mú­zeumban, hogy az idén 71 gazdaságban 126 000 hektá­ron termelnek „kukoricagyá­­rak”, jövőre pedig 150 gaz­daságban 220 000 hektáron hódít tért a modern kukori­caipar. S hogy ez a termelés mennyire gyárszerű, azt jól bizonyítja az is, hogy 790 hektárt művel egy gépsor, vagyis szerényen számítva 43 000 mázsa kukoricát ter­melnek egy traktorral, egy kombájnnal és a hozzá tar­tozó munkagépekkel. Így nem csoda, hogy külföldön is év­ről évre nő az érdeklődés a CPS iránt. A kukoricamúzeum a kü­lönböző talajminták, a vető­magvak felsorakoztatásától kezdve végig követi a terme­lési folyamatot, jelezve, hogy az i­par-szerű termelésben minden elem nélkülözhetet­len, fontos szerepet tölt be. Érdekesek a múzeumnak azok a vitrinjei, amelyekben bemutatják, miként válik a szegény nép egykor lenézett eledeléből, a kukoricából napjainkban ínyenc falat. A vitaminokkal és vassal dúsí­tott ku­koricapehelytől a ku­­korica­krém csecsemőtáp­szerig, a kukoricaolajtól és a margarintól a különféle édes és sós teasütemén­y­ekig ugyanis több száz ételfajta készíthető belőle. A sokszí­nű üveg, doboz szomszédsá­gában egy különleges kukori­­cacső áll: a cukorkukorica. Ez is a jövőt jelzi. Külföldön tudniillik biztató kísérletek folynak, amelyek azt ígérik: a kukorica cukortartalma olyan mértékben növelhető, hogy végül „édességben” le­győzi a cukorrépát. (Érd.) Kukoricamúzeum Bábolnán Felveszünk városépítészetben jártas TERVEZŐMÉRNÖKÖT, valamint nagy gyakorlattal rendelkező, irányítóképességű­­ STATIKUS TERVEZŐ­MÉRNÖKÖT. JELENTKEZÉS: „Gyakorlott mérnök” jeligére a Hirdetőbe, 2002, Győr, Pf. 20. 1973. NOVEMBER 28., SZERDA Csokonaira emlékezik (Tudósítónktól.) Csokonai Vitéz Mihályra, a felvilágosodás nagy magyar költőjére emlékszik az or­szág. Születése 200. évfor­dulójának megünneplésére készültek az elmúlt hetekben az általános- és­­ középisko­lák, felsőfokú oktatási intéz­mények, a falvaik és városok művelődési házai, közmű­velődési intézményei és az a sok száz irodalmi színpad, szakkör, klub, ahol megidéz­ték Csokonai korát, amely­ben élt, s megidézték minde­nekelőtt a költőt. Ennek az 1973 tavaszán in­dult és egész évben tartó emlékezés-sorozatnak az egyik legfontosabb feltétele és biz­tosítéka volt az Országos Cso­konai Emlékbizottság meg­alakulása,­­ programteremtő munkája. — Kállai Gyula el­nökletével. — A bizottság testületi, politikai, társadal­mi törekvéseiben, mind pe­dig összetételében kifejezte, hogy az évforduló esztende­jében munkások, értelmisé­giek, irodalmi és művészeti műhelyek, oktatási és közmű­velődési intézményekben mű­velődő fiatalok emlékeznek Debrecen legnagyobb költő fiára. Most, hogy a jubileumi ün­nepségsorozat lezárult, mél­tán állapíthatjuk meg, hogy csak szocialista társadalmi rendszerünk tudja és tudta „letörleszteni”­mindazokat az „adósságokat”, amelyeket ha­ladó nagyjaink iránt külön­böző korok uralkodó osztá­lyai elmulasztottak. Erre utalt Kállai Gyula elvtárs is a deb­receni díszünnepségen mon­dott beszédében. — Csokonai Vitéz Mihály­ival és életművével kapcso­latban voltak, s ma is van­nak még adósságaink. Költé­szetét, életművének közéleti mondanivalóját a társadalmi haladás hívei másfél évszázad óta idézik.. Nem ő­ tehet ró­la, hogy voltak korok, ami­kor szavai észrevétlenül fosz­lottak szét, mert nem enged­ték eljutni azokhoz, akik megértették és követték vol­na. Századunkban Vitéz Mi­hály ébresztését Ady vitte be az irodalmi és politikai köz­tudatba, őt is a „tűz csiholói” közé számította. Nem vélet­len, hogy a fasizmus és a má­sodik világháború idején Csokonai velünk volt, velünk harcolt, hűséges küzdőtár­sunk volt. Művei Petőfi, Ady és József Attila forradalmi hitvallásaival együtt, egy do­bogóról hangzottak el. — Ma már nem Csokonait, hanem önmagunkat, társadal­munk érdeklődését kell ser­kenteni, népünk figyelmét kell ébreszteni. A debreceni Csokonai ün­nepségsorozat jó példa volt arra, hogyan lehet és hogyan kell évszázadok „adósságát törleszteni”. Hajdú-Bihar megye Taná­csa „Csokonai koszorúja” címmel jelentetett meg an­tológiát, amely azt próbálja bemutatni, mit jelentett két­száz éven át Csokonai Vitéz Mihály a magyar poétáknak. A Debrecen városi Tanács szép ötlete: Csokonai tíz leg­szebb versét nyújtotta át szép illusztrációkkal azoknak, akik belépőjegyet váltottak a Csokon­ai-ünnepségekre. Az Alföld, a táj irodalmi folyóirata nagyon szép em­lékszámmal ünnepelt. És volt szavalóverseny, irodalmi szín­padi találkozó, díszünnep­­ség. Írók, kritikusok, az iro­dalmi ismeretterjesztés apos­tolai találkoztak s találkoz­nak Debrecenben az ő nevé­ben. Színházi bemutató, ko­szorúzás, ünnepi beszédek te­rítettek fölé méltó megbecsü­lést. S az ünnepségsorozat ott ért véget, ahol Csokonai nyug­szik, a Hatvan utcai temető­ben. Sőtér István akadémikus utalt rá a debreceni díszün­nepségen elmondott beszédé­ben: „A debreceni borbélycéh - mester fia, a kollégium ne­veltje, a kicsapott préceptor Patakon, Komáromon, Csur­gón át vezető kóbor életút­­jával olyan kerülőt tesz, melynek végcélja csak Deb­recen lehet, előbb a tűzvész pusztította szülői ház, majd 31 éves korára a temető. Ez a Debrecen, melynek ő haza­tértében a „kedves füstjét” köszönti, mégsem lehetett olyan sárba és disznótorba ragadt város, mint amilyen­nek később híresztelték. Cso­konai mesterei és társai a kor legfrissebb eszméivel, bölcse­leti, esztétikai és természet­­tudományos nézeteivel tarta­nak lépést.” D­e az igazi „lépéstartást” csak most, a szocialista haza tudta megteremteni. Nemcsak a Debrecenben él ,az ország­ban lezajlott ünnepségsoro­zattal, hanem Csokonai köl­tészetének, munkássá­gának ápolásával, életművének to­vábbfejlesztésével. P. I. Hanság Múzeum Vaskori leletek kiállítása törzsük a Fertő tó környékén telepedett le. Területükön ve­zetett keresztül a Borostyán­­kő­ út, melyen a Skandinávia és az Itália közötti kereske­delem lebonyolódott, miköz­ben etruszk és görög művé­szeti, kulturális és egyéb ha­tásokat közvetített az illírek­hez is. Ennek nyomai megfi­gyelhetők a Fertőrákoson fel­­tárt tizenhárom sír leletein. Az 1970-ben feltárt sírok az időszámításunk előtti VI — V. századból származnak. Te­metkezésüket a halottégetés jellemzi. Máglyát raktak, majd a tetemet elégették. A halottak hamvait cserépur­nákba helyezték, így földel­ták el. A sírokra jellemző volt, hogy nagy halmot ala­kítottak ki az eltemetettek hamvai fölött. A jobb módú családok ha­lottai mellé ékszereket is tet­tek. Különböző nagyságú cserépedényekbe pedig ételt, italt helyeztek. Megtalálták halotti szertartásaik eszkö­zeit is. Az ásatásokat Pusztai Re­zső, a Hanság Múzeum igaz­gatója vezette, aki jó isme­rője az illír néptörzsek tör­ténelmének. Horváth István A napokban nyílt meg Mo­sonmagyaróváron a Hanság Múzeumban az illír emlékek kiállítása. A korai vaskorban a Nyu­­gat-Dunántúl területén illír népcsoportok éltek. Egyik FIGYELEM! FIGYELEM! Közöljük vevőinkkel, hogy 1973. december 1-től valamennyi telepünkön tüzelő és építőanyag készleteinket LELTÁROZZUK A leltározás időtartama előreláthatólag 2-4 nap. A nyitás napjáról az illetékes telepeink adnak felvilágosítást. Továbbá közöljük, hogy a győri és csornai telepeinken a vasáruk forgalmazása zavartalan Győrött és Sopronban boltjaink nyitva tartanak. A GYŐRI TÜZÉP VÁLLALA

Next