Kisalföld, 1973. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-08 / 287. szám
KönyvväeärÄÄBSs A bálvány Mai észt kisregények Európa Kiadó, 1973 A kötet hat kisregényt közöl az észt próza legfrissebb alkotásai közül. A gyűjtemény egészére jellemző vonások: a nemzeti, történelmi tudat elevensége, finom intellektualizmus és vonzódás a szimbolikus, költői megjelenítéshez. Az észt történelembe legtávolabbra a Négy monológ Szent György ürügyén témája nyúl viszsza — Jaan Kross (1920—) a neves reneszánszkori tallini festőművész, Michel Sittow alakját idézi fel. A külországi sikerek után hazatért „képírónak" vállalnia kell az inaskodást, a megalázkodást — hogy hazájában befogadtassék. Mats Traat (1936—) az észt parasztság fél évszázados drámai történetét szövi — remek realizmussal — egy tanyasi cséplőgépkazán szimbóluma köré. Háborúk, embervadászatok, internálások, több nemzedék drámája pereg le, míg a kenyérszerző gép kiöregszik, ócskavassá romlik (Tánc a gőzkazán körül). Fanyar irónia hatja át a Megszállást, Erin Krusten (1900—) írását. Hőse botcsinálta mártír, keresetlen halála azonban furcsán törvényszerű: a csélcsap nőcsábász legény azért jut a Gestapo kezére, mert „a dögvész idején is tudott nevetni”. Gondolkodó emberek, értelmiségiek drámájáról, lelkiismereti válságokról szól Eno Raud (1928—) címadó és Mati Unt (1944—) Az élet lehetőségei az űrben c. kisregénye. A kötet egyik legérdekesebb hangvételű műve a Tojások, kínai módra, Ein Vetemaa (1936—) tollából való. Az élettől távol, a halálhoz roppant közel került rákkórházi beteg — Camus Mersault-jával rokon hősként szikár iróniával, a furcsa, csodálkozó megrendültséggel néz szembe sorsa kisszerűségével s az elmúlással. történeti, társadalmi gyökereit rajzolja ki, de hozzásegíti az olvasót, hogy az írói ábrázolásban ne csak a tragikusat, az elidegenítőt lássa meg, hanem fedezze fel a groteszk, ironikus vonásokat is. Gál Zsuzsa: Erkel Ferenc Zenemű Kiadó, 1973 A kitűnő, méltán népszerű sorozat új kötete Erkel Ferencnek (1810—1893), a magyar nemzeti opera megteremtőjének életét és művészetét mutatja be. Bár a feladat meglehetősen hálátlan (Erkel élete kevés érdekes fordulattal szolgál, Gál György Sándor a regényes korrajzon kívül alig tudott vele mit kezdeni Hazám, hazám, te mindenem !„ szintén fiataloknak szánt regényes életrajzában, a szerző a szokott olvasmányos, színvonalas, szakmailag is megalapozott ismeretterjesztést nyújtja. A család, a gyermek- és fiatalkor, majd a kolozsvári és pesti zenei és színházi élet ismertetése után kénytelen ő is főleg az operák ismertetésére szorítkozni: részletesen ismerteti a Báthori Máriát, a Hunyadi Lászlót, az Erzsébetet, a Bánk bánt, a wagneri stílussal próbálkozó Dózsa Györgyöt, majd a két utolsó, már nagyrészt fiaival közös „műhelymunkával” készült művet, a Brankovics Györgyöt és az István királyt. Képet ad bemutatásuk körülményeiről, korabeli kritikájukról, esetleges későbbi felújítási kísérletekről, s ezen, valamint Erkel szervezői és karnagyi munkásságának ismertetésén keresztül színes képet ad a korszak zenei életről is. Beke László: Schaár Erzsébet Corvina Kiadó, 1973 Schaár Erzsébet (1908—) egyéni, változó hangjával külön helyet foglal el szobrászművészeink közt. Anyagának megválasztásával (leggyakrabban fém, de sokszor üveg vagy poliuretánhab), témájával (épületelemek, falak, ajtók, ablakok, ill. emberi alakok, testrészek) következetesen valósítja meg elképzeléseit. Művészetének lényege a tér, s az ebben élő ember kapcsolata környezetével. Az élő ember néha hiányozni látszik (Ablak II., Oromfal, Belső tér), máskor csak néhány részlet képviseli (Szájak, Lábak, Miniszoknya, Tudósok), sokszor viszont teljes alakban jelentkezik (Két tükör között, Ajtóban álló lány, Parasztmenyasszony) — nyíltan vagy burkoltan azonban mindig jelen van. A tanulmány a művész életét és munkásságát tekinti át, kiemelve stílusának alakulását az 1960-as évek elejére tehető fordulat előtt, ill. azt követően (külön érdeme, hogy Giacometti hatását pontosan méri fel). A félszáznál több kép viszont csak 1964 utáni alkotásokat reprodukál (nagyon szépen), s a korábbi tevékenységről legfeljebb a „Katalógus” c. rész kisméretű fényképeiről kaphatunk ízelítőt. Ugyanitt szerepel néhány olyan új mű is, amelyekről a négy évvel ezelőtt készült tanulmány még nem tud. A kiemelkedő szobrász művészetét magas színvonalon bemutató kötet értékét azonban ez az összhanghiány csak kis mértékben csökkenti. pes Géza adott antológiát (Finn versek és dalok, 1959). A jelenlegi kötet az eposz részletével, a finn és lapp népköltéstől indítva napjainkig követi a finn műköltészetet (az 1540-ben született Jaakko Finnotól az 1951-es születésű Leevi Lehtoig). A finn irodalom voltaképpen Lönnrot Kalevala kiadása (1835) után teremti meg nyelvét, nemzeti mondanivalóját. A költők a svéd, majd orosz elnyomással szemben a szülőföld értékeit éneklik dalszerű alkotásaikban (Luonio, Johann Henrik, Erkko). A túlzott romantizálás, didaktizmus visszaszorulásával és a rímtelen runo-hagyományok újjászületésével a finn poézis századunkban hirtelen „utoléri" kortársait. Eino Leinonál a témák már valóban a szubjektív élmények megfogalmazásai. A bemutatott 99 költő többségének művei az utolsó évtizedeket reprezentálják. A sokféle világirodalmi hatást felszívó költők a példaképekkel egyenértékűt teremtenek (Otto Manninen, Veikko Koskenniemi, Einavi Vourela, Unno Kailas). A lírai körképük változatosan szólaltatja meg az egyéni hangulatokat és társadalmi gondokat, a táj és a szerelem ébresztette érzelmeket. A kortárs költők képgazdag, tárgyias építkezésű versei izgalmasan szólnak korunk emberének bonyolult életéről, gondjairól. A függelék betűrendbe sorolt életrajzi jegyzeteket tartalmaz. Berták László: így élt Csokonai Vitéz Mihály A népszerű sorozat legújabb kötete Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára jelent meg. Nem regényes életrajzot kap Berták könyvében az olvasó, hanem világos körképet, korrajzot a 18. század végének Magyarországáról, a történelmi, társadalmi viszonyokról, a felvilágosodás és a nagy francia forradalom magyarországi hatásáról, a költő szülővárosának, Debrecennek életéről, légköréről. így, ilyen háttérfestéssel lesz érthető igazán Csokonai munkássága, hányatott élete, tragikusan korai halála, s jelentősége kora és a ma számára. A 18. század végének egyik legsokoldalúbb egyénisége, a felvilágosodás legnagyobb magyar lírikusa volt. Emberi, költői nagyságának számos jelén túl a szerző a pedagógus Csokonai portréját is megrajzolja, ismertetve anyai értelemben is modern pedagógiai szemléletét, nevelési módszereit. Levélrészletek, visszaemlékezések, versidézetek s a nagy versek születésének körülményeiről, ihlető forrásairól szóló részek teszik színessé, közelivé és elevenné, a gazdag illusztrációs anyag (dokumentumok, a kor nagy alakjainak, a költő barátainak és pártfogóinak képei) pedig mozgalmassá a jó tipográfiájú kötetet Tizenkét éves kortól érdeklődésre tarthat számot a gyermekolvasók körében, de felnőtteknek is ajánlható. Mivel a magyar történelemnek erről a korszakáról (a 18. század vége, II. József kora) a gyermekeknek szóló igen kevés könyv található könyvtárainkban, emiatt is törzsanyag mind a gyermek-, mind az iskolai könyvtárakban. Debreczy Zsolt: Fák, bokrok Móra Kiadó, 1973 A sorozat legújabb kötete — az előzőekkel megegyező szerkezeti felépítését követve — a Közép- Európában élő, erdőt alkotó fákon és bokrokon kívül a parkok legszebb díszfáit és cserjéit mutatja be, a gyümölcsöskertek nemesített fáinak kivételével. A rövid ismertető szöveg feltünteti a növény őshazáját, gyakori előfordulási helyeit, a virágzás hónapját, és zárójelben megadja a növény őshazájában elért magasságát is. Az ismertetett növények között szerepelnek a különféle fenyőfajták (páfrányfenyő, a Herkulesfürdő fehér szirtjein megtelepedett feketefenyő, vörösfenyő stb.). A szerző a növények elnevezésével kapcsolatban röviden kitér tudósok, botanikusok és meghonosítók munkásságának értékelésére is. A színes táblák rajzain az ismertebb fák — ecetfa, lila akác, olajfűz — mellett az egzotikusabb díszfák — csörgőfa, japán díszcseresznye, császárfa — levele, virágja és termése ismerhető meg. A 107 fát és cserjét ismertető kis zsebkönyv — a sorozat előző kiadványához hasonlóan — hasznos segédeszköze lesz a kisdiákoknak, de az érdeklődő felnőtteknek is. Mihail Lifsic: Válogatott esztétikai írások Kossuth Kiadó, 1973 A marxista esztétikában jártas olvasó ismer valamit Lifsic munkásságából. Ő állította ugyanis össze az első, Marx esztétikai nézeteit reprezentáló szemelvénygyűjteményt a harmincas évek elején. A korábbi szovjet marxista vitákban perdöntő jelentőségű érvgyűjtemény volt ez a szöveggyűjtemény. „Marx esztétikai nézetei következetesen forradalmi világnézetének alkotóelemeit jelentik. Jelentőségük korántsem csupán életrajzi ...” — utasította vissza már az antológia bevezetőjében (Marx és az esztétika) a tisztán biográfiai szempontú megközelítést. Ebből az írásból nőtt ki többszörös átdolgozás után a szerző legfontosabb (és legterjedelmesebb) tanulmánya, amely Marx széptani méreteit fejlődésükben tekintik át, önállóan is megjelent e kötet, azonban új változatot közöl. A gyűjtemény többi írása is a polemikus Lifsiccel ismerteti meg a magyar olvasót. A Herzen olvasása közben és a Marx és a jelenkori kultúra c. újabb keletű írásokat leszámítva, a kötet nagyobb részének írásai a harmincas-negyvenes években keletkeztek. Tanulmányainak tárgya az ókorkutató művészettörténész, Winckelmann szemléletének elemzése; Hegel esztétikájának a marxizmushoz való viszonya. A napi aktualitás a publicisztika Lifsic számára csak alkalmat teremt saját esztétikai szemléletének kifejtésére. A bevezető el segít igazodni Lifsic szemléletében, különválasztva a napi jelentőségű állásfoglalást a nézetrendszer állandó elemeitől. A jegzetanyag az írások keletkezéséről, váttozatairól ad bibliográfiai tájékoztatást. Kafka, Franz: Elbeszélések Európa Kiadó, 1973 A roskatagnak hitt apa — halálos ágyán — hirtelen igazságtevő prófétává magasodik, aki dühvel átkozza meg s küldi halálba önző fiát (Az ítélet). Somsa Gregor egyik reggel arra ébred, hogy nem ügynök már, hanem hatalmas, kitinpáncélos ízeltlábú, s így aztán családja berendezkedik az undorító bogárral való harcra, gyűlöletre, ő maga pedig a vergődésre, magányra, kimúlásra. (Az átváltozás). A kivégzőtisztet saját — dédelgetett — fondorlatos kínzómasinája nyársalja fel A fegyencgyarmaton. A létezés szorongató bizonytalanságának képei: alagútba szorultak nem tudják, hogy merre a kijárat (A vonat utasai): az ismeretlen városban tévelygő: hol a pályaudvar (Add föl!); a föld alatti barlangrendszert építő állat: honnnan jön az életére törő ellenség hangja, s azé-e egyáltalán? (Az odú) Kegyetlen, valószínűtlen, s mégis az álmok bizarr egyértelműségével ható dolgok történnek Kafka — immár klasszikusnak tekinthető — novelláiban. E világ alaptörvénye az az írói meggyőződés: „Olyan törvények uralkodnak felettünk, amelyeket nem ismerünk.” Ezért aztán a szörnyűségek roppant maguktól értetődő dolgokká válnak ott, ahol „sok az ellenség, és még több az ellenségek cinkosa" — ahogy egyik töprengő állathőse rögzíti. A gyűjtemény jóval bővebb, mint az 1957-es novellaválogatás (Az ítélet): az író valamennyi elbeszélését közli. A 78 írás kétharmada ugyanis rövid, sokszor néhány soros — a biblikus példabeszédeket idéző — parabola. Az utószó nemcsak a kafkai vízió Finn költők antológiája Kozmosz Kiadó, 1973 A rokon nép költészeti kincséből az immár háromszor lefordítottKalevala mellett eddig csak Ké