Kisalföld, 1973. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

KönyvväeärÄÄBSs A bálvány Mai észt kisregények Európa Kiadó, 1973 A kötet hat kisregényt közöl az észt próza legfrissebb alkotásai közül. A gyűjtemény egészére jel­lemző vonások: a nemzeti, törté­nelmi tudat elevensége, finom in­­tellektualizmus és vonzódás a szimbolikus, költői megjelenítés­hez. Az észt történelembe legtávo­labbra a Négy monológ Szent György ürügyén témája nyúl visz­­sza — Jaan Kross (1920—) a ne­ves reneszánszkori tallini festő­művész, Michel Sittow alakját idézi fel. A külországi sikerek után hazatért „képírónak" vállal­nia kell az inaskodást, a meg­alázkodást — hogy hazájában befogadtassék. Mats Traat (1936—) az észt pa­rasztság fél évszázados drámai történetét szövi — remek realiz­mussal — egy tanyasi cséplőgép­kazán szimbóluma köré. Hábo­rúk, embervadászatok, internálá­sok, több nemzedék drámája pe­reg le, míg a kenyérszerző gép kiöregszik, ócskavassá romlik (Tánc a gőzkazán körül). Fanyar irónia hatja át a Meg­szállást, Erin Krusten (1900—) írását. Hőse botcsinálta mártír, keresetlen halála azonban fur­csán törvényszerű: a csélcsap nőcsábász legény azért jut a Gestapo kezére, mert „a dögvész idején is tudott nevetni”. Gondolkodó emberek, értelmisé­giek drámájáról, lelkiismereti vál­ságokról szól Eno Raud (1928—) címadó és Mati Unt (1944—) Az élet lehetőségei az űrben c. kisregénye. A kötet egyik legér­dekesebb hangvételű műve a Tojások, kínai módra, Ein Vete­­maa (1936—) tollából való. Az élettől távol, a halálhoz roppant közel került rákkórházi beteg — Camus Mersault-jával rokon hős­ként szikár iróniával, a furcsa, csodálkozó megrendültséggel néz szembe sorsa kisszerűségével s az elmúlással. történeti, társadalmi gyökereit rajzolja ki, de hozzásegíti az olva­sót, hogy az írói ábrázolásban ne csak a tragikusat, az elidegenítőt lássa meg, hanem fedezze fel a groteszk, ironikus vonásokat is. Gál Zsuzsa: Erkel Ferenc Zenemű Kiadó, 1973 A kitűnő, méltán népszerű soro­zat új kötete Erkel Ferencnek (1810—1893), a magyar nemzeti opera megteremtőjének életét és művészetét mutatja be. Bár a feladat meglehetősen hálátlan (Erkel élete kevés érdekes fordu­lattal szolgál, Gál György Sán­dor a regényes korrajzon kívül alig tudott vele mit kezdeni Ha­zám, hazám, te mindenem !„ szintén fiataloknak szánt regé­nyes életrajzában, a szerző a szo­kott olvasmányos, színvonalas, szakmailag is megalapozott is­meretterjesztést nyújtja. A család, a gyermek- és fiatalkor, majd a kolozsvári és pesti zenei és szín­házi élet ismertetése után kény­telen ő is főleg az operák ismer­tetésére szorítkozni: részletesen ismerteti a Báthori Máriát, a Hu­nyadi Lászlót, az Erzsébetet, a Bánk bánt, a wagneri stílussal próbálkozó Dózsa Györgyöt, majd a két utolsó, már nagyrészt fiaival közös „műhelymunkával” készült művet, a Brankovics Györgyöt és az István királyt. Ké­pet ad bemutatásuk körülményei­ről, korabeli kritikájukról, esetle­ges későbbi felújítási kísérletek­ről, s ezen, valamint Erkel szer­vezői és karnagyi munkásságá­nak ismertetésén keresztül színes képet ad a korszak zenei élet­ről is. Beke László: Schaár Erzsébet Corvina Kiadó, 1973 Schaár Erzsébet (1908—) egyéni, változó hangjával külön helyet foglal el szobrászművészeink közt. Anyagának megválasztásá­val (leggyakrabban fém, de sok­szor üveg vagy poliuretánhab), témájával (épületelemek, falak, ajtók, ablakok, ill. emberi ala­kok, testrészek) következetesen valósítja meg elképzeléseit. Mű­vészetének lényege a tér, s az ebben élő ember kapcsolata kör­nyezetével. Az élő ember néha­ hiányozni lát­szik (Ablak II., Oromfal, Belső tér), máskor csak néhány részlet képviseli (Szájak, Lábak, Mini­szoknya­, Tudósok), sokszor vi­szont teljes alakban jelentkezik (Két tükör között, Ajtóban álló lány, Parasztmenyasszony) — nyíltan vagy burkoltan azonban mindig jelen van. A tanul­mány a művész életét és mun­kásságát tekinti át, kiemelve stí­lusának alakulását az 1960-as évek elejére tehető fordulat előtt, ill. azt követően (külön érdeme, hogy Giacometti hatását ponto­san méri fel). A félszáznál több kép viszont csak 1964 utáni alko­tásokat reprodukál (nagyon szé­pen), s a korábbi tevékenységről legfeljebb a „Katalógus” c. rész kisméretű fényképeiről kaphatunk ízelítőt. Ugyanitt szerepel né­hány olyan új mű is, amelyekről a négy évvel ezelőtt készült ta­nulmány még nem tud. A kiemelkedő szobrász művésze­tét magas színvonalon bemutató kötet értékét azonban ez az össz­­hanghiány csak kis mértékben csökkenti. pes Géza adott antológiát (Finn versek és dalok, 1959). A jelen­legi kötet az eposz részletével, a finn és lapp népköltéstől indítva napjainkig követi a finn műköl­tészetet (az 1540-ben született Jaakko Finnotól az 1951-es szü­letésű Leevi Lehtoig). A finn irodalom voltaképpen Lönnrot Kalevala­ kiadása (1835) után teremti meg nyelvét, nem­zeti mondanivalóját. A költők a svéd, majd orosz elnyomással szemben a szülőföld értékeit éneklik dalszerű alkotásaikban (Luonio, Johann Henrik, Erkko). A túlzott romantizálás, didaktiz­­mus visszaszorulásával és a rím­­telen runo-hagyományok újjászü­letésével a finn poézis száza­dunkban hirtelen „utoléri" kor­társait. Eino Leinonál a témák már valóban a szubjektív élmé­nyek megfogalmazásai. A bemutatott 99 költő többségé­nek művei az utolsó évtizedeket reprezentálják. A sokféle világ­­irodalmi hatást felszívó költők a példaképekkel egyenértékűt te­remtenek (Otto Manninen, Veikko Koskenniemi, Einavi Vourela, Unno Kailas). A lírai körképük változatosan szólaltatja meg az egyéni hangulatokat és társadal­mi gondokat, a táj és a szerelem ébresztette érzelmeket. A kortárs­­ költők képgazdag, tárgyias épít­kezésű versei izgalmasan szólnak korunk emberének bonyolult éle­téről, gondjairól. A függelék betűrendbe sorolt életrajzi jegy­zeteket tartalmaz. Berták László: így élt Csokonai Vitéz Mihály A népszerű sorozat legújabb kö­tete Csokonai Vitéz Mihály szü­letésének 200. évfordulójára je­lent meg. Nem regényes életraj­zot kap Berták könyvében az olvasó, hanem világos körképet, korrajzot a 18. század végének Magyarországáról, a történelmi, társadalmi viszonyokról, a felvilá­gosodás és a nagy francia for­radalom magyarországi hatásá­ról, a költő szülővárosának, Deb­recennek életéről, légköréről. így, ilyen háttérfestéssel lesz érthető igazán Csokonai munkássága, hányatott élete, tragikusan korai halála, s jelentősége kora és a ma számára. A 18. század végének egyik leg­sokoldalúbb egyénisége, a fel­világosodás legnagyobb magyar lírikusa volt. Emberi, költői nagy­ságának számos jelén túl a szer­ző a pedagógus Csokonai port­réját is megrajzolja, ismertetve a­nyai értelemben is modern peda­gógiai szemléletét, nevelési mód­szereit. Levélrészletek, visszaemlékezések, versidézetek s a nagy versek szü­letésének körülményeiről, ihlető forrásairól szóló részek teszik szí­nessé, közelivé és elevenné, a gazdag illusztrációs anyag (do­kumentumok, a kor nagy alakjai­nak, a költő barátainak és párt­fogóinak képei) pedig mozgal­massá a jó tipográfiájú kötetet Tizenkét éves kortól érdeklődésre tarthat számot a gyermekolvasók körében, de felnőtteknek is ajánl­ható. Mivel a magyar történe­lemnek erről a korszakáról (a 18. század vége, II. József kora) a gyermekeknek szóló igen kevés könyv található könyvtárainkban, emiatt is törzsanyag mind a gyer­mek-, mind az iskolai könyvtárak­ban. Debreczy Zsolt: Fák, bokrok Móra Kiadó, 1973 A sorozat legújabb kötete — az előzőekkel megegyező szerkezeti felépítését követve — a Közép- Európában élő, erdőt alkotó fá­kon és bokrokon kívül a parkok legszebb díszfáit és cserjéit mu­tatja be, a gyümölcsöskertek ne­mesített fáinak kivételével. A rövid ismertető szöveg feltün­teti a növény őshazáját, gyakori előfordulási helyeit, a virágzás hónapját, és zárójelben megadja a növény őshazájában elért ma­gasságát is. Az ismertetett növé­nyek között szerepelnek a külön­féle fenyőfajták (páfrányfenyő, a Herkulesfürdő fehér szirtjein megtelepedett feketefenyő, vörös­fenyő stb.). A szerző a növények elnevezésével kapcsolatban rö­viden kitér tudósok, botanikusok és meghonosítók munkásságának értékelésére is. A színes táblák rajzain az ismertebb fák — ecet­fa, lila akác, olajfűz — mellett az egzotikusabb díszfák — csör­gőfa, japán díszcseresznye, csá­szárfa — levele, virágja és ter­mése ismerhető meg. A 107 fát és cserjét ismertető kis zsebkönyv — a sorozat előző kiadványához hasonlóan — hasz­nos segédeszköze lesz a kisdiá­koknak, de az érdeklődő felnőt­teknek is. Mihail Lifsic: Válogatott esztétikai írások Kossuth Kiadó, 1973 A marxista esztétikában jártas olvasó ismer valamit Lifsic mun­kásságából. Ő állította ugyanis össze az első, Marx esztétikai né­zeteit reprezentáló szemelvény­­gyűjteményt a harmincas évek elején. A korábbi szovjet marxis­ta vitákban perdöntő jelentőségű érvgyűjtemény volt ez a szöveg­­gyűjtemény. „Marx esztétikai nézetei követ­kezetesen forradalmi világnéze­tének alkotóelemeit jelentik. Je­lentőségük korántsem csupán életrajzi ...” — utasította vissza már az antológia bevezetőjében (Marx és az esztétika) a tisztán biográfiai szempontú megközelí­tést. Ebből az írásból nőtt ki többszörös átdolgozás után a szerző legfontosabb (és legterje­delmesebb) tanulm­ánya, amely Marx széptani méreteit fejlődé­sükben tekintik át, önállóan is megjelent e kötet, azonban új változatot közöl. A gyűjtemény többi írása is a­ polemikus Lifsiccel ismerteti meg a magyar olvasót. A Herzen ol­vasása közben és a Marx és a jelenkori kultúra c. újabb keletű írásokat leszámítva, a kötet na­gyobb részének írásai a harmin­cas-negyvenes években keletkez­tek. Tanulmányainak tárgya az ókorkutató művészettörténész, Winckelmann szemléletének elemzése; Hegel esztétikájának a marxizmushoz való viszonya. A napi aktualitás a publicisztika Lif­sic számára csak alkalmat teremt saját esztétikai szemléletének ki­fejtésére. A bevezető el segít igazodni Lif­sic szemléletében, különválasztva a napi jelentőségű állásfoglalást a nézetrendszer állandó elemei­től. A jegzetanyag az írások ke­letkezéséről, váttozatairól ad bib­liográfiai tájékoztatást. Kafka, Franz: Elbeszélések Európa Kiadó, 1973 A roskatagnak hitt apa — halá­los ágyán — hirtelen igazság­tevő prófétává magasodik, aki dühvel átkozza meg s küldi ha­lálba önző fiát (Az ítélet). Somsa Gregor egyik reggel arra ébred, hogy nem ügynök már, hanem hatalmas, kitinpáncélos ízeltlábú, s így aztán családja berendez­kedik az undorító bogárral való harcra, gyűlöletre, ő maga pedig a vergődésre, magányra, kimú­lásra. (Az átváltozás). A kivégző­­tisztet saját — dédelgetett — fondorlatos kínzómasinája nyár­salja fel A fegyencgyarmaton. A létezés szorongató bizonytalansá­gának képei: alagútba szorultak nem tudják, hogy merre a kijárat (A vonat utasai): az ismeretlen városban tévelygő: hol a pálya­udvar (Add föl!); a föld alatti barlangrendszert építő állat: honnnan jön az életére törő el­lenség hangja, s azé-e egyálta­lán? (Az odú) Kegyetlen, valószínűtlen, s mégis az álmok bizarr egyértelműségé­vel ható dolgok történnek Kafka — immár klasszikusnak tekint­hető — novelláiban. E világ alaptörvénye az az írói meggyő­ződés: „Olyan törvények uralkod­nak felettünk, amelyeket nem is­merünk.” Ezért aztán a szörnyű­ségek roppant maguktól értetődő dolgokká válnak ott, ahol „sok az ellenség, és még több az ellen­ségek cinkosa" — ahogy egyik töprengő állathőse rögzíti. A gyűjtemény jóval bővebb, mint az 1957-es novellaválogatás (Az ítélet): az író valamennyi elbe­szélését közli. A 78 írás kéthar­mada ugyanis rövid, sokszor né­hány soros — a biblikus példa­beszédeket idéző — parabola. Az utószó nemcsak a kafkai vízió Finn költők antológiája Kozmosz Kiadó, 1973 A rokon nép költészeti kincséből az immár háromszor lefordított­­Kalevala mellett eddig csak Ké­

Next