Kisalföld, 1975. december (20. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-21 / 299. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1975. DECEMBER 21., VASÁRNAP ARA: 80 FILLÉR XXXI. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM Magyar-kubai barátsági nagygyűlés Magyar idő szerint szom­bat délután 8 órakor folytat­ta első kongresszusát a Ku­bai Kommunista Párt. A plenáris ülés meghallgatta a mandátumvizsgáló bizottság jelentését, majd folytatód­tak a felszólalások. A meghívott küldöttségek gyárakat, mezőgazdasági központokat­ és iskolákat lá­togattak meg, barátsági nagy­gyűléseken vettek részt Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, a magyar küldöttség, vezetője a „Kubai—magyar barátság” üvegkombinátba látogatott, majd testvérpártok küldött­ségeivel találkozott. Tudósításunk a második oldalon. ­ A szülők elviszik Egy orvos, ezerkétszáz gyerek Nem főállásban Mehetne, mégsem megy A november vegi szülői ér­tekezleteken, mint sok éve, az­ óvodai vezetők ismét arra kérték az anyákat, hogy beteg gyermeküket ne vigyék óvo­dába, mert megfertőzik a töb­bit is! Ekkor a nyőri Bartók Béla úti óvodában a Nemes­ikrek édesanyja azt mondta: „így én sohasem tudok dol­gozni, mert az én gyerme­keim örökké náthásak!” És Nemes Alajosné panasza nem egyedülálló! Az Árpád úti óvodában a 130 gyerek közül december 2-án 17, a Gyepszél utcaiban a 110 gyerek közül december 10-én szintén 17 hiányzott, fő­ként betegség miatt.­­ Az Egészségügyi Törvény 13. §-a szerint: ,,A gyerme­kek és az ifjúság egészséges fejlődésének elősegítése érde­kében a­ gondozó, nevelő és nevelő-oktató munkában ér­vényesíteni kell a közegész­ségügyi követelményeket.” — Miként valósul ez meg Győr harmincnyolc óvodájá­ban? — A közegészségügyi köve­telmény­ek megvalósítása tel­jesen az oktatásügyi feladata — mondja dr Varga Jenő, a Győr városi Tanács művelő­dési osztályának vezetője. — Ha szűkösen is, erre vannak anyagi eszközeink. A köz­egészségügyi előírások meg­tartását gyakran ellenőr­zi a KÖJÁL.E Gondjaink el­sősorban a teremker­ü­letek régi óvodáival vannak. Rend­­szertelen a szemételhordás, rossz a víz. Bagó Ján­osné a Bartók Béla úti óvoda vezetője és óvodai felügyelő: " — Néhány régi és túlzsú­folt óvodánk nem felel meg az egészségügy­i követelmé­nyeknek. Például a József Attila utcai a Kultúrház út­(Folytatás a 3. oldalon.) A forgalom egymilliárd forint Nemcsak az 1975-ös eszten­dő munkáját, hanem a IV. ötéves terv eredményeit, ta­pasztalatait is elemzik az AGROKER rövidesen sorra­­kerülő zárótanácskozásán. Németh Ferenc, az AGRO­KER igazgatója arról tájé­koztatta lapunkat, hogy a vállalat augusztus végéig tel­jesítette IV. ötéves tervét. Az idén tehát mintegy hat szá­zalékkal forgalmaznak töb­bet a tervezettnél. — Elmondhatjuk — állapí­totta meg az igazgató —, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de a lehetőségekhez ké­pest vállalatunk ellátta fel­adatát. A megalakulása óta eltelt két évtized alatt minden ed­diginél nagyobb — egymilli­­árd forintot meghaladó — értékű forgalmat bonyolított le az idén az AGROKER. A forgalom jelentős növekedé­séhez sok minden hozzájá­rult: teljes mértékben gépe­sítették az ügyviteli rend­szert. Amennyire a jelenlegi teleprendszer lehetővé teszi, gépesítették a nehéz fizikai munkát. Tovább lépni már csak akkor lehet, ha az 1977 —78-ban felépülő új telep­helyre költözik a vállalat. A legegyenletesebb ellátást műtrágyából biztosította az idén az AGROKER. Apróbb zavaroktól eltekintve idejé­ben, és megfelelő mennyiség­ben jutott hozzá minden megrendelő a szükséges mű­trágyához, növényvédő sze­rekhez. Mezőgazdasági gé­pekből már nem volt zök­ke­nőmentes a szállítás. A leg­több gondot a nagy teljesít­ményű erőgépek hiánya okozta. Mivel eltűntek a piacról a nehéztraktorok, a többszörösére nőtt kis- és közepes teljesítményű erőgé­pek iránti igény egy része kielégítetlen maradt. Az AG­ROKER az eredetileg­ terve­zettnél nagyobb számban hozta forgalomba a Rába- Steiger traktorokat az év második felében. Mivel más­ra jövőre sem számítanak, a nagy traktorok iránti igényt 1976-ban is a Rába­-Steiger­­rel elégítik ki. Kombájn volt elegendő. Időben, megfelelő mennyi­ségben jutottak hozzá a meg­rendelők. Egyik-másik beta­karító gépre várni kellett, de sürgősségi átcsoportosítással mindenki hozzájutott időben a géphez. Az alkatrész-ellátás ha­sonló volt a korábbiakhoz. Nem jobb, nem is rosszabb. Tekintettel arra, hogy igen sokféle munka- és erőgép van még forgalomban, közöt­tük néhány olyan típusú, me­lyet már nem is gyártanak, az optimális alkatrészellátás nehéz lesz. Az ellátás javí­tását szolgálja, hogy jövőre bevezetik az alkatrészterve­zés és elosztás számítógépes adatfeldolgozását. — Minden eszközzel arra törekszünk, hogy a fő mező­­gazdasági idényre mindenütt meglegyenek a szükséges gé­pek — tette hozzá Németh Ferenc, az AGROKER igaz­gatója. M. E. Sport a művelődési házban Átalakítják Peresztegen a községi művelődési házat. Novemberben kezdt­ék a munkát, s már csak a tető­­szerkezet cser­éje van hátra. A jövő év első felére terve­zik átadni a megváltozott rendeltetésű művelődési há­zat,­ amely a peresztegi isko­la tornaterme is lesz. Ettől függetlenül továbbra is al­kalmas a kulturális rendez­vények tartására és a filmek vetítésére. Az átalakítás mintegy 170 ezer forintba kerül. A KISZ-esek társadal­mi munkát vállaltak az át­alakításban. K­arácsonyi csillogás A Soproni Vegyesipari Vállalat üvegtechnikai üze­mében 850 ezer darab különféle üvegdíszt készítettek az idei karácsonyi ünnepekre. Ügyes kezek formálják az üveggömböket és sokfajta mintát festenek azokra. A soproniak kilencedik éve, hogy társadalmi munká­ban a Parlament fenyőfájára kétszáz, egyenként tizen­öt centiméter átmérőjű csillogó üvegdíszt készítettek. Földházi Józsefné és Németh Rezső szocialista brigád­ja idén is remekelt az óriás­gömbökkel, amelyekkel a napokban díszítik fel az Országház fenyőfáját. A bu­dapesti ünnepségen szociális® brigádjukból öt küldött az idén is részt vesz. Malusz Károly felvétele J­ó hír az utazóknak Az év utolsó napjain beér­kezett — illetve néhány még ezután érkezik — az a 22, új típusú Ikarus autóbusz, amellyel ez évi járműre­­konstrukcióját, illetve fejlesz­tését teljesítette a 19-es Vo­lán Vállalat. A 22­­ autóbusz közül tizenöt IK 260-as, vá­rosi közlekedésre alkalmas, hét pedig ugyancsak helyijá­ratos IK 280-as, csuklós. Sopron tömegközlekedésé­nek körülményeit négy új autóbusz javítja, s ez a négy egyben számszerű többletet jelent a tömegközlekedésben, vagyis fejlesztés. A többi új busz Győrött marad, 12-vel selejtezésre éretteket pótol­nak, a fejlesztést hat darab korszerű jármű szolgálja. Mint megtudtuk, új helyi járatok indítását egyelőr­e nem tervezi a 19-es Volán, hanem a több gépkocsival elsősorban a munkásjáratok — 9-es, 12-es, 15-ös, 17-es és 18-as — műszakváltáskori zsúfoltságát fogja enyhíteni. A még jövő héten beérkező utolsó új darabokkal együtt a győri helyi közlekedést szol­gáló autóbuszok négyötöde már a kor­szerű, 200-as család képviselője! Ezzel kapcsolatos az a megjegyzésünk, hogy az igen drága autóbuszoknak az át­lagosnál gyorsabban romlik az állapota, ha évekig az olyan utcákon kell közleked­niük, mint például a Bacsó Béla út, vagy — a legelret­­tentőbb példa — a Vágóhíd utca... Jó lenne, ha a város utcáinak karbantartási, fel­újítási programjánál gondol­nának a szakemberek a mil­lió forintnál, nagyobb értékű autóbuszok útvonalára is­ , Cs. Megkezdődött a téli szünet Az ország mintegy négy és fél ezer általános iskolájá­ban és 528 középiskolájában a félévi „zárás” szombaton, december 20-án volt. A téli szünet január első vasárnap­jáig tart, vagyis az első taní­tási nap, január 5-e, hétfő lesz. Természetesen a mosta­ni vakáció idején is működ­nek majd a napközi ottho­nok. A szünidőben a tanulás csak módjával jut szerep­hez, hogy a második félév, munkáját a fiatalok pihen­tebben kezdhessék, a játék, a szórakozás fontosabb lesz. A középiskolákban a KISZ- szervezetek gondoskodnak szünidei programról , klub­napok, kirándulások, közös mozi-, tárlat- vagy színház­­látogatások formájában. Or­szágszerte felkészültek a mű­velődési házak is. Mint esztendők óta, az idén is valamennyi iskolafokon csupán az ellenőrzőkönyvbe jegyzik, be a félévi osztály­zatot. Változatlanul érvényes az a rendelkezés, amely sze­rint nem osztályozzák az el­ső általánosba járókat, mint ahogy az ötödikesek sem kapnak félévi érdemjegyet. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem érté­kelik a munkájukat: január­ban szülői értekezletek kere­tében éppen ezért találkoz­nak majd szüleikkel a peda­gógusok. A második félév küszöbén országszerte hozzáfognak a nyolcadikosok továbbtanulá­sának alapos előkészítéséhez, pályaválasztási tájékoztatást, illetve tanácsadást tartanak majd az idén végző 119 000 tanuló, illetve szüleik számá­­ tu­­r

Next