Kisalföld, 1976. február (21. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-21 / 44. szám
TERMÉKENYÍTŐ FOLKLÓR Mind több jele van annak, hogy a kiállítási fórumok, múzeumok túllépnek a megszokott bemutató alkalmakon és ezzel segítenek a környezetformálásban, a dísztárgyak kiválasztásában, vagyis közvetlenebbül szólnak bele a mindennapokesztétikájába. A népművészet környezetformáló, ízlésnemesítő erejét is át kell menteni a ma és a későbbi korok embere számára. Az idei Duna menti Folklórfesztivál kezdetétől — amely a környező országok táncosainak, dalosainak és egyáltalán a hagyományok ápolóinak találkozójává vált. — Baján, a „vízi városban” lehetett felmérni a folklór hatását a mai képző- és iparművészetre, ötvenhat művésztől érkeztek be a festmények, grafikák, szőnyegek, kerámiák és szobrok hazánk minden részéből. Az alkotókat országos folklórpályázat ösztönözte, hogy forduljanak a népélet felé, használják fel művészeti formakincsét, vagy elevenítsék meg a népköltészet világát, ami elősegíti a magyar és a nemzetiségi hagyományok feltámasztását. A végeredménya mindennapi élethez közelálló társadalmi tudat, a folklór továbbélésének változatait tükrözi vissza. A népművészeti alkotások mindig akkor igénylik a külön, társadalmi fölfedezésüket, amikor a létrehozók körében már hanyatlásnak indulnak. Zeneszerzőink követendő példaként az irodalomra hivatkoztak. Csokonai, Petőfi és Arany a népköltészetből merített, hogy a magyar poézis rátaláljon saját hangjára a latinos, franciás és, németes hatások után. „Így volt az irodalomban, — így kell lennie a zenében is!” — hivatkozhatunk Kodályra. De miként kellene lennie a képző- és iparművészetben ? A folklórral való találkozás mindenképpen szerencsés. Hiszen a művészet azt a sajátos szerepet kapta társadalmunkban, hogy a külvilág embertől elidegenedett részeit mintegy visszamentse az emberi érzékelés és átélés teljességébe. A belső élményt igen hatásosan válthatja ki a kollektív kifejezésmód. A világ jelenségei közti szerves összefüggésre utaló jelképek világosabbak, az ízlés könnyebben eligazodik az ábrázolások között. Az imént feltett kérdésre az országos pályázat anyaga különböző válaszokat ad — a színvonal hullámzásától függően. Mert korántsem egységes a kép. A külsődlegesen átplántált jegyektől a mélyen átérzett és kifejezetten új jelentésekig terjed a skála. De az is igaz, hogy maga a folklór tudománya sem jutott még el a sarkigazságokig. A művészi megközelítés pedig szükségképpen sokféle — ahogy a folklór sem hordoz alacsonyabb, vagy magasabb értékeket, mint ez vagy az a művészet, hanem más minőséget tartalmaz. Akik ma merítenek ebből a hatalmas kincsestárból, azok vagy beleszülettek egy- egy tájegység gazdag népművészeti világába, és gyermekkoruk óta magukba szívják a jellegzetes hagyományokat, vagy tudatos kutatógyűjtő munkával alapozták meg a kifejezésmódjukat. Úgy tűnik, hogy ezen a tárlaton a textilmunkák, a tűzzománcok és a kerámiák tükrözik leghívebben a népművészet szellemét. (Prepelicza Katalin, Kordováner János, Propstner János.) Nemes formájú Kátay Mihály zománcberakásokkal ékes sarokszekrénye, amelyen klasszikus rendben helyezkednek el a népmesei motívumok. A festmények közül a szerkezeti felépítésükkel és hangulatteremtő erejükkel kiemelkednek Berki Viola olajképei. Az alkotások egy része nem csupán külső díszként viseli a hagyományos motívumokat. De jócskán akad olyan mű is, amelyen gondolatilag-szerkezetileg különválnak a témától a tulipánok, napkorongok, szélmalmok hivalkodó aranyszálak, a démoni erőket felidéző szörnyek, s amelyeken ízetlen a mézeskalácshuszár. A szürrealisztikus látomások és a harsány plakátszerű megjelenítések is elkerülték a meghitt találkozást a folklórral. A színvonal változása körülbelül azt is jelzi, hogy minek lenne helye, a lakásunkban, és minek nem. Halász Ferenc Berki Viola festménye: A kastély legendája. „Kibetonozták” Fej a betonban. A falban. Olyan az egész, mint egy trófea. Az is, a felesége trófeája, szép szarvakkal felékesítve. Az építők trófeája, az „illetékesek” trófeája. Úgy kell neki. Minek dugta magát oda? A fej tehetetlen, mindenki tehetetlen. Elképzelhetően tehetetlen a televízió múlt szombaton bemutatott elképzelhetetlen riportjában. Csak a játék riportere nem az. Ö nyüzsög, forog, vérbeli riporter. Jó színész, mert ugye, tévéjátékról van szó, Varga Józsefről. Akit éppen most betonoztak ki. A bemondói falból. A fej pózból. Jé, vesszük észre, lába is van! Jé, egészen mást is tud csinálni, mint híreket meg Parabola-kommentárokat olvasni! „Kibetonozása” Szilveszterkor kezdődött. Énekléssel. Eredeti humorral. Most legutóbb meg prózában. Igaz, ehhez egy másik „fejet” előbb be kellett betonozni. Ami azt illeti, mindegyikkel nyertünk. j. r. 1976. február 21., szombat A Korunkról ötven évvel ezelőtt, 1926 februárjában alakult meg Kolozsvárott a Korunk című folyóirat, a marxista-leninista világnézet közül tíz esztendőn keresztül legszínvonalasabb irodalmi, politikai és kritikai fóruma. A Dienes László szerkesztette havi szemle kezdetben helyt adott „minden világnézeti iránynak, amely valódi meggyőződésen alapszik”, amint ezt a szerkesztői programnyilatkozatban olvashatjunk. A húszas évek végén, a harmincas évek elején a lap fokozatosan radikálisabbá vált, irányvonala balra tolódott, amely Gaál Gábor szerkesztői tevékenységének, fokozatosan növekvő befolyásának volt köszönhető. Gaál Gábor, a szocialista sajtótörténet egyik kimagasló szervező- és szerkesztőegyénisége a nemzetközi haladás és a korszerű magyarságtudat erős, szilárd és tekintélyes fórumává tette a Korunkat. Szerkesztői tevékenysége során olyan egyéniségeknek adott helyet a folyóirat hasábjain, mint például József Attila, Veres Péter, Nagy István, Illyés Gyula, Déry Tibor, Radnóti Miklós, Lukács György, Fábry Zoltán, Molnár Erik, Laco Novomesky, Komlós Aladár, valamint Aragon, Brecht, Jeszenyin és Paszternák. . / áy / f// ^y Liszt Ferenc Sopronban egykor és ma Liszt Ferenc művészetének ápolása, a Liszt-emlékek kutatása Európaszerte reneszánszát éli. A nagy magyar muzsikus igazabb arculatának megismerésére 1973-ban hazánkban megalakult a Disz Ferenc Társaság, budapesti központtal. Az első vidéki csoport pedig Sopronban, egy évvel később, 1974. május 7-én tartotta alakuló gyűlését, 23 taggal. Sopronnak minden hagyománya és ezekből a hagyományokból fakadó kötelessége megvolt ahhoz, hogy önálló csoportot működtethessen. Liszt Ferenc doborjáni szülőháza az egykori Sopron megyében áll, Sopron város „szomszédságában”. A 9 éves gyermekművész 1820-ban a városi casinoban lép először nagyobb nyilvánosság elé Ries zongoraversenyével . Az eseményt emléktábla jelzi a régen volt casino helyén, 1840-ben adott soproni koncertjét az ott katonáskodó Petőfi Sándor is meghallgatta. Később a Bezerédj-család vendégeként több házi hangversenyt rögtönzött. 1846. augusztus 6- án Majtényi bárónak és Festetich Leónak írt levelében kifejezte abbéli örömét, s köszönetét, hogy szülőföldje, Sopron megye, táblabírónak választotta. 1874. február 14-én negyedízben szerepelt a városban; Chopin, Schubert műveivel soproni óvodára, megyei óvodák javára hangversenyezett. 1881. áprilisában a Frankenburgkör kezdeményezésére a Mester jelenlétében emléktáblát lepleztek le a doborjáni szülőházon, meghitt ünnepségen. Ugyanitt 1911-ben emlékmúzeum létesült. Jóval korábban a Soproni Újság soproni Lisztszobor avatásáról emlékezik meg. (1896. szeptember 24.) A Soproni Zeneegyesület 1929-i centenáriumi ünnepei a Liszt-kultusz jegyében zajlottak. A korabeli újságok fölelevenítették Liszt Ferenc soproni szerepléseit, napirendre került hamvainak visszahozatala, méltatták emberségét, művészi nagyságát. A zeneegyesület akkor vette föl Liszt Ferenc nevét. Kötetnyi Liszt-emlékezés, újságdokumentumok, írások, kutatómunkák őrzik ezeket a hagyományokat Sopronban. Énekkar, művelődési központ, szimfonikus zenekar, múzeum, utca, emléktábla tanúskodik a városban levő Liszt-kultuszról. Az 1974-ben megalakult soproni tagcsoport-társaság pedig a legfrissebb bizonyítékai közé tartozik az eddig elmondottaknak. A csoport célkitűzése: a budapesti Liszt Ferenc Társasággal történő szoros együttműködés. Liszthangversenyek rendezése, a Lisztéletmű széles körű megismertetése, a soproni vonatkozások föltérképezése. Ezt a célt szolgálta az a hangverseny, amelyet 1974. novemberében Bisztriczky Tibor hegedűművész és Sebestyén Albert zongoraművész adott. A műsorban Liszt hegedűre-zongorára írt művei hangzottak el. Kertész Lajos zongoraművész 1975 májusában hangversenyezett Sopronban. Liszt késői alkotásait tolmácsolta. A soproni tagcsoport legújabb tette a Bezerédj-ház (Templom utca 6.) emléktáblával történő megjelölése volt, ez év októberében. Az emléktábla Szakál Ernő szobrászművész tervei alapján készült, avatásán jelen voltak — a soproni csoport tagjain, vezetőségén kívül — Forrai Miklós, a Liszt Ferenc Társaság főtitkára, és ifjabb Bartók Béla elnökségi tag. Az ünnepi megemlékezésen a Soproni Leánykar két Liszt-művet énekelt. A további tervek a város zenei életét ugyancsak reflektorfénybe állítják 1976 márciusának végén a Győri Filharmonikus Zenekar és a Soproni Leánykar közreműködésével a Dante-szimfónia szólal meg, illetve a vokális Liszt-művekből hallhatunk néhányat. 1977-ben, Sopron várossá nyilvánításának 700. évfordulóján nemzetközi Liszt ifjúsági zenei találkozót rendeznek, amelyet mind a hazai, mind a nemzetközi illetékes szervek jóváhagytak már. A Liszt Ferenc Társaság decemberi közgyűlésén Borsos Miklós készítette emlékplakettet adományoztak azoknak, akik eredményes, kiemelkedő munkát végeztek el eddig aLiszt-kultusz ápolásában. (Forrai Miklós, Pásztory Ditta, Fischer Annie, Cziffra György, Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Pátzay Pál kapta meg többek között.) A soproni tagcsoport megbecsülését jelentette Kocsis József elnökségi tagnak és Lampschitz Pálnak, a helyi csoport vezetőjének kitüntetése. Nagy Alpár 9