Kisalföld, 1976. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-24 / 174. szám

Mikor indul a fehér autó? Hétvégi ügyelet a mentőállomáson Kevés orvosuk van A riport akkor készült, amikor a kirándulóhelyek várják a vonatok, buszok megannyi utasát, amikor az utakon kocsisorok kanyarog­nak a Balaton, a Velencei tó felé,­­meg a Bakony erdeibe, amikor még kánikula volt, egy hete. Szombat reggel nyolc óra. A győri mentőállomáson fel­készültek a hétvégi ügyelet­re. A szolgálatvezető átnézi a kórházakból hazaszállí­­tandók névsorát. A sofőrök még egyszer tüzetesen meg­vizsgálják a mentőkocsikat: üzembiztosak-e, nincs-e hi­­básodás ? A győri mentőállomás ti­zenhárom fehér kocsija kö­zül egy mindig készenlétben áll. Ez a „soros” autó. Sze­mélyzete — sofőr és ápoló — az ügyeletesi szobában tar­tózkodik. Őket vagy a ro­hamkocsisokat értesíti a szol­gálatvezető a különféle csen­gőjelekkel; azonnal, vagy három, hat órán belül kell indulni a betegért... Az esetek többsége „azon­nali” volt a hét végén. Vajú­dó kismama, utcai baleset, hirtelen rosszullét, dühöngő elmebeteg, gyógyszermérge­zés — mind sürgős eset... Kilenc óra huszonnégy perc. A szolgálatvezető asz­talán felberreg a telefon. Meghallgatja, mi történt, majd intézkedik: egy kocsi azonnal menjen Győrszabad­­hegyre. Vajúdó kismamát kell a szülészeti osztályra szállítani. Tíz óra tizenegy perc. Újabb sürgős eset. Vaszarra indul a fehér autó, dühöngő elmebetegért. Félő, kárt tesz magában, vagy a környeze­tében ... A szolgálatvezető rádión tartja a kapcsolatot a megye mentőállomásaival: Csorná­val, Sopronnal, Kapuvárral, Téttel, Mosonmagyaróvárral. Asztalán mágneses térkép­tábla, az úton levő mentőko­csik pillanatnyi helyzetét mutatja. Tíz óra negyven. Ismét sürgős eset. Egy idős győri asszony sok gyógyszert vett be. Az ügyeletes orvos re­ménykedik: talán csak téve­dés történt, s nem öngyilkos­­sági kísérlet... A legsürgősebb, nagyon súlyosnak ígérkező­ esetekhez a rohamkocsi megy az ügye­letes orvossal, aki elsősegélyt nyújt a betegnek, majd a kórházba szállíttatja . . . A hét végén szombat reg­gel nyolctól vasárnap reggel nyolcig dr. Horváth Zoltán volt az ügyeletes mentőor­vos. Nyolc esztendeje nyug­díjas, azóta kisegítő mentő­orvosként ténykedik. . . — Gyakoriak a hőség okozta rosszullétek ... A köz­lekedési balesetek ... A hét­végi, túlzott italozásokból eredő alkoholmérgezések — mondta. Vasárnap reggel nyolctól Duschanek Péter, fiatal szi­gorló orvos vette át idős kol­légájától az ügyeletet. — Kevés a mentőorvo­sunk. Sokszor nyugdíjas, vagy utolsó vizsgái előtt álló orvosjelöltet tudunk beoszta­ni hétvégi ügyeletbe. Nem népszerű ez az orvosi raun­✓kakör. A, mentőorvosnak vi­szonylag több a munkája, s talán kevesebb a lehetősége a szakmai továbbfejlődés­­re ... — mondta dr. Wagner Endre, a győri mentőállomás főorvosa. Bizonyára így van, ám a mentőorvosok, ápolók, mentőkocsi-vezetők munkája dicséretet, elismerést érde­mel. A mostani, hűvösebb hét­vége — remélhetően — keve­sebb munkát ad a mentősök­­nek. M. L. GYŐR MÚLTJÁBÓL Bűnözők és koldusok Az 1860-as esztendők köze­pe táján bizalmas levél ér­kezett­ az ország főtárnok­mesterétől, amely a követke­zők szigorú kivizsgálására hívta fel Győr vármegye fő­ispánját: 1. megfelel-e a valóságnak, hogy a megye­­székhely börtönében fiatal foglyok megrögzött bűnözők­kel vannak egy cellába zár­va, sőt a nemek szerinti el­különítésre sem fordítanak figyelmet. 2. igaz-e az, hogy Győr-­ városában nagyon el­terjedt a koldulás és a kére­­getők az elszaporodott kocs­mák vonzó ereje miatt eldor­­bézolják keresményüket. Az értesülések nem lehet­tek teljesen alaptalanok, mert Balogh Kornél főispán — a polgármester tájékozta­tása után — csak három hó­nap múlva terjesztette fel jelentését­. Ebben minden­esetre megnyugtató magyará-­ zatokat igyekezett adni a fel­tett kérdésekre. A súlyosabb ítéletekre váró bűnözők — így szólt a válaszirat — ma­gánzárkákban várják vizsgá­latuk lefolytatását, nátha or­szágos fegyintézetekbe kerül­nek, a nők pedig elkülönít­ve, egészen más épületrész­ben vannak elhelyezve. A koldulást illetően a je­­­lentés nem tagadta, hogy az utóbbi években nagy mérete­ket öltött, de ennek okát abban jelölte meg, hogy a ne­héz kereseti lehetőségek és a sanyarú terméseredmények megdöbbentően súlyos elsze­gényedést vonnak maguk után. Visszaélések mindamel­lett nem igen fordulhatnak elő, mivel a városhatóság az igazi koldusokat nyilván­tart­ja és megkülönböztetésükre ■ pléhből készült jelvényeket rendszeresített.­­ A főispán ugyan ezzel kapcsolatosan említést tett az orvoslás eset­leges módjáról, a „szegénye­ket segélyező adó’’ kivetése révén, de a magisztrátus egyelőre a jelvényes megol­dást is elégségesnek tartotta ennek a problémának a fel­számolására. A kocsmák túlságosan nagy számát a polgármesternek is el kellett ismernie, sőt azt sem vitatta, hogy a rossz hír­ben állók megszüntetésével valószínűleg csökkenteni le­hetne a duhajkodásra, köny­­nyelműségre csábító alkalma­kat. Erre azonban a város­atyák nem mutattak különö­sebb hajlandóságot. Arra hi­vatkoztak, hogy a szerződési kötelezettségeket be kell tar­tani, a tanáccsal kötött meg­állapodásokat a határidők le­járta előtt nem lehet egyol­dalúan felbontani.­­ A való­ságban persze az volt a hely­zet, hogy az italmérésekkel kapcsolatos haszonvételek igen jó gazdálkodási lehetősé­get jelentettek a városnak és főleg annak a városvezető­­ségnek, amely a dokumentu­mok tanúsága szerint még ekkor is, tehát majdnem két évtizeddel a feudális kor­szak letűnése után, földes­úrnak titulálta magát és így természetesen nehezen tu­dott lemondani megszokott bevételeiről, nagyon is jelen­tős összegeket kitevő jöve­delmi forrásairól. L. A. 1976. július 24., szombat" TÁRLATVEZETÉS. A Szovjet-Örményország művészetet bemutató kiállítást szá­mos érdeklődő — közöttük a győri üzemek és gyárak szocialista brigádjainak tag­jai — kereste fel a héten. Ártonyán Vladimir Gurgenovics, az örmény képzőművé­szek szövetsége iparművészeti szekciójának elnökhelyettese, keramikus és festőmű­vész délutánonként tárlatvezetést tartott a kiállítás látogatóinak. Ismertette az örmény művészet múltját, jelenét, az egyes művészek törekvéseit. A Szovjet-Örményország művészete című kiállítás vasárnap zárja kapuit. (Sz. Ö. felvétele) Több nyolcadikos A hatvanas évek alacsony születési arányszáma tükrö­ződik az általános iskolát el­végzők számában is. Az ál­talános iskolát várhatóan 1977-ben hagyják el a legke­vesebben, mintegy 114 ezren. Ezután lassú emelkedés kö­vetkezik, 1980-ban már 119 ezer nyolcadikos végez. Színházi esték a televízióban A televízió a Nyári szín­házi esték sorozatban rend­szeresen műsorra tűzi az el­múlt évad legsikeresebb pro­dukcióit. Közvetítésekben el­sőiként július 27-én Shakes­peare­: A makrancos hölgy című kétrészes vígjátéka ke­rül képernyőre, a József At­tila Színház művészeinek tol­mácsolásában, felvételről. Margittay Ágival és Szilágyi Tiborral a főszerepben. Au­gusztus 6-án Tanno Yliniuti: Börtönkarrier című darabját sugározza a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek tolmá­csolásában, felvételről. Au­gusztus 17-én, „Huszonöt éves éves a Déryné Színház” cím­mel láthatunk egyórás össze­állítást. Augusztus 20-án So­­lohov: Csendes Don című re­gény trilógiájának színpadi változata kel életre a 2. mű­sorban, a kecskeméti Katona József Színház előadásában. Augusztus 22-én az első mű­sorban Bródy Sándor: Ki­rályidillek című egyfelvoná­­sosai szólalnak meg a Ma­dách Színház társulatának közreműködésével. Népek barátsága szabadegyetem Pécsett pénteken megnyílt a Népek barátsága elnevezé­sű nemzetközi nyári egyetem, amelynek két kurzusán ti­zenegy országból érkezett több mint négyszáz hallga­tó vesz részt. Az orvostudo­mányi egyetem központi elő­adótermében rendezett ünne­pélyen jelen voltak a megye és a város párt- és állami szerveinek képviselői is. Dr. Vonsik Gyula kandidátus, a TIT főtitkára tartott meg­nyitó előadást A főbb társa­dalmi célok és megvalósulá­sának néhány jellemző vo­nása Magyarországon cím­mel. A TIT nyári egyetemei kö­zül a pécsi az­ egyetlen poli­tikai jellegű. Nincs meghatá­rozott szakmai profilja, ha­nem nevének megfelelően, elsődlegesen a békét és a ba­rátságot, a népek közötti egyetértést szolgálja. E te­vékenységéért tavaly tüntette ki az Országos Béketanács az 1958-ban alapított pécsi nyári egyetemet. A pécsi nyári egyetem a politikai ismeretterjesztés mellett változatos kulturális és szórakoztató programot állított össze a TIT-vendégek számára. HÚSZ TOJÁS KÁBÁRÓL (Szombathelyi László szobrászművésznek küldöm) írva vagyon, hogy Cso­konai Vitéz Mihály uram, miután megtépázott réme­, nyelves, fonnyadozó tüdejé­vel megtért Debrecenbe, édesanyja, Diószegi Sára asszony fedele alá, egy al­kalommal húsz tojást ka­pott Kábáról. Ottani tiszte­lői barátai küldték, gon­dolom, illő mentegetőzés kí­séretében, hogy többre nem telik. Rousseau tanítványá­nak jólesett a küldemény, valószínű, szép válaszleve­let küldött, volna érte, ha fölgyógyul, s talán még ver­­sezetet is, vidám anakreoni strófákat. Mert Csokonai uram ja­víthatatlan ember volt, rö­geszmés ember. Úgy vélte, bátorul, hogy irománya bu­sás fizetség mindazért, amit életében kapott, s azért a nemzeti kegyért is, hogy nem az éhhalál, hanem a tüdőgyulladás végzett cse­­nevész, magaslati fenyvesek lélegzetét áhító szervezeté­vel. Pedig sokra vihette volna, bizony. Szép talentu­mokkal áldotta meg a sors, járatos volt a tudományok­ban, ő lehetett volna a leg­első professzor Debrecen­ben. De talán még a­­püs­pökségig is felvihette volna, mint poéta őse. Kesincze ■János, aki magát Jannus Pannoniusnak nevezte, s a bécsi mandulafa korai vilá­gához lett hasonlatossá a sorsa. Nem csoda, hogy bo­tot fogott rá a kálvinista Róma vaskalapos szigorú­sága. De még a jószándékú megálla­podottság is meg­­megcsóválta a fejét ekkora ,,tehetségpocsékolá­s” lát­tán. Mert hát jópofa gyerek ez a Miska, jó vele együtt lenni disztátoron, újborkós­toláson, névnapokon, tagad­hatatlan. ő a társaság lelke. - ő mondja a legszellemesebb tósztokat. ő ismeri a leg­több adomát, s minden al­kalommal fölolvas néhány magacsinálta verset is. El kell ismerni, igen jeles li­­terátor. De értelmes, tudo­mányos ember létére hogy veheti ilyen komolyan a poétaságot?! Érthetetlen, hogy holmi versezeteikért tisztes megélhetést, sőt, tár­sadalmi rangot kíván ma­­­gának! Ki hallott már ilyet?­­Legyen professzor valame­lyik kollégiumban. Vagy tiszteletes úr egy zsíros pa­rókián. Akkor majd lesz pénze és tekintélye. Tart­hatna maga is magyar házi­gazdához illő lakomákat barátai tiszteletére, és nem mindig vendégként ülne az étkekkel, borockancsókkal asztaloknál. Még a verseit is kiadhatná — a jövedel­méből nyomdaköltségre is telne­­—, mint például Édes Gergely tiszteletes uram, vagy Gvadányi gróf, a nyu­galomba vonult generális. De Csokonainak hiába a jó tanács, ő a sültgalambot várja, mecénásokban re­ménykedik, s közben úgy­ él, mint egy vagabund, gara­bonciás diák. Ejnye, ejnye... . .. Kedves Barátom! Mió­ta Csokonai-szobrodat lát­tam, megvallom, csaknem mindennap gondolok rá és Rád, aki főiskolai éveid és némi országjárás után nem­rég tértél haza szülőváro­sodba. Egy évvel vagy idő­sebb, mint Csokonai volt,­­ amikor az életét föli­tta a homok, s gondolom, ötször olyan erős, mint ő lehetett egészséges korában. Nem kell félned a kalapácstól, az anyagtól — legven az kő, vas vagy márvány. Már kisebb munkáid mellett Csokonait hoztad haza a vadonatúj műterem­be. Azt a Csokonait, aki mi­után megtépázott remé­nyeivel, fonnyadozó ü­ldésé­vel megtért szülővárosába, egy alkalommal húsz tojást kapott Kábáról. Szinte már anyagtalan, torz porhüve­lyén át­ ragyog — s azt meg­semmisíti — a lélek, nincs már gondja disznótorokra, Babhusra, Lillákra, főúri kö­zönyre, kupecbugrisságra és gráciákra, az­ utókor. ..egy boldogabb idő” gráciájába ajánlotta magát, élő tiszte­lettel. Vajon tudta-e valaki ak­kor, hogy Diószegi Sára asszony szerény szobájában a kor legnagyobb költője, legeurópaibb magyarja kö­hög legutolsó kézirata, A lélek halhatatlansága fö­lött?! Talán főhadnagy" Fazekas Mihály úr, a ked­ves földi, aki „a gőgösség hagymázától irtózva, ker­tész leve”, vagy Kaziczy Ferenc, aki egykor levelé­ben költővé avatta, mond­ván: „Az úr versei igen kedvesen folynak, az ideák nemesek és nem földszint csúszók”, ám, aki később átfésülve akarta közrebo­csátani művét, vagy a diá­kok — közülük volt min­­dig a legtöbb híve —, ne­tán a derék kabaiak, akik halála előtt nyolc nappal húsz tojást küldtek neki?! Én azt hiszem, csakis ön­maga. Ezért a makacs — a kortársak szemszögéből na­iv vagy léha — kitartás a szuverén költői életforma megvalósításának harcában, s ezért az önérzetes jöven­dölés a sírról, mely „szent lesz tisztelt hamvaiért”. Kedves Barátom, tudom, nem ez az első Csokonai­­szobrod, s mint mondottad, valószínű, nem is az utolsó. Ahol eddig megfordultál — éltél hosszabb-rövidebb ideig —, mindenütt hagytál magadból egy Csokonait. Kisebb-nagyobb portrékat, albérletekben, kölcsönmű­­termekben, barátoknál, mert Csokonai évek óta vándorol — mint egykor — Veled. Benned. „Nem tu­dom, mi az oka —, mor­moltad a szakáll­adba két korty között —, de én már Csokonaival élem le az éle­temet.” Remélhetőleg itt, a szülővárosodban, mondtam masamban, s a költő ..ked­ves füstű”-nek nevezett Debrecenére gondoltam. És azt kívántam Neked, hogy sose érezd szülővárosodat szűkkeblű mostohaapának, a Te „Nagyerdőd” ne tilalom-­­ fákból álljon, sose találkozz a régvolt, vélt szabályok vaskalapos apostolaival. . mindig legyen elég ételed, borod vagy" kisüsti pálin­kád, és mindenekelőtt han­gulatod, mintázó fához, vé­sőhöz, kalapácshoz mozdító közérzeted és közeged, s ha Csokonairól elmélkedsz, ne gondolj a derék kabaiak jó­téteményére, mert, bizony mondom, másfél évszázad ,múltán is napokig fáj tőle az ember. Szapudi András — 5

Next