Kisalföld, 1976. december (21/32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-12 / 294. szám

Mérlegen a Rába ETO (I.) Öt hónap a csapatkeresés jegyében Ma már csak lidérces álom a labdarúgó NB I. 1975 76-0s idénye, amikor a Rába ETO csapata nagy harcot folytatott a bennmaradásért. A nyáron Palicskó Tibor sze­mélyében keménykezű, következetességéről közismert edző került a szakosztályhoz. Az utóbbi években alig alig került ki NB I-re alkalmas játékos az első csapat mögött álló, tíz edző által foglalkoztatott tartalék-, ifjúsági és serdülő csapatokból, a sportis­kolából. Érthető, hogy a vezetés átigazolásokkal kívánt segíteni a helyzeten. Hosszú idő után ezen a nyáron sikerült először, ha nem is teljes mértékben megvalósítani az átigazolási elképzeléseket. - ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ A SZAKOSZTÁLYVEZETÉS az új vezetőedző, és a négy játékos képességeinek isme­retében a csapat fokozatos kialakítását, a kiesés veszé­lyétől mentes egyenletes sze­replést, és tényként 30 pont elérését jelölte meg feladatul az idei bajnokságra. A Rába ETO az őszi idény­ben a szó szoros értelmében abszolút közepes teljesít­ményt nyújtott. Tizenhét mér­kőzésén tizenhét pontot szer­zett, és a gólkülönbsége, il­letve ez esetben a gólaránya is egyenlő; huszonnégy alka­lommal került az ETO mér­kőzésein az ellenféle kapu­jába a labda, és ugyanennyi­szer kellett Pallának, illetve Földesnek is maga mögé nyúlnia. A házi góllövőlistát Mile vezet hat góllal, őt Szo­­kolai négy góllal követi. Clá­­zer, Horváth L. és Pénzes háromszor volt eredményes, Cs. Horváth, Pozsgai és So­sa ekkor a csapat sikerrel veszi az újabb győri aka­dályt, sokkal biztatóbb hely­zetben várta volna a köny­­nyűnek nem ígérkező, hár­mas idegenbeli sorozatot.­­A Diósgyőr azonban nyert Győ­rött. Az ezután következő tíz napos szünetben az NDK-ban készült a gárda, s a hazaér­kezés után kapott kedvező hírek alapján nem arra szá­mítottunk, ami bekövetkezett. A csapat fegyelmezetlen já­tékkal, szinte ellenállás nél­kül kapott ki az MTK-VM- től és a Vasastól, majd a sze­gedi, gólnélküli döntetlen után hazai pályán ismét ve­reség következett, ezúttal Bé­késcsabától. Ebben az időszakban erő­sen „közelített” a Rába ETO a kiesési zóna felé, majd is­mét nagy meglepetésre, Ka­posvárról — 533 perc gól­képtelenség után — elhozta mindkét bajnoki pontot. Ha az MNK-ban nem is ment úgy, ahogy az egy NB I-es csapattól várható volt, a baj­noki hajrá nagyszerűen sike­rült : négy gólkülönbséggel győzelem a Tatabánya,, si­ma” mérkőzésen 2—0 az őszi listavezető II. Dózsa ellené­ben, és szervezett játékkal, az utolsó előtti percben rú­gott góllal egy pont a Bp. Honvéd otthonából. S ezzel tulajdonképpen az előirány­zott 30 pont felénél kettővel többet teljesített a csapat 1976 őszén. A csapatépítés buktatói A döntő kivételével jól si­került Bajnokok Tornája után meglepetésként hatott Palicskó Tibor vezető­edző mértéktartó nyilatkozata. Az edző azután a továbbiakban sem tért el ettől az óvatos­ságtól. Okait a következők­ben látjuk: A játékosállomány az át­igazolások után sem lett olyan ütőképes, hogy a csapat na­gyobb feladatok megoldására is képes lenne, nem beszélve a nemzetközi porondra tör­ténő kilépésről. A Rába ETO gondjai azonban nem egyedül­állóak, az országos körülmé­nyek nagyon is hasonlóak. A magyar labdarúgás legmaga­mügyi egyszer talált a háló­ba, a dunaújvárosi Füst és a tatabányai Vass egy-egy ön­góllal „járult hozzá” a hu­szonnégyhez. A csapat mérkőzéseit össze­sen 74 ezer néző látta. A nyolc vidéki mérkőzésen 3800 volt az átlagos nézőszám, a kilenc hazai találkozó néző­szám átlaga 4800 Utóbbi számhoz viszont jelentősen hozzájárul, hogy az idény­nyitón tizenkétezren voltak kíváncsiak a bajnokcsapat el­leni játékra. A rajt döntetlenje, a cse­peli, majd a Haladás elleni hazai vereség nem sok jóval kecsegtetett. Ám utána a Rá­ba ETO győzni tudott Zala­egerszegen, ha nehezen is, de kétvállra fektette a Dorog csapatát, és a salgótarjáni 1-3 után biztosan győzte le a Videoton, és fölényesen a Dunaújváros csapatát. jobb osztályában hazai pá­lyán mindenkit le lehet győz­ni, és egy-két kivételtől elte­kintve az idegenben játszott mérkőzések is háromesélye­sek. Bizonyítja ezt a Rába ETO példájánál maradva, hogy a három kupacsapat kö­zül — mindhárom gyászos körülmények között búcsúzott el az idei nemzetközi kupa­küzdelmektől — kettő szinte semmit sem mutatott Győ­rött, és a Ferencváros is csak döntetlenre volt képes. Az ETO kaposvári, zalaegerszegi és kispesti sikere, valamint a Haladás, a DVTK és a Bé­késcsaba elleni hazai kudar­ca is erre utal. Nem beszélhetünk egyelő­re a győri zöld-fehérek ki­alakult játékstílusáról, válto­zatlanul nincs irányító já­tékos, és nincs igazi góllövő csatára sem az együttesnek. A nyugodt körülmények között történő csapatépítést erősen befolyásolták a 9—13. forduló sorozatos gólképtelen mérkőzései. Ebben az idő­szakban gyakran változott az összeállítás — nemcsak a sé­rülések miatt — a szakveze­tés kereste a játékosok ké­pességeinek megfelelő posz­tot. Ami szintén magyar „be­tegség” : a meglévő, szerény képességű gárdából nem a formációhoz keresik a játéko­sokat hanem a játékosokhoz a formációt. Újra a csapatban Általános meglepetésre a Békéscsaba elleni mérkőzé­sen a kezdő csapatban kapott helyet az a Somogyi, akiről már tulajdonképpen lemon­dott a szakosztály. Az egyko­ri válogatott játékosnak mind az edzésmunkájával, mind a mérkőzéseken — ennek előt­te három mérkőzésen lecse­rélték, háromszor csereként jutott szóhoz — mutatott já­tékával elégedetlenek voltak. Az utolsó öt mérkőzésből az­után négyet „zsinórban” vé­gigjátszott, s csupán a Bp. Honvéd ellen cserélte le is­mét Palicskó edző. Valahol tehát következetlen volt a vezetés: vagy akkor, amikor „leírta” a játékost, vagy amikor újra bizalmat szavazott neki. Feltehetően az első esetben tévedett, mert Somogyinak tudása alapján feltétlenül helye van ebben a csapatban. Ha viszont az edzésmunkájával van gorld, akkor csakis a pillanatnyi si­kerekért lett újra a csapat tagja. És aligha hihető, hogy ez példamutató a fiatalok előtt... A bajnokság hajrájában lá­tott biztató jelek arra enged­nek következtetni, hogy a csapatnak ebben az évben talán nem lesznek kiesési gondjai, a további csapatépí­tésnek adottak a feltételei. A védelem a hajrára összeková­­csolódott, de a középpályán és a támadósorban minden bizonnyal új játékosokkal is megismerkedhetünk majd. Az egység megteremtése, a stí­lus kialakítása nem könnyű feladat, s nem megy máról holnapra. És bármennyire is „visszaköszön” a kifejezés, csak kemény, az eddiginél is következetesebb mu­­kával lehetséges. (Folytatjuk.) Törés, hullámvölgy, jó befejezés Mohay Gábor 1976. december 12., vasárnapi Rádióamatőrök A Győr városi MHSZ rádió­amatőr-klub közgyűlése tech­nikai bemutatóval és a társ­klubok rádiós üdvözleteinek vételével kezdődött. Bujáki Károly klubtitkár a beszámolójában kiemelte, hogy a rádióamatőr tevékeny­ség a klubtagoknak egyrészt szórakozás, miközben a mo­dern kor követelményeinek megfelelő, honvédelmi szem­pontból fontos műszaki kép­zést is kapnak. A mintegy öt­­ventagú klub — ha nem is minden szakágban egyformán — szép eredményeket ért el. Az elmúlt öt év alatt különö­sen a fejlesztésben léptek előre, megépítették a százezer forint értékű antennarend­szert, valamint az RH és URH adókat. Berecz István, Kovács László és Kurcsics Lajos a szakágak szépségeit, valamint gondjait taglalták a hozzá­szólásaikban. Papp István az MHSZ vezetősége nevében köszöntötte a megjelenteket, és kérte továbbra is a hon­védség, a határőrség és a BM hathatós támogatását. Juhász Lajos alezredes, az MSZMP Győr városi Bizottsága nevé­ben nyilatkozott dicsérőleg a klub működéséről. A rádióamatőrök közgyű­lése a kiemelkedő társadalmi munkát végzők és a kiváló sportolók jutalmazásával zá­rult. 1976. december 12., vasárnap, Gabriella napja. A Nap kél 7.22, nyugszik 15.52 órakor. A Hold kél 21.56, nyugszik 10.41 órakor. A várható időjárás ma estig, időnként kissé megnövekvő felhőzet, egy-két átfutó hózápor, általában élénk északias szél, erős­ széllökésekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0 fok körül. (MTI) + + + 1976. december. 13., hétfő, Luca napja. A Nap kél 7.23, nyugszik 15.52 órakor. A Hold kél 23.05, nyugszik 11.11 órakor. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RADIO: 8.30: Lapszem­le nyugat-dunántúli lapokból — Hangos portré — Minitörvény­­k­önyv — Könyvekről,, folyóira­tokról — Versek. — 9.20: Német műsor. KOSSUTH RADIO: 11.10: Kel­lemes vasárnapot! — 7.23: Emlé­keztető — a feketeéri cselédek szószólój­­ra, Boros Gergelyre. — 8.05: Útközben. — 8.10: Öt kon­­tinens hét napja. — 8.26: Népda­lok. — 9.16: Óceánia népkölté­szete. — 9.20: Wagner operáiból. — 10.03: A dobosfiú kalandjai. Rádióvált. — 10.56: Az MRT gyermekkórusának felvételeiből. — 11.09: Slágerek — zenekari feldolgozásban. — 11.2­7: Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek. — Közben: 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13.03: Tiszte­let az embernek. Írás. — 13.13: Hallelujah, Baby! Zenés játék részi. — 13.40: Népszavazás előtt. Tallózás a spanyol sajtóban. — 14.00: Martti Talvela és Renata Tebaldi énekel. — 14.39: Metro­nóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 15.13: Lemezmúzeum. — 15.45: Pillantás a nagyvilágba. — 16.08: Népdalkörök országszerte. — Galgamácsa — II. rész. — 16.28: Fiatal riporterek műsora. — 17.10: A Magyar­­Rádió Karinthy . Szín­pada. A magyar humor és sza­tíra története — VIII. rész. — 18.15: Joe Dassin énekel. —■ 18.50: Richards Strauss: Élektra. Ope­ra. — 20.45: Finn Hangjátékok Hete. Mint a tücskök a sötétben. E. Poljarvi hangjátéka. — 21.45: Angelo Epfrickian énekegyüttese három Gesualdo-madrigált éne­kel. — 22.10: Sporthírek. Totó. — 22.20: Népszerű magyar együtte­sek felvételeiből. — 23.00: Szim­fonikus költemények. — 0.10: Ránk! György: Filmmelódiák. — PETŐFI RADIO: 7.30: Barokk orgonamuzsika. — 8.05: Érdekes­ségek a jövő hét műsorából. — 8.33: Miska bácsi lemezesládája. — 9.00: Szívesen hallgattuk! Va­sárnapi koktél. — 10.33: Távoli tá­jakon: Görögország. — 11.33­: Lát­tuk, hallottuk — a kiállítóter­mekben. — 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.54: Cincogó Felicián. Bajor Andor regényéből írta: Mándy Iván. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Komikum a folklórban. Riport. — 15.20: Filmdalok. — 15.33: Berki Géza szerzeményei­ből. — 16.00: A vasárnap sport­ja. Totó. — 16.35: Operettdalok. — 16.45: Mikrofon előtt az iro­dalmi szerkesztő. —■ 17.00: Ötórai tea. — 18.00: Decemberi tudomá­nyos mozaik. — 18.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 19.38: Kritikusok fóruma. Biszt­­ray Ádám: Csillagpázsit — Fecs­kék a nosztori völgyben (ism.). — 19.48: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. — 20.40: Miért vagyunk ekkorák? — 21.10: Éva. Operettrészt. — 22.20: Ke­nyai népzene. — 22.33: Hermann Prey énekel. — 23.00: Egy, óra dzsessz. BUDAPESTI TV I.: 3.54: Tévé­­torna( ism.). (sz.). — 9.00: Isko­latévé. Angol nyelvtanfolyam. — 9.15: Francia nyelvtanfolyam. — 9.30: Mindenki iskolája (ism.). 6. Fizika. Egyszerű gépek. — 10.00: Hírek. — 10.10: 6. Matematika. ,,Ami nem mérhető, azt tedd mérhetővé” Geometria — II. rész. — 10.35: Ken, a farkasfiú. 10. rész. — 10.55: Reklám. — 11.00: A kisdobosok decemberi műsora. — 11.35: Zöldségtárolás. Készült a MÉM részére. — 11.50: Kolum­bia fővárosában. Jugoszláv do­kumentumfilm. (sz.). — 12.20: A sárkányok szigete. Francia rö­vidfilm. (sz.). — 13.53: Kérem a következőt! XIII­­I. rész: Ken­­guru-bu (ism.). (sz.). — 14.05: A Melchiorok. Filmsorozat. VI/6. rész: Gyilkosság a fogadóban. — 14.30: Pedagógusok fóruma. — 15.20: Filmszem. — 16.10: A Ho­rizont Szerkesztőség műsora.­­(sz.). — 16.30: Műsorainkat ajánljuk! — 16.55: Reklám. — 17.05: A Magyar TV Szabadegye­­teme (sz.). 8. rész: A csillag ha­lála. — 18 00: Játék a betűkkel. — 18.25: Reklám. — 18.35: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Esti mese. — 18 50: Tévé­torna. (sz.) — 19.00: A HÉT. — 20 00: Hírek. — ■’O.OS: Két férfi a városban (sz.). Magyarul beszélő francia—olasz film. — 21.40: Hí­rek. —­­21.45: 1. Sporthírek. 2. Közvetítés a Tokai Érm­es*? Nem­etközi Párhujtőr­­verseny döntőiről, a budapesti Sportcsarnokból, felvételről. BRATISLAVA! TV I.: 900: Gyermekfilm. — 9.30: Daktori — 10.25: A sportba húzása. — 11.00: Világ­kupa — síverseny. — 12.55: Labdarúgó-mérkőzés. — 15.00: Jégkorongmérkőzés. — 19.00: Tv­­híradó. — 16.25: Jégkorongmér­kőzés. — 19.00: Falumúzeum. — 19.50: Vasárnapi vers. — 20.00: Romeo és Juha. Balett. — 22.25: Kultúra — 76. OSZTRÁK TV I.: Közvetítés a sí-vb-ről. — 15.20: Tschetan — az ifjú indián. Film. — 17.00: Gyermekműsor. — 17.30: Maja, a méhecske. Rajzfilmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.00: Seniorenklub. — 18.30: Ri­­portműsor. — 19.00: Vasárnapi osztrák képek. — 19.30: Tv-hir­­adó, kultúra. — 19.50: Sporthí­rek. — 20.15: Csehov: Az életem. Tv-film két részben. — 21.30: Ri­portműsor. — 22.20: Hírek, sport­hírek. II.: 18.30: Perry Como kará­csonya Mexicóban. Film. — 19.30: A Monstersek. Filmsorozat. — 20.00: Tudományos magazin. — 20.15: Prizma. — 21.30: Portré­­film Egon Schielesről. — 22.20: Szájkosár nélkül. MOZIMŰSOR ÁSVÁNYRÁRÓ: Csermen (sz.) 3. Ny­esti fák (r.) 5, 7. BELED: Három királyok ajándéka (1.) 10. Folytassa Kleó! (ang.) 3, 5. BŐ­­SÁRKÁNY: Fantaszták (sz.) 9. Ha megjön József* (m.) 5, 7. CSORNA: Az emir kincse (sz.) 10. Szigorú kamaszkor (cs.) 4, 6. FARAD: Legendák lovagja (1.) 5. FERTŐSZENTMIKLÓS: Ottó, a világhírű vadász (m.) haló. Tölgy azonnal jelentkezzen (r.) 14. FERTŐD, Haydn: Só (jug.) 10. Bizalmi állásban* (USA) 7. GÖ­­NYÜ: Mr. Majestyk* (USA) 4, 6. GYŐR, Rába: Egy kis előkelő­ség* (ang.) 10. Péntek 13. (m.) 3, 16. 18. Vörös Csillag: Rákóczi hadnagya (m.) 9. TI.­ Régi adok rockzenéje (US£T tasM (ang.) n6. f8. MesemoZt: Mese Szaltán cárról (sz.) 3. 116. Petőfi: Tíz kicsi csacsi (r.) 3. A pillanat embere (ang.) 5, 7. GYŐRSZENT­­­IVÁN: A császár , parancsáva­l (m.) 10. Hugó, a víziló (m.— USA) 4, 6. HALÁSZI: Front szárnyak nélkül I—II. (sz.) 4. HEGYESHALOM: Sivatagi 13-ak (sz.) 10. Talpuk alatt fütyül a szél* (m.) 4, 6. JÁNOSSOMORJA: Ballagó idő (m.) 110. Prémium* (sz.) 4, 6. KAPUVÁR: Asszony a banditák ellen (sz.) 10. Három testőr I. (ang.) 4, 6. KIMLE: Változó felhőzet (m.) 10. Fehér Agyar visszatér* (o.) 4, 6. KÓNY: Két pont között a legrövidebb görbe (m.) 4, 6. KÓPHÁZA: Háry János (m.) 3. A bűvös kő és a csodakút (NSZK—6.) 8. MOSON­MAGYARÓVÁR, Kossuth: Szent Péter esernyője (m.) 10. Volt egyszer egy vadnyugat I—II.* (USA—o.) 4, 7. Dózsa: Bátor em­berek (sz.) 10. Üdülők* (sz.) 14. 16. 18. MOFÉM: Udvarol a nagy­papa (belg.) 3. Blokád I—II. (sz.) 6. ÖTTEVÉNY: Csempészek nyo­mában (SZ.) 4, 6. PANNONHAL­MA : Harc a sátánnal (sz.) 10. Egykoronás románc (cs.) 4, 6. PÉR: Nagy Medve fiai (NDK) 5. RAJKA: Gawain és a zöld lovag (ang.) 10. Nősülni tudni kell (sz.) 5. 7. RÁBAPATONA: Szüzek el­rablása (r.) 10. SOPRON: Sza­badság: Bátor emberek (sz.) 10. Robinson Crusoe (sz.) 3. Uzsicei köztársaság I—II. (jug.) 16. Pe­tőfi: Roma kalandjai (sz.) 10. De hová tűnt a 7. század? (sz.) 3. 5. TÉT: Helga és Michael* (NSZK) 14. 6. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! SZÍNHÁZ A kör négyszögesítése, 3 óra, József A. bérlet. Hétfő GYŐRI RADIO: 17.00: Műsoris­mertetés, hitek. — 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon — Zenés Magazin. — 18.00: Nyugat-dunán­­túli krónika. — 18.10: Sport. — 18.27: Hírösszefoglaló — időjárás — műsorismertetés. ívujaLxh­­rin YAjio: 8.25: Orosz áriak. — 9.00: Versek. — 9.10: A hét zenemüve. — 9.40: Mackó, mackó ugorjai... —•.­iu.05: Isko­­laracuó. — ru.jú: Csajkovszkij: 1. bzmi­onia „Teli atmonozas. . — 11.12: Latin-amerikaii mstoriak. — 11.32: A Pickwick Kino. — Char­les Dickens regénye foly­tatások­ban — I. rész. — 12.29: Szegedi Zenei Hét. — 12.35: Tánczene. — 13.29: Válaszolunk! — 13.35: Népi zene. — 13.59: Ezeregy délután. — 14.29: Dávid Gyula műveiből. — 15.10: Édes anyanyelvünk. — 15.15: Az élő népdal. — 15.25: Kedves rokon. Részletek. — 15.49: Eiser-dalok. — 16.05: Szo­cialista brigádok akadémiája. — 16.35: Nóták. — 17.07: Van új a Nap alatt. — 17.20: Szegedi­ Zenei Hét. — 19.15: Népdalok. — 19.35: A Szegedi Szimfonikus zenekar hangversenye. — Közben: Kb. 20.10: Versek. — Kb. 21.15: Régi magyar muzsika. — 21.30: Mikro­­tánc. — 22.20: Japán a korom­söprés havában. I. rész. PETŐFI RADIO: 8.05: A Lip­ csei Rádió fúvószenekara játszik. — 8.33: Népdalok, néptáncok. — 9.33: Mióta eldobták a fátyolt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Johann Strauss-művek. — 12.33: Csengő. — 12.50: Erkel ope­ráiból. — 13.25: Kis magyar nép­rajz. — 13.33: Kodály Zoltán gyermekmuzsikája. — 14.00: Ket­tőtől ötig ... — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Utazás az agy körül — VII. rész. — 18.33: Az év legjobb tánczenei felvéte­lei. — 19.08: Operettdalok. —19.30: Kettesben . . . BKAK­aLAVAÍ TV I.: 14.55: Hűek. — 17.00: Haladó tapaszta­latok iskolája. — 15.55: Orosz nyelvklub. — 16.25: Kelet-szlová­­kiai­irado. — 18.40: Gyermek­­műsor. — 17.10: Középiskolások műsora. — 17.50: Uiv a munká­nak. — 18.00: Népzenei műsor. — 16.40: Tv-hirado. — 19.30: Beszél­getés a CSKP kongresszusának eredményeiről. — 20.00: Sakkjá­­ték. Tv-játék. — 21.10: Tv-hirado. OSZTRÁK TV I.: 9.00: Kicsi­nyek műsora. — 10.00: Iskolate­­levizió. — 10.30: Tschetan — az ifjú,indián. Film. — 17.30: Kicsi-Ki a ' ■ ' látok bi­rodalmabá'h."' Filmsorozat. — 18.30: Mr. — 19.00: Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírek. — 20.00: Hétfői tele­sport. — 20.50: Bevetés Manhat­­tanbe. Filmsorozat ,,20 millió”. — 21.35: Hírek, sporthírek. II., 18.00: Angol nyelvlecke kezdőknek. —­ 18.39: Dokumen­tumfilm. — 19.30: Iskolatelevízió. — 20.00: Ház az Eaton Piacon. Filmsorozat (13.). — 20.50: Kultu­rális magazin. — 21.35: Tv-hír­adó. — 22.05: Antoine nagybá­tyám. Film. MOZIMŰSOR CSORNA: Üdülők* (fr.) 16. 18. GÖNYÜ: Az ötödik pecsét* (m.) 6. GYŐR, Rába: Uzsicei köztár­saság I—II. (jug.) 3. 17. Vörös Csillag: Régi idők rockzenéje (USA) 9. 11. 3. n6. 18. Mesemozi: Mese Szaltán cárról (sz.) 3. n6. GYÖRSZENTIVÁN: A pillanat embere (ang.) 7. HALÁSZI: Ha megjön József* (m.) 11. HEGYES­HALOM: Tölgy azonnal jelent­kezzen (r.) 8. JANOSSOMORJA: Három testőr I. (ang.) 18. KA­PUVAR : Robinson Crusoe (sz.) 6. Szigorú kamaszkor (cs.) 8. MO­SONMAGYARÓVÁR: Kossuth* Robinson és a kannibálok (o.) 4. Prémium* (sz.) 6. 8. Dózsa: Csempészek nyomában (sz.) 16. Elszakadás* (USA) 1S. NAGY­­SZENTJÁNOS: Drémánt Lady* (USA) 6. ÖTTEVÉNY: Legendák lovagja (1.) 6. PANNONHALMA: Volt egyszer ely vadnyugat T—II. (USA—o.) 6. PÉR: A Charlot-ok be­járják . . . (fr.) 6. RAJKA: Fe­hér Agyar visszatér (o.) 7. RÁ­BAPATONA: Veriszkij negyed melódiái (sz.) 5. SOPRON, Sza­badság: Péntek 13. (m.) 3. n6. Mr. Majestyk (USA)* 18. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak! ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig hétfőn dé 5-től reggel 7-ig a Bástya u. 59. sz. alatti körzeti rendelőben. Telefon: 11-004. Fogorvosi ügyelet ugyanott vasárnap reggel 7-től délután 1-ig. SOPRONBAN: szombat délután 2-től hétfő reggel 7 óráig, hétfőn délután 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti rendelőintézetben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombat délután 2-től hétfő reggel 6-ig, hétfőn este 6-tól reggel 6-ig a kórházban. Telefon: 16-431. CSORNÁN: szombaton du. 3-tól hétfő reggel 7-ig folyamatosan ügyel dr. Cseke László, Petőfi téri lkp. 19. II. b­. fszt. 2. Telefon: 234. Hétfőn du. 3-tól másnap reggel 7-ig ügyel dr. Kerschbaummayer József. Felszabadulás út 60. Telefon: 239. KAPUVÁRON: szombaton délután 2-től hétfő reggel 7-ig a köz­ponti körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Telefon: 15. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti orvosok községeinek (volt kapuvári­­járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: Amadé L. u. 1. sz. alatt hétfőn reggel 8-tól du. 171 óráig. SOPRONBAN: Kiss J. u. 2. sz. alatt hétfőn du. 13-tól 18 óráiig. Továbbá: Dunaremetén, Kimlén és Péren. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn, délután­ 17—28 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen vagy a 11-232-es telefonszámon. kü­lülé­szler. -7

Next