Kisalföld, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
Arad, 1849 Tizenhárom csillag lehullt „Most tél van és csend és hó és halál”. A negyvennyolcas szabadságharc bukása utáni fegyvertelen, kiszolgáltatott Magyarország tragikus állapotát idézi Vörösmarty verssora. A gyászos korszak emlékét, mely 129 év óta, október 6-án újra és újra feleleveníti Haynau tábornagy rémuralmát, aki így vallott magáról: „Én a rendi embere vagyok, és nyugodt lelkiismerettel lövetek százakat főbe, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen eszköz minden jövendő forradalomnak elejét venni.” Magyarországon is ezzel kezdte: 1849. október 6-án, Aradon a vár árkánál kivégeztetett 13 hős honvédtábornokot. Tizenhárom katonatiszt sorakozott a bitó alá, a kivégző osztag fegyverei elé. Köztük olyanok, akik talán bízva az ellenség nagylelkűségében, vagy mert nem tudtak megválni a hazai földtől a világosi fegyverletétel után — megadták magukat. De nem tagadták meg a forradalom eszméit, inkább feláldozták életüket a nemzet, a szabadság egyetemes ügyéért. Ugyancsak aznap lőtték főbe a pesti Újépületben (a Tv mai épülete helyén álló kaszárnyában) gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét és a forradalom több vezető politikusát. Jelképesen — nevüket akasztófára tűzve — kivégezték a külföldre menekülteket is. Az évforduló gyászt ébreszt gondolatainkban, az aradi mártírok — Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen- Westerburg Károly, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schneidel József, Török Ignác, Vécsey Károly neve mindörökre belerögződött a nemzet emlékezetébe. Arad azonban nem csupán a kegyelet jelképe maradt a magyarságnak; a tizenhármak a forradalom jelképeivé magasodtak. Pedig különböző útról indultak el: régi nemesi családból származott főurak, hivatásos katonatisztek, akik meggyőződéssel forradalmi eszméket vallottak vagy ösztönösen a haladás oldalára álltak. Az 1849 utáni esztendőkben példájuk hitet és erőt adott a nemzeti ellenállásnak, nem hagyva elaludni a szabadság gondolatát. Az eszmék ébrentartásában nagy szerepet, vállaltak a legkiválóbb írók, művészek. Arany János a 48- as emlékeket, Petőfi szellemét idézte, s megénekelte a vérszomjas hódítóval is szembeszálló walesi bárdokat. Vajda János a nemzet ,,virrasztóiról” írt, Székely Bertalan, Madarász Viktor festményeiben történelmünk hősi jeleneteivel fejezték ki, hogy a cselekvő hazafiság hívei, Kossuth Zsuzsa, Leöwey Klára és Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörői sem maradtak ki az ellenállás szervezéséből. Folytatták a küzdelmet az ország határain túl, az emigrációban élők is. Arad ma szimbólum — a szabadság egéről lehullt tizenhárom csillagnak jelképe, annak a tizenhárom hősnek, akiket a magyar nép kegyelettel és tisztelettel örökre megőriz emlékezetében. 1978. október 6., péntek A Kisfaludy Színház új művészei A bérgyilkos az asztal másik felén ül, rokonszenves szemüveges fiatalember, aki, ha nincs éppen szolgálatban, farmer-dzsekiben járkál. A bérgyilkosi öltözék a színházi jelmeztárban pihen. És ha sor kerül rá, akkor felölti, s a sikátorban átkozódó vénembernek szemrebbenés nélkül felajánlja szolgálatait. Budapesten, a Márvány utcában gyerekeskedett, és szerencséjére, — s lehet,hogy sokak szerencséjére? — muzikális családban élt. — Csodálatos szoprán hangom volt — emlékezik, s nekem ez különösen furcsa, hallva mélyen zengő beszédhangját —, aztán tenor lett, s második, harmadik gimnáziumban kezdett a hangom mélyülni. Egyre mélyült, azt sem tudtam, hová? Az énekkarban másik helyre költöztem, és meg kellett tanulnom a basszus-szólamokat. Hát valahogy így kezdődött. A folytatás — ha a színház oldaláról nézem — regényes. Ha a közönség oldaláról, akkor ez a befejezés az. Érettségi után szén szakmát tanult meg: ötvös lett, ezüstműves az Állami Pénzverdében. — A jegygyűrűt saját kezűleg készítette? Kezére néz és nevet. — Hát persze. Ez nem volt gond. Csak az, hogy tanuljak-e énekelni vagy sem? Végül úgy döntöttem, hogy tanulok. Jelentkeztem egy állami zeneiskolában, a Mester utcában, Farkas Ilonka néninél, aki meghallgatott, majd fölvett. Rengeteget köszönhetek neki, mind szakmailag, mind emberileg. Hiszen mindjárt azzal kezdte, hogy ebből a hangból bármi lehet, megjósolni nem tudja, mindenesetre igen-igen sok munka vár ránk. Nyolc esztendeig jártam hozzá, szorgalmasan tanultam, a repertoár egyre bővült. Az operairodalom nagy basszusáriáit, a dalköltészet legszebb darabjait énekeltem, az iskola pedig küldött, ahová műsort kértek. De színpadon még nem jártam soha. — A nyolc év alatt nem gondolt rá, hogy esetleg az Operaházba... — Dehogynem. Voltam is meghallgatáson, Kórodi András énekeltette el velem Fiescót a Simone Boccanegrából, de azért nem vettek fel, mert fiatal voltam. Egy basszista legyen hófehér szakállas öreg, mint Fülöp király vagy gügye vénember, mint Don Basilio. Dehát ő nem volt hajlandó megöregedni. Jelentkezett Győrben is, s e jelentkezésnek szerződés lett a vége. Családja Budapesten van, nagy szeretettel beszél Boglárkáról, aki három hónapos és már mosolyog. Napjai pedig skálázással telnek, próbákkal, hiszen az operabemutatóban, a Holdbéli csónakosban öt szerepet is kapott. Meghallgatjuk. Kocsis Marika Dzseki nem egy ruhadarab, hanem eb, okos, élénk kis foxi, aki — mert ő itt igenis aki — miután levakartam magamról, a heverőn pihen, tekintetét mindig a beszélőre függeszti. — A Déryné Színházban kezdtem — tűnődik pályája kezdetéről — onnan kerültem Békéscsabára... A kezdet azonban korábbról keltezhető. Kilenc esztendeig tanult hegedülni. Kicsi gyermekkorában órák hosszat nyekegtetni kellett a hangszert, tízéves korában már zenekarban játszott. Még most is fintort vág, amikor eszébe jut. — Mindig csak a gyakorlás, a gyakorlás. A szolfézs. A többiek pedig mehettek játszani, szaladgálni. Tudja, azt hiszem, megutáltatták velem a hegedülést. Gondolom, azóta sem vett a kezébe hegedűt. Színész akart lenni, és lett is. Mert, ha az ember nagyon akar valamit, hát meg is szerzi magának. Két szerepálma volt, még a kezdetben. Egyik a Nebáncsvirág, másik a Tacskó — Azt hiszem — szól közbe Simon Géza — ebben az országban nem volt olyan Nebáncsvirág-előadás, amit Marcsi ne látott volna. Hervé darabját nagyon szereti. De az álmok — ha nem is múltak el — bekoptak a napi feladatok közé. Nagyon szépen vall erről. — Álmok? Két mondatot is meg kell csinálni. Egy kis szünet támad a beszélgetésben. Arra gondolok, hogy színésznek lenni elsősorban feladat, és csak azután valami megfogalmazhatatlanul nagyszerű, vagy fordítva? De mikor Óz-beli szerepéről mesél, rájövök, hogy ha igazi az a színész, akkor ez egy és ugyanaz. — A figurát az ember meglesi. Megkapja a szerepet, elkezd teremteni. Figyeli a környezetet, hasznosít egy gesztust, grimaszt, hangot. Rengeteget lehet tanulni a majmoktól. Nagyon szeretem őket, mindig ott horgonyoztam le az állatkertben. Sokat jártam Veszprémben, az ottani állatkertben, képzelje el, televíziójuk is van. Nézik is, mindig végignézik a műsort. Legjobban a meccset szeretik. És akkor idekerültem Győrbe, és mit gondol, milyen szerepet kapok az Úzban? Én lettem a Majomkirály. A repülő Majmok királya. Nevetünk. — De nem is ez a poén — nevet tovább, — a múltkor az ABC-ben, a pénztár előtti sorban álltam, s akkor jutott mindez az eszembe. S hirtelen felnevettem, azt hiszem őrültnek tarthattak. Azon aztán még jobban kellett nevetnem, hogy a többiek nem értik, hogy min nevetek ... Aki jóízűen tud nevetni, az nevettetni is képes. Kétszázhárom, ötszáz, száznegyvenhét — ezek előadásszámok, s meghökkentően nagyok. Déryné Színház? Simon Géza rám nézve mondja: — Én ezt egyáltalán nem szégyellem. Nagyon is megedzett az a két esztendő, megtanultam súgó nélkül játszani ... Alig telik el tíz perc, s az az érzésem, hogy valami keserű dologról van szó, csak hallgatom, de nem tudom eldönteni magamban: válaszul mosolyogjak vagy csüggedten bólogassak-e? Simon Gézából elemi erővel törnek elő a mondatok, mindennek jelentős igét ad, minden hangsúlyos, kifejező. És — ami a legfontosabb a számomra — még a legtragikusabb gondolatokat is különös derűvel „adja el”. Játszik nekem a heverő szélén ülve, a Sárkány polgármesterét játssza, aki egyik pillanatban a tudathasadás legtetején áll, a másikban pedig cseppet sem őrült, nagyon is józan. — Kaposvárott játszottam januárban a Mágnás Miskát, akkor találkoztunk a győriekkel, s bár szándékunk korábbi keletű, februárban írtuk alá a szerződést Győrbe. Nagyszerű lehetőség ez az új színház, csodálatos a színpad. Volt már beim? Felcsaltam Marcsit a színpadra, szavunk sem volt, de az ő szemében megjelent a könny: itt fogok játszani? Nézze, egyszer ide mindenki eljön, akinek a színházi kultúrához bármi köze van. És csak rajtunk áll, hogy másodszor is eljön-e? Ez a feladat ambíciókat teremt, és csak a jó teljesítményre sarkall mindenkit. Mi legalábbis így vagyunk. — Új társulat alakul. Ez is egyfajta lehetőség ... Bólogat. — Nem is kicsi. Az új társulat alakítása mindig az. És eddig, remélem ezután is, az a tapasztalatom, hogy a színészek közérzete itt jó, ami egy egészséges vezetést jelent. Kifacsart színészekkel nem lehet dolgozni. Azok nem produkálnak a színpadon. — Az előbb volt arról szó, hogy két mondatot is meg kell csinálni... Ez a kell hangsúlyos, de ez lehet parancs is. Ez facsarja ki a színészt? — Holtbiztos, hogy nem kívülről jövő parancsnak kell ennek lenni. Belülről vezérelve játszik a színész, ez meggyőződésem. Szabadon. És itt erre is van lehetőség. A gyermekkorra tevődik át beszélgetésünk színhelye. „Három mesterség vonzott kicsi koromban”, mondja, „a katonatiszti, a papi és a színészi. Ha katonáskodtunk, mindig én voltam a parancsnok, ha szónokolni kellett a szószékről, mindig én voltam a szónok ...” De, azt hiszem, ő már akkor is inkább színész volt. Eljátszotta a katonatiszt és a pap szerepét. És biztosan jól is választott. Kampis Péter Kerényi László Simon Géza Az oktatás-nevelés korszerűsítésének útján Az osztályfőnök munkája A közvélemény az osztályfőnök tevékenységét igen gyakran leszűkíti az osztályfőnöki órák és szülői értekezletek megtartására, s a tanulókkal kapcsolatos adminisztratív munkára. Az 1918—79. tanévben életbe lépő új oktatási—nevelési dokumentumok korszerűsítik az osztályfőnöki munkát is. Az osztályfőnök tevékenységi területeit és funkcióit a pedagógiai vezetéselmélet alapjaira helyezik, bevezetik az osztályfőnöki órák új tantervei, nevelési programját, meghatározzák az osztályfőnöki órák helyét és szerepét az oktatási—nevelési folyamatban s általában a nevelés rendszerében. Ezek a kérdések bizonyára érdeklik az iskolás gyerekek szüleit, még az alsó tagozatosokét is, hiszen az osztályfőnöki rendszert és az osztályfőnöki órákat ott is bevezetik, egyelőre a 3—4. osztályban. Az osztályfőnöknek, mint a reá bízott tanulócsoport vezetőjének rendelkeznie kell azokkal a politikai, világnézeti, pedagógia, szaktudományi, lélektani, szociológiai ismeretekkel, továbbá megfelelő ,,általános” műveltséggel, amelyek nélkül korszerű osztályfőnöki munkát végezni ma már nem lehet. Ismernie kell a pedagógiai vezetés elméletét, és rendelkeznie kell olyan vezetői készségekkel, amelyek által elméleti ismereteit a konkrét helyzeteknek megfelelően alkalmazni tudja. Elgondolkodtató, hogy pedagógusképző főiskoláinkon és egyetemeinken osztályfőnöki kiképzést alig kapnak a jelöltek. Ugyanakkor megköveteljük, hogy a szocialista nevelőiskola kulcsemberei legyenek! Hogy a tanítóból, a tanárból milyen osztályfőnök lesz, az napjainkban csaknem kizárólag egyéni rátermettségen és tanulási kedvén múlik. Sokat segíthet az igazgató, a jó színvonalú követelményrendszer és a tapasztalt tantestület. A legtöbbet a korszerű továbbképzés nyújthatna, ha nemcsak a pedagógusok töredékére terjedne ki. Az osztályfőnökök többsége — ki-ki képességei szerint — ennek ellenére eredményes munkát végez. Sokkal jobb színvonalút, — bármennyire hihetetlen is ez némelyek előtt — mint az emlékezetünkben megdicsőült „jó öreg osztályfőnökök” jelentős része. Munkájukat a dokumentumrendszerre épülő iskolai munkaterv alapján, az igazgató irányításával s az osztályfőnöki munkaközösség koordináló-összehangoló tevékenységének segítségével, ám a konkrét helyzeteknek megfelelően a legnagyobb önállósággal végzik. Egy-egy iskolai osztály jórészt az osztályfőnök munkássága nyomán fejlődik közösséggé. Jó segítőtársai természetesen az osztályban tanító tanárok, a napközis nevelők és az ifjúsági szervezet. Vezetői funkcióit — mint amilyen a pedagógiai tervezés, szervezés, irányítás (koordinatív teendők), ellenőrzés és értékelés — az osztályfőnökök jelentős része ma már demokratikusan gyakorolja. Vagyis: életkoruknak és az iskola pedagógiai, politikai színvonalának megfelelő fokon a tanulók is részt vesznek bennük. Az osztályfőnöki óra az osztályfőnöknek egyik legfontosabb munkaterülete és a tanulók közösségi életének egyik jelentős fóruma. Sokirányú feladatrendszerét két fő csoportba foglalhatjuk. Az egyik: a közösség és a személyiség szocialista viszonyának fejlesztését meghatározó feladatok csoportja. A másik: a szocialista világnézeti, erkölcsi, politikai állásfoglalás és magatartás megvalósítása a meghatározó feladatok rendszerbe foglalása. Az osztályfőnöki órák új tanterve — például az általános iskolában — minden osztályban egységesen évi 32 órával számol. Évi 8 kötött, 14 választható témájú és 10 időszerű kérdésekre fordítható órával. Minden évfolyamban tovább bővülő, mélyülő 4 fő témakörre épül az órák tartalmi anyaga. Magukba foglalják csaknem az egész emberi, gyermeki életet: 1. Közösség és személyiség, 2. Tanulás és munka, 3. Szülőföldünk, hazánk, helyünk a világban, 4. Egészséges, kulturált életmód a témakörök címe, amelyek a tantervi anyagot órákra lebontva tartalmazzák. Az órák módszereinek megválasztása az osztályfőnök joga. Ugyancsak a saját belátása szerint szervezi, a nevelési dokumentumok alapján, a tanulók iskolán kívüli tevékenységét. A szabad idő értelmes felhasználására való nevelés, együttműködés a közművelődési intézményekkel, a társadalmi szervezetekkel, az üzemekkel való kapcsolatok szervezése, stb, ugyancsak osztályfőnöki feladat. A legfontosabb az ifjúsági szervezettel és a szülőkkel való együttműködése. A kezdeményező szerep a leggyakrabban itt is az övé. Az osztályfőnök egy személyben tanár, nevelő, vezető, szervező menedzser, gyakorta gyermekgondozó, ideális esetben az osztályában és az iskolán kívül ható nevelőtényezők széles látókörű, rugalmas rendezője, koordinátora, sokoldalú, mindig megújulni kész, gazdag lelkivilágé, színes egyéniség, a gyerekek, fiatalok számára referenciaszemély, akinek szavai, tettei, véleménye iránymutatók. Az osztályfőnökök a nevelésügy mindenesei. Várjon szívesen vállalják-e a pedagógusok az osztályfőnökséget? A többségük sértőnek, megalázónak tartaná, ha az igazgató mellőzné a megbízatások elosztásánál. A folyamatban levő oktatási-nevelési reformok eredményessége jórészt rajtuk múlik. Zalka György a 725 éves hanzaváros Az Odera-menti Frankfurt, az NDK jelentős megyeszékhelye ez évben ünnepli fennállásának 725. évfordulóját. A várost 1253-ban alapították az Odera nagyforgalmú kereskedelmi útjainak kereszteződésében. Frankfurt 1318- ban a Hanza-szövetség tagja lett. A következő századokban áruvásárai tették híressé, majd a porosz fennhatóság idején mint garnizon vált hírhedtté. A második világháborúban katonai erődítménnyé alakult; a háború végére a város 70 százaléka megsemmisült. Az Odera—Neisse határ mentén fekvő, jelenleg 75 ezer lakosú Frankfurtot 1945 után újjáépítették. A városban 1953-ban elkészült az Oderát átívelő Barátság-híd, amely Frankfurt központját köti öszsze a lengyel Slubovicéval. A város fontos szerepet játszik a KGST-országok külkereskedelmi áruszállításában. A kereskedő- és iparváros az NDK kulturális életének egyik központja. Frankfurtban született Heinrich von Kleist, akinek emlékére a városban irodalmi múzeumot létesítettek. A zenei élet is említésre méltó, a frankfurti hangversenysorozatok a Bach-kultusz hű őrzői. % KIJMről ■5