Kisalföld, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-04 / 29. szám
Népművelők délelőtt A közművelődés társadalmi fontossága Lassan már tíz éve, hogy a közművelődés — a párthatározatot követően — elindult azon az úton, hogy az egész társadalom ügyévé váljon. A párthatározat és ezt követő közművelődési törvény fokozatos és folyamatos végrehajtása szükségessé teszi, hogy munkánkat elemezve tisztázzuk közművelődésünk (és a népművelők) társadalmi szerepét, vagy ha úgy tetszik, hasznosságát, gazdasági és politikai életünk fejlődésének jelenlegi szakaszában. Úgy vélem, hogy az utóbbi időkben, a hetvenes évekkel ellentétben kevesebb szó esett a közművelődésről, mintha a köz figyelme más — kétség kívül nagyon fontos és aktuális — problémák felé fordult volna. Ezért is olvastam érdeklődéssel és örömmel Hámor Vilmos írását remélve hogy a kibontakozó vita kapcsán — ha áttételesen is — munkánk eredményei és gondjai újra a figyelem középpontjába kerülnek. A hagyományos közműveldési intézmények legnagyobb gondja: hogyan tudnak tisztességesen megfelelni a társadalmi elvárásoknak, annak ellenére, hogy szűk technikai bázissal, mármár értelmetlenül kötött — íz ésszerű gazdálkodást kizáró — költségvetéssel rendelkeznek, annak ellenére, hogy feladataikat viszonylag roszszul fizetett szakemberekkel és képesítés nélküliekkel kell megoldaniuk. Nem beszélve a községek tiszteletdíjas intézményvezetőiről, akik többségükben magukra hagyatva, néhány száz forintért felelősek egy-egy település kulturális életéért. A köztudatban még mindig — sokszor nem is alaptalanul — azzal a kultúrással azonosítják a népművelőt, aki egy-egy rendezvény előtt berendezi a termet, elkészíti a dekorációt, felelős azért, hogy meleg legyen. A tárgyi és személyi feltételek hiánya rákényszeríti a népművelőt — elsősorban kis intézményekben —, hogy minden munkát maga végezzen el. A székeket hordozó, plakátokat ragasztó, és borítékokat címző népművelő társadalmi elismertsége természetszerűen alacsony, pedig a hivatását szerető és értő, szakképzett népművelő megfelelő foglalkoztatása gazdasági kérdés is, mert az állam több százezer forintot áldozott diplomájára, mely képesítésének megfelelő munkára jogosítja. Gondoljuk csak el: eredményes gyógyító munkát tudna-e az az agysebész végezni, akinek a feladatkörébe a műszerek és a gyógyszerek beszerzése, a beteg szállítása is beletartozik ... Félreértés ne essék, a közművelődés munkásait nem akarom az orvosokhoz hasonlítani (nem is lehet), de az agysebész és a népművelő is „fejekkel” dolgozik. Meggyőződésem, hogy a szakma csak akkor kerül a társadalom értékrendjében az őt megillető helyre és lesz igazán eredményes, ha jelentőségének felismerésén túl, lehetőségeinkkel párhuzamosan — a kor igényének megfelelően — teremtjük meg feltételeit, ha közművelődésben dolgozók a jelenlegi körülmények közt is megőrzik problémaérzékenységüket, és tisztán látják a gazdasági és társadalmi folyamatok összefüggéseit. Mert a művelődési otthonok feladata sokkal több annál, minthogy lehetőséget teremtsenek egy-egy művészeti csoport, szakkör működéséhez vagy kiállítást és hangversenyt rendezzenek. Ha a csoportok munkája és a különböző egyéni és közösségi programok nem illeszkednek egy tudatosan megtervezett, valóságra épülő pedagógiai folyamatba, akkor esetlegességük révén eredménytelenségük — a látszat ellenére is — nyilvánvalóvá válik. A népművelők munkája ezért alapvetően pedagógiai jellegű, mely feltételezi a személyiségfejlesztés folyamatainak ismeretét és az őt körülvevő valóság reális értékelését. Munkánk hatékonyságát megsokszorozhatnánk, ha partnereink — elsősorban az iskolák és az üzemek — az eddigi közös eredményeinkre alapozva még tudatosabban építenének „kiegészítő” nevelő tevékenységünkre, ha nem hivatkoznának oly gyakran a tanórák védelmére, a pedagógusok jogos túlterheltségére, vagy szűk termelési érdekekre. Pedig az érdekek azonossága egyértelmű. A művelődés nem egyszerűen kulturális, hanem hosszú távon politikai , gazdasági kérdés is. A sürgető gondok megoldására az első lépéseket megtettük. Az országos tendenciát követve megyénk városaiban is — gazdasági kényszerűségből — az integráció útját választották, így olyan nagy szervezeti egységet jöttek létre, mint a győri, vagy a soproni általános művelődési központ. Az anyagi és szellemi erők koncentrálása válasz a társadalom kihívására, mely szükségessé teszi, hogy a népművelők, a pénzügyi szakemberek, de a műszaki-technikai munkatársak is elvessék begyakorlott, az új helyzetben már nem megfelelő gondolkodási formáikat, munkamódszereiket. A tervezés és a végrehajtás során lehetőleg ki kell küszöbölni az ötletszerűséget, előtérbe kerül az innovatív csoportmunka. Sopronban, a megye egyik legnagyobb közművelődési intézményében az integráció első éve kedvező tapasztalatokat eredményezett. A szellemi integráció és kapcsolataink kiterjesztése, a gazdálkodás kötöttségeinek esetleges feloldása és a célraorientált munkaszervezés talán záloga lehet egy eredményes és elismerést kiváltó munkának. Horváth Ferenc osztályvezető Liszt Ferenc Művelődési Központ, Sopron + + + A „Népművelők délelőtt” című, vitára késztető írásunkra érkezett hozzászólások közlését e soproni véleménnyel befejezzük. Ám a vitát nem zárjuk le, a párbeszédet szerkesztőségi ankét formájában kívánjuk teljesebbé tenni. A tartalmas eszmecsere érdekében kérjük azoknak a népművelőknek az írásos jelentkezését, akik az általunk szervezett fórumon részt vennének, és véleményükkel segítenék a népművelői hivatással kapcsolatos tapasztalataik öszszegzését. Egry József emlékév Egry József festőművész születésének 100. Évfordulója alkalmából az idei esztendőt emlékévvé nyilvánították Veszprém megyében. Az 1983. március 15-én Újlakon született művész 1918-ban telepedett le a Balaton partján, Keszthelyen, majd utóbb, véglegesen Badacsonyban. Itt élt és alkotott, a Balaton páratlan költői megjelenítésével gazdagította a magyar képzőművészetet. Az emlékév programja szerint munkásságát még a hónapban emlékülésen méltatják Veszprémben, a városbeli vegyipari egyetem aulájában pedig kiállítják az Egry-emlékmúzeumban őrzött festményeket. A művész tiszteletére márciusban Badacsonyban avatnak márványtáblát, a nyár elejéig felújítják a badacsonyi állandó kiállítás anyagát, májustól pedig Tihanyban, a Balatonvidék egyik leglátogatottabb múzeumában megnyitják az Egry József grafikáiból rendezendő kiállítást. 1983. február 4., péntek Az UNESCO teheráni világkongresszusa 1965-ben így döntött, hogy évenként szeptember 8-át kell az íász tudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjaként megünnepelni. Régebbi kutatásaim során készített jegyzeteim között keresgélve, figyelmet érdemlő, maholnap 50 esztendős iratváltás került a kezembe, az medr éppen ezzel a témakörrel öszszefüggésben, igen jellemzőenődön vet fényt arra, hogy a legilletékesebb kormányzati szervek annak idején milyen támogatást nyújtottak e rendkívül fontos problémák megoldásához. — De lássuk a tényeket! A Horthy-korszak első éveiben a kormány által is támogatott, országos mozgalom indult. Minden törvényhatóságban megalakultak a Szabadoktatási Bizottságok, amelyeknek a felsőbb utasítások értelmében a felnőttek továbbképzéséről kellett gondoskodniuk, nehogy — mint írták — ,.a nép magára maradva és lelketlen izgatók vezetésére bízva, az országot egy második forradalomba kergesse”. A legsürgősebb megoldásra váró feladatok homlokterében Győrött és a megye falvaiban is az analfabétizmus felszámolása alatt, hiszen a rendelkezésre illő hivatalos adatok hanyagság és felületesség folytán, de politikai megfontolásokból is korántsem feleltek meg a valóságos helyzetnek. A hatóságok például vajmi keveset törődtek azzal, hogy az uradalmakban dolgozó gazdasági cselédek, napszámosok tudnak-e írni, olvasni, vagy a gyárakban, üzemekben hány fizikai munkás vallotta be, esetleg tartózkodásból, a való igazat. Az analfabéták ténylegesen megdöbbentő, országos és helyi számaránya késztethette minden bizonnyal a Győr Városi és Megyei Szabadoktatási Bizottságot arra az elhatározásra, hogy 1923- ban javaslatot terjesszen fel az illetékes államtitkárnak, az írástudatlanság fokozatos felszámolásával kapcsolatban. A felirat bevezető soraiban többek között az alábbiakat hangsúlyozta: „Az írástudatlanok nagy száma arra int bennünket, hogy sürgősen tegyünk vaamit, hogy hazánk kultúrájának eme szégyenfoltját eltüntessük, nemzetünk áltaános műveltségét abban a fényben állíthassuk Európa szeme elé, amely eddig is jellemezte. Ha tovább csúszunk a lejtőn, beteljesedik a legnagyobb magyar proféria: elveszik a nép,med műveltség nélkül való! — A népművelési bizottságok ed-dig is megtettek mindent az analfabétizmus leküzdésére, dehogy kellő eredményt sem érhettek el, annak oka — a megfelelő anyagi eszközök hiánya mellett — a szervezetlenség volt, amelylyel ez irányú tevékenységük az egész országban találkozott.” A győri javaslat a jóvá faltakban részletesen megjelölte azokat a teendőiket, feladatokat amelyek alkalmasak lennének a fennálló problémák megoldáséra, törvényileg kellene kötelezni a tanítói kart az analfabéták oktatására és megyénként pontos katasztereket kellene összeállítani az írástudatlanok nyilvántartása céljából. Kívánatos volna, hogy az oktatók e nemzetmentő munkájukért az átlagosnál magasabb tiszteletdíjakat kapjanak és a tanfoyamok résztvevői számára — azok anyagi megterhelése nélkül — az állam biztosítson megfelelő mennyiségű írószert és tankönyvet. Érdekes véletlen folytán, szinte ezzel egyidejűleg, a Közoktatási Minisztériumból érkezett egy körlevél, amely részben az analfabiáknak indítandó tanfolyamok szervezési és anyagi vonatkozású rendelkezéseitartalmazta. Győr szempontjából az volt az egyik legérdemlegesebb kitétel hogy a miniszter a személyi költségek egy részének a biztostását is kilátásba helyezte. A Győr Városi és Megyei Szabadoktatási Bizottság éppen ezért úgy döntött, hogy a kövekező évre államsegély formájában e kérje a jelzett és megígért hozzájárulást. Annál nagyobb volt azonban a meglepetés, amikor az illetékes kormányhatóság arról értesítette a polgármestert és alispánt, hogyaz előirányzott fedezet már teljesen kimerült, így tehát helyi forrásokból, nem utolsó sorban a társadalmi egyesületek és szervek támogatásával kellene az oktatás költségeit biztosítani.” Ugyancsak kitérő válasz érkezett az írószerek és tankönyvek ügyében, azzal a különös megokolással, hogy csupán a már működő tanfolyamok igényelhetnek efféle segítséget. Hat évtizeddel ezelőtt tehát ilyen nehézségekkel nézett szembe Győrött az írástudatlanság felszámolására indított mozgalom, amely megfelelő anyagi bázis hiányában már kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. Arról nem is szólva, hogy a legfelsőbb fórumok házatáján tapasztalt szervezetenség művelődéspolitikai éren is számos esetben meddővé tette a leghasznosabb és legfontosabb kezdeményezéseket. Dr. Lengyel Alfréd Fejezet Győr múltjából Az írástudatlanság ellen Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban A szovjet nép Több mint 600 múzeumi tárgyat, fényképeket, dokumentumokat, plakátokat láthat a közönség február elsejétől A szövet nép című kiállításon, amelynek anyagát — más szocialista országokban rendezett tárlatok után — Budapesten, a Munkásmozgalmi Múzeumban mutatják be. A kiállítást a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége létrejöttének 60. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeuma rendezte. A kiállítás három részből áll, bemutatja a Magy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét, mint a proletárnemzetköziség eszméjének diadalát, az egységes, soknemzetiségű szövetségi állam kialakulását. Életét, fejlődését, a Szovjetuniót, mint a békéért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért folytatott harc biztos támaszát. Képösszeállításunk csak ízelítőt adhat a kiállítás gazdag anyagából. B ü§Kp6?1> 0 MHpt, HHPHI till Síül ft! #S 9 rMjwiiniyuf ityp Iipiilip® .SSf" H |pf£sgqS?:*s'~.~zx COBtoTn mmm kohmccäi ttmuÉBűk C%t» ttrttm Pifcwn B ~ sg®sfl T&i „ cmMi*ni«smflwrfiT*vacT* iéke és munka Vörösgárdisták a Szmolnij előtt 1917 októberében. A fotó alatt a Petrográdi Izvesztyijában megjelent fontos dokumentum, a Békedekrétum. KlÍMPO