Kisalföld, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

Kónyi lények és tapasztalatok Gimnáziumok csökkenő szerepben Lapozgatom a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Merre tovább? című kiadványát. A lap közli az egyes kö­zépfokú oktatási intézményekbe felvehető létszámot s mel­lette párhuzamosan, az előzetes felmérések nyomán a je­lentkezéseket is. A gimnáziumokhoz érve gondolkodásra késztető adatok vannak. Túljelentkezés csak a győri Révai Gimnáziumban tapasztalható. Itt a betölthető 240 helyre 283- an pályáznak. Viszonylagos egyensúly jellemzi a soproni Széchenyi István Gimnáziumot, felvehető 127, ide irányul 128. A megye többi gimnáziumában kevesebb a jelentkező, mint amennyi végzős nyolcadikost felvehetnének. Kapuváron 70 helyre csak 35-en, a csornai Hunyadi gimnáziumban ugyanennyire 46-an jelentkeznek az előzetes prognózis sze­rint. Elég rossz az arány a győri Bercsényi Gimnáziumban: 140 helyre 77 diák, viszonylag jobb a soproni Berzsenyi Gim­náziumban (felvehető 125, pályázik 115), mosonmagyaróvári Kossuth Gimnáziumban (146 helyre 117-en pályáznak), és a győri Kazinczy Gimnáziumban (144 felvehető, 137 jelent­kező). A jelenség pozitív oldala, hogy a győri Révai Gimná­zium­ kivételével a jelentke­zők előtt szabad az út. De a fenti adatokból a kérdés is megfogalmazható: miért csök­kent a gimnáziumok vonzere­je? Erről beszélgettünk Tóth Ferenccel, a kónyi körzeti általános iskola igazgatójá­val. — A gimnáziumok iránti lanyhuló érdeklődés Kony­hán is tapasztalható — mond­ta az igazgató. — Amíg a hatvanas években 8—10 vég­zős nyolcadikos döntött éven­te a gimnáziumi továbbtanu­lás mellett, az utóbbi eszten­dőben tanévenként alig egy­két diák választja a gimná­ziumot. Tavalyelőtt a 26 vég­zősből ketten, tavaly 33-ból 3-an, az idei tanévben pedig 42 tanulónkból mindössze ketten jelentkeztek gimná­ziumba. — Hogyan oszlik meg a je­lentkezés az egyes iskolati­típusok között, mi a sláger­­szakma Kónyban? — Az idei 42 nyolcadik osz­tályos közül egy gyermek nem kérte a beiskolázást, a többiek továbbtanulnak. A legtöbben a szakközépiskolát választották, szám szerint 24-en. Tizenöten szakmun­kásképzőbe mennek. Az ed­digiektől eltérően az idén nincs slágerszakma Kóny­ban. Korábban a vízvezeték­szerelő szakma volt divatos. . A szakközépiskolák az 1974/75-ös tanévtől kezdték átvenni a vezető szerepet. A jelenségnek nincsenek tanul­mányi eredménnyel magya­rázható okai. Az idén akadt olyan diák, akinek jeles a bi­zonyítványa, mégsem gimná­ziumba jelentkezett. A visz­­szaesés a gazdaságcentrikus szemlélettel magyarázható. Kény úgynevezett ,,háztáji község”, ahol nagy számban élnek kétlaki munkások. Kö­zel 1800 ember ingázik na­ponta a lakóhelye és a mun­kahelye­­között, őket a mű­szak után várja otthon a má­sodik gazdaság, a háztáji. Mivel sokat dolgoznak, anya­gilag jól állnak. Ezt a szem­léletet a gyerekek is átve­szik, és olyan iskolatípust vá­lasztanak, ami szakmát ad kezükbe, és 3—4 év után munkába állhatnak. De a természetes logikán túl van egy másik összetevő is. A gimnázium ál a­pás általános műveltséget ad, de szakma­ nem. Aki az érettségi utát sikertelenül felvételezik va­lamelyik főiskolára vagy egyetemre, annak igen ko­moly gondot okoz a munká­ba állás.­­ Az ötvenes évektől nap­jainkig a kónyi iskolában végzett közel 1500 diák kö­zül a fele érettségivel ren­delkezik. Sokan vállalkoznak a munka melletti tanulásra és a legtöbb esetben nem a papírért képezik magukat. A kónyi tapasztalatokban az általános is benne van, mert a középfokú képzés bel­ső arányainak eltolódása or­szágos jelenség. Nem vélet­lenül hangsúlyozta a Köz­ponti Bizottság, az 1982. ápri­lis 7-i állásfoglalásában, hogy a „gimnáziumok változatla­nul fő funkciója a felsőfokú továbbtanulásra való felké­szítés, ugyanakkor módot kell nyújtani olyan ismere­teit megszerzésére is, ame­lyek biztosítják a tovább nem tanuló fiatalok reális­­elhelyezkedési lehetőségeit.” Ezt szolgálja a fakultáció, ami a kedvezőtlen arányok­ra pozitív hatással lehet. Koloszár T. Koproduk­­ciós filmek királyi gyilkosság, Boszorkányszombat Növekszik a nemzetközi összefogással készülő alkotá­sok száma: 1983-ban nyolc új koprodukciós filmet for­gatnak Magyarországon. Már befejeződött — magyar— osztrák koprodukcióban — a Schallaburg üzenete című dokumentumfilm forgatása. Tavaly az ausztriai helység­ben rendezték meg a magyar reneszánsz kort bemutató kiállítást, s ezt a kultúrtör­téneti eseményt dolgozza fel a Mafilm Budapest stúdiójá­nak új vállalkozása. A film írója és rendezője Bokor László, operatőre Kiss L. Ist­ván. A filmszalag olyan mű­vészettörténeti ritkaságokat mutat be, amelyek eddig jó­formán hozzáférhetetlenek voltak. Magyar—amerikai kopro­dukcióban készül Zsombo­lyai János Libikóka című filmje, amelynek forgató­könyvét a rendező Kertész Ákossal és Frank Cuccival közösen írta. Ugyancsak amerikai közreműködéssel formálódik a Boszorkány­szombat című mesefilm, Ró­zsa János rendezésében. Nyugatnémet együttműkö­déssel valósul meg a Király­­gyilkosság című, egész estét betöltő dokumentumfilm, amelyet Bokor László írt és rendezett, Sára Sándor fény­képezett. A film az 1934. ok­tóber 9-i marseillei usztasa merényletről szól, Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter meggyilkolásáról. Dolgozik ú­i filmjén S­zabó István is. Doboz Péter íróval magyar—osztrák koproduk­cióban készítik a Redl ezre­des című film forgatóköny­vét. A történet az Osztrák— Magyar Monarchia egyik legnagyobb kém­botrányát dolgozza fel. Sváb napok a Helikonban Sváb napok lesznek szombattól a keszthelyi Helikon szál­lóban, ahol tíz napon át sváb ételkülönleg­ess­égekk­el vár­ják a vendégeket. Egy kis ízelítő a kínálatból: favágó-tál. • magyarszéki káposztaleves, rakottharcsa paradicsomos riz­­­zsel, kapros tűzdelt pulykamell túrógombóccal, sváb lako­dalmas pörkölt, rozmaringos bárány nyárson, úritök-saláta, rózsafánk és legénycsalogató. A szálló éttem­ének egyik ré­szében sváb borozót alakítanak ki Népművészeti kiállítás is nyílik, ahol bútorokat, szőtteseket, kerámiákat mutatnak be és árusítanak. Esténként sváb népizenekar gondoskodik a kellemes hangulatról. Tanya a festő szemszögébő! Ambrus Imre tárlata a Képcsarnokban „A háztetőre macska kör­me ír./ Boglyaközelben szu­nyókál a nyír,/ Körötte kö­vér vadnyulak/ melengetik viskóikat./ A csipkefa földig hajolva súg./ Rozsogni kezd a vakondalagút../ Tollas ho­­dályba róka lép,/ libával vérzi réklijét./ A hold előtt cinkét ringat a gally./ Sur­rog a selymet pörgető gu­­zsaly.” Galambosi László Tanya című versét idéztük teljes egészében mégpedig egy képzőművészeti kiállítás kapcsán, amelynek azonban csupán tematikusan van kö­ze a vershez — több festmé­nyen is tanya a fő motívum­a, látásmódban egészen más. A­ különbség nem indokol­ható a műfajbéli eltéréssel, hiszen Galambosi László le­írhatta volna a tanyát olyan­nak, amilyennek Ambrus­­Imre a győri Képcsarnokban bemutatott munkái alapján ábrázolta és Ambrus Imre is adhatta volna a tanya vonzóan idilli képét á la Ga­­lambosi László. Nem baj, ha valaki abban a hitben vásárol Ambrus Alkotásaiból, hogy ízlésvilá­gával, „békeigényével” har­monizáló lírai tájképet akaszt a falra. A tanyás mo­tívumok látszólag teljesítik is ezt a „békeigényt”, való­jában azonban nyugtalaníta­nak, drámai erővel telítet­tek, izzásba hozzák mindazt az indulatot, gondolatot, amelyet ma és már sok esztendeje a tanya kér­déskör rejt. Ha nem aka­­­runk mereven egyik állás­pontra sem helyezkedni, megfoghatjuk ellentétekben is Ambrus Imre képvilágá­nak a lényegét. Megfogható ez a lényeg például a végte­len szabadság és a végtelen kiszolgáltatottság ellentété­ben, vagy a mérhetetlen táv­latok és távolságok, vala­mint az ugyancsak mérhe­tetlen kicsinység ellentété­ben. A tanya fölött a vihar színeivel feszülő ég a pusz­tulás előérzetét sugallja. Egyfelől. Másfelől a centrá­lisan elhelyezett kis fehér épületek a továbbélés, a túl­élés csökönyös hitét közvetí­tik, amely hit a dolog ter­mészetéből adódóan a tanya­si embereké. A gondolkodva néző számára múlt és jelen antinómája is megjelenik, sőt felsejlik valamiképpen a jövő is. A kis tanyai házak tiszta­ságot jelképező fehér falai kiindulási pontul is szolgál­nak a gyakorlott és a gya­korlatlan térszemlélet szá­mára egyaránt. Ugyanezek a fehér motívumok, világíta­nak a művész fegyelmezett anyaábrázolásain. Anya és gyermek arányai arra en­gednek következtetni, hogy Ambrus kilép az anyaábrá­zolások hagyományainak bűvköréből, a viszonyt fejlő­désében tudja láttatni. A festmények társaságában be­mutatott grafikák megerősí­tik, hogy a több műfajban — díszlet, bábtervezés stb. — is munkálkodó Ambrus művé­szete jó mesterségbeli ala­pokra épül. Ezt manapság nem lehet eléggé értékelni. P. M. A művész a Család című képével. A darnózseli kovács könnyei örülnek is, meg félnék is, hogy va­laki komolyan veszi a szigetközi ipari vasút tervét. Hiszek benne minden­esetre, mert létezett valamikor, más­felől olyan lelkesen adta elő Tóth Ferenc darnózseli kovácsmester a mosonmagyaróvári városi­ járási könyvtár igazgatójának. A szigetközi­ ipari vasút terve ... Erre kaptam föl a fejemet. Miféle szigetközi ipari vasút? Tóth Ferenc aztán elmesélte üllők énekétől, táncoló szikráktól távol. De hiszen neki is távoli minden. Het­venötben lerokkantosították, motor­baleset érte. Volt huszonhét szolgálati éve. Először a Vagongyárban, majd a MOFÉM-ban dolgozott. „A MOFÉM- et mi tettük MOFÉM-mé” — mondja. A „mi” nem véletlen. Mindent az övének érez, amihez valamikor köze volt. A huszonhét éven felül volt még hét éve, egy része maszeknál, másik része maszekként. Két inast foglal­koztatott. Mind a kettő meghalt. Az egyik Amerikában, a másik itthon megemelte magát. Nekirugaszkodott a vetőgépnek, aztán hanyattvágódott. Tóth Ferenc emlékezik. Rokkantosí­­tása óta jár kel és egyre töpreng. Többnyire rendkívüli dolgokon, mint a szigetközi ipari vasút. A Szigetközben volt valamikor ipari vasút, de én annál komolyabbat képzelek el. Fel is mértem a távolsá­got. Egy öl 1896 milliméter, én két méternek vettem. Tudja-e hogy mi­ért 1896 milliméter az öl? Magyaror­szág területét 1896-ban mérték föl, az esztendőről állapították meg az öt nagyságát. Három napomba került a munka. A vasút 15 kilométer hosszú lenne a lébényi vasúttól a darnózseli répatárolóig. Az ötletet a közlöny adta. Abból tudtam meg, hogy téeszek épülhetnek iparvágányt. Darnózseli­­ről évente több ezer tonna cukorré­pát szállítanak közúton. A közúti szállítás közismerten drága. Az ipari vasúttal lehetne szállítani tüzelőt, be lehetne kapcsolni az erdészetet. Holt­idényben kirándulókat vihetne Lé­­bénytől Lipótig. A Kis-Dunán áll a régi iparvágány hídja, csak meg kel­lene erősíteni. A vasút kilencven szá­zalékban a régi vonalon futna, össze lehetne kötni Dunaremetével. Mondom, örülnék is, meg félnék is, hogy valaki komolyan veszi a sziget­közi ipari vasút tervét. Tisztában va­gyok az ötletezés szükségességének és lehetetlenségének a paradoxonjával. Hány és hány ötletet — nem igazi vasútét, hanem játékvasútét! — öl meg a kérlelhetetlen verdikt: nincs pénz! Tóth Ferenc lelkesedése nem hagyott alább. Mert valami nagyon mély kútból táplálkozik. A keresés, a kutatás és a találás örömét az is­kolában ismerte meg annak idején Novákpusztán. Olvasott egy történe­tet, amelyben a gazda unokája réz­pálcával terelgette a disznót. A szol­gálónak gyanús volt a pálca, bevitte a múzeumba. Kiderült, hogy arany­ból volt. Kell-e egy gyereknek több, hogy egy életre megízlelje az arany­ból készült „rézpálca” felfedezésének izgalmát! Pénzt, érmet, fegyvereket kezdett gyűjteni. Kapcsolatba került a napóleoni háborúk történetével. A franciák Hédervár körül álltak sánc­ban, kerülő úton vették be. Lövések innen is, onnan is. Az események krónikája olvasható a plébánián. A földből kinőtt egy francia emlékmű, mint szerte Európában. Kard, vas­kantár jött napvilágra, majd a mo­sonmagyaróvári múzeumba. Feltételezné az ember, hogy a dar­nózseli kovács sokat olvas. A bal­esete óta nem bír. Erősen izzad és el­fogy a türelme. Mintha bizonyítania kellene, Petőfi-verset szaval. A ked­venc költője. A mestersége felől kér­dezem. A műhelyt eladta, házat épí­tett, de a gépektől meg nem válna semmi kincsért. Gépek, szerszámok... Könny futja el a szemét. Az elérzé­­kenyülést nem tanítják az ipari isko­lában. Egy masinától a ragaszkodás dacára, úgy néz ki, mégis megválik. Története van annak is. — Egyszer a Magyar Mezőgazdasá­got forgattam. Feltűnt­­benne egy összecsukható angol műtrágyaszóró gép képe. Nézem a címkéjét: Lister. Ejnye, mondom, hiszen az én réges­­régi petrolos motorom, amit az ócs­kástul vettem, az is Lister. Megvan a leírása is. Fölkínáltam az egyik bu­dapesti múzeumnak. Azt válaszolták, nincsen helyük, nem kell. Akkor a laptól megkértem az angol cég cí­mét és nekik írtam. Jött a válasz, küldjék a gépről, meg magamról fo­tókat. Postára adtam színes, meg fe­kete-fehér fényképeket. Eltelik egy idő, egyszercsak küldik a cég üzemi lapját, benne a rólam, meg a moto­romról szóló cikkel, mellette fotó. Nem sokkal utána megint kaptam egy újságot, abban is volt cikk, írták a levélben, egy falumbéli fordí­totta le, felkeres majd a cég képvi­selője és ajánlatot tesz a motorra. Nem akarok érte túl sokat, odaadom nekik. Tóth Ferenc a darnózseli kovács­­mester e szavakkal ismét elérzéke­­nyül. Mintha máris odaadta volna a motort. (P­íkovics) nmimm 1983. március 18., péntek5

Next