Kisalföld, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-18 / 65. szám
Kónyi lények és tapasztalatok Gimnáziumok csökkenő szerepben Lapozgatom a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Merre tovább? című kiadványát. A lap közli az egyes középfokú oktatási intézményekbe felvehető létszámot s mellette párhuzamosan, az előzetes felmérések nyomán a jelentkezéseket is. A gimnáziumokhoz érve gondolkodásra késztető adatok vannak. Túljelentkezés csak a győri Révai Gimnáziumban tapasztalható. Itt a betölthető 240 helyre 283- an pályáznak. Viszonylagos egyensúly jellemzi a soproni Széchenyi István Gimnáziumot, felvehető 127, ide irányul 128. A megye többi gimnáziumában kevesebb a jelentkező, mint amennyi végzős nyolcadikost felvehetnének. Kapuváron 70 helyre csak 35-en, a csornai Hunyadi gimnáziumban ugyanennyire 46-an jelentkeznek az előzetes prognózis szerint. Elég rossz az arány a győri Bercsényi Gimnáziumban: 140 helyre 77 diák, viszonylag jobb a soproni Berzsenyi Gimnáziumban (felvehető 125, pályázik 115), mosonmagyaróvári Kossuth Gimnáziumban (146 helyre 117-en pályáznak), és a győri Kazinczy Gimnáziumban (144 felvehető, 137 jelentkező). A jelenség pozitív oldala, hogy a győri Révai Gimnázium kivételével a jelentkezők előtt szabad az út. De a fenti adatokból a kérdés is megfogalmazható: miért csökkent a gimnáziumok vonzereje? Erről beszélgettünk Tóth Ferenccel, a kónyi körzeti általános iskola igazgatójával. — A gimnáziumok iránti lanyhuló érdeklődés Konyhán is tapasztalható — mondta az igazgató. — Amíg a hatvanas években 8—10 végzős nyolcadikos döntött évente a gimnáziumi továbbtanulás mellett, az utóbbi esztendőben tanévenként alig egykét diák választja a gimnáziumot. Tavalyelőtt a 26 végzősből ketten, tavaly 33-ból 3-an, az idei tanévben pedig 42 tanulónkból mindössze ketten jelentkeztek gimnáziumba. — Hogyan oszlik meg a jelentkezés az egyes iskolatitípusok között, mi a slágerszakma Kónyban? — Az idei 42 nyolcadik osztályos közül egy gyermek nem kérte a beiskolázást, a többiek továbbtanulnak. A legtöbben a szakközépiskolát választották, szám szerint 24-en. Tizenöten szakmunkásképzőbe mennek. Az eddigiektől eltérően az idén nincs slágerszakma Kónyban. Korábban a vízvezetékszerelő szakma volt divatos. . A szakközépiskolák az 1974/75-ös tanévtől kezdték átvenni a vezető szerepet. A jelenségnek nincsenek tanulmányi eredménnyel magyarázható okai. Az idén akadt olyan diák, akinek jeles a bizonyítványa, mégsem gimnáziumba jelentkezett. A viszszaesés a gazdaságcentrikus szemlélettel magyarázható. Kény úgynevezett ,,háztáji község”, ahol nagy számban élnek kétlaki munkások. Közel 1800 ember ingázik naponta a lakóhelye és a munkahelyeközött, őket a műszak után várja otthon a második gazdaság, a háztáji. Mivel sokat dolgoznak, anyagilag jól állnak. Ezt a szemléletet a gyerekek is átveszik, és olyan iskolatípust választanak, ami szakmát ad kezükbe, és 3—4 év után munkába állhatnak. De a természetes logikán túl van egy másik összetevő is. A gimnázium ál apás általános műveltséget ad, de szakma nem. Aki az érettségi utát sikertelenül felvételezik valamelyik főiskolára vagy egyetemre, annak igen komoly gondot okoz a munkába állás. Az ötvenes évektől napjainkig a kónyi iskolában végzett közel 1500 diák közül a fele érettségivel rendelkezik. Sokan vállalkoznak a munka melletti tanulásra és a legtöbb esetben nem a papírért képezik magukat. A kónyi tapasztalatokban az általános is benne van, mert a középfokú képzés belső arányainak eltolódása országos jelenség. Nem véletlenül hangsúlyozta a Központi Bizottság, az 1982. április 7-i állásfoglalásában, hogy a „gimnáziumok változatlanul fő funkciója a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés, ugyanakkor módot kell nyújtani olyan ismereteit megszerzésére is, amelyek biztosítják a tovább nem tanuló fiatalok reáliselhelyezkedési lehetőségeit.” Ezt szolgálja a fakultáció, ami a kedvezőtlen arányokra pozitív hatással lehet. Koloszár T. Koprodukciós filmek királyi gyilkosság, Boszorkányszombat Növekszik a nemzetközi összefogással készülő alkotások száma: 1983-ban nyolc új koprodukciós filmet forgatnak Magyarországon. Már befejeződött — magyar— osztrák koprodukcióban — a Schallaburg üzenete című dokumentumfilm forgatása. Tavaly az ausztriai helységben rendezték meg a magyar reneszánsz kort bemutató kiállítást, s ezt a kultúrtörténeti eseményt dolgozza fel a Mafilm Budapest stúdiójának új vállalkozása. A film írója és rendezője Bokor László, operatőre Kiss L. István. A filmszalag olyan művészettörténeti ritkaságokat mutat be, amelyek eddig jóformán hozzáférhetetlenek voltak. Magyar—amerikai koprodukcióban készül Zsombolyai János Libikóka című filmje, amelynek forgatókönyvét a rendező Kertész Ákossal és Frank Cuccival közösen írta. Ugyancsak amerikai közreműködéssel formálódik a Boszorkányszombat című mesefilm, Rózsa János rendezésében. Nyugatnémet együttműködéssel valósul meg a Királygyilkosság című, egész estét betöltő dokumentumfilm, amelyet Bokor László írt és rendezett, Sára Sándor fényképezett. A film az 1934. október 9-i marseillei usztasa merényletről szól, Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter meggyilkolásáról. Dolgozik úi filmjén Szabó István is. Doboz Péter íróval magyar—osztrák koprodukcióban készítik a Redl ezredes című film forgatókönyvét. A történet az Osztrák— Magyar Monarchia egyik legnagyobb kémbotrányát dolgozza fel. Sváb napok a Helikonban Sváb napok lesznek szombattól a keszthelyi Helikon szállóban, ahol tíz napon át sváb ételkülönlegességekkel várják a vendégeket. Egy kis ízelítő a kínálatból: favágó-tál. • magyarszéki káposztaleves, rakottharcsa paradicsomos rizzsel, kapros tűzdelt pulykamell túrógombóccal, sváb lakodalmas pörkölt, rozmaringos bárány nyárson, úritök-saláta, rózsafánk és legénycsalogató. A szálló éttemének egyik részében sváb borozót alakítanak ki Népművészeti kiállítás is nyílik, ahol bútorokat, szőtteseket, kerámiákat mutatnak be és árusítanak. Esténként sváb népizenekar gondoskodik a kellemes hangulatról. Tanya a festő szemszögébő! Ambrus Imre tárlata a Képcsarnokban „A háztetőre macska körme ír./ Boglyaközelben szunyókál a nyír,/ Körötte kövér vadnyulak/ melengetik viskóikat./ A csipkefa földig hajolva súg./ Rozsogni kezd a vakondalagút../ Tollas hodályba róka lép,/ libával vérzi réklijét./ A hold előtt cinkét ringat a gally./ Surrog a selymet pörgető guzsaly.” Galambosi László Tanya című versét idéztük teljes egészében mégpedig egy képzőművészeti kiállítás kapcsán, amelynek azonban csupán tematikusan van köze a vershez — több festményen is tanya a fő motívuma, látásmódban egészen más. A különbség nem indokolható a műfajbéli eltéréssel, hiszen Galambosi László leírhatta volna a tanyát olyannak, amilyennek AmbrusImre a győri Képcsarnokban bemutatott munkái alapján ábrázolta és Ambrus Imre is adhatta volna a tanya vonzóan idilli képét á la Galambosi László. Nem baj, ha valaki abban a hitben vásárol Ambrus Alkotásaiból, hogy ízlésvilágával, „békeigényével” harmonizáló lírai tájképet akaszt a falra. A tanyás motívumok látszólag teljesítik is ezt a „békeigényt”, valójában azonban nyugtalanítanak, drámai erővel telítettek, izzásba hozzák mindazt az indulatot, gondolatot, amelyet ma és már sok esztendeje a tanya kérdéskör rejt. Ha nem akarunk mereven egyik álláspontra sem helyezkedni, megfoghatjuk ellentétekben is Ambrus Imre képvilágának a lényegét. Megfogható ez a lényeg például a végtelen szabadság és a végtelen kiszolgáltatottság ellentétében, vagy a mérhetetlen távlatok és távolságok, valamint az ugyancsak mérhetetlen kicsinység ellentétében. A tanya fölött a vihar színeivel feszülő ég a pusztulás előérzetét sugallja. Egyfelől. Másfelől a centrálisan elhelyezett kis fehér épületek a továbbélés, a túlélés csökönyös hitét közvetítik, amely hit a dolog természetéből adódóan a tanyasi embereké. A gondolkodva néző számára múlt és jelen antinómája is megjelenik, sőt felsejlik valamiképpen a jövő is. A kis tanyai házak tisztaságot jelképező fehér falai kiindulási pontul is szolgálnak a gyakorlott és a gyakorlatlan térszemlélet számára egyaránt. Ugyanezek a fehér motívumok, világítanak a művész fegyelmezett anyaábrázolásain. Anya és gyermek arányai arra engednek következtetni, hogy Ambrus kilép az anyaábrázolások hagyományainak bűvköréből, a viszonyt fejlődésében tudja láttatni. A festmények társaságában bemutatott grafikák megerősítik, hogy a több műfajban — díszlet, bábtervezés stb. — is munkálkodó Ambrus művészete jó mesterségbeli alapokra épül. Ezt manapság nem lehet eléggé értékelni. P. M. A művész a Család című képével. A darnózseli kovács könnyei örülnek is, meg félnék is, hogy valaki komolyan veszi a szigetközi ipari vasút tervét. Hiszek benne mindenesetre, mert létezett valamikor, másfelől olyan lelkesen adta elő Tóth Ferenc darnózseli kovácsmester a mosonmagyaróvári városi járási könyvtár igazgatójának. A szigetközi ipari vasút terve ... Erre kaptam föl a fejemet. Miféle szigetközi ipari vasút? Tóth Ferenc aztán elmesélte üllők énekétől, táncoló szikráktól távol. De hiszen neki is távoli minden. Hetvenötben lerokkantosították, motorbaleset érte. Volt huszonhét szolgálati éve. Először a Vagongyárban, majd a MOFÉM-ban dolgozott. „A MOFÉM- et mi tettük MOFÉM-mé” — mondja. A „mi” nem véletlen. Mindent az övének érez, amihez valamikor köze volt. A huszonhét éven felül volt még hét éve, egy része maszeknál, másik része maszekként. Két inast foglalkoztatott. Mind a kettő meghalt. Az egyik Amerikában, a másik itthon megemelte magát. Nekirugaszkodott a vetőgépnek, aztán hanyattvágódott. Tóth Ferenc emlékezik. Rokkantosítása óta jár kel és egyre töpreng. Többnyire rendkívüli dolgokon, mint a szigetközi ipari vasút. A Szigetközben volt valamikor ipari vasút, de én annál komolyabbat képzelek el. Fel is mértem a távolságot. Egy öl 1896 milliméter, én két méternek vettem. Tudja-e hogy miért 1896 milliméter az öl? Magyarország területét 1896-ban mérték föl, az esztendőről állapították meg az öt nagyságát. Három napomba került a munka. A vasút 15 kilométer hosszú lenne a lébényi vasúttól a darnózseli répatárolóig. Az ötletet a közlöny adta. Abból tudtam meg, hogy téeszek épülhetnek iparvágányt. Darnózseliről évente több ezer tonna cukorrépát szállítanak közúton. A közúti szállítás közismerten drága. Az ipari vasúttal lehetne szállítani tüzelőt, be lehetne kapcsolni az erdészetet. Holtidényben kirándulókat vihetne Lébénytől Lipótig. A Kis-Dunán áll a régi iparvágány hídja, csak meg kellene erősíteni. A vasút kilencven százalékban a régi vonalon futna, össze lehetne kötni Dunaremetével. Mondom, örülnék is, meg félnék is, hogy valaki komolyan veszi a szigetközi ipari vasút tervét. Tisztában vagyok az ötletezés szükségességének és lehetetlenségének a paradoxonjával. Hány és hány ötletet — nem igazi vasútét, hanem játékvasútét! — öl meg a kérlelhetetlen verdikt: nincs pénz! Tóth Ferenc lelkesedése nem hagyott alább. Mert valami nagyon mély kútból táplálkozik. A keresés, a kutatás és a találás örömét az iskolában ismerte meg annak idején Novákpusztán. Olvasott egy történetet, amelyben a gazda unokája rézpálcával terelgette a disznót. A szolgálónak gyanús volt a pálca, bevitte a múzeumba. Kiderült, hogy aranyból volt. Kell-e egy gyereknek több, hogy egy életre megízlelje az aranyból készült „rézpálca” felfedezésének izgalmát! Pénzt, érmet, fegyvereket kezdett gyűjteni. Kapcsolatba került a napóleoni háborúk történetével. A franciák Hédervár körül álltak sáncban, kerülő úton vették be. Lövések innen is, onnan is. Az események krónikája olvasható a plébánián. A földből kinőtt egy francia emlékmű, mint szerte Európában. Kard, vaskantár jött napvilágra, majd a mosonmagyaróvári múzeumba. Feltételezné az ember, hogy a darnózseli kovács sokat olvas. A balesete óta nem bír. Erősen izzad és elfogy a türelme. Mintha bizonyítania kellene, Petőfi-verset szaval. A kedvenc költője. A mestersége felől kérdezem. A műhelyt eladta, házat épített, de a gépektől meg nem válna semmi kincsért. Gépek, szerszámok... Könny futja el a szemét. Az elérzékenyülést nem tanítják az ipari iskolában. Egy masinától a ragaszkodás dacára, úgy néz ki, mégis megválik. Története van annak is. — Egyszer a Magyar Mezőgazdaságot forgattam. Feltűntbenne egy összecsukható angol műtrágyaszóró gép képe. Nézem a címkéjét: Lister. Ejnye, mondom, hiszen az én régesrégi petrolos motorom, amit az ócskástul vettem, az is Lister. Megvan a leírása is. Fölkínáltam az egyik budapesti múzeumnak. Azt válaszolták, nincsen helyük, nem kell. Akkor a laptól megkértem az angol cég címét és nekik írtam. Jött a válasz, küldjék a gépről, meg magamról fotókat. Postára adtam színes, meg fekete-fehér fényképeket. Eltelik egy idő, egyszercsak küldik a cég üzemi lapját, benne a rólam, meg a motoromról szóló cikkel, mellette fotó. Nem sokkal utána megint kaptam egy újságot, abban is volt cikk, írták a levélben, egy falumbéli fordította le, felkeres majd a cég képviselője és ajánlatot tesz a motorra. Nem akarok érte túl sokat, odaadom nekik. Tóth Ferenc a darnózseli kovácsmester e szavakkal ismét elérzékenyül. Mintha máris odaadta volna a motort. (Píkovics) nmimm 1983. március 18., péntek5