Kisalföld, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-01 / 77. szám
A KISZ KB Vörös Vándorzászlaját kapták Graboplast: minőségi termelés A győri Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár felszabadulási ünnepségének kiemelkedő eseménye volt, hogy Komlós Tibor, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának tagja átnyújtotta az ifjúsági mozgalom legmagasabb kitüntetését, a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, az üzem KISZ-szervezetének. Győr-Sopron megye vezető könnyűipari vállalata, a Graboplast évek hosszú sora óta a magyar ipar egyik reprezentánsa. Dolgozóinak egyharmada 30 éven aluli, így eredményei nem kis részben a fiatalokon múlnak. A vállalat KISZ-szervezetei e felelősségből kiindulva állítják öszsze évek óta akcióprogramjukat, a „hatékonyság — minőség” jegyében. A vállalat KISZ bizottsága hosszú évek óta nemcsak szempontokat adott a KISZ-szervezeteknek, hanem érdemi megbízásokat, feladatokat is. Tervező munkájukban a gazdaságpolitikai célkitűzések időarányos teljesítését, negyedévenként, úgynevezett gazdaságpolitikai taggyűléseken rendszeresen értékelték. Ez az aktív, gazdaságot segítő ifjúságpolitikai munka is hozzájárult, hogy a magyar műbőrgyártó cég teljesítette hazai és külpiaci feladatait egyre növekvő hatékonysággal. A vállalat gazdasági vezetése és a fiatalok egyaránt felismerték, hogy az elkövetkezendő időszakban a vállalat fejlődésének dinamizmusa csak akkor biztosítható, ha exportpiacokon újabb teret nyerhetnek. E cél végrehajtását elsősorban a műszaki fejlesztés segítségével érhették, érhetik el, ahol a fejlesztőgárda négyötöde fiatal. A fejlesztők KISZ-alapszervezete az alkotó ifjúság pályázat és más szocialista verseny jellegű feladat révén e munkában oroszlánrészt vállalat. Az operatív népgazdasági érdekből kiindulva életfontosságúvá vált az importkiváltás. Rugalmasan alkalmazkodva e célhoz, 1982-ben 4,7 millió dollár értékű alapanyagot és segédanyagot „váltottak ki” a fiatal fejlesztők. A műszakiak és közgazdászok csapatmunkában végezték a Graboplast továbbfejlődését szolgáló kezdeményezéseket, így az anyag- és energiatakarékosságban közel 40 millió forintot nyertek, a tőkés importhelyettesítést 20 millió forint nyereséggel zárták. Kiemelkedő az FMKT munkája, az Alkotó Ifjúság pályázati rendhárom egymást követő évben: 1980-ban, 81-ben és 82- ben kapta meg a kiváló KISZ-szervezet kitüntető zászlót a soproni Széchenyi István Gimnázium KISZ- szervezete. Ez a sorozat mindenképpen figyelmet érdemel. Ennél azonban sokkal fontosabb, amit a kitüntetések jeleznek: hogy valóban komoly, céltudatos mozgalmi munka folyik a jónevű középiskolában. Olyan munka, amely nemcsak kívülről nézve, de a legérdekeltebbek, a diákok szerint is tartalmas, gazdag és eleven. Szép hagyományok alakultak ki a Széchenyi Gimnáziumban. Minden szeptemberben közösen megkoszorúzzák névadójuk nagycenki emlékművét, s az elsősök ekkor nyilvánosan megfogadják: hűségesek lesznek és igyekeznek méltóvá válni a „legnagyobb magyar” tetteihez, emlékéhez. Az idei Széchenyi-nap színvonalas és mindenkit megmozgató programjai reggeltől késő éjszakáig zajlottak. Tavaly óta jelenik meg az iskolaújság, idén kezdte műsorát az iskolarádió. Példás kapcsolatok alakultak, ki a gimnázium egy-egy osztálya és a soproni általános iskolák nyolcadikosai között, ami nem kis segítséget jelent a tizennégy éveseknek a reális pályaválasztáshoz, illetve ha a gimnáziumot választják, a beilleszkedéshez. A gimnázium csapata nyerte a tavaly, a KISZ megalakulása huszonöt éves évfordulója alkalmából rendezett országos vetélkedőt. A széchenyisták rendszeresen a szere. Ezt bizonyítják az Ipari Minisztérium és más központi szervezetek által kiírt pályázatok díjai is. A tegnapi vállalati ünnepségen Szemenyei János, a vállalati pártbizottság titkára megkapta az Ifjúságért Érdemérmet, Vass Péter kiváló ifjúsági vezető, a Műbőr II. KISZ-alapszervezet, a KB Dicsérő oklevél kitüntetésben részesült. Az ünnepségen részt vett dr. Elek Sándor, a városi pártbizottság titkára. legjobbak között szerepeltek a Kisfaludy-napok versenyein, a városi diákolimpián, a marxista akadémián és éppen a napokban volt a diákpolitikusok megyei versenye, amit szintén ők nyertek. Azzal azonban alighanem mindenki egyet ért, hogy a „nyereménylista” nem a legfontosabb. Ez is inkább csak bizonyíték: nemcsak képesek, de akarnak is a gimnázium tanulói — és minden bizonnyal azért, mert azt tapasztalják, hogy érdemes. Mert nemcsak beszélnek róla, de valóság is: kezdeményezhetnek, dönthetnek, véleményt mondhatnak a diákok. Kimagaslóan jól működik például az iskolában a KISZ érdekvédelmi bizottsága. (Nem éppen hangzatos, de valós eredmény: itt tényleg a diákok osztják el — két éve bevezetett — ösztöndíjat.) Azt mondják: semmi nem történik az iskolában, amiről az ifjúsági szervezet képviselőit meg ne kérdeznék A Széchenyi István Gimnáziumban mindenki látja: nem erőltetett az összefüggés a mozgalmi munka önálló demokratikus légköre és a látványos eredmények között. Pedig, ahogy mondják, néhány éve még itt is szigorú jelenléti ívet vezettek a taggyűléseken... Többek között ezeket az eredményeket ismerte el a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, amikor úgy döntött: a soproni Széchenyi István Gimnázium KISZ- szervezetének adományozza Vörös Vándor zászlaját A szép kitüntetést a mai ünnepségen adják át az intézmény fiataljainak. Széchenyi Gimnázium: öntevékeny munka Csiripiszli, a Néprajzosok a megmondhatói annak, hogy a nép mindig, minden időben — évezredek óta — a legkilátástalanabb időben is mindig megtalálta a tréfához, a vidámsághoz vezető utat. A legnagyobb tilalmak idején is. Még a legszigorúbb böjt idején is. Ezt juttatta eszembe a minap az a mondat, amit véletlenül kaptam el Győr legforgalmasabb áruházában, az Arrabonában. Egyik asszony ezt mondta a másiknak: „Síelek, mert ma sütjük a csiripiszlit!” Most bizonyosan sokaknak gyermekkorunk kedves csemegéje jut eszébe. A böjti csemege, mert ez a furcsa nevű — a manó tudja, ki keresztelte így! — eledel, böjti csemege. Régen elhunyt nagyanyám meséiből ismerem azt a régi népi szokást, amelynek gyümölcsét magam is megízlelhettem: a csiripiszlit. Amolyan kovásztalan kenyér ez — igen furfangosan megédesítve! Böjti időben, legfőképpen a nagyhéten ették országszerte az egyszerű, szegény emberek. A neve tájegységenként változik. Hallottam már „szólítani” pipálósnak, pöfékelősnek, szaladósnak és költésnek. Hogy melyik árul el a legtöbbet a böjti csemege mivoltából ? A legfurcsább: a csiripiszli. A csiripiszlinek azonban csak a neve volt változó, a lényege, a készítési módja mindenütt ugyanaz. És nagyon fontos szertartás volt! Fárasztó, de szórakoztató szertartás. Hogyan készült? Az én nagyanyám egy kiló búzából és egy kiló rozsból készítette. Gondos válogatás után a kettőt öszszekeverte, és hideg vízzel sokszor megmosta. Amikor a víz már teljesen tiszta maradt, beletette egy edénybe, és annyi hideg vizet öntött rá, hogy legalább két ujjnyira ellepje a magokat. így állt a böjti csemege egyetlen alapanyaga huszonnégy órán át. Akkor leszűrte, és újabb huszonnégy órán át szárazon — általában egy nagy szitában tartotta Amikor eltelt a „szertartásból” a 48 óra, a magok már jól mutogatták magukat, hogyan éledeznek. Kipattant a végük és megjelent az aprócska csíra. Ekkor egy deszkára terítette, két ujjnyivatagon, aztán fehér gyolcsot borított rá és meglocsolta. Amikor a magokat már így biztonságban tudta, a tiszta szobában az asztal alá, vagyis sötét helyre dugta. Ezután mindennap kétszer, reggel és este meglocsolta őket, hogy gyorsan „keljenek”. A magszőnyeg nőtt, növekedett. Egyre szélesebb és egyre magasabb lett. Alul a millió kis csira, fölül a pirkanó hajtás gyarapodott és harmadnapra már nem lehetett volna őket szétválogatni, úgy összevissza fonták, ölelték egymást a kis fehér gyökerek. Amikor alul már jó nagy szakálluk volt, fölül pedig szép rózsaszín a hajtás, ekkor már jó volt. Ekkor kezdődött a ,,gyorsított” szertartás. Nagyanyám a kicsirázott csiripiszlinek valót jó éles késsel kis téglalap alakú darabkákra vágta és húsdarálón megőrölte. A masszát egy nagy edénybe tette, majd vizet öntött rá (nem túl sokat!) és jól kimosta, aztán sűrű szitán átszűrte A kapott „tejes lé” mézédes volt! Ebből a finom léből osztogatott a jóbarátoknak, jó szomszédoknak, mondván: hadd csináljanak ők is csiripiszlit. Hadd örüljenek a gyerekek! A maradék léből készült, a m csiripiszlink. Ehhez a léhez annyi lisztet kellett tenni, hogy abból eléggé lágy galuskatészta készülhessen. Amikor ez is készen volt, kisebbnagyobb lábasokba tette. Egybe-egybe alig többet, mint félig, nehogy sülés közben kifusson. Minden lábasba „pipát” dugtunk, ami nem volt más, mint egy megtisztogatott nád darabka, amelyen át kipöföghette a fölösleges levegőt, ezzel is akadályozva azt, hogy a „szaladás” kiszaladjon a lábasból és a sütőt övszemázolja. Egy-egy lábas sülési ideje két, két és fél óra volt, mint a kenyéré. Fél órával a sütőbe dugás után már isteni illat terjengett. Amikor elkészült, szép piros volt a teteje. Amikor pedig kihűlt, megkezdődött alakoma. .. Utána aztán igen szigorú böjtöt tartottunk. Műszálból! Annyit lakmároztunk ugyanis a finom csemegéből, hogy legalább két napig nem tudtunk nemcsak enni, de élelemre még csak gondolni sem. Ilyen volt a mi böjtünk. A téli unalmas estéket és a böjtölést először a fiatalok unták meg. Úgy hírlik, ezért találták ki a csiripiszli készítést. Ez változást, mozgást, érdekességet, színt hozott az életükbe. A csiripiszlizés ürügyén lehetett szomszédolni, trécselni, jótékonykodni , mókázni. A csi ríni szíj sütése sok helyütt az egész utca vagy az egész falu közös népünnepe volt. És mint ahogy lenni szokott, mindig, amikor sokan együtt vannak, ment a tájék, a vidámság csiripiszli sütés „fedőnév” alatt. (Sindulár) 1983. április 1., péntek A győri Lengyel Gyula Külgazdasági Stadió Szépiskola első és második évfolyamának tanulói a hatékonyabb ügyviteli munkavégzésre készülhetnek fel a gépteremben. Az érettségivel pénzügyi ügyintéző, illetve képesített könyvelői képzést kapnak. Régi húsvéti népszokások Vitnyéden „...ez a kislány csolkot kér” Minden ünnepnek megvan a maga sajátos légköre, jellemzője, amelyhez a történelem folyamán jellegzetes szokások, magyar népi hagyományok kapcsolódtak Ezek az évszázadok során változtak és helyi hagyományokkal ötvöződtek, gazdagodtak. A húsvét ma is elképzelhetetlen tojásfestés és locsolás nélkül. Az emberöltővel ezelőtti vénszokások a megye néprajzi kincses lódájának számító Vitnyéden is apáról fiúra öröklődnek. De az ötven évvel ezelőttihez képest sokat változott a locsolás és a tojásfestés. Timárné Énekes Lenke tanárnőnek, a vitnyédi néni együttes vezetőjének segítségével először Varga Józsefnéhez kopogtattunk be, aki 15 éve tagja a hagyományőrző csoportnak Margit néni büszkén újságolja rádió- és televízió-szerepléseit, s ezúttal is szívesen beszél fiatalkori élményeiről. — Nálunk az volt a szokás, hogy nagypénteken böjti ételt ettünk, ami szívós bablevesből és mákos tésztából állt. A disznó lapockáját füstölve és kövesztve eltettük, ezt a házi kemencében sült kaláccsal együtt a nagyszombati vacsorán fogyasztották el. A húsvét vasárnap családi ünnep volt. A hétfő viszont a nagy vígság napja. — Hogyan locsoltak a vitnyédi legények? — Hétfőn délután egy nagy réten összegyűltek a helybeli leányok. Külön csoportokban beszélgettek a pajtásnők, akkor még nem barátnőnek hívták egymást. Majd megjelentek a fiúk és szappanos vízzel vagy tiszta vízzel meglocsoltak bennünket. A locsolásért tojást adtunk, amit tintaceruzával vagy színes napírral festettünk be. A bábosoknál kapható választóvíz segítségével ráírtuk a tojásra, how ..szeretlek”, vagy „szív küldi szívnek szívesen” Akkor még nem voltak a maihoz hasonló locsoló versek. Miután a réten jót beszélgettünk, a legények hazakísérték a lányokat. Szokás volt az is, hogy a legény egy liter borral felkereste a kiválasztott lány szüleit, és engedélyt kért kedvesének bálba vitelére. A mulatság hajnali két óráig tartott, cimbalomra és harmonikára táncoltunk. A bál végén elénekeltük Sági Mariska balladáját és tudtuk, a dal figyelmeztet bennünket: haza kell menni. — Elmondaná a ballada szövegét? — Szívesen. El is éneklem, de az újságolvasók ezt nem hallhatják. ..Jó estét, jó estét, Sági bíróné asszony, itthon van-e a lánya, a kedves galambom. Itthon van, itthon van, a belső szobában, szép csendesen alszik a zöld paplavosányban. Menjen. .-be, keltse föl, küldje el a bálba, phrol bársony cipőjét húzza a lábára, az arany gyűrűjét húzza az ujjára. Föl is kelt Mariska, el is ment a bálba, piros bársony cipőjét felhúzta a lábára, az arany gyűrűjét felhúzta az ujjára. Húzzátok cigányok, estétől reggelig, Sági bíró Mariskáink meg kell most szakadni. Engedjetek pihenni, engedjetek nyugodni, szép Piros cipőmből véremet kiönteni. Nem engedünk nyugodni, nem engedeeni, pihenni, szén piros cipődből véredet kiönteni. Reggel van, reggel van, harangok kondidnak. Sági bíró Mariskát most viszik meghalva. Verje meg az isten azt az édesanyát, ki estétől reggelig nem nézi meg a lányát.” Az ének végére megérkezik Tóth Antalné is, aki 19 éves 1.ora óta él Vitnyéden. Fiatalkori locsolóemlékei a közeli Heves községhez kötik. — A mi falunkban a kora reggeli órákban locsoltak a legények, de nem a réten, hanem a házakhoz járva. A haragosok nagyon gyakran egymás ajtóküszöbére itatós sajtárt tettek tele vízzel s ha az ajtót kinyitották, úszott a lakás A legányok szódásüveggel vagy kannával szinte kilocsolták a leányokat az áruból Képzelheti milyen világot hagytak a locsolók maguk után. De ennek ellenére is járt a piros tojás, amire választóvízzel verseket írtunk. Kettőt elmondok ezekből: „Piros rózsa, piros vér, ez a kislány csolkot kér” A másik így szól: „Lapulj meg mint a nyuszi, mert úgy édes a puszi.” Végszóra érkezik Varga József, a ház ura. — Mit kapott a meglocsolt lányoktól Józsi bácsi? — Csókot — mondja, s huncutul mosolyog. K. T. HUVHPOUS