Kisalföld, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
Hol tart a magyar gazdaság? A növekedés lehetőségei és korlátai (Befejező rész.) Elosztani csak azt lehet, amit megter- Témelünk. Az erőforrások gyarapításának mégsem járható útja a termelés mechanikus növelése a meglevő összetételben, a ráfordítások, az importigényesség jelenlegi színvonalán. A termelés növekedési ütemének gyorsítása ugyanis döntően a versenyképesség, a hatékonyság javulásától, a kedvező beszerzési és az értékesítési lehetőségek alakulásától függ. A versenyképes export növelésének viszont nincsenek korlátai. Az iparágak, a vállalatok termelése a hatékonyság, a versenyképesség függvényében erőteljesen differenciálódott is. Amíg az ipar termelése 1931—32-ben 5 százalékkal nőtt, a gépiparé ugyanezen időszakban 9,6 százalékkal, ezen belül a híradástechnikáé 14,7 százalékkal, a műszeriparé 18,7 százalékkal bővült. Vagy a vegyipar átlagosan 5 százalékkal termelt többet két év alatt, ezen belül a műanyagfeldolgozás 17,4 százalékkal, a gyógyszeripar 19,3 Amiben javult a versenyképesség A vállalatok termelésnövekedési ütemében szintén jelentős a szóródás, a differenciálódás. Az ütemkülönbségekben kialakuló rangsor a vállalatok piaci munkájának, termékeik versenyképességének egyik mutatója. (Előfordulhat persze, hogy a termelést dinamikusan növelő vállalat veszteségessé vagy fizetésképtelenné válik és fordítva: a veszteséges termelés csökkentése növeli a nyereséget.) Az elmúlt két évben javult a magyar gazdaság versenyképessége, csökkentek működési költségei. Ebben döntő az import anyag- és energiafelhasználás arányának mérséklése. Energiából két év alatt 8 százalékkal fogyott kevesebb, 1,6 millió tonna kőolajat és kőolajszármazékot takarítottunk meg. A fajlagos anyagfelhasználás az iparban 2,3, az építőiparban és a mezőgazdaságban 6 százalékkal javult. A társadalmi közkiadások növekedési üteme ugyancsak mérséklődött. Korábban ezek dinamikája messze meghaladta a nemzeti jövedelmet, újabban közelített hozzá.Egyebek közt a minisztériumi összevonások, a trösztök, a nagyvállalati központok megszüntetése, a külügyi apparátus létszámának, a társadalmi szervezetek támogatásának csökkentése mérsékelte a társadalmi közkiadásokat.) Előrehaladásunk ütemével sokan és joggal elégedetlenek. A türelmetlenség olykor megalapozatlan kérdéseket szül. Miért nem vonulunk vissza onnan, ahol jelentős hátrányok érnek bennünket? Nem függünk-e túlzottan a tőkés világgazdaságtól? Az ilyen és hasonló kérdésekre a válasz: a magyar népgazdaság nyitottságán nem kívánunk és nem is tudunk számottevően változtatni. Mindent, amit lehet a szocialista, a KGST-országokban vásárolunk meg. Dollárért vagyunk kénytelenek megvásárolni mindazt, amit a baráti államok nem tudnak szállítani. A nyers- és alapanyagok egy részét, az ipar és a mezőgazdaság versenyképességéhez nélkülözhetetlen korszerű technikát, produktív alkatrészeket. Ezek a hazai ellátáshoz, a versenyképes szocialista és tőkés exporthoz egyaránt nélkülözhetetlenek. Mivel járna az átütemezés ? Óhatatlanul felvetődik egy másik kérdés is. A fizetőképesség fenntartása végett érdemes-e rendkívüli erőfeszítéseket hozni? Miért nem dobjuk be inkább a törülközőt? Ezidáig 35—50 ország kérte adósságainak átütemezését. Egy újabb átütemezési kérelem nem okozna tehát a nemzetközi pénzügyi körökben szenzációt. Az egyszerű műtét a sebésznek lehet rutinmunka, a betegnek nem. Amikor rólunk van szó, számunkra egyáltalán nem lehet közömbös a hiteltörlesztések átütemezése. Milyen következményekkel járna az átütemezés? A hitelfelvételek lehetősége megszűnne számunkra. A tőkés áruimportért minden esetben készpénzzel kellene fizetni. Jelentősen csökkenne az import, azért a hazai üzemek egy részét le kellene állítani. Az üzletek áruválasztéka elszegényedne. Végeredményben jelentősen csökkenne az életszínvonal, s vele együtt az anyagi ösztönzés hatásfoka. Nincs más választásunk, mint a népgazdaság hátrányainak, sebezhetőségének csökkentése, a veszélyek elhárítása, a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás, a nemzetközi versenyképesség fokozása, a hatékonyabb munka. A korszerűség, a műszakiszellemi igényesség nem azonos a versenyképességgel, annak csupán egyik, nem is mindig a döntő tényezője. A meghatározó az elérhető ár, az elérhető nyereség, vagyis a termelés, az értékesítés (az export) jövedelmezősége. A piac értékítéletétől, a vevő minősítésétől nem függetleníthetjük a termelési, az értékesítési politikát. Lehet a hagyományos termék versenyképes, a legmodernebb áru pedig piacképtelen, illetve csak nagy ráfizetéssel értékesíthető. A nem „gyorsasági verseny...” A termelés, az értékesítés összetételének javítása, a nagyobb jövedelmezőségű termékek arányának növelése lehetővé teszi, hogy a megtermelt új értékek nagyobb részét belföldön használjuk fel. A termelés növelése változatlan (gazdaságtalan) öszszetételben ellenkező hatású: a nemzeti jövedelem növekvő hányada jutna így a kiárusítás sorsára. Ezért az esetleges termelési tervlemaradásban is van némi pozitívum, mondhatnánk a versenyképességet illető önkritika. A termelésnövekedés erősen mérsékelt üteme nem cél, hanem következmény. Az egyensúly javítása, az életszínvonal megőrzése, a tár- sadalmi-gazdasági fejlődés megalapozása, a tempó gyorsítását igényli, de nem stagnáló, vagy romló, hanem javuló hatékonyság mellett. A népgazdaság új növekedési pályára állítása a Madat. Ezen a pályán a fő ágazatok, az iparágak, a vállalatok, az üzemek haladási sebessége minőségileg meghatározott. Az egysíkú „gyorsasági verseny” időszaka elmúlt, nem is jön többé vissza. A gazdaság működési-üzemelési költségei olyan mértékben megnövekedtek — és várhatóan tovább növekednek —, hogy még kedvező konjunkturális, értékesítési feltételek esetén sem lehet tetszés szerint nyomni a gázpedált. Ki kell használni a mindenkori terepviszonyokat. A jövedelmezőség fokozása nagyfokú manőverező, vállalkozó készséget, nem pedig abszolút sebességi rekordok felállítását igényli. Kovács József százalékkal. ANDRÁS BÁCSI a foga ínyével szorítja a pipát, csak össze ne roppantsa a szopókát. No jó. A mama kenyeret hoz, kolbászt, mellé ecetes tormát. Utóbbiról azt mondja, a dunavarsányi téesz által gyártottat veszi, aminek a dobozán a fekete borjúfej van. Kilenc forintba kerül. A rózsabokrokon nincs virág, éjszaka hidegek vannak, az ágyba mindet kell melegíteni, bebugyolálni rongyokba, föl ne gyújtsa a lepedőt, a dunyhát. Tudják, amit akarok. András bácsi hátratolja a széket az asztaltól, föláll, kezdi: — Régen bálokat rendeztünk, elmúltak. Nenn voltunk csúnya legények, tűrték az udvarlásunkat a lányok. Táncba vittük valamennyit. Akkor a csizmába húzott posztókapca melegebben tartotta a lábat,, a tehetősebbek, a módosabbak kéregfürdőt vettek, rézüstben főzettek két kosár kérget, merthogy abban van minden orvosság. A beteg polcra feküdt, gőzölgette magát. A legények jegykendőt vettek a szeretőjüknek, néhol a lány zörgős guzsalyt kapott, akkor amikor közelebb lett a lagzi napja. A gazdagabb ifjak külön kocsmában mulattak, de akárkinek hívták őket, ők is a szájukkal ettek, aztán ugyanúgy végezték a nagydolgukat. Nem volt zenegép, gitár. Csak lábhajtós varrógép itt-ott. — Ilyesmik akadtak — szippant a pipájából András bácsi, majd kérdezgeti, inkább csak magától. ..Voltak bálok?” Voltak, voltak. Ahogy létezett andráskereszt, amelyen vértanúságot szenvedett az apostol, Görögországban, pontosan ott, ahol az írások mondják: Pátreban. Megrakja a tüzet az örök, halkan mondja, de hallom, nincs mitől félni. A szomszédtól tudom, tavaly fokhagymával rajzolt keresztet a lakóház, az istálló ajtajára, ablakaira, ki a kapukra, hogy farkas be ne lépjen a portára. — Hát a hegedű? Közel hajol hozzám, hogy a fülemig érjen. — Csöndben kell annak lenni. Farsangig. Hogy utána rekedtre énekelhesse magát mellette az ember. A katonaládába zárta, a láda ott van a kisszobában, tilos a hangszerhez nyúlni, csak emlékezni rá, ahogy a nótákra, a dalokra. — A mai nap az eladó lányoké? — Nem. A valaha élt halászmester, Péter bátyja senkinek nem szerez férjet. Akárhány gyümölcsfaágat állítanak a vízbe, akárhányszor megfordítják fejük alatt a vánkost. — Még mit csinálnak? — Kérik Andreaszt, mutassa meg a jövendőbelit. Hogy akivel álmodnak, azzal kerüljenek össze. De előbb férfigatyát dugnak a párna alá. Kötik ilyenkor, drótozzák a házban a kést, az ollót, nehogy valaki dolgozzon vele. Ez volt délben. Bablevest ettünk, a falu utolsó hegedűse kicsit szűrésűtt, aggodalmaskodott közben: „Tán elővehetem még a hangszert farsang idején”. Egyszer, 1910-ben cigánylány jósolta neki, nem lesz hosszú életű. Már nyolcvanadik esztendeje figyeli a világot, betartja a szokást, András napjától nem játszik a hegedűn. Vétkezni nem merne ebben a dologban. Bárki kérdi — András bácsi, hova lettek a nóták? —, feleli, megvannak. Kerekedhet a kedv, az ének a szőlőben, kint a hegyben — kerekedik is —, de más húzza a vonót. — Erre az esztendőre bekötöttem a muzsikát. Nem örül, nem búsul, nem sír a hegedű. Csak farkas be ne lépjen az udvarba, velünk el ne ballagjon. ELTELIK A SZERDA, a lányok férjet szereznek maguknak, de nem rugdalják meg az ól ajtaját, nem hallgatják éjszaka, hányhat röffent rá a disznó Ha egyet, jövőre lakodalmat ülnek. J. J. Farkas velünk elballag? ■ Óvári, Mosoni, az előbbi paprikás, az utóbbi száraz. Ezekkel a nevekkel hozta finomlomba a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat mosonmagyaróvári üzeme termékeit. A tartósított kolbászok 16—17 napi érés után kerülnek a fogyasztókhoz. Az idén az üzem 1300 tonnát gyárt ezekből a termékekből. Készített továbbá nyáron úgynevezett lángolt kolbászt. Ezekben a hetekben pedig az ugyancsak kedvelt nyers, füstölt házi jellegű kolbászból mintegy 250 tonnát. Téliesítés forgatókönyv szerint Körkétő medvénk építőiparáról Ahogy a mezőgazdaságban az őszi szántás, illetve a vetés nem kis mértékben meghatározza a jövő évi termést, ugyanúgy kihat az úgynevezett téliesítés az építőipar termelésére, teljesítésére. A napokban megkerestük megyénk legjelentősebb építőipari szervezeteit, hogy olvasóinkat tájékoztathassuk, miként dolgoznak az esztendő utolsó heteiben e megbecsült szakma munkásai. Urbán Péter, az Északdunántúli Közmű és Mélyépítő Vállalat főmérnöke egy építési naplóból a következőket olvassa: — A hőmérséklet árnyékban negyvenkét fok. No ezt nem a győri Kun Béla lakótelepen, hanem Algériában mérték munkatársaim. A többségnek ugyanekkor a mínusz öt tíz fokkal kellett küszködnie. Viszonylag jól átvészeltük a rendkívüli novemberi hideget. A Győr-Sopron megyei munkáink közül a SOFA csarnoképületet téliesítettük, jó körülmények között dolgozunk a Rába MVG-ben, aeven baromfifeldolgozóban, összességében 1983-at jól zárjuk és az átmenet islendületes lesz 1984-re. Nagyszabadságról már régóta nem beszélünk. Egyébként ha indokolt lenne kiadni, akkor sem tehetnénk meg, mert a bérszabályok mást diktálnak. A közműépítési munkálataink is folytatódnak, mert mínusz tizenöt-húsz fokig a gépek bírják, s a mélyben a föld nem fagyott. Ilyen feladataink vannak a Kun Béla lakótelepen és az Erkel Ferenc utcában. • A Győr-Sopron megyei Tanácsi Építő és Szerelőipari Vállalat legjelentősebb munkái a nagyfelújítások. A téliesítés elvileg nem gond, mert az átalakítások során bőven találnak olyan lakásokat, ahol kényelmes ideiglenes szociális helyiségeket alakíthatnak ki. Az úgynevezett bódézásra nincs is szükségük. A belső építőmesteri és szakipari munkákat is teljes erővel folytatják a tömbrekonstrukciókról. Győrött a Belvárosban, Mosonmagyaróvárott az úgynevezett sóházban. Trimmel Ferenc igazgató az évről szólva arról tájékoztatott, hogy terveiket mind az ipari, mind az építőmesteri területen teljesítik, a termelékenységük nőni fog és az eredmény is a várt szerint alakul. Forgatókönyvi pontossággal határozták meg vezérigazgatói utasításban a teljesítési programot, a Győr megyei Állami Építőipari vállalatnál. A termelési főmérnök, Orosz Lajos a napokban fejezte be az első ellenőrzési körutat, hogy személyesen meggyőződjön, miként hajtották végre a vezérigazgatói utasítást. — Úgy vélem rendben vannak a dolgok, az első szakasz jól sikerült. Elvünk, hogy ahol gazdaságosabb, ott a végleges fűtési rendszer szolgáltassa a meleget a munkához, így oldottuk meg a soproni és a győrszabadhegyi óvoda fűtését. Legfontosabb, hogy a lakásokat a legutolsót is átadják december első felében Az ünnepeket már az új otthonokban tarthatták az új lakók. A költözködésnél sem kell a decemberi sarat taposni, a Kun Béla lakótelepen kiépített út és járda várja a költözködőket. Előzetes tervünk szerint 1984. első félévében, a lakásátadásban megközelítjük az ötven százalékot. Ehhez a folyamatos munka feltételeit megteremtettük. Még ennél is nagyobb átadási arányra tett ígéretet Weinacht Károly, a Fertődi Építőipari Szövetkezet termelési osztályvezetője. — Mi jövőre az első félévben a lakások 60—70 százalékát átadjuk a megrendelőknek. Három nagyobb munkahely téliesítését oldottuk meg. Így a soproni Jereváni lakótelepen végleges módszerrel, Zsirán a Szociális Otthonban ugyancsak végleges fűtéssel láttuk, látjuk el az épületeket. A meleget az előbbi helyen hőtávvezeték, az utóbbinál a konténer-kazán adja majd. A soproni Ibolya úti épületeknél viszont a készültségi fok csak ideiglenes megoldást tesz lehetővé. A tél keménységétől függ viszont az új építkezések kezdése. Amikor az idő engedi, nekilátunk a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem diákotthona bővítéséhez, valamint a tatabányai munkálatainkhoz. A villáminterjúk sora azt bizonyítja, hogy megyénk építői gondosan, alaposan felkészültek a nagy télre is. Téliesítési programjaikat mindenütt az üzemi demokrácia fórumrendszerének megfelelően egyeztették a szakszervezettel, anyag- és energiatakarékos megoldások születtek. A gondok között majd mindenütt megemlítették a bizonytalan anyagellátást, ami az összképet árnyékolta, de de nem rontotta alapvetően. Horváth Sándor