Kisalföld, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-03 / 257. szám

■ A káptalandomb­ Elektron szakidéz a Műszaki Áruház 1. emeletére költözött. A hír­adástechnikai és kisgépalkatrészeket ezentúl itt találják meg a győri vásárlók. Több munka, kevesebb szabadidő Ifjúsági parlament Kapuváron Egy parlament sikerességének vagy sikertelenségének több­féle mutatója lehet. Például: kik és hogyan szólnak hozzá. Vagy: a javaslatokból, véleményekből mikor lesz tényleges eredmény. A Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat ifjúsági parlamentjét idén Kapuváron rendezték. Körös László igazgató köszöntötte a parlament résztvevőit, majd a kapuvári Pátzay Pál Általános Iskola diákjai ked­veskedtek rövid verses-zenés műsorral. Ezután az igazgató adott rövid tájékoztatót az ifjúsági törvény vállalati végre­hajtásáról, a legfontosabb feladatokról. A vállalat dolgozóinak negyvenhét százaléka 35 éven aluli, érthető, hogy a vezetők megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak az ifjú­ságpolitikai kérdésekre, a he­lyi KISZ-szervezet munkájá­ra. Az előző ifjúsági parla­ment óta új színfoltot jelen­tett a vállalati gazdasági munkaközösségek létrejötte, összesen huszonhat munka­­közösség működik a Győr- Sopron megyei Állatfogalmi és Húsipari Vállalatnál. Ez­zel párhuzamosan sajnálatos módon csökkent az újítási kedv, a fiatalok által benyúj­tott újítások száma. A vál­lalat igazgatója ecsetelte a fiatalok művelődési, tovább­tanulási lehetőségeit. Népsze­rűek a szakszervezeti könyv­tár pályázatai. A kihelyezett rendezvényeknek — író-olva­só találkozóknak, külpolitikai fórumoknak — egyre nagyobb a közönségük. A továbbtanu­lás természetesen bérfejlesz­téssel jár együtt. Az idén Győrben átadták az Ifjú­munkás Klub új létesítmé­nyét, az automata tekepá­lyát. A kapuvári gyáregység területén 1985-ben tervezik a KTSZ-klub és a büfé építé­sét. Ezt követően Szalai Ágnes, a kapuvári üzem KISZ-bi­­zottságának nevében szólalt fel. Elmondta, hogy a meg­növekedett feladatok — az állandó túlórázás és a szom­bati munka — miatt alig jut idő a mozgalmi munkára, a közös programokra. Ugyan­csak kedvezőtlen jelenség­ként említette, hogy az újí­tók körében csökkent a fia­talok részaránya. Nagyági Tamás az ipari hizlalás­ üzem küldötteként elsősorban a fiatalok lakás­­építési gondjairól beszélt. Kiss István a soproni üzem­rész küldötte a munkafelté­telek javítását kérte. El­mondta, hogy a megnöveke­dett export miatt szinte min­den szombaton túlóráznak. A pályakezdők gondjairól, a lakásépítési kölcsönről be­szélt Makkos László KISZ- titkár. Kleiner Kálmánna mosonmagyaróvári küldött az alacsony kezdőfizetéseket kifogásolta és értékelte az ifjúsági bizottság munkáját. Csollány Lajos a tömegsport eredményeiről, vállalati le­hetőségeiről beszélt. Tájékoz­tatta a résztvevőket a mun­kahelyi olimpia pályázat eredményeiről. A beszámolókat követően Körös László igazgató vála­szolt a felszólalóknak és kér­te, hogy a hallottakat továb­bítsák választóiknak is. Ez­után az ifjúsági parlament a következő két év felada­tairól döntött. S mit ér a parlament — ha már az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat fiataljai rendezik —, egy kis kóstoló nélkül? A választ a kapuvá­ri üzemegység vezetői ad­ták, amikor a küldötteket disznótoros vacsorával lát­ták vendégül­­— ezzel zárva az idei parlamentet. H. J. Hazaérkezett a pécsi diákcsoport az NSZK-ból A Pécsi Volán Vállalat mentesítő járatával tegnap reggel hazaérkezett a Leö­­wey Klára Gimnázium kó­rusa a Német Szövetségi Köztársaságból. A diákcso­port autóbuszát — mint is­meretes — baleset érte a múlt csütörtökön, Giessen város közelében az autó­pályán egy kamion hátulról belehajtott a magyar jármű­be és az ütközés következ­tében három kislány megsé­rült. A­ hazatértek között volt Jankó Ágota, aki kéz­sérülést szenvedett és sike­resen megműtötték, a másik két társát viszont még a giesseni klinikán ápolják. Az ugyancsak műtéten átesett Parasztosak Mária állapota kedvzően alakul, előrelátha­tóan még ezen a héten el­hagyhatja a gyógyintézetet. Kedden megoperálták a har­madik kislányt, Tóth Évát is, aki medencecsont-törést szenvedett a balesetkor; ve­le ott vannak a szülei Gies­­senben. A diákcsoport veze­tői elmondták, hogy a kórus — a Leöwey Klára Gimná­zium német nemzetiségi ta­gozatának együttese — hét­főn este nagy sikerű hang­versenyt adott a vendéglá­tó Herder Gimnázium ének­karával együtt. A város la­kossága, hivatalos és társa­dalmi szervei megkapó gon­doskodással vették körül a magyar gyerekeket és kísé­rőiket. S" minden segítséget megadtak a sérültek gyógyu­lásához. 4 . HIDAIPOID 256 tgpu­ a fodrászoknál Mérlegkészítés és vezetőségválasztás Kedden estére Győr és Csorna összes szövetkezeti fodrá­szatát bezárták. Az ok prózai, de egyben ünnepi is volt: a Győri Fodrászipari Szövetkezet közössége életének elmúlt öt esztendejét gyűlt össze értékelni, egyben a szövetkezeti demokrácia biztosított jogával élve megválasztani a vezetőit. A szövetkezet munkáját segítő szervek is kellő figyelem­mel kísérték a Richards kultúrtermébe összehívott közgyű­lést, ott volt dr. Elek Sándor, a Győr városi pártbizottság titkára, Zámbó József, a városi tanács elnöke, Horváth Já­­nos a megyei KISZÖV elnöke. És nemcsak őket köszönthet­­te a közgyűlés levezető elnöke, hanem a 35. évfordulóját is ünneplő szövetkezet még élő alapító tagjait. A KISZ-esek virágcsokorral könnyeztették meg az idős fodrászokat.______ Az írásainkat kicsit is fi­gyelemmel kísérő olvasó bi­zonyára sokat tud a győri fodrászok szövetkezetéről hiszen évről évre beszámol­tunk a közösség zárszámadó összejöveteléről. Szívesen jártunk ezekre a közgyűlé­sekre, mert olyan terület (a szolgáltatás) tartósan magas színvonalon dolgozó csoport­járól írhattunk, amely példa lehet mások számára is. A keddi közgyűlési beszámoló is rövid volt. Két­ héttel előbb minden üzletbe elke­rült a demokratikus fórumok által megvitatott számvetés. Bognár Gyulánénak, a szö­vetkezet elnökének csupán néhány fontosabb tény és számadat felemlítése jutott. Ebből azért idézzünk néhá­nyat ! öt év alatt az állóeszköz­érték megkétszereződött. Az árbevétel 22 millió forintról 39 millió forintra nőtt. A szövetkezet munkájának eredményessége a 900 ezer forintról 2,6 millió forintra emelkedett. A bérszínvonal 31 ezer forint helyett ma már 45 ezer forint. E számok mögött természetesen a fo­rintérték változásai éppúgy ott vannak, mint a szabály­zók pénzelvonó hatásai. Érdemes kiemelni azokat a szövetkezeti törekvéseket, amelyek egyike-másika szin­te meghökkentő lehet. Az energiatakarékosság, a költ­ségek csökkentése, az üzlet­­hálózat bővítése korszerűsí­tése bármely jól gazdálkodó egységre jellemző lehet, de a fodrászok vállaltak például bedolgozást a Cardo Bútor­gyárnak bérmunkában pa­pucsot varrnak a Glovitának, kiterjesztették a pincrecikk­­árusítást. Jól éltek az új ke­reskedelmi formák adta le­hetőségekkel, ma már 25 fodrászat működik átalány­díjas rendszerben ezzel is növelve a szövetkezeti be­vételeket. -4- -1- -4-1 Kilépve a szigorúan vett szövetkezeti gazdálkodás ke­reteiből érdemes megemlíte­ni a város társadalmi mun­kaakcióiból vállaltakat. Szól­ni kell arról is, hogy a győ­ri fodrászok költséget és energiát nem kímélve egyre szebb sikereket érnek el az országos szakmai versenye­ken És mint a városi veze­tés véleményét tolmácsoló Elek Sándor többek között hangsúlyozta: a szövetkezet partnerei is kivétel nélkül kedvezően értékelik a fod­rászok üzletpolitikáját, a szorosan vett tevékenység melletti többletvállalásaikat. Végül néhány gondolat magáról a küldöttgyűlésről. Tetszett a kívülállónak, hogy úgymond nem szidták (ma ez a divatos!) a szabályzókat — alkalmazkodni kell hoz­zájuk — mondta az elnök­asszony Külön , megköszön­te a tanácsnak, a KISZÖV- nek, az OKISZ-nak a fejlesz­tésekhez, üzletbővítésekhez nyújtott anyagi támogatást de rögtön hozzáfűzte: mind­­ez csak holt töke lett volna, ha a szorgos közösség „nem lehel éretett­ bele Az igazán nem „tisztelet­­körként”, hanem valóban mélyről jövő elismeréseket a 443 szövetkezeti tagból jelen volt 256 szövetkezeti tag fo­gadhatta. Hogy miként fo­gadta, és hogyan értékelte a hallottakat, az elmúlt öt esz­tendőt, a vezetést arra iga­zán egyértelmű választ a vezetőség a felügyelő bizott­ság illetve az elnök válasz­tása adott. A 256 érvényes szavazat 256 helyeslést tar­talmazott az elnök személyé­re. Nem csoda hogy az, új­­jáválasztott elnökasszony szeme gyanúsan kezdett csil­logni a kitörő taps hallatán És hasonlóan jóleső érzéssel indulhat a következő öt év­nek a többi vezető testület is. CS. A. Igazságos emberség A párttitkár Mosolygós , vidám asz­­szony. Ha becsukja maga mögött a lakás ajtaját, úgy tesz, mint aki elfelejtette a magánéletét. Csak a mun­ka és a közösség létezik a számára, no és a vásárlók. Nem is lehetne ez másként. Kristály Józsefné ugyan­is a Győr-Sopron megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat soproni kirendelt­ségének hálózati ellenőre. Ezer meg egy dologra kell ügyelnie: mi a törvény, mi az elv, mi a gyakorlat, mit ír elő a vállalati „szabály­zat”? És ezt sohasem lehet eléggé megtanulni. Ezt so­hasem lehet eléggé tudni. Itt állandóan tanulni kell, ha az ember lépést akar tartani a jelennel. A hálózati ellenőrhöz huszonkét bolt tartozik. Eb­ből kettő szerződéses, egy pedig jövedelem érdekelt­ségű. A huszonkét boltban összesen száznegyvenhat dolgozó van. Ezekben — 6 kivételével — csupa nő dolgozik. És az ellenőr büszke rá, hogy a dolgo­zóknak 99,5 százaléka szak­képzett. Még büszkébb er­re az aprócska tényre párt­­titkári minőségében. A nők közéleti tevékenysége is jeles, hiszen ami a ki­­rendeltségen történik, min­denben részt vesznek a lányok és az asszonyok. Csak a fizetés.... Az ugyanolyan elmaradott, mint bárhol másutt az or­szágban , a kereskede­lemben, a vendéglátásban és a pénzügyi szakmában. És így aztán az agitáció bizony gyakorta nehéz. A párttitkárnak legin­kább a KISZ titkár bánata fáj, és ezzel együtt vala­mennyi fiatalé, akik a havi kétezer forint fizetést, bi­zony csak úgy tudják elér­ni, hogy a vállalat vezető­sége évente több mint száz­ezer forintot költ arra, hogy, hogy a kezdők havi 1500 forint fizetését kiegé­szíthesse. A párttitkárnak ezer annyi dolga van, még­sem tagadja, ez a kérdés a középpontban áll, hiszen a kirendeltségen nagyon sok a fiatal. Se szeri, se száma a sok feladatnak mégis vala­mennyit el kell látnia a panaszos ügytől a politikai oktatás megszervezéséig, bölcsődei elhelyezéstől a boltok jó áruellátásáig, mert hiszen ettől függ a "vállalati dolgozók jó mun­kahelyi közérzete, és ugyanettől függ a vevők közérzete. A kettő egymás­­tól elválaszthatatlan. Kristály Józsefné jól el­­látta a feladatait. Erről ta­núskodik az eltelt két esz­tendő, amióta megbízik benne a párttagság és tit­kos szavazással úgy dön­tött, legyen ő a párttitkár. Nem csalódott benne sem a kommunista élcsapat húsz tagja, sem a kiren­deltség kollektívája. Pedig nem volt úgymond „nagy­múltú” párttag. Nyolc év­vel ezelőtt került a válla­lathoz, akkor, amikor a férjét, — aki hosszú éve­ken át körzeti rendőrmeg­bízott volt — Sopronba helyezték. A hálózati el­lenőr négy évig várt ar­ra, hogy párttag lehessen. Két évvel a tagfelvétel után választották titkárrá. Hat év elegendő volt ah­hoz, hogy megismerje a környezetében mindenki. Tudták és tudják róla, Mária asszony megértő, se­gítőkész. Tud harcolni a mások igazáért, nem té­veszti össze a magánérde­ket a közérdekkel. Tud ne­met is mondani, elfogadha­tó hangon Szerencsés csokra ez az igazságos emberségnek. Ritkán ékesül olyan szép ötvözetben, mint Kristály Józsefné esetében. És mind­ehhez jó energia párosul. A soproni kirendeltség párttitkár asszonya azért magánember is. Nem akár­milyen magánember" Ami­óta a férje meghalt, egye­dül neveli négy gyerme­két: a tizenhat éves Szil­viát, a tizennégy éves Ist­vánt, a tizenkét éves Klá­rát és a kilencéves Zoltánt. Férje halálakor a legna­gyobb tízéves, a legkisebb hároméves volt. Temérdek édesanyai gondja közül egyetlen egyet sem vitt el a válla­latához, hogy azzal bárkit is terheljen. Ő azonban mindenki gondját a maga vállára vette, még a gyász­idő alatt is. Intézte a kö­zösség dolgait, meghallgat­ta a panaszokat, és­­ ahol csak tudott, azonnal segí­tett. Feledve a maga kese­rűségét, tudott örülni a má­sok örömének, fájt neki a mások bánata, özvegy volt már, amikor elvégezte a kétéves Mar­­xizmus-Leninizmus Esti Középiskolát, majd a Mar­xizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általá­nos tagozatát. Mindezek mellett volt ideje arra, hogy a lakását saját kézi­munkáival díszítse és arra is, hogy gyermekei részére blúzt, pulóvert kössön. Úgy olcsóbb, volt. Amikor aztán a mindennapi egy­formán sok munkával, feladattal végez, még min­dig marad energiája az ol­vasásra. Szereti a történel­mi témájú könyveket és az életrajzi leírásokat a napi híreket, a nemzeti és nemzetközi eseményeket, mindazokat az írásos anya­gokat, információkat, ame­lyekből építkezni tud, mint ember, mint párttitkár —Sindulár— ­1984. november 1., csütörtök

Next