Kisalföld, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-23 / 275. szám

Alain Delon-sorozat a tévében Egy viharos életű filmsztár Egyik-másik reflektorfényben élő világsztár szerencséje, hogy f­ár korosodik — hisz múlnak az évek —, de nem öregszik. Közéjük tartozik Alain Delon, aki novem­ber 8-án töltötte be ötvenedik évét. Nem akármilyen éveket! Csínytevései miatt sűrűn tanácsol­ták el az iskolákból; fegyelmezet­lensége pokollá tette életét a ten­gerészetn­él, ahová önként jelent­kezett. Két évi indokínai kato­náskodása kemény iskola volt, és így, amikor húszévesen újra Párizs­ba került, már viharos élet és sok élettapasztalat állt mögötte. Min­denféle munkával próbálkozott, míg aztán kitűnő külseje felkeltet­te a figyelmet. Statisztaként elju­tott a Cannes-i filmfesztiválra, ahol a híres amerikai producer, David O. Salznick hétéves hollywoodi szerződést ajánlott neki. Delon nem fogadta el, s inkább Franciaor­szágban próbálta megalapozni filmkarrierjét. Hogy ez mennyire sikerült? Sikerfilmek címei, neves rendezők és világsztár-partnerek neve jelzi Delon pályájának állo­másait: a Rocco ás fivérei, a Nap­­fogyatkozás, A párduc, a Zorro, a Fekete tulipán című filmek Luchi­no Visconti, Yves Allegret, Michel­angelo Antonioni, Duvivier rende­zők és a partnerek: Romy Schnei­der, Annie Girardot, Monica Vitti, Jean Gabin, Claudia Cardinale Jean-Paul Belmondo. A fenegyerek ezekben az évek­ben sem tagadja meg önmagát. A számos filmben kemény fickókat, gengsztereket, kalandorokat alakító Delon a magánéletben is gyakran vívott ki magának kétes hírnevet. Újra meg újra szellőztetik lehetsé­ges kapcsolatait az alvilággal; tit­kára, testőrei révén gyilkossági his­tóriába keveredett. Évekig a plety­kalapok csemegéje volt Romy Schneiderrel való szerelmi kap­csolata, majd házassága a nevét felvevő kis színésznővel, Nathalie Delonnal, évekig tartó viszonya a szép Mireille Darckal. Delon egyre több üzleti vállalko­zásba fogott. Filmgyártó, földbir­tokos, borászata, istállója, ebte­nyészete van, lemez- és könyvki­adással foglalkozik. A legutóbbi hírek szerint visszavonultan él birtokán mostani élettársával, csak a filmezés kedvéért szakítja meg ezt a nyugodt életmódot. Filmjeiben volt számító, cinikus mélyérzésű, rámenős, rokonszen­ves, gátlástalan, kedves hős Ha nem tartozik is a legnagyobbak közé, a legnépszerűbb sztárok egyi­ke. Most kilenc alkalommal láthat­juk a televízió Alain Delon-soro­­zatában A számtalan filmjéből való válogatás: Az iskolások útja. Alvilági melódia. Fekete tulipán. Macskák, a zsaru. A szicíliaiak klánja. M. Kolin: Egy zsaru bő­réért Szamuráj. Az iskolások útját december 1-én vetítik az 1-es prog­ramban. A tudomány világából BALLON A LAVINA VESZÉLYBEN A közelgő telet idézi az a hír, amely szerint egy augsburgi gyár sorozatban készít olyan PVC-vel bevont nylonszövetből készült, nem szakadó, 120 literes űrtartal­mú ballont, amely a lavinába ke­rült embert, mint valamiféle men­tőöv a felszínen tartja. E mentőballon két változatban készül. Az egyik a különösen ve­szélyeztetett profiké, az alpesi mentőszolgálat, a hegyi őrség, a hegyi vonatok és a lavinabizottsá­gok alkalmazottaié lesz. Ők a le­vegővel felfújt, 70 centiméter átmé­rőjű ballont a hátukra csatolják, s a lavinától fenyegetett területről visszatérve a levegőt ismét kien­gedik abból. A második változat sízők számá­ra készült. A mentőkészüléket egy táskában töltetlenül magukra öl­tik. Ha hirtelen szükség lesz rá, meghúznak egy szakítózsinórt, s a ballont egy préslégpatron három másodperc alatt megtölti levegővel A ballont Bajorországban, Svájc­ban és Kanadában próbálják ki. ÉVELŐ KUKORICA A kukorica őshazájában, a me­xikói Jalisco állam hegyi erdőiben olyan vadon élő kukoricára buk­kantak, amelynek eddig ismeret­len tulajdonsága van; a föld alatt gyökértörzset hoz létre, ami átte­lel, és a talajban marad, hogy az­után a következő tavasszal újra kihajtson. A Zea diploperennis-nek nevezett növény a kukorica pri­mitív rokona, néhány ezer meg­talált példánya azonban nagy ér­téket jelent a növénynemesítők számára. Megfelelő keresztezéssel olyan kukoricanövényt lehet talán létre­hozni, amely évelő, s így nem lesz szükség többé az évenkénti vetés­re. A meleg éghajlatú országokban különösen nagy hasznot hozhatna a folyamatosan hajtó kukorica. A hírek szerint a Mexikóban talált vadkukorica ellenálló a rovarkár­tevőkkel, sőt a kukorica vírusbe­tegs­égeivel szemben is. Az évelő kultúr­kukorica létrehozása még éveket vehet igénybe. ÍNYENC PISZTRÁNGOK A tapasztalt horgászok jól tud­ják, hogy a halak minden olyan csalira jobban harapnak, amelynek jellegzetes íze vagy szaga van. Jól jön ez az ízlésük a pisztrángok táplálásában, mert ezek a halak nem szívesen fogyasztják a növé­nyi eredetű tápot, ellenben nagyon szeretik a húsízt, sőt ennek mes­terséges változatát, a nátrium-glu­­tamátot (a mindenféle levespor egyik alkotórészét) is. Sőt azzal is beérik, ha a csalinak sós az íze. Ezt tudva a pisztrángok takarmá­nyába nagyobb mennyiségben kezdték belekeverni a Maggi leves­por gyártásakor visszamaradó — egyébként használhatatlan — üle­déket. Ezzel elérték, hogy a piszt­rángok sokkal többet esznek, s a széthulló takarmányszemcsékből is többet találnak meg a medence fe­nekén. Éjszakai kóborlás Heltai Jenő egyik tavaszi hangulatú verséből idézünk: folytatása a rejt­vény vízszintes 4. és függőleges 1. szá­mú sorában található. VÍZSZINTES: 1. Sportszerv névjele. 4. A versidézet első folytatása (Zárt betűk: S. L. R. T.) 13. Az Odera ott­honi neve. 14. Egy kevéssé. 15. Nyo­mólemez. 16. Gyanakvó. 18. Áramfor­rás. 20. Hibát ejt a feljegyzésében. 21. Termelőszövetkezet. 22. Ez a szó szem­rehányás. 24. Műemlék is lehet 25. Er­re a helyre. 26. Ételízesítő. 27. Sérülés 28. Kanalaz. 29. Udvaros megszólító alkalmaz. 30. Délszláv eredetű férfinév 32. Számos. 33 Diavolos. 34. Ál­láslehetőséget ad. 36. ... Vegas. 37 Perui gépkocsik jelzése. 38. Női bece­név. 39. Csavarog. 41. Nobel-díjas dán biokémikus (Carl Peters Henrik). 42. Oscar-díjas szörny. 43. Hegy, adó­toronnyal. 44. A legtöbb család leg­öregebb tagja. 46. Egyes hangszerek fontos alkatrésze 47. Főzeléknövény 48. Pápai . . . Ferenc, orvos, szótáríró, a nagyenyedi kollégium tanára, a fe­jedelem udvari orvosa (1649—1716). 49. Forrásvizek radioaktivitásának mérték­egysége. 51. Albán pénz. 52. Lakoma. 53. Sír. 54. ... Aviv. 55. Folyami át­kelőhely. 56. Régi mongol fejedelmi cím. 57. Amfora része! 58. Hármas. 60. Fakó. 62. Kakas dísze. 64. Tapéta­­ragasztó. 66. Idegen férfinév. 68. Erős cukorka. FÜGGŐLEGES.­­ A versidézet be­fejező része. (Zárt betűk: T. A. L. L. T.) 2. Valamihez hozzányom. 3. Né­met mérnök, a gépkocsitechnika egyik úttörője (Karl Friedrich, 1844—1929). 4 Kertváros a fővárostól nem mes­­e. 5 Az éjszakában álmodozva jöttem közöttem minden néma volt, sötét ... Szolmizációs hang. 6 . Férfinév. 7. . . . Bias, Lesage kalandregénye. 8. ... és emberek*’. (Steinbeck). 9. ö meg­e. 10. összevissza kukucskál! 11. Csehszlo­vák város, magyar neve Zsolna. 12. Régesrégi múlt. 17. Degas festménye a „Frankfurti Gyűjtemény”-ben. 19. Az „Ezerjó” hazála. 23. Nyugat-szibériai folyó. 27. Vízi növény. 28. Iványi Grünwald Béla festménye. 29. Úttörő­­alakulat. 31. A Szaturnusz eg­yik hoki­ja. 32. Veszprém folyóvize. 33. 0 Cel­sius fok. 35. Ütőhangszer. 36. Függ. 37. Gyurma, papírból. 40. Helyez. 41. . . .es Salaam. 43. Kossuth-­1íj as bale­rina (Zsuzsa). 45. Kenőből áll. 45. Durva posztó. 47. Ókori neve Tiberis volt. 50. Mozdulatban. 51. Dinnyén ven de halón veszélyes. 52. Morg­e-hang 56. Kis testű hal. 57. Betakarnia a ter­mést 59. Francia szélsőséges terror­szervezet volt. 61. Az egykori perzsa uralkodó dme von. rs. r'c-fph férfi­név. SR Két betű az ábécé legvégé­ről. Az Neves nótaköltőnk (1872—1920 ) névjele. E. B. Beküldendő: a versidézet. A megfejtéseket november 28-ig, csü­törtökig kérjük beküldeni a Kisalföld szerkesztősége címére: 9022 Győr, Ta­nácsköztársaság u. 51. KIK NYERTEK? A Kisalföld november 16-i, szombati számában megjelent keresztrejtvény megfejtése: Jó úton jársz, s munkádért dicsér­lek — Üde testben szép, szabad a lé­lek. A helyes megfejtéseket beküldők kö­zül könyvet nyertek: Artner Z­ászlóné. 9200 Mosonmagyaróvár. Bartók B. u 3.. Boczor Ibolya. 9028 Győr Vörös Hadsereg u. 133.. Farkas Tibor. 2944 Bana. Petőfi u. 28.. Fehérvári Imréné, 9061 Vámosszabadi, Temető u. 5. A könyveket postán küldjük el. magazin GYIERMEKIEKNNEK Miért esik az eső? Nagy a furdalása az én lelkem­nek. Van akkora, ha nem nagyobb, mint odafönn a telihold. Lányom kérdezte: Apu, miért esik az eső? Ti biztosan tudjátok, de énnekem semmi sem jutott az eszembe Diána csalódottan somfordált a szobájába, én meg az ajtóig utána Lányom panaszkodása a kulcs­lyukon át szivárgott a fülembe Egy pillanatra kicseréltem a füle­met a szememmel, így láthattam, hogy kedvenc Zsuzsi babájának meséli — a tesója még kicsi, úgy­sem értené —, hogy miért is esik az eső. A baba kérdőn tekintett rá: — Képzeld el — magyarázta Diána —, van egy anyufelhő, van egy apufelhő és van két gyerekfel­hő. — Zsuzsi baba nincs? — kérdez­te volna Zsuzsi baba, ha tudott volna beszélni. — Két részből áll a világ — foly­tatta Diána. — Az egyik fele a konyha, a másik fele meg a szoba. A konyhában az anyufelhő főz. Mondjuk, krumplistésztát. Azért azt, mert szeretem. Az apufelhő meg a két gyerekkel a szobában játszik, a világ másik felén. Egy­szer csak az apufelhő kiabál a gye­rekekkel, mert nem akarnak men­ni ebédelni pedig már rá, kész a krumplistészta. És sírnak a gyere­kek, könyörögnek, hogy az apuká­juk ne kiabáljon velük. Érted már, Zsuzsi baba? A gyerekek sírták le a földre az esőt. Zsuzsi baba álmélkodva lesi a meséjét. — De ezek a buta felnőttek azt sem tudják, hogy az eső nem is eső, hanem víz. Mert ha a földre ér, víztócsa lesz belőle, és nem eső­­tócsa. Apu is mindig azt mondja: ne menj a vízbe. Diána! Nem azt, hogy ne lépj az esőbe. Zsuzsi baba elgondolkodott, de nem mondta ki: Nincs igaza a Diánának. Nem esőtócsa az, nem is víztócsa, hanem könnytócsa, ha egyszer a felhőgyerekek sírták a földre. Azután arra gondolt, hogy az a krumplistészta igazán nem le­het rossz. Olyan dallamos a neve, mintha azt mondanák: „zsuzsiba­­ba”. — Humor — 1985-86: Úttörőév Hagyományőrzés Mód rejtvényünkben a vízszintes 1. és a függőleges 6., valamint 9. és víz­szintes 32. folyamatos összeolvasásával a hagyományőrzéssel kapcsolatos mon­datot rejtettünk el. Megfejtésül ezt a mondatot kell beküldeni szerkesztősé­günk címére november 28-ig, csütörtö­kig. A megfejtésekre írjátok rá: há­nyadik osztályba jártok. A borítékon vagy levelezőlapon tüntessétek föl. Gyermekrejtvény. A kulcsbetűt a 24. kockában találjá­tok. A megfejtéseken azt is írjátok meg, hogy nálatok milyen a hagyományok őrzése? Az ügyes megfejtők között szép if­júsági könyveket sorsolunk ki. Vízszintes. 7. Ellentétes kötőszó. 8. Patakocska. 10. A késnek is van. 13. Kevert, oda. 15. Olaszországi folyó. 16. Olajos gyü­mölcs. 18. Állatlakás. 19. Takarmány. 20. A sakkban döntetlen. 21. Személyes névmás. 23. Csúf. 25. Te­j németül. 26. Dolgoznak vele. 28. Ilyen szarvas is van. 29. Kötőszó. 31. Fél, néma. Függőleges. 2. Friss. 3. Végtelenül b­enne! (ford., hosszú mássalhangzó egy kockába). 4. folyadék. 5. Pest-környéki kertváros. 11. Háziállat. 12. Népiesen, a könnyeit hullatja. 14. Azonos magánhangzók. 16. Építészeti stílus. 17. Kevert: DTP. 22. Az asszonyok neve után áll. 24. Behá­lózzák az országot. 25. Végtelen, dér. 27. Nem csúnya (ford kettős betű egy kockába). 28. Virágos mező. 30. Satu­r mássalhangzói. 31. Tiltó szó. A megfejtés megkönnyítéséül közöl­jük, hogy hosszú és rövid magánhang­zók között nem teszünk különbséget. A vízszintes 1. első vakbetűje: AZ. második vakbetűje: EP. a vízszintes 32. első vakbetűje: TI. a második vak­­betűje: EL. A függőleges 6. első vak­­betűe: SZ. a függőleges 9. második vakbetűje: K. KIK NYERTEK? A Kisalföld november 16-i, szombati számában megjelent gyermekrejtvény megfejtése: A másfél milliós tagságnak ereje van! A helyes megfejtéseket beküldők kö­zül könyvet nyertek: Imre Gabriella 5. oszt. tan.. 9200 Mosonmagyaróvár. Úttörő út 18.. Linter Tibor 5. oszt. tan.. 9374 Iván. Árpád u. 61.. Marton László 6. oszt. tan.. 9023 Győr. Barn­ó B. u. 73.. Mód László 6. oszt. tan.. 9100 Tét. Hunyadi u. 4.. Rózsás Nor­bert 5. oszt. tan.. 9153 Öttevény Sza­badság u. 1.. Steiger Patrícia 9400 Sop­ron. Csengeri u. 43.. Szemes Katalin 7. oszt. tan.. 9482 Nagylózs. Petőfi u 2.. Szeredi Éva 8. oszt. tan.. 9173 Győr­­lad­amér. Táncsics u. 4.. Takács Mária 6. oszt. tan.. 9241 Jánossomorja. Fél­toronyi út 44.. Virá­r Anita 6. oszt­­an.. 9151 Abda, Híd u. 9. A könyveket postán küldtük el. 1985. november 23., szombat

Next