Kisalföld, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

Hannich Péter, Izsák Éva, Fajkusz Csaba Az év legjobb megyei sportolói öt éve hagyomány szerkesztőségünkben az év legjobb megyei sportolóinak megválasz­tása, férfi, női és ifjúsági kategóriában. A múlt héten sűrűn nyúltunk a telefon után, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően harmincöten adták le voksukat a hatodszor kiírt „Győr-Sopron megye legjobb sportolói” pályázatra. Szavaztak a megye legnagyobb, legismertebb klubjainak (Rába ETO, Sop­roni SE, MAVDAC, Gy. Dózsa), a Megyei Sporthivatalnak és a városi testnevelési és sportfelügyelőségeknek a vezetői, a sport szervezésében, a sporttal kapcsolatos felada­tok végrehajtásában érdekelt társszervek (KISZ, MHSZ, SZMT), valamint természe­tesen a minden eseményen ott levő sport­sajtó megyei képviselői. Az összesítés eredménye a következő: Győr-Sopron megye legjobb férfi sporto­lója 1985-ben Hannich Péter labdarúgó (Rá­ba ETO). A nőknél Izsák Éva, a Mosoni Vasas kerékpárosa érdemelte ki az elsősé­get. Az ifjúságiak között a Rába ETO tor­násza, Fajkusz Csaba került az első helyre. Különösebb vitát nem vál­tott ki a szavazás, a győzte­sek nagy általánosságban egyértelműen az első helyre tétettek a megkérdezettek ál­tal. Néhány kiválóság neve még szóba került, ami azért bizonyítja, hogy a megye sporteredményei a gondok ellenére is jók voltak a most búcsúzó óesztendőben, így a férfiaknál az ebben az évben remekelt Rába ETO kézilab­dacsapatából — ha lenne csapatkategória, egyértelmű­en az övék a pálma! — a válogatott szélső, Iváncsik Mihályé, valamint az ősszel csúcsformában játszott Ká­dár Zoltáné. De rajtuk kívül „észrevettük” a sportlövő Karácsony Gyula (Gy. Dó­zsa), és az itthon és a nem­zetközi légtérben is helytállt Molnár Csaba (MHSZ) hő­­légballonos eredményeit is. A nőknél kapott szavaza­tot az újonc Gy. Richards NB I-es női kézilabdacsapa­tába visszatért Tóthné Merk­­li Katalin, valamint az Európa-bajnokságon jól sze­repelt búvárúszó, Wachtler Katalin (MHSZ). Az ifjúsá­giaknál ugyancsak egy kézi­labdázó, a Magyar Népköz­­társasági Kupa sorsát hideg­vérrel eldöntő Polgár László (ETO), továbbá a nagyon tehetséges futó, Káldy Zol­tán (ETO) érdemel említést. Ami a legjobbak hovatar­tozását illeti, az már szinte természetes, hogy ketten a Rába ETO-ból, a megye ki­emelt egyesületéből kerültek ki Hat választás alatt 18 győztest avathattunk, ebből 14 a zöld-fehérek sportolója volt. Ami újdonság, és nem lehet elmenni szó nélkül mellette: most fordult elő először, hogy nem győri ver­senyző vívta ki a megye legjobb sportolója címet, s ezért külön gratulálunk Izsák Évának! Nézzük, kik is a győzte­sek,­­és milyen teljesítmé­nyekkel „kvalifikálták” ma­gukat listánkon? HANNICH PÉTER a máso­dik labdarúgó a sorban, aki Póczik 1982-es sikere után bizonyult a legjobbnak. A korábban többszörös váloga­tott középpályás a MAVDAC neveltje, hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be a Rába ETO-ban, amelynek csapatkapitánya is. A 28 éves játékos átlagosztályzata alapján az őszi idény leg­jobb magyar labdarúgója volt, de már a tavasszal is sokat tett azért, hogy a Rá­ba újra ezüstérmet szerzett a bajnokságban. Játékintelli­genciája, gólerőssége elvitat­hatatlan, vezéregyéniség a pályán és a pályán kívül egyaránt. Teljesítménye, ké­pességei alapján még nincs pályafutása csúcsán, és min­denképpen azok közé tarto­zik, akik a későbbiekben nyugodtan engedhetők el profi csapa­thoz. IZSÁK ÉVA szerencséjére Magyarországon is polgárjo­got nyert a női kerékpáro­zás, így az egykori ismert versenyző, az édesapa-edző, Izsák Ferenc tanítványa za­vartalanul bontakoztathatta ki tehetségét. Még csak 18 éves a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanulója, de ebben az esz­tendőben már sportága leg­jobbja, kétszeres felnőtt ma­gyar bajnok országúton. Ha valakinek ez még kevés, te­gyük hozzá: ifjúsági és fel­nőtt bajnoki címet szerzett pályaversenyen is, noha ezekre aligha adódott lehe­tősége felkészülni szűkebb hazájában. Egyesületének, a Mosoni Vasasnak, illetve a kerékpáros szakosztálynak magasan a legeredménye­sebb versenyzője volt az óévben. FAJKUSZ CSABA a kerék­páros lány korosztályához tartozik, és egy ugyancsak rengeteg lemondással járó sportágban robbant be az or­szágos élvonalba. A fiatal tornász úgy tűnik, nemcsak a szereknél, hanem lapunk sza­vazásán is az eddigi legtöbb elsőséget szerzett volt klub­társ, Borkai Zsolt örökségét vette át. Egy csokorra való legjobb 1985-ös eredményei­ből: összetett ifjúsági bajnok és első négy szeren is, 5. hely a mesterfokú felnőtt bajnok­ságon, ugyanitt jó helyezé­sek a szerenkénti döntőben, nyújtón ezüstérem a lodzi if­júsági barátság versenyen, a magyar felnőtt válogatott tagjaként csapatban 5. helye­zett a montreali világbajnok­ságon, egyéni összetettben 31. lett. Részt vett még egyéb nemzetközi versenyeken is, amelyekkel együtt az idei vi­lágranglistán a nagyon is előkelő 71. helyre sorolták. A három kiválóságot ismét szerkesztőségünkben kö­szöntjük majd, és ez alka­lommal vehetik át a Megyei Testnevelési és Sporthivatal, a Rába ETO és a KISZ Győr- Sopron Megyei Bizottsága ál­tal felajánlott díjakat. Szurkolók — Azt hiszem, mégis megdobálták a játékve­zetőt! — Miből gondolod? — ő mondta, hogy amikor a játékot lefúj­ta, nagy kő esett le a szívéről. Beled: Öt láda aranyrög (f) 6. Csorna: Szaffi (m) 14 Fertőszentmiklós: Az elve­szett frigyláda fosztogatói* (USA) 4. Gönyű: A Jedi visszatér (USA) 6. Győr, Rába: Életben maradni (USA) 3. 16. Győr, Rába _____ Kamara: Én és Caterina (dl) 5. Győr, Vörös Csillag: Gyermekrablás a Palánk utcában (m) 10. 3. Győr, Vörös Csillag Mesemozi: Álmodik az Állatkert (m) 3, n6, Hegyeshalom: Luxus­bordély Párizsban* (f) 6, Kapuvár: Dutyi dili (USA) f6, Kóny: Huszárkisasszony (sz) 6, Mosonmagyaróvár, Dózsa: Break (USA) f6, Mosonmagyaróvár, Kossuth: Vándorlások meséje (sz) 4. A Profi* (f) 6, Móvár, Mese: Lúdas Matyi (rajz) (m) 4, öttevény: Titok­ban Hong-Kongban (f) 6. Pannonhalma: Az istenek a fejükre estek (botswanai) 6. Raj­ka: A lator* (d­) 5. Sopron, Szabadság: Ha­mupipőke (USA) 9, 11, 12, 3. Sopron, Petőfi: E. T. (A Földönkívüli) (USA) 6. Szany: A piszkos munka* (ausztrál) 4. SZERDA Győr, Rába: Életben maradni (USA) 3. AJ, 8. Győr, Rába_ Kamara: Én és Caterina (pl) 5, 7. Győr, Vörös Csillag: Gyermekrablás a Palánk utcában (m) 10, 3. Excalibur T—NI* (ír) 16, 8. Győr, Vörös Csillag Mesemozi: Ál­modik az Állatkert (m) 3, 16. Győrszemere: A házibuli folytatódik (f) R. Jánossomorja: Párizs, Texas* (NSZK) f1. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Vándorlások meséje (sz) 4. A Pro­fi* (f) 6, 8. Nagyszent János: Break (USA) ffi. Sopron, Szabadság: Hamupipőke (USA) 9, 11, f2. 3. f5. 6. Az elefántember* (ang) f8. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 1985. december 31. Kedd — SZILVESZTER napja A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.02 órakor A Hold kél 20.21 — nyugszik 10.26 órakor NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1905. december 31-én szü­letett, és 65 éves korában, 1970-ben halt meg TADEUSZ BREZA lengyel regényíró. Előrejelzés az ország területére ma estig. Folytatódik a jobbára borult idő, országszer­te várható havazás, később délen és kele­ten havas eső, ónos eső is. A csapadék he­lyenként már jelentős mennyiségű lesz. A szél átmenetileg mérséklődik, majd dél, dél­kelet felől ismét megélénkül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet —4 és plusz 1 fok között várható. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 306 centiméter volt, Győrnél a RÁBA 156 centiméter, mindkettő apadó jel­legű________________________________________________ 1986. január 1. Szerda — ÚJÉV napja A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 21.37 — nyugszik 10.46 órakor SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1886. január 1-én született Ara­don, és 45 éves korában, 1931-ben halt meg Budapesten KUNCZ ALADÁR író, szerkesztő, kritikus. RÁDIÓ­ ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIO s 7.30: Ko­pogtató. — 8.10: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. — 8.34: Társalgó. — 10.05: „Tiétek az­­ életem.” II./1- rész (ism.). — 11.15: Három évszázad muzsikájából. — 11.40: Út a láthatatlan ház­hoz. XIV/3. rész. — 12.15: Har­minc perc alatt a Föld körül. — 12.45: Részletek Theodorakisz „Zorba a görög” című film ze­néjéből. — 13.00: Bach- a-moll hármasverseny. — 13.24: Opera­slágerek. — 14.10: Magyarán szólva ... — 14.25: Orvosi taná­csok .. . — 14.39: Világhírű zon­goraművészek felvételeiből. — 15.00: Napidíj a kávéház aszta­lán. — 15.30: János vitéz. — Részletek. — 16.05: A Rádiószín­ház bemutatója. — 16.33: Dzsessz­­melódiák. — 17.00: Zenekari muzsika. — 17.45: A Szabó-csa­lád. — 18.40: Pódiumparádé. — 20.00: Kérjen lehetetlent. —21.15: BUÉK — 1986. — 24.00: Himnusz. — 0.10—5.50: Poptarisznya. PETŐFI RADIO: 6.00—7.01: Dallamkoktél. — 7.52: Torna. — 8.05: Kottafejek Indigó alatt. — 8.35: Nóták. — 8.50: Külpolitika (ism.). — 9.05: Slágerlista. — Különkiadás. — 10.05: Bumm­bele Cirkusz. — a Gyermekrá­dió Szilveszter-napi mókás mű­sora a 6-os stúdióban. — 8.05: ötösöm volt... — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.05: Isten, Shakespeare és én. — 14.00: Mesék borogatás közben. — 15.05: Szólabda. — Szilveszte­ri különkiadás. —­ 16.30: Görbe kritikák. — Évvégi kulturális mérleg jótékony torzításokkal. — 17.05: „Zenekanál.” EL rész. — 17.45: Reklámparádé. — 17.55: Az operett városa: Bad Ischl.­ — 19.05: A szabadkozó sárkány! — 20.05: Csak fiataloknak! — 21.00: Nótaest. — 22.00: A Rádió Dalszínháza: a denevér. — 23.59: Éjféli óraütés. — 24.00: Himnusz! — 0.10—5.50: Éji zene. GYŐRI RÁDIÓ: 9.00: Jó reg­gelt! Hírek, információk, időjá­­rásjelentés, Jó utat! — 9.15: Ez az év is eltelt! — 10.30: Szlovén nemzetiségi műsor. BUDAPESTI TV 1.­ 8.25: Tévétor­na. — 8.30: Óvo­­dások filmműso­ra. — 8.50: A vi­lág állatai. Fran­cia filmsorozat. xm/10. rész: Ga­lapagos az evo­lúció kirakata. — 9.20: Szellem a toronyházban. —­­9.50: Egészségünkért! — 10.00: Telest. — 10.25: Idesüss. — 10.50: Golgota. — 12.10: Képújság. — 15.10: Hírek. — 15.15: Kicsi a Bors... — 15.45. ..Én táncolnék veled...” — 15.55: Álomgyár. NSZK film. — 16.40: Három nap tévéműsora. — 16.45: Hasznos mulatságok. — 17.25: Éjféli kí­vánság. — 17.55: Képújság. — 18.00: Reklám. — 18.05: Házas­párba!. — 18.55: Reklám. —19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szilveszteri turmix. — 21.30: Koncert! — 22.15: Miénk a Szil­veszter. — 24.00: Himnusz. — 0.05: Magyar nóták. — 0.35: Non­stop- pop-rock 1985. — 3.00: Himnusz. II.: 17.10: Képújság. — 17.15: Olsen banda harcba indul. — 18.55: Körzeti adások. — 19.30: Rossini-művek. — 19.55: Télapó a világ körül. — 20.00: Rock­­huzám. — 20.50: Video sztár. — 21.30: Nemzetközi zenés turmix. — 22.15: Gianni Morandi Buda­pesten. — 22.25: Táncoljunk. — 23.25: Saragossa Band. — 24.00: Himnusz. SZLOVÁK TV I.: 8.25: Hírek. — 8.30: Zenés mesejáték. — 9.25: Plüss-csacsi. Bábfilm. — 10.10: Az utolsó egyszarvú. Rajzfilm. — 11.30: Zenés szórakoztató műsor. — 12.20: Olomouc ’85. — 13.20: Esztrádműsor. — 14.25: A görbe tükrök * királysága. Mesefilm. (ism.) — 15.40: Zenés szórakoz­tató műsor. — 16.20: A rajzfilm­stúdiók műhelyéből. — 17.20: Szilveszter a katonáknak. — 18.20: Esti mese. — 18.30: A komikus és Világa. — 19.30: Szil­veszter 1985. — 20.00: Zavarban a szakács. Komédiasorozat. — 21.10: Szórakoztató vetélkedő. — 22.10: Zenés szórakoztató műsor. — 22.30: Lehet, hogy eljön a varázsló is. — 23.35: Melódia­egyveleg. — 24.00: Itt az új év. — 0.05: Dal és humor. — 0.35: Újévi üdvölet barátainktól. — 0.55: Tengerészhal. — 1.35: Tánc­zenei koktél. II.: 9.40: Zenés szórakoztató műsor. — 10.40: A sors iróniája. 2. rész. — 12.00: Zenés szórakoz­tató műsor. — 12.30: Falusi álom. Tévéfilm. — 13.10: Amerikai burleszkfilm. — 13.30: Zenés ve­télkedő. — 14.15: Szlovák film­vígjáték. (ism.) — 15.00: Ének­szóval, muzsikával. — 15.40: Filmmúzeum. — 17.15: Egy csi­petnyi só. 3. rész. — 13.45: Maja, a méhecske. (ism.) — 19.10: Es­ti mese. — 19.30: Szilveszter 1985. — 20.55: Humoros összeál­lítás. — 21.15: Évszázadok hu­morából. — 22.10: Cukor, méz és cseresznyepaprika. Olasz film. — 24.00: Itt az új év. — 0.05: Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem? (ism.) — 1.35: Tarka melódia­egyveleg. — 2.35: Esti mese a felnőtteknek. Paródia (ism.) OSZTRÁK TV I.: 9.00: Hírek. — 9.05: Varázsdoboz. — 9.15: Egy teljesen őrült világ. Amerikai film. — 11.50: Férfi mesesikló verseny Schladmingból. — 13.15: Hírek. — 14.00: A Mylady bosz­­szúja. Angol film. — 15.40: Oly furcsa ez a szerelem? Amerikai ifjúsági film. — 16.25: Az egér és a májusvirág. Rajzfilm. — 17.10: Karácsonyi álom. — 17.45: Rajzfilm. — 18.00: Gyerekek, ilyen fiatalon már soha nem jövünk össze. Heinz Conrads és barátai szilvesztert ünnepelnek. — 19 00: Ironizmus. Politikai ka­rikatúrák. — 19.30: Tv-híradó 1. — 20.00: Franz König kardinális szilveszteri köszöntője — 20.15: Annak idején. — 21.45: A 90. születésnap, vagy az első számú szolgáló. Komédia. — 22.05: Én ma oly boldog vagyok. Slágerek az 50-es évekből. 22 55: Pezs­gő. Revüműsor Párizsból. — 0.05: Tánc új évre.­n. 14.00 : A denevér. Johann Strauss operettje. — 17.00: Ak­kor. — 17.05: A hét. műtárgya. — 17.15: Rock-koncert. — 18.00: esso. Olasz fam. -- 19.20: Csitti. esti M. beng. beng. Angol ka­­landfilm. — 21 50: Viktor és Vik­tória. .Angol film. — 0.05: Lum­­pacius Vagabundus. Nestroy víg­játéka filmen. SZERDA KOSSUTH RADIO: « 00—7.50 Boldog új évet! — földem (ism.). — «»• gyár néprajz. — 8-30: Barbót“ Régi magyar táncok. — 8.37: Szokolay Sándor Újévi kantáta. — 8.40:”Reklámparádé (ism.). -- 9.00: Hahota. — 10.05: Népzene Kubából. - 10.20: „Tiétek az életem." H/2. rész (ism.). — 1131- A Rádiószínház bemutató­ja" — 12.15: Újévi köszöntő. — Elmondja: Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke. — 12.35: Dante versei (ism.). — 12­49: Hangportrék — rádiós emléke® fényében. — 14.10: Tudományos örökzöldek. — 14.50: Az elmúlt év népzenei felvételeiből. — 15.30: Schumann: Karnevál. — 16.05: Hangsúly. — 17.00: A Ki­­­bai Köztársaság nemzeti ünne­pén. — 17.30: Magyar előadó művészek felvételeiből. — 18.40: A Rádiószínház bemutatója:­­ murányi kaland. — 19.42: Ének­'5 szóval, muzsikával. — 20.04­* Kedves zeneműveim. — 21.23:.. Erdei Ferenc levelezéseiből. Ili*. rész. — 22.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — PETŐFI RADIO: 6.00—7.52: Dal­lamkoktél. — 8.05: Amíg a na­gyok alszanak... — 9.08: Nem­zetközi kikötői hangverseny Ma­­rienhamnban. — 9.58: „Jószágíi kárhozat.” — 10.20: Magnóról magnóra (ism.). — 11.05: Záray Márta és Vámosi János énekek — 11.30: Könnyűzene. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.05: Paganini: XXIV. caprice. — 14.00: Mesejáték. — 14.47: Az MRT gyermekkórusa tréfás dalokat énekel. — 15.05: Szél Júlia ri­portja. — 15.33: Idősebbek hul­lámhosszán. — 16.13: Rockföld­ről érkezett. — 17.05: Gramofon­sztárok. — 17.35: Disznótorban (ism.). — 17.44: A Tatárjárástól a Josephine császárnéig (ism.). ' ^ — 19.05: Bemutatjuk Márkus László nagylemezét. — 20.05: Ma­gyar anekdotakincs ... — 20.34: Nóták. — 21.05: Közkívánatra. — 23.10: Rockarchívum. — 0.05—0.13: Rerner Ádám verbunkosaiból. — 0.15—4.20: Éjfél után... GYŐRI RÁDIÓ: 9.00: Jó reg­gelt! Hírek, információk­. Időjá­­rásjelentés, jó utat! — 9.15— 11.00: Újévi kívánságok. BUDAPESTI TV I.: 9.25: Té­ vétorna. — 9.30: A bűvös erdő. — 11.05: Bolondmalom. — 12.10-: Újévi koncert. — 13.20: Kép­? újság. — 14.40: Hírek. — 14.45: Újévi üdvözlet barátainktól. — 15.25: Reklám. — 15.30: Ide­süss! — 15.35: Őseink pén­zei. — 16.20: Tropicana. — 17.05: Unokáink sem fogják lát­ni. — 17.50: A Kubai Köztársa­ság nemzeti ünnepén. — 18.11** Képújság. — 18.15: Petőfi: A­­j­helység kalapácsa. — 19.10: Kö­zönségszolgálat. — 19.15: Reklám. — 19.30: Tévétorna. — 19.35: Esti mese. — 19.50: Ünnepi köszöntőül — 20.00: Hírek. — 20.05: James Stewart-sorozat. — 21.35: A dal színésznője. — 22.30: Hírek. — 22.35: Himnusz. Dje II.: 19.55: Képújság. — 20.08* Barátom a trombita. — 20.35: Száz híres festmény. — 20.35: Monte-Carlói gála. — 21.35: Mi­felénk így szokás. Olasz filmso­rozat. szlovák TV I.: 8.35: Hírek. — 8.40: Filmösszeállítás. — 9.10* Körhinta. — 9.40: Zenés köszön­tő. — 10.10: Népi hagyományok napjainkban. — 10.45: Mesefilm. — 12.00: Hangverseny. — 12.00:­­ Újévi köszöntő. Elmondja: Gus­tav Husák, a CSKP KB főtitká­ra, köztársasági elnök. — 13 30: Síugró négysáncverseny. — 15.35: Ünnepi hangverseny. — 16.05: Emlékezés az 1985-ös Spartakiád­­ra. — 17.05: Filmmúzeum. — .­­ 18.20: Esti mese. — 18.30: Baran­golás Szlovákiában. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Ünnepi vers. — 20.10: Örvény. Operafilm. — 20.00: Üveg és kerámia. Film­etűd. — 22.20: Mese egy városról. Kisfilm. — 22.45: Hírek. OSZTRÁK TV I.: 14.25: Robin­son a vadonban. Amerikai film. — 16.00: Banjo, a kismacska. Rajzfilm. — 16.25: Jambus rossz szellemek. Kalandfilm. — 17.55: Kresz-műsor. — 18.00: Viccel­jünk! — 19.00: Osztrák képek Vorarlbergről. — 19.25: Újévi kö­szöntő. — 19.30: Tv-híradó­­. — 19.45: Az államelnök újévi kö­szöntője. — 19.55: Sport. — 20.15: Szenzációk arénája. Világhírű artisták műsora. — 22.15: Vi­szontlátás Briedeshead-del (6.) — 23.10: A Halley-üstökös. — 0.00: Minden lében két kanál. — 0.50: Hírek. TI.: 9.00: Varázsdoboz. — 9.30: Negyven fok árnyékban. Auszt­rál film. — 11.00: A törékeny vi­lág. — 11.50: Rossi úr Szerencsé­­jét keresi. Rajzfilm. — 12.10: Ér­dekességek Ausztriából. — 12.15: A Bécsi Filharmonikus újévi én hangversenye. Vezényel: Lorin Maazel. — 13.30: Négysánc ugró- ■ verseny, Garmisch. — 16.00: Hár­man a töltőállomásnál. NSZK- film. — 17.30: Ironimus. Politikai karikatúrák. — 18.00: A kincses sziget. Film Louis Stevenson re- :re­­gényéből. (1.) — 19.20: A hét műtárgya. — 19.30: Ha-edó. — 19.45: Az államelnök újévi kö­szöntője. — 19­55: Telített bor-­JP pince. — 20.15: Duna-keringő. Tv-film. — 21.50: Éjszakai stú­dió. — 22.00: Sport. — Csak egyszer élsz. Amerikai film. — 12.50: Hírek. üis FimnY A színház MONA MARIE MOSOLYA, január 4—5-én Sopronban meghirdetett elő­adás betegség miatt elmarad.

Next