Kisalföld, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-06 / 55. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS Muzsika és humanizmus ........................................................................................................................................................................................ „Hegedűs óriási érzékenységgel és valódi virtuozitással” — így jellemezte a londoni Records Ex Recording Josef Sivót, azaz Sivó Józsefet. A budapesti zeneakadémiát kitüntetéssel végzett művész, aki 1964—71 között a Bécsi Filharmonikusok koncertmestere volt, 1965-től kinevezett egyetemi profeszszora a bécsi akadémiának, számos díja, sikere mellett arról is híres, hogy egy 1694- ből származó Petrus Guarnerius hegedűvel járja a világot, ráadásul még az osztrák tudományért és művészetért folytatott tevékenységét becsületkereszttel is elismerték, vasárnap este Győrött lép pódiumra a városi tanács dísztermében. Az első, ami a vele való találkozáskor feltűnik, mégis éppen az egyszerűség, közvetlenség, s a végtelen nyitottság, amellyel a világra figyel. — A három lépés távolságnak semmi értelme — mondja kedves mosollyal —, az a művész, aki eltávolodik az emberektől, szerintem elveszett. — Sok barátja van? — Sok, és nem elsősorban muzsikusok. A főiskolás éveim Budapesten nagyon meghatározóak voltak. Akkori barátaim formáltak engem, általuk sikerült elérnem, hogy ne „csak” hegedűs legyek, de látóköröm is szélesedjék, s ez persze visszahat a művészetre. — Bécsben 1956-tól él. Hogyan sikerült az ottani kezdés, egyáltalán mit kell tenni ahhoz, hogy valaki még a becsületkeresztet is megkapja? — A történelmet ismeri. Az én utam nem volt könnyű. Az utcán voltam Bécsben, s találkoztam Ricardo Odnoposoff-fal. Bár a diplomám megvolt, ő hívott, hogy látszatra tanuljak nála a bécsi akadémián, kapok egy ösztöndíjat, így tudtam indulni. A becsületkereszthez egyszerűen az kellett, hogy sokáig rendesen dolgozzék az ember, bizonyítson. Igaz, eléggé a rivaldafényben álltam, mint koncertmester, ráadásul a filharmonikusok kvartettjének primáriusa is voltam, névre tettem szert, így javasolt a kultuszminisztérium, s a kormány megadta a kitüntetést. — Egy Guarnerius óriási kincs. Erre hol bukkant rá? — Londonban vettem. Mégis, azt kell mondanom: lehet, hogy a sokkal fiatalabb bécsi hegedűmmel fogok játszani. Nem szabad sznob módon közelíteni a hangszerekhez. Mondok egy nevet: Nemessányi Sámuel. Kitűnő hegedűket készített. S tudja, hogy a nyolcvan százalékuk ma mint del Jesu Guarnerius fut a világon? Miért ne akarjon hasznot rajta a kereskedő? — A tudás, a jó hangszer mellett ön szerint mi minden fontos ma ahhoz, hogy valaki világhírű legyen? — Szeresse a művet, s akarjon adni valamit az embereknek. De ez persze nem ilyen egyszerű. Én, ha közönség elé állok, akkor is csak a műre figyelek. Szellemekkel küzd az ember, akik zsenik voltak, meg kell értenie olyan alkotókat, akikkel sose beszélt, ráadásul egy absztrakt nyelv áll a rendelkezésére. Az ember nem olyan zseni, mint például Mozart, mégis megpróbálja interpretálni. S ha a művész odafigyel, akkor a közönség is odafigyel rá. Én így értelmezem a közönségkapcsolatot, a művész dolgát. A tanítványaimnak mindig Sztanyiszlavszkijra hivatkozom, őt ajánlom, ő pontosan azt mondja, hogy a legtökéletesebben előadott mű is rutinmunka csupán, ha nincs benne a művész odaadása. — Az emberekre tehát koncerten kívül figyel? Mert figyel, hiszen sok jótékonysági koncertre is vállalkozik. — Engem nem érdekel a pénz. Ha szabad vagyok, mindegy, hogy otthon olvasok-e, vagy felveszek egy szmokingot és muzsikálok. Nekem öröm a játék. Öröm, ha segíthetek. Visszaadhatok valamit abból, amit kaptam az emberektől. Van egy mondás: az aranygombócot nem lehet megenni. — Akkor ezek szerint nincsenek költséges szenvedélyei a zenén kívül. — Imádok főzni és gyűjtöm a vonókat. — Miért pont a vonókat? — Nincs két egyforma vonó. Nagyobb művészet az, mint a hegedű teste, ráadásul a hegedű vonó nélkül meg sem tud szólalni. Az a mindent tudó, a lényeg. S másmás vonóval ugyanaz a hangszer mindig másként szól. Sivó József vasárnap este Győrött muzsikál. Hogy milyen vonóval, azt nem tudjuk. De hogy az ő lelke is benne lesz a játékban, arra egész egyénisége a biztosíték. Győr után Budapesten, majd az NSZK-ban, Bécsben, Olaszországban koncertezik — ez a program húsvétig. S persze bármilyen értelmes cél érdekében szívesen jön haza, akár barátaival együtt is, pénzért, vagy nemes célért koncertezni. Mert azt többször elmondja: mindegy hol él, ő elsősorban magyar ember. Pió Márta (Fotó: Matusz Károly) 1987. március 6., péntek AZ IDÉN — mint azt korábbi híradásainkból is olvashatták —, kicsit ünnepélyesebbre sikeredett az évente megmérettetést jelentő ifjú muzsikusok fesztiválja. Történt ez éppen azért, mert a versenyeken túl egyben a győri intézményes zeneoktatás 125. évfordulóját is méltón szerették volna megünnepelni annak mai letéteményesei. Ami első pillantásra örömhír volt: az idén ötvennel több tanuló jelentkezett a zeneiskolások versenyére, s felkészülésében is előrehaladásról számolhattak be a szakemberek. A győri Liszt Ferenc Zeneiskola előadótermében tizennégy zeneiskola 305 növendéke mérte ösze tudását az elmúlt két hétben. A Kodály Zoltánról elnevezett szolfézsversenyen hat tanuló kapott nívódíjat: Szűcs Dea (tanára Máté Olivérné), Huszár Eszter, Vándor Attila (tanáruk: Tóth Istvánná), Kovács Anita, Szeredi Laura (tanáruk: Spiegel Mariann) és Lénárd Gergely (tanára: Milkovics Jánosné). A Nagy Zoltánról elnevezett zongoraverseny körzeti győztese győri diák lett: Bukovszky Hedvig (tanára: Tóth Éva). Nívódíjat nyert még Heizer Lilla (Győr, tanára: Spiegel Mariann), Skultéty Rita — ő egyben a körzeti versenynek is díjazottja— (Győr, tanára Giricz Lajosné), Lukácsi Marietta (Győr, tanára: Degovics Imréné) és Csaby Csaba (Veszprém, tanára: Kállai Sándorné). A hegedűverseny győri fordulójában Tóth László és Kutnik Károlyné tanítványai, Szűcs Dea és Kárpáti Szilvia nyertek nívódíjat, s a nívódíj mellé a körzeti versenyt is megnyerte a kis Járóka Sándor (tanára: Tóth Lászlóné). A Hermann László emlékére rendezett versenyen még Novák Judit tanítványai voltak eredményesek Szombathelyről — Borhi Éva és Illés Klaudia —, valamint nívódíjas lett az ajkai Schvarcz Balázs (tanára: Cserményi Zsolt) és a győri Nezvald Anett és Szűcs Aliz (tanáraik: Demetrovics Szilárdné és Tóth László). A Richter János emlékére rendezett körzeti fafúvós versenyeken győri és veszprémi siker született. Bruszt Julianna tanítványai — Zimonyi Gábor, Burkáli Teodor, Barta Viktor, valamint Falvai József tanítványa Lőricz Balázs nyert Győrből, Hites Gábor és Szabó Zsuzsa nyert Veszprémből (tanáraik: Szűcs József és Környei János). Fuvolaszakon Volstrommer Henrietta és Kovács Noémi pápaiak (Kozmitsné Tömör Ibolya és Ferenczi Judit tanítványai), valamint Korányi Borbála szombathelyi növendék játszott a legjobban (tanára: Edőcs Jánosné). A zeneművészeti szakközépiskola és főiskola növendékeinek is módot adott a megmérettetésre , s persze elsősorban tanáraik munkáját is minősítette — a fesztivál. A Vajda Emil-vonósversenyen kiemelt jutalomban részesült Eckhardt Violetta, Szerencsi Tamás (Svikruha Márta szakközépiskolás, illetve főiskolás tanítványai), valamint Fajkusz Zsuzsa szakközépiskolás (tanára: Tripolszki Teréz). Jutalomban részesültek: Draskóczy Eszter, Tóth Tamás, Lang Ildikó hegedűsök, Spindler Ildikó, Dobovits Edina, Gyökér Krisztina, Benkő Éva gordonkások, Horváth Diana, Sárkány Sándor gordonosok (tanáraik: Tripolszki Teréz, Vadász Rita, Kornfeld Zoltán, illetve Tarnai Antal). A Richter János rézfúvósversenyen pedig Tarkövi Gábor szakközépiskolás és Bálint István főiskolai hallgató nyert első díjat (tanáraik: Horváth László és Berentés József). Második lett Oravecz József és Kránitz Imre (Fejérvári Sándor és Nagyiván Éva diákjai), valamint harmadik díjat kapott Lázár Attila, Solymosi Attila és Szladik Tibor — a már említett három tanár növendékei. Szombaton délelőtt tíz órakor az érdeklődők az Állami Zeneiskola dísztermében hallhatják a legjobbak műsorát a zárókoncert jóvoltából, s egyben ez lesz a már ismert eredményekről szóló oklevelek ünnepélyes átadásának helye is. Képünkön, a körzeti versenyen is sikeresen szerepelt a kis Járóka Sándor a zeneiskolások mezőnyében. Ittki zenészek sikerei Grafikai tréfák a Festőteremben BÁNÓ ATTILA az alkalmazott grafikák mestere. Tudományos illusztrációit a régészettel foglalkozó kötetekből ismerjük. Márpedig ennek a műfajnak jellegzetessége a pontosság és a szemléltető hitelesség. Ami tartós önfegyelmet, megbízható megjelenítést követel. Az aprólékos megmunkálás, úgy tűnik, nem enged helyet a játékosságnak, a művészi szeszélynek. És mégis a legjellegzetesebb nézetből ábrázolt tárgyak mondanak számunkra többet a rideg és szótlan hasonmásnál. Különösen ott, ahol míves grafikái szinte észrevétlenül lénye■pülnek át a szürrealista képzeletvilágba vagy a fotónaturalista művészet áramlataiba. Ez utóbbi szép bizonyítékai a modern felfogású lemezborítók és poszterek. A szürrealizmus érintése viszont nála humoros, nem egyszer groteszk megjelenítéssel párosul. A Lila kártevő és a Babilon csiga című alkotásai például ezt mutatják. Bánó Attila kiállítása A groteszk ötlet a Beigli és a flamingó című rajzában teljesedik ki, ami viszont már játék a szó legnemesebb értelmében. A soproni közönség olyan művészt ismerhet meg, aki tudós rajzoló, míg a honfoglalás korabeli zablát és kengyelpárt vagy az ókori keleti művészet emlékeit szemlélteti, ám útkereső is egyben, aki képes túllépni az alkalmazott grafika rangos szintjén. Az egylábú, a Jellegzetes tevékenység és Régi paragrafus című alkotásai legalábbis erről vallanak. Ami pedig megint csak szimpátiát válthat ki, hogy finoman ötvözi a múlt jegyeit a mai mondandóval. A Hús van! című grafikája például egy húshorogra akasztott ókori bikát ábrázol. A francia dimenziókban Voltaire gúnymosolya, a Notre Dame és Rodin örök tavasza jeleníti meg Párizst. És nemcsak megmosolyogtat, morbid de félelmet is keltő az Éljen a király és az Afrikai látványosság című munkája. A koronás fő ezúttal ugyanis egy halálfej, az afrikaiak pedig éhező gyerekek. Valahol az „éhség övezetében”. A művész sokoldalúságát másutt is felfedezhetjük. Karikatúra gyűjteményt állított össze a magyar aneszteziológiai és intenzív terápiás társaság kiadványában. Zöld és vörös absztraktjai pedig tanúságot tesznek arról, hogy a formavilág rejtelmei is felkeltették érdeklődését, tehát nem ragaszkodik mindenképpen az úgynevezett punktualista rajztechnikához. A tiszta kompozíciós képesség és a nagy mesterségbeli tudásról valló mívesség így még nagyobb jelentőséget kap. Bánó Attila ugyanakkor a színek világában is otthonosan mozog, ezt látványos lemezborító tervei érzékeltetik a legjobban. A TÁRLAT még március 8-ig várja látogatóit a soproni Festőteremben. Képünkön: Francia dimenziók. K. Z. KIJ Atrot 0 - 5