Kisalföld, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08 / 187. szám
A KORTÁRS MŰVÉSZETEK Beszélgetés Galgóczy Györggyel - Van-e esély arra, hogy hazai kulturális életünk felzárkózzék az egyetemes szintig? - Nagy a lemaradásunk, Nyugat-Európához viszonyítva hatvan, az USA-hoz viszonyítva szerintem legalább nyolcvan év. Itt a „Balkánon” - de úgy is mondhatnám, hogy a provinciákon - a pillanatnyilag fennálló hatalom mondatta, mondta és mondja meg, hogy mi a helyes, mi az érték, manipulálva a kiszemelt áldozatot, a tájékozatlan befogadót. Bár az is tudathasadásos folyamat volna, ha a külföld (Kelet vagy Nyugat) határozná meg a magyar elvásárokat, hisz mindkettő parancsolt kultúra. Nem csak az elmúlt szocialista évtizedeknek, de a korábbi korszakoknak, így a horthysta éveknek is megvoltak a kulturális demagógiái, kiszolgálói és kiszolgáltatottjai. De visszamehetünk akár a századfordulóig, amikor is megkezdődött valami új pezsgés a világban, míg nálunk a monarchia konzervatizmusa mindmáig megadja az irányt, így nem csoda, ha századunk nagyjai elhagyták az országot, és ez a folyamat még ma is tart. A világon a művészetekben három kategória létezik: a kommersz, amely széles néprétegeket érint, és a „művész” dagadtra tömi a pénztárcáját: a középszint (az elnevezés nem a művészi színvonalra, hanem a körülményekre utal), és vannak a sztárok. ... Magyarországon a magyar sztárok: kell hozzá szerencse, és jó adag tehetség. (Főleg a helyezkedésre.) A fejlett világban a múzeumok vásárolnak a művészektől, mégpedig olyan áron, hogy az alkotóknak ne legyenek anyagi gondjaik, hiszen ők már lerakták a mérföldkövet, amely a művészettörténetbe bevonult. Visszatérve az eredeti kérdéshez, bár a körülmények lényegesen mások, úgy érzem, a magyar kortárs művészet felzárkózott a világszínvonalhoz. De ugyanakkor az a véleményem, hogy a nyugat kommerszionizálja a közösség ízlését, így nem ismerjük fel a valódi értéket. A széles néptömegeknek nem kell a csúcs, az eredeti minőség, az új érték, csak a közhelyesen elfogadott, már régen lefutott, lemondva a szubjektív ízlés építéséről, így olyan lesz az ország, mint egy nagy falu, hasonlítunk a hasonlóhoz. Nem kell a maradandó, csak a használat után eldobandó. Még a művészek egy részének sem, bár a dolog valahol érthető, hisz elszegényedő világunk nem biztosít megélhetést a kísérletező mezsgyékre lépőknek. A műfaj drága, s az alkotóknak nincs közege, nincs vizuális igény. Az újonnan meggazdagodott, lentről felkapaszkodott és onnan másokat görcsösen utánzó, rivalizáló réteg úgy érzi, már csak percei vannak hátra, és minden különösebb igény nélkül vásárol. A környezet meghatározza a személyiséget, így amerre a szem ellát, csak szeméthegyeket lát. -A magyar közvélemény nehezen tolerálja a liberális gondolkodást? - Igaz a mondás, mely szerint amit szabad Jupiternek... Csak az a kérdés, hogy ki érzi magát, és kit kiáltanak ki: Jupiternek, Jupiterré. Az ennek eldöntésére hivatott apparátus nem napjainkban alakult. Mert a hatalom ilyen, az egyik megy, a másik jön, csak a hatalmasok maradnak. (Balaskó) Locsmándi László nyári este... elszenderül bennem a szemed-rejtő birsszag betakarja csendben egy arra járó csillag ŐSZINTE TANÚVALLOMÁS Lakatos Géza: Ahogyan én láttam Habent sua fata libelli. Kevés könyvre alkalmazható annyira a latin bölcsesség, mint az Európa Historia Extra Hungarian sorozatában megjelent Lakatos Géza: Ahogyan én láttam című kiadványára. Miért? Idézem a szerző lányának, az Ausztráliában élő Szent- Ivány Józsefné Lakatos Mária előszavának néhány részletét: „Mint vitéz Lakatos Gyua leánya, megígértem édesapámnak 14 évvel ezelőtt bekövetkezett halála előtt, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy életrajza napvilágot lásson. Hogy ez miért tartott ilyen sokáig, annak tudható be, hogy ez a könyv nem színes útleírás, nem népszerű regény, hanem száraz történelem. Édesapám könyvének első kéziratát a 60-as években írta. Ausztráliában újra lemásolta, az utolsó oldalaknak gépelését végzetes kimenetelű agyvérzése előtti napon, 1967 áprilisában fejezte be. Először Ausztráliában, majd Európában és Amerikában próbálkoztam különféle kiadóknál. Sajnos mindig azzal hárították el a kéziratot, hogy a mai olvasónak más kell - ez nem üzlet, nem business”. Végül a kiváló költő és lapszerkesztő. Tollas Tibor segítségével Münchenben 1981-ben jelent meg, néhány nappal ezelőtt hazánkban is. Az író lánya szerint édesapjának legfőbb célja az volt a könyvével, hogy fényt derítsen a magyar történelem „legsötétebb szakaszának egy-egy homályba veszett eseményére”. Több olyan adat, részlet van a könyvben, amelyről senki nem tudhatott Lakatos Gézán kívül. Vitéz Lakatos Géza vezérezredes erdélyi székely lófő család gyermeke, 1890. április 30-án Budapesten született olyan családból, amelynek eszményképe a szabadságharc volt. A budapesti piaristáknál kezdte tanulmányait, édesapja halála után a Soproni Magyar Királyi Honvéd Főreáliskolában folytatta, majd a Ludovika Akadémia következett. A kiváló előmenetelő fiatalember innen indult a katonai pálya legmagasabb fokáig. Horthy Miklós 1944. augusztus 29-én a hozzá mindig hű, de a politikában kevésbé jártas vezérezredest nevezte ki Magyarország miniszterelnökévé. Mindössze másfél hónapig töltött be magas pozíciót, amelynek idején következett be hazánk egyik legnagyobb tragédiája. Könyvében több ízben utal arra, hogy a miniszterelnöknek nem volt beleszólása a katonai irányításba, még parancsadási lehetősége sem volt. Véleménye szerint a honvéd vezérkar főnökeként többet tudott volna tenni hazánkért. Minden ténykedését szinte titokban kellett tartania, illetve legbizalmasabb munkatársaival közölnie. Körül volt véve árulókkal, még Vörös János, a vezérkar főnöke is a németek bizalmasa volt. Megdöbbentő tények jutnak tudomásunkra a könyvből az akkori magyar közélet szó szerint értendő boszorkány konyhájáról. Lakatos régi ismeretsége folytán jóban volt a Hitler elleni merényletet elkövető német tisztek bizonyos részével is. Megdöbbenve olvashatjuk, amiről valóban csak ebből a könyvből értesülhetünk először, hogy Vattay Antal altábornagy, a kormányzó főhadsegéde Lakatos Gézára kívánta hárítani Horthy lemondásának felelősségét. Napjainkban is ökölbe szorul kezünk, amikor arról olvasunk, milyen gáládul, jellemtelenül bántak náci vezetők valamint nyilas talpnyalóik az ország miniszterelnökével. Több győri illetve soproni vonatkozása is van a könyvnek. Lakatos Géza, igénybe véve dr. Kelemen Krizosztom akkori pannonhalmi főapát menedékígéretét, feleségével és családjával Pannonhalmára menekült. Ott azonban csak gyermekeit fogadhatták be. A főapát ekkor Győrben, a bencés székházban nyújtott ő és felesége részére menedéket. Szép szavakkal említi a győri bencések vendégszeretőt. A nyilas főispán elűzi Győrből. Innen Sopronba, ugyancsak bencés rendházba költözik, majd az út egyenesen vezet Sopronkőhidára. Könnyekre fakad az olvasó, hogyan találkozik Magyarország miniszterelnöke az országúton katona fiával. A háború befejezése után koronatanúként szerepel a Szálasi bandája elleni perben, ahol ellenségeivel szemben is mindig csak az igazat, a valóságot mondta. A háború utáni sorsa Lakatos Gézának már napjaink történelme: kitelepítés, nyugdíjmegvonás, megalázás. Kiváló kézügyességének köszönhetően kendő- és szentképfestéssel, majd kántorként kereste meg kenyerét. Recepciómat a jegyzeteket valamint az utószót író Szakály Sándor szavaival fejezem be: „Ezt a pályarajzot tartja most kezében az olvasó. Vitatkozhat vele, elutasíthatja Lakatos Géza értékrendjét vagy elfogadhatja világlátását, érveit. Csak egyet nem tehet: hogy olvasatlanul a polcára teszi a könyvet, és ezzel megfosztja magát a magyar történelem egyik legfájdalmasabb korszakáról szóló őszinte tanúvallomás megismerésének nagy élményétől". " I. B. év. : : :: A köveken is kisarjadhat az élet. Három eleven ember van emlékezetemben, ha különleges kövekről hallok. Az egyik Gevork Emin, az idős, a másik Vahram Martiroszján, a fiatal poéta, a harmadik Anahit Szimonján, az ifjú hölgy, aki nemzete tudományos akadémiájának kutatója, és Martiroszjánhoz hasonlóan kiválóan beszél magyarul. Mindezt azért hozom elő, mert az elmúlt héten vendégünk volt az örmény külügyminiszter. Elismeréssel szólt hazánk kisebbségi politikai elképzeléseiről, lépéseiről, mondván, vajha azok a politikusok is megértenék a magyarok ebbéli gondolatait, akik az örményeket körülveszik a ma távoli térségben. Az örmény magányos nép, akárcsak a magyar. Rokontalan. Ősi keresztény sziget a muzulmán tengerben. Kopár tájék, mégis rendkívüli, tehetséges személyiségek nőttek ki belőle. Olyanok, mint akiket az imént említettem. Szimonján a magyarországi örmény nyelvszigeteket kutatja, Martiroszján az Egri csillagokat fordítja. Emin Petőfi rajongója, Radnóti csodálója és újraköltője. Kérem, ne feledjék, néhány évvel ezelőtt Emin Abdán időzött, megállt a Radnóti-szobornál, megszállt a győri Káptalandombon és szemlélődött Pannonhalmán. Az örményeknek mindig nehéz sorsuk volt. 1915-ben a törökök népirtást tettek rajtuk, de mégis maradt belőlük annyi, amennyi követ tud tönni és írást hagy az utókornak. Maradt olyan is, aki magyarul is beszél. Azért tanulta nyelvünket, hogy meríthessen kultúránkból. E tényeket lehetetlen meghatottság nélkül tudomásul vennünk. Egy baj van csupán: a földrengéssel felérő politikai változások óta semmit sem tudok e három jeles emberről, személyes ismerőseimről. Riadtan hallgatom a hazájukból érkező háborús híreket. Csak játszadozom a gondolattal, hogy Szimonján megfejtette: Hajdúböszörmény az egyik legnyugatibb magyarországi sziget számukra, Martiroszján nemcsak az Egri csillagokat, hanem Pilinszky számos versét is lefordította azóta. Emin reményeim szerint - infarktusai dacára - él és alkot, szavaival élve a „kegyetlen kor taposásai" ellenére. Nem vagyunk egyedül bajainkban, gondjainkban - ők így emlékeznek ránk, ilyen nyílt szívvel. Kis népek fiai közt hatalmas lelkek teremnek. Elhiheti bárki, hogy az említett három ember is ilyen. Nem az egymástól mérhető távolság a fontos számukra, hanem ezredévek hasonló tapasztalata. Becsülnek bennünket, mert tudják, mit jelent egy szigeten megmaradni. A miénk kies, gyönyörű, mondta Emil Pannonhalmán. Az övéké kietlen, mégis csodás, mert köveiken is kisarjad az élet. Becsülésünket ők is megérdemlik. Száz és száz tettben, ezer tiszta gondolatban.