Kisalföld, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 163. szám
1993. július 15., csütörtök BIZALMASAN Örülök, hogy ilyen klasszul telik a nyarad és jól érzed magad Magyarországon! Itt az amerikai gyerektáborban is gyorsan peregnek a napok. A programok nem nagyon hasonlítanak a magyar táborok programjaihoz, a táborozók minden délelőtt és délután választhatnak az úszás, tenisz, lövészet, íjászat, színház, baseball,szörf, vitorlázás és egyéb lehetőségek közül. (Mint tudod, nálunk ez még - egyelőre? - nem így van.) A táborozás célja: a gyerek önbizalmának és - másodsorban - ügyességének fejlesztése. Ezért aztán a nevelők (nemzetközi gárda) komoly kiképzésen vesznek részt a tábor kezdete előtt, hogy minél jobban megfeleljenek e kettős célnak. Végigélik a gyerekek leendő programjait, színpadon eljátsszák, milyen lesz majd az első találkozás a kritikus és fizető szülőkkel, hogyan reagálnának különböző helyzetekben, a gyerekek képtelen kérdéseire hogyan válaszolnának. Ezenkívül persze komoly előadásokon vesznek részt, mint pl. elsősegély, a másság elfogadása, mi a teendő vészhelyzet esetén. Számomra különösen „a gyerek szexuális zaklatása” című többórás kurzus volt meglepő. Tudod, nálunk Magyarországon szinte ismeretlen a közvélemény előtt ez a probléma, hiszen jóval kisebb az előfordulási arány, mint itt Amerikában, ahol mindennapos a jelenség: szülők, rokonok, ismerősök élnek vissza a kiskorú védtelenségével, így persze a táborokban is ügyelnek arra, nehogy még a zaklatás látszata is felmerüljön. Ezért aztán a csak fiúk számára tervezett tábori hetekben férfitanárok felügyelnek a sátrakra, és a női nevelőknek messze el kell kerülni a fiúsátrakat, a gyereket nem szabad megérinteni, kivéve, ha sportolásnál kell a segítség. Tehát ok nélkül - csak úgy szeretetből - nem tanácsos megsimítani a gyerek buksiját. Az alkoholfogyasztás és dohányzás természetesen tilos a nevelők számára a tábor egész területén. Néhány szó a napirendről (esetleg otthon, nyári ötletként néhány anyuka is bevezethet néhány mókás újdonságot „az otthon nyaraló” csemetéknek, hogy színesítsék a nem mindig olyan izgalmas mindennapokat). Vitorlázás és egyebek ugye nem megvalósíthatók a panelkörnyezetben, viszont néhány apróság igen. Hétkor ébresztő, rövid reggeli torna, a reggeli elkészítésében a gyerek is segíthet, és mit szólnánk egy kis tánchoz a reggeli után... Az egymás szomszédságában lakó gyerekek összefoghatnak és szervezhetnek maguknak egy tábori élethez hasonló napi programot, még akár zászlófelvonással is. Egy-egy napot szentelhetnek egy bizonyos történelmi kornak, beöltözve a szülők és saját ruhájukból alakított jelmezbe, megeleveníthetnek egy tv-műsort, az egész napot „szereplőként” töltve... Az amerikai gyerekek önállóak, bátrak, kezdeményezőek és hogy is mondjam, nem annyira kortisztelők. Emlékszel, hogy hányszor kaptuk el a grabancodat és húztunk vissza az ajtóból, amikor „elfelejtettél” előre engedni minket, nőket. Nos, most már látom, hogy itt - ebből a szempontból - tényleg egyenjogúság van. A férfi a nő előtt, a gyerek a felnőtt előtt simán besétál. A gyerekek, fesztelenül haverként kezelve a felnőttet, társalognak. Most például levélírás közben egy táborozó fiú könyököl mellém, Nate, a tábor kosárbajnoka, és egyáltalán nem zavartatva magát közli, hogy kell még egy ember a csapatba, rám gondolt. Szóval megyek, szia, további jó nyarat! LEVÉL AMERIKÁBÓL amerikai barátomnak - Győrbe 5. szólnánk egy kis tánchoz REGGELI UTÁN? Mai kedves fotónkat Németh Józsefné, győri olvasónktól kaptuk. Továbbra is várjuk kedves-mókás családi felvételeiket (nem csak gyerekekről), természetesen címmel vagy kis történettel együtt. A legjobbakat közöljük, beküldőjük a Sooter's cégtől ajándékot, három színes filmet kap. Sorters fos san ^ ! Ha a csizmám beszélni tudna... VárandóSAN Egy vidám kismama vallomása a 9 hónapról / „Én is itt vagyok!” „Már berendezkedtünk az Életre. Amikor összeházasodtunk, tudtuk, kell egy-két gyermek, de nem sürgettük. Számítottunk a legalkalmasabb pillanatra a munkában, anyagiakban és érzelmeinkben. Majdnem fél évig vártuk a „csodát”, míg próbálkozásaink eredményt hoztak. Az az érzés, hogy gyermekünk lehet, megváltoztatta a körülöttünk lévő világról alkotott képünket. Kezdtem másként nézni mindent, és persze tervezgetni. Lemondtam érte a „tiltott dolgokról", kávé, alkohol, cigaretta. Igyekeztem szervezetemet vitaminokkal bombázni, hogy kellőképpen fogadhassam a kis jövevényt. Már vigasztaltam magam, másnál sem megy rögtön, amikor egy hajnali napon hőmérővel a kezemben tudtam, hogy most vagy soha.. Azóta már 10 kilóval több vagyok és lassan megérkezik közénk a család szeme fénye. Az első orvosi vizsgálatra már más állapotom tudatában érkeztem, ahol a szükséges vitaminok és gyógyszerek, valamint jó tanácsok kíséretében útnak bocsátottak. A munkámat rendesen végeztem, nem gyötörtek állandó rosszullétek, nem szenvedtem a hidegtől, a melegtől, pontosan úgy éltem és dolgoztam, mint előtte. Felkészültem a kellemetlenségekre, de számomra a hónapok múlását csak az egyre nagyobbodó pocakom jelezte. A boldog állapotom állandósult, de az eddigi legcsodálatosabb érzés a kicsi megmozdulása volt, amikor nemcsak tudtam, hanem érezhettem is a jelzést: „Én is itt vagyok!" Azóta persze egyre többet és erősebben adja tudtunkra a véleményét. Különösen azt szereti, ha én beszélek másokkal vagy vele, és ha a leendő édesapja munkából hazatérve megsimogatja és becézgeti. Akkor megszűnik a mocorgás bent, és én is megnyugszom általa. Már most megismeri kettőnk hangját, szerintem figyel. Házasságunk kiegyensúlyozottabb lett, sokkal nagyobb türelemmel szemléljük a másik dolgait és tetteit, nyugalmat kényszerítünk magunkra a pici érdekében. Kiegyensúlyozott, boldog kismamának érzem magam. Tervezzük az apás szülést, rendszeresen tanfolyamra járunk együtt, ahol nagyon jól felkészítenek bennünket, miben más a terhesség az eddig megszokott élethez képest, és nagyon sok ismeretet szereztünk (igaz, még csak elméletben) a gyermek érkezéséről és a kezdeti hetekről, hónapokról. Már tudom, milyen a különszoba, a Rooming-in módszer, bár félek, hogy ezzel a módszerrel az újdonsült anyukák csak magukra számíthatnak, a nővérkék szerepe kevesebb lett, mint volt. Pedig az anyukának az első pár napban kellene a legtöbb segítség. Ha túl leszek az első héten, biztosan másként fogom látni. Férjem nem rajong a kórházért, félt az együtt szüléstől, de most már úgy nyilatkozik, ha nekem jobb lesz, na értem tehet valamit a jelenlétével, akkor jön velem. A családban természetesen nagy a boldogság, kívánom, hogy minden újszülöttet már az érkezése előtt ekkora szeretettel várjanak. Kötődöm a picihez, de csak elméletben fogtam fel, ő az enyém, a mienk lesz. Ha már itt lesz a karjaimban és múlnak a hetek, hónapok, újra megkérdezhet a családról és az anya-gyermek kapcsolatról. Most megyek és addig is kihasználom azt a rövid időt, amit kettesben felhőtlenül tölthetek el vele, pihenek, rengeteget olvasok, igyekszem pótolni, ami eddig kimaradt az életemből és még behozható.” Szabó Csilla Ossza meg velünk Ön is terhessége történetét, érzéseit, a boldogságot, a csodát! Várjuk leveleiket - Hölgyeknek-bizalmaSAN - a Kisaláld szerkesztőségébe (9022 Győr, Pf . 28.) . Olyan brutális tud lenni „Vergődés” jeligével megint olyan levelet kaptam, melynek témájára tapasztalataimból-emlékeimből sok-sok hasonlót tudnék előhívni. Mert olvasónknak sem a helyzete, sem a dilemmája nem ritkaság - sajnos. A helyzet a megalázott, becsapott, esetleg megkínzott nőé. A dilemma, hogy bár a nő felismeri helyzetének tűrhetetlenségét és károsító hatását, véget vetni annak mégsem tud, de esetünkben nem anyagi okokból, hanem mert érzelmileg igen erősen kötődik a férfihoz. „Vergődőnk” is szereti a férjét, habár újabban az többet iszik, mint eddig, és új szeretője is több pénzt meg időt igényel, mint az előzőek. Olyannyira, hogy ha már üres az erszény, saját tízéves fia zsebpénzét dézsmálja a huncut apuka... Ám Vergődő szégyelli ha kiborul, ha sír, ha ordítozik, ha válással fenyegetőzik. Persze ilyenkor nem marad el a verés, ami jókora lehet, ha utána 1-2 napig be sem tud menni dolgozni. Szerencsére a kolléganők szolidárisak, menten elhiszik a napszemüveg láttán, hogy hősünk megint nekiszédült a stelázsinak... Sajnos, Vergődőnek mostanra már „kivannak az idegei". Fáj a gyomra, remeg a keze, szorít a szíve tája. És abban kér segítséget, vajon hogyan tudna mindeme bonyodalmak közepette jobban uralkodni magán? Hogyan lehetne türelmesebb? Hiszen a gyereket nem foszthatja meg az apjától. (Félek, az apa már rég megfosztottakifosztotta magát a gyerekétől...) De a legfőbb érv: Vergődő még mindig „szereti ezt az embert”, és félhalott lesz a gondolatra, hogy esetleg a másik nő végleg elviheti őt... Másik ügy: az apuka oly brutális a fiával, hogy az még tizenkét éves korára is ágyba vizelő, viszont éppen bimbódzó tízéves leánykáját gyanús gyengédséggel cirógatja-babusgatja. Az asszony sejti-érzi a probléma súlyát, hiszen eddig is nehéz volt férj urammal az élet - „mert olyan buta (magyarán brutális) tud lenni, de most valami rosszabb jött, hiszen ha így megy tovább, állást kell foglalni: vagy ő, vagy a gyerekek. Csakhogy: „ennek ellenére szeretem, tessék segíteni, mit csináljak?” Megint más. A diplomás, okos fiatalasszony már egy évtizedet eltöltött ebben a vergődésben: vajon félre tényleg a vörösbortól kell, hogy ihletet kapjon a nagy műhöz - mert ha így van, azt el kell fogadni, vagy talán gyermektelenségük az oka (a „hibás” az asszony!), amiért a hitves nem tud magára találni, s az alkotás csak várat magára. Mert amúgy az asszonyka szívesen eltartja őt, „hiszen minden művészfélével nehéz az élet". Csak praktikusan kell szervezni a fizetést (mármint az asszonyét) a munkatárs őrzi a munkahelyen, így naponta lehet vásárolni, és van mit enni. Külön előnye e rendszernek, hogy apránként sem lehet a háztartáspénzt ellopkodni, úgyhogy a férfi azóta kénytelen az anyukája fiókjában nyúlkálni... „De hát ez már az anyuka problémája... ” Kedves Olvasóink bizonyára látják már, mi a közös a fenti történetekben. A szereplők, bár különböző élethelyzetekben és más módon, de mindenképpen kiszolgáltatott és lealacsonyító helyzetben élnek, és furcsa módon épp ahhoz kérnek segítséget, hogyan tudnák még tovább konzerválni azt. Ezek az asszonyok - bár esetükben egészségesebb lenne - nemhogy barátságosan, de barátságtalanul sem tudnak (nem akarnak? nem képesek?) kapcsolatukból kikecmeregni Vajon mi lehet ennek az oka? Várjuk történeteiket, véleményüket és a témát folytatjuk: Miért (mikor) nem tudunk válni? Frank Ágnes pszichológus AlapoSAN Se veled, se nélküled, avagy: vergődő feleségek „Mit tegyek, még mindig szeretem...” KISALFÖLD 13 JátékoSAN Elégedetlen alakjával, vagy netán szeretné a jelenlegi báját, csábító idomait ugyanilyen szépnek látni a jövőben is? Itt az alkalom, hogy egészsége és szépsége megőrzésében, a jó közérzet kialakításában játszva nagyot lépjen előre. Nem kell mást tennie, mint velünk tartani, és részt venni a Hölgyeknek-bizalmaSAN játékában! Öt szerencsés nyertesünk ötezer-ötezer forint értékű bérletet kap a győri Figure alakformáló stúdióba (Szent István út 47.), és használhatja az amerikai alakformáló tomagépeket, kipróbálhatja a mélymeleg terápiás fogyasztási módszert, és ha kívánja, fényfürdőzhet - ózonlyukmentesen - a stúdió szoláriumában. A stúdióba a belépőkártyát ez a játék jelentheti, ha Fortuna Ön mellé szegődik. A puzzle-feladványt, a képösszerakós játékot már ismeri: a mai két képet az eddigi három hetivel együtt(!) ragassza fel levelezőlapra és küldje be szerkesztőségünkbe (Kisalföld-Játéko- SAN.). Határidő: július 20. Jó játékot!