Kisalföld, 1993. augusztus (48. évfolyam, 179-203. szám)
1993-08-25 / 198. szám
12 KISALFÖLD Keresztkérdés Minden négyzetrács ellenállhatatlan hatást gyakorol rám, azaz ha elém kerül egy rejtvényháló, azonnal megfejtési kényszert indít el bennem. Eme szenvedélyem közepette olvasom a minap egyik országos képes lapunk rejtvényhálója mellett, hogy gazdag paraszt. No mi? Igaz, az is megér egy öt perc totózást, ki lehet mostanság gazdag paraszt, hogyan is változott a falusi élet társadalmi hiearchiája, merre csúszott mondjuk anyagilag avagy egzisztenciálisan az agrárértelmiség? Ki tehet szert manapság akkora érdemleges tőkére falun, hogy elnyerje a gazdag jelzőt, egyáltalán mivel lehet gazdag, visszatért-e a földtulajdon nagyságának bűvölete, avagy az ingatlan az érték, netán a jószág, ez utóbbit hiszem a legkevésbé. Sőt. Én magam arra gondolok, tisztázatlanok az értékek, a viszonyok, de még a jövőkép is vidéken. De hogy a kérdésnél maradjak, mi a megfejtés? Gazdag paraszt egyenlő: kulák. Jó régen írtam már le ezt a szót, meg is döbbentem most. Gazdag a magyar nyelv. Ugyanis a Magyar értelmező szótár szerint, aminek tavaly jelent meg a kilencedik változatlan kiadása, a kulák jelzőt nagygazda, zsírosparaszt kifejezéssel helyettesíti, ez is, az is gazdag, az pedig már a mi bajunk, a történelmünknek van olyan foltja is, hogy az ötvenes évek elején lista készült a nagygazdákról, a zsírosparasztokról, a gazdag parasztokról, a kuláklista. S ez a szó sajnos olyan emléksort indít el egy-két generációban, ami bizony nem semmi. Lám, már akkor sem tudtuk eldönteni, hogy ki a gazdag paraszt, mert gyakorta került arra, listára szükséget élő ember is, meg ilyen is, olyan is, tudjuk ezt, az adott körülmények diktálják az értékrendet. Volt idő, amikor gazdagnak érezhettük magunkat két zsák cukorral. Mostanság ki a gazdag paraszt? S ha van és ha lesz, akkor újra zsíros, újra kulák? Előkerül-e még ez a szóhasználat a napi beszédben, tisztára lehet mosni annyira, hogy rossz érzés, bántás nélkül különböztessünk meg vele embereket? Ez az, amiben én nem hiszek. Mindenesetre a rejtvény kockáiba beírtam, hogy kuák. De az továbbra is rejtvény marad, hogy lesz-e, és ha lesz, minek nevezik a gazdag parasztot.... akár szótárilag is. G. Szabó AT. Egy arc a képernyőről Szegvári Kati Tizenhárom éve indult a tvben a Stúdió. Szegvári Katalin az alapítói közé tartozik. Sportriportereket kereső tehetségkutató verseny juttatta be a tv-be: négyezerötszáz jelöltből tíznek sikerült. - Jóllehet magam is aktívan sportoltam, vívtam és kosárlabdáztam, mégsem sportújságíró akartam lenni - mondja. - Miért nem? - Mert egyre több ugyan a női sporthírlapírók száma, de a sportesemények közvetítése még mindig csak a férfiak monopóliuma. Azért pályáztam mégis éppen ezen a versenyen, mert akkor egyedül úgy lehetett protekció nélkül bekerülni a tv-be. Ám amint bejutottam, nem a sportosztályon, hanem A Hétnél kezdtem el dolgozni, a belpolitikai rovatban. Revelációként ért Érdi Sándor, az induló Stúdió főszerkesztőjének hívása. A kultúra mégis szabadabb terület volt a belpolitikánál, meg a politikával szorosan összefonódott gazdaságnál. Shakespeare-ről, Mozartról, klasszikus értékekről legalább szabadon lehetett szólni. „Mindenről minket sem engednek beszélni, de legalább az ellenkezőjét sem kell mondanunk annak, amit gondolunk” - ezzel csalogatott a műsorához Érdi. Akit egyébként sűrűn rendeltek be riportra a Fehér Házba, fejmosásra, dorgálásra, alapos szidásra, ha egyikmásik riportalanyunk személyével átmerészkedtünk a tűrés, vagy pláne olykor a tiltás kategóriájába. - Például? - Sok példát mondhatnék, amelyek mai helyzetünkben és gondolkodásunkkal alig érthetők. Sok letolást kaptunk, mert rendszeresen megpróbáltuk kijjebb tolni falainkat, áthágni korlátainkat. Ezzel korántsem akarom magunkat ellenállóknak, se mártíroknak beállítani, bármilyen divatos is ez ma. Példák? Talán a Kepes András készítette Nádas Péter-interjú miatt kaptuk fentről a legerősebb dörgedelmet. A hatalom Nádast a szamizdatos ellenzéknél is jobban utálta, mert azok legalább megnevezve harcoltak ellenük, míg Nádas semmibe vette, levegőnek nézte őket, és ez talán még jobban irritálta a hatalmat. Meg a két interjú az akkor még ellenzéki szociológus, Hankiss Elemérrel, amelyeket Érdi készített. - A Stúdió-korszak eddigi 13 évének mi volt a legnagyobb személyi sikere? - Nem személyest mondok. A 80-as évek közepén magyar est volt a német televízióban, én képviseltem a magyar tv-t, s a ZDF műsorvezetője megkérdezte: hányan nézik nálunk a Stúdiót? Két és fél millióan, feleltem meglehetősen megbízható statisztikánkra támaszkodva, és ő azt hitte, rosszul fejeztem ki magam németül. Bizonyára egy nullával kevesebbről van szó, mert az ő hasonló jellegű kulturális műsorait, a kultúra ilyenfajta másodlagos megjelenítését legfeljebb néhány százezren nézik, holott a német lakosság létszáma hétszerese a miénknek. Ennek a nemzetközi megmérettetésben is igazi sikernek örültem a legjobban. Meg annak, hogy a Stúdió minden korábbi műsora ma is vállalható, hogy a művészek és más értelmiségiek nézik az adást, ha csak tehetik. Hogy mindig szívesen nyilatkoznak nekünk, és örömmel szerepelnek nálunk, mert ezt fontosnak találják. B. T. SZÍNES 1993. augusztus 25., szerda Sigiriya fellegvárának bejárata: a kaput őrző hegymagasságú oroszlánnak csupán karmai maradtak meg. Műemlékvédők világtalálkozója Srí Lankán A múlt üzenete (2.) Az ICOMOS X. közgyűlésének résztvevői az ülést követően öt napig ismerkedtek Srí Lanka építészeti örökségével. A „Nagy történelem" (Máhávámsza) krónikájából tudjuk, hogy a szigetre Kr.sz.e. 6 évszázaddal vándoroltak be az észak-indiai árja néptörzsek, királyságuk 1818-ig fennmaradt. Igaz, a 16. századtól, a portugál, holland majd angol gyarmatosítók megjelenésével a helyi királyok hatalma fokozatosan gyengült. A szigetországban a gyarmatosítás idején is sok érdekes, helyi ízű épület jött létre, így e korszakok építészeti emlékei az önálló királyság építészetével együtt alkotják az ország becses építészeti örökségét. A legrégebbi ismert fővárost, Anuradhapurát Kr.sz.e. 380 körül alapították. A fővárost többször elpusztították, utolsó lakói a 1l. század közepén hagyták el a romokba dőlt nagyvárost. Évszázadokig csak krónikák tudósítottak létéről és egykori fényességéről, mígnem angol régészek nyomára bukkantak romjainak, a jelentősebb ásatások azonban csak századunkban kezdődtek el. Kiderült, hogy az egykori település „szent városának” kolostoraiban több tízezer szerzetes élt, kőoszlopos, fagerendás szellős pavilonokban, melyek szentélyébe csodálatos faragású holdkövön, a kígyókirályt ábrázoló őrkövek között lehetett belépni, különösen monumentálisak voltak az oszlopos árkádokkal övezett paloták és vízmedencék. A több száz négyzetkilométer nagyságú romváros feltárását közel tíz éve az UNESCO finanszírozza. Pontosabban: évente jelentős élelmiszersegélyben részesíti az országot, ennek ellenértékét ásatás formájában dolgozzák le Srí Lanka lakói. Ottlétünkkor is nagy területen folyt a munka, mintaszerű rendben, nagy szakszerűséggel - állapították meg örömmel a közgyűlésen résztvevő kiváló régész szakemberek. Pollonaruvát Anuradhapura teljes pusztulása után, a 10. században tették meg fővárosuknak a Csólák. A második főváros krónikáját azonban ugyancsak rövidre szabta a történelem: a szép település a 13. században már romokban hevert és a 14. században már hírére is alig emlékeztek. Romjait csak századunk elején kezdték kiásni. Autóbuszunk ablakából hosszú kilométereken keresztül fákkal benőtt, köves dombokat láttunk: ezek mindegyike egy-egy gyönyörű épület romjait rejti magában. Amikor e város épült, nálunk éppen csak kibontakozóban volt a román építészet, nehézkes formáival, egyszerű díszeivel. Az ezzel egykorú Pollonaruva kevés kiásott épülete azonban szinte reneszánszosbarokkos gazdagságú, bizonyítva, hogy a távoli sziget egykori építészeti fejlődése fél évszázaddal az európai művészet előtt járt. A legmegdöbbentőbb élmény azonban legtöbbünk számára Sigiriya fellegvára volt. A krónikák szerint Kasszapa építette fel a várpalotát 477 körül, miután édesapja meggyilkoltatása árán megszerezte a trónt. A palota bejáratát észak felé hegymagasságú oroszlán vigyázta, innen várta ugyanis Kasszapa király a jogos trónörökös, Magellána támadását. Az ütközetre 495-ben került sor: az apagyilkos királyfi csapatainak vereségét látván önkezével vetett véget életének. Az oroszlánnak mára csupán kőkarmai maradtak fenn, a fellegvár azonban romjaiban is fenséges. Igazán híressé azonban sziklafestményei tették. Máig találgatják, hogy a szép hölgyek istennőket ábrázolnak-e, virágcsokorral kezükben, vagy a király ágyasainak állított örök emléket a sziklafal elérhetetlen magasságában. (Folytatjuk.) Dr. Winkler Gábor Sigiriya talányos sziklafestményei az 5. évszázadból. A legjobb Húsz között Nemrégiben örömmel olvastam a Magyar Nemzet kulturális rovatában, hogy az általam legkiválóbb magyar írók egyikének tartott Márai Sándornak, Egy polgár vallomásai című nagyszerű műve Kassai György és Z. Bianu fordításában októberben francia nyelven is megjelenik. Kiadója: Albin Michel. Azt is megtudjuk a cikkből, hogy egy francia kritikus az említett könyvet magyar Buddenbrook háznak minősíti. Az örömhírre fellapoztam Rónay László, a kiváló irodalomtörténész, egyetemi tanár Márai Sándorról szóló hatalmas tanulmányát, amelyben többi között az alábbiakat olvashatjuk: „Az Egy polgár vallomásai nem függetleníthető az emlékirat műfajának legfontosabb jellemzőitől sem, jóllehet az események impresszionista megragadása ennek az állításnak ellentmondni látszik. Márai is mint a nagy emlékírók, azt mondja el könyvében, mi történt vele, mit élt át élete nagy sorsfordulóin, ám eleve elhatárolja magát az események hitelesítésétől és objektiválásától a „fikció” felé tágítja azokat. Ilyesformán egybevonja a „vallomás” és a „regény” néhány fontos műfaji jellegzetességét. A mű egyik meghatározó tényezője a szubjektivitás, amely nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy az emlékezésíró kommentálja a történeteket, hanem a szerkezetmegbontó „vezérmotívumok” beiktatásában is”. Örömmel olvassuk, hogy az idehaza negyven éven át szigorúan tiltott Márai-könyveket érdeklődéssel és elismeréssel fogadja a franciák olvasótábora. Az ugyancsak francia nyelven nemrégiben megjelent Vendégjáték Bolzanóban című Márai-művet a Lire magazin az 1993 év legjobb húsz könyve egyikének mondja. Hogyan is írta naplójában Márai? „Mindig szorongó félelemmel, megdöbbenéssel tölt el, ha valamilyen írásomat egy világnyelv távlatában látom viszont. ” I. B. Márai-könyvek sikere Franciaországban