Kisalföld, 1994. május (49. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-06 / 105. szám

1994. május 6., péntek A CSALÁD NAPILAPJA XLIX./105. szám • Ára: 18,80 Ft ELFOGTÁK A RENDŐRGYILKOST Egy hónap és néhány nap híján három éve annak, hogy a Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalat épületében egy fegyveres rablótámadás során eldördült az a végzetes lövés, amely a pénzszállítmányt kí­sérő Ősz Zsigmond rendőr fő­törzsőrmester halálát okozta. A rendőrgyilkosság nemcsak a megye, hanem az egész or­szág közvéleményét felhábo­rította. A megyei nyomozók minden követ megmozgattak, hogy kollégájuk gyilkosát meg­találják. A nyomozásnak gya­núsítottjai is voltak, az eljá­rást azonban bizonyítékok hiá­nyában meg kellett szüntet­ni. (Mint kiderült, a két győ­ri férfi ebben a bűncselek­ményben ártatlan volt.) Soká­ig úgy tűnt, hogy nem sikerül megtalálni a „Vízmű-gyilkos­ság” elkövetőit, a rendőrök azonban sosem mondtak le igazán a tettesek elfogásáról. A kitartást, a heteken, hóna­pokon, sőt éveken át tartó ku­darc elviselését azonban vé­gül siker követte. (Továbbiak a 2. oldalon.)A tegnap bemutatott gyilkos fegyverek és Ősz Zsigmond portréja illetve sírja archív felvételeinkből. eIDŐJÁRÁS Előrejelzés ma estig: folytatódik a túlnyomóan borult, sokfelé esős idő. Északnyugat felől lassan felszakadozik a felhőzet, az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, a Du­nántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 12 és 17 fok között várható. A DUNA vízállása teg­nap Dunaremeténél 28 centiméter volt, Gönyű­­nél 208 centiméter, a RÁ­BA Győrnél 230 centimé­ter, mindhárom apadó jel­­legű. AMSTEL BEER támogatásával Kérdések a vízpótlásról „Akadt” pénz az F kategóriára Sok témája volt a megyei közgyűlés tegnapi tanácsko­zásának, ezek közül némely élénk vitát váltott ki. Ilyen volt például - nem sorrendben em­lítjük - a megyei fenntartású intézmények vezetői és beosz­tott dolgozói részére adható F fizetési osztály bérfedezetének biztosítása. Nem először ke­rült a közgyűlés elé, mert bár a besorolás a törvény előírá­sai szerint régen megtörtént, pénz a végrehajtáshoz nem akadt. A legutóbbi központi támogatási kérelemre is el­utasító válasz érkezett, így hát „helyben" kellett megoldást találni. (Részletek a 2. oldalon.) Látom a hétfejű vadállatot... Radnóti Miklósra emlékeztek A győri Radnóti Miklós Általános Iskola egész napos programmal emlékezett meg teg­nap intézményének névadójáról. A tantestü­let és a tanulóifjúság előtt először az iskola két volt növendéke olvasott fel részleteket Radnóti Miklós naplójából: „...Látom a hét­fejű vadállatot"... (Tudósítás a 3. oldalon.) Fotó: SZŰK ÖDÖN Eredményes időszak előtt a Rábaközi Áfész? A jó megoldás áldozatokkal jár A Rábaközi Áfész helyzetével kapcsolatban többféle men­demonda, hír, igazság és féligazság forgott és forog közszá­jon ma is. Az elmúlt év végén lemondott az ügyvezető igaz­gató, s ez tovább táplálta a találgatások talaját. Február 1- jétől már új ember tölti be az említett posztot, aki pályázat útján került e felelős beosztásba, és korábban is a szövetke­zetnél dolgozott. (A Varga Miklós ügyvezető igazgatóval készült beszélgetés a 9. oldalon olvasható.) Tűzoltó akart lenni A tűzoltósághoz mindig kö­zel laktunk - mondta dr. Pro­­hászka Imre, a Győr-Moson- Sopron Megyei Tűzoltóság pa­rancsnoka - hiszen édesapám a tűzoltóságnál teljesített szol­gálatot és szolgálati lakásunk ablakai Mosonmagyaróváron az ottani tűzoltólaktanya ud­varára nyíltak, így már zsen­ge gyermekkoromban megis­merkedhettem a testület mun­kájával. (Részletek a 3. olda­lon.) ­­IIV­­ SELYEMVIRÁG Nagykereskedés. Győr, Attila u. 21. Tel.: 96/311-755. Nyitva h-p.: 8-16 óráig, sz.: 8-12 óráig.­ Bemutatom a családom (16. oldal) Euro­woodstock (12. oldal) Rábaköz (9. oldal) Lefülelték a marcalvárosi tolvajbandát Unatkozó gyerekek vagy fiatal bűnözők? Nem mindennapi bűncse­lekmény-sorozatot göngyölí­tettek fel a közelmúltban a Győri Rendőrkapitányság munkatársai. Egyetlen eljá­rásban 15 gyanúsított szere­pel - néhány kivételtől elte­kintve valamennyien 16-17 éves fiatalok. Többségüket a következőképpen lehetne jel­lemezni: csöndes, jó gyerek, csak unalmában, heccből né­ha eljár­­ lopni. A keményebb mag nem csöndes, nem is jó gyerek, ők gyakrabban és a pénzért adják fejüket bűnö­zésre. (Folytatás all. oldalon.) Szombaton szárnyalnak a zöld sasok? Az idén harmadik alkalom­mal csap össze az ETO és a Ferencváros, ezúttal bajnoki mérkőzésre érkezik Győrbe Nyilasi csapata. A Fradi-szur­­kolók természetesen azt vár­ják, hogy szárnyalnak a zöld sasok, Lipcseiék is bizakodók. Munkatársunk az Üllői úton járt, írásunk a 31. oldalon. (Fotó: BERTLEFF ANDRÁS)

Next