Kisalföld, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

1995. január 19., csütörtök Magas árak mélyrepülése? Sopronban még nincs pánikhangulat Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatásaként Auszt­riában 20-40 százalékkal csök­kentették az élelmiszerek és néhány más termék árát. Köz­tudott, hogy a soproni vállal­kozók többsége az osztrák be­vásárló turisták forgalmára rendezkedett be. Sok üzletben és étteremben szomszédaink pénztárcáihoz szabottak az árak. Munkatársunk most an­nak járt utána, az osztrák árak milyen mértékben befolyásol­ták a bevásárlók számát Sop­ronban. Vadon László, négy étterem tulajdonosa érzi, kezd félel­metes lenni a helyzet. Üzletei­ben idén 50 százalékkal csök­kent a külföldi vendégek for­galma, a magyar fogyasztók pedig eddig is „kisebbségben” voltak. Egyelőre nem tulajdo­nítja egyértelműen az EU-csat­lakozás hatásának az osztrá­kok elmaradását, mivel a ja­nuári forgalom mindig eny­hébb. Igaz, ez még annál is gyengébb... A kérdésre, hogy mi lesz később, nem zárta ki a bezárás lehetőségét sem. A mai hazai beszerzési árak mel­lett ugyanis képtelenség a ma­gyar keresetekhez igazítani a vendéglői árakat. Abban az esetben kerülhet erre sor, ha bélszín és karaj helyett főze­lékekre és kevésbé nemes hús­ételekre specializálódnak. A butikosok közül a veszélyt főleg azok érzik, akik üzletei­ket bérlik, hiszen nekik több profit szükséges a megélhe­téshez. Kreszta Józsefné bu­tiktulajdonos elmondta, csök­kent a forgalom, de a január, február máskor is a „böjt” idő­szaka. Véleménye szerint a gyógyászati, kozmetikai és más szolgáltatások miatt nem ma­radnak el Sopronból a „sógo­rok". Hasonló véleményen van Jurayné Pados Nóra butiktu­lajdonos is. Figyeli üzlete for­galmát, nem rosszabb most sem, mint más teleken. A vállalkozók várakozó ál­lásponton vannak. Egyelőre bíznak abban, hogy a gyér for­galom a hidegnek, az ilyenkor szokásos pangásnak tulajdo­nítható és tavasztól minden a régi lesz. Márciusban eldől, milyen lesz a jövő. Nádaratás: se vízen, se jégen... December elsejétől vág­ják a nádat a Fertő tavon. Komoly felkészülés után kezdődött meg az aratás, amelyet mint mindig, most is befolyásolnak az időjárá­si tényezők.­ ­ Sajnos a lehető legmos­tohább számunkra ez a ja­nuári hőmérséklet. Nem elég hideg és nem elég langyos a mi munkánkhoz - tudtuk meg Pirger Zoltántól, a Fertő Tavi Nádgazdaság Rt. vezérigazga­tójától. A tó befagyott ugyan, de az 5-7 centiméteres jég nem elég vastag és erős ahhoz, hogy elbírja az aratógépeket, így sem a jégről, sem a vízről nem tudják vágni a nádat. Óriási költségekkel, lassan halad a munka, s ha nem változik az idő, komoly problémákat okoz­hat az aratóknak. A nádgazdaság szerződést kötött a Fertő-Hanság Nem­zeti Parkkal. Ebben meghatározták, hogy a termé­szetvédelmi területen meddig arathatnak. A határidő már­cius 31., de bizonyos terüle­teken február 28. Az időpon­tokat rendkívül nehéz tarta­ni, pláne ilyen időjárási kö­rülmények között. Amennyi­ben ez nem változik meg ked­vezően, vagy a nemzeti park nem egyezik bele a határidő módosításába, az is előfordul­hat, hogy a nád egy része lá­bon marad, tehát kárba vész. Pirger Zoltán bízik abban, hogy ez elkerülhető... Az 5600 hektáron termő nád egyébként jó minőségű és mennyisége is fedezné a cég exportját. Hírsorok □ Nosztalgiabuli. A soproni Liszt Ferenc Mű­velődési Ház nagytermé­ben január 20-án 21 órá­tól hajnali 2-ig tartó nosz­talgiabulit rendeznek. A lemezlovas ezúttal is Pán­­di Zoltán lesz. □ Természetgyógyá­szati előadás. A soproni művelődési házban janu­ár 20-án 17 óra 30-tól dr. Ruszlán Magomedov lélekgyógyász előadását hallgathatják meg az ér­deklődők. Az Életfa Egye­sület szervezésében meg­valósuló rendezvényen szó lesz - többek között - az allergia, a meddőség, a ge­netikai elváltozások gyó­gyításának lehetőségeiről. □ Kicsengetés: Simon Gray Kicsengetés című színművét január 20-án 19 órától a Széchenyi-bér­­let tulajdonosai tekinthe­tik meg a soproni Petőfi Színházban. A darabot Valló Péter rendezte, a főbb szerepekben Mikó Istvánt, Pasqualetti Ilonát és Szat­mári Györgyöt láthatja a közönség. Az előadásra je­gyek a fesztiválirodában, valamint - a kezdés előtt egy órával - a színház pénztárában válthatók. fi Társasági est. A Ho­tel Sopronban január 21- én 20 órai kezdettel ren­dezik meg a Corvinus oszt­rák-magyar társasági es­tet. A szervezők svédasz­tallal, tánccal, tombolá­val és szórakoztató prog­ramokkal várják az érdek­lődőket. A műsorban Bel­lai Eszter, Rózsa Sándor, Rupnik Károly és Csala Benedek operarészleteket ad elő, a Piruett tánccso­port tagjai pedig táncbe­mutatókkal szórakoztat­ják a résztvevőket. J­egyek a Kisalföld hirdetésfelvé­teli irodájában (Előkapu 11.) válthatók. SOPRON VÁRMEGYE Mennyi is az annyi? A Központi Statisztikai Hi­vatal számításai szerint ta­valy 18,8 százalékos volt az infláció mértéke. E szám ter­mészetesen az átlag, amit egy évre felosztva és a különféle árucikkek ármozgásait kal­kulálva számítanak ki. A 18,8 százalékos pénzrom­lás is negatívan hat a hon­polgári kedélyekre... Magas ez a szám, de ha a pénztár­cánkba nézünk, vagy a csa­lád éves költségvetését szá­­mítgatjuk, mégis alacso­nyabb, mint gondoltuk, érez­tük. Magyarázatot azonban nem nehéz találni. Az átlag mindig megcsalja az embert, s ez történt most is, hiszen a 18,8 százalékos végeredmény­be olyan árucikkek drágulá­sát is beleszámították, amit nem vásárolunk meg mind­annyian, s főként nem min­dennap. Miből érzi a házi­asszony az inflációt? Termé­szetesen az élelmiszerek fo­gyasztói árából. Enni napon­ta kell, sőt muszáj! És milyen mértékű volt a tavalyi évben az élelmiszerek árszínvonalá­nak alakulása? ... 29,4 szá­zalékos! A szakemberek, gazdaság­­politikusok számára azonban nem elkeserítőek a számok. Egyrészt mert ők előre látták, másrészt mert folyamatában nézik a dolgokat. ’91 -ben 35, ’92-ben 23, '93-ban 22,5 szá­zalékkal nőttek a fogyasztói árak. Vagyis, amit mi egyre nehezebb mindennapoknak érzünk, azt ők az infláció nö­vekedési ütemének csökke­néseként értelmezik... NAGY MÁRTA Hallássérültek köszönete A Hallássérültek Soproni Szövetsége e sorok útján mond köszönetet a soproni Családsegítő Intézet igazga­tónőjének és munkatársainak, hogy sorstársaik ügyét felkarolták. Megértő és humánus gondolkodást éreztünk, amikor a májusban otthontalanná vált sorstársi közösségünk számára biztosítottak meleg otthont a Magyar utcai idő­sek klubjában. Az áldozatkész emberbaráti szeretettől vezérelve va­rázsolták a meglepetés csomagjait a siketek karácsony­fája alá. Jólesett az együttérzés, boldoggá tettek ben­nünket. További munkájukhoz sok sikert kívánunk. A gazdaságfejlesztés „csodaszere” A különleges övezet (Folytatás az 1. oldalról.) Mi kell egy különleges gaz­dasági övezethez? Elsősorban terület, megfelelő infrastruk­túrával. Sopronban mindez adott, a várostól viszonylag kívül eső, de a főútvonalról könnyen megközelíthető Ipar körút és környéke. Az ipartelep bázi­sán szolgáltatásokat, közös lehetőségeket lehet biztosíta­ni, például a csomagolás vagy a marketingtevékenység te­rén, olcsóbbá, gazdaságosab­bá téve ezáltal a részterüle­teket. Külön lehetőségeket le­het biztosítani továbbá az im­port- és exporttranzakciók­kal kapcsolatos vámeljárások megkönnyítésére. Ennek módja lehet többek között a vámszabad területek létesí­tése. A misszió jelentésének fel­dolgozásával, s a kezdő lépé­sek megtétele után, Magyar­­ország politikája és gazdasá­ga olyan irányba mozdult el, hogy az ötlet értelmét vesz­tette, nem jöttek létre a kü­lönleges gazdasági övezetek. Sopronban azonban nem ve­tették el végleg a gondolatot, többször, több fórumon hang­zott el „feltámasztásának” le­hetősége. Az MSZP és a Szövetség Sopronért Egyesület városve­zetésre vonatkozó megállapo­dásában helyet kapott a kü­lönleges gazdasági övezet le­hetőségének megvizsgálása, mint a két szervezet által kö­zösen vállalható feladat. Dr. Fülöp József alpolgár­mester a kezdetektől istápo­lója volt az övezet gondolatá­nak. Már csírájában támo­gatta az elképzelést, ahogy az akkori városi tanács és a kü­lönböző szervezetek is. 1989. szeptember 30-án Fülöp Jó­zsef vezette azt a tárgyalást, amikor Németh Miklós mi­niszterelnök e témában Sop­ronban járt. A soproni szo­cialisták már a ‘94-es válasz­tási kampányban zászlójukra tűzték az övezet gondolatát, sőt, tavaly decemberben az ipari miniszterrel is tárgyal­tak erről. Országos szinten is újra felszínre bukkant a kü­lönleges gazdasági övezet le­hetőségének kivizsgálása; a soproni régió mellett Záhony térsége és a csepeli szabad­kikötő jött még szóba, termé­szetesen más-más feladatkör­rel. A Szövetség Sopronért Egyesület és az MSZP hang­súlyozza: egyelőre a lehető­ség kivizsgálásáról van szó. Elsősorban tisztázni kell, egy­általán van-e létjogosultsága az övezetnek, előnyös-e Sop­ron számára, és mit nyer ve­le. A szakértők valószínűleg munkaszervezetbe tömörítve vizsgálják majd a körülmé­nyeket, az alaptanulmányt várhatóan a két szervezet ké­szítteti el. N. M. Bencések programja A Bencés Diákszövetség soproni csoportjának vezető­sége összeállította az eszten­dő első félévének programját. A diákszövetség több mint 130 tagú soproni szervezeté­nek elnöke, dr. Varga József lapunk érdeklődésére elmond­ta: közgyűlésüket február 9- én tartják a Juventus étte­remben, amelynek során rész­letesen megvitatják az év kü­lönböző feladataival kapcso­latos teendőket, valamint be­számoló hangzik el a Bencés Ház Alapítvány működéséről is. Az elképzelések szerint ta­vasszal országszerte ismert egyéniséget, Kozma Imre atyát üdvözölhetjük Sopronban: március 21-én, Európa védő­szentje, Szent Benedek nap­ján a bencés templom ünne­pi szentmiséjének bemutatá­sára a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat vezetőjét, a Ben­cés Diákszövetség országos elnökét kérték fel. A diákszövetség áprilisban folytatja a város zeneéletében elkezdett tevékenységét. A soproni bencés templom ja­vára neves budapesti művé­szek közreműködésével jóté­konysági hangversenyt ren­deznek. A soproni szervezet közös, kirándulást is szervez Veszprém, Bakonybél és Ti­hany útvonalon. Veszprém­ben találkozóra kerül sor a diákszövetség helyi csoport­jával is. Dr. Varga József hangsú­lyozta: a hosszú évszázadok­ra nyúló bencés szellemiség, valamint a polgári hagyomá­nyok újjáélesztése továbbra is a diákszövetség soproni cso­portjának fő célkitűzéseit je­lentik. Véget ért a betöréssorozat December 12-én kezdődött az a betöréses lopássorozat, aminek végére a héten sike­rült pontot tennie a Soproni Rendőrkapitányságnak. Az ak­ció sikerességéhez nagyban hozzájárult egy lakossági be­jelentés. A rendőrség, az ez­úton is kifejezett köszönet mel­lett, külön jutalomban is ré­szesíti a munkájukat segítő állampolgárt. Két soproni fiatalember, H. A. és B. R. többrendbeli va­gyon elleni bűncselekmény el­követése miatt felel majd a bí­róság előtt. Eddig 17 ügy nyert bizonyítást, de a vizsgálat még tart, alaposan gyanúsíthatók más bűncselekményekkel is. Decemberben ők törtek be két alkalommal is a Handler Nán­dor Szakképző Iskolába, ké­sőbb a Fövény verem utca egyik épületének pincéjébe, az Új­teleki utcai élelmiszerbolt­ rak­tárába, az István bíró utcai óvodába, a Szarvkői utcai és a Jereván-lakótelepi bölcső­débe és a Petőfi Sándor Álta­lános Iskolába szintén két al­kalommal. Már a betörések­kel is tetemes anyagi kárt okoz­tak, az eltulajdonított tárgyak értéke pedig több százezer fo­rintra rúg. Nem voltak válo­gatósak, vitték ami mozdítha­tó, műszaki berendezéseket, technikai felszerelést, italt, élelmiszert, ha hozzáfértek készpénzt. A lebukást a kedd kora hajnal hozta el számuk­ra. Az Ibolya úti ABC ablaka­it törték be és lefeszítették a rácsokat. Egy polgári bejelen­tés kapcsán mentek a hely­színre a közrendvédelmi oszt­­tály járőrei, akik tetten érték a két tolvajt. H. A. és B. R. elő­zetes letartóztatásban várja a vizsgálat lefolytatását. KISALFÖLD 7 Új mentőállomás épülhet Egyre romló munkakörülmények A soproni mentőállomás Ár­pád utcai épülete már har­minc éve alkalmatlan erre a célra, a mentősök mégis kény­telenek itt tölteni szolgálatu­kat. Évek óta téma, hogy új men­tőállomásra van szükség, a konkrét lépések azonban ed­dig várattak magukra. Tuba Jenőtől, a mentőállo­más vezetőjétől tudjuk, most végre kimozdult a holtpont­ról az ügy. Az önkormányzat első félévi munkatervében a sürgős teendők sorában sze­repel az új mentőállomás épí­tésére alkalmas terület kije­lölése. Az 1950-ben épült mentő­­állomás állaga rohamosan romlik, a szolgálat munkatár­sai rossz körülmények között dolgoznak. A húzódó problé­ma a 24. órába ért... Sopron közel 60 ezer lako­sának óriási szüksége van a mentőszolgálatra, a mentő­söknek pedig szükségük van egy korszerű állomásra. Ezt most felismerte az önkormány­zat is... Rádiók mai műsora Ikva (2-10 óráig): 2 órától 5 óráig Vlasich Árpád éjszakai zenés műso­ra. 5 órától zenés reggeli ébresztő, műsorvezető Köves Andrea, zenei szerkesztő Szalay Károly. 6.20 Műsoro­ló. 6.35 Kalendárium. 6.45 Névnapi játék. 7.15 A Fü­les újság telefonos játéka. 7.35 Sportturmix. 7.45 Lap­szemle. 8.15 Riport a közoktatásról Fodor Gáborral. 9.15 Új kulturális sorozat Sopronban. 9.35 Holnapra ajánl­juk. Panoráma (10-18 óráig). Műsorvezető 10 órától Major Mihály, 14 órától Szalai Enikő. 10.15 Kalendárium. 10.40 Nők magazinja. Dr. Kárpáti György orvos válaszol. 11.15 Szolgáltató. In­terjú dr. Farkas Gabriellával, az MDF országgyűlési kép­viselőjével. 11.35 Nyugdíjasok klubja. Fülöp Dóra mű­sora. 12.15 Gazdasági hírek. 12.40 Sporthírek. 13.15 Kulturális programajánló. 13.40 Hagyományőrző. Népi hangszerek. 14.15 Zenebatyu. 15.15 Micsoda buli­já­ték. 15.40 Kulturális programajánló. 16.15 Fészekra­kó. 17.10 Interjú dr. Smuk Andrással. 17.20 Lapelőze­tes. 17.35. Sportpanoráma. Az Állami Szanatórium 9400 Sopron, Vár­si u. 2.1995. április 1. napjától 1995. december 31. napjáig terjedő időtartamra bérbe adja: - az intézet központi épületében lévő földszinti büfét teljes felszereléssel; - a balfi Gyógyfürdőkórház fodrászműhelyét. A bérleti idő évenkénti meghosszabbítása le­hetséges. Érdeklődés: az intézet anyag- és parkfenn­tartási osztályán (Sopron, Vár­si u. 2.) vagy a 99/313-010/236 telefonszámon Bindes­­né Hospely Mártánál, munkanapokon 8-14 óráig. (2658/1/10) Állami SzanatóriumSopron

Next