Kisalföld, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-24 / 96. szám
4 AKTUÁLIS KISALFÖLD Magyarországi látogatása során Paavo Lipponen finn miniszterelnök tegnap Pécsett meglátogatta a hazánkban állomásozó finn IFOR-katonákat is. (MTI) Megyénk tovább akar fejlődni Az ipari miniszter látogatása Győrött (Folytatás az 1. oldalról.) A szigorú egyensúlyteremtő politika mellett nőtt az ország ipari termelése, a GDP, több a beruházás, ugyanakkor csökkent a külső eladósodás és az államháztartás hiánya. Hazánk tavaly tizenkét milliárd dolláros rekord devizatartalékot ért el. Az előbbiek fényében volt kíváncsi a miniszter arra, hogy mitől ilyen gyors a nyugat-dunántúli térség megyéinek fejlődése - melyekkel szerinte csak Fejér és Veszprém megye vetekszik. Ugyanakkor szerette volna megismerni a szakemberek adórendszerrel, szabályozással, külkereskedelmi irányítással kapcsolatos véleményeit is. Dunai Imre fogalmazásával, imponáló volt, amit tapasztalt. Sehol nem panaszkodtak, pedig ahhoz szokott, hogy „panasznapokba fut bele”. A régióban a gazdálkodók a fejlődés további útját keresik. Ehhez adtak ötleteket a kormánynak. A magyar-osztrák kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok dinamikus fejlődésében a Nyugat-Magyarország és Ausztria közötti regionális együttműködés is megmutatkozik. Hazánk ausztriai kivitele tavaly elérte az 1,3 milliárd dollárt, az export növekedésének üteme meghaladta a behozatalét. Kérdésre válaszolva Dunai Imre elmondta, hogy az ipar idei, első negyedévi teljesítménye hat százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakét. A miniszter a Kisalföldnek adott külön interjújában először arra a kérdésünkre válaszolt, miként kívánják az energiaszektor őszre tervezett áremelését a jogos keretek között tartani. Az Energia Hivatal szakértő csoportokat állított fel a költségek felülvizsgálatára. A kormány döntése alapján az APEH szakértői is bekapcsolódnak ebbe a munkába. Augusztusig kell lezárulni az elemzésnek. Feltett szándékunk, hogy csakis azokat a költségeket fogadjuk el, amelyek indokoltak, többet nem vagyunk hajlandók az árban elismerni. Mi a miniszter úr számszerű előrejelzése? Valósnak tartja a pénzügyi tárca várakozását, miszerint húsz százalék körüli, vagy az alatti energiaáremelés várható? - Igen, de nem szeretnék ennél többet mondani. Megelőzné azt a munkát, amelyen jó néhányan dolgoznak. - Teljesen más téma : egy apa számára aligha lehet kellemetlenebb, mint amikor hát és rajta keresztül őt magát támadják. Miként élte meg a vállalkozó fiával kapcsolatos támadásokat? - A fiaim kiborultak. A kisebbik azért sértődött meg, amivel megvádolták, a nagyobbik pedig, amiért az öccsét megvádolták. Politikusként nem sértődhet meg senki, de lakik az emberben egy másik én is. Imádom a gyermekeimet, ezért aztán gondolhatja, milyen rosszulesett. Még az is megfordult a fejemben, hogy felállok a miniszteri székből. Dehát egy politikus ne érzelegjen. FERENCZI JÓZSEF Nyílt nap az Ortutayban A Nemzeti alaptanterv műveltségi területeinek közös követelményeihez kapcsolódóan alakította ki nyílt szakmai napjának programját a győri Ortutay Gyula Általános Iskola. Tegnap délelőtt fél kilenckor kezdődtek a bemutató órák, alsó és felső tagozatban egyaránt. - Várakozáson felüli a látogatottság, mintegy négyszáz pedagógus érkezett, nemcsak Győr-Moson-Sopron, hanem Vas, Veszprém és Komárom- Esztergom megyéből is jöttek érdeklődők - mondta Weinerné Csordás Éva igazgatónő, majd hozzáfűzte, hogy nagy szükség van a pedagógusok tovább- illetve átképzésére. Az iskoláknak a következő két évben kell elkészíteniük a helyi tantervet, többek között ezek előkészületeihez is kaphattak ötleteket a látogatók. A hon- és népismeret tudáselemeiből a néptánc, a néprajz és a honismeret tantárgyak mutatkoztak be. A környezetvédelmi nevelés, a testi-lelki egészség lehetséges alkalmairól a biológia-, a kémia-, a fizika-, az embertan- és az önismeretórák szóltak. A kommunikációs kultúrának az iskolai oktatásban való megjelenítését az anyanyelvi, a bábozás-, a természetismeret, az angol és német nyelvi bemutatók szemléltették. A tanulás tanulásával foglalkoztak a történelem-, önművelődés- és könyvtárhasználati órák. Végül, de nem utolsósorban a műveleti eljárások, együttműködési technikák, tantárgyi algoritmusok megismerésének módszertani lehetőségeiből kaphattak ízelítőt az informatika- és testnevelésóra látogatói. L. A. A Pannon-Víz Rt. bérbe adásra meghirdeti a győri idényfürdő területén lévő 2 db konténer pavilonját, főépület emeleti büféjét főépület emeleti büféjét valamint a főépület alsó szintjén található büfét az 1996. éves szezonra. (1996. május 18-szeptember 15.) A pályázati feltételek 1996. április 26-án, 9-10 óra között vehetők át a Hévíz- és Fürdőszolgáltatási Osztályon. (Győr, Országút út 4.) íVt REVIT^PsTÚDIÓ ■ wwrrwmmm Aerobic és KOKTÉL- EGO klipműsor a Kábel-10 csatornán LAGÚNA HU3DÖSZOBAÁRUHÁZ I ADF.N ESJJEJlJ ■ GY IQE2Q HELYEN, I M am egy ^RDÖ SZOBÁHOZ 110liVliá'foll j'ÍlÍÜWIlÍIÍ KELL! ■ Fertőszentmiklós, Soproni u. 48. Tel.: 99/380-935/120 m. h.p.: 9-17.30, szó.: 9-12.30 Műsorvezetők: Kszel Attila Bujdosó Nóra Molnár Zsuzsanna Naponta 6-18 óráig, FM 103,1 MHz, kábelen 100, 7 MHz. BMC Rádió, 9023 Győr, Magyar u. 9. Tel.: 96/444-222 (x) Új lakásrendelet készül Kétszáztíz pályázó a garzonlakásokra (Folytatás az 1. oldalról.) A lakásügyi bizottság csütörtöki ülésén dönti el, melyik napon bírálja majd el egy arra létrehozott külön bizottság a pályázatokat. A pontozási rendszer mellett a döntésnél szociális szempontok is meghatározók lesznek. Elméleti számítás szerint durván a megfelelő pályázatok minden harmadika esélyes az átmeneti lakásbérlet elnyerésére. Az épület átalakítása egyébként ütem szerint halad, legkésőbb július elején lehet költözni a lakásokba. Rövidesen megkezdődik egy újabb, hatvanlakásos garzonház építésének előkészülete, jövőre ezt további hasonló követi, mellettük nyugdíjasház épül majd és speciális lakások, a különösen nehéz szociális körülmények között élők gondjainak enyhítésére. Győrött jelenleg csaknem háromezer lakásigénylést tartanak nyilván (a szám az utóbbi időben, nyilván a várható újabb lehetőségek miatt) nőtt. A lakásigénylések zöme szociális célú. Gazdálkodni most gyakorlatilag csak a visszaadott önkormányzati lakásokkal lehet, ezek száma évente mindössze 55-60. Előkészítés alatt áll az önkormányzat új rendelete a lakásbérletről, a lakás- és helyiséggazdálkodásról. Ebben a rendeletben már nem szerepelne a „lakásigénylés” szó, hiszen igényelni csak valamiből lehet valamit. Nem lenne eszerint lakásigénylési letét sem... Erről, s az új formákról persze még korai beszélni, a rendelettervezetet június 30-ig kell a képviselő-testület elé megvitatásra beterjeszteni. J. F. Gépi adatfeldolgozás A Magyar Közlöny április 13-i 29. számában megjelent a földművelésügyi miniszter közleménye az egyes települések ingatlan-nyilvántartásának gépi adatfeldolgozásra történő átállításáról. A közlemény szerint 1996. május 1-jétől Győr-Moson-Sopron megye további huszonhárom községében a gépi adatfeldolgozásra átállított ingatlan-nyilvántartást kell érvényesnek tekinteni. Az átállított nyilvántartás megnyitásától számított hat hónapon belül - tehát október 31-ig - az ingatlan fekvése szerint illetékes körzeti földhivatal az átállított ingatlan-nyilvántartás tulajdoni lapjáról - a jogosult kérelmére - illetékmentes másolatot szolgáltat az eredeti tulajdoni lap tartalmával történő összehasonlítás céljából. Az összehasonlítás az ügyfélszolgálati idő alatt megtehető a körzeti földhivatalokban is. Esetleges eltérés esetén a földhivatal az adatokat kijavítja, a hiányos bejegyzést kiegészíti, illetve módosítja. A földhivatal felhívja a részarány-tulajdonosok és a kárpótlási árverések során ingatlant szerzett földtulajdonosok figyelmét, hogy a gépi nyilvántartás csak a már átvezetett tulajdonjogokat tartalmazza. A gépi feldolgozásra május 1-jétől átállított községek: Abda, Agyagosszergény, Csapod, Egyházasfalu, Felpéc, Fertőhomok, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Gyomoré,Hegykő, Jánossomorja, Kajárpéc, Kimle, Kópháza, Öttevény, Pereszteg, Ravazd, Sokorópátka, Sarród, Szakony, Szilsárkány, Tényő, Újkér. 1996. április 24., szerda ÁLLÁSPONTUNK Hullámvölgy Egyik tekintélyes orvosszakértő nyilatkozatában az olvasható, hogy megdöbbentő adatok bizonyítják: a 15-59 éves magyar férfiak halálozási esélye nagyobb, mint néhány afrikai ország hasonló korosztályú férfiaié. A legtöbben szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségben halnak meg, de a szenvedélybetegségek is sok áldozatot követelnek. Ezt az állapotot még inkább rontja az évről évre csökkenő születésszám. Hazánk lélekszáma évente egy kisváros, tíz év alatt egy megye lakosságának megfelelő számmal apad annak ellenére, hogy az utóbbi években nagyszámú erdélyi és vajdasági lakos telepedett le. A szaktekintély orvos meggyőződése szerint a katasztrofális helyzet nem csak anyagi okokra vezethető vissza. Az egészségi ismeretek hiánya a gondok forrása. Az orvos úgy hiszi, hogy oktatással és neveléssel egy-két évtized alatt jelentős eredményt érhetünk el. Példa erre Finnország, ahol egy rendkívül erős tömegkommunikációs propaganda hatására, az egészségkultúra fejlesztésével két évtized alatt jelentős javulást értek el a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorításában. Elsősorban az egészségügyi felvilágosítással foglalkozó szervezetek munkáját kellene összehangolni és folyamatossá tenni, a nevelésben az egészségtan oktatásának bevezetését szorgalmazni az óvodától az egyetemig. Mint minden valamirevaló, nagyratörő tervnek, a demográfiai hullámvölgy megszüntetésének is ki kell találni tehát az eszköz- és célrendszerét. Bármily tiszteletre méltók az említett törekvések, rengeteg azonban az ellentmondás. A segíteni szándékozók valószínű nem tudják, milyen ingatag az oktatási és az egészségügyi rendszer. A legfontosabb az lenne, ha az említett intézmények családokig, egyénekig érnének el, ha segíteni akarnak. A nagy igyekvésben ez idáig a családok és egyének nagy terheket cipeltek. Aki kivétel, az nem szorul támogatásra. De egészségét óvja-e? A NAP MONDÁSA Egy jól megírt életrajz csaknem olyan ritka, mint egy jól eltöltött élet. Thomas Carlyle (1795-1881) skót író —RÖVIDEN--------- A NYUGDÍJREFORMRÓL VITATKOZTAK A tervek szerint a nyár végére kerül a parlament elé az a nyugdíjreform-javaslat, amelynek első, a népjóléti és a pénzügyi tárca által közösen kidolgozott változatát vitatta meg a Pénzügyminisztériumban a kormánypárti frakciók néhány képviselője több tárca szakemberével. A koncepció lényege: az új rendszerben a jelenlegi felosztó-kirovó módszer és az úgynevezett tőkefedezeti rendszer együttesen jelenne meg, kétharmad-egyharmad arányban. Erről Draskovics Tibor pénzügyminisztériumi államtitkár tájékoztatta az újságírókat. NATO-INTEGRÁCIÓS CSOPORT ALAKUL Gyarmati István nagykövet vezetésével hamarosan létrejön a Honvédelmi Minisztériumban a NATO-integrációs szervezet. Az MTI értesülése szerint az ismert biztonságpolitikus június 1-jétől helyettes államtitkári beosztásban irányítja a nemzetközi ügyeket, mindenekelőtt az atlanti integrációt. Gyarmati elismert szaktekintély a nemzetközi politikában, így a NATO-körökben is. MEGMENEKÜLNEK-E A CSŐDTŐL? Szerdára elkészítik azt a javaslatot, amely lehetőségeket ajánl, hogy a költségvetés forrást teremthessen a három közszolgálati médium pillanatnyi anyagi gondjainak megoldásához - mondta Révész Tamás Mihály elnök az ORTT sajtópáholyának első találkozóján. A kormány csütörtökön dönt arról, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió összesen 4,5 milliárd forintos igénye elfogadható-e. Németország a technikai eszközellátottság javításához nyújtott segítsége mellett kész részt vállalni a magyar határőrök képzésében is. Ezt Klaus Severin, a német határőrség országos parancsnoka jelentette ki Záhonyban, ahol Nováky Balázs altábornagy, a határőrség országos parancsnoka kíséretében rendészeti szemlén vett részt a magyar-ukrán határ záhony-csapi átkelőhelyén. A HONATYÁK ABSZOLÚT EGY VÉLEMÉNYEN A törvényhozás ellenszavazat és tartózkodás nélkül, 278 igen szavazattal fogadta el azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely megerősíti a Magyar Köztársaság csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez. Az országgyűlési határozat alapján a csatlakozási okiratot a köztársasági elnök írja alá. (MTI) HATÁRŐRÖK NÉMET KÉPZÉSE