Kisalföld, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-21 / 44. szám

1998. február 21., szombat Főpróba előtt a zöld-fehérek Carmennel készülnek az ETO labdarúgói Az ukrán Donyeck elleni ta­lálkozó után ma délután ismét nemzetközi mérkőzést vív az ETO FC csapata: a Pozsony melletti Malinovo pályáján a Slovan Bratislava együttese lesz a zöld-fehérek edzőpart­nere. A 14 órakor kezdődő összecsapás a Reszeli Soós Ist­ván vezette őszi bajnok fő­próbája lesz, a február 28-i, zalaegerszegi rajtig már nem szerepel többet felkészülési mérkőzésen a győri legénység. A zöld-fehérek vezetőedzője a hét közben Zalaegerszegen járt, ahol megtekintette a házi­gazdák Matáv elleni mérkőzé­sét. Kíváncsiak voltunk rá, mi­lyen tapasztalatokat szerzett a tavaszi idény első ellenfeléről. - Ahogy ősszel, úgy ezentúl is folyamatosan figyelemmel követjük a riválisokat, mert nem árt feltérképeznünk őket, megbizonyosodni arról, milyen erőállapotban vannak, mennyit fejlődtek korábbi ön­magukhoz képest - mondta Reszeli Soós István. - Megálla­píthattam, hogy a ZTE ta­vasszal nagyon erős középcsa­pat lesz. Nehéz feladatra vál­lalkozik az a gárda, amely a Garamvölgyi Lajos által fel­készített együttes otthonából három ponttal szeretne távoz­ni. Igen jó erőállapotra lesz szükségünk, hogy a nyitányon sikeresek legyünk, s ezt alátá­masztja, hogy a ZTE változ­tatott eddigi alapjátékán, emellett ahogy szinte minden csapat, ők is átvettek tőlünk egy-két dolgot. - Milyen szempontok sze­rint állítja össze a rajtig hátra­lévő egy hét felkészülési me­netrendjét? - Teljes mértékig a rajtál­lapot elérésére helyezzük a hangsúlyt, s hogy milyen mun­kát végeztünk a holt idény­ben, arra az első két-három mérkőzés után fogunk felele­tet kapni. Úgy készülünk, ahogy a bajnokság alatti ver­senyidőszakban szoktunk. A jövő héten egyik este megnéz­zük a Győri Balett Carmen cí­mű előadását, a játékosok ta­lálkoznak a művészekkel, s a cél az, hogy a fizikai ráhango­lás mellett mentálisan és szel­lemileg is felfrissüljön min­denki, oldjuk a monotonitást. - Ön szerint hol tart ma a csapat a rajtállapot elérésé­ben? - Százalékosan nem látom értelmét megítélni, hogy hol állhatunk. A teljesítmény majd magáért beszél. Szerencsére a felkészülést csendben, külö­nösebb külső hangok, meg­jegyzések nélkül csináltuk vé­gig, bár a Donyeck elleni mér­kőzésünk után sok, szerintem jogtalan kritika érte a játékun­kat. Úgy érzem, az őszi ered­ményeinket követően elvárha­tó lenne a sajtó részéről is annyi türelmi idő, hogy ne tá­madjanak bennünket az első adandó pillanatban. - Kikre számíthat a pozso­nyiak elleni főpróbán? - Csató Sándor, Cseke és Szarvas bajlódik sérüléssel, azonban már ők is végeznek könnyített edzésmunkát. A többiek egészségesek, bevet­hető állapotban vannak. Sze­retnénk jó eredménnyel haza­térni, s a bajnokság rajtja előtt egy jó színvonalú mérkőzést játszani. BAKÁCS LÁSZLÓ Nyíregyháza ellen a Gardénia-ETO Újra hazai pályán a férficsapat Szerdán, a Graboplast-ETO vereségét követően kissé csa­lódottan távoztak a szurko­lók a győri Magvassy-csar­­nokból: elmaradt az áhított bravúr. Holnap 18 órai kez­dettel a zöld-fehérek első osz­tályú férfiegyüttesére vár a feladat, hogy kárpótolja a sportág híveit. Könnyűnek ez a megmérettetés sem nevezhe­tő, hisz a győriekkel rivalizá­ló Nyíregyháza az ellenfél, amely ősszel, Hoffmann edző távozását megelőzően maga­biztosan, 30-24-re nyert ott­honában. Horváth József, a Gardé­nia-ETO új mestere három győztes találkozón van túl, de bajnoki mérkőzésen, hazai környezetben először vezeti majd csapatát. Mint megtud­tuk tőle, a videó segítségével hosszasan elemezte a vetély­­társak játékát, s reményei sze­rint sikerült kidolgozni az eredményes taktikát. Az erre való felkészülésben gondot je­lentett, hogy kisebb fertőzőbe­tegség-hullám vonult végig a gárdán: Barannak, Bőszének és Kovácsnak a szerdai, Tata­bánya elleni edzőmérkőzést is ki kellett hagyni, de remél­hetően holnap mindannyian vállalhatják a játékot. Szükség lesz a legjobb összeállításra, mert a nyíregy­házi vereségben nagy szere­pet játszott az ETO tartalé­kossága, nem sikerült akkor hatékonyan áttörniük a ke­mény hazai védőfalat. Cegléden és Komlón rend­kívül fegyelmezett és takti­kus kézilabdával szerezték meg a fontos pontokat Cza­­kóék, s ha ezúttal is ezek jel­lemzik játékukat, akkor nem­csak a szakvezetés minimális elvárása a győzelem, hanem a végső elszámolásnál esetleg döntőnek számító gólkülönb­séget is a maga javára fordít­hatja az együttes. Ehhez és az igényes hazai közönség kiszol­gálásához azonban az is szük­ségeltetik, hogy valóban előnyt jelentsen az ETO-játé­­kosoknak a hazai pálya, felol­dódjon az a komplexus, amely már sokszor rontotta el a já­tékosok és szurkolók örömét. F.L. Komoly erőpróba a Nyitott Határ Futóverseny Rajtszám útlevél helyett Érdekes kezdeményezésről hírt adó levél érkezett szer­kesztőségünkbe az ország ke­leti részéből. A Békéscsabai Atlétikai Klub lelkes vezetői a Bécs-Budapest futóverseny mintájára egy olyan szuper­maratonit kezdeményeztek, amelyet a határon keresztül a Békéscsaba-Nagyvárad-Bé­­késcsaba útvonalon jelöltek ki. A rajt május 30-án reggel lesz a békéscsabai városi sportcsar­nok előtt, s előzetes számítások szerint a viadal sztárja, a bé­késcsabai Bogár János - öt­szörös Bécs-Budapest szuper­maratoni győztes­­ a 90,5 km­es távot hat órán belül futja le, tehát hazai idő szerint 15 óra körül megérkezik Nagy­váradra. Másnap visszafele megváltoztatott útvonalon, Gyula helyett Dobozon keresz­tül érkeznek a futók, hogy ez­zel is minél nagyobb területen népszerűsítsék a sportot, s a két szomszédos ország atlétái­nak összefogását. A kétnapos­ra tervezett rendezvény szerve­zői már megkezdték az egyik fontos „technikai” kérdés, a határátlépés körüli tárgyaláso­kat, mert a terv szerint a rajt­szám szolgál majd a verseny­zők számára útlevélként. A szervezőbizottság által küldött levélben jelzik, hogy már az első rajtnál több mint hatszáz indulóra számítanak, ehhez pedig várják megyénk­ből is a Bécs-Budapest szu­permaratonin már megedző­dött futók (egyéni vagy váltós) jelentkezését. A futóverseny kapcsán egyébként kulturális és üzletember-találkozókat kezdeményező más rendezvé­nyeket is terveznek, mindezzel a keleti határunk mentén lévő városok közeledését szolgál­va. I. F. X&& -K'M­­­y, |jj|| & & KISALFÖLD HIRDETÉSFELVÉTEL GYŐR Ú­jlak u. 4/A információ: é 86/504-422 SARU Ipari és Kereskedelmi Betéti Társaság mosonszolnoki gyárába azonnali belépéssel felvesz 1 fő anyagbeszerzőt középfokú végzettséggel. Német nyelvtudás szükséges. Logisztikában való jártasság előny. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen munkanapokon, 8-16 óra között. SAPU Bt., 9245 Mosonszolnok, Szabadság út 35. Pf. 15 KISALFÖLD SPORT 31 N­agy lehetőségre vár KOVÁTS CSABA (50). Labdarúgó, edző. Játékos-pályafutá­sa: Győri ETO, Veszprém, Bakony Vegyész, Kaposvári Rákó­czi, Bakony Vegyész. Edzőként: MÁVDAC, Kapuvár, Pápa, Rá­ba ETO, Csorna, Miklósi SE. Főiskolai EB-résztvevő. Vegyész­mérnök, szakedző, napjainkban egy kanadai cégnél kereskedel­mi vezető. Kisgyermekkorától imádta a labdarúgást, a tehetsége is megvolt hozzá, így a napnál is világosabb, hogy igazolt játé­kos lett kedvenc klubjában, az ETO-ban. „A nagycsapat kapujáig ju­tottam el, ma is büszke vagyok rá, hogy a Palotai-féle gárdá­val együtt edzettem, készül­tem. Sokat tanultam tőlük, amit későbbi pályafutásom so­rán kamatoztathattam. Akkor is úgy gondoltam azonban, hogy nem a labdarúgásból akarom megalapozni az egzisz­tenciámat, ezért a várakozás helyett a tanulást, az egyetemet választottam. Veszprémben egy jó NB II-es csapatba kerül­tem, ott szerepelt például a Győrött is jól ismert Egyházy Tibor. Nyertünk főiskolás­ baj­nokságot és tagja voltam a fő­iskolai vb-n szerepelt magyar válogatottnak is. A Constantai csoportból továbbjutottunk, de a nyolc között kiestünk. Olyan társaim voltak, mint Bicskei, Gellei, Brünyi, Bálint dr., Bánfalvy dr. - szegény mi­lyen korán meghalt -, Pataky dr., Berkes dr., Füle dr., Haff­­ner György, aki azóta is jó cim­borám. A hetvenes évek elejé­ig tartott a veszprémi időszak, s miután végeztem, elfogad­tam a Kaposvári Rákóczi hívá­sát. Szívesen jöttem volna vissza Győrbe, de innen nem kerestek.” Utólag talán már nem bán­ta, mert a somogyi zöld-fehé­reknél szép sikereknek lehe­tett aktív részese. Előbb NB II-es bajnokságot nyertek, maj­d Ma­thesz Imre vezetésével eljutottak az első osztály kapu­jába. Oroszlányban azonban vereséget szenvedtek az utol­só fordulóban - sírtak is az öl­tözőben -, ám az ellenlábas Volán botlása révén mégis be­bocsátást nyertek. „Örökre emlékezetes marad az idénynyitó, mert több mint húszezer ember előtt kettő­­nullra legyőztük a válogatott játékosokkal felálló Vasast és ráadásul utána én voltam a Képes Sport címlapján. Újonc­ként jó mérkőzéseket játszot­tunk, a legjobbaknak is méltó ellenfelei voltunk. Sajnos egy­re többször gyötört egy térd­sérülés, ezért a hetvenes évek közepe után visszatértem Veszprémbe és ott is fejeztem be a játékot. Az edzői pályám­ról érdemes elmondani, hogy a MÁVDAC-cal a legjobb nyolc közé jutottunk az MNK-ban, az ETO-nál pedig olyan játéko­soknak segíthettem, mint La­kos, Herczeg, Ördög, Korsós Attila és György, Virág, Árpá­­si. Teljesen nem szakadtam el ugyan a focitól, de a kilencve­nes évek eleje óta nem vállalok munkát. Csak akkor szándé­kozom visszatérni, ha vezető­ként vagy edzőként egyszer olyan lehetőséget kapok, ami minden szempontból kielégít.” Szerinte a magyar labdarú­gás egyik legnagyobb rákfené­je az erőltetett pénzmozgás, bár jól tudja, hogy ez sok klubve­zető és játékos érdeke. Vala­melyest segíthetne a rossz szemléleten, ha Győrhöz ha­sonlóan másutt is bátran dob­nák mély vízbe a fiatalokat. Az átalakítás áldozatokkal jár, de az új MLSZ-vezetésnek ezt fel kellene vállalnia. A foci számára az örök sze­relem. Nemrégiben egy agy­­kontrolltréningen azt kérték, gondoljon arra, amit a legjob­ban szeretne. Ő a kezdőkörben egy labdán ült és érezte a fű il­latát. PAPP GYŐZŐ A Ferencváros elleni kaposvári mérkőzésen ő szerezte a hazai­ak gólját (1-1). Balról: Martos, Varga és Kováts, Kováts Csaba Koroncói cselgáncsérmek Az elmúlt hét végén Buda­pesten rendeztek országos rang­sorversenyt a junior korú csel­­gáncsozók számára. A Gy. Dó­zsa színeiben versenyző koron­cói hölgyek közül többen tata­mira léptek a küzdelmeken. Bálint Tímea a 70 kg-osok mezőnyében minden mérkőzé­sét ipponnal nyerve szerezte meg az aranyérmet. Az ifjúsá­gi korú Bejczi Zsuzsanna egy korcsoporttal feljebb is döntő­be tudott jutni, ahol végül az ezüstérmet vehette át. Kelemen Judit vezető pozícióból veszített mérkőzést, így csak a bronzére­mért küzdhetett, melyet végül ki is harcolt. Szerencsét próbált a Koroncói Tutti Judo Klub két fiatal versenyzője, Hetyei Szi­lárd és Faár Zoltán is, s az idő­sebbek között mindketten ötö­dikként végeztek. Nyolc koroncói versenyző kapott meghívást az ifjúsági, junior és felnőtt válogatott ke­retbe, közülük Bálint Tímea és Bejczi Zsuzsanna már a hét vé­gén részt vesz a juniorkeret munkájában. A megyei sakk-csb nyolcadik fordulójának eredményei: Csor­­na-Gy. Bástya 6:6, SMAFC-Já­­nossomorja 4:8, Mosonmagyar­óvári SE-Széchenyi FSC II 0:12, Gy. Vízügy-Gy. Textiles 4,5,7:5, Fertőszentmiklós-Beled 7:5. Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen: Gy. Dó­­zsa-Horváth Gumi-Dorog 4-2 (2-1). Győr, 100 néző. Gy. Dózsa: Sipőcz - Fajkusz, Sinkó, Hor­váth T. (Máté), Keszei, Szekeres (Szabó A.), Teidl, Vollai (Makkos), Kovács L., Salamon, Pintér (Mohácsi). Gsz.: Salamon, Szekeres, Mo­hácsi, Szabó A., ill. Róza, Vajda. Még várják a nevezéseket a n. Szegedi Nemzetközi Gyermek Ké­­zlabda-fesztiválra, amelyet ápri­lis 4. és 7. között rendeznek lányok­nak és fiúknak, egyaránt négy-négy korcsoportban. Jelentkezni a Sat Electronic SE címén Kiss Sán­dornál (6722 Szeged, Petőfi Sándor u. 72.) lehet. Balogh Gábor, a Soproni Baseball SE elnö­kének pontosítása szerint a baseball KEK-tor­­na - amelyet ebben az évben Sopronban ren­deznek - június 16. és 21. között zajlik. Az ün­nepélyes megnyitót előreláthatóan június 15-én délután rendezik. Mozaik SARU Ipari és Kereskedelmi Betéti T­ársaság mosonszolnoki gyárába azonnali belépéssel ! MŰSZAKVEZETŐT keresünk Feltételek: max. 45 éves életkor, legalább 5 éves vezetői gyakorlat, műszaki irányú középiskolai végzettség, jó kommunkációs készség, a német nyelvtudás előnyt jelent. Ajánlatunk: átlagon felüli kereseti lehetőség, biztos munkahely, kiváló munkakörülmények Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen munkanapokon, 8-16 óra között. SAPU Bt. 9245 Mosonszolnok, Szabadság út 35. Pf. 15. Szezonnyitó akció! Mez, nadrág s 20% kedvezménnyel! MEZBOLTOK: Győr, Venyige u. 25. Tel./fax: 96/422-416 Gyarmat, Fő út 49. Tel.: 96/480-511

Next