Kisalföld, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-04 / 29. szám

6 Győr és környéke KISALFÖLD Felkészítés leendő profiknak és amatőröknek is Musicalstúdiósok vizsgaelőadása Éppen egy évvel ezelőtt kezdték el az alapítók tobo­rozni a Győri Musical Stúdió­ba a tagokat. Ezért a fiatal amatőrök az eddig megszer­zett tudásukat nemrégiben vizsgaelőadáson mutatták be a közönségnek a próbáiknak otthont adó Vaskakas Báb­színházban. A tehetséggondozó képzés elindításának ötlete Lengyel Barbara énektanár fejében született meg. Mikor Komárom-Eszter­­gom megyében dolgozott, ak­kor járt a tatabányai színház stúdiójában, az ott folyó mun­ka mintája alapján alapította meg Győrben az előadó-mű­vészetet kedvelők csoportját. Az volt a célja, hogy lehetősé­get teremtsen a különböző adottságú és szorgalmú fia­talok fejlődéséhez. Azoknak, akik ebben a szakmában akarnak tovább­tanulni és azoknak is, akik csak hobbiként próbálkoznak az énekléssel, a szavalással vagy a szerepjátékkal. Kezdeményezését Demcsák Ottó balettművész támogat­ta. Később csatlakozott hoz­zájuk Kszel Attila színész és rendezőasszisztens, aki a hét­főnként délután tartott fog­lalkozásokon színészmester­séget és előadó-művészetet ta­nít. Szerinte az a legfonto­sabb, hogy a tanfolyamra je­lentkezett 13-22 éves fiata­lok elsajátítsák, hogyan kell felszabadultan játszani a szín­padon. Ezért az önbizalmat erősítő kommunikációs gya­korlatok közben a rögtönzés­re és fantáziájuk használatá­ra biztatta őket. Vándor Atti­la színész a beszédtechnika, Pörneczi Attila színházi tán­cos a színpadi mozgás alapjait ismertette meg velük. A felvételik meghirdetése után hamar kiderült, hogy Győrben nagy az igény egy ilyen képzésre. Manapság már huszonöt leendő felőadó tar­tozik a baráti közösséghez, akik szüleiknek, ismerőseik- Lengyel Barbara Kszel Attila­nek a vizsgaelőadáson bizo­nyították bátorságukat, fel­­készültségük eredményessé­gét. A színes műsor első részé­ben egymást váltogatták a fil­mek, híres musicalek betét­dalai és Szabó Lőrinc, József Attila, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes prózái, ver­sei. Bemutattak egy táncfan­táziát is Sao Pauló-i hajnal címmel. A második részben a nézők bepillantást nyerhet­tek a műhelygyakorlatokba. Az előadás végén taps je­lezte a kezdők sikereit, az ok­tatók pedig azt hangoztatták: az együtt eltöltött rövid idő alatt saját szintjéhez képest minden tanítványuk sokat fej­lődött. R. Z. Görcsök nélkül, felszabadultan léptek színpadra a közönség előtt a Győri Musical Stúdió amatőr előadóművészei a vizsgaelőadáson. Fotó: Szűk Ödön I Fantasztikus téli vásár I a megye BONUS­Z áruházában! I­I Egyes bútorokra I és textíliákra I I 10-10-30-40%­­ I engedményt adunk. Kárpitos garnitúrák * kanapék * bőrgarnitúrák • szekrénysorok • hálószobák • franciaágyak • étkezők * konyhák • paplanok-párnák • takarók • függönyök * szőnyegek [ • ágynemű-garnitúrák kedvezménnyel, a készlet erejéig. ■ . *1­­ 2000-ben is várjuk kedves vásárlóinkat «­­ a DOMUS áruházakban! ■ | ---------------------------------------------------------------------- | | Győr, Belváros, Árpád út 42. * Telefon: 96/324-533 1 Raktárváros, Régi-Veszprémi út 14-16. • Telefon: 96/428-288 ■ 1­­ Mosonmagyaróvár, Magyar út 34. • Telefon: 96/217-233­1 Sopron, IV. László király út • Telefon: 99/317-419 X 2000. február 4., péntek Jövő­ heti programajánló Február 7-én, hétfőn este nyolc órakor a győri Rómer­­házban az Angyal Armand Asztaltársaság vendége Dézsi Csaba András, aki „Frank Zappa hatása a győri közélet­re” címmel tart előadást. A be­szélgetés előtt és után az ér­deklődők életrajzi filmeket te­kinthetnek meg Frank Zap­­páról. Az Angyal Armand Asz­taltársaság az egykori városi rendőrkapitányról kapta a ne­vét, aki egyben zeneszerző is volt. A Rómer-házba minden hónap első hétfőjén olyan ven­dégeket hívnak, akik közéleti emberek, s több területen is fi­gyelemre méltó tevékenységet folytatnak. Február 8-án, kedden a Pe­tőfi Sándor Városi Művelődési Központban filmvetítés-soro­zat kezdődik „Válogatás a ma­gyar filmszemlék díjnyertes al­kotásaiból” címmel. Este hét órakor Szomjas György „Csók­kal és körömmel” című alkotá­sát vetítik. Február 9-én, szerdán dél­után öt órától hétig a sza­badhegyi József Attila Művelő­dési Házban rajz szakkör kez­dődik. A foglalkozásokra - melyet Ámon László vezet - semmi­lyen eszközt nem kell vinni. Február 10-én, csütörtökön tíz és délután két órakor a Vas­­kakas Bábszínházban a „Fehérlófia” című előadásra várják a lurkókat és szüleiket. A millenniumi év kapcsán a színészek egy igazi magyar da­rabbal szerettek volna kedves­kedni a gyerekeknek. A mesét Pályi János rendezte, a zenéről pedig az Uzgin Üver együttes gondoskodik. Február 11-én, pénteken a Bartók Béla Megyei Művelő­dési Központban délután öt órakor az Amatőr Artium Or­szágos Képző- és Iparművésze­ti Tárlat nyílik meg, ahol a me­gye amatőr alkotói állítják ki munkáikat. A kiállításon kisplasztikák, festmények, grafikák, szobrok tekinthetők meg. Lokálpatrióták A lakókörnyezet értékeinek ápolásában élenjáró szervezet, a Győr-szigetiek Baráti Köre nemrégiben tartotta közgyű­lését a megyeszékhelyen. A lokálpatrióta egyesület el­nökének, dr. Schmidt Péter­nek a köszöntője után Rádinger József számolt be a tavalyi év pénzügyeiről a tagoknak. A polgármesteri hivatalt képviselte a rendezvényen dr. Kovács Lajos jegyző, aki a vá­ros legaktívabb civil szerve­zetének nevezte a baráti kört. A Bartók Béla általános is­kola tanulóiból alakult együt­tes fúvószenével szórakoztat­ta a megjelenteket, akik az összejövetelen elfogadták az ez évi tevékenységük tervét. Az idén tovább folytatják a helytörténeti előadások szerve­zését, fő feladatuknak tekin­tik a városrész hagyományai­nak, emlékeinek őrzését, ré­gi épületeinek helyrehoza­talát. Szoros kapcsolatot tarta­nak fenn a lakhelyük köze­lében működő két nagyválla­lat - az idén százéves keksz­gyár és a jövőre százötven éves olaj­gyár - dolgozóival. Hosszú távon szeretnék a Szent Rókus-templom to­ronyóráját felújíttatni és szobrot akarnak állíttatni Simor püspöknek. A működésük részletei iránt érdeklődők Korompáry Máriától, a baráti kör elnök­ségi tagjától a (96) 500-246-os és a (96) 500-293-as telefon­számon kérhetnek bővebb tá­jékoztatást. Magyar-szlovák találkozó az oktatás mezsgyéjén A diplomahonosításnak vannak határai A Magyarországon diplomát szerzett, de Szlovákiában élő és ott munkát kereső tanítók problémája: a honosítás kér­dése nem került ugyan teríték­re azon a győri találkozón, ame­lyen a szlovák és a magyar ok­tatási minisztérium képviselői vettek részt, de a sajtó érdeklő­désére Szigeti László, a szlo­vák oktatási minisztérium ál­lamtitkára elmondta: a nyitrai egyetemnek két napja el kel­lett volna küldenie a diploma­­honosításról szóló tervezetét az oktatási miniszternek, amit ha megtesz, akkor megszülethet a megoldás az évek óta húzódó problémára. Dr. Benedek András, a ma­gyar oktatási minisztérium he­lyettes államtitkára a két or­szág közötti együttműködést, a párbeszéd kialakulását tar­totta meghatározó jelentősé­gűnek. Mint mondta: ha tavaly nem kezdik újból kiépíteni azo­kat a kommunikációs csatorná­kat, amelyek korábban már lé­teztek, de megszakadtak, akkor nem kerülhettek volna teríték­re azok a kérdések sem, mint például a magyar diplomák el­­fogadása a szomszédos or­szágban. Jelenleg ugyanis még újabb és újabb vizsgákhoz kötik a magyar bizonyítványok akk­reditálását Szlovákiában. Szigeti László, a szlovák szakminisztérium állam­titkára a győri IHH-közép­­iskolába érkezve azt hangsú­lyozta: a nyitrai egyetem re­mélhetőleg hamarosan eleget tesz a felkérésnek, és elküldi tervezetét a miniszternek. Ak­kor pedig a szlovákiai magyar tanítók - akik közül többen a győri főiskolán szereztek dip­lomát - helyzete is tisztázódik. Addig azonban egy másik te­rületről, a szakképzés felada­tairól tárgyaltak az oktatás képviselői. A találkozó célja ugyanis az volt, hogy az Európai Unióban is elfogadott programokról és képzési formákról szélesebb körű ismereteket szerezzenek a csatlakozni kívánó országok. Mivel Magyarország előbbre jár ezen az úton, elsősorban a szlovák szakemberek számít­hattak új információkra. Győr már a negyedik találkozónak adott otthont, a szakemberek remélik, hogy a következő alka­lomra megszületik a válasz is arra a kérdésre: mikor omolnak le a diplomahonosítás határai? S. Á. A magyar és a szlovák szakemberek egyebek között az oktatás jövőben megoldandó kérdései­ről tárgyaltak Győrben. Fotó: Bert­eff András

Next