Kisalföld, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-217. szám)

2000-09-02 / 206. szám

A színészjelöltet helyzetgyakorlatok­kal tanítják mesterségére. A színészt a helyzet tanítja, hogy mesterből művésszé váljon. Senki ne higgye, hogy a szavak játéka ez csupán. Perédy László pályája, annak nagy h­íve adta a késztetést, hogy azzal a helyzettel foglalkozzunk, amelybe a győri színész életének nyolcvanadik esztendejében jutott. Amikor Ken Kesey világhíressé vált darabjában, a Ka­kukkfészekben az elmúlt év őszén megláttuk, meg­fogant bennünk, megkeressük Perédy Lászlót. Ült a tolószékben. Némán játszotta végig a meghibbant fi­gurát. „Nagy figyelmet, szellemi koncentrációt igényel az ilyen szerep” - mondta, amikor a város egy csen­des kis zugában találkoztunk. Nyár vége volt már, de még bennünk volt az elmúlt évad játékainak friss él­ménye. „Csak szeretettel emlegethetem Bujtor Ist­vánt, mert gondolt rám, az idős pályatársára.” Ez nem csupán a hálálkodás órája. Perédy László ugyan­is epizodistaként olyan légkört volt képes teremteni, amely a darab egészének hitelét nagyon megnövel­te. Nézhetjük úgy a színpadi jelenlétét, hogy jó kis helyzetgyakorlat a rutinos művész számára, különös­képp, ha azt mondja a már emlegetett rendező, aki Bromdenként ugyancsak némaként jelen van a szí­nen: „Laci bácsi, gyere, csináld meg ezt a szerepet!” Perédy László nem tudott, nem akart kitérni az invi­­táció elől. Számára ez nem helyzetgyakorlat, a hely­zet késztette arra, hogy színpadra lépjen egy kis gá­zsi reményében. De ha csak ezért tenné, akkor csu­pán mesterségének engedelmeskedne, gondolta ak­kor. Van azonban művészi szolidaritás is. Perédy László úgy véli, viszonozta fiatalabb pályatársa gesz­tusát. Nemcsak egyszeri, alkalmi jótétemény ez, sok­kal mélyebbre nyúlnak érzelmi gyökerei. „Bujtornak olyan nagy a szíve, mint a termete” - ez is Perédy Lász­ló egy mondata azok közt, amit pályájáról, annak ívé­ről, Győrbe kanyarodó fordulatairól mondott a nyár végi délelőttön. Valamikor a hatvanas években Bujtor, kezdő színpadi színészként Laci bácsi mellett, a győ­ri színház öltözőjében készülődött a fellépésre. Egy generációnyi idő választotta el őket, de összekötötte a színpad iránti szenvedélyük. Bujtor színészi élete nem szabályosan kezdődött, Perédyé sem. És ne fe­ledjük, Bujtor István már egyszer, ennek előtte is színre vitte a Kakukkfészket Győrött, meglehetős si­kerrel. Most visszatért sikerei helyszínére. Ez az epizód arra is példát ad, hogy a győri szín­ház nemcsak átutazókat köszönt, hanem végleg be­fogad embereket. Perédy László a befogadottak kö­zött van. Tudja ezt az idős művészről jelenlegi igaz­gatója, Korcsmáros György is, aki ugyancsak hívja sze­repekre. A Mester és Margarita című Bulgakov-darab­­ból csak a betegsége tartotta távol Laci bácsit a nem­rég zárult évadban. Tudja róla a színházszerető kö­zönség, hogy negyvennyolc év óta a győri teátrum kö­telékében számos nagy szerepet eljátszott. Színház­­történeti esemény immár a városban, hogy a Bánk bán Biberachját, az Otelló Jágóját, a My Fair Lady Higginsét nagyon sokáig vele azonosították Győrött. És még nem említettük A kőszívű ember fiait, amellyel négy évti­zed alatt háromszor találkozott. Először Palvitz Ottó­ként, másodszor Ridegváry Benceként, harmadszor Haynauként. E felsorolás sejteti, hogy Perédy László­nak vannak kedvelt darabjai, ám az idő múlására is emlékeztetik az egy művön belüli szerepcserék. Jó ideig beleszorultam az intrikusok szerepébe” - jegyez­te meg a művész és hozzátette: .Jó, hogy szóba ke­rült Higgins, mert szerettem és bizony nem csak az intrikusok bőrében éltem a színpadon.” Találtunk egy régi Kisalföld-cikket Perédy László­ról. A hatvanas évek elején azt írta róla a lap, hogy tizenkét év alatt nyolcvan szerepet játszott. Azóta még kétszer tizenkét év eltelt, vagy annál is több. És mind Győrött. A szakma elitje számon tartotta őt az országban. Te­temes szerepe, később számos rendezése elég ürügy lenne, hogy emlegessék. Nemrégiben Bessenyei Ferenccel ölelték meg egy­mást. „Bodor Tibor temetésén találkoztunk” - emlékez­tetett Perédy László. Mindkét jeles színésznek elegen­dő indoka volt, hogy pályatársuknak megadják a végtisztességet. Perédy László azt mondta: „A színé­szi mesterségért a legtöbb elismerést Bodor Tiborral együtt kaptam az orosz hadifogolytáborban. Vele ott csináltunk ugyanis színházat.” Amikor négy év után hazakerült, a már végzett jo­gász folytatta a színművészeti főiskolát, amelyet Gel­lért Endre növendékeként fejezett be. „Megírták már rólam, hogy aztán Győrbe jöttem, itt ifjúsági irodalmi színpadot alapítottam a feledhetetlen Z. Szabó Lászlóval. A várost a versmondókról, a szép magyar beszéd Kazinczy-díjáról is emlegették. Talán em­legetik ma is.” Eltűnődve azt mondta még később: „Nem említek több nevet, nehogy megbántsak bárkit is esetleges feledékenységemmel.” Szavaiból mint mozaikból az rakható össze, hogy fe­leségével együtt vállalt magányát a színházon kívül né­hány barátja, ismerőse enyhíti. A találkozóra elhozta Czuczor Gergely összes művei­nek háromkötetes díszkiadását, amelyet 1899-ben adott ki a Franklin Társulat. „Családi örökség” - mondta, ő ugyanis a Czuczor család utolsó győri leszármazottja. Azt említette, hogy a könyveket felajánlja majd a bencés gim­náziumnak, amely a neves költő nevét viseli. Azért fon­tos ez a döntés, mert Perédy László abba az életkorba ért, amikor eszébe jut: jó lenne hátrahagyni valami jelet maga után. Nem tudathatja mindenkivel, hogy dédszü­­lei híres operaénekesek, szülei tanárok voltak. Talán ezért maradt meg civil polgárként olvasónak és zeneked­velőnek. Szeretne rácáfolni azokra, akik szerint e hon­ban a vidéki színész úgy megy nyugdíjba, hogy nem is­merték igazán. Perédy Lászlót Győr színháza próbálta ki igazán. Ő kipróbálta Győrt. Végül egy teljes életet adott neki. A visszajárót bőven megkapta. Apróban, szeretet­­ben azoktól, akiket pályára segített, akiknek élményt szer­zett. De azért megkísérti a Kakukkfészek McMurphyje. Nem szeretné, ha erő és erőtlenség nevetségessé válna, amikor az ő művészi pályáját emlegetik. Addig maradjon büszke és önérzetes az ember, ameddig él. Epizodistává szelídül az ember „Minden művészetek Fején a korona A mi művészetünk Petőfi: Színészdal ■ Perédy László: „Nem csak az intrikusok bőrében éltem a színpadon. ” Perédy László 1921-ben született Budapesten. Az ELTE Jogi Karán végzett 1944-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben. 1952 óta a győri társulat tagja. 1981-ben a Művé­­szetért-díjat, 1992-ben a Pro Urbe Győr-dí­­jat kapta. Fontosabb rendezései: Szakonyi: Adáshiba, Heltai: Néma levente. Néhány fontosabb szerepe: III. Richárd - Lord Mayor, Az aranyember - Krisztyán Tódor, Szent Johanna - Warwick, Sirály - Dorn, Széchenyi - báró Jósika Samu, A vörös pos­takocsi - Esterházy. VARGA LAJOS • Fotó: SZŰK ÖDÖN Tisztességes alku önmagunkkal Grai Sándor bölcs szavai sze­rint mindig váltani kell az élet ritmusát „Tudatosan cse­rélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget józanságot és má­mort, még gondot és örömet is... Mind­ennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot, s ez a szellem nem tűr semmiféle maga­biztos kedvtelést önhitt elégedettséget pislogó és lusta kielégülést". A most öt­venéves Kurcsis László is ebben a hul­lámzásban keresi az igazság parányi köveit Senkire nem hallgat, csak a lel­kére és az „Angyalra”, és rajzol, szer­keszt színházi plakátokat folyóirat-ar­culatot könyvet tervez, biciklizés és sé­ta közben pedig meditál - Valami angyali nyugalom munkál benned, ami látszik a képeiden. Ugyanak­kor szüntelen vibrálsz, ami szintén látszik a képeiden. - Archeotípusa vagyok valamennyire a század ötvenes éveitől az ezredvégig élő és alkotó embereknek. Ez a sorsunk, nem állhatunk egy lábon. Mindenképpen kell valami olyant csinálni, ami abban segít, hogy életben maradjunk. A bonyolult kér­dések között az egyik legfontosabb: med­dig lehet tisztességesen vagy nem tisztes­ségesen önmagunkkal szemben komp­romisszumokat kötni? A napokban láttam egy remek filmet Galgóczi Erzsébetről. Boldog voltam, hogy szembesülhettem azzal, mennyire időszerűek az író tíz év­vel ezelőtt elhangzott gondolatai. Ha va­lami igazi érték, akkor teljesen mindegy, hogy megszületése óta mennyi idő telt el és a kortársak elfogadták, avagy nem. Borzasztóan nem szeretem, amikor egy művész folyton a trendek után futkos és azt nézi, most éppen mi a kelendő. - Néhány apró kitérő kivételével töretlen létformád az alkotás. - Borzasztó érdekes, mert én mindig szabadúszó voltam. Pár évig voltam csak „kötött”, mikor tanítottam, illetve a nép­művelésbe ártottam bele magam. Valószí­nű, hogy természetemből adódóan nem bírom a kötöttséget, ezért próbáltam meg a saját lábamon megállni. Nagyon nehéz, teljesen skizoid, kettős dolog, de megéri. FOYTATÁS A II. OLDALON.­­ Kurcsis László: „Nekem már nincs más dolgom, mint a bennem lakozó terveket megvalósítani."

Next