Kisalföld, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-217. szám)
2000-09-02 / 206. szám
A színészjelöltet helyzetgyakorlatokkal tanítják mesterségére. A színészt a helyzet tanítja, hogy mesterből művésszé váljon. Senki ne higgye, hogy a szavak játéka ez csupán. Perédy László pályája, annak nagy híve adta a késztetést, hogy azzal a helyzettel foglalkozzunk, amelybe a győri színész életének nyolcvanadik esztendejében jutott. Amikor Ken Kesey világhíressé vált darabjában, a Kakukkfészekben az elmúlt év őszén megláttuk, megfogant bennünk, megkeressük Perédy Lászlót. Ült a tolószékben. Némán játszotta végig a meghibbant figurát. „Nagy figyelmet, szellemi koncentrációt igényel az ilyen szerep” - mondta, amikor a város egy csendes kis zugában találkoztunk. Nyár vége volt már, de még bennünk volt az elmúlt évad játékainak friss élménye. „Csak szeretettel emlegethetem Bujtor Istvánt, mert gondolt rám, az idős pályatársára.” Ez nem csupán a hálálkodás órája. Perédy László ugyanis epizodistaként olyan légkört volt képes teremteni, amely a darab egészének hitelét nagyon megnövelte. Nézhetjük úgy a színpadi jelenlétét, hogy jó kis helyzetgyakorlat a rutinos művész számára, különösképp, ha azt mondja a már emlegetett rendező, aki Bromdenként ugyancsak némaként jelen van a színen: „Laci bácsi, gyere, csináld meg ezt a szerepet!” Perédy László nem tudott, nem akart kitérni az invitáció elől. Számára ez nem helyzetgyakorlat, a helyzet késztette arra, hogy színpadra lépjen egy kis gázsi reményében. De ha csak ezért tenné, akkor csupán mesterségének engedelmeskedne, gondolta akkor. Van azonban művészi szolidaritás is. Perédy László úgy véli, viszonozta fiatalabb pályatársa gesztusát. Nemcsak egyszeri, alkalmi jótétemény ez, sokkal mélyebbre nyúlnak érzelmi gyökerei. „Bujtornak olyan nagy a szíve, mint a termete” - ez is Perédy László egy mondata azok közt, amit pályájáról, annak ívéről, Győrbe kanyarodó fordulatairól mondott a nyár végi délelőttön. Valamikor a hatvanas években Bujtor, kezdő színpadi színészként Laci bácsi mellett, a győri színház öltözőjében készülődött a fellépésre. Egy generációnyi idő választotta el őket, de összekötötte a színpad iránti szenvedélyük. Bujtor színészi élete nem szabályosan kezdődött, Perédyé sem. És ne feledjük, Bujtor István már egyszer, ennek előtte is színre vitte a Kakukkfészket Győrött, meglehetős sikerrel. Most visszatért sikerei helyszínére. Ez az epizód arra is példát ad, hogy a győri színház nemcsak átutazókat köszönt, hanem végleg befogad embereket. Perédy László a befogadottak között van. Tudja ezt az idős művészről jelenlegi igazgatója, Korcsmáros György is, aki ugyancsak hívja szerepekre. A Mester és Margarita című Bulgakov-darabból csak a betegsége tartotta távol Laci bácsit a nemrég zárult évadban. Tudja róla a színházszerető közönség, hogy negyvennyolc év óta a győri teátrum kötelékében számos nagy szerepet eljátszott. Színháztörténeti esemény immár a városban, hogy a Bánk bán Biberachját, az Otelló Jágóját, a My Fair Lady Higginsét nagyon sokáig vele azonosították Győrött. És még nem említettük A kőszívű ember fiait, amellyel négy évtized alatt háromszor találkozott. Először Palvitz Ottóként, másodszor Ridegváry Benceként, harmadszor Haynauként. E felsorolás sejteti, hogy Perédy Lászlónak vannak kedvelt darabjai, ám az idő múlására is emlékeztetik az egy művön belüli szerepcserék. Jó ideig beleszorultam az intrikusok szerepébe” - jegyezte meg a művész és hozzátette: .Jó, hogy szóba került Higgins, mert szerettem és bizony nem csak az intrikusok bőrében éltem a színpadon.” Találtunk egy régi Kisalföld-cikket Perédy Lászlóról. A hatvanas évek elején azt írta róla a lap, hogy tizenkét év alatt nyolcvan szerepet játszott. Azóta még kétszer tizenkét év eltelt, vagy annál is több. És mind Győrött. A szakma elitje számon tartotta őt az országban. Tetemes szerepe, később számos rendezése elég ürügy lenne, hogy emlegessék. Nemrégiben Bessenyei Ferenccel ölelték meg egymást. „Bodor Tibor temetésén találkoztunk” - emlékeztetett Perédy László. Mindkét jeles színésznek elegendő indoka volt, hogy pályatársuknak megadják a végtisztességet. Perédy László azt mondta: „A színészi mesterségért a legtöbb elismerést Bodor Tiborral együtt kaptam az orosz hadifogolytáborban. Vele ott csináltunk ugyanis színházat.” Amikor négy év után hazakerült, a már végzett jogász folytatta a színművészeti főiskolát, amelyet Gellért Endre növendékeként fejezett be. „Megírták már rólam, hogy aztán Győrbe jöttem, itt ifjúsági irodalmi színpadot alapítottam a feledhetetlen Z. Szabó Lászlóval. A várost a versmondókról, a szép magyar beszéd Kazinczy-díjáról is emlegették. Talán emlegetik ma is.” Eltűnődve azt mondta még később: „Nem említek több nevet, nehogy megbántsak bárkit is esetleges feledékenységemmel.” Szavaiból mint mozaikból az rakható össze, hogy feleségével együtt vállalt magányát a színházon kívül néhány barátja, ismerőse enyhíti. A találkozóra elhozta Czuczor Gergely összes műveinek háromkötetes díszkiadását, amelyet 1899-ben adott ki a Franklin Társulat. „Családi örökség” - mondta, ő ugyanis a Czuczor család utolsó győri leszármazottja. Azt említette, hogy a könyveket felajánlja majd a bencés gimnáziumnak, amely a neves költő nevét viseli. Azért fontos ez a döntés, mert Perédy László abba az életkorba ért, amikor eszébe jut: jó lenne hátrahagyni valami jelet maga után. Nem tudathatja mindenkivel, hogy dédszülei híres operaénekesek, szülei tanárok voltak. Talán ezért maradt meg civil polgárként olvasónak és zenekedvelőnek. Szeretne rácáfolni azokra, akik szerint e honban a vidéki színész úgy megy nyugdíjba, hogy nem ismerték igazán. Perédy Lászlót Győr színháza próbálta ki igazán. Ő kipróbálta Győrt. Végül egy teljes életet adott neki. A visszajárót bőven megkapta. Apróban, szeretetben azoktól, akiket pályára segített, akiknek élményt szerzett. De azért megkísérti a Kakukkfészek McMurphyje. Nem szeretné, ha erő és erőtlenség nevetségessé válna, amikor az ő művészi pályáját emlegetik. Addig maradjon büszke és önérzetes az ember, ameddig él. Epizodistává szelídül az ember „Minden művészetek Fején a korona A mi művészetünk Petőfi: Színészdal ■ Perédy László: „Nem csak az intrikusok bőrében éltem a színpadon. ” Perédy László 1921-ben született Budapesten. Az ELTE Jogi Karán végzett 1944-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben. 1952 óta a győri társulat tagja. 1981-ben a Művészetért-díjat, 1992-ben a Pro Urbe Győr-díjat kapta. Fontosabb rendezései: Szakonyi: Adáshiba, Heltai: Néma levente. Néhány fontosabb szerepe: III. Richárd - Lord Mayor, Az aranyember - Krisztyán Tódor, Szent Johanna - Warwick, Sirály - Dorn, Széchenyi - báró Jósika Samu, A vörös postakocsi - Esterházy. VARGA LAJOS • Fotó: SZŰK ÖDÖN Tisztességes alku önmagunkkal Grai Sándor bölcs szavai szerint mindig váltani kell az élet ritmusát „Tudatosan cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget józanságot és mámort, még gondot és örömet is... Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot, s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést önhitt elégedettséget pislogó és lusta kielégülést". A most ötvenéves Kurcsis László is ebben a hullámzásban keresi az igazság parányi köveit Senkire nem hallgat, csak a lelkére és az „Angyalra”, és rajzol, szerkeszt színházi plakátokat folyóirat-arculatot könyvet tervez, biciklizés és séta közben pedig meditál - Valami angyali nyugalom munkál benned, ami látszik a képeiden. Ugyanakkor szüntelen vibrálsz, ami szintén látszik a képeiden. - Archeotípusa vagyok valamennyire a század ötvenes éveitől az ezredvégig élő és alkotó embereknek. Ez a sorsunk, nem állhatunk egy lábon. Mindenképpen kell valami olyant csinálni, ami abban segít, hogy életben maradjunk. A bonyolult kérdések között az egyik legfontosabb: meddig lehet tisztességesen vagy nem tisztességesen önmagunkkal szemben kompromisszumokat kötni? A napokban láttam egy remek filmet Galgóczi Erzsébetről. Boldog voltam, hogy szembesülhettem azzal, mennyire időszerűek az író tíz évvel ezelőtt elhangzott gondolatai. Ha valami igazi érték, akkor teljesen mindegy, hogy megszületése óta mennyi idő telt el és a kortársak elfogadták, avagy nem. Borzasztóan nem szeretem, amikor egy művész folyton a trendek után futkos és azt nézi, most éppen mi a kelendő. - Néhány apró kitérő kivételével töretlen létformád az alkotás. - Borzasztó érdekes, mert én mindig szabadúszó voltam. Pár évig voltam csak „kötött”, mikor tanítottam, illetve a népművelésbe ártottam bele magam. Valószínű, hogy természetemből adódóan nem bírom a kötöttséget, ezért próbáltam meg a saját lábamon megállni. Nagyon nehéz, teljesen skizoid, kettős dolog, de megéri. FOYTATÁS A II. OLDALON. Kurcsis László: „Nekem már nincs más dolgom, mint a bennem lakozó terveket megvalósítani."