Kisalföld, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

2000. október 21., szombat Családnet-program kísérletképpen A kísérleti Családnet-prog­ram keretében meghirdetett számítógépekre a programot bonyolító Családnet-PC kon­zorcium november 10-ig várja a jelentkezőket - adta hírül a Miniszterelnöki Hivatal Infor­matikai Kormánybiztossága. A közleményből kiderül: ha az érdeklődők száma meghalad­ja a rendelkezésre álló csomagok számát, úgy a szerződő felek ki­választása november 20-án, nyilvános sorsoláson történik. A kormány - felismerve az internet és a hálózati szolgálta­tások jelentőségét - pénzügyi támogatással is hozzájárul a családok internethasználatá­hoz. Az informatikai kormány­biztosság révén a most induló Családnet-programban 125 millió forinttal segíti a Család­net-PC konzorcium pályázatá­ban foglaltak megvalósítását - írják a közleményben. Az írásos tájékoztató szerint a kísérleti programot bonyolító konzorcium egyedi, számító­gépből és internet-hozzáférés­ből álló csomagot állított össze és kínál kedvezményes részlet­­fizetés mellett. A csomag a Compaq multimédiás számító­gépe mellett 2 éven át havi 20 órás telefonos internet-hozzá­férést tartalmaz a kedvezmé­nyes időszakokban a Matáv­­nettől, illetve a Vivenditől. Az 1400 csomagot a kedvez­ményes fizetési konstrukció keretében 29.000 forint befize­tése és három éven keresztül havi 6800 forint törlesztés mel­lett lehet megvásárolni. Azon 67 évesnél fiatalabb, állandó bejelentett lakcímmel rendel­kező nagykorúak jelentkezhet­nek a programra, akiknek az igazolt havi nettó jövedelme minimum 32 ezer forint és leg­alább egyéves folyamatos munkaviszonnyal rendelkez­nek. További feltétel, hogy a je­lentkező családjában két 18 év alatti gyermek legyen, akik kö­zül az egyik legalább 8 éves - áll a közleményben. Hozzáteszik még: a jelentke­zés elfogadásának feltétele még, hogy 2000. április és szeptember között a pályázó saját tulajdonú telefonvonalán a távközlési szolgáltató által egyirányúsítás nem történt és telefonszámláját rendszeresen fizette. A jelentke­zők hitelképességének meg kell felelnie a Postabank által tá­masztott követelményeknek, amelyek ellenőrzése a jelentke­zési lapon megadott adatok alapján történik. Folytatódik a Székely-ügy A Fővárosi Ügyészségi Nyo­mozó Hivatal pénteken közölte Székely Zoltánnal a gyanúsítás tényét - tájékoztatta az MTI-t a hivatal osztályvezető ügyésze pénteken. Túri András elmondta, hogy Székely Zoltánt az ügyészség hivatalos személy által, fon­tosabb ügyben, kötelesség­szegéssel elkövetett vesztege­tés bűntettével gyanúsítja. Az ügyész nem kívánt bő­vebben nyilatkozni a nyomo­zásról, mivel mint mondta: a gyanúsítás tényének közlésén kívül jelenleg semmi új fejle­mény nincs az ügyben. Az osztályvezető ügyész nem kívánt arra a kérdésre válaszol­ni, hogy milyen lépést tesz a nyo­mozó hivatal azután, ha Székely Zoltán elhagyja a kórházat. Az Országgyűlés október 17-én függesztette fel Székely Zoltán képviselő mentelmi jogát. A legfőbb ügyész az Ország­­gyűlés elnökéhez intézett átiratá­ban indítványozta Székely Zol­tán országgyűlési képviselő men­telmi jogának felfüggesztését. Az indítvány szerint Szé­kely Zoltán harmincmillió fo­rintot kért Balla Dániel vállal­kozótól a közbeszerzési eljárá­sok általa történő befolyásolá­sának elkerülése érdekében. A honatya később húszmil­lió forintra csökkentette a kö­vetelt összeget. Balla Dániel ezt követően feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, és beadványához csatolta a Székely Zoltánnal folytatott beszélgetésekről ké­szült hangfelvételeket is. Megszűnőben a román magyarellenesség Az elmúlt négy esztendőben Romániában megszűnt a köz­ponti magyarellenes hangulat­­keltés, és a történelemben még nem tapasztalt, kedvező légkör alakult ki a két állam kapcsola­tában - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. Az államtitkár Markó Bélá­val, a Romániai Magyarok De­mokratikus Szövetségének (RMDSZ) elnökével folytatott megbeszélést. Úgy vélekedett: lélektanilag, a két ország viszo­nyának egyenetlenségei ellenére is, lényegesen kedvezőbbek a magyar-román kapcsolatok fel­tételei, mint négy évvel ezelőtt. Reményét fejezte ki, hogy a ro­mániai választásokon olyan erő jut győzelemre, amely fönntartja az ország elmúlt időszakban ki­alakult euroatlanti orientációját. KISALFÖLD Dúsgazdag terrorista Oszama bin Laden szaúdi származású dúsgazdag terro­ristavezér két éven át szövö­gette a jemeni törzsekhez fű­ződő kapcsolatait, hogy elő­készítse a talajt ottani és sza­­úd-arábiai merényletekhez - mondta a Londonban kiadott arab nyelvű el-Kudsz szer­kesztője pénteken. Egyes amerikai tisztségvise­lők megjegyezték, hogy Jemen­hez fűződő pénzügyi és családi kapcsolatai magától értetődő­en keverik bin Ladent a Cole amerikai csatahajó elleni po­kolgépes robbantás kitervelé­­sének gyanújába. A múlt héten Adenben elkövetett öngyilkos merénylet 17 amerikai tenge­rész életét oltotta ki. Abdelbari Atvan 1997-ben Afganisztánban meginterjú­volta bin Ladent, és utoljára egy hónapja találkozott an­nak munkatársaival, elmesél­te: a terroristavezér már évek óta tervezgette, hogy Jemen­ben indít támadásokat ameri­kaiak ellen, és Jement hasz­nálja hasonló merényletek ki­indulópontjául a szomszédos Szaúd-Arábiában is. Bin Laden két éve titkos képviselőt küldött Jemenbe, hogy kapcsolatokat építsen ki a törzsekkel, és néhány hó­nappal a Cole elleni merénylet előtt elvett egy jemeni nőt - mondta Atvan, rámutatva a házassággal létrejött vérségi kötődés fontosságára. A jeme­ni alapozás jól jöhet bin La­­dennek akkor is, ha egy napon az Egyesült Államok vagy a tálibok Afganisztán elhagyá­sára szorítják. Hazánk alkalmas az olimpia megrendezésére Magyarország alkalmas ar­ra, hogy 2012-ben, 2016-ban, vagy 2020-ban nyári olimpiai játékokat rendezzen - jelen­tette ki Deutsch Tamás pénteki sajtótájékoztatóján. Az ifjúsági és sportminisz­ter szerint az ország ma van olyan helyzetben, hogy erről érdemi vitát lehessen folytat­ni, sőt, számos érv szól amel­lett, hogy az előkészítő mun­ka is elkezdődjön. Deutsch Tamás hozzátet­te: az olimpia megrendezé­séhez szükséges fejlesztések 60-80 százalékát akkor is el­végeznék, ha Budapest nem lehetne házigazdája a játé­koknak. - 1990-től az Európai Unióhoz történő csatlakozá­sig nagyobb utat kell meg­tennie az országnak, mint amennyit mostantól az eset­leges rendezésig - fogalma­zott a miniszter. Deutsch Tamás - személyét érintő - kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem távo­zik a minisztérium éléről. Az ezzel kapcsolatos híreket „kacsának” minősítette. Haza és nagyvilág 5 EGY PERCBEN A VILÁGRÓL Román-magyar találkozó Bukarest. Csökkenteni le­het a magyarországi baromfi és sertéshús behozatalára ki­vetett romániai vámokat - je­lentette ke Magu­r Isarescu ro­mán miniszterelnök, miután pénteken találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel a Temes megyei Csanád tele­pülésen. A találkozón megvi­tatták a román kis személy­­­gépkocsik magyarországi ex­portját és a Romániába irá­nyuló magyar baromfi-, vala­mint sertéshúsexportot. Francia nyomozás Kadhafi ellen Párizs. A francia igazság­szolgáltatás nyomozást in­dít annak kiderítésére, vét­­kes-e a líbiai forradalom vezetője egy francia repülő­gép 1989-es felrobbantásá­ban. A párizsi fellebbviteli bíróság ugyanis pénteken elvetette az államügyészség kifogását, amely Moamer el-Kadhafi államfői men­tességére hivatkozott. A bí­róság úgy foglalt állást, hogy az államfőket megille­tő mentesség „terrorcselek­ményekre nem érvényes”, ezért Jean-Louis Bruguiere terroristaüldöző vizsgáló­­bíró megindíthatja az eljá­rást Kadhafi ezredes bűn­részességének megállapítá­sára. Az UTA légitársaság DC-10-ese, amely 1989. szeptember 19-én Brazza­­ville-ből Párizsba tartott, Niger fölött robbantás kö­vetkeztében lezuhant, a fe­délzetén lévő 170 ember ha­lálát okozva. Lemondhat a pápa? Róma: Ismét erősödnek a „zajok” a pápa lemondásának lehetőségéről, Godfried Danneels belga bíboros ezzel kap­csolatos megnyilatkozása csupán feltételezés volt, a Vati­kán pedig kicsit túlreagálta azt - fejti ki a Corriere della Se­ra hasábjain pénteken a lap egyházi szakírója. Egy hama­rosan megjelenő könyvben a főpapot a bíborosok 75 éves nyugdíjkorhatáráról kérdezték, valamint arról, hogy ennek alapján a pápák is lemondhatnak-e a jövőben. Danneels er­re felelte: ez a kérdés elkerülhetetlenül felvetődik majd a pápák esetében is. II. János Pál a nyilvánosság előtt még so­hasem utalt a lemondás lehetőségére. A jugoszláv újjáépítésről Bukarest. A jugoszláv újjáépítést donorországként első­sorban azoknak az országoknak kell támogatniuk, amelyek részt vettek a Jugoszlávia elleni agresszióban - jelentette ki pénteken Bukarestben Igor Ivanov orosz külügyminiszter. Ivanov a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szer­vezet (OCEMN) külügyminisztereinek tanácskozásán vett részt a román fővárosban. A 11 tagállamot öt külügymi­niszter és hat külügyminiszter-helyettes képviselte. Krstic vádolja Mladicot Hága. Továbbra is Ratko Mladic volt katonai főparancs­nokot vádolja a srebrenicai muzulmán lakosság lemészár­lásának irányításával a boszniai szerbek Nemzetközi Tör­vényszék előtt álló tábornoka, Radislav Krstic. Az 52 éves tábornok pere jelenleg folyik a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó törvényszék szék­helyén, Hágában. Az ellene szóló legfontosabb vád a közel 8 ezer áldozatot követelő 1995-ös srebrenicai mészárlás irá­nyítása volt. Krstic azonban azt állítja, hogy az irányítás nem az ő, hanem felettese, Ratko Mladic kezében volt.­ ­ Új vezérkari főnök Székesfehérvár. Ünnepi állománygyűlésen jelentette be Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancs­noka, hogy október elsejétől Havril András vezérőrnagy tölti be a Szárazföldi Vezérkar főnöki posztját. Elődjét, Preininger Ambrus altábornagyot a honvédelmi miniszter beosztásából történő egyidejű felmentésével, a hiva­tásos szolgálat felső korhatárának eléréséig a Magyar Honvéd­ség rendelkezési állományába helyezte át. A Magyar Köztársaság elnöke, érdemei elismerése mel­lett, 2001. március 31-i hatállyal megszüntette Nagy Béla vezérőrnagy és Kálmán Ferenc dandártábornok szolgálati viszonyát, s egyben mindkettőjüket nyugállományba he­lyezte. Barak soha nem volt ennyire népszerűtlen Újabb halottak Izraelben Már kilenc palesztin vesztet­te életét pénteken a Jordán fo­lyó nyugati partvidékén, izraeli katonákkal vívott összecsapá­sokban - közölték kórházi for­rások. Közülük ötnek volt fegy­vere, és lesből támadtak izraeli katonákra - írja a Reuters. A másik négy halott egy szalfiti 14 éves fiú, illetve Rámalláhban egy 17 éves kődobáló fiatal, akit a fején találtak el, valamint két 16 éves kamasz. A sarm-es-sejki csúcstalál­kozón az izraeliek és a palesz­tinok tűzszünetben állapodtak meg, de ennek ellenére folyta­tódtak az összecsapások. A legfrissebb izraeli-palesztin erőszakhullám nyomán Ehud Barak izraeli miniszterelnök tá­mogatási mutatója mélypontra süllyedt - állapította meg a Maariv pénteki számában. Az izraeli napilap által kö­zölt véleményfelmérés szerint Barak mindössze 27 százalékos szavazatarányra számíthatna, ha most mérkőzne meg közvet­len választáson elődjével, Ben­jamin Netanjahuval, aki 48 százalékot kapna. Barak a ta­valy májusi választáson 56, Ne­tanjahu pedig 44 százalékot gyűjtött. A Maariv szerint Barak még a jelenlegi keményvonalas Li­­kud-vezér, Ariel Saron ellen is veszítene, de a Jediót Ahronót szerint ellene azért kis különb­séggel győzne. Az izraeli la­kosság zöme továbbra is támo­gatja a palesztinokkal való bé­kefolyamatot, az említett köz­vélemény-kutatás szerint 62 százalék kívánja annak folyta­tását - írta a dpa. Simon Peresz izraeli kül­ügyminiszter biztosra veszi az Oslóban elkezdett békefo­lyamat felújítását, legalábbis középtávon Izrael és a palesz­tinok között. Az izraeli mi­niszter interjút adott Brüsz­­szelben a Le Soirnak, s ebben a palesztin vezetők számítási hibájával magyarázta az utóbbi hetekben kitört véres összecsapásokat. Peresz sze­rint a véres összetűzések oka kettős palesztin számítási hi­bában keresendő. Először nem értették meg, hogy a Li­kud párt vezetésére törő Ariel Saron volt miniszter nem őket akarja provokálni a Temp­lom-hegyen tett látogatásá­val, hanem vetélytársának, Benjamin Netanjahu volt mi­niszterelnöknek akart vele üzenni. Ami pedig Jasszer Arafat szerepét illeti, Peresz nem hiszi, hogy kicsúszott volna a kezéből az ellenőrzés népe felett, csak megpróbálta egy kis erővel párosítani a tárgyalást, vagyis erősíteni a pozícióját, s ez hiba volt. Pe­resz elmondotta a belga lap­nak, hogy meglepetésként ér­te őket a Camp David-i tár­gyalások kudarca, mert Ehud Barak miniszterelnök olyan messzemenő engedményeket tett a palesztinoknak, hogy nem hitték volna ennek az el­­utasíthatóságát. Borulató macedónok A legnagyobb macedóniai albán párt ve­zetője pénteken Szófiában kijelentette, hogy ha az új jugoszláv vezetés megpróbálná is­mét fennhatósága alá vonni Koszovót, akkor ismét meginoghat a Balkán helyzetének szi­lárdsága. - Mi egyértelműen Koszovó függetlensé­gét óhajtjuk. Ezt nem befolyásolja, hogy mi­lyen személyi változások történnek Szerbiá­ban, mert a belgrádi személycserék kérdése belügy - mondta újságíróknak Arben Xhafe­ri, az Albánok Demokratikus Pártjának ve­zetője. A párt tagja a szkopjei kormánykoa­líciónak. Xhaferi szerint Milosevic bukása teher­tételtől szabadította meg a térséget, de most új veszélyek fenyegetik a Balkánt, mert Kostunica jugoszláv államfő éppoly meg­­győződéses nacionalista, mint Milosevic. „Amit Milosevic nem tudott elérni, ő majd megpróbálja” - mondta a pártvezető a Reuters jelentése szerint.

Next