Kisalföld, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

Csütörtök, 2000. december 21. ------------------------------------------M DoCMműWZOW M Mofém: A jövőről kérdeztük Arturo Baldasanót Minden elképzelhető Amint azt olvasóinknak az elmúlt hét péntekjén hírül adtuk, Puska Ferenc, a Mosonmagyaróvári Fémszerelvény Rt. vezérigazgatója a napokban benyújtotta felmondását a cég felügyelőbizottságának. Ugyanakkor a multinacionális Téka tulajdonolta részvénytársaság igazgatóságának elnöki székébe a közelmúltban új ember került Arturo Baldasano Supervielle személyében. Ezek a mozzanatok sokakban joggal a cégnél várható nagy horderejű változásokat sejtették. A városnak és a dolgozóknak pedig érthető­en nem mindegy, mi lesz az immáron száz éve működő­ és eddigi története során rengeteg embernek megélhetést biztosító gyár irányultsága, profilja, jövője. A válaszért az igazgatóság elnökéhez fordultunk. - Mit tekint prioritásnak a Mo­fém? A belföld kiszolgálását, vagy az exportot? - Elsődlegesen a belföldi piaci helyzetünk stabilizációja alapvető, de szükségünk van arra is, hogy új piacokon is megjelenhessünk. Mindjobban globalizálódó világ­ban élünk, s olasz, német és kínai gyártók jelentette konkurenciával kell számolnunk, így logikusan szükségünk van a jelenlegi pozíció­ink megtartására, sőt, növelésére. - Az alapanyag-áremelést és a dollár-forint árarányromlást hogyan képzelik el kompenzálni a cégnél? - Egyetértek a vezető bankok azon véleményével, miszerint reális várakozás a dollár árfolyamcsökke­nése, illetve az euró megerősödése, s ez kihat a többi fizetőeszköz hely­zetére is. A kérdés másik részére azt mondanám, hogy Amerikában és Európában egyaránt lassul a GDP (bruttó nemzeti termék) növeke­dése. S­ ez egyfajta kiegyenlítődés­hez, az alapanyagpiac normalizáló­dásához vezet majd. A biztonság kedvéért azért a Mofémnál a közel­jövőben olyan költségszerkezetet kell kialakítanunk, ami megvédi a céget a piaci hatásokra való hirtelen és érzékeny reagálástól. A globali­zációban sikeres versenyre kell fel­készülnünk, tehát adaptálnunk kell a gyártási struktúránkat a kihívá­sokhoz. - Az igazgatóság új elnökeként szerepel-e a terveiben a dolgozói lét­szám módosítása? - Most jövök az üzemi tanáccsal folytatott megbeszélésről, ahol a dolgozók képviselői ugyanezt kér­dezték. Nézze, tizenöt napja va­gyok itt, ezért most még lehetetlen válaszolnom, lesz-e valójában leépí­tés és ha igen, az kiket érint. Azt vi­szont mindenki megértheti, hogy rentábilisnak kell lennünk. - Hogyan képzeli a csornai és mo­sonmagyaróvári egységek együttmű­ködését a továbbiakban? - Szintén nehéz megmonda­nom, hogyan szervezzük a cégeket, mit fogunk általuk termelni, mivel versenyzünk a piacokon. Ezek a legfontosabb feladatok, amiket most meg kell oldanunk. Célszerű lenne hat hónapon belül visszatér­nünk a témára. - Azért mégis megkérdezem, lesz-e kooperáció a Teka-csoporton belül a Mofém, a csornai üzem és a spanyol Buades között? - Számomra a felsoroltak a für­­dőszobaszektort jelentik, s mindaz, amit strukturálisan, kereskedelmi­leg, vagy a gyártásban tervezünk, mindháromra vonatkozik majd. - A vezérigazgató benyújtotta fel­mondását, milyen álláspontra helyez­kedik az ő jövőjével kapcsolatban? - Az utóbbi napokban látható volt, hogy nyomot hagyott Puska úron a vérnyomás szintjéből eredő betegsége, ami most arra kényszerí­tette, hogy intenzív gyógyszeres ke­zelés alá vesse magát. Az ittmaradot­­tak magukénak érzik problémáját. Ha a felügyelőbizottság összeül, meghozza döntését Puska Ferenccel kapcsolatban. Ez januárban várha­tó. A vezérigazgató olyan jó és mi­nőségi vezetőséget hozott itt létre, hogy meggyőződésem, ők az átme­neti időben el tudják látni a felme­rülő feladatokat. Puska úr felmon­dása alapvetően a betegsége miatt következett be és nekem sincsen semmiféle ellenvetésem aziránt, hogy együtt dolgozzunk tovább. Ress Marietta Erősödő határforgalom Fokozatosan erősödő határfor­galomra számíthatnak mindazok, akik Ausztria felől hazánkba tar­tanak karácsony közeledtével. Németországból december 20-tól indulnak el a kelet, illetve délke­let irányába tartó vendégmunká­sok, hogy szeretteik körében ott­hon töltsék az ünnepeket. Emel­lett a bevásárló körútra érkezők száma is némiképp növekszik. A hegyeshalmi közúti határátkelő­­helyen már szerdától nagyobb volt a forgalom, s ez a hét végére fokozatosan csúcsosodik ki. Most napi 20-25 ezren lépik át a ha­tárt, ez a szám átlépheti az 50 ez­ret is. Thury Jenő őrnagy, a határfor­galmi kirendeltség vezetője el­mondta: a vám- és pénzügyőrök­kel, illetve osztrák kollégáikkal együttműködve mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy csökkentsék a várakozási időt, s ehhez akár mind a hét sávot is megnyitják. Az ünnepek után megfordul a forgalom, a kilépőn lesz az átlagosnál nagyobb moz­golódás, de megközelítőleg akko­ra forgalomra számítanak, mint most, karácsony előtt. B. E. Versben, prózában A Mosonmagyaróvári Kulturá­lis Egyesület hagyományos év vé­gi vers- és prózamondó versenyét tartotta a minap a mosoni Fehér Lóban. A szakértő zsűri döntése nyo­mán az 5-6. osztályos versmon­dóknál első helyezett lett Stipko­­vits Viola (Haller-iskola), a má­sodik Fazekas Laura Mária (pia­rista iskola), a harmadik pedig Varga Tamás (Bolyai-iskola). A 7-8. osztályosok között Filó Ju­dit végzett az élen, megelőzve Varga Esztert (mindkettő Bar­­tók-iskola) és Grin Zsófiát (Bo­lyai-iskola). Az 5-6. osztályos prózamon­dók versenyét Borka Orsolya (Móra-iskola) nyerte, a második Svábli Nóra (Mosonszolnok), a harmadik Pardavy Patrik (Raj­ka) lett. A 7-8. osztályos prózamondók között Kovács Renátó (Bolyai-is­kola) bizonyult a legjobbnak Zierhut Erzsébet és Rigó Csaba (mindkettő Haller-iskola) előtt. Közérdekű Karácsonyi játszóház A levéli gyermekönkormányzat december 22-én, pénteken délelőtt 9 órától játszóházzal várja a kicsiket és nagyokat a községi kultúrház­­ban. A délelőtt folyamán különböző ajándékokat készítenek. A részt­vevők - ha tudnak - hozzanak magukkal szalagot, fehér gyertyát, gyu­faskatulyát, csomagolópapírt, vécépapír-gurigát. Karácsony A Magyar Szocialista Párt mo­sonmagyaróvári szervezete és a tá­mogatók karácsonyi ünnepségre várnak minden idős, magányos embert december 25-én, hétfőn délután 3 órakor a mosonmagyar­óvári Flesch Károly Kulturális Központba. Kisrégiók 7 Ér­kednyéle.-------------------------------------------------------------------------------------------------­ Millenniumi hét a magyarságtudat erősítéséért A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium az év utolsó is­kolahetében gazdag programso­rozattal emlékezett meg a millen­niumról. Bár az egész tanévre jut millenniumi esemény, a gimnázi­umban közös diák-tanár kezde­ményezésre a megemlékezéssoro­zat eseményei mégis erre a hétre koncentrálódtak. A központi megemlékezésen Kovács Zsuzsa tanár idézte fel a magyar ezredév sorsfordító pilla­natait. Ezen túl a hét minden napján a tanórákon a szaktanárok méltat­ták a jelentését alkotó magyarok érdemeit, s ezt tették a meghívott előadók, köztük Budai Ilona éne­kes is. A tanórán kívüli rendezvénye­ken változatos módon kaptak le­hetőséget a diákok arra, hogy job­ban megismerjék nemzeti hagyo­mányainkat, kultúrkincseinket magyarságtudatuk erősítése érde­kében. Ezért tettek korábban lá­togatást a pannonhalmi apátság könyvtárában, de ennek jegyében szervezték meg a millenniumi hét egyik eseményeként a mestersé­gek napját is. Ezenfelül sort kerí­tettek egy Márai Sándor-emlék­­műsorra, egy régészeti ásatás megtekintésére és még középkori vetélkedőt is szerveztek. A törté­nelem és a művészeti nevelés szaktanárai Magyar államiságunk 1000 éve címmel pályázatot hir­dettek meg tanároknak és diá­koknak. A pályamunkák elbírálá­sa márciusban lesz. Kiss M. GIMNÁZIUM: Mesterségek napját rendezték a millenniumi hét programjaként. TETŐTÉRI ABLAKOK A VE­LUX Magyarország Fertődi Építőkomponens Kft., a dán központú VELUX-csoport tagja, egy újonnan létesítendő termelőrészleghez munkatársat keres ÜZEMVEZETŐ munkakörbe. Követelmények: - műszaki felsőfokú végzettség - termelési és vezetői gyakorlat - biztos, magas szintű német- vagy/és angol­­nyelv-tudás. Az üzemvezető feladata: Az újonnan létesítendő termelőüzem előkészítésének koordinálása, majd vezetői feladatok ellátása. Pályázatát önéletrajz csatolásával kérjük az alábbi címre küldeni: VELUX Magyarország Kft. 9431 Fertőd, Malom köz 1. ___________________­_________________01159155 TETŐTÉRI ABLAKOK A VELUX Magyarország Fertődi Építőkomponens Kft., a dán központú VELUX-csoport tagja termelőtevékenységének és szervezetének fejlesztése miatt munkatársat keres INFORMATIKAI VEZETŐ munkakör betöltésére. Követelmények: - szakirányú felsőfokú végzettség - legalább 5 éves szakmai tapasztalat olyan környezetben, ahol vállalati integrált rendszerrel (SAP, SCALA) dolgozott - biztos, magas szintű angolnyelv-tudás. Az informatikai vezető feladata: - az informatikai csoport munkájának koordinálása - működő rendszerek fenntartása - fejlesztési javaslatok kidolgozása - majd a fejlesztések megvalósítása. Pályázatát önéletrajz csatolásával kérjük az alábbi címre küldeni: VELUX Magyarország Kft. 9431 Fertőd, Malom köz 1. 1­­01159152

Next