Kisalföld, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-03 / 29. szám

Szombat, 2001. február 3. méteres botok dobósúlya elérte az 1500 immot, a görgős zsinórvezetők között 0-as monofit zsinór futott. Megkérdez­­i a hajó kapitányát, miért nem a véko­­­bb, de erősebb fonott zsinórokat riasz­tj­ák. Azt válaszolta, hogy ezeknek nin­csen nyúlásuk, fárasztás közben kiszakad­nának a vízből gyakran kivetődő halak szá­jából. Az óriási multiplikátoros orsók dob­jára legalább 400 méter zsinórt csévéltek. A 12­0-ás kovácsolt acélhorgot 2 millimé­ter vastag élőkére kötötték fel. Csalinak -általam ismeretlen fajtájú - kb. 35 centi­méter hosszúságú halakat tűztünk fel. A hatalmas horgot hasonlóan kellett elhe­lyezni, mint a gumihalakban pergetéskor. A felfűzés után a hasüreget összevarrták. A zsinór a csali száján jött ki, a fejét pedig színes tintahalutánzatokkal takarták be. Vontatásos módszerrel kerestük az óceán ragadozóit. Az Acapulcói-öbölben állítólag renge­teg hal él, a kapások ennek ellenére ugyancsak ritkák. Hosszú órák is eltelnek különösebb események nélkül. A csalihal a víz felszínén kacsázott, hajónktól úgy 80 méterre. Több alkalommal is láttunk a vízből kiugrani különféle csőrös marlino­­kat, de a felkínált csalikat figyelemre sem méltatták. A legszebb halam pontosan délben je­lentkezett. Örömmel vettem észre, hogy egy kiálló vitorla követi a vontatott csalit. Hirtelen óriási fordulást láttam mellette. A csipeszből kiakadt a zsinór és őrületes tem­póban futott le a multiplikátoros orsó dobjáról. Beültem a fárasztószékbe, kézbe fogtam a botot és egymás után háromszor erősen bevágtam. A vitorlásszárnyú hal ek­kor már mintegy 150 méterre lehetett tő­lem. A megakasztott hal észlelte a veszélyt és eszeveszett száguldozásba kezdett. Öt-hat alkalommal legalább három méter magasságba kiugrott a vízből. Vezetőnk is­mételten figyelmeztetett, a zsinórt állan­dóan tartsam feszesen, mert a karddal kü­lönben kirázza szájából a horgot. A látvá­nyos ugrássorozat után lemerült az óceán­ba és ötven percig színét sem láttuk. Érez­tem, hogy komoly ellenféllel akadtam ösz­­sze. Fél óra múltával már szinte nem érez­tem a kezeimet a fáradtságtól. Pumpálásos módszerrel próbáltam elvenni az erejét, több-kevesebb sikerrel. Egy óra eltelte után a hal fáradni kezdett. Körözni kez­dett a hajó körül, de mindig vele együtt fordultunk. Újra megmutatta magát, ők­ birodalmában­ kár megpróbáltam a hajó falának közelébe kényszeríteni. Ez a művelet csak nagy ne­hézségek árán sikerült. Két segítőnk lement a hajó alsó padlójára, vágóhoroggal próbál­ták kiemelni, de nem jártak sikerrel. Ekkor mindketten kesztyűt húztak, elkapták a hal hosszúra nyúlt felső állkapcsát és kihúzták a vízből. A vitorlásszárnyú kardhal iszonyatos táncot járt a fedélzeten. A mexikóiak base­ballütőket fogtak a kezükbe és többször erőteljesen fejbe vágták, mire a hal megadta magát. Azonnal kibelezték és így emelték fel hozzánk a tengeri ragadozót. A 257 centiméter hosszúságú és 78 kilo­grammos zsákmányom helyi léptékek sze­rint is az élmezőnybe tartozott. A hallal nem tudtam mit kezdeni, árusítani nem akartam, ezért a hajó személyzetének ajándékoztam. Májusban a norvég fjordokhoz tervezek egy horgásztúrát. Amennyiben komolyabb tőkehalhoz, makrélához vagy farkashalhoz lesz szerencsém, ismét jelentkezni fogok. A híres Acapulco a horgászoknak is színes élményt tartogat. A 20 kilométer hosszú partszakaszon nagyon élénk az élet. fi­a nadrágok ráncait is létezik humor , érdekességét még az adta, hogy egy tizen­­t éves kislánnyal együtt lépett fel, akinek vanolyan frakkot kellett készítenie a szabász­nak, persze méretarányosan. - Eddigi életem során több ezer zakót varr­­i már - mondja Lipcsey Árpád, miközben fiával bíbelődik az egyik gyapjúmellény magán.­­ A legegyszerűbb nadrágoktól a zsí­ros atilláig és huszármentékig sok minden íg született már a kezem alatt. A legvicce­­bb ruhát Angyal Jánosnak készítettem, aki Ikas Bertalant parodizálta a Mikroszkóp ínpadon. Ez az űrhajósruha önmagában is vettetett, kifejezve azt a régi igazságot, hogy vabászatban is létezik a humor. - Varrtam vonaton és taxiban is, mégpedig epregi Évának és az egész Neoton Famíliá­­k. Miközben a taxi az Üllői úton szágul­­dtt, jómagam egyensúlyozva, ide-oda billeg­­végeztem el a fellépőruhákon az utolsó st­­ítusokat. Életem legnagyobb élményei közé utazik, amikor az Oscar-díjas Ben Kingsley ítélte meg műhelyemet. Ő akkor egy ma­gyarországi forgatáson Simon Wiesenthalt játszotta, és negyvenes évekbeli polgári öltö­nyöket kellett varrnom neki - emlékezik Lip­csey Árpád.­­ A rossz nyelvek szerint Ben Kingsley, amikor felpróbálta a ruhákat, kije­lentette, hogy a forgatáson minden rosszul alakult, kivéve ezeket a korhű ruhákat... Mennyiségben és teljesítményben is a legnagyobb feladatát akkor kapta, amikor az 1980-as moszkvai olimpiára induló fér­ficsapatnak kellett öltönyöket varrnia. Ezt már egyedül nem vállalhatta, de a sötétkék nadrágból és a krémszínű zakóból álló for­maruhákkal nagy sikert aratott. Lipcsey Ár­pád két éve költözött Sopronba, mint mondja, kicsit már elfárasztotta a főváros. Mivel édesanyja idevaló, gyerekkorában gyakran töltötte itt az időt. A régi vakációk íze, a nosztalgia hazacsalogatta. Most már egy kicsit horgászni, kirándulni is szeretne, de még idős mesterétől megtanulta: helyt kell állni minden időkben. Kuntz Zoltán gy alkalommal Hofi Géza is megrendelte nála öltönyét, akkor még Komlós János is élt, együtt léptek be a kis műhelybe. Komlós pedig megkérdezte Hofitól: „Mi van, Gézám, öltönyt csináltatunk? Öltönyt csináltatunk?” Hofi pedig tőle várhatóan frappáns választ adott: „Azt hát, Janikám, megcsináltatom, amíg van rá idő, nemsokára úgyis kijárási tilalom lesz...!"­­* Ben Kingsley ízlését is sikerült eltalálnia. FOTÓ NÉMETH PÉTER KISALFÖLD Szivárvány 13

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék