Kisalföld, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-03 / 29. szám
22 Sport Válogatottak a ringben Nagyszabású bokszrendezvényre kerül sor ma 17 órakor a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központban. A régi csapatbajnoki találkozók elevenednek meg a helyszínen, miután az országos szövetség által felújított bajnoki rendszer keretén belül Észak-Dunántúl legjobb ökölvívói a Vasas gárdáját fogadják. őri József, a Győri Ring Box Club vezetőedzője elmondta, hogy az ország legerősebb együttese látogat ezúttal Győrbe, hiszen a Vasas az egyetlen olyan klub ma hazánkban, mely komplett csapattal tud kiállni. Ráadásul nem is akármilyen bokszolók lépnek ma szorítóba, hiszen itt lesz Lakatos Pál, aki Sydneyben is szerepelt. A népszerű Palika mellett válogatottak sora szerepel még a piros-kék gárdában, mint Hídvégi György, Barta Zsolt vagy az egykori győri Őri-tanítvány Nagy János. A hazai oldalon Győr, Sopron, Tatabánya, Kőszeg, Székesfehérvár és Balatonfüred legjobbjai közül válogathat Salga József megbízott vezetőedző, aki nem mellékesen a Soproni Ökölvívó Klub mestere. Várhatóan megyei öklöző is a kötelek közé lép szombaton, bár a csapat-összeállítással még várnak a szakvezetők, remélve, hogy a kisebb sérülések a délben kezdődő mérlegelésig rendbe jönnek. A találkozót egyébként a legutóbbi Club Zoomban tartott Győr-Kőszeg barátságos mérkőzésen már bevált körítés mellett rendezik. SIG. Utazik a Matáv SC Szombaton utazik el Törökországba a Matáv Compaq Sopron labdarúgócsapata, ahol két hétig edzőtáborozik majd. Klement Tibor ügyvezető igazgató elmondta, hogy az együttes szombaton reggel autóbuszon megy el a schwechati repülőtérre, ahonnan Antalyába repül, majd ismét autóbuszon folytatja útját Side-be, ahol február 17-ig edzőtáborozik, s közben hat előkészületi mérkőzést játszik. A küldöttség vezetője Klement Tibor lesz, három edző, Reszeli Soós István, Fedor Sándor és Albert Tibor vezetik majd a foglalkozásokat, s a csapattal tart dr. Horváth Iván orvos és Kövér Tamás gyúró is. Rajtuk kívül a következő játékoskeret utazik: Borsi, Horváth T, Farkas (kapusok), Orabinec, Prezenica, Nagy T, Szőke, Tóth I, Salagean, Szabados, Horváth R., Preisinger, Tüske, Lippai, Varga K, Takács, Sira, Somogyi, Vincze, Bausz, Perger, Kovács I, Tóth M. (mezőnyjátékosok). * * * A Matávval kapcsolatos hír, hogy a Hévíz elleni előkészületi mérkőzést követően Reszeli Soós István vezetőedző különböző okok miatt négy játékosát - Somogyi, Sira, Varga K., Preisinger - megbüntette. Előkészületi mérkőzések: Matáv Compaq Sopron-Kapuvár 6-0 (1-0). Sopron, 50 néző. V: Bausz. Matáv: Horváth T. — Heller, Varga K, Horváth Balázs, Kovács, Horváth Barna, Perger, Tüske, Lajber (Bácskai), Takács, Sira. Gsz.: Takács 3, Sira 2, Tüske. Matáv Compaq Sopron-Bük 4-2 (1-1) Sopron, 200 néző. V: Orosz. Gsz.: Tóth M. 2 (egyet 11-esből), Preisinger, Horváth R, ill. Dani, Mihalecz. Kitűnő edzőtársnak bizonyult a fiatal vendégcsapat, a Matáv viszont a második félidőben lendületesen és kifejezetten jól futballozott. ETO FC-nyitány A Győri ETO FC egy hónappal ezelőtt kezdte meg felkészülését a tavaszi folytatásra, ám nagypályás edzőmérkőzést csak tegnap játszott először Garami József legénysége. Az ellenfél az NB III-as Abda gárdája volt. A győriek bemutatkozás gyanánt fél tucattal terhelték meg az abdaiak hálóját (Kenesei 2, Vasas, Balla, Vayer, Mracskó), válaszul Saru egy hatalmas gólt ragasztott Sebők kapujába. Győri ETO FG-Abda 6-1 (3-0) Győr, 200 néző. V: Schuszter R ETO: Molnár (Sebők) — Bognár, Böjte (Bajusz), Győri, Vasas (Károlyi) - Mracskó, Farkas B. Kiser (Rósa) - Baumgartner, Kenesei (Bala), Vayer. Edző: Garami József. Abda: Takács M.-Saru, Takács P, Lenzsér (Kovács K), Csanaki- Horváth N. (Baranyai), Farkas Cs., Knauz, Vadász (Varga L)- Csuzy, Magyar P (Takács NII). Edző: Horváth Tamás. HÖDLMAYRr Hungária Logistics A Hödlmayr Hungária Logistics Kft. értékesítésre felajánlja Kokó: ismétlés! A sportszeretők vasárnap 21 óra 40 perctől újra végigélhetik azt a sporttörténelmi mérkőzést, melyen Kovács István elhódította a WBO profi világbajnoki címét. A találkozót 3,2 millióan látták, ezzel Kovács István megdöntött minden sportközvetítéssel kapcsolatos nézettségi rekordot. Ennek ellenére az elmúlt héten az RTL Klubhoz és a Box Klub honlapján özönlöttek a kérések, rengetegen jelezték, hogy szívesen megnéznék újra a találkozót. Az RTL Klub ezért közkívánatra megismétli a Kovács István-Antonio Chelo Díaz világbajnoki címmérkőzést. A nézők a 12 menetes küzdelem minden másodpercét láthatják majd, többek közt Dariusz Michalczewski kommentárjait is újra hallhatják, sőt a műsorban rövid összeállítást láthatnak a nézők Kokó nagy elődeiről, a legendás magyar bokszolókról, akikről az ország első profi világbajnoka is megemlékezik. KISALFÖLD 50 millió a MOB-nak A 2004-es athéni olimpia előtt 1288 nappal megkötötte az új ötkarikás ciklus első szponzori szerződését a Magyar Olimpiai Bizottság. A Westel Mobil Távközlési Rt. évi 50 millió forintos összeggel gyémántfokozatú főtámogató lett. A cég Athénig évente 30 milliót ad készpénzben, emellett 10 milliót érő távközlési szolgáltatást nyújt és 10 milliós nagyságrendben alakítja ki a Matávnet a MOB korszerű internetes oldalát. Ausztria: Tízen mentek, hárman jöttek Szarvas a Dózsában? Január utolsó napján lejárt az átigazolási időszak a szomszédos Ausztriában, ami számunkra azért érdekes, mert ha a múlthoz képest valamivel kevesebben is, de manapság is több amatőr labdarúgó igazol át osztrák klubhoz. Nos, idén tíz ilyen esetet regisztrált Barna Sándor, a megyei LSZ átigazolási ügyintézője: Kocman (Püski), Stemmer (Jánossomorja), Takács G. (Pereszteg), Horváth L. (Matáv), Váli (Petőháza), Máté (Gy. Dózsa), Csenteri (ETO), Kopf R. (Hegyeshalom), Varga F. (Dunakiliti) és Kovács A. (Új rónafő) igazolt januárban Ausztriába. Néhányan viszont hazatérnek a sógoroktól, ami már bizonyos, hogy Bodor a Petőházánál, Csollány B. a Pannonhalmánál, Csollány P. pedig a Gy. Dózsánál készül. Utóbbinak egyébként klubtársa lehet az egykori élvonalbeli futballista Szarvas János, aki állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a győri lila-fehérekkel. Érdekes hír még a játékosbörzéről, hogy állítólag nagy halakat szeretne kifogni a Koroncó, amely a Pápa NB I B-s gárdájából csábítja Horváth Tibort és Sinkót. A tél folyamán egyébként a megyei I. osztályú együttesek közül négynél történt edzőváltás, Hegyeshalomban Schnitzer Imre, Kimlén Nyers Jenő, Fertőszentmiklóson Árki Zoltán, Pannonhalmán pedig Domanyik Szilárd lett a szakvezető. Ugyancsak új tréner dirigál immáron a megyei II. osztály Győri csoportjának listavezetőjénél, Bajcson ugyanis Gulyás Imre lett az edző. Villanyfényes pálya és új támogató Harkán A harkai labdarúgók is elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. A megyei másodosztály újoncai az őszi fordulókat sikerrel vették, s a tabella hetedik helyén várják a folytatást. Az egyesület vezetése mindent megtesz azért, hogy a csapat továbbra is sikeres legyen. Az első hétközi edzésre már az új villanyfényes pályán került sor, aztán bemutatták a csapat tagjainak az egyesület új támogatóját, Thomas Faschingot, az IPL Kft. tulajdonos-igazgatóját, aki jelentős összegért vásárolt felszerelést és anyagilag is segíti az egyesületet. A jövőben a csapat IPL-Harka SE néven szerepel a bajnokságban. Lugosi Zoltán, az egyesület elnöke és Töreki István polgármester elégedetten nyugtázták, hogy újabb támogatóra talált az együttes, mert a célkitűzés, hogy a bajnokság végén az első ötben végezzenek. Thomas Fasching eárom évig szeretne a csapat rámamondta, az együttműködés haszgatója lenni. szú távra szól, de minimum há- H. F. ÖSSZEFOGÁS: Tavasztól új néven szerepel majd a harkai csapat. Regionális kupa öregfiúknak A szombathelyi Pézé Team szervezésében idén tavasszal először rendezik meg az öregfiú-labdarúgócsapatok regionális kupáját. Az érdekesnek ígérkező viadalra Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyéből várják az együttesek jelentkezését. A nevezési díj tizenhatezer forint, ezenkívül a sorozaton részt vevő gárdáknak hazai mérkőzéseiken füves pályát, játékvezetőt és kisebb vendéglátást is kell biztosítaniuk. A kupán 35 év felettiek léphetnek pályára, de csapatonként két harminc és harmincöt év közötti játékos szerepeltetése is engedélyezett. A sorozatra harminctagú keretet lehet nevezni. Nevezési határidő február 28., bővebb információ a (70) 316-9638-as telefonszámon. Lehet speciális futballmez Egy brit kutató szabadalmaztatni akarja azt a labdarúgómezt, amelynek segítségével megállapítható, hogy történt-e tettlegesség a pályán. Amennyiben egy játékos ellenfelének dresszét megrángatja vagy szabálytalanul nyúl hozzá, egy darabka kiszakad a trikóból, és ez a bíró számára is egyértelmű bizonyítékot nyújt a meg nem engedett előnyszerzésre. Philip Perseval, az újdonság „kitalálója” speciális varrást alkalmazott, normál körülmények között a mez ugyanúgy sértetlen marad, mint a hagyományos, s csak akkor szakad el, ha erőszak éri. Az újító jelenleg befektetőket keres találmányának piacra dobásához. 2001. február 3., szombat Mozaik Újabb kihelyezett tagozatot - Pannonhalma és Dunaszeg után ezúttal Ásványrárón - indít a győri Apor Vilmos iskolaközpontban működő Takuan Kyokushin Karate Klub. A tagtoborzót február 6-án és 8-án 16 órától tartják az ásványrárói sportcsarnokban, ahova minden érdeklődőt elvárnak. Bővebb információ a (20) 9570-200-as telefonon kapható. * * * A Mosonmagyaróvári VKLSZ idén is megrendezi a Takarékszövetkezet-kupa teremfocitornát. A halászi, rajkai, ásványrárói és a lébény-kunszigeti takarékszövetkezetek támogatásával 22 mosonmagyaróvári és Mosonmagyaróvár környéki egyesület vetélkedik szombaton és vasárnap az értékes díjakért. A selejtező mérkőzéseket szombaton 8 órától 16 csapat a Mogaac-csarnokban, hat gárda pedig a levéli tornateremben vívja. A döntőkre vasárnap szintén 8 órától a Mognac-csarnokban kerül sor. * * * Ma 12 órakor SVSE-GySEV labdarúgócsapata előkészületi mérkőzésen a Verebes József által dirigált PESC együttesét látja vendégül.