Kisalföld, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-02 / 77. szám

10 A Pénz Beszél www.kisalfold.hu KISALFÖLD 2001. április 2., hétfő Panelreménye házgyárak után Hazánk három házgyárában, Budapesten, Győrött és Szegeden több mint 650 ezer panellakást készítettek 1968 és 1980 között. A gyárakat az akkori Szovjetuniótól vettük, de az alaptechnológia eredetileg Franciaországból származik. Mára ezeknek az épületeknek - finoman fogalmazva is - leromlott az állapotuk, energiafalóvá váltak. Gépészeti, szigetelési felújításuk elengedhetetlen. A kérdés csupán az, hogy mindezt miből lehet megvalósítani? A kérdés szakértője, Stróbl György már több éve foglalkozik azzal, hogy miként lehetne a lakók pénztárcáját legjobban kímélően megmenteni a panelépületeket. Lapunk az ő segítségével próbálja a témát körüljárni. Az épületek megfeleltek az akkori idők szabványainak. Mind lakóterületi, mind pedig épületgépészeti szempontból. A homlokzati falakat szend­vicsformában - ásványgyapot két vasbeton héj között - gyá­rilag készítették, a helyszínen telepítve és tartószerkezethez hegesztve. Az egyes panelok között a hézagokat többé-ke­­vésbé tömhették, így azok hő­­hidat jelentenek, amiken ke­resztül lényeges mennyiségű energia távozik a szabadba. Ugyanez vonatkozik a nyílászá­rók tömítetlenségére is. Idővel és egyes külső behatá­sok - fúrások, repedések - kö­vetkeztében a nedvesség lecsa­pódásának hatására a vasbeton rétegek közötti szigetelőanyag nedves lett és összeomlott, ami a még új korában sem elegendő hőszigetelést teljes mértékben lerontotta. A szilárdsági okok­ból létrehozott betonkötések a két vasbeton réteg között továb­bi hőhidat jelentenek, így a homlokzati falak eredeti hőszi­getelése - 25-30 év után - ma már csak jelképes. A lakásokat a privatizáció so­rán a legtöbb esetben a bennük lakóknak értékesítették. A laká­sok zöme azonnali felújításra szorult, de az új tulajdonosok­nak nem volt és most sincs anyagi fedezete egy nagy arányú felújításra. Pedig a lakások leg­nagyobb része korszerűtlen, le­lakott. A sokszor 2-300 tulajdonos összehangoltságának hiánya miatt fontos döntések nem születnek meg. Az energiaárak drasztikus emelései - 8 év alatt 1090 százalék - és az infláció, valamint az azzal járó növekvő adóteher a lakókat olyan nehéz helyzetbe kényszerítette, ami­ből ők ma kiutat nem látnak. Igazán kár, hogy a magyar ön­­kormányzatok számára annyi­ra sürgős volt a privatizáció, hogy nem foglalkoztak a lakás­­állomány állagának helyreállí­tásával. A lakástulajdonosok panasz­kodnak az energiaköltségek drasztikus emelkedése miatt, ugyanakkor tétlenül várnak a csodára és elzárkóznak minden megoldástól, ami nem a min­denható „államtól” származik. Ma erre már hiába várnak. Ha a panellakások állaga rohamosan tovább romlik, az energiaköltsé­geket nem fogják tudni tovább fizetni és inkább előbb, mint utóbb, tulajdonukat el fogják veszíteni, vagy előre megjósolt katasztrófa áldozataivá válnak. Problémák Elsőrendű probléma a hiány­zó hőszigetelés, ami a fűtési költségeket az energiaárak emelkedésével sokak számára megfizethetetlenné teszi. Pedig a korszerű építőanyagok fel­­használása a múlthoz képest legalább kétszer olyan jó szige­telést eredményez, azaz az eddig felhasznált energia 40-50 száza­léka is elég a normális klíma tar­tására. A távfűtés módszerének sok előnye, de rengeteg hátrá­nya is van. Előnyei közül kiemelhető a környezet kímélete. Az erőmű és az elosztóhálózat beruházá­si költségeit azonban szembe kell állítani a házankénti köz­ponti fűtés költségeivel. Mivel az elosztóhálózat igen drága beruházás, a gazdaságosság nem minden esetben meggyő­ző. A távfűtési energia gazda­ságosságának biztosításával és a hőszigetelés feljavításával a szükséges energiát egyharma­­dára tovább tudjuk csökken­teni. A panelépületek egyéb, a fűtésen kívüli, gépészeti be­rendezései - víz-, villany- és gázvezetékek, szennyvízlefo­lyók, szellőzőberendezések, felvonók és a hegesztési pon­tok - sürgős felülvizsgálatra és sok esetben javításra is szo­rulnak. A megoldás Első és legfontosabb lépés az épületek hőszigetelése. Ez egy nagy értékű beruházás és a leg­több esetben csak kölcsön segít­ségével valósítható meg. Ezzel egy időben a fűtés korszerűsíté­se is napirenden kell hogy le­gyen, ugyanis ezek a felújítási munkálatok a továbbiakban lé­nyeges megtakarítással és a re­zsiköltségek csökkentésével jár­nak. A megtakarítás mértéke át­lagban másfél havi fizetésnek fe­lel meg évente, ha figyelembe vesszük, hogy a megtakarítás adómentes, tehát nettó. Nem­zetgazdasági szempontból hozzá kell még adni a bérre számított járulékos költségeket. Ez azt je­lenti, hogy a megtakarítás egy olyan mértékű béremeléssel egyenértékű, amelynek költség­vonzata: költség­­ megtakarítás X 1+áfa X 1+adókulcs X 1+járu­­lék 80.000 Ft-os évi megtakarí­tást, 20% adókulcsot és 42%-os járulékot feltételezve ez 100.000 Ft bruttó fizetéssel és 142.000 Ft bérköltséggel egyenértékű. Csalá­donként! A megtakarítás jelentősége annál inkább fontos, mert lehe­tőséget ad további, hozamot nem hozó felújításokra is. Min­den épületfelújítást egy átfogó műszaki tanulmány kell hogy megelőzze, amely a szükséges kritikus munkákat határozza meg a lakók gazdasági érdeke és biztonsága védelmében. A homlokzati hőszigetelés kb. 10-12.000 Ft/m2 lakóterü­let-beruházást jelent. Ez magá­ban foglalja nyílászárók cseréjét vagy felújítását, és a tetőszigete­lést is. A kondenzációs kazán, illetve a fűtőtestek cseréje to­vábbi 3-5000 Ft/m2 költséget jelent, hőszivattyús fűtés esetén pedig további 1-3000 Ft/m2. Minél nagyobb az épület, annál kedvezőbb a fajlagos - négyzet­méterenkénti - költség, ami a fűtési berendezés - kazán, hő­szivattyú - beruházását illeti. A leírt hőszigetelési módszert több ízben megvalósították már, többek között Szegeden. * * * Finanszírozás jelzáloggal Egy meglévő, például 1200 Ft/m2 felújítási alapot feltéte­lezve az egyik jelzálogbank ma 5,5 százalékos kamatú kölcsön­nel támogatja a lakások felújítá­sát. Sokan „félnek” a jelzálog bejegyzésétől, de ez a nyugati világban olyan természetes és gyakori, mint a tavaszi eső és semmilyen rizikót nem jelent. Ha egy 65 négyzetméteres la­kást veszünk alapul, akkor a hő­­szigetelési felújításhoz hiányzó tőke kb. 10.000 Ft/m2. Ez egy 650.000 Ft-os kölcsönnek felel meg. A fenti kamatot és 20 éves törlesztést feltételezve a havi törlesztés 4530 forint, vagy évi 54.350 forint. A mai viszonyok mellett az energiaköltség a fenti lakásra mintegy évi 80.000 forintot tesz ki. Ennek a 60 százaléka a hőszigetelés feljavításával, to­vábbi 20 százaléka a fűtési rend­szer cseréjével érhető el. Zéró inflációt és „befagyott” energiaárakat feltételezve a 80 százalékos megtakarítás 64.000 forintot hagy meg évente a lakóknak, amiből ké­nyelmesen vissza tudják téríte­ni a felvett kölcsönt. Ha a tel­jes megtakarítást a kölcsön visszafizetésére szánjuk, továb­bá 10 százalékos inflációt, va­lamint ugyanannyi energia­ár-emelkedést tételezünk fel, akkor a törlesztés időtartama 20 évről 9 évre csökken. Ha az energiaárak a mai ütemben to­vább emelkednek, ami mini­málisan évi 20 százalékot je­lent, akkor mindössze 7 év kell a kölcsön-visszafizetéshez. Tömeggyártással és tömeges felújítással még ezt az előnyös ren­tabilitást is túl lehetne szárnyalni. A panellakások szabványos kiala­kítása egy ugyanolyan szabványos, tehát gyors és olcsó felújítást en­gedne meg - állítja a szakértő. Lejegyezte: Tóth Gyula FŐDÍJ 1 flop HBO mozicsatorna­­előfizetőknek: ■ 1 Új MAZDA 323 személyautó 4,5 millió Ft értékben FŐDÍJ 2 SPORT 1-előfizetőknek: családi utazás Brazíliába, a HVG Exotic Travel szervezésében 2 millió Ft értékben FŐDÍJ 3 PRIVATE GOLD- előfizetőknek: DOMUS bútorvásárlási utalvány 1 millió Ft értékben MÁSODIK DÍJ 10 db MZ-7 típusú Philips mini hi-fi torony egyenként 125 000 Ft értékben HARMADIK DÍJ 25 db adidas vásárlási utalvány egyenként 50 000 Ft értékben FORTUNA KÜLÖNDÍJ 2 millió forinttal feltöltött Citibank bankkártya TeleUPC: 06-40-333-159 www.upc.hu 12 MILLIÓ FORINTOS NYEREMÉNYJÁTÉK DIREKT ÖNNEK! Fizessen elő 2001. április 1. és május 1. között a UPC Direct program­­csomagra és legalább egy prémium csatornára 1 3 hónapra és vegyen részt 12.000.000 forintos nyereménysorsolásunkban, ahol fődíjaink között akár egy Mazda 323 típusú személy­­gépkocsit is nyerhet! A UPC Direct Kft. a minőségi televíziós szolgáltatáson felül most lehetőséget nyújt Önnek, hogy nyer­hessen fantasztikus ajándékai közül - sőt, akár többet is! További információért és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban kérjük, forduljon az Önhöz legközelebb eső hivatalos forgal­mazónkhoz vagy hívja a TeleUPC-t. Hivatalos UPC Direct forgalmazóink: Wagenhoffer Műszerész, Győr, Bartók B. u. 5. • Elektro Markt, Győr, Vasvári P. u. 1/A. • Murányi Kereskedőház, Győr, Bartók B. u. 5. • Profull 2000 Kft, Mosonmagyaróvár, Kölesei F. út 4. • Murányi Kereskedőház, Mosonmagyaróvár, Fő u. 35. • Keravill, Mosonmagyaróvár, Magyar u. 31. • Kevill Műszaki Bolt, Csorna, Templom u. 2. • UPC Ügyfélszolgálati iroda, Sopron, Csengery u. 30-32. • Murányi Kereskedőház, Sopron, Lackner K. u. 35. • Elektro Markt, Sopron IKVA, Árpád u. 4. HBO, SPORT1 és Private Gold UPC Direct

Next