Kisalföld, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-14 / 189. szám
Kedd, 2001. augusztus 14. Itthon történt Elhunyt a MÚOSZ alapítója Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Magyar Pál aranytollas, Hevesi Endre-díjas újságíró, a MÚOSZ alapító tagja - tudatta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hétfőn az MTI-vel. Magyar Pál pályáját 1936-ban bűnügyi riporterként kezdte az Est lapoknál. Dolgozott munkatársként a Kossuth Népénél, a Hírlapnál, a Magyar Nemzetnél, 1956-ban a MÚOSZ Nemzeti Bizottságának tagja volt, s e tevékenységéért egy évre eltiltották a pályától. 1958-tól a Családi Lap, 1962-től az Élet és Tudomány munkatársa, 1967-től a Delta főszerkesztő-helyettese, majd 1976-tól az Új Tükör tudományos rovatvezetője volt. Az elhunytat 2001. augusztus 14-én szűk családi körben helyezik örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben. Vámosok munkaszünete A vám- és pénzügyőrség értesíti ügyfeleit, hogy a Magyar Köztársaság kormánya által elfogadott, egyes kormányzati intézkedésekről szóló határozata - a millenniumi év méltó megünneplése érdekében — 2001. augusztus 15-ét testületünknél is munkaszüneti nappá nyilvánította. A határvámhivatalok augusztus 15-én a munkaszüneti napokra érvényes szolgálatszervezéssel, változatlan létszámmal dolgoznak, míg a belterületi vámhivatalok csökkentett létszámmal, illetve ügyeleti rendszerben látják el a szolgálatot. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága ezúton is kéri az ügyfelek megértését, valamint azt, hogy az ünnepen — a lehetőségekhez képest — csak sürgős ügyekben forduljanak vámkezelési és egyéb kérelmekkel a vámhatóságokhoz. Debreceni egyetemfejlesztés A Felsőoktatási Fejlesztési Program keretében épül meg Debrecenben a helyi egyetem agrártudományi centrumának táj- és vidékfejlesztési központja, amelynek alapkövét hétfőn helyezte el Pálinkás József okvatió miniszter. A több mint 2 ezer négyzetméter alapterületű épületet a tervek szerint 2002 márciusában vehetik birtokukba a hallgatók. A szaktárca vezetője emlékeztetett arra, hogy az 1989-90-ben megindult jelentős hallgatói létszámnövekedést nem követte új épületek emelése, műszaki fejlesztés, amire most kerül sor. Mint elmondta: 44 milliárd forint összegű fejlesztésre már megkötötték a szerződést, 2002 és 2006 között pedig további 100 milliárd forintot fordítanak felsőoktatási beruházásokra. Ebből az összegből 100 ezer négyzetméter oktatási épületi tantermek, kollégiumok, könyvtárak valósulhatnak meg - mondta a miniszter. Aláírások a Kádár-szoborért Országos aláírásgyűjtő kampányt kezd a Munkáspárt annak érdekében, hogy állítsanak szobrot Kádár Jánosnak a főváros Köztársaság terén - közölte a helyszínen Thürmer Gyula, a parlamenten kívüli párt elnöke. Tervük indoklásaként elmondta: Kádár János a XX. század legnépszerűbb magyar politikusa volt, és a kádári életmű az elmúlt század legnagyobb és legeredményesebb modernizációs programja, a világhoz való felzárkózás legsikeresebb kísérlete volt. NATO-akció Magyarország a tervek szerint 30-40 fős, fegyvertelen kontingenssel venne részt abban a macedóniai műveletben, amelyet a NATO helyezett kilátásba az albán lázadók fegyvereinek begyűjtésére - közölték az MTI érdeklődésére tájékozott brüszszeli források. A csoport nem is hivatásos katonákból, hanem polgári szakértőkből állna - bár lesznek velük katonák is -, akik a begyűjtött fegyverek megsemmisítésében vennének részt. Valószínűleg nem az első napokban, hanem valamivel később csatlakoznának az atlanti szövetség 3500 fős kontingenséhez, mivel „aktiválásuk” 10-12 napot vesz igénybe. Kiküldésükre a kormány határozata alapján kerül sor, parlamenti jóváhagyásra — békefenntartó műveletről és nem harcoló alakulatról lévén szó - nem lesz szükség. Irány a sereg Kedden és szerdán közel 5000 sorköteles vonul be a Magyar Honvédség alakulataihoz, hogy letöltse kilenc hónapos sorkatonai szolgálatát - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája az MTI-t hétfőn. A fiatalok az alföldi, illetve a dunántúli kiképzőbázisokra kerülnek: Szabadszállásra, Tapolcára és Szombathelyre. A beérkezést követően a sorkötelesek - miután elbúcsúztak hozzátartozóiktól - megkapják felszerelésüket, és túlesnek az orvosi vizsgálaton. Ezután felállnak az alegységek, majd alegységparancsnokuk jelenlétében az újoncok leteszik a katonai esküt. A sorkatonák három hónapot töltenek a kiképzőbázisokon, mielőtt a különböző alakulatokhoz kerülnek. A fiatalok 96 százaléka nőtlen, 2 százalékuk nős és gyermektelen, 2 százalékuknak egy gyermeke van. A bevonulók 18 százaléka általános iskolai, 75 százaléka középfokú, 7 százaléka pedig felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. A behívónak 80 százaléka korlátozás nélkül, 20 százalékuk pedig korlátozással alkalmas a katonai szolgálatra. A fiatalok bevonulási segélyt kaphatnak, amelyet az önkormányzat jegyzője a behívóparancs bemutatásakor fizet ki. A következő bevonulás novemberben lesz, az akkor bevonulók még kilenc hónapra, azonban a jövő márciusban katonává váló fiatalok már csak hat hónapra öltenek egyenruhát. A sajtóiroda tájékoztatása szerint a sorkatonai szolgálat idejének csökkentésével megváltozik a bevonulás rendje. A légierőhöz és a logisztikához márciusban, júliusban és novemberben minden alkalommal 2500-an, a szárazföldi csapatokhoz pedig májusban, szeptemberben és januárban alkalmanként 4600-an vonulnak be. Külföldi hírek Tűzvész a tengerparton A horvát tűzoltók hatalmas erőket bevetve igyekeztek hétfőre virradóra eloltani a dalmát tengerparton tomboló tűzvészt. A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint a lángok Sibenik és Split városokat is fenyegetik. Az erős szél következtében a tűz gyorsan terjed. Mozgósítani kellett rendőri és katonai egységeket is. A Split melletti Zrnovnicában - ahol a tűz szombat este keletkezett - több épület a lángok martaléka lett. A falut és a Sibenikhez közel lévő Sparadici turistaközpontot kiürítették. Tüzeket jeleztek Hvar és Brac szigetéről is, és ugyancsak lángok pusztítanak a hegyvidéki Knin környékén. Mélybe zuhant a busz Huszonhárom személy vesztette életét, tizenöten pedig megsebesültek vasárnap 460 kilométerre a kolumbiai fővárostól, Bogotától délnyugatra egy közúti balesetben. A rendőrség beszámolója szerint egy turistákkal teli autóbusz egy kanyarban a mélybe zuhant, mert feltehetően a sofőr elvesztette az uralmát gépjárműve fölött. A halálos áldozatok között hat kiskorú is van, a sebesültek közül többek állapota súlyos. Ballonnal a Föld körül Közép-európai idő szerint hétfő hajnalra maga mögött hagyta már a Chiléhez tartozó Húsvét-szigetet Steve Fossett, a Föld körüli úton lévő hőlégballonos. Az amerikai milliárdos egy hete indult Ausztrália nyugati partjáról azzal a céllal, hogy elsőként egyedül, leszállás nélkül kerülje meg hőlégballonnal bolygónkat. Az út egyharmadát már megtette. Tervei szerint két nap múlva érkezik meg a dél-amerikai földrész csendes-óceáni partjai fölé. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az augusztus 13-i kenószámok: 2, 3, 4, 14, 17, 21, 30, 37, 38, 43, 46, 47, 60, 63, 67, 69, 73, 75, 76, 80. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Haza és nagyvilág 5 NEM TUDTAK HATÁROZNI. A parlament rendkívüli ülésén két szavazás alkalmával sem sikerült a határozatképességet biztosítani, így nem tudták megszavazni a tanácskozás napirendjét. A rendkívüli ülésen az MSZP és az SZDSZ azt szerette volna elérni, hogy a Ház hozza létre azokat a vizsgálóbizottságokat, amelyek közül az egyik a miniszterelnök felelősségét firtatná a Szabadi Béla volt agrárállamtitkár terhére rótt visszaélésekkel kapcsolatban, a másik pedig az Orbán-bányák állami megrendelésű dolomitszállításainak körülményeit vizsgálná. A képen: a sikertelen ülés után az ellenzék a Parlament lépcsőjén folytatta tanácskozását. Könnyítő rendelet a pincekönyvről Hatályba lép szerdán a bortermelők adminisztrációs terheit könnyítő új „pincekönyvrendelet” — tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága hétfőn közleményben az MTI-t. Az 52/2001. (VII. 2.), földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint pénzügyminiszter együttes rendelete szerint naponta a korábbi négy helyett három borkísérő okmányt kell majd kiállítania az egyszerűsített adóraktár-engedélyesnek a pincéjéből közvetlenül a végső fogyasztó részére értékesített szőlőborhoz. A helyben fogyasztásra és elvitelre értékesített mennyiségekről csak egy borkísérő okmányt kell kiállítani. A borkísérő okmány használata is egyszerűsödik. A szőlőtermelőknek, illetve a szőlőbor-előállítóknak ezentúl nem kell vezetniük a szőlőpincekönyvet. Ez a feladat viszont megmarad a szőlőfelvásárlóknak, illetve a mustelőállítóknak. Az eseményszerű kitöltés helyett viszont számukra is elegendő a hetenkénti adminisztráció. A szőlőborpincekönyvben — választás szerint — a pinceműveletek készletváltozásai rögzíthetők eseményszerűen vagy havi vezetéssel is. Az egyszerűsített adóraktár-, illetve a boradóraktár-engedélyes adómentes szőlőbor fogyasztásának napi vezetését az új rendelet szerint felváltja a havonkénti nyilvántartás rendszere. Szigorításként vezetik be, hogy a mustjavításhoz felhasznált javítóanyag mennyiségét a bortörvény előírása szerint bejelentéssel kell igazolni a hegyközségek felé. Osztrák szigor Az osztrák kormány hétfői ülésén arról döntött, hogy jövőre az ideihez képest valamelyest csökkenti, és összetételében jelentős mértékben átalakítja a bevándorlási kvótát, azaz az engedélyezhető bevándorlások számát, noha a gazdaság hosszabb ideje követeli a kvóták emelését a különösen néhány szakterületen jelentkező munkaerőhiány csökkentése érdekében. A döntés szerint az idei 8518 helyett jövőre 8280 személyt kész befogadni. Ezen belül változatlan marad a családösszevonások számára fenntartott 5490 hely — a várakozók száma meghaladja a 11 ezret, 2400 helyet úgynevezett kulcserőknek szánnak, és 390 magánvagyonnal rendelkező külföldi telepedhet le Ausztriában 2002-ben. A bevándorlási engedély továbbra is csak letelepedési engedélyt jelent. További változás, hogy szezonális munkavállalási engedélyek mostantól a gazdaság bármely ágában kiadhatók, vagyis az eddigiekkel ellentétben nem csupán a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban. lQ MÁLÉDUD HIRDETÉSFELVÉTEL GYŐR Újlak u. 4/A információ: ■*196 504-422 A CITIBANK lakossági megbízottja a megye területére 2 fő BETÉTI TANÁCSADÓT keres.l Jelentkezés: Galambos Csaba v 06-50-960-6548 ^ Office DEPOT , AZ I R O D A B I R O D A L O M ! Az Első Iroda Superstore Kft. dinamikusan fejlődő értékesítési csapatába, Győr-Moson-Sopron és a környező megyék területére munkatársakat keres Safes Representative (üzletkötői) munkakörbe Feladatai: új partnerek felkutatása, a meglévő partnerekkel történő kapcsolattartás, értékesítési tervek teljesítése. Elvárásaink: saját gépkocsi, hasonló területen vagy hasonló termékek értékesítésében szerzett tapasztalat, kiváló kommunikációs képesség, lehetőleg felsőfokú végzettség, erkölcsi bizonyítvány. Amit ajánlunk: versenyképes jövedelem, szakmai továbbképzések, karrierlehetőség egy nemzetközi cégnél, mobiltelefon és megfelelő teljesítmény esetén azonnal szolgálati gépjármű biztosítása. A fényképes önéletrajzokat a következő címre kérjük elküldeni: Első Iroda Superstore Kft. 9023 Győr, Interspar Center, GYSR jeligére