Kisalföld, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-18 / 244. szám

6 Kisrégiók www.kisalfold.hu MSZP kontra Fidesz: az utolsó szó jogán A tegnapi számunkban közölt Fidelitas-sajtótájékoztatón elhangzottakat cáfolta a Magyar Szocialista Párt, hozzátéve, egyre durvább és demagógabb stílus uralkodik el Győrben is. A Fidesz úgy érzi, végig kulturáltan kampányolt. Mindkét párt a kampánycsend előtti utolsó alkalmat kihasználva szólalt meg. MSZP: „Mi nem mocskolódunk” A Magyar Szocialista Párt Győr és Környéke Szer­vezete, valamint az MSZP Győri Jövőkép Platform közösen cáfolta a Fidelitas legutóbbi sajtótájékoztató­ján elhangzottakat. Kun András és Eredics Gergely be­jelentette: „A parlamenti választások vesztes pártja ál­tal szétszabdalt országban egyre durvább, demagó­gabb, agresszívabb, csúsztatásokkal teli stílus uralko­dik el a választói többség akaratát el nem viselők kö­zött. Ezt a »háborút« az önkormányzati választásokra is rá akarják kényszeríteni, sajnos már Győrben is. Mi eddig sem voltunk és ezután sem leszünk hajlandók ezt a stílust felvenni.” Az MSZP-s politikusok visszautasították a tegnapi tu­dósításokban megjelent Fidelitas-állításokat többek között a történelemhamisításról, illetve a révfalui híd feldíszítésé­ről. Ez utóbbiról a Fidesz ifjúsági társszervezetének egyik tagja azt mondta, hogy több százezer forintba került. Ere­dics viszont ingyenes akcióként említette a híd feldíszíté­sét, amelyet valakik másnapra leromboltak. A sajtótájékoz­tatón szó volt a győri postaládákba tegnap került „Ami igaz, az igaz” című kiadványról is, amelyet a már említett durva, agresszív stílus megtestesítőjeként említettek. Fidesz: „Kulturáltan kampányoltunk" Szakács Imre, a Fidesz megyei elnöke leszögezte: a Fi­­desz-Magyar Polgári Párt Győrben és a megyében nyugodt, higgadt, a párt programját ismertető kam­pányt folytat. „Sajnálattal látjuk, hogy politikai ellen­feleink pénzt és energiát nem kímélve próbálják a Fi­desz jelöltjeit és ezzel együtt a Fidesz szavazóit lejáratni. Leszögezzük, hogy semmiféle negatív kampányban nem vettünk és nem veszünk részt. Biztosak vagyunk abban, hogy Győr, Sopron és a megye más települései­nek választóit a családokat segítő, a polgárokat felnőtt­ként kezelő és aktivitásukra építő programjainkkal, kö­zös jövőképünkkel tudjuk megszólítani” - áll Szakács közleményében. Ártó szándék: Rasszistának akarták feltüntetni a MIÉP: visszaéltek a plakátokkal Valaki alattomos módon rasszistának akarta megbélyegezni a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) győri szervezetét - állítja Pintér Elemér, a párt győri elnöke. A MIÉP egyik plakátját szombat éjszaka levették és ráragasztották a roma kisebbség hirdetményére. Az egyik MIÉP-es képviselője­lölt vasárnap reggel vette észre, hogy az általa kitett arcképes hir­detés egy roma kisebbségi plakát­ra került, ami a MIÉP szerint csak úgy képzelhető el, hogy valaki le­vette, felragasztotta a kisebbségie­két, majd arra visszahelyezte a MIÉP-es képviselő hirdetését. - Visszautasítjuk az ilyen pro­vokatív magatartást - mondja Pintér Elemér, a győri MIÉP el­nöke. - A város elegendő hirde­tési táblát rakott ki, találtunk he­lyet. Nem ragasztanánk le más plakátját, különösen nem, ha an­nak jelképes jelentőséget lehetne tulajdonítani. Valaki alattomos módon rasszistának akart minket beállítani. Sajtótájékoztatóján a MIÉP győri képviselőjelöltje, Kelemen István a „győriek által lakható Győrért” szlogent tűzte a szerve­zet zászlajára, amivel aggályait fe­jezte ki a városba települő nem győri lakosok száma miatt. A párt programjában szerepel továbbá a város vízpartjainak rendbetétele, és az, hogy az önkormányzat kedvezményekkel segítse a kevés­bé tehetősek lakáshoz jutását. A képviselőjelölt szerint a vagon­gyári összefüggő terület kiváló le­hetőséget teremt a lakásteremtés­re. A Frigyes-laktanya megvásár­lását is fontosnak tartja a MIÉP, s a legcélszerűbb, ha oktatási célra használja Győr a patinás épület­­együttest. A MIÉP megkérdezné a Nyugat-Magyarországi Egye­tem győri karát, nem tudná-e használni a volt laktanya egy ré­szét, így „a tanítóképző méltóbb helyre kerülne”, a városban szét­szórt tagozatai helyére más intéz­mények költözhetnének, s így például lehetővé válna, hogy Győr megszabaduljon a Széche­nyi téri Lloyd épületétől. L. B. Tiltakozik a Nemzeti Néppárt Az utóbbi napokban többen is megkeresték a Nemzeti Néppárt jelöltjeit, akiket arra szólítottak fel, hogy lépjenek vissza az önkor­mányzati választásokon - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Horváth Attila elnök hangsúlyozta: pártjuk tiltakozik a választók meg­tévesztésére irányuló sorozatos kí­sérletek miatt. A Nemzeti Néppárt szomo­rúan vette tudomásul, hogy az akciók többségében egyértel­mű a Fidesz szerepe, folytatta az elnök. A legnagyobb ellenzé­ki párt képviselői közül többen azt közölték a néppártos jelöl­tekkel, hogy amennyiben nem lépnek vissza, úgy a szocialisták táborába tartoznak. Horváth Attila hozzátette: ők egyik ol­dalon sem állnak, de ugyan­olyan joguk van részt venni a választásokon, mint bármelyik pártnak. A fenyegetőzésekről egyébként bizonyítékokkal is rendelkeznek. Tiltakoznak to­vábbá az ellen is, hogy az egyik fideszes önkormányzati képvi­selőjelölt szórólapján a rendőr­ségi embléma is szerepel, ami a Nemzeti Néppárt szerint azt a látszatot kelti, hogy a hivatalos szerv támogatja azt a jelöltet. A lakosság folyamatos megtévesz­tése miatt ezért úgy döntöttek, hogy panaszt emelnek a válasz­tási bizottságnál. 2002. október 18., péntek Jubileumi műsor A Győr-szigetiek Baráti Körének jubileumi, 25. rendezvényét tart­ják ma délután Győrött, a helyi idősek klubjában (Köztelek u. 15.). Ezúttal a vakok és gyengén­­látók megyei szervezete mutatja be ünnepi műsorát, az ér­dek-képviseleti szervezet neves és ismert előadóinak közreműködé­sével. Konferál Zilahi Szabó György titkár. Adáskimaradás Az Antenna Hungária Rész­vénytársaság adó-karbantartási munkálatai miatt holnap kima­radás lesz néhány televízió- és rádióállomás műsorában. A té­véműsorok -mi, TV 2, RTL Klub - sugárzása hajnali 2 és délelőtt 10 óra között, a rádió­adások - Petőfi, Bartók, Danu­bius, Sláger - reggel 6 órától 10-ig szünetelnek. Közzététel A jogszabályi előírásnak megfele­lően 2002. október 18-tól no­vember 17-ig a győri városháza előcsarnokában (Győr, Városház tér 1.) és a győrszentiváni részön­kormányzat épületében a város­­építési iroda bemutatja 2002-211 Győrszentiván, Homoksori út-Napos u.-Vasút sor-Mogyo­­rósi u. által határolt területre vo­natkozó tervmódosítást. A közzététel alatt az érintettek észrevételt tehetnek az előcsar­nokban elhelyezett füzetben, vagy levélben a városépítési iroda cí­mén (9021 Győr, Városház tér 1., e-mail: varosep@gyor-ph.hu). PRO URBE A PRO URBE EGYESÜLET GYŐR KÉPVISELŐJELÖLTJEI VÁLASZTÓKERÜLETENKÉNT tsz. választókörzet: Belvárosi. Pálfalvi A. János -művésztanár, zeneszerző, bölcsészdipl. - alkotó-publikáló - Szabadhegyi Közoktatási Kp. tanára - ELTE, ma VE pápai kat. int. munkatársa 2. sz. választókörzet: Belváros II. Kovács Zsuzsa - kozmetikusmester - Ipartestület alelnöke -volt öttusázónő 3. sz. választókörzet: Nádorváros I. Halbritter Mátyás -Győri Keksz Kft. elnöke -MTESZ alelnöke - MÉTE elnöke - Magyar Édességgyártók Szöv. elnöke 4. sz. választókörzet: Jancsifalu-Nádorváros -Adyváros Horváth Cs. Attila - Kisalföld szerkesztő újságírója - Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke 5. sz. választókörzet: Nádorváros III. Szalai Ferenc Gárdonyi Géza Tehetségfejlesztő Általános Iskola és Óvoda igazgatója Família Nagycsaládos Egyesület alapító tagja 6. sz. választókörzet: Adyváros I. Demcsák Ottó Győri Balett magántáncosa, koreográfusa Győri Művészeti Szakközépiskola balettmestere 7. sz. választókörzet: Adyváros II. Dr. Büröcz Szabolcs - Széchenyi Egyetem Rektori Hivatal igazgatója - egyetemi adjunktus - ügyvéd 8. sz. választókörzet: Marcalváros l/l. Kocsis László - CITIBANK Rt. Győri Fiók igazgatója -Győr 2000. Idegenforgalmi Alapítvány kuratóriumi elnök 9. sz. választókörzet: Marcalváros l/ll. Szalay Gyula - Jókai Mór Általános Iskola igazgatója 10. sz. választókörzet: Marcalváros II. Bodnár András - ny. rendőrtiszt 11. sz. választókörzet: József A.-l­p. Ferenczy Tamás Győr-Szabadhegyért Egyesület elnöke festőművész 12. sz. választókörzet: Szabadhegy-Kismegyer Dr. Rab Károly - Széchenyi Egyetem egyetemi tanár 13. sz. választókörzet: Újváros Pető István -vállalkozó - Vendégvárók Egyesület elnöke - 3 mesteri cím tulajdonosa 14. sz. választókörzet: Sziget-Pinnyéd Havasrétiné Móry Judit - Győri Nők Független Szervezetének elnökasszonya - csesemő- és gyermekgondozó - egészségnevelő 15. sz. választókörzet: Révfalu Dömötör- Holeczky Judit - Széchenyi Egyetem műszaki vezetője, főmérnök -épületgépész mérnök 16. sz. választókörzet: Bácsa-Kisbácsa Bárány István - mérnök-közgazdász 17. sz. választókörzet Gyárváros Kovacsics Imre -testnevelőtanár - Magyar Masszőr Egyesület elnöke -Egészségügyi és Családügyi Szociális Minisztérium szakértője 18. sz. választókörzet: Győrszentiván-Likócs Dr. Sík Sándor -állatorvos 19. sz. választókörzet: Győrszentiván Szíj Zoltán -aki. mérnök-közgazda -ny. városigazgató 20. sz. választókörzet: Ménfőcsanak Baralovics Ernő - kárpitosmester 21. sz. választókörzet: Ménfő-Gyirmót Szabó Jenő - vállalkozó N­EKÜNK GYŐ­R AZ ELSŐ!

Next