Kisalföld, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

14 Műsor www.kisalfold.hu TOVÁBBI 12 TELEVÍZIÓMŰSOR A PÉNTEKEN MEGJELENŐ HÉTVÉGE MAGAZINBAN 2003. július 29., kedd Házasság: Csökken a zsenialitás A tudósoknak káros a nász Házasodni nem jó. Szomorú következménye, hogy szakmailag középszerűségre ítél, s egy most megjelent tanulmány szerint legalább két „szakmában". Az új-zélandi Canterbury egyetemének kutatója, Satishi Kanazava vizsgálódásai során úgy találta, hogy a bűnözők és a tudósok házasságban vagy tartós kapcsolatban egyformán pórul járnak. A végzetes „boldogító igen” kimondása után megszűn­nek kiválóak lenni szakmájuk­ban. Bűnözők esetében ez hatá­rozottan jó dolog, de a tudóso­kéban? Ugyanakkor nagy baj lenne, ha az elkerülhetetlen lemondá­sok mellett, amelyeket a könyv­tárakban, laboratóriumokban eltöltött hosszú órák vonnak maguk után, még a szerelemnek és egy feleség figyelmességeinek is búcsút kellene mondaniuk. Kanazavának — akinek kuta­tási eredményeit az új-zélandi Journal of Research in Persona­lity című lap után a New Scien­tist című brit tudományos ma­gazin is közölte - nincsenek két­ségei a házasság „tudományölő” voltát illetően. Vannak termé­szetesen kivételek — írja —, de ál­talában a tudós, aki megházaso­dik, lemondhat a reményről, hogy olyan felfedezéseket fog tenni, amelyek megváltoztatják a világot. A tudós 280 fényes elme élet­rajzát tanulmányozta át és arra a megállapításra jutott, hogy 65 százalékuk 35 éves kora előtt ér­te el eredményeinek maximu­mát, és házasságkötésük után, úgy tűnik, elvesztették a tudo­mány iránti érdeklődésüket. Ugyanezt a tendenciát figyel­te meg a bűnözőknél is. Igaza volt tehát Einsteinnek - folytatja -, amikor 1942-ben, 63 éves korában azt írta: „Aki nem járul hozzá jelentősen a tu­dományos fejlesztéséhez 30 éves kora előtt, már soha nem teszi meg.” Ő maga relativitáselmé­letét 1905-ben, 26 éves korában dolgozta ki. James Watson 1953-ban 25 éves volt, amikor Francis Crickkel felfedezte a DNS szerkezetét. Isaac Newton számára is a 22-23 esztendős kor volt a nagy felfedezések ideje. A kutató az okot abban látja, hogy a fiatal és nőtlen férfiaknak magas a tesztoszteronszintjük. „El akarják kápráztatni a nőket, arra gondolnak, hogy meg tud­ják őket hódítani, ha bizonyítják nagyszerűségüket — magyarázza. — Amikor azonban megházasod­nak, tesztoszteronszintjük csök­ken és ezzel együtt kreativitásuk és zsenialitásuk is. Változnak a prioritások, már nem a karrier és a munka az első, hanem a fele­ség, a gyerekek, az otthon.” Kanazava ugyanakkor elisme­ri, hogy kivételek is vannak, te­hát azoknak sem kell kétségbees­niük, akik fatális családi állapo­tuk ellenére el akarnak érni vala­mit. Szemük előtt lebeghet pél­dául Sir Alexander Fleming ese­te, aki 47 éves volt és 13 éve nős, amikor felfedezte a penicillint. ­ És a hölgyekkel mi van?! Az új-zélandi kutató azzal a témával nem tudott foglal­kozni, hogy a női tudósok­kal mi történik, ha férjhez mennek, mivel nem voltak eddig elegen ahhoz, hogy tendenciát lehessen velük kapcsolatban megállapítani. Addig is, amíg ez sikerül, nem árt tudni, hogy kivéte­lek a nőknél is vannak. Ilyen volt többek között Marie Curie, aki 43 évesen és 9 éve férjezetten izolálta a rádiumot. N­em szép, de hasznos A fővárosban a legalacsonyabb, mindössze 22 százalék a nyelvvizsgával rendelkező, felvételizni szándékozó középiskolások aránya, míg a megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban a diákok 29 százalékának van nyelvvizsgapapírja - tartalmazza a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) MTI-hez is eljuttatott felmérése. Az országos, nem reprezentatív, nagy mintájú vizsgálat során 414 középiskola több mint 26 ezer di­ákját kérdezték meg. A diákok 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs semmilyen nyelvvizsgája, és a jövőben sem tervezi a megszerzé­sét. A FISZ tavalyi felméréséhez képest ugyanakkor nőtt a nyelv­vizsgával rendelkezők aránya. A FISZ korábbi felmérésében részt vevő 11. és 12. évfolyamosok körében 12 és 10 százalék volt az angolból, illetve németből nyelv­vizsgával rendelkezők aránya, ami idén 18, illetve 14 százalékra nőtt. Az érettségi évéig már a felvéte­lizni szándékozó diákok 41 száza­léka szerez hivatalos papírt a nyelv­tudásáról, de az angolon és néme­ten kívül csak 1,5 százalék azok aránya, akik egyéb nyelvekből vizs­gáznak. A felvételizők körében a nyelvek népszerűségi listáját 68 százalékkal az angol vezeti, amelyet a német követ 48 százalékkal. A nyelvek „hasznossági listáját” toronymaga­san az angol vezeti: a felvételizni szándékozók 79 százaléka jelölte ezt a nyelvet. A második helyre a német került 18 százalékos jelölési gyakorisággal, egyéb nyelveket pe­dig csak kevesen említettek. Az angol hasznossága ellenére ugyanakkor gyengén szerepelt a nyelveket szépségük szerint rang­soroló listán. Itt a latin nyelvek vit­ték el a pálmát (63 százalékkal), bár megtanulásukat már kevesen vélték a leghasznosabbnak. „Érde­kes, hogy a válaszadó lányok még az átlagosnál is nagyobb (93 száza­lékos) valószínűséggel tartják a leg­szebbnek valamelyik latin nyelvet, míg a válaszadó fiúk körében 87 százalék ez az arány” — elemzi az adatokat a FISZ. A Kisalföld ajánlja HBO, 19.05 ■ .: v III • frl 9JbV11 mCiCICIII Színes amerikai romantikus dráma Dusty Wyatt Chandler (George Strait) countryénekes szupersztár. Stadionok­ban lép fel több tízezres közönség előtt. Fellépésein óriási lézershow és füstfel­hő kápráztatja el a közönséget. Egyik este Dusty hirtelen ötlettől vezérelve bú­csút mond a közönségnek és egyszerűen lesétál a színpadról. A show folytató­dik tovább botrány nélkül. Az énekes vissza akar térni élete döntő helyszínei­re, hogy új ihletet merítsen. Szülőházához és nagymamájához viszi első útja, az­tán újra rátér az országútra, cél nélkül, ahogy a régi időkben. Megismerkedik egy lánnyal, Harleyvel (Isabel Glasser), aki keményen küzd, hogy megmentsék a csődbe ment családi birtokot a felszámolástól... Szereplők: George Strait, Lesley Ann Warren, Isabel Glasser, Kyle Chandler, Ro­ry Calhoun, John Doe, Molly McClure tv2 5.50 Faluvilág 6.05 Segíts magadon! 6.30 Jó estét, Magyaror­szági (ism.) 7.15 Laza© - a Borsodi Beachen Szórakoztató, vi­dám reggeli csevej 9.00 Tripla vagy semmi Telefonos játék, extra nyere­ményekkel 9.25 Villa Acapulco Mexikói filmsorozat 76. 10.15 Teleshop 11.20 Bébilesen Amerikai vígjátéksorozat [12] 11.55 Vad angyal Spanyol-argentin filmsorozat 12.45 Indián a szekrény­ben Amerikai családi film 14.45 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 15.10 Providence Amerikai filmsorozat, 85. [12] 16.10 Pacific Blue Amerikai ak­­ciófilm-sorozat, 32. [12] 17.00 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat, 134. 17.30 Betty, a csúnya lány Kolumbiai filmsorozat, 115. 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív A tv2 magazinja [12] 19.45 Hárman párban Szerelmi kalandtúra 20.15 Irigy Hónaljmirigy- Oszkár 112] 21.15 Corrina, Corrina Amerikai filmvígjáték [12]. Közben: Rendsorsolás 23.35 Jó estét, Magyaror­szág!­0.20 Vissza a jelenbe Egy lány élete [12] 1.20 Anarchisták Magyar film [16] 2.50 Aktív (ism.) [12] 3.30 Mi, magyarok n­­i a* KLUB 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli 9.05 Receptklub (ism.) 9.25 Terra Nostra Brazil filmsorozat 119. 10.35 Topshop 11.35 Delelő Vidám show ebédidőben 13.10 Klipklub 13.40 Mike Hammer magán­­detektív Gyilkos játszma 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek Atnesz Norbival 16.30 A bohóc Füstölgő coltok [12] 17.30 Vészhelyzet Ámokfutás [12] 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin [12] 19.30 Legyen ön is millio­mos! 20.10 Szupermozi: Nevem: Senki Olasz akcióvígjáték [12] 22.20 Híradó 8 percben 22.35 Vad Bill Amerikai akciówestern [16] 0.15 Találkozások­­ este Sztármagazin [12] 0.25 Sportklub 0.35 Így készült: Vitatha­tatlan Amerikai werkfilm [12] 0.50 Baby Blues Amerikai rajzfilmsorozat [12] 1.35 Fókusz Közszolgálat magazin [12] (ism.) HB® 6.30 Törvényen kívül Amerika akciówestern 8.05 Lagaan Indiai romantikus dráma 11.45 Dr. T. és a nők Amerikai vígjáték 13.45 Pokémon 3.: A film Ja­pán animációs film 15.20 Megszólít az éjszaka Amerikai horrorthriller 17.20 Ami fénylik Amerikai zenés romantikus film 19.05 Dalban szőtt szere­lem Amerikai romantikus drá­ma 21.00 Tigrisek földjén Amerikai háborús filmdráma 22.40 Törvényen kívül Amerikai akciówestern 0.15 Az utolsó három Török filmdráma 2.05 Mozi! Mozi! Mozi! Ame­rikai filmmagazin 2.30 Mielőtt leszáll az éj Amerikai életrajzi film 4.40 Dracula 2000 Amerikai horrorfilm 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 Trikrek Spanyol rajzfilmsorozat A hű szamuráj 9.30 Kisemberek Kanadai ifjúsági filmsorozat, 15. 10.15 Önök kérték! Kívánságműsor (ism.) 11.10 Családban marad Venezuelai tévéfilmsorozat 126. 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.05 Baywatch Amerikai akciófilm-sorozat, 81. A nyugtalan lelkek szállodája, II. [16] 13.55 Srpski Ekran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 14.20 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi mapzin 14.50 Sorstársak Rehabilitációs mapzin 15.15 Tanulni érdemes 15.25 Váratlan utazás Kanadai tévéfilmsorozat 71. Elvárás és türelem (ism.) 16.15 Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat Orrszarvúügy (ism.) 16.35 „...nem vesznek erőt rajtam” 16.50 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 17.00 Katolikus krónika 17.30 Navigátor Ismeretterjesztő magazinműsor [16] 17.50 Gusztáv Magyar rajzfilmsorozat Gusztáv nyer (ism.) 18.00 Híradó, gazdasági híradó, időjárás­­jelentés, körzeti híradók 18.35 Borostyán Olasz tévéfilmsorozat 31. 19.30 Híradó este 19.56 Sporthírek, Időjárás­­jelentés 20.05 „Nem csak a 20 éveseké a világ" Szenes Iván írta (ism.) 21.05 Miss World Hungary 2003 Középdöntő, Hajdúszoboszló 22.00 Bestseller - A világ nyitott könyv Lévai Balázs világirodalmi beszélgtései 22.30 Kedd este Benne: Híradó 23.00 Hungarikum 23.30 Panoráma [16] 0.05 A zöld kesztyű Amerikai bűnügyi film (ism.) 1.35 Kárpáti krónika 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 A vörös grófnő Magyar film, 20­ 2. 11.30 A vén budai hársfák Összeállítás Eisemann Mihály dalaiból 12.00 Déli harangszó 12.01 Fekete gyöngy Argentin tévéfilmsorozat, 17. 12.50 Az isztambuli vonat Olasz-magyar tévéfilmsorozat VI. [16] 14.00 Kárpáti krónika 14.10 A fáraók földjén 14.40 Chicago Hope Kór­ház Amerikai tévéfilmsorozat 57. Sorsdöntő kérdések [16] 15.25 Napnyugta 18.00 Telesport Olimpiai magazin 19.40 Esti mese 20.05 Híradó este 20.30 Sporthírek, időjárás­jelentés 20.40 Ablak-praktikus 21.10 Határátkelő Közélet szolgáltatómagazin határon innen és túl 22.00 Sziget-tévé Élőközvetítés, beszélgetések, tudósítások a Sziget Fesztivál­ról - „Sziget-nézetből ’’, zenével és sztárokkal 23.35 Záróra 0.40 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat, 147-148. 1.30 Ablak-praktikus 2.00 Panoráma 116. 2.30 Úton Európa-magazin 3.00 Sorstársak Rehabilitációs magazin 3.25 A Zurgó együttes műsora 3.50 Telesport Olimpiai magazin DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Gazdakör 5.50 Indul a nap 8.00 Híradó, sport, meteorológia 8.15 Varjúdombi meleghozók Az ellopott varázsernyő 8.30 Must! Musti az esőben 8.35 Eugenie Sandler magánnyomozó Ausztrál ifjúsági filmsorozat 9.00 Váltó 9.30 Mozidélelőtt: Boldog idők Magyar játékfilm 11.00 Talentum Pungor Ernő akadémikus 11.30 Magyarország kincsei Várak - Szerencs 11.40 Hungarorama 11.50 Hírek, déli harangszó, műsorismertetés 12.10 Gazdakör 12.30 Élő egyház Vallási híradó 13.00 Keresd árnyékában: A Bethlen család öröksége Magyar dokumentumfilm 13.35 Rattanföld Magyar ismeretterjesztő sorozat 14.05 Tornai középkori templom Magyar ismeretterjesztő filmsorozat 14.15 Remigius Geyling Osztrák portréfilm 14.55 Himalája Angol ismeretterjesztő filmsorozat 15.25 Egy gondolás a Murray folyón 15.55 Hej, hej, helyes beszéd: Balázs Géza műsora 16.00 Csillagot álmodok Magyar ismeretterjesztő sorozat 16.30 Diákcsemege (ism.) 17.00 Klipsz Könnyűzenei műsor 17.30 „Halak, vizek...” Horgászmagazin 18.00 Híradó, sport, meteorológia 18.15 Szívtipró gimi Új epizódok­ 19.00 Égtájak Határon túli magazin 19.30 Mese 20.00 Híradó, meteorológia, sport 20.30 Rám csaj még nem vol ilyen hatással Magyar játékfilm 21.50 Gong Kulturális hetilap 22.30 A bál Olasz zenés film 0.20 Sequoia a havason 0.25 Vers 0.30 Himnusz, műsorismertetés 0.35 Híradó, sport 1.00 Mese 1.05 Vörös tinta Magyar játékfilm 2.40 Argentintangó-show 3.30 Gong Kulturális hetilap 4.10 A megszállott: Túri Török Tibor és a múzeumok Magyar ismeretterjesztő film 4.40 Emlékképek 5.00 Égtájak Határon túli magazin MAG ZAFI ÉÉ® 6.30 Más­nap 9.00 Napi 120 perc 11.00 Hírvilág - világhír 11.30 Délidő— Benne: hírek 13.00 Hírpercek 13.05 Újságíróklub 14.05 Hírpercek 14.10 Filmbomba Aktuális mozifilmek bemutatása 14.35 Alapozó 14.45 Film 16.10 Hírpercek 16.15 Nagyvizi 16.40 Naplemente 17.40 Hírpercek 17.50 Fradi-tv 18.25 A téma az utcán hever 18.50 Alapozó 19.00 Ma este. Benne: ATV-híradó. Összefüggések. Meteorológiai jelentés 20.00 Köz-hang 21.00 Alapozó 21.10 Aranygyapjú 21.30 Látok, szóljatok! 22.00 ATV-híradó 22.30 Hírvilág - világhír 22.50 Kisfilm 23.10 Premier plán 0.15 ATV-híradó. Hírvilág - világhír. Összefüggések 1.10 Köz-hang SPORT 8.45 Mai helyzet (ism.) 9.00 labdarúgás Egyesült Álla­mok, Manchester United—Club America (ism.) 11.30 HBC (ism.) 12.00 Televíziós vásárlás 12.15 Labdarúgás Werder Bre­men-Leverkusen (ism.) 14.00 Western Union Labdarúgó-magazin (ism.) 14.30 Televíziós vásárlás 14.45 Karateka (ism.) 15.45 Kerékpár A Tour de Hongrie elé (ism.) 16.45 Labdarúgás Német Ligaku­pa, döntő (ism.) 19.15 Mai helyzet 19.30 SZÚR-Koljunkt (ism.) 20.00 Bokszmágia Leonard-Be­­nitez, Lueshing-Saunders (ism.) 21.00 Kerékpár Tour de Hongrie, az 1. nap összefoglalója 22.00 Labdarúgás Egyesült Álla­mok, Manchester United—Club America (ism.) 0.30 Gólkavalkád ***** MSSSZKfIT ***** 8.30 Lovaglás Nemzetek Kupája, Lummen (ism.) 9.30 Labdarúgás Barátságos mérkőzés, Hertha Berlin—Gala­­tasaray (ism.) 14.30 Ökölvívás Ploiesti, nehézsú­lyú mérkőzés, F. Egobe-R. Sul­­gan (ism.) 16.00 Labdarúgás Barátságos mérkőzés, Hertha Berlin-Gala­­tasaray (ism.) 19.45 Ökölvívás Ploiesti, nehézsú­lyú mérkőzés, F. Egobe-R. Sul­­gan (ism.) 21.00 Ökölvívás Olaszország (élő, mk) 23.30 Eurosport-hírek (mk) 0.15 Golf (mk) # 6.40 Jeannie, a háziszellem 7.05 Tv-shop 8.05 Vicky, a viking 8.30 Nyerő percek 10.00 Baráti viszonyok 1121 10.55 Egy rém rendes csa­lád (ism.) 11.25 Férjek gyöngye [12] 11.50 Tv-shop 12.05 Dr. Phil (ism.) [12] 12.55 Charlie angyalai (ism.) [12] 13.50 Tv-shop 14.05 Stingers (ism.) [12] 15.00 Szerelmek Miamiban [12] 15.50 Charlie angyalai [12] 16.45 Jeannie, a házi szellem Amerikai vígjáték 17.10 Alex Mack titkos élete [12] 17.40 Deep Space Nine 112] 18.35 Szeretünk, Raymond 19.05 Egy rém rendes csa­lád 19.35 Férjek gyöngye [12] 20.05 Murder one [12] 21.00 A helyszínelők [12] 21.50 Angel (ism.) [12] 22.40 Szeretünk, Raymond 23.10 Bár Realityshow [12] 23.40 Jerry Springer-show [18] , 0.25 Kétfélző telefonos játék 1.25 High­flyers [18] 1.55 Dr. Phil [12] 2.40 Futurama 112] 8.00 Jelenvaló jövő 8.30 Keresd az okát! 9.00 Kertépítészet 9.35 Rándulj ki Rickkel! 10.05 Kassziopeia 11.05 Impresszionista fes­tők 11.35 Lakásban jó, de a leg­jobb otthon 12.05 Hitler Miki egér­ábrándjai 13.15 Az egyiptológia úttö­rői 13.50 Mindent megfigye­lünk 14.25 Háború színeiben 15.25 Patagónia tornyai 16.20 A szalamandra éjsza­kája 17.25 Bor­korzó 18.30 Csúcsjátékok 19.00 A pszichológia ösvé­nyein 19.35 Nemes küldetés 20.10 Vissza a vadonba 20.45 Főzzünk megint egy­szerűen! 21.20 Karibi konyha 21.50 Vörös fejezetek 22.20 Az utolsó nap 23.05 Világjárás másképp 0.05 Napóleon 1.00 Állati bajnokok 1.30 Állati bajnokok Rádió KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Határok nélkül - összeállítás 5.00 Krónika. Sport 9.04 Nap­közben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Rá­diószínház. Rákóczi 12.00 Déli harangszó a rákóczifalvai római katolikus templom­ból 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a ház­nál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni kró­nika 16.15 „Magyarországról jövök..." 17.05 Európa-klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Est krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sport­világ 19.49 Jó éjszakát gyerekek! 20.04 Aranyemberek 20.35-20.57 Az öreg Kos­suth (1867-1894) 21.05 Nemzetközi val­lási híradó 21.35 Hagyományápolók 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Hí­rek. Időjárás. Kenő 23.04 Operákból, dal­játékokból és operettekből 0.00 Kossuth­­éjszaka. Óránként hírek PETŐFI 3.55 Rákóczi-induló 4.03 Folkóra 5.03 Kí­vánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.01 Hírpercek 9.16 Stúdióbeszélgetés 9.52 Apró­ cseprő 10.03 Közlekedés 10.10 A vé­­lemény szabad... 10.45 Kelet kapujában 11.04 Közlekedés 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz-plusz 11.15 Müzli... 11.38 Zöld jel­zés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 13.06 Közlekedés 13.50 Vízállásje­lentés 14.00 Terep­járó 15.07 Közlekedés 16.00 Közlekedés 17.00 Csúcsforgalom 17.04-18.00 Közlekedés 18.01 Kölyökrá­­dió 18.30 Gordiusz-játék­tér 19.04 Sport­percek 19.15 Francia négyes 20.00—21.00 CD-börze 21.04 Nádas Péter: Álomház­tartás 22.00 Állítsátok meg Terézartyát! 23.00 Hírpercek 23.15 Blues 0.00 Éjfél után... BARTÓK 6.03 Muzsikáló reffid 8.06 Pódium 9.16 Éva Urbanová és Peter Dvorsky operaáriákat énekel 9.50 Vidovszky László: Romantkus olvasmányok 10.05 Művilág. Az ajándéko­zás 11.00 Kamarazene 11.40 Népdalaink foglalatban 12.06 Hangverseny délidőben 13.04 Az Alpoktól Zoborvidékig 14.05 A Rá­­diószínház bemutatója. „Sarkantyúzom a lá­zam és a vágyam” 15.00 Doppler Ferenc és Them Károly operáiból 15.30 Zenélő váro­saink 16.05 Muzsikáló délután. Közben: 17.00 Kulturális hírek. Közlekedési informá­ciók 18.05 A magyar zene évszázadai 18.55 Ez van! - Irodalmi értesítő 19.05 Pianissi­mo 20.10 Teleobjektív 21.10 Barokk szvi­tek 22.05 A Nibelung gyűrűje. Kroó György előadása 23.05 Vokális és hangszeres mu­zsika a régmúlt századokból 23.30 Ligeti György: Hegedűverseny 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05 Notturno GYŐRI RÁDIÓ 5.30 Hírek, közlekedés, időjárás 5.39 Falu­rádió 6.00 Kossuth-krónika 6.30 Nyugat­magyarországi krónika 6.50 Regionális lap­szemle 7.00 Kossuth-krónika 7.30 Nyugat­magyarországi krónika 7.50 Programaján­ló 8.00 Hírek 8.25 Tőke és piac 9.05 Euró­pai ablak 9.30 A jogász válaszol 15.05 Kör­forgalom. Közlekedési ma­zin 16.00 Kos­suth-krónika 16.20 „Magyarországról jö­vök...” 17.05 Életünk. Életmódmagazin 17.30 Nyupt-magyarországi krónika 18.00 Kossuth-krónika 18.30 BBC-filmszemle és Kaleidoszkóp 19.00 Egy hazában Corrina, Corrina (amerikai film) tv2, 21.15 Ízelítő a KSMJFOltsta holnapi számából este hat és hét között a

Next