Kisalföld, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-07 / 259. szám

Péntek, 2003. november 7. NAGY GÁSPÁR: A Szent Márton-díjas költő Pannonhal­mán érettségizett. Az ország széltérképe Az év végéig várhatóan elkészíti a gazdasági tárca az ország széltér­képét, a védett és érzékeny területek kijelölését már elvégezték, ami­nek alapján megállapítható, hol lehet a jövőben szélerőműveket épí­teni - közölte Kis Zoltán pápai sajtótájékoztatón. Kis Zoltán közlése szerint Pápa közelében, Marcaltő község határában van alkalmas te­rület szélerőműtornyok felállítására, és a lakosság sem tiltakozik a be­ruházás ellen. Hozzátette: a széltérkép döntő jelentőségű iránymuta­tást ad majd a hatóságoknak is a megfelelő határozatok kiadásához. Kis Zoltán utalt arra is: az alternatív energiahordozók támogatása csak akkor építhető be az uniós pályázatok rendszerébe - például a szélerőművek mellett a biogáz hasznosítása -, ha az összes energia­­hordozón belül ezeknek az aránya eléri a 10 százalékot. GYŐRI­­ KOMMUNÁLIS­­ SZOLGÁLTATÓ KFT. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. 2003. november 27-én LICIT ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI 1. Győr, Szentlélek téren lévő, 29 m2 területű üzlethelyiségét. Kikiáltási ár: 6.700.000 Ft + 25% áfa. 2. Győr, Pálffy u. 3. sz. alatti, 54 m2 területű üzlethelyiségét. Kikiáltási ár: 23.000.000 Ft + 25% áfa. A részletes hirdetmény a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Győr, Kálvária u. 4-10. alatt található portáján átvehető. Bővebb felvilágosítás kérhető a 96/516-600-as telefonon dr. Kiss Mihály beruházási osztályvezetőnél. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 Szent Márton-díj: Nemzeti örökségünk és kulturális értékeink megőrzéséért Bíboros­ áldás a pannonhalmi borra Folytatás az 1. oldalról. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet szalagját Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter vágta át, Erdő Pé­ter bíboros, prímás, eszter­­gom—budapesti érsek pedig ál­dását adta a vállalkozásra. Várszegi Aszták püspök, pan­nonhalmi főapát szerint az ezer­éves szőlőtermesztési és borászati hagyomány felélesztése mérföld­kő az apátság gazdasági és szellemi arculatát illetően. Már az idén is szüreteltek arról a tizenöt hektár­ról, amelyet a termőültetvénnyel együtt vásárolt meg az apátság. Az első szüretből 60 ezer palack bort állítanak elő az évi 300 ezer palack kapacitású feldolgozóban. A pincészet borait a hazai keres­kedelmi forgalomban kívánják ér­tékesíteni, de a világörökségi ran­got elnyert Pannonhalmi Bencés Főapátságot felkereső turisták a helyszínen is hozzájuthatnak. Bujtor István évente látogatja az apátságot Az új bor cserszegi fűszeresből és traminiből készült, a St. Mar­­tinus cuvée nevű italt tegnap meg is kóstolhatta a jelen lévő több száz érdeklődő, köztük az ország prominenciái, hírességei. Pusztán érdeklődőként volt je­len például a Győrött is rend­szeresen szereplő színész, Bujtor István. Mint érdeklődésünkre elmondta: először tizenöt éve járt az apátságban. Ekkor az egyik atyához érkezett, mivel először nyert vitorlásversenyt, s társa unokatestvérétől kértek ál­dást a bajnoki díjra. Azóta is, szinte évente látogatja az apátsá­got. — Ezentúl még gyakrabban jövök, mivel magam is borter­melő vagyok. Tihanyban van 600 tő szőlőm, cabernet sauvi­­gnon. Mint köztudott, ez vö­rösbor, így még csak konkuren­ciát sem jelent nekem a St. Martinus­­ nevet a színész, igen jót kortyolva a cuvée-ből. Jelentős szerep az oktatásban A „konkurenciának” otthont adó épületről szólva Imre István, a pincészet kivitelezését végző Integrál-Hexa Rt. elnök-vezér­igazgatója elmondta: a munká­latok júniusban kezdődtek, s valóságos bányászati műveletet jelentett az építkezés, amelyen huszonnégy cég 250 embere dolgozott a sokszor negyvenfo­kos hőségben. Az objektum há­rom fő épületsorból áll: a négy­szintes présházból, a pincéből, valamint a két fő egység közötti vertikális kapcsolatot jelentő „kútból”, amely a mozgáskorlá­tozottak számára is megközelít­hető. A borkedvelő közönség betekintést nyerhet a munkába, s a nemes italok készítésén kívül a pincészetnek jelentős szerepe lesz a szőlőfeldolgozás oktatásá­ban. A szegények és elesettek védelmezője A pincészet átadása és megál­­dása után a Szent Márton-napi ünnepség a bazilikában folytató­dott, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Szent Márton életútját elevenítette fel.­­ Keresztény, európai és szent volt, az első olyan személyiség, akit szentként tiszteltek, pedig nem volt vértanú - mondta Er­dő Péter. Támogatta, gondozta a szegényeket, az elesetteket, s ezzel hívta fel személyére IV. századi kortársainak figyelmét. Szent Márton-díj Az ünnepség során, négyéves hagyománynak hódolva, átad­ták a Szent Márton-díjat, ame­lyet a Bábolna Rt., a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. a pannonhalmi főapátsággal kar­öltve alapított azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak nemzeti örökségünk és kulturális értéke­ink megőrzéséhez és a pannon térség természeti és kulturális adottságainak megismertetésé­hez. A rangos elismerést ezúttal Nagy Gáspár József Attila-díjas költő kapta. A „Múlik a jö­vőnk”, s még számos más mű szerzője Pannonhalmán érettsé­gizett 1967-ben. Pályakezdő korában Kormos István vezette be az irodalmi életbe, Németh László akkori megjegyzésével él­ve, az 1973. október 20-i Élet és Irodalomban „avatták őt íróvá”. A költő a díj átvétele után kö­szönettel adózott tanárainak és az eltávozott segítők emléké­nek, ars poeticáját pedig Illyés egy idézetével támasztotta alá: „A­ költők a reménység helytar­tói legyenek.” Az ünnepség a Magyarország Európában Alapítvány-díj át­adásával folytatódott, az elisme­rést Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar igazgatója ve­hette át Göncz Árpád volt köz­­társasági elnök kezéből. A Szent Márton-nap fogadással ért vé­get, amelyen a jelenlegi köztár­sasági elnök, Mádl Ferenc mon­dott pohárköszöntőt, kezében az új borral. L.B. APÁTSÁGI ÜNNEP: A Szent Márton-napi ünnepséget a Mádl Ferenc köztársasági elnök is megtisztelte jelenlétével. FOTÓ: A BARANYAI EDINA Céltámogatás szennyvízberuházásra A kormány 380 millió forint céltámogatást ítélt meg Töltéstava szennyvízberuházásának támogatására. Ez az összeg a teljes beruházás hatvan százaléka, a többit a település spórolta össze az elmúlt négy év alatt.­ ­ Nagy öröm Töltéstavának a céltámogatás elnyerése, hiszen a lakosságnak az elmúlt négy év so­rán szinte napi kérdése volt az ön­­kormányzat felé, hogy mi van a csatornázással. A település rendkí­vül belvizes területen fekszik, ezért sajátosan sok a gond a keletkezett szennyvíz elszállításával. Esős idő­ben szinte csak talajvizet szállítot­tak el az elöregedett szikkasztók­ból, amelyeknek legalább a hat­­van-hetven százalékát kellene fel­újítani évente. A szennyvízberu­házás jelentősen hozzájárul a kör­nyezetvédelemhez - mondta el a Kisalföldnek Szalma István Géza polgármester. A szennyvízberuházás a győri szennyvíztisztítóra csatlakozik majd, amihez Töltéstavától mintegy hat és fél kilométer hosszan a 81-es főút mellett veze­tik el a csatornát a város első csat­lakozójáig. A megépítéshez szük­séges összeg hatvan százalékát te­szi ki a 380 millió forintos céltá­mogatás, fennmaradó negyven százalékát a lakossági hozzájáru­lások mellett az önkormányzat spórolta össze erre a célra. A pol­gármester elmondta még, hogy vízügyi támogatásra is pályáztak, remélik, hogy azon is sikerrel jár­nak. Lapunk úgy tudja, hogy a kor­mány 1,6 milliárd forintot osz­tott ki céltámogatások kiegészítő jegyzéke keretében, így több mint 7 milliárdos szennyvíz-köz­­műberuházási érték jöhet létre. Újabb 30 beruházás valósulhat meg az országban. Tóth Gyula MSZP: Egyszerre takarékos és fejlesztő a költségvetés Több mint 300 milliárd közútfejlesztésre A közútfejlesztés kaphatja a legnagyobb támogatást jövőre az országos költségvetésben. A törvénytervezet parlamenti vitája megkezdődött, jelenlegi állásáról szocialista képviselők számoltak be. A jövő évi költségvetési törvény tervezetéről tartott sajtótájékoztatót tegnap Győrött me­gyénk két szocialista országgyűlési képviselője. Papp József csornai polgármester elmondta, hogy a cél az államháztartási hiány 3,8 száza­lékra csökkentése. Emellett az is korlátozza a kormány mozgásterét, hogy a nemzetközi gazdasági környezet nem kedvező, a magyar gazdaság fejlődési üteme csökken. A honatya szerint annak ellenére, hogy a keret takarékos­kodásra késztet, a kormány beváltja ígéretét. Ha 2004-ben nem is bővíti a jóléti intézkedé­sek forrásait, szinten tartja azokat. Például jö­vőre a nyugdíjasok 53. heti juttatást kapnak. Papp úgy véli, a 2004-es a fejlesztések költség­­vetése és megemlítette, hogy a közútfejlesztési programra kiemelt támogatás, több mint 300 milliárd forint jut. Győrött a Fehérvári út re­konstrukcióját, Csornánál az elkerülőszakasz megépítését biztosítja a költségvetés. Emellett az előirányzat szerint 9,4 milliárd forint jut EU-támogatások igénybevételének segítésére, vagyis arra, hogy önrész hiánya miatt ne vesz­­szenek el jó ötletek. A költségvetésnek az önkormányzatokat érintő részéről Balogh József győri polgármester beszélt. Kiderült, hogy a kiemelt támogatásban részesülő célok közé tartozik a szociális ellátásra és az iskolai étkeztetésre fordított összeg növe­lése, az ingyenes tankönyvellátás kiszélesítése. Elmondta: a baloldali képviselők miniszterel­nöknél tett látogatásának eredménye, hogy 10 milliárddal nő a normatív támogatásra, 10 mil­­liárddal a tömegközlekedésre, 5 milliárddal a szerkezeti átalakításra, azaz a létszámcsökkentés terheire, 3,4 milliárddal az egyéb feladatok el­látására fordítható keret. Balogh leszögezte: az önkormányzatoknak takarékoskodó intézke­déseket kell tenniük. Az elmúlt évhez képest 10 százalékkal nő központi támogatásuk, ám a szocialista képviselők az energiaárak emelkedé­se miatt további költségfedezet biztosítását tart­ják szükségesnek. R. Z.

Next