Kisalföld, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
Hétfő, 2004. augusztus 30. Szlovákia: A restaurálás több millió euróba kerül Kastélyt vehet hat forintért Ha valaki szerény pénzügyi lehetőségei ellenére igazi középkori kastélyra vágyik, nem kell messze menni: Szlovákiában már 2,5 eurócentért, azaz bő hat forintnak megfelelő összegért vásárolhat egyet. 97 történelmi épület A csak látszatra csábító ajánlat abban a listában olvasható, amelyet a szlovák műemlékvédelmi hivatal állított össze, hogy tulajdonost találjon 97 történelmi épület számára. Ezek jó része magántulajdonban van, miután a rendszerváltás után korábbi birtokosaik visszakapták őket — csak éppen az illetőknek nincs pénzük az épület költséges karbantartására. A műemlékvédelmi hatóságot a bajba jutott tulajdonosok keresték meg azzal a kéréssel, hogy találjon rá vevőt, miközben azok is jelentkeztek, akik viszont vásárolni szeretnének ilyen épületet. Luboslav Skoviera, a hivatal informatikai vezetője ezért CD-t állított össze, amely 97 eladó, méghozzá általában igen olcsón kapható műemlék épület adatait, fotóit tartalmazza: ötven-egynéhány majorság, kúria, két kastély, tizenhat polgárház és több kisnemesi épület legfontosabb jellemzői ismerhetők meg a CD révén. Nagy részük az ország központi és keleti részében található, amely több száz éven át Magyarországhoz tartozott. Többségük önkormányzatok, illetve magánszemélyek tulajdonában van. Luboslav Skoviera azonban figyelmeztet: a vásárlóknak nehéz dolguk lesz. „Az épületek többsége rossz állapotban van, tatarozni kell őket, vagy az eladók támasztanak különböző feltételeket, például jó állapotban lévő csereépületet követelnek.” Műemlékvédelmi előírások A megvásárolt épületek restaurálásánál be kell tartani a szlovák műemlékvédelmi előírásokat, például tilos modern nyílászárók és burkolóanyagok alkalmazása, és az előírások megsértőire büntetés vár. A legolcsóbbnak a Zólyom közelében lévő Végles (Viglas) kastély tűnik: 0,025 euróért vásárolható meg - viszont az új tulajdonosnak vállalnia kell a restaurálás több millió euróra becsült költségét. A polgárházak vidéken olcsóbbak Egyébként több kisebb majorság ára 50 ezer és 250 ezer euró között mozog, a legnagyobbaké eléri a 900 ezer eurót. A városokban található középkori polgárházak ára 25 ezer eurótól 125 ezer euróig terjed — vidéken azonban akár 2500 euróért (625 ezer forint) is lehet vásárolni ilyen épületet. Szlovákia EU-tagsága nyomán fellendülhet a kereslet e régi kövek iránt. Luboslav Skoviera szerint máris sokan érdeklődnek a szomszédos Ausztriából, ahol az átlagjövedelem ötszöröse a szlovákiainak. (Panoráma) Dohányzás: Nyolcmillió haláleset következik be miatta 2020-ig Szívbajok: valóságos járványokká váltak A szív- és keringési betegségek egyre inkább veszélyeztetik az egészséget, mindenekelőtt a nyugati országokban. Erre figyelmeztettek szombaton Münchenben a legnevesebb európai kardiológusok, akik az Európai Kardiológusok Egyesületének idei kongresszusát, Európa legnagyobb orvosi tanácskozását kezdték meg a német városban. A négynapos tanácskozáson mintegy 25 ezer szakember vesz részt. A kardiológusok már az első nap arra hívták fel a figyelmet, hogy miközben a fertőzéses megbetegedések száma csökken, a szív- és keringési megbetegedések egyre több esetben vezétnek halálhoz, illetve súlyos következményekhez. „A szív- és keringési betegségek valóságos járvánnyá váltak, egyre inkább fenyegetik az egész világot, és halálosabbak, mint a középkor pestise” - figyelmeztetett Jean- Pierre Bassand, az európai kardiológusok egyesületének elnöke. A szívinfarktus és a szélütés már most messze a leggyakoribb halálok, és ez a tendencia tovább erősödik - hangzott az állásfoglalás. A legsúlyosabb kockázati tényezők között említette Bassand a dohányzást és a túlsúlyt, utalva arra, hogy bár a nyugati országokban némileg csökken a dohányzók száma, Ázsiában és a fejlődő országokban épp az ellenkezője figyelhető meg. ,Azzal számolunk, hogy a dohányzás 2020-ra az egyik leggyakoribb halálokot jelenti majd” - jelentette ki az elnök, úgy becsülve, hogy 2020-ra évente kereken 8 millió haláleset következik be a dohányzás miatt. Jean-Pierre Bassand felhívta a figyelmet arra is, hogy az elhízás is egyre inkább általános jelenséggé válik, és globális stratégiát sürgetett ellene. Eredetvédettséget kér a Szegedi Paprika Európai uniós eredetvédettséget szeretne kapni a szegedi fűszerpaprika-őrleményre a Pick-csoporthoz tartozó Szegedi Paprika Rt., az elismertetési folyamat tart, eredmény őszre várható - tájékoztatta Huszka Tibor üzletágvezető az MTI-t. „Reményeink szerint hamarosan feltehetjük az EU-s védjegyet a szegedi tájkörzetben termelt fűszerpaprikából készített b őrleményre, ami növelheti a fogyasztói bizalmat a termék iránt” - mondta. Ismertetése szerint a termékre már korábban megszerezték a földrajzi árujelző védjegyet. A termékleírásban meghatározták a tájkörzet határait, így máshol termett fűszerpaprika nem lehet a szegedi őrlemény alapanyaga. Előírták a technológiát is, amely a híres hagyományokon alapul: kézi szedés, kíméletes szárítás és köves őrlés. Az élelmiszer-biztonságot mikrobiológiai csíraszám-csökkentő technológia alkalmazásával és megfelelő csomagolással biztosítják. Huszka Tibor elmondta, hogy a termék nyomon követését a táblától az asztalig a jövő évben teljes körűvé kívánják tenni a Szegedi Paprika Rt.-ben. Az átlagosan 300-310 dolgozót foglalkoztató társaság két meghatározó üzletága a fűszerpaprika, valamint a konzervgyártás, kisebb volumenű az ételízesítő-gyártás. A fűszerpaprikából készült termékek 60 százalékát az európai uniós országokban, valamint Romániában és Horvátországban értékesítik. A belföldi piacon jelen vannak valamennyi meghatározó kereskedelmi láncban. A konzervüzletág döntően a belpiacon értékesít. A Szegedi Paprika Rt. tavaly 3,8 milliárd forint árbevételt ért el, az idei terv meghaladja a 4 milliárd forintot. Eltűntek világnapja Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet augusztus 30-át az eltűntek világnapjává nyilvánította 2000-ben. Az eltűntek listájára többféle okból kerülhet valaki: vannak, akik önszántukból „kilépnek” életükből, s valahol másutt, netán más országban, földrészen, új névvel kezdenek új életet. Mások esetleg bűncselekmény áldozatává váltak, de holttestük nem került elő, legnagyobb számban azonban a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok során nyoma veszett személyek vannak köztük. A Magyar Vöröskereszt keresőszolgálata az első világháború óta tevékenykedik, szorosan együttműködve a Nemzetközi Vöröskereszt genfi központi keresőszolgálatával. KISALFÖLD EGYÜTT TOVÁBB JÖVET MENET! Ha pénzügyekről van szó, a helyi emberek egyértelmű választása a „Rábaközi” Takarékszövetkezet Őszi ajánlatunk: ■ lakossági és vállalkozói számlavezetés a legkedvezőbb kondíciókkal és betétlekötési lehetőséggel! Lekötési kk) 1 Ft-tól 5 millió Ft-ig EBKM 5 millió Ft-tól EBKM 1-14 nap 1,5% 1,52% 2,0% 2,03% 30 nap 9,5% 9,63% 10,0% 10,14% 90 nap 9,0% 9,12% 9,5% 9,63% 180 nap 7,0% 7,10% 7,0% 7,10% Személyi hitel Felvehető összeg: maximum 2.500.000 Ft. A hitel bármilyen célra felhasználható. Hitelösszege 12hó 2ahó 36hó_48hó 1_60hó 100.000 Ft I 9.600 R j I ] I 200.000 Ft ; 19.200 Ft I 10.700 Ft j | |_________ 300.000 Ft 128.800 R [ 16.100 Ft 11.700 Ft_______________ 400.000 Ft | 38.400 Ft 21.400 Ft 15.600 Ft ______ 500.000 Ft ; 48.000 Ft [ 26.800 Ft ; 19.500 Ft __________ 1.000.000 Ft ;________; 53-600 Ft 1 39.000 Ft 31-500 Ft 28.000 Ft THM: 23,76-24,47 A törlesztőrészletek az éves kezelési költséget tartalmazzák! • Csorna, Szent István tér 23.....................................Tel.: 96/261-628 • Farad, Diófa u. 10................................................Tel.: 96/279-092 • Bősárkány, Petőfi S. u. 40....................................Tel.: 96/271-206 • Rábatamási, Szent István u. 1................................Tel.: 96/282-345 • Bogyoszló, Fő u. 23...............................................Tel.: 96/534-026 • Rábapordány, Gévay W. L. u. 17.............................Tel.: 96/273-374 • Bágyogszovát, Árpád u. 22.....................................Tel.: 96/273-153 1 • Szilsárkány, Fő u. 48.............................................Tel.: 96/285-455 1 • Egyed, Árpási u. 10. ............................................Tel.: 96/285-101 • Szany, Dózsa Gy. u. 4............................................Tel.: 96/287-889 • Győr, Szigethy A. u. 68-70.....................................Tel.: 96/422-815 • Jánossomorja, Óvári u. 6........................................Tel.: 96/226-063 • Mosonszolnok, Fő u. 44.........................................Tel.: 96/215-996 • Mosonmagyaróvár, Flesch K. u. 15...........................Tel.: 96/219-293 • Kóny, Rákóczi F. u. 9.............................................Tel.: 96/530-034 Veszettségriadó Veszettségriadót fújt az Európai Bizottság az EU mind a 25 tagállamában, miután Franciaország déli részén e betegségben elpusztult kiskutyát találtak. A szombati közlemény szerint a négy hónapos kutyakölyök a múlt héten pusztult el. A tetem vizsgálata kiderítette, hogy a kiskutya augusztus eleje óta veszett volt, s az életéből még hátramaradt csaknem 3 hét alatt számos helyen fordult meg gazdájával Bordeaux-ban és a környékbeli fesztiválokon. Ebben az időben nagyon sok külföldi turista keresi fel Franciaországnak ezt a részét. www.kisalfold.hu Aktuális 9 Pályázati hirdetmény Győrújbarát Község Jegyzője pályázatot hirdet (nyugdíjazás miatt megüresedő) adóügyi ügyintéző munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: • középiskolai végzettség és közgazdasági szakképzettség vagy pénzügyi és számviteli szakképesítés • erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázat beadási határideje: a megjelenéstől számított egy hét. A pályázat elbírálása: az érkezési határidő lejártát követő két hét. Az állás betölthető 2004. október 1. napjától határozatlan időre. A pályázat benyújtási helye, illetve érdeklődni lehet: Győrújbarát Község Polgármesteri Hivatala 9081 Győrújbarát, Főv. 1. Telefon: 96/543-651, fax: 96/355-044. O TP Intervenciós Finanszírozás Ha Ön búzáját, takarmányárpáját, vagy takarmánykukoricáját olyan közraktárba helyezi el, amely egyben intervenciós raktárként is működik, akkor a betárolt áru fedezete mellett már most megkaphatja az intervenciós ár több mint 94%-át. Most az alábbi feltételekkel juthat hozzá a hitelhez: ■ 101 €/t intervenciós árra 95 €/t hitelt adunk, ■ EURIBOR + 1,5 -2,5 % kamat mellett, ■ kezelési költség nélkül, ■ egyszerű, gyors elbírálással. www.otpbank.hu