Kisalföld, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-08 / 236. szám
Szombat, 2005. október 8. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Szieszta - História 11 XÁNTUS JÁNOS ELKÖTELEZETT HAZAFI, KIVÁLÓ TUDÓS, ISMERT ÉS_ ELISMERT_JT^Ó_ ÉS_ÁLLATKERT-JGi^G.YP.LT Barátja volt a világnak Hős nemzetőr? Természettudós? Néprajzkutató? Kíváncsi utazó, vagy csak egyszerűen egy nyughatatlan lelkű kalandor? Ki volt valójában Xántus János? Az teljességgel bizonyos, hogy a jeles magyar 180 évvel ezelőtt, 1825. október 5-én megszületett, majd a negyvennyolcas szabadságharc után Londonba emigrált és négy földrészt érintve, bejárta a fél világot. Az is bizonyos - a Győri Közlöny korabeli száma erről részletesen megemlékezett, hogy 1894. december 13-án hajnalban, megbomlott elmével, Budapesten jobblétre szenderült. „A magyar tudományos élet egyik kiváló jelesét veszítette el” - írta róla a Győri Közlöny 1894. december 16-i száma. Érdemei mellett az emlékezésben megemlítették azt is, hogy „mint minden nagy szellemnek s tudósnak, neki is voltak - a tudományosság terén - ellenlábasai, érezte is olykor-olykor a tövisszúrást”. Ilyenkor gyakran látogatott Győrbe testvéröccséhez, „sokoldalú és nehéz munkájában” nála talált felüdülést. Igazán mégis a nagyvilágban utazgatva-szemlélődve érezte jól magát. Most néhány érdekes történettel induljunk utána az időhídon! Sárgaláz New Orleansban Mostanában sokszor előfordult a tengerentúlról érkezett hírek között New Orleans neve. A hurrikán által elsodort városban hajdan - 1853 nyarán - Xántus is borzalmakat élt át, a sárgaláz borzalmait. Erről egyik úti levelében tudósított: „Itt különben a sárgaláz nem otthonos, de St. Domingo szigetéről hozták ide a cooy négerek, s mivel sokezer izlandi és német ujocz érkezett épen a városba, hamar tápanyagot kapott az ide való ég aljhoz nem szokott európaiak közt... Hozzájárult még azon körülmény, miként rendkívül esős nyarunk volt. Május közepe óta csaknem mindennap esett az eső, s mind a mellett a hőség 100 fokon felül volt folyvást. A lapályok és csatornák megteltek (a hőség miatt) megposhadt vízzel s már június elején oly borzasztóan dühöngött a sárga láz hogy nem csak a várost, de egész Amerikát rémülésbe hozta. Ma még folyvást emelkedésben van, s első júniustól kezdve tegnap reggelig 12,475 ember halt meg benne a városban." Xántus tudósítása - ahogy ezt egyik méltatója megemlítette - túlmutat a manapság oly divatos szenzációhajhász hírlapírói színvonalon. Beszámol saját tapasztalatairól (kísértetiesen idézi a leírás a közelmúlt történéseit), s azok hitelességéhez nem férhet kétség: „Ma nagy lárma és kétségbeesés van a városban, már 5 nap óta nem találni sírásót, igy a temetők telve vágynak temetetlen koporsókkal; a roppan hőség széthasgatta a koporsókat s meggörbtte a tetemeket, mik aztán a koporsók födelét felemelték; s oly rémséges bűz van a temetők melleti városrészekben, hogy ezren és ezren az ottani lakók közül elhagyták házaikat és az erdőben sátoroznak a Misszisippi túlpartján. A városi hatóság 10 dollárt igér minden órai sirálásért, de senki sem meri életét kockáztatni. Jelenleg már a nemzetőrség rukkol ki ágyukkal és erővel fognak négereket kényszeríteni sírt ásni és temetni. A tegnap óta meghatálozottak pedig (úgy ezentúl is valamennyien) el fognak égettetni. Épen imént voltam egy ily jelentet tanúja, a Place des Armes-en ugyanis 450 halott hányatott egy halomra... Azután halzsír és folyószurokkal leöntötték a halottlakást, és így meggyújtják! Borzasztó látvány volt a hátra maradott családtagok sikoltása és küzdése, nem akarták engedni az égetést, de a katonaság töltött fegyverek és szuronyokkal gátolta őket!” Fejvadászok közt Borneón Xántus expedíciói közül talán a legegzotikusabb és legfélelmetesebb az az 1868 októberében kezdődött utazás volt, amelynek részeként Borneó szigetére, a fejvadászok földjére is eljutott. A jeles magyar utazó érdeme, hogy elsőnek láthatta a bennszülöttek által csak „hatalmas víztükörként” emlegetett Szimunyon-tavat, és törékeny ladikjával felfedezte, megjárta a krokodiloktól hemzsegő pandanuszmocsarak girbe-gurba, kiismerhetetlen vízfolyásait. Eljutott a félelmetes történetekkel övezett fejvadász dajabokhoz is. Erről beszámolót is írt: „A fejet nipa pálma levelekbe burkolva partra szállítják, s tüstént az úgynevezett nagy nyíláson kiszedik belőle az agyvelőt, faszén fölé helyezik, s lassú tüzeléssel megfüstölik, úgy, hogy a haj, hús és bőr mind rajta marad a koponyán. Mikor 10-12 nap múlva kész az operatió egészen fekete, mint például a füstölt sonka. Aztán kiteszik a verandára, s ottan a képzelhető legnyájasabb bánásmódban részesítik, rizst és egyéb eledeleket raknak elébe, pipát tesznek szájába... s értésére adják, hogy most már a falu tagja lett, nem ellenség többé, ezentúl jó barátok, rokonok és atyafiak lesznek.” Egyébként Borneón Xántus maga is többször éjszakázott a dajabok vitézségének és dicsőségének jelvényeit, a füstölt emberi fejeket őrző fejházban, a pangában, amely az előkelő vendégek elhelyezésére is szolgált, hogy nem mindennapi diadaljelképeikkel így imponáljanak az idegen előtt. Titokzatos emlékek Kicsivel több mint egy évtizede rendkívül különös tárggyal, egy észak-amerikai előágytáras ismétlőfegyverrel, egy Henry-karabéllyal gyarapodott a győri Xántus János Múzeum gyűjteménye. A puska a zárlemezébe vésett név tanúsága szerint Xántus Jánosé volt. Már maga a becses relikvia felbukkanása is sajátos módon egy szűkszavú telefonbeszélgetéssel indítvatörtént, ám Szabó Péter muzeológus szerint a Xántus-emlékek korábban sem nélkülözték a titokzatos elemeket, így például a családi irattár jeles darabjai, köztük a neves utazó anyakönyvi kivonatai és iskolai bizonyítványai egy asztalosnak javításra átadott bútor titkos rekeszéből kerültek elő. Az említett Henry-karabélyt 1994 nyarán két váci fiatalember ajánlotta fel - elfogadható áron - megvételre a múzeumnak. Elbeszélésükből kiderült: Gödöllőn, földmunkák során leltek rá. Hogy miként került oda ez a becses tárgy? Valószínű, hogy Xántus fia rejtette el, aki 1919-ben a román megszállás elől Temesvárról Gödöllőre menekült családjával. Szabó Péter muzeológus nyomozása alapján feltételezi, hogy a győri múzeum tulajdonába a Karl May-regények - Xántus Jánosról mintázott - Old Shatterhandjének legendás fegyvere került. Vagyis egy olyan gyártásjel nélküli példány, amelyet maga a konstruktőr, Mr. Henry készített és ajándékozott Winnetou „sápadt arcú” testvérének. Egyébként ezt a feltételezést sugallja - Szabó Péter szerint - a sorozatgyártás termékeitől eltérően az ezüstözött zárborító lemez is, és nem utolsósorban a tulajdonos vagy megajándékozott nevének rusztikusan vésett betűi is. Első zsiráf a királynétól Xántus János nemcsak elkötelezett hazafi, kiváló tudós, ismert és elismert utazó, hanem - 1866-tól - rátermett állatkert-igazgató is volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint - többek között - az az eset, mikor magától I. Ferenc József feleségétől, Erzsébet királynétól, a legendás Sissytől szerzett zsiráfot a budapesti zoonak. A zsiráf nagy kincsnek számított abban az időben, hiszen az újkori állatkertek közül (először Európában) a bécsi, majd később a londoni büszkélkedhetett a hosszú nyakú ritkasággal. Xántus, mikor egy alkalommal a királyné a pesti állatkertbe látogatott, megemlítette neki, hogy náluk még nincs zsiráf, Schönbrunnban, az uralkodó gyűjteményében, tulajdonában pedig több is van. Kérdezte, miként lehetne egy becses példányhoz hozzájutni. Sissy közbenjárására az „igazgató úr” hamarosan levelet kapott, hogy választhatnak Bécsben zsiráfot, mert akár az idősebb anyaállatot, akár a fiatalabb nőstényt szívesen a magyar székesfővárosnak ajándékozza „Őfelsége”, így az első „foltos nyakarján” - miként a XIX. században nevezték a különleges állatot -1868 májusában érkezett Pestre. A schönnbrunni állatok közül Xántusék a fiatalabb példányt kérték el, ami - mint később kiderült - igen jó választás volt. Nemcsak azért, mert ez az állat még hosszú évekig élt a Városligetben, hanem azért is, mert már vemhesen érkezett a fővárosba, és így 1868. augusztus 18-án megszületett az állatkert első kis zsiráfja. GÜLCH CSABA A sajátos életmű, Xántus János egyénisége, munkássága többféleképpen megközelíthető, sokféleképpen értékelhető. A vélemények közül talán a késői utód, dr. Andréka Györgymaga is állatkertet igazgat, utazik, gyűjtőszenvedélye is Xántuséhoz hasonlatos) véleménye a legizgalmasabb. - Olvasni szerettem, de kevés könyv tudott igazán lekötni. Kari May történetei viszont mindig elvarázsoltak, fotelhoz ragasztották nyughatatlan fenekemet. A puha fedeles, négyrészes Winnetou-kötetet édesanyám adta először a kezembe, aki nemcsak kislányként, de azóta már felnőtt orvosként is többször újraolvasta azokat. Óvodáskorú fiaim sem menekülhetnek, már az ő kötetük is ott sorakozik nagyanyjuk könyvespolcán. Azóta már tudom: Xántus János volt az, akinek neve még életében bekerült az irodalomtörténetbe. Barátja, Kari May róla mintázta regényeinek rettenthetetlen hősét, a gyerekként általam is csodált, Old Shatterhandet. Nehezen ment, de felnőttem. Céljaim mások lettek, az életemet a munkám, a hivatásom határozza meg, de a példaképem nem változott. Old Shatterhand levette a cowboykalapot, eredeti nevét viseli: Xántus Jánosnak hívják, de személyisége, nyughatatlan természete nem változott. Volt itthon nemzetőr, Amerikában pionír, katona, természetbúvárként, néprajzkutatóként pedig a fél világot bejárta. Talált barátokat a sziú indiánok, a dajak fejvadászok, de az „erdei emberek", az orangutánok között is. Négyszáz új állatfajt írt le a tudomány az általa gyűjtött anyagokból. Xántus egyik 1864-ben kelt sürgönyében olyan útmutatót adott saját hivatásomhoz is, ami máig meghatározza munkámat: „Előnyünk van nekünk magyaroknak, mert a már létező sok állatkertben láthatjuk a jót és rosszat, s kiválaszthatjuk mindjárt kezdetben a legjobbat. Jól tudom, hogy szégyen volna másolni, mert ezzel azt vallanánk be, hogy nincsen bennünk teremtő nemzeti erő. Fogadjuk el elvben a jót, de dolgozzuk ki részleteiben úgy, hogy minden eredeti magyar legyen, s hogy mindenki, aki a kertbe lép, olyan valamit találjon, mit más kertekben nem látott.” Talán nemcsak ezen múlik, de könnyebb úgy élni egy életet, ha a gyerekkorban választott példaképek végigkísérik és irányítják az embert magánéletében és hivatásában egyaránt. J D Ó HÍD ! A Henry-karabély a győri Xántus János Múzeum gyűjteményének darabja.