Kisalföld, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-08 / 236. szám

Szombat, 2005. október 8. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Szieszta - História 11 XÁNTUS­ JÁNOS ELKÖTELEZETT HAZAFI, KIVÁLÓ TUDÓS, ISMERT ÉS_ ELISMERT_­JT^Ó_ ÉS_ÁLLATKERT-JGi^G.YP.LT Barátja volt a világnak Hős nemzetőr? Természet­­tudós? Néprajzkutató? Kí­váncsi utazó, vagy csak egyszerűen egy nyughatat­lan lelkű kalandor? Ki volt valójában Xántus János? Az teljességgel bizonyos, hogy a jeles magyar 180 évvel ezelőtt, 1825. október 5-én megszületett, majd a negy­vennyolcas szabadságharc után Londonba emigrált és négy földrészt érintve, be­járta a fél világot. Az is bizonyos - a Győri Közlöny korabeli száma erről rész­letesen megemlékezett­­, hogy 1894. december 13-án hajnalban, megbom­lott elmével, Budapesten jobblétre szenderü­lt. „A magyar tudományos élet egyik kiváló jelesét veszítette el” - írta róla a Győri Közlöny 1894. december 16-i száma. Érdemei mellett az emlékezés­ben megemlítették azt is, hogy „mint minden nagy szellem­nek s tudósnak, neki is voltak - a tudományosság terén - el­lenlábasai, érezte is oly­kor-olykor a tövisszúrást”. Ilyenkor gyakran látogatott Győrbe testvéröccséhez, „sok­oldalú és nehéz munkájában” nála talált felüdülést. Igazán mégis a nagyvilágban utazgat­­­va-szemlélődve érezte jól ma­gát. Most néhány érdekes tör­ténettel induljunk utána az időhídon! Sárgaláz New Orleansban Mostanában sokszor előfor­dult a tengerentúlról érkezett hírek között New Orleans ne­ve. A hurrikán által elsodort városban hajdan - 1853 nya­rán - Xántus is borzalmakat élt át, a sárgaláz borzalmait. Erről egyik úti levelében tudósított: „Itt különben a sárgaláz nem otthonos, de St. Domingo szi­getéről hozták ide a coo­y né­gerek, s mivel sokezer izlandi és német ujocz érkezett épen a városba, hamar táp­anyagot kapott az ide való ég aljhoz nem szokott európaiak közt... Hozzájárult még azon körül­mény, miként rendkívül esős nyarunk volt. Május közepe óta csak­nem mindennap esett az eső, s mind a mellett a hő­ség 100 fokon fel­ül volt foly­vást. A lapályok és csatornák megteltek (a hőség miatt) megposhadt vízzel s már júni­us elején oly borzasztóan dü­höngött a sárga láz hogy nem csak a várost, de egész Ameri­kát rémülésbe hozta. Ma még folyvást emelkedésben van, s első júniustól kezdve tegnap reggelig 12,475 ember halt meg benne a városban." Xántus tudósítása - ahogy ezt egyik méltatója megem­lítette - túlmutat a manapság oly divatos szenzációhajhász hírlapírói színvonalon. Beszá­mol saját tapasztalatairól (kí­sértetiesen idézi a leírás a kö­zelmúlt történéseit), s azok hi­telességéhez nem férhet két­ség: „Ma nagy lárma és két­ségbeesés van a városban, már 5 nap óta nem találni sírásót, igy a temetők telve vágynak temetetlen kopor­sókkal; a roppan hőség szét­­hasgatta a koporsókat s meg­­görbtte a tetemeket, mik aztán a koporsók födelét felemelték; s oly rémséges bűz van a te­metők melleti városrészek­ben, hogy ezren és ezren az ottani lakók közül elhagyták házaikat és az erdőben sá­toroznak a Misszisippi túl­partján. A városi hatóság 10 dollárt igér minden órai si­­rálásért, de senki sem meri életét koc­káztatni. Jelenleg már a nemzetőrség rukkol ki ágyukkal és erővel fognak né­gereket kényszeríteni sírt ásni és temetni. A tegnap óta meg­­hatálozottak pedig (úgy ezen­túl is valamennyien) el fognak égettetni. Épen imént voltam egy ily jelentet tanúja, a Place des Armes-en ugyanis 450 ha­lott hányatott egy halomra... Azután halzsír és folyószurok­kal leöntötték a halottlakást, és így meg­gyújtják! Borzasztó látvány volt a hátra maradott családtagok sikoltása és küz­dése, nem akarták engedni az égetést, de a katonaság töltött fegyverek és szuronyokkal gá­tolta őket!” Fejvadászok közt Borneón Xántus expedíciói közül ta­lán a legegzotikusabb és leg­félelmetesebb az az 1868 ok­tóberében kezdődött utazás volt, amelynek részeként Bor­­neó szigetére, a fejvadászok földjére is eljutott. A jeles ma­gyar utazó érdeme, hogy el­sőnek láthatta a bennszülöt­tek által csak „hatalmas víz­tükörként” emlegetett Szimu­­nyon-tavat, és törékeny ladik­jával felfedezte, megjárta a krokodiloktól hemzsegő pan­­danuszmocsarak girbe-gurba, kiismerhetetlen vízfolyásait. Eljutott a félelmetes történe­tekkel övezett fejvadász da­­jabokhoz is. Erről beszámolót is írt: „A fejet nipa pálma le­velekbe burkolva partra szál­lítják, s tüstént az úgynevezett nagy­ nyíláson kiszedik belőle az agyvelőt, faszén fölé he­lyezik, s lassú tüzeléssel meg­füstölik, úgy, hogy a haj, hús és bőr mind rajta marad a ko­ponyán. Mikor 10-12 nap múlva kész az operatió egé­szen fekete, mint például a füstölt sonka. Aztán kiteszik a verandára, s ottan a képzel­hető legnyájasabb bánásmód­ban részesítik, rizst és egyéb eledeleket raknak elébe, pipát tesznek szájába... s értésére adják, hogy most már a falu tagja lett, nem ellenség többé, ezentúl jó barátok, rokonok és atyafiak lesznek.” Egyébként Borneón Xántus maga is több­ször éjszakázott a dajabok vi­tézségének és dicsőségének jelvényeit, a füstölt emberi fe­jeket őrző fejházban, a pan­­gában, amely az előkelő ven­dégek elhelyezésére is szol­gált, hogy nem mindennapi diadaljelképeikkel így impo­náljanak az idegen előtt. Titokzatos emlékek Kicsivel több mint egy év­tizede rendkívül különös tárggyal, egy észak-amerikai előágytáras ismétlőfegyverrel, egy Henry-karabéllyal gyara­podott a győri Xántus János Múzeum gyűjteménye. A pus­ka a zárlemezébe vésett név tanúsága szerint Xántus Já­nosé volt. Már maga a becses relikvia felbukkanása is sajá­tos módon­­ egy szűkszavú telefonbeszélgetéssel indítva­­történt, ám Szabó Péter mu­zeológus szerint a Xántus-em­­lékek korábban sem nélkülöz­ték a titokzatos elemeket, így például a családi irattár jeles darabjai, köztük a neves utazó anyakönyvi kivonatai és isko­lai bizonyítványai egy aszta­losnak javításra átadott bútor titkos rekeszéből kerültek elő. Az említett Henry-karabélyt 1994 nyarán két váci fiatal­ember ajánlotta fel - elfogad­ható áron - megvételre a mú­zeumnak. Elbeszélésükből ki­derült: Gödöllőn, földmunkák során leltek rá. Hogy miként került oda ez a becses tárgy? Valószínű, hogy Xántus fia rej­tette el, aki 1919-ben a román megszállás elől Temesvárról Gödöllőre menekült családjá­val. Szabó Péter muzeológus nyomozása alapján feltételezi, hogy a győri múzeum tulaj­donába a Karl May-regények - Xántus Jánosról mintázott - Old Shatterhandjének legen­dás fegyvere került. Vagyis egy olyan gyártásjel nélküli pél­dány, amelyet maga a konst­ruktőr, Mr. Henry készített és ajándékozott Winnetou „sá­padt arcú” testvérének. Egyébként ezt a feltételezést sugallja - Szabó Péter szerint - a sorozatgyártás termékeitől eltérően az ezüstözött zárbo­rító lemez is, és nem utol­sósorban a tulajdonos vagy megajándékozott nevének rusztikusan vésett betűi is. Első zsiráf a királynétól Xántus János nemcsak el­kötelezett hazafi, kiváló tudós, ismert és elismert utazó, ha­nem - 1866-tól - rátermett állatkert-igazgató is volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint - többek között - az az eset, mikor magától I. Ferenc József feleségétől, Erzsébet ki­rálynétól, a legendás Sissytől szerzett zsiráfot a budapesti zoonak. A zsiráf nagy kincsnek szá­mított abban az időben, hi­szen az újkori állatkertek kö­zül (először Európában) a bé­csi, majd később a londoni büszkélkedhetett a hosszú nyakú ritkasággal. Xántus, mi­kor egy alkalommal a királyné a pesti állatkertbe látogatott, megemlítette neki, hogy náluk még nincs zsiráf, Schön­­brunnban, az uralkodó gyűj­teményében, tulajdonában pedig több is van. Kérdezte, miként lehetne egy becses példányhoz hozzájutni. Sissy közbenjárására az „igazgató úr” hamarosan levelet kapott, hogy választhatnak Bécsben zsiráfot, mert akár az idősebb anyaállatot, akár a fiatalabb nőstényt szívesen a magyar székesfővárosnak ajándékoz­za „Őfelsége”, így az első „fol­tos nyakarján” - miként a XIX. században nevezték a külön­leges állatot -1868 májusában érkezett Pestre. A schönn­­brunni állatok közül Xántusék a fiatalabb példányt kérték el, ami - mint később kiderült - igen jó választás volt. Nem­csak azért, mert ez az állat még hosszú évekig élt a Vá­rosligetben, hanem azért is, mert már vemhesen érkezett a fővárosba, és így 1868. augusztus 18-án megszületett az állatkert első kis zsiráfja. GÜLCH CSABA A sajátos életmű, Xántus János egyénisége, munkássága több­féleképpen megközelíthető, sokféleképpen értékelhető. A véle­mények közül talán a késői utód, dr. Andréka György­­maga is állatkertet igazgat, utazik, gyűjtőszenvedélye is Xántuséhoz ha­sonlatos) véleménye a legizgalmasabb. - Olvasni szerettem, de kevés könyv tudott igazán lekötni. Kari May történetei viszont mindig elvarázsoltak, fotelhoz ragasztották nyug­hatatlan fenekemet. A puha fedeles, négyrészes Winnetou-kötetet édesanyám adta először a kezembe, aki nemcsak kislányként, de azóta már felnőtt orvosként is többször újraolvasta azokat. Óvo­dáskorú fiaim sem menekülhetnek, már az ő kötetük is ott sorakozik nagyanyjuk könyvespolcán. Azóta már tudom: Xántus János volt az, akinek neve még életében bekerült az irodalomtörténetbe. Barátja, Kari May róla mintázta regényeinek rettenthetetlen hősét, a gye­rekként általam is csodált, Old Shatterhandet. Nehezen ment, de felnőttem. Céljaim mások lettek, az életemet a munkám, a hivatásom határozza meg, de a példaképem nem változott. Old Shatterhand levette a cowboykalapot, eredeti nevét viseli: Xántus Jánosnak hívják, de személyisége, nyughatatlan természete nem változott. Volt itthon nemzetőr, Amerikában pionír, katona, ter­mészetbúvárként, néprajzkutatóként pedig a fél világot bejárta. Talált barátokat a sziú indiánok, a dajak fejvadászok, de az „erdei emberek", az orangutánok között is. Négyszáz új állatfajt írt le a tudomány az általa gyűjtött anyagokból. Xántus egyik 1864-ben kelt sürgönyében olyan útmutatót adott saját hivatásomhoz is, ami máig meghatározza munkámat: „Előnyünk van nekünk magyaroknak, mert a már létező sok állatkertben láthatjuk a jót és rosszat, s kiválaszthatjuk mindjárt kezdetben a legjobbat. Jól tudom, hogy szégyen volna másolni, mert ezzel azt vallanánk be, hogy nincsen bennünk teremtő nemzeti erő. Fogadjuk el elvben a jót, de dolgozzuk ki részleteiben úgy, hogy minden eredeti magyar legyen, s hogy mindenki, aki a kertbe lép, olyan valamit találjon, mit más kertekben nem látott.” Talán nemcsak ezen múlik, de könnyebb úgy élni egy életet, ha a gyerekkorban választott példaképek végigkísérik és irányítják az embert magánéletében és hivatásában egyaránt. J D Ó HÍD ! A Henry-karabély a győri Xántus János Múzeum gyűjteményének darabja.

Next