Kisalföld, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-25 / 71. szám

12 Szieszta www.kisalfold.hu FORGÁCS PÉTER JÁSZAI-DÍJAS: ÉLETEM LEGSZEBB NAPJAIT ÉLEM ! Újra „éhes” vagyok A harmonikaszó elhalkult a színpadon és a koldus fáradt hangon énekelte a dal utolsó sorait: „Jó estét, nyár, jó estét, szerelem...” A konferanszié az előadás menetének megfelelően egy pénzdarabot ejtett a gyűrött cilinderbe. Ezen a március 15-i estén nem csak ez volt a színész ju­talma. Az est műsorvezetője, Korcsmáros György bejelenté­se nyomán a nézők, a színész kollégák percekig ünnepelték a koldust alakító színészt. For­gács Péter Jászai-díjat kapott! - Nagyon meghatódtam ezekben a pillanatokban, és a legjobban annak örültem, ahogy a közönség reagált a bejelentésre. Az ünneplésből kiéreztem az emberek szere­­tetét, a taps azt üzente, hogy megérdemelten kaptam a Já­szai-díjat. Eddig hét alkalom­mal terjesztettek fel az ala­kításaim nyomán a díjra és most nagyon boldog vagyok, hogy győri színészként vehet­tem át ezt az eddigi pályám csúcsát jelentő elismerést. Ré­gi szokás ilyenkor a szakmá­ban fanyalogni a díjak oda­ítélésén. Sokan gratuláltak és igazi elismerésnek érzem, hogy nem hallottam irigy, rosszindulatú megjegyzése­ket. Hat esztendeje játszom a Győri Nemzeti Színházban. Nagyszerű prózai és musical­szerepeket alakíthattam az it­teni színpadon. Korábban fő­városi színészként a győri sze­repeim sokszorosát játszhat­tam el, de úgy érzem, az itteni munkáim teljesítették ki a művészetem. Ami külön öröm számomra, hogy a színészeten túl az Adáshiba és A vörös­lámpás ház rendezőjeként is bemutatkozhattam a szakma és a közönség előtt a győri teátrumban. Életem legszebb napjait élem. Szívem szerint csak rendezéssel foglalkoznék mostantól. Remek érzéseket és lazaságot ad ez a fajta mun­ka. A következő évadban újra rendezhetek, köszönhetően Korcsmáros György barátom­nak és ez boldogsággal tölt el. - Édesapja a hetvenes évek derekán a Kisfaludy Színház tagjaként szórakoztatta a nagyérdeműt Győrben. Foglal­­koztatja-e a gondolat, hogy mit szólna a díjához, ha meg­érhette volna ezt a sikert? - Fiatal, pályakezdő színész voltam, amikor elveszítettem őt. A vizsgaelőadásomról ha­zafelé autózva egyeten szóval sem méltatta a munkámat. Nem tartott túlságosan tehet­ségesnek és a kezdeti alakí­tásaimat mindig kritizálta. Sajnos 1981-ben meghalt és azóta minden szerepemet ne­ki ajánlom a színpadon és a Jászai-díjat is képletesen a sír­jára helyeztem. Nagyon fáj, hogy ezt nem érhette meg. -A Színészlexikon oldalakon keresztül sorolja a prózai és musicalszerepeit. Ön hova so­rolja magát? Prózai vagy mu­sicalszínész valójában? - Csak egyszerűen színész­nek tartom magam. A Já­­szai-díj elérésekor azt vallom, hogy ilyenkor a színész sok­oldalúságát kellene díjazni. Én prózai színésznek hiszem ma­gam, aki talán jól is énekel és zenél is. Hiszek a színész ösz­­szetettségében. Talán tizen­öten vagyunk a szakmában, akik azonos színvonalú telje­sítményt tudunk nyújtani bár­melyik műfajban. Talán ezt a sokféleséget, árnyaltságot kel­lene díjazni. Az Antigoné hírnökének szerepe hozta meg számomra azt a szakmai sikert pályafu­tásom hatodik évében, amellyel én is elégedett vol­tam a magam állította színvo­nalon, a Beatles-vállalkozá­­sunk volt a második jelentős mérföldkő 1988-ban, ami az ismertséget is meghozta. Meghatározó volt a Sakk című musical, A nyomorultak és a Miss Saigon. Forgács Péter szerint az a jó színész, aki össze tudja tenni az életét és a szerepet. - Győrben sokak szerepál­mait játszhatta el. Volt Javer­t A nyomorultakban, a profesz­­szor a Miss Saigonban... - Valóban a legmeghatáro­zóbbak ezek a szerepek voltak a pályámon. Mindig úgy ju­tottak eszembe, hogy talán va­lamikor jó lenne eljátszani ezeket. Korábban elmentek mellettem ezek a szerepek. Számomra nagy mázli, hogy olyan darabokat tűzött mű­sorára a Győri Nemzeti Szín­ház, amelyek nagy sikerek vol­tak a fővárosban és nekem megfelelő szerepeket is hor­doztak. A Miss Saigont két évadon keresztül játszani ne­kem a legnagyobb boldogság volt. - Az interneten tizenötezren olvasták a honlapját, ünnepli a közönség, megvárják a mű­­vészbejárónál... Mit jelent ön­nek a sztárság? - Szerintem sztárság nem lé­tezik idehaza. Talán ennek a szele a műfajban Malek And­reát és Szulák Andreát érintet­te meg. Elképesztő, hogy mi volt körülöttük... Csodálatos érzés, hogy engem is szeret a győri közönség, de ez nem sztárság. De az sem, ahogy au­tózom a Szentendrei úton, és a pirosnál int a mellettem álló autó sofőrje, hogy húzzam le az ablakot és felteszi a kérdést: „Magának nem Olaszország­ban kellene lennie?” Ugyanis a Barátok köztben ez volt a sze­repem. Nem szeretném, ha a magánéletemről cikkeznének a bulvárlapok, bár ezt kéretle­nül is megteszik. Amikor ki­égett a lakásom, tizenöt újság keresett meg, hogy nyilatkoz­zam a bajomról. Ha ezt megta­gadtam, azt mondták, úgyis megtudják a tűzoltóságtól az információkat. Van nekem zaklatóm is. Na, ebből a sztár­­ságból nem kérek! - Budapest, Győr, Miskolc és Záhonytól Szombathelyig az ország szinte valamennyi szín­padán játszik az év folyamán. Hogy viseli ezt a soklakiságot? Gondolt már arra, hogy mi lenne, ha nem színészként és nem így keresné a kenyerét? - Szakács. Imádok főzni a barátaimnak és az asztali örömöket sem vetem meg. Egyszer egy tévéműsorban azt mondtam, hogy engem friss rántott csirkével, petre­zselymes újkrumplival és uborkasalátával meg lehet venni. Ezért egy alkalommal valahol vagy huszonöt kiló­­nyi rántott csirkével és egy lavórnyi újkrumplival vártak. Az egyszerű pórias ételeket szeretem. Imádok főzni, ez és a zene is teljesen kikap­csol. Sajnos a színészzenekar Bubik István halála után nem igazán működik, de a Beat­­les-emlékzenekar rövidesen újra hallat majd magáról. A gitárom mindig itt van velem Győrben. - A pályafutása alatt meg­fogalmazta magának színészi hitvallását? - Igen, de ez nem mindenki számára szimpatikus. Egyesek szerint a szókimondásom pá­rosul ilyenkor az állítólagos nagyképűségemmel. Nem er­ről van szó, csak egyszerűen nem bírom az „álszínészetet”. Nem hiszek az úgynevezett „munkás" színészekben, akik minden szerepet, minden mozdulatot kidolgoznak és a partnerrel nem törődnek, nem képesek improvizálni. A lehetséges kereteken belül én szeretek kísérletezni a színpa­don. Számomra fontos a laza­ság a szerepeimben, melyeket sohasem játszok el kétszer ugyanúgy. POZSGAI JÁNOS FOTÓ: H. BARANYAI EDINA KISALFÖLD 2006. március 25 szombat Élete a színházteremtő alkotói munka Megyénk a március 15-i nagy állami kitüntetések közül két művészeti díjjal gazdagodott. Mindkettő Győrbe került, az egyik a nemzeti, a másik a Vas­kakas Bábszínházba. Mindkét díjat Jászai-díjnak hívták még négy évvel ezelőtt is. Akkor azonban a bábos művészeti szakma kérésére az ő Jászai-dí­­jukat a magyar bábművészetért rengeteget dolgo­zó Blattner Gézáról nevezték el. Ezt az elismerést kapta meg színházteremtő, közösségépítő, művé­szi, dramaturgi, rendezői és színészi munkájáért Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója. Az igazgatónő, mint mindig, ott sürög a bábszínházban. Tárgyal, egyeztet, telefonjával a fülén országos fórumokon képviseli a győ­rieket, majd folytatja a legutóbb elkezdett mese írását. Ezt követően irány a próbaterem. Hol rendezőként, hol színészként kell helytállnia. Reggel nyolctól éjjelig így ki is telnek a napok. Persze egy kis beszélgetésre azért marad idő. Kocsis Rozi még most is meghatottan mesél azokról a gratuláló levelekről, táviratokról, amelyek a díj átvétele után várták az iro­dájában. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Balogh József, Győr polgármestere szin­te az elsők között kívánt még több díjat, még több sikert személyesen számára és a báb­színháznak is. „Lázár Ervin már a kitüntetés napján írt egy e-mailt nekem: »Drága Rozi! Meggézázása al­kalmából fogadja örömteli gratulációmat. Sok szeretettel további jókat kívánok: Lázár Ervin.« Még most is sírnom kell, ha elolvasom. Alig hiszem, hogy ezt a díjat én kaptam. Termé­szetesen örülök, ám tudom, hogy nagyon sok kollégám megkaphatta volna az országban.” Azért talán mégsem véletlen, hogy az ország­ban kiosztott két Blattner-díj egyikét pont ő kapta. A Vaskakas Bábszínház nyolc éve alatt (amióta Kocsis Rozi az igazgatója) a magyar bábszínházak elitjébe küzdötte fel magát. Is­merik nevüket mindenhol, sőt, a külföldi feszti­válok egyik legsikeresebb hazai csapataként is számon tartják őket. Arról nem is beszélve, hogy a megyeszékhely kulturális életében már jóval többek, mint bábszínház. Ha megmozdu­lás, esemény van, elsők között kérik fel őket a kreatív mun­kára és az ak­tív közremű­ködésre. „A díjat azt hiszem, én vettem át, de nem én kap­tam. Ponto­sabban nem csak én kap­tam. Ez az el­ismerés an­nak a közös­ségnek is szól, amely­nek a vezető­je vagyok. Nélkülük, az ő elhivatott­ságuk nélkül nem tudtunk volna idáig eljutni. A színház közösségi műfaj. Hiszen a nagy közösségnek - hívjuk közönségnek - ját­szunk, alkotunk úgy, hogy közben egy jól mű­ködő kisebb közösségnek, a társulatnak va­gyunk tagjai. Győr remek lehetőséget adott számunkra, amikor a belvárosban otthonra találhattunk. Ma már ez az otthon is kicsi lett számunkra. Évente csaknem negyvenötezer gyerek és felnőtt nézi meg a darabjainkat, vesz részt foglalkozásainkon. Az egyetlen igazán előadásra alkalmas teremben mindössze száz­­huszan férnek el kényelmesen. Kiszámolható, hányszor kell felmennie a függönynek, hogy minden érdeklődő számára bábszínházi él­ményt nyújtsunk.” Kocsis Rozi az elmúlt évek sikerének tartja, hogy sike­rült a Győri Nemzeti Színház jó pár művé­szét is be­vonni kü­lönböző produkció­jukba, így bizonyítva be, hogy színház csak kétféle lehet: jó és rossz. A bá­bos és igazi színész köz­ti megkü­lönbözte­tés már rég a múlté! Játszott a Vaskakasban Szikra József, Jáger András, hang­ját kölcsönözte a rátóti falu bírójának Ács Gyula. „Remélem, ez tovább folytatódik. Azt ta­pasztalom, a színházi együttműködés min­denkinek jót tesz. Frissebbek leszünk tőle.” Külföldről rendszeresen érkeznek vendégren­dezők Győrbe. Az ő munkájuk révén szintén erősebb, mozgékonyabb lesz a társulat. Ráadá­sul rendszeresen hívják meg őket ezekkel a da­rabokkal a nagy bábos nemzetközi fesztiválok­ra. Ahol a Vaskakas már számtalan díjat nyert. „Hiszek benne, hogy szükség van az állandó megújulásra. A művészeknek is kell az inspirá­ció. Ezért is hívunk rendezőket külföldről is. A bábművészet más országokban nagyobb tradí­ciókkal rendelkezik, mint Magyarországon. Ám rohamléptekkel érjük utol őket, ha figyelünk rájuk. Csehországban, Lengyelországban nem csupán a gyerekek számára fontos az ilyen színház. A felnőtteknek is vannak bemutatók.” Kocsis Rozi igazgatósága alatt számos fel­nőttdarabot is bemutatott a bábszínház. Most is sikerrel játszanak egyet, Kálmán Imre Csár­dás királynőjének bábos változatát. „A díjamat a Vaskakas Bábszínháznak kö­szönhetem. Szeretném ezt továbbra is meg­szolgálni. Még több gyerekkel megkedveltetni a színházat, még több pedagógusnak, tanár­nak, óvónőnek segíteni azzal, hogy az általuk oktatott gyerekeknek jó példákat mutatunk. Megismertetjük őket a mese szépségével. Bí­zom benne, hogy Blattner Géza is úgy gondolja valahol a bábos mennyországban: nem került rossz helyre a róla elnevezett díj.” Fábián KOCSIS ROZI SOKORÓPÁTKÁN SZÜLETETT. ELVÉGEZTE A JANUS PAN­NONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TANÁRKÉPZŐ KARÁT MA­GYAR NYELV ÉS IRODALOM, ÉNEK-ZENE SZAKON. EZUTÁN AZ EGYETEM BÖLCSÉSZTUDOMÁNYI KARÁN IRODALOM­TÖRTÉNETBŐL IS LEDIPLOMÁZOTT, MAJD A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM MŰVÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN A SZÍNHÁZELMÉLETI SZAKON. HÁROM DIPLOMÁJA MELLÉ MEGSZEREZTE A NEGYEDIKET IS, AMELYRE TALÁN A LEG­BÜSZKÉBB, EZ A BÁBSZÍNÉSZI OKLEVÉL. EDDIG TIZENHAT MESEDARABOT ÍRT, VAGY KÉSZÍTETTE EL DRAMATUR­GIÁJÁT, SZÍNÉSZKÉNT ÉS RENDEZŐKÉNT TÖBB MINT HAR­MINC DARABBAN DOLGOZOTT. „Ez az elismerés annak a közösségnek is szól, amelynek a vezetője vagyok. Nélkülük, az ő elhivatottságuk nélkül nem tudtunk volna idáig eljutni."

Next