Kisalföld, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-30 / 25. szám
18_ www.kisalfold.hu KISALFÖLD SPORT UGYANAZ, MÉGIS EGÉSZEN MÁS KOSÁRLABDA BOTÁR LÁSZLÓ Ahogy egy esztendeje, most ismét az orosz Jekatyerinburg csapatával játszik két nyert meccsig az Euroligában a legjobb nyolc közé jutásért az MKB-Euroleasing női csapata. A pályaelőny a soproniaknál van, az első meccset ma 18 órától játsszák az MKB-arénában. Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője elmondta: óriási az érdeklődés a találkozó iránt. A szezonbérletek nem érvényesek a mérkőzésre. Ezért a klub vezetősége kéri az érdeklődőket, a szokottnál jóval korábban menjenek ki a találkozóra. Ami magát a szakmát illeti, Székely Norbert, a zöld-sárgák edzője alaposan felkészült a riválisból. Az edző szerint ez a párharc egészen más jellegű lesz, mint a tavalyi volt. „A párosítás ugyanaz, szakmailag mégis teljesen más lesz, mint a tavalyi. Akkor a Jekatyerinburg lebecsült bennünket, ezt a hibát most nem követik el. Mindkét csapatnál más edző irányítja a szakmai munkát. Mi jóval nagyobb hangsúlyt fektetünk a védekezésre és a felállt védelem elleni játékra, a Jekatyerinburgnál viszont nagyobb a játékosok szabadsága, érvényesülnek a valódi képességek”- kezdte a soproniak trénere, aki hozzátette: véleménye szerint a Jekatyerinburg kosarasainak egyéni kvalitásai jobbak, mint a soproni játékosoké. „Ezt nekünk csapatmunkával kell ellensúlyoznunk. Ezért leginkább az dönthet a párharc során, hogy a mi szervezettségünk dominál-e majd, vagy pedig az ő játékosainak átlagon felüli egyéni tudása. Nagyon sokat számíthat a közönségünk segítsége, hiszen ellenfelünknél világklasszisok lépnek majd pályára. Még a cseresorukban is neves, tapasztalt kosarasok vannak, úgyhogy egy remek, nagyon erős együttes lesz az ellenfelünk. Nálunk sajnos többen is, így Németh, Honfi, Kocsis, Horváth Zsuzsa és Gorbunova is kihagyott edzést sérülés, illetve fáradtság miatt, de mindannyian harcra készek lesznek a mai meccsen. Hiába nyertük fölényesen az előző három bajnoki meccsünket, ma az azokon nyújtott játéknál jóval több kell a sikerhez” — vélekedett Székely Norbert. EGY ÉVE GORBUNOVNEK LEGYŐZTÉK AZ OROSZOKAT. Fotó Kisalföld-archívum MOZAIK NŐI LABDARÚGÁS. Hét csapat részvételével rendezték meg a Kovács Ágnes-emléktornát az öttevényi sportcsarnokban. Első helyen a Fészek Csempebolt Győr- Kunsziget II együttese végzett, megelőzve a Dunakiliti és a Fészek Csempebolt Győr-Kunsziget I csapatait. A gólkirálynő 9 találattal Lajtos Renáta (Fészek Csempebolt II), a legjobb kapus Doboczki Kata (Dunakiliti), a legjobb játékos Balogh Viktória (Fészek Csempebolt I) lett. ETO-SIKER. A Győri ETO FC női csapata bécsi teremlabdarúgó-tornán vett részt hét másik együttes társaságában. A zöld-fehérek első helyen végeztek, miután a magyar házidöntőben büntetőkkel legyőzték a Viktória FC alakulatát. VÍZILABDA: Győri VSE-Újpest-OSCCemelog 6-2(0-5,2-7,1-5,24). Ob I-es női mérkőzés. Győri gólszerzők: Gazdag (2), Vukadinov (2), Denk, Horváth Á. FUTSAL. A megyei II. osztály Soproni csoportjának vetélkedésében első lett a Répcementi SE a Táp és a Fertőd előtt. A torna gólkirálya Kiss Attila (Táp), a torna legjobb kapusa Kiss Csaba (Répcementi SE), a torna legjobb játékosa Kiss Ádám (Fertőd) lett. A tornasorozat február 3-án Jánossomorján folytatódik a megyei III. osztály Mosonmagyaróvári csoportjának csapataival. JANI RÉKA KÉT ARANYA TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Jól kezdte az évet az SVSE teniszszakosztályában működő Babos Team. Az elmúlt hétvégén rendezték a 16 év alattiak fedett pályás magyar bajnokságát Budapesten. Jani Réka és Sziklai Kristóf is kedvező előjelekkel készült a megmérettetésre, hiszen Réka a bajnokság előversenyét megnyerte, míg Kristóf a 3. helyen végzett. Az ob-t megelőzően a verseny helyszínén, kemény pályán készültek a fiatal játékosok, hiszen klubjukban nincs ilyen borítású pálya. A gyakorlás eredményre vezetett, ugyanis a korosztálya ranglistáját vezető Jani Réka magabiztos versenyzéssel, szettveszteség nélkül nyerte meg élete első egyéni bajnoki címét, majd szegedi partnerével a párosok versenyében is győzedelmeskedett. Remélhetőleg a fiatal versenyző lendülete tovább tart, a héten ugyanis Szlovéniába utazik ITF-Tour versenyre, az azt követő héten pedig Helsinki lesz az úti cél. A finn főváros ad majd otthont az U16-os korosztály csapat Európa-bajnokságának. A teniszcsoport harmadik tagja, Babos Tímea edző édesapjával, Babos Csabával a Papp László Sportarénában megrendezett Héraklész-díj-átadó gálán vett részt. A Nemzeti Sport Akadémia és a szakszövetségek döntése alapján itt köszöntötték a tavalyi év legjobb utánpótlás-sportolóit. A teniszezők között 2006-ban Babos Tímea lett a legjobb, így Taróczy Balázs wimbledoni bajnok neki és edzőjének nyújthatta át a rangos kupát. A gálát követő napon kezdődő versenyen Tímea bokasérülést szenvedett, így abszolút favoritként, címvédőként a magyar korosztályos bajnokság feladására kényszerült. Remélhetőleg február 15-re felépül és a válogatott rendelkezésére áll Minszkben a korosztályos csapat Európa-bajnokságon. A MENFŐCSANAKI PETŐFI SÁNDOR AMK DIÁKJAI A HELYI LABDARÚGÓKLUBBAN FUTBALLOZNAK. AZ U8-AS, AZ U9-ES ÉS AZ U11-ES KOROSZTÁLY KELEMEN ISTVÁN ÉS HAVAS MÁTÉ EDZŐ IRÁNYÍTÁSÁVAL A KÖZELMÚLTBAN SZÉP SIKEREKET ÉRT EL. AZ U9-ESEK A VÁROSI BAJNOKSÁGOT, A FEHÉR MIKLÓS-EMLÉKTORNÁT ÉS AZ AUSZTRIÁBAN MEGRENDEZETT PERNITZI NEMZETKÖZI TORNÁT IS MEGNYERTÉK. EZ ALKALOMBÓL A DIÁKOKAT A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN FOGADTA BORKAI ZSOLT POLGÁRMESTER, AKI EMLÉKLAPOT ADOTT ÁT A LABDARÚGÓ-PALÁNTÁKNAK. FOTÓ: 0.1P PHOENIXI TIZENHÉT KOSÁRLABDA Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) hét éve példátlan módon sorozatban tizenhetedik mérkőzését nyerte meg a Phoenix Suns a Cleveland Cavaliers otthonában (115-110). Az utoljára tavaly december 28-án kikapó vendégeknek már csak két siker kell ahhoz, hogy beérjék a 2000-ben tizenkilenc győzelemből álló sorozatot produkáló Los Angeles Lakerst. MONTOYAK ELSŐSÉGE AUTÓSPORT A volt Forma–1-es Juan Pablo Montoya csapata, a Chip Ganassi nyerte meg a 45. alkalommal megrendezett 24 órás autóversenyt a floridai Daytonában. „Csodálatos érzés itt győzni, ráadásul a 20. órában még három autó volt egy körön belül, és úgy repesztettünk, mintha időmérő edzés lett volna"- lelkendezett a McLaren-Mercedestől tavaly elküldött kolumbiai, aki Mario Andretti után második pilótaként diadalmaskodott Daytonában, a híres Indy 500-on és F-1-es futamon is. Újabb sikerében az amerikai Scott Pruett és a mexikói Salvador Duran voltak a váltótársai. 2007 január 30., kedd # # # // CSALÓDÁS UTÁN, SZÉP BÚCSÚ ELŐTT? KÉZILABDA Apró különbségek és drámai végjátékok miatt a magyar férfiválogatott nem jutott a negyeddöntőbe a németországi világbajnokságon. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata azzal a céllal vágott neki a tornának, hogy a legjobb hét között végez, és legalább kiharcolja magának az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételt. Ez nem sikerült, mert a kritikus szakaszokban mindig az aktuális ellenfél összpontosított jobban. A vb első hetében remekelt a csapat, hatalmas csatában nyert 30-29-re Dánia, majd 25—22-re Norvégia ellen, így csoportgyőztes lett. Az Angola elleni 34—31 már tét nélküli összecsapáson született. Következett a középdöntő, amelynek nyitókörében remek első félidő után 28-25-re diadalmaskodott a gárda a csehek felett. A menetelés viszont itt véget ért. Az olimpiai bajnok horvátok sokkal jobbak voltak (25-18), a címvédő spanyolok ellen viszont volt esély, ám a fontos pillanatokban megremegtek a kezek (33—31). A sorozatot az oroszok elleni ki-ki csata zárta. A magyaroknak egy pontot kellett volna szerezniük a negyeddöntőhöz, ám három másodperccel a vége előtt kapott góllal 26-25-re győzött a rivális. tyA világ közvetlen élvonalában minimális különbségek vannak a csapatok között. Sajnos az utolsó három fordulóban mi minden kiélezett, sorfordító helyzetben hibáztunk, és veszítettünk. Szeretnénk szépen búcsúzni a vb-től, de nagyon nehéz lesz koncentrálni kedden a szlovénok elleni találkozóra”- mondta Skaliczki László. A küldöttség a hétfői szünnapon átrepült Hamburgba, ahol ma 15 órakor a kilencedik helyért mérkőzik. A magyar csapat a jövő évi Európa-bajnokságon (2008. január 17—27., Norvégia) szerezhet olimpiai kvótát, ha aranyérmes lesz. A 2008 májusában esedékes ötkarikás kvalifikációs tornán akkor vehet részt, ha az EB-n kizárólag olyan gárda végez előtte, amelyik már szerzett indulási jogot vagy selejtezőtornát érő pozíciót. Mivel a mostani vb-n az első hét helyezett biztos európai csapat, ezért jó esély mutatkozik legalább a kvalifikációs viadalon való részvételre. Amennyiben a világbajnok egyben Európa-bajnok is lesz, akkor a kontinentális ezüstérmes szerez automatikusan pekingi indulási jogot. Mindezek tükrében a magyaroknak sikerrel kell venniük a litvánok elleni, idén júniusi EB-selejtező párharcot. 2001 GI_RMANY FÉRFI-VB HAZÁNKBAN? A kormány támogatja a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azon törekvését, hogy 2011-ben megrendezze a felnőtt férfi világbajnokságot. Újhelyi István, a sportügyekért felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára és Sinka László, az MKSZ főtitkára Mannheimben találkozott Staffan Holmqvisttel, a nemzetközi szövetség (IHF) első alelnökével. Sinka László megerősítette a magyar rendezési szándékot, és Újhelyi István jelezte: a kormány kiáll az MKSZ elképzelései mellett. HATVANHÉT HELY ELŐRE TENISZ Az Australian Openen aratott győzelmének köszönhetően a 81. helyről a 14.-re lépett előre az amerikai Serena Williams a női teniszezők világranglistáján. A rangsornak hétfőtől új éllovasa van az eddig második orosz Marija Sarapova személyében, aki a döntőben kapott ki Melbourne-ben. A magyarok közül változatlanul Czink Melinda áll a legelőkelőbb pozícióban, a 97. helyen. A férfiaknál továbbra is a melbourne-i címét szettveszteség nélkül megvédő svájci Roger Federer vezet óriási fölénnyel. BABOS RITA: EGYÉNI CSÚCS ATLÉTIKA Tizennégy ország közel 300 versenyzőjének részvételével rendezték meg a közelmúltban a SYMA-csarnokban a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) idei fedett pályás nemzetközi versenyét. A közel hatórás esemény bővelkedett izgalmakban és több számban is kitűnő eredmények születtek. A nők versenyében Babos Rita (Győri Dózsa SE, edző: Farkas Roland) magasugrásban bizonyult a mezőny legjobbjának, 183 cm-es fedett pályás egyéni csúccsal végzett az első helyen. A dobogó második fokára Sharon Heveran (Írország), míg a harmadikra Vicky Hubbard (Anglia) állhatott fel. A férfiaknál Németh Gergely (Soproni AC, edző: Németh Gyula) 60 méteres síkfutásban előkelő mezőnyben 6,72 mp-es idővel a harmadik helyen végzett. A győzelmet a 100 m-es síkfutásban ifjúsági világbajnok Simeon Williamson (Anglia) szerezte meg 6,65 mp-es időeredménnyel. BABOS RITA REMEK FORMÁBAN VERSENYZETT